Sertox

A három démon a sűrű erebusi dzsungelen átvágva eljutott egy hatalmas barlangig, mely Mii elmondása szerint a Dantei névre hallgat és nem más, mint a Pokol főbejárata. Egyre lejjebb és lejjebb haladtak, a járat egyre szűkült, Sertox pedig unta a néma csendet, ami már több perce jelen volt, így megtörte azt.

– Mondd Mii, nem arról volt szó, hogy útközben mesélsz nekem a Daemord Klánról?

– Rendben Sertox, úgyis eltart még egy darabig, míg leérünk. 1536-ban kezdődött az egész. Egy Asmodeus Vatsher nevű démon, akit korábban a Sátán ellen való merénylet miatt zártak Limbo börtönébe, kiszabadult és az Egyház központjába igyekezett. A démon nem volt átlagos, mivel megkapta Isten áldását, amiért megtagadta démoni létét. Olyan volt ő, mint egy angyal, démoni testbe zárva. Az Egyház vonakodva ugyan, de elfogadta a férfi segítségét, majd pár év alatt rengeteg új exorcistát képeztek ki, hogy egyszer s mindenkorra végezzenek minden démonnal. Akkoriban a Felszínen is éltek a mélységi lények, ezért először azokkal kívántak végezni Isten harcosai. Hogy ezt megakadályozzák, a Pokolban élő démonok társaik segítségére siettek.

Az egyik ördög, Mefistofeles Fozforus, vezetésével néhány démon a Tannia földjén található faluba, Naisagba utazott, ami leginkább arról volt ismert, hogy két felszíni démon-klánnak is otthont adott. Ezek a Stalgok és a Daemordok voltak. Előbbi a Föld és Fém Elemek mesterszintű használatáról és a fuzionálásról, míg utóbbi a híres Elnyelő Elemről volt ismert. Mefistofeles mindkét klánnal jó kapcsolatot ápolt, így amint meghallotta, hogy az exorcisták serege Naisagba tart, egyből a démonok segítségére sietettek. Az egyház harcosai először a gyengébb klánnal, a Stalgokkal foglalkoztak. Mivel velük volt az áruló Asmodeus és az exorcisták legtehetségesebb kardforgatója, Chadrum, aki egyszerre két szent fegyvert, a Durandalt s a Hauteklert is forgatta, a csata nem tartott sokáig. A Stalg Klán feje, Baal és felesége, Berith, még egy fúziót is megalkottak, de még ezzel a képességgel sem bírtak az exorcistákkal és veszítettek.

– Lenne egy kérdésem – vágott hirtelen Mii szavába Sertox. – Mi az a fúzió?

– Egy speciális képesség, melyre egy férfi és női démon képes, ha tgiát adnak át egymásnak. Lényegében egy hatalmas és nagy erejű szörnyeteggé egyesülnek. Olyan ritka képesség, hogy a történelem során csak három eset volt ismert – magyarázta a lány. – Szóval, visszatérve a Stalgokhoz. Az exorcisták senkit sem kíméltek, a létező legbrutálisabb és legkegyetlenebb módokon végeztek a démonokkal, nem érdekelte őket, hogy az adott illető férfi, nő vagy gyermek. Mefistofeles serege túl későn ért oda, s saját szemükkel láthatták a mészárlás eredményét. A férfi saját magát hibáztatta, amiért nem érkeztek hamarabb. Mefistofeles ezután északra tartott, hogy figyelmeztesse a Daemordokat.

– Még egy kérdés, bocsánat érte – szólalt meg Sertox. – Honnan tudod pontosan, hogy mi történt? Az egy dolog, hogy hallottad valakitől, de azt mégis honnan veszed, hogy ez a Mefistofeles saját magát hibáztatta? Talán ismered?

– Pontosan. Ő az apám. – Sertox hirtelen elcsendesedett, annyira meglepte az információ, hogy Mii apja egy az ördögök közül, a lány pedig végre folytathatta tovább a történet mesélését. – Igaz, kerülő úton mentek, hogy ne találkozzanak össze az exorcistákkal, de mivel jobban ismerte a terepet s az emberi sereg többször megpihent, hamarabb odaértek a Daemord Erődhöz. Amint megérkeztek, Mefistofeles egyből a klán fejéhez, Gavhoz sietett, hogy elmondja mi történt. A férfi – aki nem csak különleges erejéről volt híres, hanem démonhoz képest kiemelkedően magas termetéről is – nem aggódott annyira, mint régi barátja. Bízott klánjában és a többi démonban. Nem félt az Egyház embereitől, sem pedig az árulótól. Mefistofeles megkérte Gavot, hogy kérjen segítséget a Sátántól, mivel ő hiába volt ördög, a katonáknak nem parancsolt, csak kevés harcost hozhatott magával. Azonban Gav nem kért a Sátán segítségéből, ez pedig a Daemordok vesztét okozta.

– De miért nem kért segítséget? – tette fel újabb kérdését Sertox.

– Az ősöd, Gav, nem igazán szívlelte Lucifert.

– Miért?

– Fogalmam sincs Sertox, nehogy azt hidd, hogy én mindent tudok. Mefistofeles biztos volt benne, hogy nincs sok esélyük nyerni, de segíteni szeretett volna barátainak, így az erődben maradt. Az exorcisták hamarosan megérkeztek, a felszíni démonok pedig összecsaptak velük. A csata nagyon hosszúra nyúlt, a környező erdő és a Daemord Erőd pedig szinte teljesen elpusztult. Gav a speciális elemével, az Elnyelő Elemmel megszerezte az áruló Asmodeus Fény Elemét és le is győzte az angyalokkal barátkozót, azonban az exorcisták serege hamarosan utánpótlást kapott.

Egész egyszerűen túl sokan voltak, nem bírtak velük. Gav belátta, hogy Mefistofelesnek igaza volt és a túlélőkkel együtt feladta a harcot, majd elmenekültek. Kevesebb, mint egy tucat Daemord maradt életben, Gav pedig semmiképpen sem szeretett volna a Pokolba, Luciferhez menni, ezért úgy döntött, beolvadnak az emberek közé. Azt szerette volna, hogy az Elnyelő Elem ereje fennmaradjon az utókor számára, így nem engedte kihalni a klánt. Eltűntek, de nem véglegesen.

– Szóval ez a magyarázata annak, hogy miért is voltam ember – mondta Sertox.

– Pontosan.

– Ennyi volt a történet?

– Igen, ennyire emlékszem abból, amit apám mesélt pár éve.

– Akkor most mit fogunk csinálni? Milyen hosszú még ez az út?

– Egy darabig még biztos el fog tartani.

– Nem tudnánk, mondjuk teleportálni?

– Mi igen, de neked nem szabad. Ez egy amolyan próbatétel, ami felméri az emberi eredetű démonokat, hogy méltóak-e arra, hogy belépjenek az Infernóba. Át kell haladnod a Hét Pokolkapun, ezért nem teleportálhatsz.

– Mik ezek a kapuk pontosan?

– Ahogy a nevük is mondja, kapuk, mindegyik egy-egy őrrel. Egyesekkel meg kell küzdeni, hogy átjuss, mások pedig bizonyos feltételek mellett továbbengednek. Majd meglátod.

A három démon csendben folytatta tovább útját, a járat egyre szűkebb és szűkebb lett, így repülni sem tudtak volna. Sertox unta a síri csendet, az egyetlen zaj, amit hallott, a visszhangzó lépteik voltak.

– Mondd Mii, nem mesélnél még egy történetét? – kérdezte a lánytól.

– Nem Sertox, elégedj meg eggyel. Ezt is csak azért mondtam, mert Daemord vagy. Ha most elkezdeném neked mondani a Dévák Háborúját, semmit nem értenél, akkor meg magyarázkodni kéne, amihez rohadtul nincs kedvem, meg amúgy sem hiszem, hogy érdekelne egy olyan esemény, amihez semmi közöd nincs.

– Az emberek történelme is érdekelt, de a démonoké még izgalmasabbnak tűnik.

– Olyan vagy, mint Aena, ő is szereti az ilyet, de nem tudom miért. Hallottad? Mesélj neki akkor te! – szólt a másik lányra Mii.

– Nem is tudom. Nem vagyok valami jó a mesélésben – szólalt meg halkan Aena. – Meg aztán, mégis mit mondjak neki?

– Egy olyan eseményt, amit minden egyes démonnak illik ismerni, legyen az illető tisztavérű vagy emberi eredetű sheraak.

– Rendben. Sertox, jól figyelj – szólt a fiúhoz Aena. – Most el fogom neked mondani, hogy hogyan is keletkeztek pontosan a démonok. Deus, az ősi lény, aki a Helel csillag mellett élt, kikiáltotta magát Evilág Egyetlen Istenének, miután végzett a többiek nagy részével, vagy maga mellé állította őket.

– Na, várj, ez az egész egy kicsit zavaros nekem – szólalt meg a fiú. – Ki ez a Deus pontosan és kikkel végzett?

– Nem egyértelmű? Deus az, akit egyes emberek Istenként tisztelnek, csak mert ő teremtette meg az őseiket. Az is egyszerű, hogy kiket ölt meg, a többi istent, hogy ő legyen az egyedüli, ezt a konfliktust, amikor az ősi istenek a hatalomért küzdöttek, nevezte el az utókor a Dévák Háborújának. Miután ez az esemény befejeződött, megteremtette szolgáit, akiket angyaloknak hívott. A legerősebbek köztük a négyszárnyú arkangyalok, Mihael, Gabriel, Rafael, Ulriel és Azrael voltak. Fölöttük azonban állt még valaki. A legerősebb az arkangyalok között, a hatszárnyú szeráf, Luxiel.

Később kiderült, hogy nem sikerült minden hamis istent kiirtania, így szolgáit bízta meg, hogy végezzenek a gyávákkal. A két legerősebb harcost, Mihaelt és Luxielt küldte a Lympus hegyén lakó, Yupiter által vezetett, Konsentesdei nevű istencsoportra. Miután kiirtották őket, a két angyal visszatért Deus birodalmába, a Helel csillag mellett felépített Haavenbe, hogy megpihenjenek a rengeteg harc után. Luxiel Aeden Kertjébe ment, mely mindig nyugodtsággal töltötte el. Lepihent az egyik hatalmas fa alá és furcsa álmot látott.

Egy óriási, éjfekete kígyó lebegett az űrben. Szemei fehérek, akár a távoli csillagok. A kígyó elmondta Luxielnek, hogy Naga-nak hívják és Deus testvére. Luxiel először hallani sem akart erről az ostobaságról, mivel nagyon jól tudta, hogy Deus Evilág Egyetlen Istene, aki mindent teremtett, ez a kígyó pedig csak át akarja őt verni, hogy az Ura ellen forduljon.

Azonban Naga megmutatta neki emlékeit és olyan dolgokról számolt be, amiket Luxiel teljes mértékben elhitt. Deus valóban nem az Univerzum teremtője volt, hanem csak egy betolakodó, aki isteneket kezdett gyilkolni, hogy ő legyen az egyetlen. Luxielnek elege lett Deus hazugságaiból, többé nem tudott benne megbízni és nem is akart egy ilyen szörnyű személyt követni. Szabad szeretett volna lenni, nem akarta, hogy mások parancsoljanak neki. Luxiel felébredt, majd elgondolkodott. Mi van, ha valóban csak egy álom volt, és ha megteszem, annak beláthatatlan és szörnyű következményei lesznek? – valami ilyesmi járhatott a fejében.

Gyorsan elfelejtette az egészet és tette tovább a dolgát, azonban a tudat nem hagyta nyugodni, mi van, ha a kígyó igazat mondott? Rengeteg idő telt el az álom óta, Luxiel pedig a feladatait végezte, de mindig eszébe jutott Naga. Ezért hát visszament Aeden Kertjébe, s az annak közepén álló fára nézett. Az Ura állítása szerint ez a gigantikus növény nem más, mint a Tudás Fája, a Zefirot. Deus azt mondta, bármelyik növény termését megehetik a kertből, hogy megnöveljék erejüket, kivéve ezt az egyet. Ez minősült a legnagyobb bűnnek az Úr szemében és ki tudja mi történt volna, ha megteszi. Aztán belegondolt újra abba, amit Naga mondott neki.

Mi van, ha Deus valóban csak átver minket és egy megszálló, aki istennek képzeli magát, ezért megölte a valódi isteneket? Luxiel nem tudta kinek higgyen, az Úrnak, aki megalkotta őt, vagy egy kígyónak, akik a gonoszság megtestesülései. Telt-múlt az idő, a szeráf pedig nem bírta magában tartani ezt a titkot, így elmondta azt annak az arkangyalnak, akit a legjobb barátjának tartott, Azraelnek. A férfi Aeden Kertjébe ment társával, majd mindketten megpihentek ott. Ha álmában ő is találkozni fog Naga-val, akkor valóban igaz lehet a dolog, ha meg nem, akkor Luxiel csak képzelődött. A kígyó mindkettejük álmában megjelent, s ugyanazt mondta, mint korábban, valamint új információkat is megosztott a két angyallal. Deus, aki a kígyókat gonosznak nevezte, valójában ő maga is egy közülük, jelenlegi formája csak egy álca. Olyan hihetően beszélt s olyan valóságos emlékeket mutatott az angyaloknak, hogy nem hittek a szemüknek.

Miután felébredtek, Luxiel a Tudás Fájára nézett, majd leszakított egy ragyogó gyümölcsöt. Tudni akarta, miért nem szabad ezt megenniük, miért tiltotta meg nekik Deus. Azrael figyelmeztette barátját, hogy ha megteszi, akkor minden teljesen máshogy fog alakulni. Luxiel nem habozott. Nem érdekelte a végkimenetel, ő tudni akarta az igazat. Meg akart róla bizonyosodni, hogy Deus hazudik-e vagy Naga. Beleharapott a gyümölcsbe, s lenyelte a falatot, mely szétáradva a testében átadta neki a Tudást, mellyel Deus rendelkezett. Rájött a világ titkaira, rájött Deus céljára, rájött arra, hogy Naga mond igazat, rájött mindenre. Megfogta a feje fölött lebegő glóriát, s összenyomta, a tárgy pedig elpusztult. Többé már semmi sem korlátozta Luxielt abban, hogy szabad akarata legyen. Tudta az igazat Deusról és a világról.

Követőket gyűjtött magához, az angyalok egyharmada a nagy szeráffal tartott, s vezérüknek fogadták. Azonban a lázadók nem maradtak túl sokáig titokban, Deus pedig egy nagy csata után elzavarta őket Haavenből. A szárnyaikon lévő fehér tollak sötétté váltak, ők lettek a bukott angyalok, a démonok ősei. A Helel csillag közelében található bolygóra, Geára mentek, hogy ott kezdjenek új életét. Luxiel többé már nem hívta magát régi nevén, mert az angyali mivoltára emlékeztette őt. Új neve Lucifer lett, a Sátán. – Sertox szájtátva hallgatta a történetet, amit Aena mesélt. Nem csak azért volt ilyen a reakciója, mert nagyon érdekesnek tartotta, hanem mert még soha nem hallotta a démonlányt ilyen sokat beszélni.

– Mi van ezzel az Azraellel, akinek Lucifer először mondta el az igazat? – kérdezte Sertox.

– A Hat Ördög egyike és amolyan kettősügynök. Fent van Haavenben és beszámol nekünk mindenről – válaszolt Mii.

– De hogy-hogy nem bukik le?

– Az arkangyalok közül ő az egyik legerősebb, másodiknak lett megteremtve, Lucifer után. Elvileg Deus nem tudja őt megfigyelni a Mindent Látó Szemével, mint a többieket.

– Értem. Mi volt pontosan az a rengeteg titok, amit Lucifer megtudott?

– Egy részét már elmondtam. Az, hogy Deus nem ebből a világból való és azért ölte meg a valódi isteneket, hogy ő legyen az egyetlen isten, valamint nem ő teremtett mindent. Ennyi a köztudott, a többi még mindig titok – válaszolt ezúttal Aena.

Sertox nagyon kíváncsi volt, vajon mik lehetnek még a világ titkai, de jobbnak látta, ha nem keveredik ebbe bele. Voltak fontosabb dolgai is jelenleg. Az út még közel sem ért véget, mert nem látta az alagút végét, hiába voltak démoni szemei. A biztonság kedvéért ő haladt középen, elől Mii, mögötte pedig Aena. Sertox nagyon élvezte a lány történetét, sokkal érdekesebbnek gondolta, mint a Daemord Klánról szólót. Vagy talán ez is csak azért van, mert érzek valamit iránta? Hiába beszéltem vele, még mindig nem ismerem, akkor meg miért tartom ennyire szimpatikusnak? Mindig is nehezen tudott kiigazodni saját magán, úgy tűnt, ez már nem fog változni.

– Még mennyi ideig tart, amíg elérünk azokhoz a kapukhoz? – tette fel a kérdést Sertox.

– Mesélhetem akár tovább is a történetet – javasolta Aena –, az angyalok bukásával még nincs vége.

– Rendben – mondta halkan Sertox.

– Szóval, Lucifer és bukott angyalai leszálltak Gea egy sivatagos pontjára, amit egy bizonyos, Shamael nevű démon Kandelarnak nevezett el az angyali ael nyelv „sivatag" szava után. A lázadó vezér elgondolkodott azon, hogy most mégis miféle életük lesz. Szükségük volt menedékre, de az egykori szeráf, aki már Sátánként hivatkozott magára, szeretett volna egy utódot is, valamint egy társat. A bukott angyalok közül egyik nőt sem tartotta méltónak ahhoz, hogy királynője legyen. Elküldte hát az alakváltó Shamaelt a Haavenbe, aki Azrael segítségével bejutott Aeden Kertjébe, hol érdekes dolgot pillantott meg.

Két lényt látott, akik Deus legújabb alkotásai voltak, a két első ember, Adam és Lilith. Shamael gyorsan visszatért Luciferhez, mielőtt még a fentiek észrevették volna és jelentett. A Sátán eldöntötte, ha Deus elvette tőle a szabadságot és szolgaként tekintett rá, akkor ő is elvesz valamit ettől a hamis istentől. Személyesen ment vissza a Haavenbe, útja során pedig több tucat angyalt lemészárolt és elrabolta az emberi nőt, Lilithet.

Senki és semmi nem tudta megállítani, még a legerősebb arkangyal, Mihael sem. Lucifer és bukott angyalai ezután úgy döntöttek, egy olyan helyre fognak rejtőzni a fentiek elől, ahol soha nem találják meg őket. A választás egy elhagyatott szigetre esett, amin volt egy járat, a bolygó középpontjáig. A bukott angyalok lementek és egy hatalmas barlangrendszert találtak, ami megfelelő élőhely lenne számukra, tágas is és rejtve van az angyaloktól. Az ott talált kőzetből elkezdték felépíteni városukat, amit Defernónak neveztek el. Ennek jelentése Pokolmélye.

De a béke ideje még korántsem jött el. Lucifer bejárta a hatalmas Alvilágot, s annak legmélyén, az Abyssban, rátalált egy ősi szellemre, akit Mefistofelesnek hívtak. A lény elmondta az egykori angyalnak, hogy már van egy uralkodója a Pokolnak, mégpedig egy Hades nevű élőhalott. A szellem nagyon jól tudta, hogy Lucifernek nem lenne esélye legyőzni őt, ezért különleges képességgel ruházta fel. Abyssban nőtt egy fa, mely valójában nem élő volt, hanem holt. Ez volt a mélységi Pokolfa, a Qlippoth. Lucifer magába ültette a fa darabjait, azok pedig egy különleges képességet adtak neki, amit később Pokolfa Elemnek nevezett el. Képes volt használni ezt támadásra, védekezésre és regenerációra is. Új erejével felkereste az Alvilág Urát, majd legyőzte és a démonok lettek a Pokol egyedüli lakói.

– Ennyi az egész? – kérdezte Sertox.

– Van még tovább is, ez után jön csak az Angyal-Démon Háború, de arra már nincs időnk – mondta Mii. – Nézzetek oda.

Az egyre szélesedő, sötét alagút végén egy halvány fényt pillantottak meg. A Pokol Első Kapuja, megérkeztek az első megállóhoz. Innentől már nincs visszaút. Ha itt belépek, felhagyhatok minden reménnyel, többé már egyáltalán nem olyan lesz az életem, amilyennek mindig is képzeltem.

Mialatt a ragyogó bejárat felé sétáltak, valami végigfutott a fiú agyán. Az egész dolog nem volt rendben. Az nem lehetett igaz, hogy a démonok a jók, az angyalok és Deus pedig a gonoszak. Nem az a problémája, hogy nem tudta elfogadni az „igazságot", hanem az, hogy ez hihetetlen volt. Valamiért visszatért a korábbi bizalmatlansága a démonokkal szemben, de hogy pontosan miért, azt ő maga sem tudta, talán egy megérzés lehetett. Valamint azt is az eszébe véste, hogy az őse, Gav Daemord, nem kedvelte a Sátánt, egy olyan dolog miatt, amit még a lányok sem tudnak. Legszívesebben kiderítette volna, de erre jelenleg nem volt ideje. A legfontosabb most az, hogy visszakapja az öccsét.