Ajánlott zene: BTS - Serendipity (link lent!)

- Azt mondtad, hogy a házatok hatalmas, de azt nem hogy egy kastélyban élsz! - meredt Jimin az előtte tornyosuló épületre.

A fiú már azt is furcsállta, amikor egy hatalmas, önműködő rézkapu előtt megálltak egy pillanatra, aztán tovább folytatták a Namjoon által vezetett terepjáróban az útjukat egy magánbirtoknak kinéző helyen. Az aszfalt két oldalát felváltva vették körül nagyra nőtt fák, terjedelmes bokrok, és helyenként évelő virágok is. Egy melegebb évszakban biztos gyönyörű lehetett a hely, de így télen a fenyőfákon kívül minden növény kopasz volt és ezáltal a kert is kihalt.
Ahogy haladtak, egyre jobban kirajzolódott előttük az út végén álló hatalmas épület, és a  parkoló, aminek a közepén egy szökőkút állt, ami most éppen nem működött.
- Mintha egy filmben lennénk - ámult el Jimin, de még mindig nem tudatosult benne, hogy Taehyungék otthonához érkeztek. Azonban, ahogy leparkoltak, és rajta kívül mindkét fiú kiszállt, hirtelen megcsapta a felismerés: Tae még annál is gazdagabb volt, mint azt képzelte.

- Ez nem egy kastély - röhögött fel idegesen Tae, ahogy becsapta Jimin mögött a kocsi ajtaját.
A fiú hitetlenkedve nézett végig az épület hatalmas ablakain, a széles erkélyen, a gyönyörűen lefestett tojáshéj színű falakon és a fa díszítésen. A ház mellett egy pavilon is állt, ahová valószínűleg nyáron ültek ki enni, vagy beszélgetni a testvérek. Az udvaron álló lámpák már az éppen homályosodó délutáni fényben is meleg sárgasággal világították meg a körülöttük lévő teret. Mintha csak egy karácsonyi képeslapból varázsolták volna elő a fiú elé táruló képet.

- Attól még elég lenyűgöző - mosolygott rá Taehyungra. - Kiveszem a csomagjaim.
Jimin elindult a csomagtartó felé, de a másik fiú megragadta az új, márkás kabátja kapucnijánál fogva, és megállította.
- Csak nem képzeled, hogy engedlek cipelni... - húzta vissza őt a fiú, hogy a szemébe tudjon nézni.
- De csak a saját ruháim vannak ott, meg amiket vettetek nekem...
Tae és Seokjin - akivel Jimin még mindig nem találkozott élőben rendesen -  korábban elmentek, hogy bevásároljanak az új lakónak, majd  a tini átpakolta a kórház parkolójában a szatyrokat a másik bátyja autójába, hogy azok ne Jinében legyenek, míg ő egész este dolgozott.

Namjoon hátralépett a csomagtartóhoz, és felnyitotta a fedelét. Jimin meglepődve nyikkant egyet, amitől mindkét fiúnak mosoly kúszott az arcára. A tárolóban közel harminc zacskó volt, különböző márkanevekkel az oldalukon. Nem csak ruhák voltak ott, hanem mindennapi tárgyak. Fogkefe, fogkrém, tusfürdő, köntös, parfüm, regények, egy képkeret, benne csillagképeket ábrázoló sötétkék fénykép, egy csibesárga takaró... És ez csak néhány volt a rengeteg holmi közül.
- De... Ez... - Jimin nem talált szavakat.
- Miért, azt hitted, majd kapsz egy farmert és egy pulcsit? - fintorgott Tae, a fiú döbbent arcán mulatva.
- Nagyjából. Erre biztosan nem számítottam.
- Hát, ahogy elnézem, ha már csinálsz valamit, csináld rendesen - füttyentett Namjoon is egyet, miután meglátta a csomagokat. Jimin ijedten pillantott a férfira, hátha ideges volt a felesleges pénzkidobás miatt, de az úgy látszott, inkább csak azon aggódott, hogyan fognak mindent felhordani a lépcsőn.
- Tae... Ez itt egy hal?! - húzott elő egy zacskót a fiú a többi közül.
- Hé, óvatosan, nehogy kiszakadjon - vette el tőle a fiatalabb óvatosan a vízzel töltött nejlont. -  Ez egy aranyhal. Tetszik, Chimmy?
- De aranyos - ragyogott fel a fiú szeme.
A két tini rögtön elkezdte egymást névötletekkel bombázni, miközben Namjoon elképedve hallgatta a fiatalabbakat.
- Az eszem megáll, komolyan... Azt a halat minél előbb tedd ki az akváriumba, és adjatok neki ennivalót, amit remélem vettél vele együtt - szólt közbe a beszélgetésbe végül az orvos. - Chim, te fogd a halad, Tae, te pedig segíts felvinni a cuccokat.
A tini Jimin kezébe nyomta a nejlont, és egy rakás szatyrot felkapva, elindult befelé. Az új lakó a Kim testvérek mögött sétált fel a bejárathoz vezető lépcsőn. Az egyik kezével végigsimított a hideg fakorláton, aminek az oldalfalába földig érő minták voltak faragva. Hirtelen déjà vuként csapta meg a kép, ahogy ugyanezen a korláton simítja végig a  kétujjas kesztyűbe bujtatott kezét, hogy havat gyűjtsön bele, és egy hógolyót gyúrjon végül. Míg ez a gondolat végigsiklott az elméjén, az egész testét megkönnyebbülés járta át. Egy pillanatig teljes biztonságban, gondtalannak és szeretettnek érezte magát. Mintha egészen eddig vigyázzállásban kellett volna tartania a testét, és most végre ellazulhatott volna.
- Chim - hallotta Taehyung hangját, és újból kihúzta magát. - Gyere, menjünk.
Jimin pedig otthagyta a korlátot. Érdekes dolgokat tudott elképzelni az amnéziája ellenére is.

***

Jimin egy ismeretlen franciaágyon ült, a földön és a takarón lévő szatyrokból szedegetve ki a dolgokat, miközben Taehyung a szobában mászkált, hogy elhelyezze azokat. A vörös hajú fiú megpróbált neki érdemben is segíteni, de a másik csak visszanyomta őt a helyére azzal az utasítással, hogy még nem szabad túl sokat mozognia.
Úgyhogy Jimin adogatott, Taehyung pakolt. Előbbi minden tárgyat megforgatva a kezében, mint aki először lát olyasmit, miközben az utóbbi rajta nevetett.
- Ez micsoda? - nézett a fiú összeráncolt szemöldökkel egy közel átlátszó kőre.
- Sólámpa.
- Minek nekem sólámpa?
- Mindenkinek kell sólámpa! - A fiú kivette a másik kezéből a követ, és bedugta az áramba. - Nézd, világít.
Jimin hümmögött.
- Nem tetszik? - biggyesztette le az ajkát Tae.
- Nem erről van szó, csak... Kicsit sok nekem. - Jimin kiemelt az egyik szatyorból egy kaktuszt. - Mert egy kicsit olyan érzés, mintha tényleg... otthon lennék.
A fiú lehajtott fejjel futtatta végig az ujjait a növény tüskéin. Mikor Taehyung meghallotta Jimin szipogását, átvágott a szatyrokon, és leült a másik mellé, hogy átölelje.
- Tudod, Seokjin hyung szerint túlzás az, hogy berendezzük a szobád, és mindent megveszünk neked.
Jimin meglepődve nézett fel.
- Nem a pénz miatt, nyugi - nevetett a tini. - Csak szerinte nem kéne ennyire beleélnem magam ebbe a dologba. Mert akármikor megtalálhat a családod, vagy visszatérhetnek az emlékeid, és akkor majd elmész, és... Csak félt, mert szerinte nagyot fogok csalódni a végén. Nekem viszont nem számít, hogy mennyi ideig, de akkor is szeretném, hogy otthon érezd magad. Azért rendeztem be így... azt akarom, hogy mindig mosolyogj, amíg itt vagy.
A vörös hajú fiú valóban elmosolyodott, és megtörölte a szemét, hogy jobban láthassa a szobát.
Az egész hely hatalmas volt, legalábbis Jiminnek annak tűnt a kórterme után. A falak világoskék, felhőmintás tapétával voltak lefedve, a függönyök, az ágytakaró és a padlóra fektetett puha, bolyhos szőnyeg pedig meleg sárga színnel egészítették ki a kék hidegségét.
- Tényleg nagyon szép lett a hely, Tae. Köszönöm. És... Ha egyszer visszatérnek az emlékeim, nekem akkor is fontos fogsz maradni. Ezt az időt sosem fogom elfelejteni, csak mert más dolgokra is emlékezni fogok, emiatt nem kell félned.
Jimin nem tudta szavakba önteni, mennyire hálás volt a fiúnak. Nem csak, mert befogadta és segített neki. Azért is, mert ott volt mellette, és azzá a  személlyé vált, akire a legnagyobb szüksége volt. Akihez ugyanolyan könnyedséggel fordulhatott a problémáival, mint bármilyen aprósággal, ami éppen az eszébe jutott. Persze Jimin egy pillanatig sem akarta Taehyungot a szülei pótlékaként tekinteni. Egyszerűen csak... egyfajta érzelmi támasz lett számára a hetek folyamán. Ezekben a pillanatokban pedig a fiú el sem tudta volna képzelni, hogy ez valaha változni fog, emlékek ide vagy oda.

***

Mivel Seokjin a fiú érkezésekor sokáig dolgozott, ezért másnapra tervezték Jimin üdvözlőpartiját, amiről persze az érintettnek fogalma sem volt.
Délelőtt Taehyung elrángatta Jimint a fodrászhoz, hogy átfessék a haját, miközben a házban már javában folyt a készülődés. Jin tortát sütött, Namjoon dekorálni próbált, de végül csak azt érte el, hogy összetörte az egyik vázát, ahogy leesett a sámliról, Jisoo pedig morogva a férfiak után takarított.

A két fiatal végül ebédidőben ért vissza. Tae újra elkezdett vezetni, így nem volt szükségük sofőrre, de a fiú olyan lassan ment az autóval, amennyire csak tudott, nem zavartatva magát a ténytől, hogy mögöttük egy egész sornyi vezető állt feltartva.
- Szöulban élnek, a fővárosban, szokjanak hozzá - fintorgott a tini, amikor Jimin kérdőn nézett rá.

Jimin egyszerű, viszonylag rövid frizurát kapott, amilyet a legtöbb tinédzser fiú hordott Koreában. A vörös haját elkezdték leszívatni, mivel Tae kitalálta, hogy a szőke állna legjobban a barátjának, Jimin pedig nem ellenkezett. Ez azonban nem volt olyan egyszerű, így most a fiú leginkább seszínű gombafrizurával állt a bejárati ajtó előtt, de hozzá valahogy még ez is illett.
- Komolyan, Chim, szerintem neked még a rózsaszín is jól állna fiú létedre. De ezzel a hajjal kinézel vagy tizenötnek. Egy tizenöt éves mocsinak...
Jimin zavartan megigazította az egyik tincsét. Jólesett neki a változás. Egy kicsit közelebb vitte őt ahhoz, hogy más ember legyen, mint akit néhány hete Taehyung elütött. Előző éjjel sokat forgolódott az új ágyában, a hatalmas szobában, ami persze önmagában is üres volt, mégis szinte természetellenesnek tűnt, hogy ennyire kihalt és néma legyen. Úgyhogy Jimin, miközben a plafont bámulta, elhatározásra jutott. Nem tudta, ki volt korábban, hogy milyen volt a személyisége, hogy hol élt, miken ment keresztül, de... Most itt volt a lehetőség, hogy olyan valaki lehessen, aki szeretett volna. Nem fogalmazódott meg benne ugyan pontosan, hogy mit is akar, de a legfőbb célja mégis csak az volt: változni. Rengeteg dolgot kipróbálhatott, a lehetőségei szinte korlátlanok voltak, amíg egy hihetetlenül gazdag család fogta a kezét, és támogatta őt. Ő pedig nem lehetett az az ember, aki minden igyekezetük ellenére önsajnálatban úszott, mert nem emlékezett semmire. Nem, Jimin eldöntötte, hogy ennek többé nem volt szabad kifogásnak lennie. Ha már nyilvánvaló okok miatt nem lehetett a régi önmaga, akkor itt volt az ideje, hogy valaki új legyen.

Taehyung megragadta Jimin karját, hogy kizökkentse a fiút a gondolataiból.
- Menjünk be - fogta meg  a kezét, és elkezdte maga után húzni. Furcsa volt fogni egy másik fiú kezét. Persze Jimin számos más diákot látott már kéz a kézben mászkálni az utcákon és a kórház folyosóin, nem volt ez nagy dolog. Koreában nem csak a lányok érhettek hozzá szabadon a másikhoz, a fiúk is ölelkezhettek, megfoghatták a másik combját, simogathatták egymás hátát. Nem volt ezekben az érintésekben semmilyen szexuális töltet, nem jelentett többet baráti figyelmességnél. Jiminnek valahogy mégis volt egy olyan érzése, mintha ő sosem lett volna igazán senkivel olyan intim baráti viszonyban, mint ahogy most Taehyung megérintette a bőrét. Ugyan a fiú egyébként is odavolt a másokhoz való érintkezésért, eddig Jiminnek szinte csak a haját simogatta, vagy megölelte néhányszor. Esetleg igyekezett minél nagyobb felületen a másikhoz bújni, amikor egymás mellett ültek. Akárcsak egy kiskutya.
Jimin végül elmosolyodott, és csak tűrte, hogy a zöld melírcsíkokkal megbolondított tini bevezesse őt a lakásba.

- Isten hozott nálunk! - jelent meg a fiú előtt három vigyorgó felnőtt, amikor az ebédlőbe léptek. Az asztalon egy marcipánrózsákkal díszített csokoládétorta állt, rajta egyetlen égő gyertyával.
Jimin teljesen lesokkolva bámulta a felnőtteket, majd a barátját, mire megértette, hogy mindez neki szól.
- Szia, mi még nem találkoztunk rendesen. A nevem Kim Seokjin, de szólíts nyugodtan Jin hyungnak, ahogy itt mindenki.
Jimin megrázta a felé nyújtott kezet. Habár már néhányszor látta a férfit a kórtermének az ablakából, még egyszer sem beszéltek egymással. Seokjin így közelről még inkább jóképűnek tűnt. Szinte le sem tagadhatta volna, hogy a rendkívüli arcberendezéssel megáldott Kim tesók egyike.
- Jobban nézel ki, mint mikor utoljára láttalak. Örülök, hogy azóta felébredtél...
A fiú elnevette magát.
- Köszönöm, hogy főztél rám. Nagyon finom volt minden.
Seokjin csak legyintett, és ezúttal a mellette álló szép, fiatal nő lépett előre. Elegáns, sötétbarna ruhát viselt, amihez a mogyorószín haját egyszerű, mégis előnyös lófarokba fogta.
- Ő pedig a feleségem, Kim Jisoo - mondta a férfi.
- Szia, Kim Jisoo vagyok, aki éppen be akart mutatkozni, amikor a férje közbevágott.
Namjoon röhögni kezdett, mire a testvére fejbe vágta.
Jimin megrázta az újonnan felajánlott kezet is, miközben az orvos morgott valamit a háttérben a bátyjának.
- Mivel mi már ismerjük egymást, ezért nem fogok bemutatkozni. Ellenben kirángatom ide Yoongit a barlangjából, hogy legalább egyszer találkozzatok...
- Biztos...? - kérdezte Seokjin összehúzott szemöldökkel.
- Nyugi, Hyung - mosolygott Namjoon, aztán Jiminhez fordult. - Mindjárt visszajövök.

Jimin idegesen várta a Yoongival való találkozást. Ahogy Taehyung lenyomta őt az ebédlőasztalhoz, szinte azonnal dobolni kezdett a lábával, attól pedig csak még inkább elbizonytalanodott, hogy az üresen maradt két tányér közül az egyik éppen vele szemben foglalt helyet. Csak remélni tudta, hogy arra a székre Namjoon fog leülni, és nem az ismeretlen, de hírhedten morcos családtag.
Az asztalnál ülők mind a folyosó felé fordultak, némán várva, mi fog történni. Mikor az egyik ajtó hangos csapódással bevágódott, Jimin összerezzent. Néhány másodperccel később az orvos tiszta léptei mellett egy halk, csoszogó hang is helyet kapott. A fiú nyelt egyet.
Namjoon mosolyogva visszatért, és mögötte belépett a szobába a legunottabb tekintetű ember, akit Jimin eddig látott. A fiú jó egy fejjel alacsonyabb volt, mint a Kim testvérek, és Jimin semmi hasonlóságot nem fedezett fel közte, és a többi férfi között. Yoongi körbefuttatta a tekintetét a társaságon, aztán a Jiminnel szembeni székre dobta magát, és küldött egy gyilkos pillantást a fiatalabb felé.

Megjegyzések:

* Igen, volt képem ilyen unalmas fejezetet kitenni.

* Ajánlott zene:

https://youtu.be/BEMaH9Sm3lQ

* Jimin szobája a klipben látható színek alapján van berendezve.

* Igen, Yoongi pont ilyen goromba.

Azt nem mondom, hogy remélem tetszett, mert rém unalmas fejezet volt, de hey, reméljük jövőhéten történni fog valami ;) Most is köszönöm az olvasásokat, a csillagokat, a kommenteket, és nemsokára (majd egyszer) hozom a twoshotom második részét is :)
Szép hetet nektek ^-^

~ Ally D