Sertox

Egy-két óra is eltelt már azóta, hogy Shamaelt elküldték Azraelért. Ha Sertox jól hallotta a lányok és a férfi beszélgetéséből, a keresett személy a Haavenben tartózkodott, mely a Helel csillag mellett található. Nem is lepődött meg, hogy az űrön át kell utaznia Shamaelnek, hiszen a tgiával mindent meg lehet oldani. Inkább az érdekelte a fiút, hogy milyen messze is van az angyalok lakhelye. Ha szerencséjük van, Mefisto még mindig küzd az ellenséggel és nem győzték le. Mert ha ez megtörtént, akkor Molokh bármelyik pillanatban felbukkanhat. Még ha valamilyen csoda folytán vele el is bírnának, ott van még rengeteg légió, akik Belzebubot szolgálják. Ez után megint azon törte a fejét, hogy vajon hogyan fog nekik segíteni Azrael. Talán egy sereggel érkezik majd? Vagy a különleges erejével győzi le a hatalomra került ördögöt, amiről Astaroth korábban mesélt?

Sertox ránézett a Dilux-lányokra, akik a mellette lévő fa árnyékában pihentek. Ő maga is nagyon fáradt volt, de túlságosan félt ahhoz, hogy elaludjon. Csak idő kérdése volt, mikor érkezik meg az ellenség. A fiú becsukta szemét és hallgatni kezdte az erebusi természet hangjait. A furcsa, négyszárnyú madarak rikácsolását és valami távoli kopácsolást, amiről nem tudta eldönteni, hogy mi lehet, de bizonyára nem ellenség, senki sem olyan bolond, hogy ilyen nagy zajt csapva kutatna utánuk. Hirtelen szárnyak csapkodásának hangját hallotta és egy biztos, nem madár volt. Gyorsan felpattant, majd szólt a két lánynak, akik nem igazán fogadták jól az ébresztést, főleg nem Astaroth, aki meg is ütötte Sertoxot.

– Mi van? – kérdezte a fiatalabb lány. – Jön az Apokalipszis?

– Még csak az kéne ide – mondta Sertox. – Valaki erre tart. Hallottam.

A két lány is fülelni kezdett és valóban, ezek egy démon szárnyai voltak.

– De ugye tudod, hogy a tgiával még az általad kiadott zajt is lehet csökkenteni? – kérdezte Astaroth a fiútól.

– Erről még nem is hallottam.

– Azért, mert nagyon magas szinten kell lenned ahhoz, hogy használni tudd. Nem hiszem, hogy egy átlagos démonkatona képes lenne rá. Ugye tudod, hogy ez mit jelent? – nézett nővérére Astaroth.

– Vagy szerencsénk van, vagy pedig egyáltalán nem – válaszolt Aena.

– Pontosan. Vagy Mefisto jött utánunk, vagy pedig Molokh.

– Na és azt honnan tudjuk, hogy melyikük közeledik? – kérdezte Sertox.

– Sehogy, itt maradunk és várunk – mondta Astaroth.

– Nem kéne elbújni a bokrok közé?

– Felesleges, a szenzori képességei olyan magas szinten vannak az ördögöknek, hogy szerintem már hamarabb kiszúrt minket, mint te meghallottad őt.

Hát ez így elég nagy probléma. De még semmi sem biztos, lehet, hogy nem is Molokh. Nem kellett sokat várniuk, hamarosan kiderült.

A fák mögül felbukkant az érkező személy. Mindhárman megkönnyebbültek, amikor meglátták Mefistofelest. Gyorsan odamentek hozzá és a harcról kérdezték.

– Sikerült legyőzni? – tudakolta Astaroth.

– Nem volt olyan nehéz – mondta lihegve Mefisto.

– Azért egy darabig eltartott... - szólt közbe Sertox.

– Megnézném, te meddig bírnád ellene – mondta gúnyosan Astaroth.

– A lényeg, hogy a veszély elmúlt. Beledobtam a Styxbe, olyan forróságot senki nem élne túl – szólalt meg Mefisto.

Már lassan alkonyodott. Több órát töltöttek a helyszínen és semmi nem történt. Sertox ránézett Mefistofelesre, aki egy hatalmas fának dőlve horkolt. Remek, az egyetlen, aki képes lenne szembeszállni az üldözőinkkel, az igazak álmát alussza. Sertox odament Aenához, aki éppen a napnyugtát nézte.

– Meddig kell még Shamaelre várnunk? – kérdezte hirtelen Sertox. – Mégis milyen messze van, ez a Helel csillag? Vajon lehet majd látni éjszaka?

– Nem hiszem – nevetett Aena. – Ti emberek a Helelt Napnak hívjátok.

Akkor ez azt jelenti, hogy a Mennyek Országa a Nap mellett található? Nem nagy egy kicsit ott a forróság? A Pokolban is meleg van, de a Nap mégis teljesen más. Vajon ezt is tgiával oldották meg, ahogy minden mást a világon? Aztán belegondolt abba, hogy mi lenne, ha az emberek is képesek lennének tgiát használni. A mágia és technológia ötvözése azért elég érdekes lenne. Ha minden jól alakul és túlélem, akkor talán szemtanúja lehetek ennek az eseménynek valamikor a távoli jövőben, hiszen a démonok örökké élnek, kivéve, ha valaki megöli őket.

Az alkonyból este lett, majd hamarosan megjelentek a csillagok is. Aena továbbra is bámulta az eget, Sertox pedig ott állt mellette. Valamiért még mindig nem akart lemondani arról, hogy közelebb kerüljön a lányhoz. A démonok közül ő volt az egyetlen, akit szimpatikusnak talált.

– Mondd Aena... – dadogta a fiú.

– Mi az?

– Mihez fogsz kezdeni, ha minden visszaáll a régi kerékvágásba?

– Még nem tudom. Ez rengeteg dologtól függ. Például attól, hogy ki lesz az új Sátán. Remélem nem lesz rosszabb a bátyámnál. Bár nem hiszem, hogy van nála rosszabb.

– Miért utálod őt ennyire? Mit tett? – kérdezte Sertox.

– Te talán nem utálod? Inkább azt kellett volna kérdezned, hogy mit nem tett. A te életed is romba döntötte a saját céljai érdekében. Rengeteg ártatlant megölt. Miinek is elvette az életét. Neked ez talán nem elég?

– De, bőven elég, még sok is... Ezért is kell véget vetnünk Belzebub rövid uralkodásának.

Sertox már annyira belejött a beszélgetésbe, hogy ő sem hitte el, ami történik. Már éppen folytatta volna egy másik témával, de hangokat hallott a távolból. Valaki a bokrok között járkált. Sertox létrehozott egy sötét lándzsát, majd a hang irányába dobta. A sűrű növényzet közül hirtelen kiugrott egy vaddisznóra emlékeztető élőlény, aminek hatalmas agyarai és karmai voltak. Lábai inkább emlékeztettek valami gyíkéra, mint sertésére. Az állat hátából a lándzsa állt ki, melyet Sertox elhajított. Aena kitárta szárnyait, majd odarepült a támadni készülő lényhez és egy nagy rántással kihúzta az állat húsából a fegyvert. Ezután leszállt és a disznó felé tartotta az egyre halványuló lándzsát. A teremtmény hátrálni kezdett, majd visszafutott a bokrok közé.

– Ez meg mi a franc volt? – kérdezte Sertox.

– Oy, más néven vérmalac. Egy faj, ami csakis Erebuson él. Ez valószínűleg egy fiatal példány volt, mert az idősebbek képesek a tgia használatára.

Egy mágikus disznó? Ez még furcsább, mint a négyszárnyú madarak. Odasétált Aenához, majd nyelt egyet. Felkészült arra, hogy folytassa a félbe maradt beszélgetést, de úgy tűnt, a mai nagyon nem az ő napja. Mefistofeles hirtelen felugrott, elnézett egy irányba, felkeltette Astarothot, aki őt is megütötte, majd odarohant Sertoxhoz és Aenához.

– Nagy baj van! – mondta a férfi.

– Mi történt? – kérdezte Astaroth, miközben szemét dörzsölte.

– Valaki közeledik. Ha jól érzékelem, talán tízen vannak.

– Tízen? – lepődött meg Sertox.

– Nyugodj meg fiam, nem hiszem, hogy olyan erősek lennének. Sőt, csak kettő olyan, mintha élő lenne.

– Ezt meg hogy érted? – kérdezte Aena.

– Nem tudom, olyan furcsa az egész. Egy halottban már nem áramlik a tgia, de ezekben igen. Csak olyan minimális szinten, hogy alig lehet érzékelni.

– Nem lehet, hogy csak elrejtik a jelenlétüket? – kérdezte Astaroth.

– Az egy kicsit más. De ha nem hiszel nekem, győződj meg róla te magad. Már vannak olyan közel, hogy te is érzékelheted.

Astaroth megtette és a reakciójából ítélve valóban igaza volt Mefistofelesnek.

– De mi most akkor miért nem menekülünk? – kérdezte Sertox.

– Egyáltalán nem is biztos, hogy ellenségről van szó. Csak két démon van közöttük. Meg, még ha azok is lennének, felesleges lenne menekülni. Engem lehet, hogy nem, de titeket biztos utolérnének.

Sertox csak reménykedett abban, hogy ne ellenség legyen. Két démon és nyolc másik lény, amiknek olyan alacsony a tgiaszintje, hogy majdnem halottak. Talán élőholtak? Ilyen is létezik?

Hamarosan megtudhatta kérdésére a választ. Az erdő sűrűjéből előjött a tíz idegen. Két démon vezette őket, egy férfi és egy nő. Mögöttük ott állt nyolc, szinte teljesen egyforma teremtmény. Sétáló csontvázak voltak, szemük pedig vörösen izzott. Mindannyian ezüst csatabárdot tartottak, valamint páncélt viseltek, melyre egy furcsa szimbólum volt felfestve. Sertox gyorsan visszaemlékezett a démoni klánok jelképeire, amiket a barlangban és szerte Deferno városában látott, de egy ehhez hasonló sem rémlett neki.

– Kik vagytok? – kérdezte az idegenektől Mefisto.

– Elégedj meg annyival öreg, hogy Hades Nagyúr parancsát teljesítjük – válaszolt az ezüstpáncélos férfi démon, akinek haja fekete, egyes tincsei pedig méregzöldek voltak. Sertox nem tudta eldönteni, hogy most be van festve, vagy ez egy természetes hajszín.

– Hades? Az nem lehet – lepődött meg Mefisto.

– Miért? Ki ez a Hades? Mintha már valahol hallottam volna – szólalt meg Sertox.

– Mielőtt a bukott angyalok az Infernóba mentek volna, egy Hades nevű lich uralta a mélységet. Én voltam az, aki a Pokolfa őre volt, a Természet Szelleme és én adtam Lucifernek a Pokolfa erejét, melynek segítségével vált Sátánná és győzte le Hadest, ezzel ő lett az Alvilág Ura. Röviden ennyi a történet – magyarázta Mefisto.

– De Hades nem meghalt? – kérdezte Aena.

– Úgy látszik, Lucifer nem végzett teljes munkát – mondta nevetve a nő.

– Mi a fenét akar Hades? – kérdezte hirtelen Mefisto. – A fekete-zöld hajú démon rámutatott Sertoxra. – Mégis honnan tud róla?

A férfi megvonta vállát, majd kezében egy furcsa fegyver jelent meg. Egy szénfekete kard, mely zölden izzott és valami folyadék csöpögött belőle, mely a talajra érve elpusztította az aljnövényzetet. Sav Elem? Nem, ez más. Mintha erősebb lenne.

Mefistofeles lehajolt és megérintette a földet, a távolban pedig ágak nőttek ki a talajból, melyek megragadták az élő csontvázakat és darabokra zúzták őket. A két démon gyorsabb felfogású volt, kitárták szárnyaikat és elmenekültek a növények elől.

– Én mondtam, hogy felesleges lesz elhozni a licheket – szólt társához a nő, majd két lángoló kard jelent meg a kezeiben.

– Az enyém Mefisto, a tiéd a többi – mondta a férfi.

A barnahajú nő leszállt Sertoxék előtt, társa pedig Mefistofelessel küzdött meg. Sertox a lányokra nézett, akik már létre is hozták fegyvereiket. Ő is egy tett, megalkotott egy lándzsát és felkészült az összecsapásra. Fogalma sem volt, hogy az ellenfél milyen erős, így csak merte remélni, hogy csapatmunkával sikerül legyőzni.

Mefistofeles

A vén szellem megállt ellenfele előtt, s végignézett rajta. A sötét démon kezei közt ott volt a kénköves kard, mely képességről Mefistofeles idáig csak hallott, ez volt az első alkalom, amikor élőben látta. A furcsa hajú férfi valamiért ismerős volt Mefistofelesnek. Nehéz volt felidéznie az emléket, hisz annyi mindent látott és tapasztalt már, de végül eszébe jutott. Az 1500-as évek elején, amikor Sasor Antrop vezetésével lázadás tört ki a mélységi Limbo börtönében, akkor látta korábban ezt a démont. Meg is küzdött vele, amikor az megpróbált kijutni a Pokolból, de akkoriban még nem használta ezt a Kénkő Elemet. De hiába győzedelmeskedett, egy másik démon sietett Tartaros segítségére és azóta sem látta egyiküket sem. Tehát mindketten Hades szolgái lettek. Érdekes, pedig azt hitte, mindegyik bűnöző Belzebubhoz rohant, s belőlük lettek a Legyek és Skorpiók, a barna- és feketepáncélos légiók.

Mefisto egyáltalán nem félt, azonban az ellenfeléről ez nem volt elmondható. Messziről is lehetett látni, hogy a sötét démon remeg, amiért meg kell küzdenie a vén szellemmel. Majdnem egy percig nem történt semmi, majd Tartaros úgy döntött, támadásba lendül. Kitárta szárnyait, majd hihetetlen sebességgel repült ellenfele irányába. Mefisto kitartotta kezét, majd ágakat növesztett belőle, melyekkel megpróbálta megragadni Tartarost. Sajnos nem volt elég gyors, a sötét démon olyan gyorsan mozgott, hogy alig lehetett követni és kikerülte a növényeket. Sikerült Mefisto mögött landolnia és megpróbálta hátba szúrni az egykori ördögöt, de ellenfele egy fából készült pajzsot hozott létre a hátán. A Természet Elem ereje nem tartott sokáig Tartarossal szemben, de legalább elkerülte azt, hogy megsérüljön és bejusson testébe ez a felerősített sav.

Mefisto arrébb ugrott, majd megfordult, felemelte öklét és fával vonta be. Tartaros eltátotta a száját.

– Azt hitted, nem tudok ütni? – nevetett a vén szellem.

Ellenfele meglepettsége valószínűleg abból fakadt, hogy a feljegyzések Mefistót mind távolharcos típusnak írják le, mivel inkább ezt a stílust preferálja. De ez egyáltalán nem azt jelentette, hogy közelharcban gyenge volt. Egy ugrással visszatért oda, ahol korábban állt, majd jobb kezével hatalmas csapást vitt be Tartarosnak, aki összeesett az ütéstől. Mefisto rúgott, de a sötét démon lehajolt és arrébb gurult, majd feltápászkodott. A vén szellem ezután ágakat növesztett ki a földből, ellenfele pedig nem tudott időben reagálni. A növények megragadták, s nem eresztették. Mefisto összeszorította öklét, majd felugrott a levegőbe. Egy olyan csapást fogok bevinni neki, melytől elájul. Megölni nem akarta, mivel fontos információkat szedhetnek még ki belőle. Az ördög akkorát ütött a talajra, hogy egy krátert hagyott maga után, valamint a föld is rengeni kezdett egy kis ideig. Úgy tűnt, az akció nem volt sikeres, mivel Tartaros kiszabadult az ágak szorításából. Mérgesen nézett Mefistóra, miközben egy újabb kénköves kardot hozott létre.

– Készülj a halálra, vén szellem – szólalt meg a sötét démon.

– Csata közben nem beszélünk – mondta nevetve Mefisto, miközben ellenfele irányába repült.

Tartaros a magasba szállt, majd menekülni kezdett. Néha-néha hátranézett, hogy követi-e még őt ellenfele. Amikor meglátta, hogy egyáltalán nem tudja lerázni Mefistofelest, gyorsított a tempón. Tartaros és üldözője hangsebességgel szelték át Erebus hatalmas szigetét, s egészen a Sekta-hegyig mentek, ahol az üldözött megállt. Ez az a hely, hol a démoni pecsétek barlangja volt található, s bárki ide teleportálhatott. De nem csak ez volt benne a különleges, hanem az is, hogy a legenda szerint, megfordult a hegyen pár híres figura. A szökött angyal Ayaxuaniel, Azrael jó barátja, valamint Makromad, az Ereklyés Sárkány.

A sötét démon leszállt a hegy csúcsára, ellenfele pedig az égen lebegett, tisztes távolságra tőle. Hirtelen ágak törtek elő onnan, ahol Tartaros állt, amik megragadták a férfit. A démon arcán látható volt a meglepettség, melynek oka talán az lehetett, hogy Mefisto Természet Eleme még a Sekta-hegy szikláit is képes volt áttörni. A vén szellem közelebb repült, majd leszállt mozdulni képtelen ellenfele elé.

– Korábban tettem fel egy kérdést – szólalt meg az ördög –, de te csak a válladat vonogattad. Ha élni szeretnél, akkor jobb, ha megmondod, mire készül Hades!

– Újra istenné akar válni – érkezett a gyors válasz.

– Te aztán hűtlen vagy az uradhoz – mondta Mefisto. – Hát akkor, hadd halljam azt a tervet.

– Ti valószínűleg nem tudtok róla, de ahogy korábban mondtam, Hades déva volt, tehát isten. Lympus hegyén élt, s a tizenkét tagból álló csoport, a Konsentesdei tagja volt, fivéreivel, Yupiterrel és Neptunussal együtt. Aztán eljött a nap, amikor két arkangyal érkezett hozzájuk. Luxiel és Mihael. Deus küldte őket, hogy kiirtsák a „hamis isteneket". Annak ellenére, hogy csak két ellenféllel nézett szembe az istencsoport, alig volt esélyük a győzelemre. Az angyalok mindenkit megöltek, még Hadest is, aki akkoriban Pluto néven volt ismert. De ő rendelkezett egy különleges, Aedenből származó gyümölcs erejével, mellyel képes volt feltámasztani magát halála után, igaz, csak amolyan élőholt, reanimált csontvázként – magyarázta Tartaros.

– Érdekes. Sok mindenről hallottam már, de erről én sem tudtam – mondta Mefisto, miközben megvakarta az állát.

– Nem is csodálom, nem sokan tudják, hogy a Konstentesdei déva Pluto és az Alvilági Hades egy és ugyanaz a személy, mivel teljesen máshogy néznek ki.

– Ha ez valóban igaz, akkor elég balszerencsés ez a csontváz. Megölik a családját, ő feltámad, elmenekül, az Alvilág Ura lesz, erre meg jönnek a démonok, Luciferrel az élükön, aki egyike volt azoknak, akik lemészárolták a lympusiakat.

– Lucifer mindent elvett tőle, majd amikor végre boldog lett az élete, megint megkeserítette azt. Valójában nem a holt Sátánt hibáztatja, hiszen az egész Deus miatt történt, mert nem tetszett neki, hogy rajta kívül vannak más istenek is. Ezért akar újra istenné válni, s végezni a jelenlegi, egyetlennel.

– Szóval ezért kellenek neki a Pecsétek, mert a segítségükkel elhozhatja az Apokalipszist és hatalmas erőre tehet szert.

– Pontosan, de nem hiszem, hogy sok esély van rá, hogy a terve sikerüljön – jegyezte meg Tartaros.

– Te tényleg nagyon hűtlen vagy az uradhoz. Vagy csak ennyire félted az életed? – Tartaros erre a kérdésre már nem válaszolt. – Mivel megtetted, amit kértem, nem foglak megölni. Azonban nem hagyhatlak szabadon garázdálkodni, túl veszélyes vagy.

– Mit fogsz velem tenni?

– Börtönbe zárlak. Na persze nem Limbóba, az már régen elpusztult, meg amúgy sem volt valami jó intézmény, hiába tartották sokan annak.

Sertox

A harc már jó ideje tartott a három fiatal démon és az ezüstpáncélos nő között. Persze nem azért, mert ellenfelük olyan erős volt, hogy hárman sem bírtak vele. Hiába rendelkezett két lángoló tűzkarddal is, nem tűnt annak a nagy harcosnak. Aena sem volt az a túlzottan erős személy, de még ő is jobban tudott küzdeni az ezüstpáncélosnál. Az egyetlen oka annak, hogy nem tudták legyőzni, az a nő hihetetlen sebessége volt. Ha Sertoxnak össze kellett volna hasonlítania egy korábban látott démonnal, akkor a Tormanén résztvevő fúriát, Alektót mondaná, aki még a szárnyatlan démont, Kamiót is egy szempillantás alatt legyőzte. Ha ez a nő rendesen tudna harcolni, akkor az egyik legerősebb lenne fajtársai között. Szerencsére, azért nem volt ennyire megáldva. Sertox aztán belegondolt, hogy a megáldva még mindig furán hangzik, ha egy démonról van szó.

Ellenfelük végre cselekedett, tett egy olyan dolgot, melyet támadásnak lehetne nevezni. Eldobta a bal kezében lévő, lángoló kardot Sertox felé, ami szinte olyan gyorsan szelte át a levegőt, mint a tulajdonosa. A fiú nem tudott elég gyorsan reagálni, Astaroth mentette meg azzal, hogy száraz ágakat növesztett ki a talajból, melyek megragadták a fegyvert. Hiába volt növény a Pokolfa Elem, túl nagy volt az ereje ahhoz, hogy elégjen, így a lángoló kard tűnt el egy idő után, energia hiányában.

Az ezüstpáncélos néha-néha elnézegetett a távolba, biztos már várta, hogy mikor jön társa, aki majd a segítségére siet. A férfi hamarosan visszatért, de a nő balszerencséjére nem egyedül, hanem fogolyként. Mefistofeles mellett sétált, s teste ágakkal, indákkal és egyéb növényi részekkel volt borítva. Amint felfogta a nő, hogy mi történt, eltüntette fegyverét, majd bal tenyere kéken kezdett ragyogni, hamarosan pedig egy erős fény kíséretében elteleportált.

– Most mi legyen? – kérdezte hirtelen Sertox. – Meglógott!

– Nem tudhatjuk, hol van, és ha tudnánk is, nem hiszem, hogy lenne értelme üldöznünk, van annál fontosabb dolgunk is – mondta Mefisto.

Sertox a fogolyra nézett, akinek zöld hajtincsei még mindig természetellenesnek tűntek a fiú számára, de nem volt kedve az ellenséggel társalogni, így inkább nem mondott vagy kérdezett semmit. Még egy ideig nézte az ezüstpáncélost, tekintete pedig a férfi bal kezére tévedt, erről pedig eszébe jutott valami.

– Azt nem értem, hogy ő miért nem teleportál el? – tette fel kérdését a fiú.

– Ennek több oka is van – szólalt meg a fogoly. – Először is, nincs elég tgiám, másodszorra pedig, nem vagyok olyan gyáva, mint Gehenna.

– Tudod Sertox, nálunk, démonoknál, aki elmenekül egy csatából teleportálás segítségével, azt egy életre gyávának fogják nevezni, ez pedig az egyik legnagyobb sértés. Az információ pedig olyan gyorsan terjed a Pokolban, akár a tűz. Sőt, nem csak a mélység lakói fogják megtudni, mennyire gyáva az adott illető, előbb-utóbb a világ legtöbb részére eljut – magyarázta Mefisto.

– De mi van akkor, ha az élete múlik az adott csatán? Ha már közel van a halálhoz, akkor sem menekül el? Inkább legyen halottként bátor, mint élőként gyáva? – kérdezte Sertox.

Mefisto válaszul bólintott, Sertox pedig elgondolkodott rajta, vajon ő fog valaha ilyen helyzetbe kerülni. Biztos volt benne, hogy az élete fontosabb számára, mint a büszkesége.