Ajánlott zene: Dean Lewis - Waves (link lent!)

A szobára csend telepedett.
Seokjin a gondolataiba merülve ült a székén, a maga előtti kémcsöveket bámulva. Hirtelen nagyon hiányzott neki Jisoo, hogy hozza meg helyette a döntéseket, még ha ő is volt a családfő. Sajnos azonban, a nő a közös vacsora után elindult, hogy elérje az éjféli gépét Európába, ő pedig még csak fel sem tudta hívni, hogy legalább a tanácsát kérje. Hirtelen az egész békés életük felborult; Chimmy elment, Yoongi elviharzott a szobájába, Namjoon kirohant néhány perccel az eset után. Csak Taehyung maradt egy helyben a kanapén, némán, ökölbe szorított kézzel.
Seokjin felnézett az öccsére. A fiú szeméből kövér könnycseppek potyogtak a pizsamanadrágjára, és láthatóan próbálta nem teljesen átadni magát a zokogásnak.
- Tae...
- Akárhogy is, nem kellett volna elengednünk őt - szakította félbe az idősebbet hüppögve.
- Mégis mi mást tehettem volna?
- Meghallgathattad volna! Ő nem egy rossz ember, én tudom! - Taehyung felugrott a kanapéról, és az ökölbe szorított kezét most a csípőjéhez nyomta.
- Tae, ellopta azt, amiért a szüleink annyit dolgoztak. Ezek a szerek veszélyesek - Seokjin próbált türelmes lenni, és kordában tartani a hangerejét, de lassan ő is felhúzta magát. Talán mert sejtette, hogy a másiknak igaza lehet, talán mert ő is azt akarta, hogy a másiknak igaza legyen. De a helyzet mást mutatott, és neki családfőként a családját kellett védenie, akármennyire is megkedvelte a befogadott fiút. És utálta, hogy emiatt ő volt a "rossz" a saját kisöccse szemében. Mert nem tett semmit. És attól csak rosszabb volt a helyzet, hogy ő nem ezt akarta.
- De én ismerem őt! - Taehyung tehetetlenségében a padlóba rúgott.
- Úgy tűnik nem eléggé. Sajnálom, Tae. Fejezzük ezt be. - Seokjin megfordult a székével, hogy felálljon, de a testvére elé trappolt, és térdre vetette magát, hogy a másik lábába csimpaszkodhasson. A férfi nagyra nyílt szemmel, megilletődve pillantott le a fiatalabbra, aki esdeklő tekintettel nézett vissza rá.
- Hyung, én szeretem őt. Nem veheted el tőlem.
Jin az alsó ajkába harapott. Nem mintha meglepődött volna, szinte biztos volt benne, hogy a két fiú szerelmes egymásba, és talán nem is titkolták többé; de így kimondva csak rosszabb volt, mert valóságossá tette a helyzetet.
- Nem tett volna ilyet csak úgy!
- Taehyung, te csak egy tini vagy, akit elvakít a szerelem.
A fiatalabb összehúzta a szemét, és elengedte a bátyját. Hirtelen még tovább sírni is elfelejtett.
- Nem hittem volna, hogy éppen Te fogsz ilyet mondani nekem. Csak mert egy buta, tapasztalan, naiv tinédzser vagyok, attól talán még gondolhatok komolyan valamit, és lehetnek komolyak az érzéseim. Szerintem nem adtam túl sok okot rá, hogy  úgy kezelj, mint egy hormonoktól megbolondult hülyegyereket.
Seokjin már azelőtt tudta, hogy meg fogja bánni a következő mondatát, hogy az elhagyta volna az ajkait.
- Akkor nézz most magadra, és meg fogod érteni.
Taehyung egy pillanatra megdermedt, aztán felállt a padlóról, és kiszaladt a szobából, egyedül hagyva Jint a gondolataival.
A férfi pillantása visszavándorolt a kémcsövekre. Mennyi bonyodalom és fájdalom két üvegcséért, amit fel sem tudunk használni. Seokjin még hosszú ideig ült a szobában, arra várva, hogy valami történjen, hogy valaki visszajöjjön hozzá, mert ez így nem volt jó, így nem mehettek a dolgok. Hirtelen úgy érezte magát, mint amikor a szülei meghaltak, neki pedig egy ájult Yoongit kellett kivinnie a pincéből, miközben ő maga is az összeroppanás határán volt. Reménytelenül.

***

Hoseok számára óráknak tűntek a percek, és most először érezte úgy, hogy a kínzószoba legkegyetlenebb fegyvere valójában az volt, hogy sehol nem lehetett benne megtudni a pontos időt.
Az öregember elment, miután elküldte Jimint, Jaebum pedig ki-be járkált az ajtón keresztül, időnként ideges pillantásokat vetve Jungkook felé. A fiú az idő nagy részében csukott szemmel ült a szék háttámlájának dőlve, néha-néha összerándulva az egész testében. Hoseok megpróbálta a  nevét szólongatva magára vonni a figyelmét, de ha Jungkook éppen ébren is volt, üres tekintettel meredt maga elé; így a gyerekek vezetője egy idő után feladta a harcot, és inkább csendben maradt, hogy a másik nyugodtan pihenhessen. A ketrecében ülve úgysem tudott semmit tenni azon kívül, hogy a lassan elkékülő ujjait bámulta, amik egyre inkább érzéketlenné váltak.
A fiú minden egyes ajtónyitódásra torokba szökkenő szívvel kapta fel a fejét, arra gondolva, hogy eljött az idő, Jimin nem ért vissza, és éppen jönnek, hogy... De sosem így volt. Próbálta Jaebumot rávenni, hogy árulja el neki, hány óra telt el, de a férfi ilyenkor csak egy mogorva pillantással elhallgattatta, és kisétált a szobából. Egy örökkévalóságnak tűnt, pedig csak három óra volt.

Aztán az ajtó újból kinyílt, ezúttal lendületesebben, mint korábban, és Hoseok már pont arra gondolt, hogy ennyi volt, vége, eljött az idő... De a helyiségbe az átázott Jimint tuszkolták be. Jaebum hangos dörrenéssel becsapta maguk mögött a tömör vasajtót; a gyerekek vezetője pedig fellélegzett, és az ép kezét reménykedve átfúrta a rácsokon.
- Nos? Megvan?
A szőke fiú némán felemelte a táskáját, és az idősebb kezébe adta azt.
- Oké. Akkor néhány óra, és szabadok vagytok - bólintott a férfi. - Előbb meg kell vizsgáltatni a szert.
- Várj, ne! - kiáltott fel Jimin. - Kérlek, engedd el őket!
- És mégis miért tenném?
- Csak nézz rá Jungkookra! Hadd vigye el innen Hoseok, kérlek, én maradok biztosítékként, és... Mi lesz, ha itt hal meg, míg várunk? 

Jaebum hezitálni látszott. A tekintete a lassan betegesen sápadt, eszméletlen fiúra vándorolt, akinek a gyomortartalma továbbra is az ölében állt, és emiatt enyhe bűz lengte be az egész szobát.
- Jó, legyen. De te maradsz - bólintott rá a férfi, és Jimin egy megkönnyebbült sóhajjal vette el tőle a ketrec kulcsát. A fiú megfordult, hogy Hoseok felé induljon, de ekkor Jaebum megragadta a karját, és valamit a fiatalabb fülébe súgott. A szőke hajú nyelt egyet, és bólintott. 

- Mit mondott neked? - suttogta Hoseok, amikor az a ketrecéhez ért, és a zárral kezdett babrálni. Jaebum időközben kiment a szobából, így csak ők hárman maradtak a helyiségeben.
- Azt, hogyha nem a valódi szereket hoztam el, akkor mondjam meg nektek, hogy olyan messzire mennyetek, amennyire csak tudtok - felelte a fiú a hangját lehalkítva.
- És...? - Hoseok rosszat sejtve emelte a tekintetét a barátjára.
- Odakint vár titeket egy taxi. Adok annyi pénzt, amennyivel elmenekülhettek, legalább egy darabig...
- Jimin!!! - kiáltotta suttogva a fiú.
- Tudom, oké? De ti szabadok lesztek. 

Hoseok legszívesebben fejbe vágta volna a másikat. Hogy tehette ezt velük?
- Ez így nincs rendben. És veled mi lesz?
A tini végre kitárta a ketrec ajtaját, és kihúzta belőle a gyerekek vezetőjét, aki az elgémberedett tagjaival csak bizonytalanul tudott megállni.
- Az most nem fontos. - Jimin a villamosszékhez futott. Egy pillanatra Jungkook arcához érintette a tenyerét, majd mikor a fiú nem adta jelét annak, hogy ébren lett volna; elengedte őt, és a bőrszíjjakkal kezdett babrálni.
- Jimin... Ugye tudod, mi lesz, ha rájönnek? Nem tudnál... Nem is tudom, elszökni velünk? Én nem megyek el nélküled!
- Jaebum kint áll az ajtó előtt. Az is csoda, hogy titeket elengedett. És ez volt a terv, Hyung. Ez az én döntésem.
Jimin végzett a szíjjak felengedésével.
- Mind a ketten olyan hülyék vagytok - morogta Hoseok, és érezte, hogy akarata ellenére is könnyek szöknek a szemébe. - Nem kellett volna ilyennek nevelnem titeket. Miért nem menekültél el egyedül? Megtehetted volna...
- Mert nem ilyennek neveltél minket - mosolyodott el szomorúan a fiú. - De köszönök mindent, Hyung.
- Hülyegyerek. - Hoseok magához húzta Jimint, és életében először átölelte őt. - Próbálj meg kimászni ebből valahogy, jó?
A fiú nem válaszolt, csak ő is a másik köré fonta a karjait egy másodpercre, aztán már el is tolta magától a személyt, aki gyakorlatilag felnevelte.
- Vidd ki innen Jungkookie-t - nézett a vezető szemébe, mire Hoseok bólintott. - A taxit már kifizettem, de tedd el ezt is.
Jimin egy tárcát húzott elő a zsebéből, és a másiknak nyújtotta; a fiú azonban hezitált.
- A fenébe is, nincs időnk most erre, Hyung! Nekem úgysem lesz rá szükségem...
- Ezzel csak rontasz a helyzeten - sóhajtotta a fiú, de elvette a pénzt. - Oké, segítenél a karomba adni? Nem tudok fogni a bal kezemmel.
Jimin bólintott, és óvatosan felemelte a fiatalabbat. Jungkook erre sem ébredt fel, még az arckifejezése sem változott, csupán résnyire nyitott ajkakkal vette szabálytalanul a levegőt. A tini átadta őt a vezető karjaiba, aztán az ajtóhoz ment, ahol egy szatyor feküdt, ami eddig fel sem tűnt Hoseoknak.
- Mi ez? - kérdezte, amikor a jobb kezének ujjaira húzta a csomagot a fiú.
- Ruhák. És gyógyszerek. Nem maradhat így - grimaszolt Jimin, és egy futó pillantást vetett a tizennégy éves csupasz mellkasára, amin - Hoseok ujjtöveihez hasonlóan - égésnyomok éktelenkedtek.
Hoseok hallgatott.
- Ideje mennetek. Vigyázz Jungkookie-ra. És magadra is - szólalt meg végül a szőke hajú.
- Te is, Jimin - mosolyodott el kényszeredetten a vezető. - Én...
- És Hyung... Ne próbálj meg hősködni, oké? Felesleges lenne. Használd ki, hogy szabad vagy. Más még úgysem volt.
Hoseok visszanyelte a mondatát, ami úgy folytatódott volna, hogy "visszajövök érted"; helyette bólintott egyet. Úgysem lett volna helyes hamis reményeket ébresztenie a fiúban.
- A taxi körülbelül két perc sétára van, jobbra indulj el. - Hoseok akármennyire is hezitált, Jimin néhány másodpercen belül kituszkolta az ajtón.
Odakint Jaebum várta őket, aki lakatra zárta mögöttük a vasajtót, ami elválasztotta őket a kínzószobától. És egyúttal Jimintől.
A férfi nem szólt egy szót sem, csak kivezette őt, karjaiban Jungkookkal az épületből. Hoseok tekintete találkozott egy pillanatra a lépcső alatt bujkáló Lisával, aki próbált úgy tenni, mintha hidegen hagyták volna a szobában történő események. A fiú ebbe az egyetlen pillantásba próbálta belezsúfolni mindazt, amit mondani szeretett volna. Ne felejtsd el a partvis nyelét. Vigyázz a kicsikre. Ne engedd, hogy elmenjenek. De ezek egyébként is olyan dolgok voltak, amiket korábban elmondott neki. Lisának nem kellett semmit kétszer elismételni.

Hoseok pedig kint találta magát az épület előtti szétázott utcán, a hajnali Nap fényénél. Jobbra kanyarodott, és futólépésben tette meg az utat a sárga taxiig.
- Ki tudná nyitni az ajtót? - kérdezte a sofőrt, aki már egyébként is kiszállt az autóból.
- Jól van a kölyök? - morogta a kérdést a férfi egy kicsit megszeppenve, miközben Hoseok betornázta őt a hátsó ülésre, és próbálta ignorálni az ujjaiba hasító fájdalmat, amitől könnyek szöktek a szemébe. Jungkook elterült a matracon, ő pedig rácsapta az ajtót, és a másik oldalról szállt be a fiú mellé.
- Jungkook - kezdte ütögetni az arcát. - Jungkook! Fel tudnál ébredni egy pillanatra?
Hoseok nem akart ilyen durva módszerekhez folyamodni. Ő tényleg nem akart, de vészhelyzet volt, és még az egyik embert meg kellett mentenie, akivel törődött; úgyhogy erősen belecsípett a fiatalabb mellbimbójába.
Jungkook összerándult.
- Naaa... - morogta artikulálatlanul.
- Kook, hol lakik Jimin? Mi volt a cím?
- Mi? - ráncolta a szemöldökét a fiatalabb.
- Hol lakik Jimin? Mi a cím, ami a cetlin volt?
- Nem tudom... - Jungkook kinyitotta a szemét. - Tényleg nem tudom. Álmos vagyok...
- Aiish! - Hoseok idegesen beletúrt a hajába. - Ah! A fiú, akit idehozott, ő honnan jött?
A kérdését ezúttal a taxisofőrhöz intézte, aki aggódó tekintettel figyelte őket a visszapillantó tükörből. A férfi felemelte a kezét, aztán pötyögni kezdett a GPS-en, és megmondta nekik a címet.
- Ez volt az? - fordult Jungkook felé a fiú, és megveregette az arcát, hogy figyeljen rá.
- A-azt hiszem. Igen.
- Egész biztos?
- Mhm... - A fiú bólintott egyet, és lehunyta a szemét. - Miért megyünk oda?
- Nem fontos. - Hoseok kiadta a sofőrnek, hogy hajtson vissza a házhoz, és az némi morgás után útnak indult.
- Fogócskáztok, vagy mi? Nem inkább kórházba kéne vinni a fiút?
A gyerekek vezetője ignorálta a kérdést.
- Vegyük át a ruháidat, aztán visszamehetsz aludni - turkált Hoseok a szatyorban, és előhúzta belőle a zöld pulóvert, és a fekete melegítőnadrágot. Jungkook fintorogva nézett fel rá, de bólintott, mikor a fiúnak a szeme sem rebbent.
A gyerekek vezetője nagy nehezen ráadta a pulóvert, a fél karját a ruhadarabon belül hagyva, ugyanis azt nem tudta rendesen mozgatni. A nadrág már nehezebb kérdés volt; lerángatni a nedves ruhadarabot a fiú lábairól úgy, hogy az nem tudta őt segíteni a csípője felemelésével.
- Reméltem, hogy ezt ötéves korodban kellett utoljára csinálnom - próbált humorizálni a fiú, amikor végzett, és sikeresen a fiatalabba erőltetett egy fájdalomcsillapítót. Jungkook nem nevetett, csak Hoseok combjára hajtotta a fejét, és becsukta a szemeit.

- Többnyire nem díjazom a szemetelést, de most kivételesen örülnék neki, ha attól a nadrágtól megszabadulnátok - szólt hátra a sofőr, a gyerekek vezetője pedig lehúzta az ablakot, és kidobta rajta a bűzlő ruhadarabot a járdára.
- Most már minden rendben lesz - simított végig Hoseok a fiatalabb ragacsos fekete tincsein. Nem voltak hozzászokva az ilyesfajta szelídséghez, de most, hogy kijutottak a Telepről, és Jungkookon tiszta ruha volt, Hoseoknak pedig volt egy aduász a markában; hirtelen a taxi fülledt levegője is a szabadság illatának tűnt.

Megjegyzések:

* Ajánlott zene:

https://youtu.be/dKlgCk3IGBg

* Ne utáljátok Kim Seokjint. Ő csak jót akar...

* Jungkook kapta meg a pulcsit... *szip*

* Nem szemetelünk.

* Mint mondtam, tegnap nem voltam itthon, most pedig azért van ilyen későn rész, mert megvártam, míg mindenki hazaért a tűzijátékról (véletlenül sem azért, mert eddig írtam, khm).

Mindenkinek köszönöm előre is az olvasást, a visszajelzéseket, remélem tetszett a rész! ^-^ Ha minden jól megy, vasárnap találkozunk, addig is szép hetet nektek. Az, hogy mit jelent a felfedezés neve egyébként, a 26. fejezet alatt megválaszoltam pár embernek, de most részben bemásolnám ide is :)

"Arcanum: Az elsődleges jelentés titok, ezt találhatjátok meg a szótárban. A másodlagos jelentéséhez azonban egy kicsit mélyebbre kell ásni a latin szavak kialakulásában. A történet a sötét középkorba vezethető vissza, ahol az alkimisták a "természet titkait" próbálták felfedezni, és létrehozni a bölcsek kövét, ami az "élet elixírje" is. Persze azt tudjuk, hogy a bölcsek köve halhatatlanságot biztosít, és aranyat lehet vele készíteni, de egyben betegségeket is gyógyít. A szó maga a "titok", és az "elixír" sokat együtt használatából nyerte el a másodlagos jelentését, ami "csodaszer, csodagyógyszer". Persze a tesók szülei nem voltak alkimisták, de ez is egy apró elhintés a természetükről (hogy mennyi mindent tudtak, és milyen elszántsággal éltek a tudománynak), illetve arról is, hogy mennyire fontos lehet az a dolog, amit felfedeztek."

~ Ally D