Sertox

Nem érzett semmit. Nem értette mi történik, nem tudta azt sem, hol van. Teljes sötétség volt mindenfelé, hiába nézett bármerre. Olyan volt, mint egy álom, de mégis valóságosnak tűnt. Megpróbált tapogatózni, de nem is voltak végtagjai. Testtel sem rendelkezett. Meghaltam volna és a lelkem a Túlvilágra került? Ilyen érzés lenne meghalni? Nem ilyennek képzelte. Nem tudta milyennek, de biztos nem effélének.

Akkor most a nagyszüleim is itt vannak? Meg a szüleim is, akiket tíz éve veszítettem el? Végre újra találkozhatok velük és itt maradhatok. Nem, ez így nem jó. Mozgásra bírta lelkét, de nem tudta, hogy halad-e valahová vagy sem, mert még mindig teljes sötétség volt. A távolban hirtelen lebegő lila lángokat pillantott meg, melyekből érzések áradtak. Mindenféle volt, de a legtöbb láng boldogságot és örömöt árasztott magából. Ezek lelkek lennének, mások lelkei? Nem tudott velük kommunikálni, de érezte őket. Egy dologban biztos volt, nem ilyennek képzelte a Túlvilágot.

Hirtelen minden újból elsötétült és szörnyű fájdalmat érzett, majd mintha a nem létező teste rengeteg tgiával telt volna meg. Nem, ez nem tgia volt, hanem valami hasonló, de sokkal nehezebb. Nem tudta mi történik, majd hirtelen világosodni kezdett és Aena arcát látta meg maga előtt. A lány könnyes szemekkel bámult rá, majd átölelte a földön fekvő fiút, akinek fogalma sem volt arról, mi történik. Miután a démonlány elengedte, felült és körülnézett. Még mindig Naisag határában voltak, ahol az az angyal megtámadta őket és elvileg végzett vele. De ha meghaltam, akkor hogyan tértem vissza? Feltámasztottak? Lehetséges egyáltalán az ilyen? Végignézett magán és a legszembeötlőbb furcsaság az volt, hogy egyetlen ruhadarabja, amit viselt, az a nadrágja volt, de az is térdig ért csak, valaki elszaggatta. A mellkasára nézett, ahol az angyal átszúrta a forró lándzsával, de a sebet egyáltalán nem látta. Ezután Aenára pillantott, aki még mindig könnyeit törölgette.

– Mondd, mi történt pontosan? – kérdezte a lánytól.

– Megmentett – válaszolt egy hang Sertox mögül.

A fiú hátrafordult és meglátta Miit, aki kisebb sérülésekkel ugyan, de túlélte a bizarr angyallal való harcot.

– Megmentett? Mi lett az angyalokkal? – kérdezte Sertox.

– Az a kopasz angyalcsávó elintézte őket. Na, jó, csak a mutánst, a nő megint elmenekült. Komolyan mondom, rossz érzés, hogy az ősi ellenség segít nekünk. – magyarázta Mii.

– De most akkor én meghaltam?

– Valami olyasmi, Aena pedig visszahozott. De többé már nem vagy ember. Nézz csak a kezedre.

Sertox azt tette, amit Mii mondott. Körmei helyett – amik egyébként még az átlagtól is rövidebbek voltak – karmok borították ujjai végét. Hosszú, vékony, kemény, fekete karmok, pont olyanok, amik Aenának és Miinek voltak.

– Most akkor én démon lettem? – tette fel újabb kérdését a fiú.

Mii bólintott, Sertox pedig nem tudta elhinni.

– Ez még mind semmi. A démonná válás aktiválta a harmadik tgia-kapudat is, így sokkal erősebbé váltál. Esküszöm, mindig meg tudsz lepni – mondta nevetve Mii. Nem tudom eldönteni, hogy jó-e az nekem, hogy már nem vagyok ember. Mi van, ha ez a két lány direkt intézte úgy, hogy meghaljak és démonná tegyenek? Még mindig nem bízott teljesen Aenában és Miiben, de hát mindig is ilyen volt, nem könnyű dolog megváltozni. Akkor ebben az állapotban nem is fogok tudni élni az emberek között?

Egyébként sem volt valami nagy szociális élete, így nem is tűnt olyan nagy bajnak, akár még jobb is lehet. Egészen addig, míg bele nem gondolt abba, milyen lehet a démonok társadalma. Hiába tűnt ez a két lány jónak, attól még a többi lehet olyan rossz, amilyennek az emberek gondolják őket. Vajon mit fog szólni ahhoz Thakz, hogy én is egy lettem a mélységi lények közül? – Min gondolkozol annyira?

– Semmin – hazudta Sertox és elgondolkodott azon, hogy vajon ezek a démonok képesek-e a fejébe látni. Aztán eszébe jutott, hogy Mii említett valami ilyesmit korábban. A következő gondolata pedig az volt, hogy mi történt a ruháival.

– Nem bízol bennem? Rendben, akkor beszéld meg vele – mutatott társára a démon, majd elsétált.

A fiú a vörös hajú lányra nézett, aki csendben állt, nem olyan messze tőle. Remek, most megint jön a kínos csend és nekem kell először megszólalni, ami az általam utált dolgok listáján elég előkelő helyet foglal.

– Mii, gyere vissza! – kiáltott Sertox a lány után.

A démonnak nem kellett kétszer mondani, amint meghallotta Sertox hangját, egyből megfordult és mosolyogva sétált vissza hozzájuk.

– Na, miről is elmélkedtél az előbb? – tette fel megint a kérdést Mii.

– Semmin – mondta Sertox, kissé már idegesen. – Mi lett amúgy a ruháimmal?

– Ahhoz, hogy mágikus energiát adj át valakinek, minél kevesebb zavaró tényezőre volt szükség, itt pedig az életed múlt a dolgon, így muszáj volt ezt tennünk.

Sertox egyébként sejtette, hogy a lány tudja, hogy nem bízik meg bennük teljesen, de ez ellen nem tudott tenni semmit sem.

Az edzés hamarosan folytatódott, Sertox megpróbálta létrehozni és fenntartani a lándzsát, valamint harcolni is tanult. Eleinte nem igazán akarta megütni a két lányt, de mivel nem volt más választása, muszáj volt megtennie. Mii megtanította neki azt is, hogyan erősítse meg az ütéseit és rúgásait, valamint hogyan védekezzen a tgia erejével. A fiú fejlődött, méghozzá nem is keveset.

Sertox Daemord és a két lány napokig az erdőben tartózkodtak, mert más helyre nem igazán tudtak volna menni, valamint nagy eséllyel a szomszédok is észrevehették, hogy nincs minden rendben a fiú korábbi lakhelyén. Nemrég még reménykedett benne, hogy valaha visszatérhet az eredeti életéhez, de ez már annyira lehetetlennek tűnt, mint korábban azok a dolgok, amik a közelmúltban történtek vele.

Az éjszaka borús volt, így a fiú nem igazán gyönyörködhetett a csillagokban. Helyette szeme a távolban fekvő démon-lányra vándorolt. Végignézett Aenán, akiből akkor is áradt a nyugodtság, miközben aludt.

– Mit csinálsz Sertox? – szólalt meg egy hang.

A fiú gyorsan felugrott és meglátta Miit, aki szintén ébren volt.

– Semmit...

– Ne hazudj, tudom, hogy Aenát bámultad. Csak az nem értem, mi tetszik benne neked? A külseje? Az legtöbbször megtévesztő. Vagy azért, mert nem olyan határozott, mint én és kevesebbet beszél? Szeretsz mások fölött uralkodni? Szereted a gyengébbek fölé rendelni magad, Sertox Daemord? Még ha nem is olyan erős, mint én, könnyen tudna végezni veled.

– Honnan veszed egyáltalán, hogy tetszik nekem?

– Egyértelmű, nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek gondolsz.

– Nem gondollak hülyének...

– Csak nem vagyok számodra szimpatikus.

– Ezt sem mondanám...

– Na, mindegy. Úgy sem fogod bevallani. Beszéljünk másról – mondta Mii, miközben közelebb ült a fiúhoz.

– De miről?

– Ilyet nem szoktak kérdezni Sertox, ez csak úgy jön magától.

– Sajnálom, nem igazán megy nekem a másokkal való kommunikáció valami tökéletes módon.

– Ezt kérlek, ne hangoztasd, mert rohadtul idegesít ez a fajta önsajnáltató hozzáállás.

Sertox erre nem mondott semmit, a beszélgetés pedig itt abbamaradt. Mii visszament fekhelyére és a fiú is becsukta szemét. A lánynak igaza volt. Nem is ismerem igazán. Akkor ez nem is szerelem, amit érzek iránta? Mégis mi más lenne? Mélyen legbelül tudta, hogy szörnyen vágyik mások szeretetére.

Ez abban nyilvánult meg a legjobban, hogy három évvel ezelőtt hallott egy olyan pletykát, hogy egy bizonyos lány szerelmes belé. A szörnyen kevés önbizalommal rendelkező fiú pedig akkora örömöt lelt ebben, hogy beleszeretett abba a lányba, még ha az állítólagos állítás nem is volt száz százalékig hihető. Az igazat megvallva csak egyszer szólt hozzá, de akkor is, még mindig érzett valamit az iránt a lány iránt. Egy kicsit hasonlít is Aenára. Csak az ő haja szőke, nem vörös. Valamint, nem démon.

A korábbi álmatlan éjszakát azzal kárpótolta Sertox elméje, hogy a következő REM-fázisban három álommal is megjutalmazta.

Az első nem másról szólt, mint aki a legtöbbször járt fejében. Aena Dilux. Egy felettébb kellemes élménynek lehetett nevezni, de túl hamar ért véget, még mielőtt bármi is történt volna, túl korán, pont, mint előzőleg.

A második álom kilencvenkilenc százalékban megegyezett az előzővel, az egyetlen különbség az volt, hogy Aena helyett Mii várt rá. Nem igazán tudta eldönteni, hogy most ez jó dolog-e vagy sem, de végül arra jutott, hogy igen. Úgy tűnik, a benne felgyülemlett vágy erősebb az állítólagos szerelemnél, azonban ez az agyszülemény is véget ért, mielőtt megtörtént volna a főattrakció.

A harmadik álom egyáltalán nem hasonlított az első kettőhöz. Sertox a Túlvilágon volt, a lila lángok társaságában, s mindannyian elfordultak tőle. Még itt, az élet után is egyedül volt. Aztán minden lélek eltűnt, s felbukkant egy kígyó.

Hatalmas volt, szellemszerű, éjfekete. Számos tüskés gyűrű helyezkedett el testén, szeme fehér volt, pupillája pedig végtelenjelre emlékeztette a fiút. A teremtmény egy bizarr nyelven kezdett el beszélni, ami biztos nem a démonok nedere volt. Aztán, csak úgy hirtelen, a furcsa hüllő összezsugorodott, s behatolt Sertox szájába, majd lemászott a torkán.

A fiú megizzadva ébredt fel. Hajnalodott. Mi a fene volt ez? Honnan jött az a kígyó? Mi a fenéért mászott a számba? Egy álom csupán. Nem minden álomnak van jelentése. Azt végképp nem tudom elképzelni, hogy ennek lenne bármi értelme is. Csak félek a haláltól, legfőképp attól a részétől, hogy ott is egyedül maradok.

Miután felült, végignézett alvóhelyükön. Egy kicsit veszélyesnek tűnt az erdő közepén álomra hajtani a fejüket, de az erőtér megvédte őket, valamint az az Irvok Kazmarun nevű angyalvadász nem említette Miinek, hogy annál a kettőnél több szökött angyalt üldözne, így nem kellett aggódniuk emiatt.

Sertox sehol sem látta Miit, így belegondolt abba, hogy talán elment egy reggeli sétára. Valamiért úgy gondolta, a lány az a fajta, aki képes lenne ilyesmire vetemedni.

Aena még mindig aludt, Sertox pedig körülnézett, majd a lányt kezdte bámulni, méghozzá nem is akárhogy. Egy pillanatra belegondolt abba, milyen szörnyű alak is ő, de végül győzött a tudatalatti, meg az a gondolat, hogy ezzel senkinek nem árt. Eszébe jutott még valami, de gyorsan elfelejtette a dolgot. Aena megfordult. Sertox a lány vékony combjait bámulta, amik kissé kilátszódtak a hosszú szoknya alól. Ezután minden gondolata egyre jobban a sötétségbe hatolt. Ha Mii itt lenne és valóban képes olvasni az elmémben, akkor látok rá esélyt, hogy megölt volna. Az sem tetszett neki, amikor Aena az ágyamban feküdt, s nekem csak egy pillanatra jutott eszembe valami nem megosztandó dolog.

Már szabályosan várta, hogy megérkezzen Mii, mert ez az egész szituáció, ahol semmi nem történik, csak fokozódni kezdett. Már lassan olyasmi gondolatok kezdték el megtölteni a fiú elméjét, hogy vajon mit viselhetnek a démon-lányok a ruhájuk alatt.

Szerencsére, mielőtt minden rosszabbra fordult volna, Aena felült s megdörzsölte szemét. Ránézett Sertoxra, aki mindenféle késés nélkül elfordult és úgy tett, mintha véletlenül sem bámulta volna a lányt az elmúlt kilenc percben. Miután eltelt egy kis idő, közelebb ment, s leült Aena mellé. Az előbb megtörtént dolog miatt egész egyszerűen nem volt képes a szemébe nézni.

– Mit akarsz? – kérdezte hirtelen Aena, mielőtt Sertox bármit is mondott volna.

A fiú úgy megijedt, hogy majdnem felkiáltott. Ő nem az a fajta, aki elsőnek szólal meg. Talán tudja, hogy mikre gondoltam nemrég? Csak azt ne! Úgy már semmi esélyem nem lesz! De várjunk, ha olvassa a gondolataimat...

A csend eltartott egy jó darabig, de végül megérkezett a válasz a démon-lány által feltett kérdésre.

– Nem is tudom, csak jobban meg akarlak ismerni... - mondta halkan Sertox.

– Miért? Nincs bennem semmi érdekes. Ilyen vagyok, amennyit látsz belőlem.

Kérlek, ne mondj ilyeneket, az az utolsó mondat zavaró számomra.

Sertox nem elégedett meg ezzel a válasszal, de nem is akarta kényszeríteni a lányt, mert akkor még kevesebbet fog hozzá szólni. Valami más dologról kell beszélnünk.

– Mondd, ez a Tormane, ahol majd meg kell küzdenem Belzebubbal, hogy is működik pontosan?

A lány sóhajtott egy nagyot, majd magyarázni kezdett.

– Egy bajnokság, ahol harcosok és segédjeik küzdenek meg egymással, legalábbis eredetileg így volt.

– Gondoltam, hogy valami ilyesmi. De várj, segédek? Milyen segédek?

– Minden harcos vihet magával három segédet a csatákra, de egy küzdelemben összesen csak hárman vehetnek részt, tehát egy segéd addig pihen.

– Gondolom te és Mii lesztek az én segédeim.

– Nem szívesen, de más démonokat nem ismersz, pénzed meg nincsen, hogy felbérelj valakit.

– Igazad van. De várj. Nem szívesen?

– Nehogy azt hidd, hogy nem akarok neked segíteni. Szörnyű életed volt idáig Sertox. A szüleidet öt éves korodban vesztetted el, a nagyszüleidet pedig nemrég.

– Honnan tudsz a szüleim haláláról?

Aena mintha meglepődött volna, de viszonylag gyorsan válaszolt.

– A Pokolban számon tartják a démoni ősökkel rendelkező embereket. Elég sok mindent tudok rólad – mondta kissé dadogva.

Én pedig rólad nem sok mindent.

– De ha segíteni akarsz nekem, akkor miért nem szívesen leszel a segédem?

– A harcok miatt Sertox. Nem szeretem az öldöklést, az erőszakot, a vérontást, mint a démonok nagy része, pont, mint az édesanyám. Ezt furcsának tartották, ezért nem is igazán voltak barátaim. Valamint, a Sátán lánya vagyok, így a közrendű démonok nem akartak megközelíteni egy hozzám hasonló nemest. A nemesek meg valamilyen oknál fogva nem kedvelik a többi hozzájuk hasonlót, csak a saját családtagjaikhoz állnak közel.

Sertox átérezte annak egy részét, amit Aena mesélt. Ő ugyan nem volt nemes, de neki sem voltak barátai. Kiközösítették a viselkedése és a furcsa neve miatt. De most nem akart visszagondolni azokra a szörnyű időkre, így más vizekre terelte a beszélgetést.

– Amúgy három segédet mondtál. Ennyit lehet, vagy ennyi a kötelező?

– Nem kötelező, de ajánlott, hogy egyikük mindig tudjon pihenni.

– Honnan fogok én szerezni még valakit?

– Már van – mondta nevetve a lány – és nagyon erős, még Miinél is erősebb.

– Tényleg? – csodálkozott Sertox. – Mennyire ismered jól ezt a személyt?

– Eléggé, hiszen a húgomról van szó.

– Nem akarom megzavarni a beszélgetést – szólalt meg a közeledő Mii –, de ezek az emberi rendfenntartók, vagy kik, elég durván figyelik a Daemord-házat és mindenhol ott vannak a villogó járműveikkel. Lassan indulni kéne Erebusra.

– Erebus? – kérdezte Sertox.

– A Démonok Szigete, ahol a Pokol egyik bejárata található – magyarázta Mii.

– De hogy fogunk elmenni oda, ha mindenhol rendőrök vannak a környéken? – kérdezte Sertox, miközben belegondolt abba, hogy vajon hol lehet a többi bejárat.

– Teleportáció.

Sertox csak nézett értetlenül. Hallotta már korábban ezt a kifejezést, amikor a ház rejtett pincéjében voltak és tudta is mit jelent, de nem volt benne biztos, hogy képes lenne rá.

– Miért nem tanítottátok meg nekem ezt idáig? – tette fel újabb kérdését Sertox.

– Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar felfedezik a pusztítást...

Ilyen hülyének nézi az embereket? Már lassan egy hete az erdőben vagyunk! Az a furcsa, hogy nem vették észre hamarabb!

A három démon az erdő mélyére ment, hogy elrejtőzzenek az emberi szemek elől, Mii pedig megpróbálta a létező leggyorsabban megtanítani Sertoxnak a teleportációt.

– Nagyon egyszerű a dolog, először is, nézz rá a bal tenyeredre.

Sertox megtette, de semmi furcsa nem volt ott. Nem értette, miről beszél a lány és miért kellett most a tenyerére nézni.

– Áramoltass belé tgiát és úgy nézd meg – mondta Aena.

A fiú becsukta szemét, hogy könnyebben menjen a mágikus energia irányítása és koncentrált. Érezte, ahogy a teste különböző pontjain elhelyezkedő nyitott kapukból kiáramlik a tgia és a bal tenyerébe megy. Kinyitotta szemét, majd egy furcsa szimbólumot látott a tenyerén megjelenni. Mintha már találkozott volna vele korábban, de nem tudta pontosan megmondani, hogy mi lehet. Egy furcsa, csontokból álló alkart és kezet ábrázolt, mely egy tüskékkel borított gömböt tartott.

– Mi ez? – kérdezte Sertox.

– Tizenháromtüskés Golyóbis a neve. A klánod szimbóluma – magyarázta Mii. – Ennek a segítségével fogsz tudni teleportálni.

– Pontosan hogy is?

– Szükséges hozzá egy hely, ahol szintén megtalálható a szimbólum. A mi esetünkben az erebusi Sekta-hegyen található barlang, ahol mind a hetvenkét démonklán szimbólumai fel vannak rajzolva a falra. Ahhoz, hogy elmenj oda, tgiát kell áramoltatnod a tenyereden lévő jelbe, majd képzeld el a helyet, ahová teleportálni akarsz.

– Van itt egy kis bökkenő, nem tudom, hogy néz ki ez a barlang, ahová menni akarunk.

– Nem probléma, ha megfogod a kezünket, akkor ugyanoda fogsz teleportálni, ahová mi.

– Remélem is, nem akarok egy másik dimenzióba kerülni vagy valami...

Aena és Mii felnevetett Sertox kijelentésen, majd hirtelen elkomolyodtak és hozzáláttak a teleportáció megkezdéséhez. A fiú baljával Aena, míg jobbjával Mii kezét fogta meg és mindhárman becsukták szemüket, majd tgiát áramoltattak a bal tenyerükön lévő szimbólumba. Egész egyszerűen nem tudta elhinni, hogy a vörös hajú lány kezét fogja. Biztosan álmodom.

Hamarosan olyan érzés járta át Sertox testét, mint amikor meghalt, érezte, hogy kezd eltűnni. De mégis más volt, most nem érzett fájdalmat, mint amikor a Túlvilágra került a lelke. Az erdőt hamarosan kék fény ragyogta be, a három démon pedig egy hangjelenség kíséretében köddé vált.

Sertox magához tért és meglátta a két lányt, akik már jó ideje várhattak arra, hogy felébredjen, az arckifejezésükből ítélve. A fiú feltápászkodott, majd követte Miit és Aenát. A rövid út során körülnézett a barlangban, amiben hiába kellett volna sötétnek lennie, mégis olyan volt, mintha fényes nappal a szabad ég alatt lenne. Aztán rájött, hogy valóban nagy a sötétség, csak mivel már démon, így jobban lát az ilyen helyeken is. Valóban olyan volt ez a hely, mint ahogy Mii magyarázta. Rengeteg szimbólum volt felrajzolva a falakra, egy kis keresés után az ő tenyerén lévőt, a Daemord Klánét is megtalálta. Erről eszébe jutott valami, amit korábban is meg akart kérdezni.

– Mi történt a Daemordokkal?

– Ezt csak komolyan most jutott eszedbe megkérdezni? Azt hittem már nem is érdekel – mondta Mii. – Nos, hosszú az út lefelé a Pokolig, majd útközben mesélünk. De mielőtt még a mélységbe mennénk, szólnunk kell valakinek, hogy itt vagyunk.

– Kinek?

– Van egy Shamael nevű férfi, aki a szigetet felügyeli és érzékel mindenkit, aki ide érkezik. Tudja, hogy valakik jöttek, ezért szólnunk kell neki, nehogy azt higgye, ellenségek vagyunk – magyarázta Aena.

Kimentek a barlangból a napfényre, Sertox pedig életében először láthatta Erebus hatalmas szigetét. Akkora volt, hogy csak épphogy látta a távolban az óceánt. A szigetet szinte mindenhol sűrű dzsungel borította és úgy tűnt, teljesen lakatlan, mert civilizáció nyomait sehol sem látta. Az égre nézett, ahol furcsa, négyszárnyú, zöld és vörös madarak suhantak el.

– Érdekes egy hely, nem? – kérdezte Mii.

A fiú bólintott, a két lány pedig hirtelen kitárta szárnyait.

– Na, várjatok, nehogy azt akarjátok nekem mondani, hogy most le fogunk innen repülni? – kérdezte Sertox.

– Démon vagy, repülni is meg kell tanulnod.

– De így élesben? Nem veszélyes ez?

– Az, de olyan nagy bajod nem lehet, maximum megint meghalsz.

Egyáltalán nem nagy baj, Miinek teljesen igaza van. Egyszer már az életemet vesztettem, miért ne tehetném meg még egyszer? Ha egy tgia-használó meghal, akkor egész egyszerűen fel lehet támasztani, nem?

– Valóban veszélyes dolog lenne, csak úgy leugrani a hegyről – állt Sertox pártjára Aena.

– Felőlem csinálj, amit akarsz, én megyek – mondta Mii és leugrott a hegyről, majd megállt a levegőben.

– Várj már egy kicsit! – kiáltotta Sertox. – Egy kicsit azért igazán segíthetnél.

– Mit segítsek ezen? Áramoltass tgiát a szárnyaidba, mint amikor a kezeddel tetted. Ha megvan, mozgasd őket és repülsz is.

– Ilyen egyszerű lenne? De hogy hozom elő a szárnyaimat?

– Ezen nem tudok mit magyarázni, egy démonnak teljesen természetes a szárnyak jelenléte, olyan, mintha a karomat vagy a lábamat mozgatnám – magyarázta unottan a lány, majd elrepült.

Sertox lenézett a mélybe és sóhajtott. Becsukta szemét, majd a testében lévő tgiát a hátába küldte. Érzett valami furcsát, majd megmozgatta a vállát. Valami belül volt a lapockái mögött. Ezek lennének a szárnyak? Ahogy Mii mondta, megpróbálta úgy mozgatni ezeket a testrészeket, mintha a karjai lennének. Egy idő után sikerült is, kitárta szárnyait, melyek szörnyű fájdalmat okoztak neki, amikor átszakították húsát és bőrét, a fiú pedig felkiáltott.

– Jobb, ha hozzászoksz – szólalt meg Aena, miközben Sertox mellé lépett. – A tgia begyógyítja a sérüléseket, és pont a hát az, ahol az egyik leggyorsabban történik ez a gyógyítás.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy akárhányszor tárom ki a szárnyaim, mindig fájdalommal fog járni, mert átszakítja a húst és bőrt?

Aena megfordult és megmutatta saját szárnyait, melyeknek a tövéből fekete folyadék szivárgott.

– Ha én megszoktam, te is megfogod – mondta higgadtan a lány, mintha nem is érezne semmit.

Sertox fájdalmai szép lassan enyhülni kezdtek, de még mindig furcsa volt, hogy nagy és nehéz dolgok állnak ki a hátából. A fiú hamarosan lenézett a mélységbe. Sikerülni fog, ha ezt gondolja, akkor talán nem itt fog meghalni. Leugrott, azonban olyan gyorsan zuhant, s annyira megijedt, hogy nem tudott reagálni. Sertox felkiáltott, a démonlány pedig gyorsan utánaeredt, hogy megmentse a fiú életét, már másodszorra.

Aena gyorsan felkapta Sertoxot, aki még mindig nehezen tudta felfogni, hogy ez nála alacsonyabb lány, hogyan képes őt cipelni. Hihetetlen sebességgel suhantak a mélységbe, majd az erdő fái közé repültek tovább. A fiú minden egyes fánál attól félt, hogy Aena nekimegy. De a lány jól értett ehhez, úgy értek el céljukhoz, hogy Sertoxnak semmi baja nem lett testileg. Lelkileg egy kicsit megviselte ez a gyors és hirtelen utazás, de mivel elmúlt, megpróbált nem rágondolni. Aztán eszébe jutott, hogy ennél veszélyesebb dolgok is fognak majd vele történni.

Az erdőben lévő kis tisztáson Mii integetett nekik, mellette pedig egy szőke hajú, fiatal férfi állt. Valószínűleg ez az, akiről beszéltek. A démon egy viszonylag gyenge kézfogással üdvözölte Sertoxot.

– A nevem Shamael Sefred – mutatkozott be a férfi. – Sok szerencsét kívánok a Tormanén való harchoz, már nagyon várom.

– Várja? Talán maga is részt fog venni? – kérdezte a fiú.

– Dehogyis, én már ahhoz öreg vagyok – mondta a férfi, aki huszonévesnek nézett ki –, nézőként leszek ott, ha lesz rá időm.

Nézőként? Ez a szó valamiért szó szerint megfagyasztotta Sertoxot. Hát persze, ebbe bele sem gondolt. Egy bajnokságot általában nézni is szoktak. Ez a Belzebub direkt csinálja ezt velem? Honnan tudja a gyengeségem? Sertox nem szerette, ha rengeteg ember bámulja, miközben valamit csinál. Ez az egész kezdett egyre ijesztőbbé és nehezebbé válni számára.

Miután a két lány megbeszélt valamit Shamaellel, amire Sertox nem figyelt, annyira el volt foglalva a saját gondolataival, a csapat el is indult, hogy belépjenek az Infernóba.

– Mielőtt még odaérnénk, kéne egy Klaxik-kristály is, nem? – kérdezte Aena.

– Milyen kristály? – kérdezte Sertox.

– Hát persze, kösz hogy szóltál, majdnem elfelejtettem – mondta Mii.

– Miről is van szó? – tudakolta Sertox.

– Klaxik-kristály. Egy speciális anyag, amivel ha valahova felírsz valamit, nem lehet eltüntetni.

– Miért is fontos ez nekünk?

– Nekünk nem, csak neked. Anélkül nem léphetsz be a Pokolba, hogy ne írnád fel a neved a bejáratnál lévő falra. Ez megakadályoz abban, hogy a védelmi rendszer betolakodónak higgyen, aktiválódjon, és végezzen veled.

Nagyon elővigyázatosak ezek a démonok. Mégis mi a fenét rejt a Pokol rajtuk kívül?

– Na, és hogyan szerzek ilyen Klaxik-kristályt? – tette fel újabb kérdését a fiú.

– Igazság szerint venni lenne a legegyszerűbb, de nem hiszem, hogy van olyan pénzed, amit itt használnak.

– Ebben igazad van. Van valami más módszer arra, hogy hozzájussak ehhez az anyaghoz?

– A pánok, akik ezt bányásszák és árulják, ingyen odaadják annak, akit méltónak tartanak rá.

– Méltónak? Ezt meg hogy érted?

– Az ő szemükben az a méltó rá, aki legyőz egy harcost közülük.

– Harcolni? Ti erebusiak egy percig nem tudtok meglenni erőszak nélkül? – háborodott fel Sertox.

– Ez van – vont vállat Mii. – A pánok egyébként is valami közeli rokonai a démonoknak, legalábbis a saját állításuk szerint, habár ezt én erősen kétlem. Apám egyszer azt mondta, hogy már akkor is a sziget lakói voltak, amikor a bukott angyalok idejöttek. De nem kell aggódnod, nem valami hatalmas lények, a legtöbb közülük maximum egy méter magas.

Hát akkor az valóban nem nagy szám. Reménykedett benne, hogy le tud győzni egy ilyen törpenövésű teremtményt, hiszen közel egy hétig edzett a két lánnyal. Ugyan nem vált profivá, de sokkal erősebb volt már, mint azelőtt.

Útjuk közben Sertox végignézett a furcsa, trópusi fákon, melyekről fekete, szőlőre emlékeztető gyümölcsök lógtak. Még sohasem látott ilyet és biztos volt abban, hogy még rengeteg ilyen ismeretlen dologgal fog találkozni, amiken sokkal jobban meg fog lepődni.

– Mik ezek a gyümölcsök? – kérdezte Sertox a lányoktól.

– Elég kreatív nevük van, démongyümölcsöknek hívják őket. Az öreg Shamael, akivel az előbb találkoztunk, nevezte el így őket. Egy általa olvasott történetből, ahol valami emberi kalózok vagy kik a szereplők, vette az ötletet, ahogy ő mondta. De egyébként nem őshonosak itt Erebuson. Lucifer és a bukott angyalok hozták el az itteni fák magvait Aeden Kertjéből, amikor elhagyták a Haavent – magyarázta Mii.

– Aeden Kertje? Az az Aeden Kertje, ahol az első emberek éltek?

– Pontosan. Érdekes növények vannak ott, mindegyikük más-más képességgel ruházza fel a fogyasztót.

– Képességgel? Akkor ezek is? Mire képesek ezek a fekete szőlőfürtök? – mutatott a termésekre Sertox.

– Ezek nem valami különlegesek igazából. Kevésbé leszel fáradt tőlük.

Valóban nem olyan nagy dolog, de Sertox mégis érdekesnek tartotta ezt az egészet, főleg azt, hogy Aeden Kertje tele van ilyen speciális képességeket adó gyümölcsökkel. Először belegondolt abba, hogy el kéne egyszer oda mennie, de aztán rájött, hogy már démon, így ez a vágya sajnos nem teljesülhet.

A három démon megérkezett a dzsungel mélyén rejtőző kis faluba, ahol egy furcsa nép, a pánok éltek. Mii nem hazudott, valóban egy méter magas lények voltak, szarvakkal és patákkal, olyanok, mint egy kicsi, emberszerű kecske. Amint a látogatók közelebb mentek a településhez, az ott lakók eltávolodtak tőlük és látszott rajtuk, hogy félnek a démonoktól. Csakis egy közülük, mert közelebb menni a három fiatalhoz, akinek ruházata mindenféle terméssel volt díszítve, kezében fából faragott botot tartott, fején pedig vörös drágakövekkel kirakott koronát viselt.

– Rasvital démonok, mi járatban vagytok? – kérdezte a pánok vezetője.

– Mégis miben, kristályért jöttünk – válaszolt Mii.

– Nem kell ilyen gorombának lenni. Gondolom a fiúnak lesz a kristály, őt még nem láttam errefelé.

– Jól sejted.

– Akkor ennek a sheraaknak velem, Faun Satyrral kell megküzdenie. Ha legyőz, kap egy kristályt és mindenki boldog lesz, csak én nem. Mondd fiam, mi a neved?

– Sertox Daemord.

A választ hallva a pán meglepett arcot vágott, felnézett a fiúra, aztán alaposabban szemügyre vette, még egyszer végignézett rajta, megfogta a bal kezét s megvizsgálta, majd megrázta a fejét.

– Nem jó ez így, kedves Senoks Daemord, nem vagyok valami méltó ellenfél hozzád. Tudod, öreg vagyok, meg minden. Inkább küzdj meg a fiammal.

Megijedt volna a Daemord név hallatán? Ilyen híres lenne a klánom, amiről még mindig alig tudok valamit? Mii megígérte, hogy majd útközben mesél neki erről, remélte, hogy a lány nem felejtette el. De az majd később jön, először a Klaxik-kristály megszerzése a legfontosabb. Most fog életében először élesben harcolni, csak nem lehet olyan nehéz, ha az ellenfele egy egyméteres kecskeember lesz.

Satyr elvezette őket a küzdőtérhez, ami egy földre rajzolt óriási kör volt, majd vártak egy kicsit, hogy megérkezzen Sertox ellenfele. A pán hamarosan fel is bukkant, de egyáltalán nem olyan volt, amilyennek a fiú képzelte. Egy óriási, két méternél is magasabb izomkolosszus kecskeember, aki lépéseivel megrengette a földet.

– Ő itt a fiam, Apollon – mutatta be Satyr büszkén az ellenfélt.

Az óriás üdvözlés gyanánt bólintott egyet, majd megropogtatta ujjait, a küzdőtérre sétált és megállt Sertox-szal szemben. A fiú a két lányra nézett, akik vállat vonva reagáltak a szituációra. Mégis ki gondolta volna, hogy egy ilyen ellenféllel kell megküzdenem? Semmi esélyem nincs ez ellen a bestia ellen!

– Nos, akkor, szabályok – kezdett bele Satyr –, ez egy mane, egy három menetes mérkőzés. Az első körben csak fizikai támadásokat lehet bevetni, de a tgia használata ütések felerősítésére például engedélyezett, csak az elemi erők tiltottak. A második körben csakis elemi erőket lehet használni, a fináléban pedig mindkettőt. Aki két menetet megnyer, az a győztes. Minden érthető?

Sertox bólintott, majd ellenfelére nézett, akinek izomzata olyan keménynek látszott, hogy akár páncélnak is lehetett nevezni. Rajtam meg mi van? Amióta démonná vált, az egyetlen ruhadarabja egy szakadt nadrág volt. Eleinte nem nagyon tetszett neki ez az egész, de szép lassan hozzászokott, csak azt nem értette, miért nem kap valami páncélt, ha már harcolnia kell.

Az első menet kezdetét vette. Sertox újból végignézett az ellenfelén és teljesen biztos volt abban, hogy Apollon ellen semmi esélye nincs, főleg mivel nem használhatja az elemi képességeit. Ellenfele hatalmas ökleivel a talajra csapott, mellyel földrengést generált, a fiú pedig elesett. Gyorsan feltápászkodott, majd meglátta a felé rohanó behemótot. Sertox kitárta démoni szárnyait, hogy elmeneküljön, de aztán rájött, hogy még nem tud repülni. Apollon egy hatalmas ökölcsapással vitte a földre Sertoxot, mely olyan erős volt, hogy szegény fiú még percekig fogta az arcát a fájdalom miatt. Talán össze is zúzta volna, ha nem erősíti meg magát tgiával.

Az első kört a pán nyerte, de a fiú most nagyobb eséllyel indult, mert itt már elemi képességeit is használhatta. A küzdelem elkezdődött, Sertox becsukta szemét, majd olyan gyorsan, ahogy csak tudta, tgiát áramoltatott jobb kezébe és létrehozott egy sötét lándzsát, majd ezzel rohant Apollon felé. El is dobhatta volna akár, de még nem volt olyan erős, hogy anélkül fenntartsa, hogy hozzáér. Ezért maradt a közelharc, hiába látta magát esélytelennek. A hatalmas pán felordított, mint egy vadállat, majd kitartotta kezét és növényeket hozott létre. Ágak és indák fogták el Sertoxot, majd kicsavarták kezéből a fegyvert, ami energia nélkül hamarosan el is tűnt. A növények erősen szorították a fiút és alig kapott levegőt, de nem adhatta fel. Ha itt nem győz, akkor Belzebubbal sem fog bírni, mert az ördög valószínűleg sokkal erősebb ennél a kigyúrt kecskeembernél.

A Természet Elem erejének szorítása egyre erősebb lett, de Sertox összeszorított fogakkal tűrte a fájdalmat, miközben megpróbált egy újabb lándzsa létrehozására koncentrálni. Az ágak és indák tüskéi felsértették a fiú bőrét, fekete vére pedig a földre folyt. De nem foglalkozhatott ezzel, meg kellett nyernie a csatát bármi áron.

A kívánt lándzsa megjelent Sertox kezében, de az Apollon által irányított növények ezt is elvették tőle. A fájdalom már olyan intenzív volt, hogy a fiú szemei könnybe lábadtak és legszívesebben felkiáltott volna, de nem akart sem ellenfele, sem pedig a lányok előtt gyengének tűnni. Majdnem egy hétig edzették, nem szerette volna, hogy Aena és Mii csalódott legyen.

A fiú tgiát áramoltatott lapockái környékére, hogy megpróbáljon valamit. Kitárta démoni szárnyait, ami hatására megszabadult pár rajta tekeredő növénytől. Sertox felszállt a levegőbe, de a folyamat nem tartott túl sokáig. Pár másodperc múlva a talajra zuhant, de legalább kiszabadult az ágak és indák szorításából. Megmozgatta egy kicsit elzsibbadt végtagjait és létrehozott még egy lándzsát. Elég szerencsétlenül repülve közeledett ellenfele felé és eldobta fegyverét. Nem sok esély volt rá, hogy a lándzsa kitartson, de most annyi tgiát áramoltatott belé, hogy talán sikerülhet.

A sötét fegyver szinte hangsebességgel suhant és eltalálta a lassú mozgású Apollont, a vállába szúródott. Valamiért a lándzsa olyan erős volt, hogy magával lökte az óriási pánt és kikerült a küzdőtér területéről. A szituáción nem csak a két lány és a két pán lepődött meg, hanem e támadás kivitelezője, Sertox Daemord is, aki éppen orra esett, mert nem tudott még túl sok ideig repülni.

Miután Apollon visszatért a küzdőtérre és kihúzta a vállába fúródott fegyvert, elkezdődött az utolsó, mindent eldöntő menet. Sertox is felkészült. Itt már kevesebb esélye volt a fizikai támadások miatt, de még mindig nyerhetett. Ha gyorsítanék a mozgásomon, akkor talán könnyebben el tudnám kerülni Apollon lassú ütéseit. Újból kitárta szárnyait és most megpróbált több ideig a levegőben maradni. Létrehozott egy sötét lándzsát és ezúttal nem eldobta, hanem közelharci fegyverként használva, azzal hárította a pán azon ütéseit, melyeket nem tudott kikerülni. Azonban a lándzsa sem tartott ki örökre, így egy újabbat kellett létrehoznia, ez pedig nem ismétlődhetett a végtelenségig, mert előbb-utóbb elfogy a testében tárolt tgia. Az lenne a legjobb, ha minél hamarabb befejezném ezt a menetet, győznék és megkapnám a Klaxik-kristályt.

Apollon mozgása hirtelen felgyorsult, Sertox pedig nem tudott már olyan gyorsan repülni, mint korábban, a pán pedig akkora ütést mért a fiúra, hogy nem csak a küzdőtérről esett ki, hanem pár démonfát is letarolt, miközben becsapódott az erdőbe. A fájdalom hatására a fiú percekig nem tudott megmozdulni, amikor pedig sikerült, csak akkor jött rá, mi is történt. Nem ő győzött. Nem sikerült legyőznie a pánt. Nem sikerült megszereznie a kristályt. Csalódást okozott mindenkinek, még saját magának is. Azt hitte, hogy már elég erős, de még mindig gyenge volt. Ilyen állapotban nem lesz képes megküzdeni Belzebubbal.

A két lány odasétált a fiúhoz, majd felsegítették.

­– Sajnálom – mondta nekik Sertox.

– Sejtettem, hogy nem fogsz legyőzni egy olyan behemótot, szerintem még nekem sem menne – mondta Mii – ezért inkább szereztem egy ilyet.

A lány kezében egy kicsi, ragyogó, vérvörös drágakő volt, Sertox szeme pedig felcsillant. Ez lenne a Klaxik-kristály?

– Köszönöm, de ez így nem jó – mondta a fiú.

– Nehogy azzal gyere nekem, hogy lopni nem szép dolog! Az sem volt valami tisztességes, hogy egy olyan gigásszal kellett harcolnod, mint Apollon, aki a legerősebb a pánok között.

– Nem erről van szó. Ha őt nem tudtam legyőzni, akkor Belzebubot mégis hogyan fogom?

– Még legalább egy hét van a Tormane kezdetéig. Lent a Pokolban is fogsz edzeni, ebben pedig sokkal profibb démonok fognak segíteni, mint mi ketten.

Sertox elmosolyodott. Talán még sincs minden elveszve. Talán még le is győzhetem Belzebubot, hiába tűnik ez jelenleg lehetetlen feladatnak.