Sertox

A Második Sátán leért a tizenharmadik emeletről és meglátta a trónteremben várakozó Vulkanust. A valföldiek ura valószínűleg meghallotta a szövetséges gyors lépteit és hátrafordult.

– Végre. Azt hittem, hogy meg fogsz futamodni. Még sem vagy olyan gyáva, mint amilyennek hittelek – szólalt meg Vulkanus.

– Mi történik? – kérdezte lihegve Sertox, figyelembe nem véve a király szavait.

– Nem egyértelmű? Támad a Fagy.

– Hol vannak a katonák?

– A csatamezőn. Jobb, ha utánuk mész.

– Maga nem jön?

– Én? – kérdezte Vulkanus, miközben közelebb sétált a Sátánhoz. – Nekem mégis miért kellene mennem? Ki fogja akkor megvédeni a palotát? Ha ezt a helyet elfoglalják, akkor a Zotokrater Klánnak nem lesz hová menni!

Sertox nem tudta eldönteni, hogy valóban e miatt akar itt maradni a király, vagy szimplán csak félti az életét. Mivel nem érdekelte annyira, nem törte ezen tovább a fejét és kirohant az alagúton át a tűzhányóból. Meglátta a valföldiek és a démonok hatalmas seregét és átrepült felettük, majd leszállt. A harcosok élén állva a távolba nézett és csak ekkor vette észre, mit is tett. Tudta jól, hogy jön az ellenség, de mégis, gondolkodás nélkül a csatamezőre sietett. Ennyire meg akarok halni? Vagy ennyire ki szeretném oltani mások életét? Miért vágyok a harcra? Természetesen félt, de a vágy, hogy megküzdjön az ellenséggel, valamiért erősebb volt.

Sertox démoni szemével az óceán irányába bámult, ahonnan az ellenség közeledett. Hatalmas jeges hajók, melyeket védőmezők borítottak, ha nem hazudtak a szenzori képességei. A Sátán végignézett a mögötte álló seregen. Egyesek remegtek a félelemtől, mások pedig elővették fegyvereiket és készen álltak a harcra. Ő ennek a két típusnak a kombinációja volt. Rettegett, de ha itt sikerül győzni, akkor legendává válhat és ő lesz az, akitől félni fognak. Egyáltalán nem tartotta ezt egy megvalósítandó célnak, de azért mégis jobb, ha tisztelik őt Második Sátánként. Ha pedig nő a hírneve, akkor kevesebb esély van arra, hogy valaki megtámadja a Poklot és valami szörnyűség történik az öccsével.

A fiú megropogtatta ujjait, majd újból a közeledő hajókra nézett. Lassan haladtak, de már közeledtek a parthoz. Nem lett volna érdemes rájuk rontani, hiszen a valföldiek nem tudtak repülni, valamint ők démonok sem ismerik az ellenség fegyvereit, hiába sebesen mozognak az égen.

A legközelebb lévő jeges hajó orrából egy ágyú bukkant elő. Az egész olyan gyorsan történt, hogy Sertox alig tudott reagálni. Egy nagy villanás után valami becsapódott a sziklás talajba. Egy óriási, kettétört jéggolyó, amibe egy fénylándzsát szúrtak. Sertox gyorsan megpróbált rájönni mi történt, eközben pedig Kokabiel lépett oda mellé.

– Legfőbburam, jól van? – kérdezte a tábornok.

Sertox bólintott. Aztán eszébe jutott a Tormane első harca, ahol Kokabiel volt az egyik fél. Akkor is fénylándzsákat használt, így nagy valószínűséggel ő állította meg a jeges lövedéket. Ebben a pillanatban fogta csak fel Sertox, hogy a tábornok gyorsaságának köszönheti életét.

A Sátán a hátára erősített fegyverhez nyúlt és végigsimította ujjait az érdes felületen. Az egykori Lucifer fegyvere, az ördögvilla. Amikor utoljára vetette be Hades ellen, akkor nem volt teljesen magánál és mindenféle furcsa kép jelent meg előtte. Ha a szükség úgy hozza és használnom kell valami nagyon erős ellenféllel szemben, akkor vajon mi fog történni? Teljesen elveszítem az eszem és örökké egy szörnyeteg maradok?

Miközben az egyre közeledő hajókat nézte, Sertoxnak eszébe jutott egy dolog, amit még a Tudás Könyvtárában olvasott. A Negyedik Pecsét az ő testében volt. A Hatodik Pecsét három darabra volt szedve, ebből egy a fejéből kinövő koronában, egy pedig a villában található. Vajon Lucifer csak ezért tett engem Sátánná?

Tovább gondolkodnia azonban nem volt ideje, mivel a fagykatonák támadásba lendültek. Egyesek leugrottak a járművekről és az alattuk lévő vizet megfagyasztva rohantak a valföldi sereg irányába, mások pedig jeges szárnyakat növesztve, az égből támadtak. A légierő olyan volt, mint rovarok hada, annyi fagykatona szelte át az eget, hogy nem lehetett látni tőlük a teliholdat.

Sertox még nem vette igénybe a hátán lévő fegyvert, helyette két lándzsát alkotott és azokkal küzdött meg a közeledő fagykatonákkal. Körülbelül olyan erősek voltak ezek a harcosok, mint amilyennek gondolta őket, elég volt egyetlen erősebb csapás és a testük megrepedt, majd darabokra tört. Ha továbbra is ilyen ellenfelek fognak jönni, akkor nem is lesz olyan veszélyes ez az összecsapás, mint amilyennek korábban gondoltam.

Idáig maximum csak két irányból támadtak a fagykatonák, de ahogy közelebb értek a parthoz az ellenség járművei, úgy a jeges harcosok száma is növekedni kezdett. Sertoxnak már levegőt venni is alig volt ideje, mindig felbukkant egy újabb ellenfél, aki megpróbálta lefagyasztani a Második Sátán bal karját. Ez rengeteg szempontból is probléma lenne, egy, mivel akkor könnyen letörhetne, kettő, a bal tenyerén található a Daemord Klán szimbóluma, és ha azt elveszíti, a teleportálásnak lőttek. Valamint ott volt még a harmadik és egyben legnagyobb probléma. Elvileg a testében lévő Pecsét valahol a bal karjában van, ha pedig eltávolítanak valaki testéből egy Pecsétet, akkor meghal.

A fagykatonák már a levegőből is támadtak, Sertox pedig egyre kevesebb esélyt látott arra, hogy ezt az egészet élve megússza. Lehet, hogy csak azért küldtek Északra, hogy megszabaduljanak egy ilyen mihaszna Sátántól. Lehet, hogy már rég választottak új uralkodót, engem pedig majdnem mindenki el is felejtett. Még mindig hajlamos volt a létező legrosszabb jövőképet látni, de hát az ember – vagyis démon – tulajdonságain nem könnyű változtatni.

Egy ellenfélnek sikerült megfagyasztani a Sátánt, de szerencsére nem a karját, hanem a jobb lábát. Még ennek ellenére is, szörnyű érzés volt Sertox számára. A vér és a tgia keringése megállt és nem is tudta mozgatni az elhidegült végtagot. Két fagykatona ellen harcolt, egy harmadik pedig megpróbálta összetörni a megfagyott lábát, ami repedezni kezdett, Sertox pedig meg sem tudta rúgni a földön fekvő harcost. Egy újabb fagykatona érkezett a magasból, akinek hat nyitott kapuja volt. Egyetlen csapással kettévágta a fiú jobb kezében lévő lándzsát, ami ennek hatására semmivé vált.

Sertoxnak a tgiája is kevés, valamint ideje sem volt újabb fegyvert létrehozni, így két kézzel fogta meg a másikat és meg is erősítette, hogy ne törjön ketté olyan könnyen. Azonban hiába minden erőfeszítés, ennyi ellenféllel egyszerre még ő sem bírt el. Talán ha magamba szúrnám az ördögvillát és átváltoznék abba az erősebb formába, akkor talán nyerhetek, de ez a lépés nagyon kockázatos lenne. Időbe telne az is, mire leveszi a hátáról a fegyvert, valamint az átváltozás sem egy pillanat alatt történne meg. Persze ott volt még az átalakulással járó kockázat is, de azt figyelembe sem vette.

A két előtte lévő fagykatonával nagy nehezen sikerült végezni, de azzal, amelyik repült, nem igazán bírt. Plusz még mindig ott volt a földön fekvő ellenfél is. Utóbbi hirtelen megragadta Sertox fagyott lábát és elválasztotta a talajtól a végtagot, majd a földre vitte a fiút. Sertox a talajba áramoltatta tgiáját, majd pokolfa-ágakat növesztett, melyek megragadták a szárnyas harcost és véget vetettek életének. Sertox sóhajtott, azonban még nem volt teljesen biztonságban. Érezte, ahogy lábát még mindig fogja a földön fekvő.

A fagykatona vérfagyasztó hangon felkiáltott, majd minden erejét bevetve összetörte a megfagyott végtagot. Több másodpercig is eltartott, mire Sertox rájött mi történt és a fájdalom elért az agyáig. A Sátán felordított és darabokban lévő lábára nézett. Fekete démoni vére megállás nélkül folyt, a fájdalom pedig egyre csak erősödött. A vérrel együtt tgiát is veszített, eltűnt a kezében lévő lándzsa. Sertox a fagykatonára nézett, aki elvette tőle lábát, a harcos azonban nem ölte meg a legyengült Sátánt, hanem a víz felé rohant és megfagyasztva a lába alatt elmenekült. Sertox nem értette mi történik, de egyébként sem tudott nagyon gondolkodni, mert a fájdalom mindennél erősebb volt. Soha nem hitte volna, hogy el fogja veszíteni a lábát. De ha a jó oldalát nézi, legalább a nem karját veszítette el és halt meg.

A Második Sátán tgiát áramoltatott térdébe és elállította a vérzést, valamint a seb is lassan gyógyulni kezdett. Örült annak, hogy nem ájult el, mert akkor nagy eséllyel megölték volna. Igen, ez mind szép és jó, de a lábam soha nem fogom visszakapni. A tgia képes volt regenerálni kisebb sérüléseket, de ha valaki elveszít valamit, azt már nem adja vissza.

Sertox felült és a távolba nézett. A vörös-fekete páncélos démonok, valamint a fekete páncélos valföldiek még mindig küzdöttek a kék-fehér páncélos fagykatonákkal. Mindkét oldal rengeteg harcost veszített, de ez az ő szempontjukból teljesen más volt. Tram népe csupán reanimált holtakból áll, de az ő oldalán álló harcosok éltek. Családjuk és szeretteik voltak, akik hazavárták őket. Ha pedig megtudják a halálhírt, engem fognak hibáztatni, mint vezetőt. Most is csak ülök, és nem teszek semmit. Alkotott egy lándzsát, majd azt botnak használva sikerült felállnia. Mozogni igencsak nehézkesen tudott, mivel az egyik lába hiányzott.

Hirtelen újabb fagykatonák támadtak Sertoxra és vitték a földre. Elvették tőle a lándzsát és kettétörték, valamint a hátán lévő ördögvillát is leszedték és eldobták. Az egyik harcos megfagyasztotta a fiú másik lábát, Sertox pedig felordított. Nem, nem akarom azt is elveszíteni! Megpróbált feketetüzet alkotni, azonban nem volt hozzá elég tgiája, mivel elhasználta a gyógyításra.

A magasból egy démon érkezett, aki Tűz Elemével könnyen végzett a Sertox körül álló fagykatonákkal. A lány ezután leült vezére mellé és megolvasztotta a jégborítást a fiú lábán, megmentve ezzel a végtagot.

– Köszönöm, Ravel – mondta Sertox.

A lány nem mondott semmit, mivel újabb ellenfél érkezett. Ezek soha nem fogynak el? Sertox végignézett a férfin, aki nem tűnt élőholtnak. Kék-fehér páncélja kissé díszesebb volt, mint társaié, s furcsa minták borították, Sertox úgy vélte, valami írás lehetett Tram nyelvén. Ravel felemelte kezét, majd egy tűzgolyót lőtt a férfira, aki mozdulatlanul állt, nem védekezett. Sertox nem értette, mi történik. A tűzgolyó eltalálta a katonát, de semmi hatással nem volt rá, amint hozzáért, eltűnt.

– Miért nem hatott? – kérdezte Ravel, aki annyira meglepődött, hogy inkább lehetett sokknak nevezni az állapotát.

A férfi megkopogtatta páncélját, majd elmosolyodott és megszólalt.

– Gyermekem, ez Vasjég Elem.

Mielőtt a két démon felfogta volna, mit mondott a harcos, a férfi egy hatalmasat ugrott és megragadta Ravelt, majd a távolba dobta és Sertoxra nézett. A fiút kirázta a hideg, de ez a harcos, hasonlóan egy korábbihoz, nem támadott rá. A díszes páncélú férfi még egy ideig bámulta őt, majd visszatért az öbölben lévő hajókhoz.

Ravel a távolban lassan feltápászkodott, Sertox pedig megörült, hogy jól van a lány. Újabb démon erősítette a neki szimpatikus személyek táborát, nem akarta elveszíteni. A fiú felült, majd az égre nézett és megijedt. Ravel fölött fagykatonák köröztek, olyanok voltak, mint a keselyűk, akik egy elhunyt állatból akarnak lakmározni. Nem, csak képzelem az egészet.

A szörnyű gondolat azonban valósággá vált. A repülő jeges harcosok hangsebességgel suhantak a mélybe és támadtak rá Ravelre, akinek még mindig nem gyógyultak be sérülései a becsapódás miatt. A lány felsikoltott, de nem volt senki, aki segítsen neki, mindenki a maga harcával volt elfoglalva. Sertox kitárta hat szárnyát és megpróbált a levegőbe emelkedni, de nem sikerült, még mindig nem volt elég tgiája. A lábával együtt nem csak rengeteg vért, hanem mágikus energiát is veszített, ami még egy jó ideig nem fog visszatöltődni.

A keselyűkre emlékeztető fagyos vadak lassan fogyni kezdtek, mert Ravel aktiválta a Tűz Elemét és megölt párat közülük. Azonban az ellenség sem volt bolond, tudták, hogy a tgia átalakítása elemekké legkönnyebben a tenyérben lehetséges. Amikor épp nem támadt, megragadták a lány mindkét kezét, megfagyasztották és darabokra törték. Ha Ravel szívszorító sikolya nem lett volna még elég, Sertox nemrégiben tapasztalta, milyen érzés is ez.

Semmit nem tudott tenni, csak bámulta a szenvedő lányt és reménykedett abban, hogy Ravel legyőzi valahogy őket vagy esetleg valaki megmenti őt. Nem, rajtam kívül senki nem is tud az egészről, mindenki harcol. Sertox kúszva próbált közeledni a földön fekvő ördögvillájához, hogy átváltozzon és erejével megmentse a lányt. Azonban egy újabb, hirtelen megszűnő sikítás megállította. Sertox hátranézett.

A vadállatok leszedték Ravel páncélját, majd felvágták a lány hasát és kitépték belsőségeit. Sertox csak kapkodta a levegőt, próbált megnyugodni, de sehogy sem sikerült. Sírni kezdett, egy olyan sérülést Ravel biztosan nem él túl. Becsapódást hallott, a fagykatonák mellé dobták Ravel megcsonkított holttestét. Az egész látvány a nagyszülei brutális halálára emlékeztette Sertoxot. Arcát a földbe temette és egyre hangosabban zokogott. Miért mindig a jóknak kell meghalnia? Nem akarta elhinni, hogy Ravel Fayrava már nincs közöttük, de alig két méterre tőle ott volt a bizonyíték. Inkább nem nézett oda és letörölte könnyeit, majd odakúszott a földön fekvő, vörös fegyverhez. Megragadta, majd felült és magába szúrta, az átváltozás pedig megkezdődött.

Megint kimaradt pár dolog, mivel konkrétan az átváltozásra nem is emlékezett, csak arra, hogy a Ravelt meggyilkoló keselyűkkel végez. Mint egy őrült fenevad, úgy repült a csatamező kellős közepére és irtotta a népet. Már nem volt ura a saját testének. Az őt irányító pecsétdarabot nem érdekelte, hogy az adott személy barát-e vagy ellenség, mindenkit megölt, aki az útjába került. Látta a rettegést saját katonáinak arcát, de semmit sem tudott tenni, ő itt csak egy néző volt. Most nem látta a hatalmas fa és a sárkányok bevillanó képét, de inkább szerette volna, és akkor nem kellene néznie, ahogy akarata ellenére megöli a saját társait.

Miután minden egyes harcossal végzett a közvetlen közelében, a part felé fordult, ahonnan a vízből egy hatalmas teremtmény emelkedett ki. Nem volt akkora, mint Hades szolgája, de így is lehetett óriásnak nevezni. A jeges lény kimászott a partra és Sertox felé tartott, ő pedig a magasba emelkedett és az ellenség felé tartott. Észrevette, hogy az óriás vállán egy fagykatona ült, aki maszkot viselt. A teste úgy döntött, megtámadja a maszkost, Sertox pedig tehetetlenül figyelte a zajló eseményeket. A hajók ágyúi jéggolyókat lőttek rá, de ő pokolfa-ágakat növesztett ki testéből és megragadta a felé tartó objektumokat, majd darabokra törte őket.

A maszkos leugrott az óriás válláról és kitárta szárnyait, amik nem olyanok voltak, mint egy fagykatonáé. Fekete denevérszárnyak. Egy démon? Mit keres egy démon Tram harcosai között? Sertox nem értette a dolgot, a teste pedig gondolkodás nélkül a maszkos felé repült. Sötét lándzsák jelentek meg a levegőben, melyek a démonszárnyas fagykatona felé suhantak, aki egy olyan képességet használt, melyet Sertox még soha életében nem látott, de még csak hallani sem hallott róla. A kezéből előtörő, világoskék lángok eltüntették a sötét lándzsákat, majd Sertox felé tartottak. A fiú égni kezdett, de furcsa módon a lángok nem forrók voltak, hanem hidegek. A tűz, hasonlóan a Feketetűz Elemhez, ki sem akart aludni. Az óriás hirtelen megragadta a hozzá képest rovarnak tűnő Második Sátánt, majd a távolba dobta. A becsapódás akkora volt, hogy Sertox Daemord elájult.

Beliar

Egy ragyogó madár szállt le a tanácsterem ablakpárkányára. Szinte már fülsüketítően magas hangon jelezte érkezését, az ezüsthajú ördög pedig szép lassan odasétált hozzá. Egy familiáris, egy tgiából alkotott teremtény, amiket fontos hírek szállítására használnak a mágikus energiát használók. Mivel Fény Elemből állt ez a madár, Beliar biztos volt benne, hogy a sereg tábornoka, Kokabiel küldte. Ilyen hamar végeztek volna? Pedig már azt hitte, Sertox Daemord tovább bírja. Túl sokat várt el egy tizenöt éves gyermektől.

Beliar megállt az ablak előtt és ránézett a madárra.

– Beszélj – mondta az ördög.

– Nagyuram, a terv sikerült. Már úton vagyunk. Nálunk van a villa – szólalt meg a madár Kokabiel hangján.

Beliar elmosolyodott, majd megsimogatta a lény fejét.

– Remek munka. Most pedig familiáris, játszd le a másik üzenetet!

– Sajnálatos módon vesztettünk. Rengeteg harcos távozott el, köztük a Második Sátán Legfőbbúr, Sertox Daemord is. Mi, akik túléltük, éppen úton vagyunk hazafelé.

– Az első üzenetet töröld, mások nem hallhatják meg. Most pedig, gyere velem.

A madár bólintott, majd rászállt Beliar vállára, a férfi pedig elindult a trónterem kijárata felé. Lesétált a rengeteg lépcsőn, egészen a földszintig. Ott bekopogott az ajtón, ami képes volt messze elterjeszteni a hangot. A nyílászáró hamarosan kinyílt, Aena Dilux állt mögötte. Hallotta, mi történt pár napja és a lány nem úgy nézett ki, mint aki jó állapotban van.

– Mit akarsz? – kérdezte kissé mérgesen Aena.

– Híreket hoztam – mutatott a vállán ülő madárra Beliar.

Az ezüsthajú ördög a lányt követve lesétált a mélységbe vezető lépcsőkön, majd Aena kinyitotta a másik ajtót is. Beliar végignézett Abysson és eszébe jutott, milyen régen is járt itt. A távolban két gyermek küzdött egymással, Astaroth Dilux és Thakz Daemord. Lilith messziről nézte őket, miközben a Pokolfának támaszkodott. Beliar odasétált a nőhöz.

– Jó hírek? – kérdezte Lilith, miközben a madárra nézett.

– Attól tartok nem – rázta meg fejét Beliar.

– Mi történt? – kérdezte ijedten Aena.

– Vereség. Tram népe túl erős volt a seregnek. Rengetegen meghaltak. Köztük a vezér is.

– Ugye most a tábornokra gondolsz? – kérdezte Aena, szinte sírva. – Mondd azt, hogy Kokabiel halt meg!

– Nagyon sajnálom, de nem.

A lány nem tört ki hangos zokogásban, csupán csendesen szipogott. A két fiatal démon közelebb jött és Beliarra néztek.

– Te meg mi a francot keresel itt? – kérdezte Astaroth. – El akarod lopni a Hajnalcsillagot?

– Eszemben sincs, én csak híreket hoztam.

– Milyen híreket? – kérdezte Thakz.

Az ördög ránézett a szőke hajú fiúra. Beliar úgy tett, mintha nagyon megérintené a Második Sátán „halála", méghozzá annyira, hogy kimondani is nehéz volt neki.

– Beszélj – mondta a madárnak.

– Sajnálatos módon vesztettünk. Rengeteg harcos távozott el, köztük a Második Sátán Legfőbbúr, Sertox Daemord is. Mi, akik túléltük, éppen úton vagyunk hazafelé.

Thakz a sokktól mozdulni sem tudott, valamint Astaroth is meglepődött. Aena inkább elsétált onnan. Egyedül Lilith volt az, akinek nem változott meg az arckifejezése. Unottan nézett az ördögre, aki jobbnak látta, ha elhagyja ezt a helyet. Miközben a kijárat felé tartott, Lilith utánament és megállította.

– Te is tudod jól, hogy a a Pecsét öröklődik. Ha egy Daemord meghal, akkor az Elnyelés képessége egy másik Daemord testébe kerül. Thakz az egyetlen élő Daemord, ha Sertox valóban nincs már az élők sorában. Előbb-utóbb meg fog jelenni benne a Pecsét. Ki fog derülni az igazság – mondta a nő.

Beliar elmosolyodott. Na és ha kiderül? Akkor mi lesz? Ki fog engem őt megállítani? Te? Mefisto? Vagy talán maga Sertox Daemord? Mindegyik nevetséges, főleg az utóbbi. Az ezüsthajú ördög kiment az ajtón, ami hamarosan hatalmas zajjal zárult be mögötte. Visszatért a palota földszintjére, majd úgy döntött, elmegy sétálni. A főbejáratnál a két őr köszöntötte őt és meghajoltak előtte. Beliar végighaladt Deferno forgalmas főutcáján, ahol amint meglátták az ezüsthajú ördögöt, mindannyian habozás nélkül leborultak előtte. Nem volt egy kivétel sem.

Beliar körülbelül egy negyedóra után megérkezett a Deferno másik végében található temetőhöz, ahol az elhunyt démonok síremlékei voltak találhatók. A legnagyobb emlékműre Lucifer képmása volt festve, valamint mellé rajzolva a Dilux Klán furcsa szimbóluma. Neder nyelven ez állt rajta: Lucifer Dilux, DK 0 – EG 481. Beliar elhaladt a hatalmas síremlék mellett és aktiválta szenzori képességeit. Neki is pont a temető másik végében kell lenni. Az ördög mérgesen megszaporázta lépteit, majd elsétált a célállomáshoz. Ez egy kisebb sír volt, rajta egy fekete hajú és fekete-lila szemű lány arcával, mellette pedig a Noktimae Klán szimbólumával, a Nokrus-szal, mely a Sötétség és Természet elem jelképeinek kombinációja volt. A sírkövön ez állt: Onyx Mii Noktimae, EG 465 – 481. Előtte egy férfi állt és gyászolta lányát. Megérezte Beliar jelenlétét, majd hátrafordult.

– Jöttél közölni a rossz hírt? – kérdezte a vén szellem.

– Honnan...

– Tudod, nemrég Lilith és én kialakítottunk egy telepatikus kommunikációs rendszert kettőnk között. Elég sok munkával járt, de úgy látom, megérte.

– Te meg mi a francról beszélsz?

– Sertox Daemord halott? Na, ne viccelj!

– Ezt meg honnan veszed?

– Ne add itt nekem az ártatlant Beliar! Sajnos nem voltam elég figyelmes és csak azután jöttem rá a tervedre, amikor a hajó elment.

– Milyen tervről beszélsz?

Mefistofeles semmit nem mondott. Az ezüsthajú ördög hirtelen elnevette magát, majd jégtüskéket növesztett ki a talajból, melyek felnyársalták Mefistót. A férfi teste nem mozdult. Hiába volt szellem, oly sokat tartózkodott egy démoni testbe zárva, hogy a lelke egész egyszerűen nem tudott fennmaradni tároló nélkül.

Legalább Mefisto újból együtt lehet a családjával a Túlvilágon. Feltéve, ha létezik egyáltalán ilyen hely.