Ajánlott zene:  Sung Si Kyung - Take care (link lent!)

Min Yoonginak voltak jó napjai. Voltak világos napok, amikor élvezte  a napsütést, a havat, az esőt - persze mindezt csak a szobája ablakából. Voltak napjai, amikor kiment a szobájából, együtt ebédelt a többiekkel, amikor képes volt beszélgetni, amikor el tudott mosolyodni. Voltak napok, amikor úgy érezte, van otthona, van családja, van élete.
Min Yoonginak voltak rossz napjai. Voltak sötét napok, amikor minden rossznak tűnt, amikor a világ ki akarta taszítani magából, amikor minden rémisztő és fenyegető volt. Amikor minden neszre összerezzent, amikor csak egy baseballütővel a kezében mert csak elaludni. Napok, néha hetek, amíg nem hagyta el a szobáját, amíg nem szólt egyetlen lélekhez sem.
És aztán voltak semleges napjai. Voltak szürke napok, amikor nem tudott magával mit kezdeni. Amikor beszélt volna valakivel, de nem vitte rá a lélek, amikor élvezni akarta a kilátást, de nem tudta. Amikor már arra gondolt, hogy felül a legközelebbi vonatra és többé nem beszél senkivel, de sosem jutott el addig, hogy ezt meg is tegye. Napok, amikor nem akart gondolni semmire, amikor nem akart gondolni arra, és mégsem tudott másra gondolni, és mégsem tudott nem gondolkodni, s így valahol ottragadt a beszipolyozó sötétség és a derűs világosság közötti kínos határon, ahol szinte csak közöny maradt.

A fiú fejhallgatóval a fülét betapasztva aludt az asztalán eldőlve, ezért is nem hallotta meg az óvatos kopogást az ajtón. Egész éjjel fent volt, hogy egy új ötleten dolgozzon. És talán azért is, mert nem tudott elaludni, ha nem volt félholt a fáradtságtól.  Délután jutott el arra a pontra, hogy nem bírta tovább, és kidőlt. Azonban, csupán néhány perccel később, valaki rázogatni kezdte a vállát. Yoongi riadtan fordult hátra, de csak Namjoon volt az. Nem egy szörny, nem egy betörő, nem egy gyilkos. A fiúnak eltartott néhány pillanatig, mire összeszedte magát. A fejhallgatót a nyakára csúsztatta, és felnézett a másikra.
- Beszélhetünk?
Yoongi bólintott, és átcsoszogott az orvossal együtt a szoba másik végébe, ahol egy kanapé és két karosszék foglalt helyet. A helyiségben félhomály uralkodott, a szürke függönyök mind behúzva lógtak az ablakok előtt, az egyetlen, mesterséges fényforrást Yoongi számítógépének képernyői jelentették.
A fiú leült az egyik karosszékbe, és összefonta maga előtt a karjait. Szőke haja minden irányba meredt, az arca beesett volt, beteges. A bőre talán nem is sápadt, inkább hamuszürke volt, a szemei alatt húzódó fekete karikákat még a kerek szemüvege sem tudta elrejteni. Yoongi bő, sötét ruhákat viselt, melyek közel úgy lógtak a testén, mintha egy csontváz lett volna felöltöztetve.
Namjoon aggódva összehúzta a szemöldökét, ahogy végigmérte a fiút.
- Jól érzed magad? Maradt gyógyszered?
Yoonginak eltartott egy ideig, mire válaszolt, mint akinek nehezére esett megszólalni.
- Még van néhány darab... valahol.
Az orvos megcsóválta a fejét.
- Később hozok még le. Hogy érzed magad mostanában?
- Nem tudtam, hogy most van a kontroll ideje...
- Nincs is, csak érdeklődöm. Mint... egy normális beszélgetés kezdete.
- Akkor jól... És te?
Namjoon elnevette magát, és Yoongi is elmosolyodott.
- Szóval, miről akartál beszélni?
Az orvos kényelmetlenül fészkelődni kezdett.
- Van ez a fiú... Chimmy, ahogy Tae hívja.
- Akit elütött és nem emlékszik semmire, szoktam figyelni arra, amit mondasz - bólintott Yoongi.
- Nemsokára véget ér a kezelése, és ki fogjuk engedni a kórházból. Viszont a fiúnak nincs hová mennie, ezért arra gondoltunk, hogy... hogy elférne nálunk az egyik üres szobában.
Namjoon feszülten várta a fiú reakcióját, de Yoongi ugyanabban a pózban maradt, ahogy eddig, a mellkasa lustán emelkedve a karjai alatt.
- Szóval ide fogtok hozni... egy idegent.  A lakásba - összegezte a hallottakat.
- Igen, de... Csak egy tizenhét  éves fiú. Aki alacsony is, és éppen most törte össze magát. Nem tudna ártani senkinek, és nincsenek emlékei.
- Biztos...
- Persze, ha nem egyezel bele, nem jön.
- Mintha számítana a véleményem - morogta Yoongi. - Ti már eldöntöttétek.
- De...
- Nincs de, Namjoon. Kész tények elé állítottál. Én pedig nem vagyok több annál a fiúnál. Egy család nélküli szerencsétlen, aki abban a megtiszteltetésben részesült, hogy ti befogadtátok. A fiúnak legalább emlékei nincsenek.
- Yoongi, te családtag vagy, te is tudod - nyúlt Namjoon a fiatalabb keze felé, de Yoongi elrántotta azt, mielőtt a bőrük érintkezhetett volna.
- Persze. De attól még nem fogom kedvelni őt.
- Nem is kell. Elég, ha... Ha elviseled, hogy itt van.
- A szobám tiltott terület neki. Most pedig, ha megbocsátasz, dolgoznom kell - állt fel a fiú, és visszalépkedett a szoba másik felére, ezúttal a zongora elé.
Namjoon várt néhány másodpercet, hátha Yoongi még mondana valamit, de a fiú makacsul a hangszerére koncentrált. Végül az orvos egy sóhajtás kíséretében felállt, és köszönés nélkül kilépett a szobából.

***

 - Mosolyogj - húzta szét Taehyung Jimin arcát, amitől úgy tűnt, mintha tényleg elmosolyodott volna a fiú. - Nem szeretem, hogy mindig ilyen búskomor vagy.
 Jimin sóhajtott egyet, és valóban rámosolygott a fiúra, hogy az jobban érezze magát.
 - Nem tudom...Csak minden olyan zavaros.
 - De az rendben van... Hiszen nincsenek emlékeid.
Jimin csak hümmögött. Mennyit mondhatott el a fiúnak? Arról, amit tudod magáról? Mindent biztosan nem, de Tae volt az a személy, aki a legközelebb állt hozzá.
- Csak valahogy minden olyan furcsa. Mintha... mintha valami hiányozna, és tudom, hogy valahol már ott van a nyelvem hegyén, és mindjárt eszembe fog jutni, de mégsem.
Taehyung nem mondott semmit, csak megsimogatta a fiú haját.
- És... néha furcsa dolgokról álmodom, de minden reggel elfelejtem őket. Csak ordibálásra emlékszem, meg hidegre. És bűzre.
- De ezek csak álmok. Csak a képzeleted játszik veled. Nézd - húzott elő a Tae a zsebéből egy karórát. - Ez nálad volt, amikor elütöttelek. Tudod, mi az, hogy Cartier?
Jimin óvatosan megrázta a fejét, mintha közben eszébe juthatna a válasz.
- Ez az óra nagyon sok pénzbe kerül. Valószínűleg gazdag vagy, Chim. És biztos van valahol egy szerető családod, akik várnak rád. És gimibe is jársz.
- Ez jól hangzik - ismerte el Jimin. Tényleg jól hangzott.
- Vagy titkos ügynök is lehetsz. Ezért nem volt nálad semmilyen személyes holmi. Talán ez az óra is valami különleges high-tech kütyü, amivel kommunikálni tudsz a központtal - kezdte irreálisan közelről nézni az órát a fiú, mire Jimin felröhögött.
- Na persze.
- De-de, képzeld csak el, teljesen logikus! Éppen egy küldetésen voltál, amikor az autóm alá kerültél.
- Ehj...
- Remélem, azért nem egy világmegváltó dologról volt szó, mert akkor most elég nagy gáz lehet.
- Akkor csak ráállítanának a dologra egy másik ügynököt - kuncogott a fiú.
- Jó, de ha te vagy a legjobb? És holmi másik, "középszerű" ügynök nem fogja tudni megoldani az ügyet?
Jimin tovább nevetett. Taehyung ezen felbátorodva, egy fél napot beleölt abba, hogy hihetetlenebbnél hihetetlenebb történeteket találjon ki a fiúról, csak hogy tovább hallgathassa a nevetését.

- Jól érzitek magatokat? - nyitott be délután hozzájuk Namjoon.
A két fiú szórakozottan pillantott fel Taehyung telefonjából. Mikor a tini meglátta, ki érkezett, egy haragos pillantást vetett a bátyjára, aztán visszafordult a mobiljához.
- Beszélni szeretnék veletek - állt meg tétován az ágy előtt a lila hajú, szemüveges orvos, aki idegesen húzogatta a fehér köpenyét, ahogy a másik kettőre nézett.
Taehyung makacsul bámulta a telefonja képernyőjét. Jimin érezte a feszültséget a levegőben, de nem értette, mi történik. Talán rájöttek, hogy ki ő, és ennyire rossz lenne...? A fiú zavartan fészkelődni kezdett a fehér lepedők között.
- Szóval, mivel Chimmyt hamarosan ki fogjuk engedni a kórházból, ezért meg szerettem volna kérdezni, hogy van-e valami elképzelésed, hogyan tovább.
Jimin nem számított erre a kérdésre. Sokat gondolkozott azon, hogy ki volt ő, de azon eddig nem nagyon agyalt, hogy mihez fog kezdeni a jövőben.
- Én...  - kezdte, de mivel nem tudott mit mondani, azért csak lehajtotta a fejét, és a kezei tanulmányozásába fogott.  Tae félrefordította a fejét, és egy gyilkos pillantást küldött a bátyja felé, de Namjoon figyelmen kívül hagyta őt. 
- Kibérelhetnénk neked egy lakást, vagy beköltözhetnél egy hotelba, de... Mivel még nem tudod rendesen használni a kezedet és a sérüléseid sem gyógyultak be rendesen, ezért egyedül nem lennél meg túl jól, és ha már így összebarátkoztatok az öcsémmel; fel szeretném ajánlani, hogy költözz hozzánk.
Jimin meglepetten nyekkent egyet, Taehyung pedig először csak felkapta a fejét, majd felpattant, és a bátyjára ugrott.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
- Hé, nyugi, Chimmy még nem egyezett bele - röhögött fel Namjoon, és mindketten a vörös hajú fiú felé fordultak.
Jimin zavarodottan húzogatta a takarója sarkát.
- Biztosak vagytok benne?
- Persze, különben fel sem hoztam volna - sandított az orvos Taehyung felé, aki ennyiből meg is értette a dolgot. Yoongi beleegyezett.
- De... Nem tudom, hogy elfogadhatok-e ekkora szívességet. Így is ti fizetitek a kórházi számláim, és a bátyátok főz nekem is, Tae velem tölti minden szabadidejét...
- Chim, a házunk óriási - gesztikulált a fiatalabb testvér egy nagy kört rajzolva a kezeivel. - Van egy csomó felesleges szobánk, és mindenki túlságosan felnőtt a házban, mindig csak unatkozom...

Beletelt ugyan egy kevés noszogatásba, Jimin végül mégis beadta a derekát. Namjoon egy idő után visszament dolgozni, Taehyung pedig folytatta a mesélést.
- Van egy szoba, amiben csak a robotjaimat szoktam építeni. Én rendeztem be, úgy néz ki, mintha egy fantasztikus filmből lenne koppintva. Ha a Star Trek rajongók tudnák az iskolámban, tuti mindenki meg akarná nézni.
- Miért nem mutatod meg nekik...? - ráncolta a szemöldökét Jimin.
- Mert... Az az igazság, hogy nem vagyok olyan jóban velük. És nem igazán járnak át mások... Általában mindenki elfoglalt otthon, és nem lenne időnk sem, hogy... - próbált egy normális hazugságot összekaparni a fiú.
- Értem - mosolyodott el Jimin.
- Mindegy is. Szóval, ott él a bátyám, Seokjin, akinek az étterme van, és üzletember is. Aztán Namjoon, de őt ismered. És még két ember lakik nálunk: Jisoo, Seokjin hyung felesége, és Yoongi hyung. Ő... az unokatestvérünk. - Nem mintha Taehyung hazudni szeretett volna a barátjának. De ha egyszer ebben a mesében állapodtak meg már hosszú évek óta, akkor csak ezt mondhatta. Nem mintha a fiú nem találná ki előbb-utóbb, hogy egy étterem-igazgató és egy rezidens nem keres annyit, hogy olyan házban éljenek, amilyen nekik van. Az "unokatestvérükről" nem is beszélve.
- Yoongiról még nem hallottam - ráncolta a szemöldökét Jimin.
- Igen, nos... - Taehyung idegesen tördelni kezdte a kezét. - Yoongi hyung huszonhárom éves, és amerikai sikerfilmekhez szerez zenét, de mindig otthonról dolgozik. Tényleg gyönyörű filmzenéket csinál, de egy mogorva alak, ezért nem meséltem még neked róla. De nyugi, sokat nem fogtok találkozni, mert hyung folyton bezárja magát a szobájába, hogy "alkosson".
Tae gondolatban vállon veregette magát. Ugyan kihagyott néhány fontos részletet a lakótársukkal kapcsolatban, ezúttal mégis sikerült valami igazat is mondania a fiúnak.
Jimin hümmögött egyet válaszként.
- Majd megmutatok pár dalt, ha szeretnéd - lökte meg a tini a vállát.
- Ez jól hangzik...  Taehyung-ah... Hol vannak a szüleitek? - kérdezte óvatosan a fiú.
Tae meglepő könnyedséggel válaszolt.
- Autóbalesetben meghaltak, mikor még kicsi voltam. Nem is igazán emlékszem rájuk, szóval nem kell sajnálni, vagy ilyesmi. Van két bátyám is, és a nagyink velünk élt néhány évig. Mióta Jin hyung nagykorú, ő a gyámom. A nagyi visszament Amerikába. Nem nagy rajongója az országnak. - Taehyung maga is csodálkozott, hogy már milyen egyszerűen megy neki ennek a hazugságnak a kimondása. Egyszerűbb volt, mint megmagyarázni, hogy a szüleit meggyilkolták.
- Nehéz lehetett...
Tae elmosolyodott.
- Nem mondom, hogy nem hiányoztak az életemből. Ugyanakkor, mindig megvolt mindenem. Szóval, ez olyan vegyes érzés. Sajnálom őket, és örökké sajnálni fogom, hogy nem ismertem meg őket, vagy ők engem rendesen, de lehetett volna sokkal rosszabb is.
Jimin mosolyogva nézett a barátjára.
- Mi az?
- Csak... Most először látlak úgy, mint egy felnőttet. Vagy legalábbis, mint valami olyasmit.
- Megváltozik a nézőpontod, ha megtudod, hogy a másik árva, mi? - kérdezte gunyorosan a fiú. - Mindig is utáltam, hogy furcsán néznek rám miatta. Mintha legalábbis valami fertőző betegségem lenne. Az emberek nem tudják, hogyan kezeljenek valakit, aki nem "normális". Ezért inkább levegőnek néznek. Vagy piszkálnak miatta. Vagy sajnálnak.
Jimin egy percig hallgatott, hogy pontosan megfogalmazhassa a mondandóját.
- Nekem nem jelentesz sem kevesebbet, sem többet emiatt. De köszönöm, hogy elmondtad.
- Ahw, Chimmy, ez aranyos volt - borzolta össze a másik haját Taehyung. - Nem rólad beszéltem. Az emberekről, akikkel eddig összetalálkoztam. Egy elit gimibe járok, de már a gondolattól is kiráz a hideg.
Taehyung megrázkódott, és simogatni kezdte a karjait, mintha valóban fázna.
- Mindenki rideg, önző és sznob. Mikor rólam elkotyogta az egyik tanár, hogy árva vagyok, még elsőben, az a pár ember is, aki barátkozott velem, inkább odébbállt. Azóta pedig, mivel én nem dicsekszem azzal, hogy mennyit kaszáltak a szüleim a tőzsdén, vagy hogy hány újabb vállalkozásuk van éppen, milyen országokban, ezért azt is hiszik, hogy szegény vagyok. Rátett egy lapáttal az is, hogy jól tanulok és robotokat építek, így lettem az osztályban az "ösztöndíjas". Ez amolyan szitokszó. Azt jelenti, hogy nem olyan vagy, mint ők, nem közéjük való. Én pedig sosem mondtam el nekik, hogy tévednek.
- De miért? - kérdezte Jimin, aki lelombozva hallgatta a másik kifakadását. Taehyungnál kedvesebb és szeretni valóbb teremtést el sem tudott képzelni. Még úgy is, hogy nem volt viszonyítási alapja.
- Mert akinek nem kellek az osztály "ösztöndíjasaként", annak ne kelljek akkor sem, ha van pénzem - felelte elkomolyodva a fiú.
Taehyungnak minden kapcsolata hazugságra épült, és bár Chimmyvel szeretett volna őszinte lenni, még nem volt itt az ideje. Azt pedig csak remélni tudta, hogy a másik nem riad majd el tőle, ha megtudja, mennyi mindenben nem mondott igazat.

Megjegyzések:

* Ajánlott zene:

https://youtu.be/EVvt7n3QwZQ

Hmm, hmm, mennyi rejtély. Remélem tetszett a rész, és ha így volt, akkor csillagozzatok, kommenteljetek! Érdekel minden fajta teória, és azt hiszem, elértem a 10 ezer szót a történettel ^^ Mindenkinek kellemes hetet, remélem szereztem egy kis örömöt, ha már holnap hétfő, és még a Hixtape sem ma jött ki, pedig nagyon vártuk. A következő tippem 18-a :D

Aki nem látta, a héten feltettem egy oneshotos könyvet az első történettel. Jó olvasást, remélem az is tetszeni fog nektek ^-^

~ Ally D