Ajánlott zene: Zack Hemsey - The way  és Fall Out Boy - Young and menace (link lent!)

Figyelmeztetés: +18-as rész!

Hoseok kezdte úgy érezni, hogy egy örökkévalóság óta a ketrec foglya. Minden porcikája sajgott, hogy ilyen kis helyre kellett, hogy bezsúfolja magát; ráadásul a feje is tompán lüktetett attól, hogy Jaebum korábban a vasnak ütötte azt. Mégsem tudott rendesen magára koncentrálni. A szeme folyamatosan a saját ketrecében görnyedező fiatalabb fiún volt.
Jungkook rosszul nézett ki.
Hoseok persze látta már párszor megverve a fiút, sőt, ő is eltángálta a másikat jó néhányszor tanító jelleggel, de még sosem volt ilyen rossz állapotban. A tizennégy éves arca percről percre veszített a színéből, mígnem egy beteges, szürkésfehér árnyalatnál állt meg. Hoseok úgy érezte, minden egyes pillanat számít, de semmit nem tudott tenni, amíg rácsok mögül figyelhette csak a fiút. Megpróbálta kirúgni a ketrec ajtaját, de az sajnos meglepően erős volt, ő pedig nem volt képes a kis helyen elég lendületet szerezni ahhoz, hogy a teljes erejét használni tudja.

- Hyung, hagyd abba a zajongást - motyogta Jungkook, ahogy a másikat figyelte.
- Ki kell valahogy jutnunk. Különben is, miért vagyunk itt? Meg akarnak ölni minket?
A fiatalabb megrázta a fejét.
- Zsarolni akarják Jimint, legalábbis nekem ez jött le. De azt nem tudják, hogy őt ez nem fogja meghatni - bökött az ellentétes oldali kezével a vállára.
- Szóval megölnek minket - vonta le Hoseok a következtetést.
- Valószínűleg. Csak még előbb használni fognak. Különben nem vették volna ki a golyót a hátamból.
- Kivették a golyót?! - kiáltott fel a fiú. Az csak jót jelenthetett, nem? Akkor talán Jungkook nem volt életveszélyben. - Mi mást csináltak még?
- Csak... kiszedték. Azt mondták, "ebbe nem fog beledögleni". És aztán ideraktak melléd. És kisétáltak.
Hoseok bólintott. Tehát, azt biztosra vették, hogy a fiú ne haljon meg. Legalábbis nem most, ha jobban belegondolt. Ha tartósan életben akarták volna tartani őt, akkor lefertőtlenítették, és be is kötözték volna a sebet, így viszont csak arra gondoltak, hogy egyelőre tudják őket használni. Szóval, igaza lehetett a fiúnak, arra kellettek, hogy Jimint zsarolják valamivel.
- És hogy van a vállad?
- Azt.. azt hiszem, nagyrészt elállt a vérzés - hezitált a fiatalabb. - De nem tudom rendesen mozgatni a karomat. Olyan, mintha egyszerre fájna őrülten, és nem is érezném. Őszintén? Volt már rosszabb is.
- Kölyök... - Hoseok megcsóválta a fejét. Habár még mindig a kínzószobában voltak ketrecekbe zárva, legalább közvetlen életveszély nem fenyegette a fiatalabbat. Ha csak egy kicsit arrébb ment volna a golyó, ha nem rántja el Jaebum karját... Azt nem bánta meg, hogy megpróbálta kiszabadítani a tinit a gengszter karjaiból, de... Hirtelen túl sok lehetséges sérülés fordult meg a fejében, és még mindig ez tűnt a legszerencsésebbnek. Nem tudta, mi mehet tönkre egy ember vállában, de még mindig kevesebb dologra tudott tippelni, mintha a másik a gyomrába kapta volna a golyót. Így talán még megúszhatták valahogy a dolgot, és talán el is szökhettek... Még ha túl merész is volt erre gondolni a kínzószoba egyik ketrecébe zárva, reménykedni muszáj volt. Elvégre ez tette Hoseokot azzá, ami.

A vasajtó hangos nyikorgással tárult ki. A gyerekek vezetője felgyorsuló szívveréssel kapta a hang forrása felé a fejét. Jaebum tért vissza egy idősebb férfi nyomában, akit ő csak látásból ismert, de nem tudta pontosan, ki is volt ő. Túl sok ember fordult meg ezen a toxikus helyen.

Az ismeretlen kaján vigyorral az arcán sétált be, mint aki már előre élvezi, ami történni fog. Vizenyős szemével a ketrecekbe zárt fiatalokat kezdte fürkészni, és lehajolva, feléjük villantotta a foghíjas mosolyát. Jungkook, aki az eseményre felemelte a fejét, most a térdei közé rejtette az arcát.

- Szedd ki az egyiket - szólalt meg a férfi azzal a rekedt hanggal, amit csak a sok évi dohányzás, és  ivászat tudott teljes erejével előhozni, majd felegyenesedett, és elsétált tőlük.
Hoseok Jungkook felé sandított, miközben Jaebum közelebb lépkedett hozzájuk. A fiatalabb még most sem nézett fel, csak összerezzent az utasítást hallva. A gyerekek vezetője gyorsan felpillantott az egykori társára, és a szemébe fúrta a tekintetét. Engem. Kérlek - tátogta, miközben néma fohászként összetette a két tenyerét, és könyörögve nézett a másikra. Jaebum arca nem változott, nem fejezett ki semmilyen érzelmet, és mégis, a fiú alig láthatóan, de bólintott egyet, és Hoseok ketrecének a zárjával kezdett babrálni. Már éppen beletette volna a kulcsot a lyukba, amikor a rekedt hang ismét megszólalt.
- Azt hozd, amelyik meg van lőve. Adjunk egy kis drámát a dologhoz - fordult vissza a férfi, és megtapogatta a hajként funkcionáló fehér pamacsokat a feje tetején. Hoseok undorodva nézte az ápolatlan öregember borvirágos arcát, de annál is inkább a stílust, amivel mászkált a teremben az eszközöket fürkészve.
- Engem vigyél! Kérlek! - suttogta a fiúnak, és közelebb hajolt a ketrec oldalához, Jaebum azonban lépett egyet balra, és a másik zárba dugta bele a kulcsot.
- Kérem! - emelte fel a hangját a fiú, hogy a férfi is hallja őt. - Ne őt! Hadd menjek én helyette! 

Az öregember csak elmosolyodott, Hoseok pedig tovább mormolta a mantráját.
Jaebum néhány másodperccel később kitárta a ketrec ajtaját.
- Ne! Hadd menjek én! - A fiú pánikolva kiáltott fel, de elhallgatott, ahogy a rácson keresztül hideg, helyenként a megszáradt vértől foltos, sápadt ujjak fonták rá magukat a sajátjaira.
- Hyung - suttogta Jungkook a másik szemébe nézve. - Megegyeztünk.
- Én sosem mondtam igen. - Nem, a fiatalabb nem áldozhatta fel magát, nem számított, mennyire volt épp szuicid hangulatban.
- Ez viszont az én döntésem - felelte az, és elvette a kezét a ketrectől.
- Befejeztétek a szappanoperát? - nézett le unottan rájuk Jaebum.
Jungkook, a megjegyzést ignorálva, önként kezdett el kimászni négykézláb a rácsok közül. A fiú megragadta a másik jó karját, és felsegítette őt álló helyzetbe.

- Mr. Kang mindjárt hozza a kamerát. Addig is... - A férfi tanakodó képet vágott, majd elmosolyodott, ahogy megakadt a tekintete valamin. - Miért nem helyezzük kényelembe a vendégünket?
Hoseok követte a másik pillantását, és egy hitetlenkedő kiáltás hagyta el a száját. Ezt nem gondolhatták komolyan...

Jaebum mégis a villamosszékhez kísérte Jungkookot, és félig segítette, félig belelökte a fiút abba. A tini arca egy pillanatra eltorzult, amikor a háttámlának ütődött a válla, de hamar összeszedte magát, ahogy a férfi elkezdte a székhez szíjazni a végtagjait.
Hoseok tehetetlenül kezdett bele újra a könyörgésbe, hátha még rá tudja venni a férfit arra, hogy inkább őt használja, akármit tervezett is az.
 - Ne öljék meg, kérem! - mondta már sokadszor aznap, de úgy tűnt, ezzel csak felidegesítette az öregembert, aki közelebb lépett ugyan a ketrecéhez, de még mielőtt odaérhetett volna hozzá, a vasajtó csigalassúsággal kinyílt, és rajta nem mást löktek be, mint a rég elveszett Jimint.

A fiú most egészen máshogy festett, mint ahogy Hoseok emlékezett rá. A haja szőke volt, frizurára vágott, amire még nem volt példa Jimin életében korábban. Az arca teltebb volt, a beesettsége elmúlt a hónapok alatt. Valószínűleg felszedhetett pár kilót. A bőre sem volt már betegesen szürke, és bár a fiú úgy nézett ki, mint aki napok óta nem aludt, és mint akiből éppen kiszállt a lélek; még így is jobb állapotban volt, mint az ismeretségük nagy részében.
Jimin nagyra nyílt, rémült szemekkel nézett körül a szobában, ami neki is egész gyerekkorában a legnagyobb félelmét jelentette. Talán még most is.
- Hyung - csúszott ki belőle a hitetlenkedő üdvözlés, ahogy megakadt a tekintete Hoseokon, majd arrébb fordult. - Jungkookie.
A fiatalabbik az ölébe bámult, és némán tűrte, hogy szíjazzák a székhez.
- Mi? Ne... ne csinálják ezt vele! - kiáltott fel Jimin, amikor felmérte a helyzetet. Mögötte egy jellegtelen, kopaszra borotvált, izmos férfi lépett be az ajtón, akinek még a fejbőrén is tetoválások húzódtak végig. A szkinhed a szőke fiú vállára tette a karját, hogy az ne tudjon a másikhoz szaladni. 

- Nocsak-nocsak. - Az öregember egyenesen jól szórakozott a dolgon. - Hát már éppen készítettük volna a filmet, de a mozinál már csak a színház az érdekesebb, nem igaz, Mr. Kang?
Az izmos férfi bólintott egyet, de nem vette fel a másik negédes stílusát.
- Nos, ha már így alakult, nem hagyhatjuk, hogy az egyetlen vendégünk álljon a műsor alatt, amit csak az ő kedvéért adunk elő - húzott a fal mellől egy széket a szoba közepére, Jimin mellé. A szkinhead lenyomta rá a fiút. 

- Most pedig, egyetlen kérdésem van: hajlandó vagy nekem elhozni abból a nyavalyás pincéből, amit szeretnék? - A férfi ezúttal komoly hangnemre váltott, és előre hajolva, a fiú szemébe nézett fenyegetően.
Jimin megrázta a fejét.
- Nem tehetem.
Hoseok felszisszent, ahogy a férfi ökle a tini állkapcsának csapódott. Jimin egy pillanatig a földet bámulta oldalra fordított fejjel, aztán visszanézett a férfira, elszántságtól csillogó szemekkel.
- Nem fogom megtenni. Meg is ölhet.

A gyerekek vezetője hitetlenkedve megrázta a fejét. Mégis mi lehetett olyan fontos mindenkinek? Mi késztethette arra Jimint, hogy ilyen határozottan álljon ki valami mellett? Elvégre eddig is loptak. Semmi nem ért annyit, mint az, hogy valahogy túléljenek. Ez volt minden, amit tenni tudtak.

Hoseok rosszat sejtve fixálta a tekintetét a jelenet többi szereplőjén, miközben a szeme sarkából Jungkook ketrecének alján lévő vérfolttól kezdett felfordulni a gyomra. Hozzá volt szokva a vér látványához, de most a korábbi lövés gondolata eltörpült amellett a tény mellett, hogy Jungkook egy villamosszékben ült. Hirtelen a vértócsa csak a kezdésnek tűnt, és ettől a gondolattól lett rosszul a fiú.

Az öregember fanyarul elmosolyodott Jimin mondatára.
- Akkor kezdjük a játékot. Interaktív színház - intett a fejével Jaebum felé, mire a férfi Jungkookhoz lépett, és előhúzott egy kést a zsebéből.
Hoseok megugrott a rácsok mögött, ahogy a penge a fiú nyakához közelített, de a gengszter a másik bőre helyett, a pólója nyakát ragadta meg, és felhasította azt.
- Egyetlen szabály van a játékunkban: a jelenet addig tart, amíg a közönségünk ki nem találja a varázsszót - beszélt közben az ősz hajú ember, visszatérve a negédes stílusához. - Sok sikert. 

Jaebum befejezte a póló lefejtését, és Jungkook mellkasa csupaszon mozgott fel-alá a félelemtől abnormálisan gyors tempóban. A bőre sápadt volt, és az egyik vállánál a rászáradt vértől piszkos. A fiú hasán kék-zöld foltok húzódtak végig, és Hoseokot elöntötte a bűntudat, arra gondolva, hogy azoknak a zúzódásoknak ő volt az okozója néhány nappal ezelőtt. Ha akkor tudta volna, mit tesznek egy héten belül a fiúval, egy ujjal sem ért volna hozzá.
Jungkook hatalmas, fekete szemeivel rémültem nézte a fölé tornyosuló férfit. Az örökké kemény, érzések nélküli álarcát elhagyhatta valahol, miközben berángatták őt a kínzószobába. Hoseok még sosem látta ilyen sebezhetőnek a fiút, aki valószínűleg rájött, mi mindent tehetnek vele a felnőttek. És ők nem hezitáltak minden ütés előtt, ahogy Hoseok tette.

- Mit csinálnak vele? Ne bántsák... - Jimin megpróbált hátrafordulni, hogy az ősz férfi szemébe nézhessen, de a szkinhed a vállainál fogva visszatartotta őt a székében, hogy a fiú csakis előre tudjon nézni, Jungkookra.
Jaebum elindult a szoba távolabbi sarkába. Hoseok megpróbált szemkontaktust létesíteni a másikkal, ahogy az elsétált előtte, de a férfi csak érzelemmentesen tette a dolgát. Megállt a hordószerű tárgy előtt, és mögüle egy vödröt húzott elő, majd a hordóba eresztette azt, és megtöltötte vízzel.
Hoseoknak egy másodpercébe sem telt, hogy megértse a helyzetet, de még így is homlokon csapta magát képzeletben, hogy erre nem gondolt korábban.

A gyerekek vezetője könyörgőn Jimin felé fordította a tekintetét, hátha az is rájött a dologra, de a szőke fiú csak értetlenül ült, és maga elé nézett, mivel a tetovált férfi még mindig lefogta őt. Nem is tudhatta, mi fog történni néhány másodperc múlva.

- Ne tedd! Kérlek, Jaebum! - szólt ki, ahogy a férfi ismét elhaladt előtte, ezúttal a vödröt cipelve. Hoseok belekapaszkodott a rácsokba elszántságában, de mit sem ért vele, mert a másik  ignorálta őt, és ment tovább a célja felé.  A víz hangos placcsanással landolt Jungkook meztelen felsőtestén, és terítette be őt teljesen, a hajától a nadrágjáig. A fiú épp időben kapta el a fejét, és szorította össze a szemeit, most pedig óvatosan próbálta a vizes szempillái ellenére újra látásra bírni magát.

Az öregember megtapsolta a jelenetet, aztán a villamosszék mögé lépett, és kihúzott valamit annak a hátuljából. A nagyjából egyméteres fémrúd egy hosszú dróttal a székhez volt erősítve. Hoseok összeráncolta a szemöldökét. Hát mégsem...?  - lazította el az izmait, és kifújta a levegőt. A fiú megkönnyebbülése azonban hamar elpárolgott, ahogy a férfi kajánul vigyorogva megszólalt.
- Kettes fokozat.
Jaebum bólintott egyet, és a szék hátulján megnyomott valamit, amit Hoseok nem láthatott. A szobát halk zümmögés töltötte be. És mégis.
- Ne feledd Jimin, egy szó, és vége lesz - fordult hátra az ősz hajú, aztán Jungkook köldökéhez érintette a rúd végét. A tizennégy éves meglepődve nyögött fel, aztán összeszorította a fogait, és a száját beszívva próbált csendben maradni. Az erőlködéstől kidagadtak az erek a nyakán. A kezét ökölbe szorította, miközben a lábaival megpróbált kirúgni, de a szíjak nem engedték rendesen mozogni őt. A felsőteste hátragörbült, és egy pillanatra csak a szeme fehérjéi látszódtak.
A férfi elhúzta a kínzóeszközt Jungkook bőrétől, és a fiú teste előrehanyatlott, ahogy az áram elengedte az izmait.
Hoseok nyelt egy nagyot. A fiú egy idióta volt. Ha már most elkezdett volna kiabálni, és sírni, talán Jimin előbb megtört volna, és neki kevesebbet kellett volna szenvednie. De Jungkook még most is próbált erősnek tűnni, mikor kikötözve kínozták őt árammal. Bolond. Jimin úgysem tudta volna sokáig nézni, de így csak húzta az időt.

- Kemény kisgyerek - bólintott a férfi elismerően. - Akkor legyünk mi is egy kicsit keményebbek. Ötös fokozat. Nem is. Legyen hatos. Hamar végezni akarok.
Jaebum hezitált, aztán mégis matatni kezdett Jungkook háta mögött. A zümmögés hangosabb lett. Jimin nagyra nyílt szemekkel ült a székében, de nem állította le őket. Hoseok tényleg csak abban tudott reménykedni, hogy a fiú hamar meg fog törni. Csak nem engedte volna meg, hogy Jungkookot halálra kínozzák, ugye...?

Ezúttal a rúd széle a fiú mellkasához lett hozzáérintve.
- Aaaah! - Jungkook ordítása betöltötte az egész szobát, és a tini teste kontrollálatlanul rángatózni kezdett a székében. Jimin megpróbált felállni, de a férfi erősen a székéhez nyomta őt.
- Állítsa már le! - kiáltott Hoseok, amikor Jungkook szemei ismét hátrafordultak.
Az öregember megvonta a vállát, és hátrébb húzta a kínzóeszközét.
A tini ismét előredőlt, és úgy tűnt, mint aki nincs teljesen magánál. A szájából vékony nyálréteg csorgott az egyébként is vizes nadrágjára, miközben ő levegő után kapkodott.

Hoseok tompán érzékelte, hogy valaki kiabál a szobában, és beletelt néhány másodpercbe, mire ráeszmélt, hogy ő maga volt az. A rács tetejébe kapaszkodva próbálta kérlelni a Telep embereit, hogy hagyják abba, miközben Jimin csak ült a helyén, elsápadva ugyan, de érzelemmentes kifejezéssel az arcán. A fejét elfordította, amennyire azt a szkinhead engedte, hogy ne kelljen Jungkookot látnia.
- Hagyják abba, nem érdekel, elhozom én azt a szart, csak engedjék már el, csak egy gyerek! - kiabálta, oda sem figyelve, hogy milyen szavak csúsznak ki a száján.
- Kuss legyen - morogta neki a szkinhed, de a gyerekek vezetője önkéntelenül is folytatta a kántálást.
- Folytassák velem, ne őt bántsák, az Isten szerelmére!

Az öregember elvigyorodott.
- Valaki nem szeretne kimaradni a játékból - értelmezte a hallottakat, és a fémmel a kezében Hoseokhoz sétált, hogy aztán előtte megállva, felemelje a bakancsát, és a talpával a fiú ujjaira lépjen, amik továbbra is a ketrec lyukain voltak átdugva.
Ahogy a vékony rácsok a húsába nyomódtak, Hoseok felordított a fájdalomtól, és érezte, hogy az egyik ujjában elroppan valami. Majd még egyben. A szeméből akaratlanul is könnyek kezdtek potyogni a fájdalomra.
A férfi levette a bakancsát a kezéről, de az érzés nem múlt el, és Hoseok nem talált annyi erőt a kezében, hogy vissza tudja húzni a ketrec belsejébe az ujjait. Szinte hozzáformálta a férfi a kezét a vashoz. Még mielőtt bármit tehetett volna, az öregember a ketrecéhez érintette a rudat, és Hoseok újra felsikoltott. A bőre minden pontban égni kezdett, ahol érintkezett a rácsokkal. Olyan érzés volt, mintha ezer tűt szúrtak volna belé, mindet egészen a csontjaiig. Érezte, hogy többé nem ura az izmainak, ahogy az áram foglyul ejtette azokat, és az akarata ellenére is összehúzódtak. A legjobban a ketrec tetején maradt ujjai sínylették meg a dolgot, ahogy a karja ugyan folyamatosan rángatózott, de nem volt annyira kontrollált a mozgása, hogy vissza is tudja húzni azokat. Aztán egyszer csak abbamaradt. Hoseok teste még rándult néhányat, aztán teljesen megszabadult az érzéstől. Óvatosan lefejtette a rácsokról az ujjait. Kettő közülük nyilvánvalóan eltört, és mindegyik tövébe beleégett a vas nyoma.
Hoseok fájdalmas arccal nézett fel, egyik kezével a másikat tartva óvatosan. Nem is magára gondolt igazán, hanem arra, hogyha számára ilyen fájdalmas volt a rázatás, Jungkook mit érezhetett, akinek a csupasz, ráadásul vizes bőréhez érintették az eszközt. 

A férfi már elsétált előle, és a fiú Jimin bocsánatkérő tekintetével találta szemben magát. De Hoseoknak nem a fiú sajnálkozására volt szüksége, hanem arra, hogy adja be a derekát. Jimint nehezebb volt megtörni, mint hitte.

Az öregember ismét Jungkookhoz lépett, és elgondolkozott egy pillanatra.
- Négyes fokozat - jelentette ki, aztán a fiú torkának nyomta a rudat.
- Hagyják abba! - kiáltotta ezúttal Jimin, és felpattant a helyről. A szkinhed átfogta őt az erős karjaival, de nem nyomta vissza a székre. Az ősz hajú elvette a fiú nyakától a vasat.
- Sajnos nem ez a varázsszó. Vissza hatosba. - Ezúttal nem Jungkookhoz érintette az eszközt, hanem a szék háttámlájához. Ekkor a tiniben már úgy tűnt, nincs annyira erő, hogy egyáltalán megpróbáljon küzdeni, és eldőlni a fémtől, legalább a felsőtestével, egyszerűen csak hagyta, hogy a testét újra teljes erővel átjárja az áram, ezúttal a szék fémjének közvetítésével.

Hoseok ordítani akart, hogy fejezzék be, de a nyelve furcsán nehéznek tűnt, és Jungkook artikulálatlan kiáltásai egyébként is elnyomtak minden zajt. A gyerekek vezetője nem tudott mit tenni, csak ült a ketrecében, és hitetlenkedve nézte a szeme előtt lejátszódó jelenetet. A legrosszabb rémálma sem volt soha ennél szörnyűbb. Sosem hitte volna, hogy ilyesmi megtörténhet a valóságban, hogy ilyesmi megtörténhet velük. Jungkook rázkódott és ordibált, Jimin a férfi karjai közt vergődött, és folyamatosan kiabált, de sosem a megfelelő szavakat. Hoseok tudta a varázsszót, és tudta azt Jimin is, hát mi tartott ennyi ideig? Miért nem volt képes ellopni azt a valamit?!

A gyerekek vezetője biztos volt benne, hogy mindannyian itt fognak meghalni, ahogy Jungkook székéről sárgás lé kezdett lefelé csorogni, és az öregember arrébb lépett, hogy ne érjen a cipőjéhez a folyadék. Jungkook ismét előrehanyatlott, újra és újra összerázkódva.
- Öljenek meg - nyöszörögte Hosoek számára alig hallhatóan, szinte érthetetlenül összefolyó beszéddel. - Csak öljenek meg. Kérem.
- Abban nincsen semmi vicces. Vagy hasznos - felelte az öregember, és elfordult, amikor a fiú az ölébe kezdte üríteni a gyomra tartalmát.

- Még mindig nem? - lépkedett Jimin felé kérdő tekintettel. A fiúnak potyogtak a könnyei, és az alsó ajka feltűnően remegett, de mégis megrázta a fejét.
- Nem tehetem - zokogta. - Csak öljenek meg engem inkább.
Hoseok már tudta, hogy nincsenek messze attól, hogy megtörjék a szőke hajú fiút. Már csak abban reménykedett, hogy Jungkook kihúzza addig.

- Hát jó. Kilences fokozat.
Hoseok megugrott a helyén.
- Ne - suttogta, de még ő is alig hallotta a saját hangját.
Ezúttal Jungkook mellkasához érintette a rudat, és a fiú most ordítás helyett, hátrahajlott nyakkal és elvörösödött fejjel fuldokolni kezdett, miközben továbbra is rángatózott a teste.
- Állj, állj, rendben, elhozom, elhozom! - Jimin nagyjából tíz másodpercig bírta nézni a fiatalabb szenvedését.
Hoseok végre kiengedhette a bent tartott levegőt.

- Hát rájöttél a varázsszóra - bólintott a férfi, és visszatette a szék hátához a fémrudat. - Elég sokáig tartott.
- De fogalmam sincs, hogy lehet kinyitni az ajtót. Én... Én... Nem fogok tudni bejutni oda.
- Légy kreatív. Biztos van megoldás.
- De nem lehet! Csak a testvérek tudják kinyitni azt a kabint! - Jimin elnémult, és nagyra nyílt szemmel meredt maga elé. Akkor vágott ilyen arcot, amikor valami olyan dolog csúszott ki a száján, aminek nem szabadott volna. 

Az öregember meglepődve elmosolyodott.
- Nocsak-nocsak. Akkor nagyon nagy szerencsénk van, hogy éppen az egyik testvérrel beszélek.

Megjegyzések:

* Ajánlott zenék:

https://youtu.be/oN2Xs-MvxLw

https://youtu.be/VtVFTuIZFYU

* Hogyan veszítsük el az összes olvasónkat 1. rész

* Igen, tudom, a pokol tüzében fogok elégni :D Deeee hé, nem öltem meg senkit, nem? ^^

* Ez egy gengszter sztori. Egy kis izgalomra számítani kellett. You wanted this!!! :')

* Vicces dolog bétázás közben a P!atd LA Devotee-ját hallgatni... :'D

* És bétázás közben rájönni, mennyire értékelhetetlen irodalmilag ez a rész, de sebaj.

* gjnrlgnwr, Jimin végre megtudja... :O

Remélem tetsze.... mindegy :D Most is köszönök mindenféle visszajelzést, és omfg, új BTS album, kapunk Summer package-et, és ha még a Bon Voyage-nak is lesz idén 3. évada, akkor valóra fog válni minden álmom * - *

Találkozunk következő héten, remélhetőleg ^-^ (Egyszer írok cuki romantikus történeteket is majd...)

~ Ally D