Ajánlott zene:  Selena Gomez, Marshmello - Wolves (link lent!)

A hó lustán hullani kezdett a magasból.
A karácsonyi vásárban a levegő megtelt a sütemények édes illatával, a kültéri hangszórókból egy lassú karácsonyi dal szólt.
Ahogy besötétedett, az embertömeg is oszladozni kezdett. A karácsony estéjét már mindenki az otthona melegében akarta tölteni.
Jimin egy pillanatra megállt a tér közepére helyezett hatalmas karácsonyfa előtt, ami szinte beroskadt a rengeteg dísztől. A fa alatt műajándékok sora feküdt fényes, agyondíszített papírba csomagolva, óriási masnival a tetejükön.
A fiú sosem értette, miért raktak emberek mű tárgyakat a fa alá. Úgyis mindegyik doboz üres volt belülről. Kicsit olyanok voltak, mint a gazdag emberek. Csak a csomagolás.

Jimin mindennél jobban utálta a gazdagokat. Nem csak arrogánsnak és üresnek tartotta őket, de utálta a hamisságukat is, amely márkás ruhákból, drága ékszerekből és kifogástalan modorból állt.
Mégis mitől voltak ők különbek nála? Nekik miért jutottolyan élet , amilyen Jiminnek sohasem? Még az egyszerű emberek is, akik azt sem engedhették meg maguknak, hogy egy ilyen vásárban vegyenek valamit, még nekik is voltak szeretteik, akikkel itt sétálgathattak, még ők is élvezhették a hangulatot.

Jimin meglátott egy kisfiút a Telepről, akit rendőrök cibáltak át az árusok között. Legalább másnak sem volt túl fényes a mai napja. A kisfiú próbált kiszabadulni a két férfi szorításából, de azok nem eresztették őt.
- Nem akartam lopni, értsék meg! Csak nézelődtem! - hallotta Jimin, ahogy elhaladtak mellette.
A kisfiú felnézett rá, és látszott az arcán, hogy egyből felismerte. Tudta jól azonban a szabályt: nem kérhetett segítséget az idősebbtől, úgyhogy csak hagyta magát tovább rángatni az úton.
A fiú még egyszer kétségbeesetten visszafordult felé, aztán eltűnt a vásárlók között.

Jimin átdobta az arca előtt a kék-piros kockás sálját, és tovább sétált, mintha mi sem történt volna.
Az egyik szembejövő nőnek kilógott a mobilja a kabátzsebéből. A másik elmosolyodott a szőkére festett, hullámos haja mögül kikukucskálva, amikor felfedezte a fiú tekintetét magán.
Jimin tartotta a szemkontaktust, aztán amilyen közel csak tudott, elsétált a nő mellett, és miközben megcsapta őt a másik émelyítően édes, drága parfümjének az illata, két ujjával kicsúsztatta a zsebéből a telefont, majd gyorsan a sajátjába rejtette azt.
Még hátra is nézett kedvesen elmosolyodva,így megelőzve a másikban a gyanúkeltés lehetőségét. Habár ez a módszer néha pont az ellenkező hatást váltotta ki.

Egy idő után Jimin megunta a felesleges sétálást. Semmi érdemlegeset nem talált. Karácsonykor tényleg nehéz volt megfelelő áldozatokat találnia. A lábujjai már teljesen érzéketlenné váltak, és végigsimítva a fekete farmerján a combjai is inkább tűntek jégtömbnek, mint emberi testrésznek.

Egyetlen esélye maradt csak, ha nem akart egészen az éjféli misére igyekvő emberekig várni. A Karácsonyi ének.
Minden karácsony estéjén ezt a darabot játszották a legnagyobb színházak a városban, és az egyik ilyen színház csupán néhány sarokra állt a vásártól.

Jimin sosem látta a színdarabot, de Hoseok egyszer hazahozta a könyvet, amikor már ő volt a góré a gyerekek között, és napokig olvasta fel nekik a történetet. Jimin ott ült a többiek között Jungkookkal az ölében, és fogalma sem volt róla, mi lehetett a fiú terve ezzel az egésszel.
Jungkook időnként izgatottan tapsikolt a mese érdekesebb részeinél, de Jimin nem tudott rendesen odafigyelni a fejleményekre.

- Ez meg mire jó? – kérdezte egyik este a fiútól.
- Micsoda? – ráncolta a szemöldökét Hoseok.
- Hát ez - mutatott a könyvre Jimin, mire a fiú elnevette magát.
- Ez egy könyv arról, hogy a gonosz rájön: nem szabad gonosznak lennie. Segít a szegény, árva gyerekeken és a kicsik szeretik nézegetni benne a képeket. Ez egy szép történet, Jimin. Nem kell mindennek komornak lennie.
- Nem értem...
- Az a baj – sóhajtotta a fiú, tudva, hogy a másik úgysem fogja megérteni –, hogy te és még néhányan itt úgy látjátok az életet, ahogy van. A koszos pincét, a hideget, a koszt és a veréseket. Én azt látom, hogy mindjárt itt a karácsony.
- Hyung, mi nem tartjuk a karácsonyt.
- Ti nem tartjátok. Én igen. És szeretném mások életét is elviselhetőbbé tenni. Ez csak egy párszáz wonos könyv egyébként is.
- Te ezt a könyvet vetted? – tátotta el a száját a fiatalabb.
- Nem fogok egy szegény nénitől lopni, Jimin.
- Te őrült vagy!
- Csak normális – rázta meg a fejét Hoseok, aztán lefeküdt.

A fiú minden évben újra és újra elővette az egyébként is használt kötetet, és felolvasta a Karácsonyi éneket a gyerekeknek. Jimin egy idő után szép emlékként kezdett visszagondolni az első néhány alkalomra. Később Jungkook elutasította a buta, soha valóra nem váló tündérmesék hallgatását, és egyszerűen behúzódott az egyik sarokba, vagy lefeküdt aludni. Jimin néha már-már megértette Hoseokot. Ő is jobb életet akart a saját kis védencének. De sosem tudta, hogyan adhatná ezt meg neki.

Jimin futólépésben tette meg a színházig tartó néhány utcát egy kis felmelegedés reményében, de a hátán lecsorgó izzadtságcseppek csak didergésre késztették őt, és kényelmetlenül hozzátapasztották a pólóját a bőréhez.

Befordult a megfelelő sarkon, és már rögtön látta: nem késett el. Vagyis, nem teljesen. Az üvegajtóra felrakott plakát szerint néhány perc múlva kezdődött a darab, így gyorsan kellett cselekednie. Néhány gyalogost hagyott elsétálni maga mellett, attól tartva, hogy nem úgy nézett ki, mint aki szintén befelé tartott az épületbe a maga egyszerű ruháiban. Odébb sétált hát az épülettől, mintha csak egyike lenne az arra lézengő sétálóknak.

Csupán fél percre volt a színház parkolója.  A tökéletes helyszín. Az egyik limuzinnak is beillő fekete autó éppen akkor parkolt le, amikor ő odaért. Beállt az egyik épület árnyékába, hogy nyugodtan tudjon figyelni.
A vezetőülésről egy sofőr szállt ki, aki futólépésben nyitotta ki a hátsóajtók egyikét. Egy negyvenes nő tette le a magassarkúba bújtatott vékony lábát az aszfaltra. A rúzsával megegyező színű vörös ruhája felett hófehér vastag bundát viselt. Sajnos Jimin pont egy olyan gazdag nőt fogott ki, aki nem szerette az ékszereket.
A vörös ruhás után a párja mászott át a nyíláson.
Az alakját combközépig érő ünnepi öltözék díszítette, de Jimin nem tudta a ruhadarab pontos nevét, nem értett az ilyen dolgokhoz. A fiú már majdnem elkáromkodta magát, mert a pár látszólag haszontalan volt számára, azonban abban a pillanatban a férfi az alkalmazottjának intve felemelte a karját, és egy Cartier karóra villant ki a kabátujja alól.
Jimin elvigyorodott. Az a kiegészítő megért vagy hatezer dollárt. Szinte át sem merte számítani, mennyi won is lenne az.

A fiú megmozgatta a szinte érzéketlenségig fagyott ujjait. Egy ilyen órát egyébként is művészetnek számított kinyitni észrevétlenül, ilyen körülmények között azonban szinte lehetetlennek tűnt. Mégis, meg kellett próbálnia.

Jimin nyelt egyet, és elindult a színházba igyekvő pár irányába.
Minden az időzítésen múlt. Csak egy kicsit kellett nekimennie a férfinak. Hirtelen eszébe jutott, hogy nem szabadott a másik bőréhez érnie, mert az megérezve a fiú ujjainak fagyosságát, rögtön rájött volna a turpisságra.
Mégis eljött a pillanat.
Jimin számára lelassult az idő, ahogy a vállával a nála egy fejjel magasabb férfi karjának ütközve észrevétlenül az órájához ért. Csupán egy tizedmásodperce volt, hogy teljesítse a feladatot. A körmével megpróbálta felkattintani a zárat, de az nem engedett.
Nem adhatta fel.
Jimin újra megpöccintette az órát, és az végre megmozdult a körme alatt. A kiegészítő lecsúszott a férfi kézfejéről, a fiú pedig a zsebébe csúsztatta azt.

- Elnézést – bólintott a férfinak, és másik elől kitérve a lépést elvétő gyalogosként folytatta tovább az útját.
A férfi zavartan bólintott egyet.
Jimin elfordult tőle, de a sarkon bekanyarodó két rendőr látványa megtorpanásra késztette őt.  Persze karácsonykor is mászkáltak járőrök az utcán, de hogy pont itt... A fiú összeszorított fogakkal néma fohászba fogott.
- Hé! – hallotta maga mögül a hangot ekkor már tudva, hogy az imája süket fülekre talált – Az órám! Tolvaj! Kiraboltak!

A járőrök összenéztek, és futva elindultak a fiú felé.

- Bassza meg. - Jimin megpördült a tengelye körül, és futni kezdett.
Átrohant az út másik oldalán két kocsi között, és bekanyarodott az első kereszteződésnél. A két férfi gyorsabbnak bizonyult nála, pedig Jimin tudta jól, hogy ő volt a fittebb; azonban a talpának minden érintkezése a talajjal késszúráshoz hasonló érzéssel tette még nyomorultabbá a fiút. A rendőrök pedig biztosan nem voltak olyan régóta kint a fagyos időben, mint ő maga.

Percek teltek el úgy, hogy csak futott, miközben hátulról kiabáltak utána, hogy álljon meg, vagy lelövik. De még az is egyszerűbb lett volna. Jimin mindenesetre cikk-cakk alakban futott, nehogy valamelyik komolyan is gondolja a fenyegetést. Egy pillanatra megcsúszott a járdán, és az egyik kapunak csapódott, de akkor sem adhatta fel.
- A kurva életbe – morogta mérgesen.

Az oldala szúrni kezdett, ezzel jelezve a teste, hogy már nem bírta sokáig. Egy nagyobb út felé vette az irányt, hátha azon járt még az elvegyüléshez elég ember.
  Az útkereszteződésnél a gyalogátkelő lámpája lusta villogásba fogott. Egy kis szerencsével ő még pont átérhetett volna a túloldalra, a férfiak azonban nem tudtak volna átjutni az autók miatt.

A fiú gyorsabb tempóra kapcsolt még egy utolsó sprinteléshez, mielőtt teljesen feladta volna a harcot. Az út felén sikeresen át is ért, amikor meglátta a felé tartó, narancssárga sportautót...

Hihetetlen, hogy csupán egy másodperc alatt, mennyi minden le tud peregni az ember szemei előtt. Jimin élete nem volt boldog, hirtelen mégis rengeteg olyan pillanat jutott eszébe, amik nem voltak teljesen szörnyűek. A mellette alvó Jungkook arca. Hoseok, ahogy megsimogatta a fejét. Lisa, amint elsütött egy viccet, amit egyedül Jimin értett, és együtt dőltek a kacagástól a lánnyal. Jungkook kisgyerekként. És a tizennégy éves önmagaként. Jimin remélte, hogy Hoseok vigyázni fog rá, még ha a fiú egy mogorva tinédzser is volt az elmúlt időben.

A kocsi fékezni próbált, de az utakat már nem takarították annyira alaposan karácsony estéjén; így ha egyébként meg is tudott volna még éppen állni a fiú előtt, most nem tette. Helyette csúszni kezdett az úton, és Jimin ledermedve figyelni tudta csak a belé csapódó kocsit.

Az autó megállt. Jimin a szélvédőről legurulva a hideg aszfalton landolt kiterülve. A látótere egy időre teljesen elfehéredett, ő pedig csak tompán érzékelte, hogy minden porcikája sajgott.
A fiú oldalra fordította a fejét, még mindig az üldözői miatt aggódva. A rendőrök a sarkon megtorpantak, és most némán figyelték a jelenetet. Az egyik férfi végül megfogta a másik karját, és visszafelé kezdte húzni őt. Nem akartak papírmunkát. Az állásukat elveszíteni pedig végképp nem szerették volna. „Ők mindent megtettek, de végül nem tudták elfogni a tolvajt." Sajnálatos ügy. Rengeteg ilyen van.
Jimin elmosolyodott. Ennyit ért ő. Még egy kisebb problémát sem a rendőrségnek. Csak egy piti tolvaj a sok közül.

Néhány pillanatig minden csendes maradt.
Jimin az ég felé fordította a tekintetét. A hó hatalmas pelyhekben esett alá békésen a fenti sötétségből a lenti némaságba. A fiú szinte örömmel figyelte a nyugodt jelenetet, ahogy egyre kevésbé volt tudatában a körülötte lévő világnak.

- Basszus – nyílt ki a sportkocsi ajtaja, és az elsötétített üvegek mögül egy pánikoló tinédzser lépett ki.
Letérdelt Jimin mellé, és óvatosan a remegő kezébe fogta az arcát.
- Hé, hallasz engem?
Jimin nem tudott mit felelni. Abban sem volt biztos, hogy miről szólt a kérdés, választ végképp képtelen lett volna adni rá. Az egyetlen, amit érzett, az a tarkóján végigcsorgó folyadék volt, ami kellemes melegséggel járta át az átfagyott bőrét. Annyira fázott egész nap...

- Basszus, tényleg nem kellett volna megtanulnom vezetni. – A fiú kétségbeesetten nézett körül felette, de addigra a két rendőr már messze járhatott.
- Basszus...
Az idegen felnyalábolta Jimint, ami egyáltalán nem volt kellemes érzés a másik hátának. A fejében lévő lüktető érzés pedig nem segített a dolgon, főleg amikor az egész látótere a feje tetejére állt, ahogy a feje lelógott a másik karjáról.

Jimin egy pillanatra megszédült, aztán végre minden elsötétült előtte.

Megjegyzések:

Ajánlott zene:

https://youtu.be/-grLLLTza6k

Kommentek, csillagok nagyra értékelve ^-^
Remélem tetszett a rész :) Még mindig nem ígérek pontos heti feltöltéseket, mivel továbbra is tart a vizsgaidőszak. Azért igyekszem :D
Köszönök minden olvasást. <3

~ Ally D