Sertox

A fiú éppen hazafelé tartott a Gatoh Varvak Adras Középiskolából. Ma kezdődött el a nyári szünet, melynek nagyon örült, annak ellenére, hogy ezt nem mutatta meg a külvilágnak. Unott arccal és zsebre dugott kézzel sétált, miközben kerülte a szemből jövő emberek tekintetét, néha pedig kisimított egy-egy arcába lógó barna hajtincset. Útja nem volt hosszabb öt percnél, még az ő tempójában sem, mivel nagyon közel lakott az iskolához.

Hazaérve, a kiskaput kinyitva, belépett az udvarra, s hirtelen valami furcsa érzés járta át testét. Ehhez hasonlót még soha nem tapasztalt, így fogalma sem volt arról, hogy mi lehetett ez. Talán csak rám jött a rosszullét, gondolta. Hihetetlen lassúsággal lépett be a házba és hanyagul ledobta táskáját az előtérbe. Már ekkor észrevette, hogy valami nincs rendben. A házban síri csend honolt, ezzel pedig az volt a legnagyobb probléma, hogy ebben az időpontban a nagyszülei általában a nappaliban ülve beszélgettek. A fiú légzése felgyorsult.

Aztán eszébe jutott az is, hogy az öccse is nemrég ért haza az általános iskolából. Minden eltelt pillanattal Sertox egyre szörnyűbb dolgokra gondolt. Annyira meg volt rettenve, hogy moccanni sem tudott. Azonban nem maradhatott örökre az előtérben. Végül megmozdult és a nappaliba sietett, ahol egy olyan látvány fogadta, melytől nem tudott szóhoz jutni.

A vérben áztatott kanapén két holttest feküdt. Az idős férfinak letépték a karját, a sebből csepegő folyadék pedig beborította a padlót. Az asszony feje testétől elválasztva a földön hevert. Sertox tágra nyílt szemekkel bámulta a brutális képet.

Nem. Ez itt csak fantázia. Nem lehet valóság, ez színtiszta fantázia. Tudom, hogy élnek. Mi történik? Elaludtam volna matekórán és ezt kapom rémálom gyanánt? Hiába ülök leghátul, a tanár lát engem. Már rég szólt volna, és felébrednék. Mégis hol a fenében aludtam akkor el? Talán az egész napom csak képzelet lett volna? A francba, pedig annyira örültem, hogy véget ért a középiskola első osztálya és nem kell sehová sem mennem. Nem tudnék túlélni egy újabb napot annyi hozzám hasonló korúval.

Egyszer volt egy úgynevezett tudatos álma, amiben képes irányítani a történtek menetét. Akkor úgy ébredt fel, hogy ránézett a bal kezére. A végtag homályos volt, mintha szörnyen gyorsan remegett volna, valamint a legfontosabb információ, hat ujja volt. Ez az egész furcsaság arra késztette őt, hogy rájöjjön, álom csupán mit tapasztalt.

Sertox Daemord felemelte bal kezét, majd egy pillantással megszámolta ujjait és várta az ébredést. Azonban nem érezte azt a zsibbadást sem, mint akkor. A lényegre pedig csak ezután jött rá. Öt ujja volt.

A fiúra rájött a rosszullét, amint rápillantott a testekből csöpögő vérre. Mindig is úgy gondolta, jól bírja az ilyen jellegű dolgokat, de úgy tűnt, az eddig ismert élete kezd összeomlani. Gyomra tartalma elő akart törni torkából, de ő visszatartotta, miközben a szörnyű képtől eltérő irányba fordult. Megkapaszkodott az ajtófélfában, s olyan gyorsan vette a levegőt, hogy azt hitte, hamarosan meg fog fulladni.

Már térdelt. Körülbelül három perc múlva megfordult, s újból ránézett a kanapéra. Nem. Nem halhattak meg. Nem. Mégis miért? Mégis hogyan? Mégis ki? Mégis mi a fene történt itt? Ha valaki betört hozzánk fényes nappal és el is vette az életüket, mégis miért tette ilyen brutális módon? Egyetlen késszúrás nem lett volna elég? Miért kellett? Miért...

Újból látni akarta őket, de a feje nem mozdult. Előre nézett, majd lefelé a padlóra, ami nedves volt, a szeméből áradó könnyeknek köszönhetően. Mindig is úgy gondoltam, hogy nem szerettem őket. Akkor miért? Mégis mi a fenéért...

Nem akarom. Nem akarom. Újból akarom őket látni. De nem ilyen állapotban. Ők szerettek engem. Hiába próbáltam bemesélni magamnak, hogy nem. Ők boldogok voltak, ha láttak. Soha nem viselkedtem úgy velük, ahogy kellett volna. Alig szóltam hozzájuk. De most már késő. Egy holtat nem lehet visszahozni. A könnyek nem akartak megállni. Sertox már a földön feküdt. Erőteljesen megragadta az ajtófélfát, majd hirtelen megint hátranézett, aztán elordította magát.

Egészen addig siratta őket, míg lépteket nem hallott. Mintha valaki mezítláb sétálna lassan a padlón. A látvány a kanapé képéhez hasonlóan bizarr volt. A férfi sötétbarna ruhát viselt, mely egyes helyeken fekete volt. Haja hófehér, s hosszú, egészen a térdéig ért. Öltözéke vérrel volt beszennyezve. A fiút kirázta a hideg, miközben némán, meredten bámulta a több mint két méter magas illetőt. Ő volt az. Ő tette.

A férfi tekintetét Sertoxra szegezte. Egész egyszerűen nem lehetett emberinek nevezni szemét. Szemfehérje éjfekete, szivárványhártyája vérvörös, pupillája pedig vékony, pont, mint egy kígyóé. Sertox annyira megijedt, hogy az egyetlen mozdulat, amit teste el tudott végezni, az a remegés volt.

A gyilkos közelebb ment a fiúhoz, aki ennek hatására úgy megindult, mintha puskából lőtték volna ki. Lihegve rohant el a hatalmas férfi mellett, olyan gyorsan, hogy majdnem nekiütközött a falnak. Az előtérbe sietett, onnan pedig ki az udvarra. Megállt a kiskapu előtt és teljes erőből rángatni kezdte a kilincset, azonban valamilyen oknál fogva nem sikerült lenyomnia. Nem olyan volt, mintha valaki bezárta volna, hiszen meg sem mozdult. Hátrafordult, s meglátta a férfit, ahogy lassú léptekkel elhagyja a házat, s felé tart.

Úgy döntött, a legjobb megoldás az lesz, ha átmászik a kerítésen és a szomszédokhoz megy. Nem érdekelte, hogy ők és a nagyszülei nem álltak egymással jó kapcsolatban, most nem ez volt a fontos. Azonban amint felmászott, szörnyű fájdalom járta át testét, majd minden egyes tagja elzsibbadt. Olyan volt ez, mint amikor belépett, csak sokkal erőteljesebb. Miután lezuhant a pázsitra, elgondolkodott azon, hogy mégis miért nem tudja elhagyni a telket. A gyilkos már nagyon közel volt. Sertox a kerítéshez húzódva kapkodta a levegőt, a férfi pedig előhúzott az övén lévő hüvelyéből egy óriási, véres pengéjű, keleti típusú kardot. Sertox nyelt egy nagyot, s közben szabályosan lepergett előtte rövid élete. Korábban mindig azt gondolta, hogy napjai unalmasak, s vágyott az izgalomra, azonban most már átkozta magát emiatt. Becsukta szemét, s felkészült a végre. Aztán eszébe jutott az öccse.

A férfi lesújtott, a penge pedig a kerítésnek ütközött, s széthasította. Sertox még időben elugrott. Nem halhatok meg. Mi lesz Thakzzal? Nem hagyhatom egyedül. Belegondolt abba is, hogy ő mindig a szobájában szokta tengetni szabadidejét. Ez az óriás a hálószobák irányából jött és elég sok ideig ott lehetett. A gondolat, hogy egyetlen családtagja sincs életben és teljesen magára maradt, annyira lesokkolta, hogy nem mozdult. A hosszú hajú férfi újból lesújtott, Sertox pedig ezúttal be sem csukta szemét.

Füle hangrobbanást észlelt, majd látott valami feketét zuhanni a magasból. Miután becsapódott és elült a füst, először a gyilkos véres kardját pillantotta meg, ami kettétörve hevert a talajon. A két alak egymással szemben állt. A közel kétméteressel ellentétben az újonnan érkező sokkal kisebb volt. Magassága talán megegyezett az övével. Egy tizenévesnek kinéző lány volt. Hosszú, éjfekete haját egy arany, félhold alakú csipesz fogta össze hátul. Viseletének színe teljesen megegyezett hajáéval, valamint furcsa, lila minták díszítették szerte a viszonylag rövidnek minősülő ruhát.

A férfi felemelte jobb kezét, melynek hatására a lány hátrébb lökődött. Sertox úgy érezte, mintha hirtelen megváltozott volna a légmozgás. Mi a fene történik itt? A lány összeszorította öklét, majd becsukta szemét. A talaj hirtelen megremegett és növények törtek elő belőle, amik megragadták a gyilkost, s a ház falának vágták. Ha ez nem lett volna elég meglepő, a becsapódás hatására az épület egy része leomlott, a férfi pedig úgy mászott ki a törmelékek közül, mintha mi sem történt volna. Olyan furcsa látvány volt ez a fiú számára, hogy egy pillanatra el is felejtette, hogy ő jelenleg veszélyben van. Visszament a kerítéshez, hogy átmásszon, de megint ugyanaz történt, mint nemrég. Miután feltápászkodott, látta, hogy a lány újból növényeket alkot, s megragadja velük a hosszú hajú férfit, ezután pedig az ő irányába nézett.

– The gota navp ra, dha kreeta variaboun! Gota ra vilde, ra the fitet! – kiabálta, miközben a bejárat felé mutatott.

Sertox ebből a furcsa beszédből egy szót nem értett, de volt sejtése, mit akar mondani. Miközben végigrohant az udvaron, hallotta a lány sikoltását, de nem nézett vissza. Miután elért a bejárathoz, becsapta maga mögött és kulcsra zárta az ajtót, bár belegondolt abba is, hogy ilyen furcsa akárkik – vagy inkább akármik – ellen nem sok védelmet nyújthat egy nyílászáró.

Miközben leült az ajtó mögé, elgondolkodott rajta, mit is látott az előbb. Már a gyilkos kinézete sem volt mindennapi, de amik később történtek, azokra már nincs magyarázat. Miközben gondolkodott, hallotta a két fél kiáltásait. A lány a magasból érkezett. Azt meg hogy? Ha valóban mágiát használnak, akkor azzal tudnak repülni is? Egyáltalán kik ezek és miért tudnak varázsolni? Egyáltalán miért létezik a világban varázslat? Ez biztosan csak egy nagyon hosszú és olyannyira realisztikus álom, hogy fel sem tudom fogni, hogy alszom.

A férfi irányította a szelet, a lány pedig növényeket növesztett a talajból. Az is mágia lenne, hogy nem tudtam elhagyni a telket? Na és az mi a fene volt, amikor a gyilkos összetörte a ház falát és meg sem kottyant neki? Felfoghatatlan, egész egyszerűen nem tudta elhinni, hogy ilyen dolgok is léteznek a világban. Hallotta a hirtelen eleredt nyári záport, majd felállt.

A nappali irányába tartott, de mielőtt átlépett volna a folyosó és a helyiség határán, megtorpant. Irányt váltott, s az öccse szobája felé tartott. Semmi okom nincs azt gondolni, hogy már ő sem fog többé megmozdulni. Semmi. A gyilkos véletlenül sem innen jött elő. Megállt a félig nyitott ajtó előtt, s nem nézett be. Pár percig állt, miközben remegő keze felemelkedett. Végül belökte az ajtót, s belépett. Először becsukta szemét, de aztán elhatározta magát. Ha megtörtént, azon semmit nem változtat azon, hogy odanézek-e vagy sem.

A helyiségben nem tartózkodott senki. A padló és az ágy véres volt, de testvére testét nem látta. Talán elrejtette. Bolond. Minek rejtette volna el, ha őket meg szabályosan kiállította? Szörnyen kellemetlen volt neki visszagondolni a látványra. De ha nincs itt, akkor meg hol a fenében lehet? Talán már rég halottak voltak, amikor hazajött és elrohant? De hogyan? A kapu nekem nem akart kinyílni, valamint a kerítésen át sem tudtam elhagyni a telket. Valahol a házban van? Megsérült? Vagy...

Miután gondolkodott még pár percig, úgy döntött, a saját szobájába megy. Talán ott van Thakz. Amint belépett, pillantása elsőnek az ablakra esett, ahonnan látta a két harcost. Úgy tűnt, mintha a lány lenne az erősebb, a férfi pedig csak jól bírja a sérüléseket. Ha jobban belegondolt, nem is látott sebeket egyiküket sem. Mégis miből van ezeknek a teste?

Elfordította fejét, majd az ágya felé indult, azonban úgy megijedt az ágyon ülő illetőtől, hogy majdnem felborította a mögötte lévő polcot, ami tele volt számtalan dologgal, ami számára értékesnek számított.

Végigmérte az újabb idegent, aki szintén tizenéves lánynak tűnt. Hosszú, fekete ruhát viselt, sokkal többet takart, mint a fekete hajú lány öltözéke. Haja sötétvörös volt, szeme pedig a gyilkoséhoz hasonló, de írisze nem vörös, hanem égszínkék. Egy szürke nyaklánc is lógott nyakában, mely egy hatosra emlékeztette Sertoxot. Nem tudta eldönteni, hogy ez a jövevény most a férfival van-e vagy a másik lánnyal. Miközben nézte, kissé kellemetlen érzés töltötte el, így inkább úgy vélte, nem jó neki egy légtérben lenni ezzel az akármivel. Sarkon fordult és megpróbálta elhagyni a szobát, útját azonban hatalmas lángok állták az ajtóban. Sertox ijedten hátraugrott.

Mi a fene? Ezek hogy nem terjednek tovább? Mikre képes még a varázslatotok, természetfelettiek? A lányra nézett, aki felállt az ágyról és közelebb ment hozzá, de tartotta a tisztes távolságot. Kissé ijesztő volt, de nem tűnt veszélyesnek. Az illető nem szólalt meg fél perc elteltével sem, így Sertox úgy döntött, hogy megtöri a csendet. Ez jó ideig döntés is maradt, mert hamar eszébe jutott, hogy az illető lány és ő nem kommunikál valami gyakran az ellenkező nemmel. Végül elhatározta magát, s kérdezett.

– Mi történik itt? – dadogta halkan a fiú.

– Elég sok minden – a lány talán még nála is halkabban beszélt, ami meglepte a fiút. Talán sokkal jobban fél, mint én. – Vassago Lyra el akart rabolni, de Mii megmentett

– Mi van? – kérdezte értetlenül a fiú.

– Nem volt érthető?

– Érthetőnek nagyjából érthető volt, csak nem azt nem tudom felfogni, miért? Ki vagyok én, hogy ez pont velem történik?

– Sertox Daemord – válaszolt a lány.

– Ezt én is tudom – mondta a fiú és közben elgondolkodott azon, honnan ismeri őt ez az idegen.

– Tudod, ennek a Vassagónak van egy nagyura és neki valamilyen oknál fogva szüksége van a benned rejlő képességre, ezért is akart elraboltatni.

– Bennem rejlő képesség? – csodálkozott Sertox. – Ezt most higgyem is el?

– Mit gondolsz, mégis mi szüksége lenne egy tizenöt éves embernek egy démon nagyúr számára?

– Honnan tudod amúgy a nevem, meg azt hogy mennyi idős vagyok? Na, várj, az előbb démont mondtál?

– Gondolom feltűnt, hogy mi hárman nem emberek vagyunk.

A fiú bólintott. Visszagondolt a kint harcoló felekre. A férfi szeme valóban démoninak tűnt. Ezek a lények pedig gonoszak, így érthető volt szörnyű tette. Megint eszébe jutottak nagyszülei, s kirázta a hideg. Könnybe lábadt szeme, ő pedig elfordult. Hamarosan újból ránézett a lányra, aztán egy kezet látott meg az ablakban, ami hármat koppantott.

A vörös hajú lány kinyitotta a nyílászárót, s a másik lány, aki megmentette Sertoxot attól, hogy a gyilkos végezzen vele, egy hatalmas ugrással a helyiségben termett. A fiú észrevette, hogy a férfihoz hasonlóan ők ketten sem viselnek lábbelit. Ami felettébb probléma volt, mivel a fekete hajú lány az előbb az esőben harcolt, de nem merte megemlíteni, mert félt tőlük.

– Zargon getegota – mondta társának a fekete hajú lány. Mérgében az ágy mellett lévő éjjeliszekrényre csapott, a rajta lévő óra pedig a földre zuhant. Sertoxot ez annyira nem érdekelte, mert amúgy sem működött.

– Ha lehet, ne nederül beszélj, mert Sertox ebből semmit sem ért – mondta a vörös hajú.

– Persze... Tudod, nem jó... Lang?

– Nyelv.

– Persze, nyelv. Zanva felejtem, hogy emberek nem ért minden nyelv, mint dhaeymonz.

– Azt még mindig nem értem, hogy honnan tudod a nevem – szólalt meg halkan Sertox.

– Navp ga praiz, the navp regula.

– Igen, biztos...

– Azt mondja, hogy nem akárki vagy. Tudod kik voltak a Daemordok?

– Gondolom az őseim – vont vállat a fiú.

– Valóban, de nem ez a teljes igazság. A Daemord egy az Arsgotia közül, ami a hetvenkét démonklán összefoglaló neve. Sőt, ráadásul a tizenhárom nemes egyike is.

– Ezt is higgyem el? – kérdezte Sertox, miközben tett két lépést hátra.

– Navp ga gieldux. The stiardk om, de veid Belzebub ga Mus...

– Emberi nyelven, ha lehet – mondta kissé mérgesen a vörös hajú.

– Ha itt fog vár, akkor Belzebub küld egy Mus. Nekem nem volt kedv ehhez a myashz. Aena akar megment.

– Tényleg, még be sem mutatkoztunk. A nevem Aena Dilux – mondta a vörös hajú, aztán társához fordult.

– Mii. Mii Noktimae – mondta a másik lány, majd leült az ágyra.

– Elég nehéz elhinni, hogy démonok voltak az őseim. Mégis mi erre a bizonyíték egyáltalán?

– Az Erőd maradványa – mondta Aena.

– Erőd? – lepődött meg Sertox.

Erre már nem kapott választ. Mii hirtelen felpattant, Sertox pedig megint megijedt, mert azt hitte, hogy a lány valamilyen oknál fogva rá akar támadni. Hiába mentette meg őt az egyik, az nem változatott azon a tényen, hogy ezek ketten démonok. Támadás helyett Mii megállt és becsukta szemét. Sertox észrevette, hogy fehér része fekete, mint minden más démonnak, akiket idáig látott, de írisze nem égszínkék, mint Aenának, hanem sötétlila. A lány körülbelül egy teljes percig állt némán és mozdulatlanul, Sertox pedig nem értette, mi történik. Visszagondolt a mai napon történt eseményekre, s a nagy részükön össze volt zavarodva, tehát ez már kezdett kissé természetesnek hatni. Mii hamarosan mosolyra húzta száját, majd felkiáltott.

– Kraen!

Azt azonban nem mondta meg neki senki sem, hogy ez mit jelent. A lány kisétált az ajtón, ahol már nem voltak ott az Aena által alkotott, kétméteres lángok. Társa hamarosan követte a démont, kis idő múlva pedig, vonakodva ugyan, de Sertox is utánuk ment, mert már nagyon érdekelte, hogy mit talált Mii. Beléptek a nappaliba, ahol a fiú szeme újból a szörnyűséges kanapéra tévedt. Megint rájött a rosszullét és jobbnak látta, ha elfordul. Szeméből újból előjöttek a könnyek. Ez nem lehet igaz. Már egy jó ideje tudom, hogy meghaltak. Miért nem tudom elfogadni? Nem akart sírni a két lány előtt.

– Nem érdemeltek ilyen halált – mondta halkan Aena. – Majd később elhamvasztjuk őket.

Sertox kissé boldog lett attól, hogy ez az idegen lány törődik holt nevelőivel. Már sokkal kevésbé tűnt ijesztőbbnek, mint korábban. Mii a nappali egyik fala előtt állt meg, s csípőre tette kezét.

– Mi van? – kérdezte Sertox.

– Itt van – mondta mosolyogva Mii, miközben az üres falat bámulta.

– Miről beszélsz? – tett fel egy újabb kérdést a fiú.

– Az Erőd pince – hangzott el a válasz.

A lány felemelte kezét, s körülötte sötét füst jelent meg, amit megragadott, majd ostorrá változtatott. Sertox ugyan meglepődött a látványon, de nem annyira, mint az udvaron, mert már többször is látta, hogy a varázslat és a természetfeletti a valóság részei. Mii egy hatalmas csapást mért az ostorral a nappali falára, mely akkora zajt keltett, hogy Sertox inkább befogta a fülét. Egyetlen repedés keletkezett csak a falon, semmi több.

– Hátra – mondta társának és a fiúnak Mii.

A lány még egyszer megpróbálta, ezúttal sokkal több erőt fektetett a mozdulatba, a fal pedig ennek hatására be is tört. Miután leszállt a törmelékek által keltett por, Sertox nem hitt a szemének. Egy sötét helyiség volt a fal mögött, egy lefelé vezető lépcsővel.

– Mi ez, a Pokol bejárata? – próbált viccelődni Sertox.

– Ne hidd azt. Nem vagy spikshaal – nevetett Mii. – Daemord Fort, egyetlen helyiség megmaradt, le pince.

A fekete hajú lány elindult lefelé, társa pedig követte őt, de Sertox nem mozdult. Félt ettől az egész dologtól. Alapból nehezen bízott meg másokban, az meg végképp csak fokozta az egészet, hogy ez a két lány démon. Mi van, ha csak átvernek és meg akarnak ölni? Született egy teória elméjében. Ő ugye értékes a különleges ereje miatt. Mi van, ha a férfi meg akart ölni, mert veszélyes az, mi rejlik bennem, ezek meg ketten el akarnak adni rabszolgának, hogy jó sok pénzt kapjanak értem. Mást nem nagyon tartok valószínűnek.

– Mi van? – kérdezte Mii, miután megállt. – Fél?

– Nem – hazudta Sertox –, csak olyan sötét van, hogy nem látok semmit.

– Dhaeymon dha navp – mondta Mii, s ránézett társára.

Aena létrehozott egy tűzgolyót a semmiből, és a tenyere fölött lebegtette.

– Így már jobb? – kérdezte a vörös hajú lány Sertoxtól.

A fiú bólintott, a csapat pedig folytatta útját. Azonban Sertox még mindig nem volt biztos benne, hogy ez a megfelelő döntés. Démonok. Nem arról híresek, hogy milyen jóságosak. Mi a fenét akarhatnak tőlem? Miért visznek le a pincébe? Valóban csak segíteni akarnak? Mégis mióta létezik segítőkész démon? Sertox megállt az egyik keskeny lépcsőfokon.

– Most mi baj? – kérdezte unottan Mii.

Nem mondhatta el az igazat, mert biztos volt benne, hogy akkor meg mindent meg fognak tenni, hogy elnyerje a bizalmukat.

– Attól félsz, hogy végezni akarunk veled? – kérdezte hirtelen Aena.

Sertox nem tudta, hogy ez most gondolatolvasás, vagy csupán teljesen véletlen egybeesés, hiszen fogalma sem volt arról, mikre képesek még ezek ketten.

– Ki akarnánk destrukto, tia tettük – szólalt meg Mii.

– Most éppen azért megyünk le oda, hogy bebizonyítsuk azt, hogy valóban démonok leszármazottja vagy – mondta a másik lány.

Sertox nem tartotta valószínűnek, hogy olyan könnyen meg fog változni a bizalmatlansága másokkal szemben. Azonban minden jel arra utalt, hogy segíteni szeretnének neki, így végül rávette magát arra, hogy kövesse a két démon-lányt.

A végtelennek tűnő ősi lépcső véget ért, s leértek a sötét pincébe, ami talán több száz évig is el volt zárva a külvilágtól, mégis, furcsa módon, a levegő frissnek hatott. A helyiségnek csak Aena tüze adott egy minimális fényt. Sertox körbenézett. A hatalmas pince rengeteg polccal volt tele, melyeken könyvek sorakoztak, a falakat pedig furcsa írások és szimbólumok borították. A lányok közelebb mentek az egyik polchoz, Sertox tisztes távolságból követte őket. Mii megkopogtatta a korhadt fát, majd lekapott egy alacsonyabban lévő könyvet. Gyorsan átlapozta, becsukta és hanyagul eldobta. Mielőtt földet ért volna, Aena hirtelen elkapta és visszatette helyére, majd mérgesen nézett társára.

– Navp taeres, ringal historia. Ryes part tri, taytal Tenebris Sanguaa. Lucifer de aelz qiel – mondta, miközben egy másik írás után kutatott.

– Mit mondott? – nézett a másik lányra Sertox.

– Azt, hogy a könyv egy sorozat harmadik kötete, a címe pedig Tenebris Sanguaa. Lucifer és az angyalok bukásáról szól. Meg azt is megemlítette, hogy unalmas a történelem, amivel én nem értek egyet.

– Lehetne egy kérdésem?

– Nyugodtan.

– Mi az a Tene-akármi?

– Tenebris Sanguaa? Nem a démonok neder nyelvén írt kifejezés, egy sokkal ősibb beszéd, a hutuh két szava. Jelentésük nem más, mint a Mindenség Kezdete.

Mégis hány természetfeletti nyelv létezik? A világban mindegyik ember ugyanazt a nyelvet beszélte, melyet kreatív módon human-nak hívtak, így ez furcsa volt Sertox számára.

Mi újabb könyveket dobált a padlóra, melyek darabokra hullottak.

– Mit is keresel pontosan? – érdeklődött Sertox.

– Valami, ami segít hinni the – mondta a lány, majd átlapozott egy újabb könyvet és azt is eldobta. – Nem jó, teleportatsio.

– Teleportáció?

– Egy alapszintű képesség, mellyel képes vagy helyet változtatni anélkül, hogy megmozdulnál – magyarázta Aena.

– Tudom nagyjából, hogy mit jelent. De ti valóban képesek vagytok erre?

A két lány egyszerre bólintott, Sertox pedig már valóban nem tudott erre mit mondani, a mai napon egész egyszerűen túl sok minden történt vele. Aena és Mii azt mondták, hogy démonok leszármazottja, ráadásul van valami rejtett képessége is, plusz egy gyilkos végzett a nagyszüleivel, valamint az öccsének is nyoma veszett.

– Mondjátok, nincs valami sejtésetek arról, hogy hol lehet az öcsém? – jutott eszébe Sertoxnak. Egy olyan válaszra várt, mely megnyugtathatja őt.

– Az öcséd? – kérdezte Aena.

– Nem lát, de mayy tud, hol lehet – mondta Mii.

– Hol? – vágta rá Sertox.

– Vassago.

– A gyilkos? Miért nem szóltál korábban? – háborodott fel Sertox.

– Quasxione navp – vont vállat Mii.

– Mit csinált vele?

Mii elmondta társának démoni nyelven, mit is akar, Aena pedig lefordította.

– Azt mondja, hogy amikor harcolt a Léggyel, akkor látott a hátára erősítve egy dibbuk-dobozt, amire nagyon vigyázott. Valószínűleg abban van az öcséd.

– Dibbuk-doboz? Az meg mi az fene? – kérdezte Sertox.

– Egy kicsi tárgy, mely hatalmas belső tárhellyel rendelkezik, tehát a mérete ellenére bármi elfér benne, de egyszerre csak egy dolgot tud tárolni. Élőlények esetén pedig olyan módon hibernálja le az alanyt, hogy semmi baja nem esik az idő alatt, amíg ott van – magyarázta Aena úgy, mintha könyvből olvasná.

– Még mindig nehezen hiszem el ezt az egészet...

– Rejtett pince házad estser, human. Bízz! – kiabált rá Mii.

Sertox elgondolkodott. Ha úgy tesz, mintha mi sem történt volna, akkor talán soha többé nem láthatja testvérét. A szüleit rég elvesztette, most pedig már a nagyszülei sem voltak az élők sorában. Nem szeretett volna örökre egyedül maradni.

– Mit kell tennem, hogy megmentsem az öcsémet? – kérdezte egy kis gondolkodás után.

– Tanulj harcolni, dhaeymonz szükség erre. Le univerz rious de yollen, Sertox Daemord.

– Mit jelent az utolsó mondat? – nézett Aenára a fiú.

– Azt, hogy veszélyes és erőszakos világban élünk.

– Na és ha megtanulok harcolni, akkor hol találom meg őt?

– Vassago páncélja barna és fekete, így könnyen meg lehet állapítani, hogy egy speciális légió tagja, mert a démonkatonák általában vörös-fekete páncélzatot viselnek – magyarázta Aena. Sertox nem emlékezett arra, hogy a gyilkos viselt volna páncélt.

– Speciális légió?

– Legyeknek hívják őket. A nagyuruk pedig Belzebub a Hat Ördög egyike, kik a Pokol vezetői.

– Rohadt erős – tette hozzá Mii.

– De mégis miért raboltatta el az öcsémet? – kérdezte a fiú.

– Meg akar szerez képességed. Elvesz testvér, odahív the. Vassago korán jött, the navp lakvaan, terv változott – mondta Mii.

– De akkor ez a Vassago miért akart megölni?

– Nem akar lakvaan – Mii elgondolkodott, majd megrázta fejét. Valószínűleg ő sem tudja.

– De mégis mihez kezdjek? – tette fel a kérdést Sertox. – Hogy tudom visszakapni az öcsémet?

– Harcol Belzebubbal.

– Elég nagy hülyeség, hogy egy embernek, aki pár perce még semmit sem tudott erről az egészről, meg kell küzdenie egy démon nagyúrral. Ráadásul a Pokol egyik vezetője! Szórakoztok velem? Semmi esélyem, ha megpróbálnám megmenteni, csak elbuknék.

– Navp lakze pesshim! – kiabált rá Mii. – Nem fogsz elbukni!

Sertox teljes mértékben biztos volt abban, hogy ezzel a lánnyal nem lenne érdemes vitába szállni.

– Nem lehetne, hogy odaadom az erőmet ennek a valakinek és visszaadja nekem Thakzot? Nem igazán van kedvem ehhez az egészhez... – vetette fel halkan a fiú.

– Nem gondol komolyan – nézett rá mérgesen Mii.

– Miért akartok erre ennyire rákényszeríteni?

– Mert ez a legjobb választás – állt társa pártjára Aena.

– Miért, mi lenne, ha odaadnám neki az erőmet?

– Zyris.

– Ez mit jelent? – nézett a vörös hajú lányra Sertox.

– Meghalnál – mondta Aena.

Ezek szerint valóban az az egyetlen megoldás, ha harcol és legyőzi az ördögöt, ez volt az egyetlen módja annak, hogy újra láthassa testvérét. Egyáltalán nem hitte azt, hogy képes is lenne erre. Soha nem bízott magában, soha nem gondolta, hogy bármiben is jó lenne. Gyáva volt és további rossz tulajdonságait még napestig tudta volna sorolni, annyira negatívan látott mindent. Pont az a fajta ember az ilyen, aki nem alkalmas semmire. Nem értette, miért van neki ekkora balszerencséje, hogy egy nap csak úgy hirtelen beszippantja őt a démonok világa.

– Dönt? – kérdezte türelmetlenül Mii. – Ehkz elmegyünk, de navp ehkz hiba, ha Vashzaguv jön.

A leglogikusabb döntés az lenne, ha velük tartana és megtanulna harcolni, hogy megmentse Thakzot. Azonban ő soha nem volt az az erőszakos fajta, szerette a békét és a nyugalmat. Egy olyan Sertox Daemordot, aki harcol, nehéz volt elképzelnie, mintha már nem is önmaga lenne. Azonban hiába is próbált ellenkezni, hamar tudatosult benne, hogy újból csak kifogásokat keres. Ő Sertox Daemord marad, bármit is tesz és bármilyen utat is választ. Valójában csak félt az ismeretlentől és a veszélytől. Nem habozhatott örökké, előbb-utóbb választania kellett.

– Aena, mondtam, felesleges...

– Várjatok, veletek tartok! Tegyetek erősebbé, hogy legyőzzem ezt a valakit és megmenthessem Thakzot. De ha ez valamilyen lehetetlen módon meg is történik, akkor utána békén hagytok, ugye?

A két lány elmosolyodott és egyszerre bólintott. Sertox is boldog volt valamiért, de nem tudta, mi okozta ezt az érzést. Talán az, hogy lett egy célja. Korábban mindig csak létezett és sodródott az árral. Sokkal jobb érzés volt így, hogy tudja, mit is akar csinálni.

– Mikor kezdjük? – kérdezte Aena a fiútól.

– Mit?

– Edzés – mondta Mii.

– Hogy érted? Fekvőtámasz meg ilyenek? – kérdezte Sertox, aki nem igazán volt nagy kedvelője semmilyen testmozgásnak.

– Is. Ux tgia.

– Mi van?

– Hamarosan mindent elmagyarázunk neked, de előbb búcsúzzunk el tőlük.

A három fiatal lassú léptekkel felsétált a nappaliba. Sertox még mindig alig bírt ránézni a két megcsonkított holttestre, de Aena és Mii olyan könnyen fogták meg a maradványokat, mintha már korábban is csináltak volna ilyet. Vagy csak nem viseli meg őket két idegen halála. A bejárati ajtó felé tartottak, kezeik közt a holtakkal, azonban Sertox megállította őket.

– Várjatok, mi van, ha meglátnak kint? – kérdezte a fiú, miközben egy másik irányba nézett.

– Nem fognak. Vassago felállított itt egy erőteret, így egy külső szemlélő semmit sem fog észlelni, úgy fog számára tűnni, mintha üres lenne az udvar – magyarázta Aena.

Kimentek az udvarra és lefektették a holttesteket, Aena pedig tüzet gyújtott. A két test lassan égett, a hamu pedig az égbe szállt, mintha a Mennyország felé tartott volna a lelkük. Az egészben pedig az volt a legfurcsább, hogy a szertartást két démon tartotta meg. A hamvak s a szálló pernye mellett Sertox visszagondolt a nagyszülőkkel eltöltött csodás pillanatokra. Mindig is tudta, hogy eljön az a nap, amikor nem lesznek többé, de reggel felkelve egyáltalán nem számított rá, hogy ez ma fog megtörténni. Mindig abban a tudatban élt, hogy nem szerette őket túlzottan, de most mégis, szörnyen hiányoztak neki. Arcán könnyek gördültek le, a mai nap folyamán már ki tudja hányadszorra. Eleinte vissza akarta őket tartani, de nem ment. Nem is érdekelte, hogy a két lány látja őt sírni.

Miközben törölte könnyeit, egy kéz érintette meg a vállát. Sertox hátrafordult, s meglátta Miit, akinek szintén nedves volt szeme. Most ez átverés, vagy valóban szomorú?

– Ismerem le érzés – szipogta a lány. – Csak apám maradt. Tudom, milyen rossz. De term boldogság megtalál.

A fiú az égre nézett, amerre a hamu szállt és elgondolkodott azon, mennyi minden történt vele egyetlen délután folyamán.