* Keletkezés: A történet 2016 telén született, amikor persze vizsgaidőszak közben naaagyon sok szabadidőm volt. Egy összefüggő novellákból álló könyvet terveztem, ami BTS ihletésű lett volna, de rögtön a fő novellánál elvetettem az ötletet, mert rájöttem, hogy más műfajban szeretnék majd alkotni. Az egyik melléknovella lett volna a Serendipity, ami eredetileg alig pár oldal lett volna, amiben Jimin egy padláson él a kishúgával, és lopással próbálja meg valahogy életben tartani kettejüket. Később jött a maffia ötlete, illetve eredetileg Taehyungot csak átverte volna, de aztán gondoltam, miért ne szedném össze egy történetbe szinte az összes szappanoperás klisét, és próbálnám meg elmesélni a saját stílusomban? Így született meg a Serendipity :D

* Begin: Eredetileg úgy terveztem, Jungkook történetét nem a Serendipityben írnám le, hanem egy spin-offban, mert különben nagyon hosszú lenne a fic (és az is lett ), de aztán úgy éreztem, nem lenne teljes nélküle a sztori, így a Begin című fanfic a Serendipity része lett. Egyébként egy Anastasia meséhez hasonló fici lett volna, de örülök, hogy végül saját történetet alkottam, nem egy remake-et.

* Megjelenés: az első fejezetet tavaly novemberében olvashattátok először a BTS Hungarian Army oldalán, egy ficverseny kiválasztott öt indulója egyikeként.

* A blogon az első rész tavaly december 23-án jelent meg, az utolsó fejezet pedig idén december 25-én került fel.

* Összesen 43 fejezet + 1 epilógus a történet, 132 800 szó, közel 615 könyvoldal.

* A legjobb helyezés eddig a fanfiction kategóriában: #12

* Ranglistás helyezések (amiket én láttam legalábbis :D) :
#1 in: BL, boyslove, hetero, baleset, akcio, vmin, minyoongi, au, drama, erőszak, akcio, amnézia, kimtaehyung
#2 in: bromance, parkjimin

* Sokat gondolkoztam azon, hogy Yugyeom helyett a Day6-es Sungjin legyen-e Jungkook testvére a történetben.

* Taehyung 17 évesen nem vezethetett volna Koreában.

* Amnéziás, személyiség nélküli karakter szemszögéből nehéz történetet írni, ne próbáljátok meg :D

* Az én kedvenc jelenetem, amikor Jimin visszanyeri az emlékeit, és aztán eljátssza, hogy elájul. Újra.
A kedvenc fejezetem, amiben Jimin megkapja Yoongitól a darabot, ami neki lett írva.
A kedvenc szereplőm Jungkook, nála éreztem a legnagyobb karakterfejlődést. Na meg ő a gyenge pontom, egyidős az öcsémmel.
A kedvenc párosításom Yoongi és Jimin volt, az ő kapcsolatuk utálatból kedveléssé majd szeretetté változása.

* Amikor sokan tippeltetek a Lisa-Hobi párosra, elgondolkoztam, hogy esetleg megváltoztatom a párosítást, de aztán nem tudtam engedni a terveimből.

* Most az első fejezeteket olvasva rájöttem, hogy nagyon ki kéne bétázni ezt a sztorit is :D

* A terv az, hogy a bétázás után kinyomtatom és beköttetem magamnak a könyvet, hogy legalább nekem meglegyen ilyen formátumban.

* Az orvosi-pszichológia dolgok viszonylag reális ábrázolása volt a történet megírásának a legnehezebb része. Meg a romantika :D

* Mivel Jimin kómában volt, de a testén a baleset okozta sérüléseken kívül régebbi hegek is voltak, Namjoonnak erről mindenképpen tudnia kellett, hiszem ő volt az egyik kezelőorvosa. Ugyan nincs benne a történetben, de azt mondanám, Namjoon azért nem szólt a hegekről senkinek, mert nem akart belefolyni Jimin magánéletébe, de a tippje az volt, hogy családi bántalmazás tárgya volt a fiú, ezért lézengett a városban karácsony éjjel.

* A leggyarlóbb karakter Yoongi lett, aminek én őszintén örülök.

* A legnehezebb Yoongi múltbeli jelenetét volt megírni, ahol a halott szülőkre talál.

* A legszomorúbb jelenet számomra az volt, amikor Jungkook az ablakon át figyelte a családját.

* A leghangulatosabb pedig az, ahogy Hoseok és Yoongi a kórház tetején dohányoznak a város fényeit bámulva.

* Egy kis infó, ami kimaradt a történetből: Jimin hosszú ideig utálta az esőt.

* Az utolsó fejezetet 'A tolvaj - 3. rész'-ként szerettem volna elnevezni, de az "elraboltad a szívemet" poénon kívül nem találtam rá más okot, hogy így hívjam.

Utoljára pedig egy kis ízelítő az IDOL-ból, a következő ficemből (erősen bétázatlan verziók :D), és nem, nem megint Vmin történet lesz ;)) :

" Jimin ébresztője pontban ötkor szólalt meg. Szerencsére elég éber alvó volt ahhoz, hogy a leghalkabb neszezésre is felébredjen, így néhány másodpercen belül le tudta nyomni a pittyegést, mielőtt az még a többi tagot is felébreszthette volna. Csak egy fekete pulóvert a pizsamájára kapva indult el futni. A fülhallgatója zsinórját a legnagyobb türelemmel bogozta szét, mielőtt elindította volna a kedvenc rapper triója legújabb albumát, és elkezdte volna a napot. A kapucniját mindig mélyen az arcába húzta, nehogy valaki felismerje, de szinte felesleges volt az ilyesfajta elővigyázatosság az ő esetében. Habár a CCA népszerű volt, Jimin nem. A rajongók szinte háttértáncos számba vették őt, amit a fiú meg is értett, hiszen mindig hátul táncolt, néhány másodpercnél többet pedig nem is kapott a dalaikban. Néha még annyit sem, volt, hogy be sem kellett mennie a stúdióba egy-egy szám felvételénél, mert ő nem volt rajta. Rossz volt. Rossz volt, mert Jimin rengeteget gyakorolt, rengeteget tett érte, hogy a színpadon énekelhessen és táncolhasson, és mégsem azt kapta, amit várt, de mindig elnyomta magában ezt az érzést, mert ha hátulra állították, talán meg is érdemelte, hogy hátul legyen."

" - Szia... A tanárnő azt mondta, te fogsz körbevezetni - hallotta maga fölül a bizonytalan, mély hangot a fiú. Mikor lett vége az órának? Csak egy percre takarta el a szemét a kezével, hogy a fény ne bántsa annyira a kidurranni készülő szemgolyóit, de... Jimin felnézett. A tanár már nem állt a táblánál, és az osztály fele is hiányzott. Pedig biztosan nem aludt el, még csak nem is volt álmos. Na jó, álmos volt, de mikor nem volt az? Összezavarodva emelte a tekintetét a felé tornyosuló fiúra. Áh, Kim... Hogy is hívták? Az új diák, akinek körbe kellett mutatnia az iskolában.

- Bocsi, jövök - kezdte összeszedni a dolgait, és mindent a táskája ömlesztett, hogy ne tartsa fel a fiút. Így is épp eléggé zavarba ejtő volt, hogy a másik valószínűleg azt hitte, aludt az órán. Talán így is volt. Egyik kezében a hátizsákjával felállt, és már lépett is volna előre, de a gyomra hirtelen a torkába ugrott, és a szeme előtt először csak táncolni kezdtek az ismerős fekete foltok, majd teljesen ellepték a látóterét. Jimin gyorsan megkapaszkodott a padjában, és erőteljesen beszívta a levegőt. Csak ne itt. Csak ne most. Ne akkor, mikor még a fél osztálya bent volt a teremben, és a tanárok karnyújtásnyira voltak tőlük...

Szerencsére a feketeség darabonként feloszlott, ő a pedig végre nyugodtan kiegyenesedhetett. Úgy tűnt, ezen a napon is szüksége lesz a táskája legaljára rejtett vészhelyzet-müzliszeletre. Ostobaság volt reggeli nélkül elindulnia, ezt ő is tudta, de az érzés, hogy a reggeli futás után nem volt éhes, mámorossá tette őt. Úgy érezte, mint aki győzött. Kivéve, hogy csak egy rosszabb helyzetbe keverte magát, egy újabb kudarcba. Minél előbb el kellett jutnia a férfimosdóba, hogy ott aztán az egyik fülkébe zárkózva feltölthesse a szervezetét egy kicsit, akármi volt is éppen a gond vele.

- Minden oké? El vagy sápadva... - méregette őt összehúzott szemekkel az új srác. Az ilyesmit bunkóság volt felhozni, de persze ezt ő még nem tudhatta.
- Persze - mosolyodott el halványan, és a táskáját a vállához csapva, határozottan kisétált a teremből, még mielőtt a többiek hallhatták volna a további beszélgetésüket.

A fiú kiskutyaként lépkedett a sarkában, és ide-oda kapkodta a fejét az egész túra alatt, mint egy kisgyerek a játékboltban. Jimin elképzelte, hogyan fog a Kim fiú viselkedni néhány hét múlva ugyanezek a dolgok láttán. Unalom. Undor. Viszolygás. Csak idő kérdése volt.
- A stúdiók és a tánctermek szabadon felhasználhatóak. A stúdiók előtt van egy papírlap, ha előre felírod az időpontot, mikor le akarod foglalni, és még nincs oda írva senki, akkor olyankor tiéd a hely. Ha valaki van bent, nem zavarhatod meg, egyébként érkezési sorrend van. A tánctermek aki kapja, marja-stílusban működnek, de ott általában megkérdezheted a bent lévőt, hogy csatlakozhatsz-e. Nem számít bunkóságnak azt mondani, hogy egyedül akarsz gyakorolni, mindenki mást preferál. A klasszikus zenészek és táncosok termeit nekünk nem szabad használnunk, csak ha van külön óránk velük. Például, ha... Játszol valamilyen hangszeren?
- Szaxofonon - bólintott a fiú büszkén. Jimin nem tudta elképzelni őt egy szaxofonnal a kezében, de azért bátorítóan elmosolyodott. Az egyik táncstúdióba vezette a másikat, hogy megmutathassa neki a szertárban lévő felszereléseket.
- Mindenki ráírja az akasztók felett lévő cetlire a nevét, így nem keverjük össze a dolgokat. Mint az oviban. - Jimin a saját fogasára mutatott, ahová ő véste fel büszkén másfél évvel ezelőtt a három kis szótagot. Park. Ji. Min. Akkor még ő is lelkes volt.
- Te... Te vagy Baby G, ugye? Azóta meg akartam kérdezni, hogy megláttalak a teremben.
A fiú meglepődve pislogott a másik váratlan kérdése miatt. Valaki csak úgy, magától felismerte őt? Jó, persze ez nem volt lehetetlen gyakorlatilag, de... Jimin már annyira hozzászokott a közösségi oldalak általi népszerűtlenséghez, hogy ilyen dolgokra egyáltalán nem számított.
- Igen... - motyogta elvörösödve.
- Ah, el sem hiszem, hogy egy osztályban lehetek veled! Imádom a bandátokat, még plüssfiguráim is vannak, amit így nagyon morbid bevallani pont annak az embernek, akiről mintázták a plüssöt... De, te jó ég, imádom a csapatotokat, annyira édes minden, amit csináltok, és ahogy egymással elvagytok! Én is olyan bandát szeretnék, mint a tiétek. Akik megmutatják a kamerák előtt is, hogy barátok. Én nagyon jóban vagyok a csapattársaimmal, olyanok, mintha a családom lennének, és...

Jimin azonban képtelen volt tovább figyelni. Nem csak a beszélgetés témája volt teljesen nonszensz (még hogy jóban van egymással a banda!), de a fekete foltok is újra színre léptek, és a fiú füle zúgni kezdett, ami elnyomta a másik hangját. Érezte, hogy egy pillanatra elveszti az egyensúlyát, de hamar vissza is nyerte azt, így csak a táskája csúszott le a válláról, és landolt egy halk, tompa puffanással a táncterem padlóján. Jiminnek ezen a ponton nehezére esett levegőt vennie, a fejében lévő lüktetés, a szeme előtt úszkáló foltok és a fülzúgás teljesen lekötötték a figyelmét; és a fiú már jól ismerte ezt a pillanatot. A pánikot, ami az ájulás előtt elöntötte az egész testét, de már nem tudta hogy kivédeni a dolgot, csak annak adott hálát, hogy ezúttal senki sem volt a közelben.
A kusza tudatállapotában még annyi jutott eszébe, hogy fel kéne vennie a táskáját, úgyhogy le is hajolt érte. Félúton lefelé a hallása hirtelen kitisztult, és a másik aggódó hangja küzdötte át magát a nem létező vattán, ami a fülébe tapadt.
- Biztos vagy benne, hogy jól vagy?
És Jimin egy pillanatra már kezdett megörülni, hogy talán téves riasztás volt az egész, mert mégis csak hallott... de a fiú sosem ragadta meg a leesett táskáját, és egyenesedett fel."

Köszönöm még egyszer mindenkinek, aki olvasta a történetet, és sajnálom, hogy sokakkal elválnak az útjaink, de örülök, hogy itt voltatok ♥

~ Ally D