Ajánlott zene: BTS - Don't leave me (link lent!)

Jungkook egy lopott telefonnal a kezében ült az alagsor egyik eldugott kis helyiségében, amit többnyire arra használtak, hogy a felesleges kacatokat bedobálják oda. Máskor ki sem nyitották a faajtót, hiszen a helyiség gyakorlatilag egy kis lyuk volt, ahová sosem nézett be senki, de ha mégis ott találta volna valaki, abból sem lett volna baj. Nem mintha tilos lett volna elvonulnia valahová. Nem bujkált. Legalábbis elméletben nem. Gyakorlatilag, a telefonon - amit a nap végén úgyis oda kellett adnia az egyik férfinak, akit a begyűjtött holmikért és pénzért szoktak küldeni - több, mint tizenkét játék volt letöltve és persze nem szabadott volna csak úgy bekapcsolva hagynia, hiszen így bemérhették a telefont, Jungkook mégsem tudta megállni, hogy ne próbálja ki az összes alkalmazást. Saját telefont nem tarthatott, mivel az közelebb vihette volna a kinti világhoz, így azonban csak a lopott mobilokon lévő játékokat tudta kipróbálni. 

Mostanában egy zombis játék volt a kedvence; azt azonban nehéz volt kitalálnia, hogy kinek volt meg pont az az alkalmazás. Az internetre felmenni pedig nem volt a legokosabb dolog, hogyha egy lopott mobil volt az ember kezében. Úgyhogy Jungkook többnyire a vele egyidős fiúktól lopott. Nem csak a zombis és a lövöldözős játékok miatt, talán a többi gyerek túlságosan félt a szülei haragjától ahhoz, hogy egyből elmondják: sikeresen elvesztették a drága telefonjukat.

Jungkook pedig egy boldog vigyorral vette észre: ott volt a játéka! Gyorsan megnyitotta az appot, és miközben az töltődött, a fiú próbálta kényelembe helyezni magát a sötét szobában lévő térdig érő kacathalmaz között. Miután sikeresen kialakított magának egy rögtönzött ülőhelyet szakadt ruhákból és egy hátizsákból, újra a kezébe vette az okostelefont, és izgatottan kezdte beállítani a preferenciáit a játékhoz. 

Odakint a fém lépcsőn éles, mégis viszonylag halk koppanások hallatszódtak, ami csakis egyet jelenthetett: Lisa érkezett meg a bakancsával együtt, ami ugyan keményen hozzáütődött a vashoz minden lépésnél, mégsem csapott akkora zajt, mint bármelyik más felnőtt - akik persze mind férfiak voltak, és a lány súlyának legalább a kétszeresei.
- Hoseok! - hallatszódott Lisa hangja nem messze Jungkook rejtekhelyétől. - Beszélni akarok veled.
Jungkook felhúzta a szemöldökét.
Lisa beszélni akart Hoseokkal és ezt nem úgy adta elő, hogy "Told ide a segged mert mondanivalóm van" vagy "Hé, Te, vonszold ide magad". Ez nem volt normális.
A fiú a telefonját elfelejtve, némán közelebb kúszott az ajtóhoz, az ütött-kopott fán egy olyan repedést keresve, amin kiláthatott. Végül a fal és a nyílászáró illesztésénél talált egy kis rést, ami megfelelőnek bizonyult. 

Lisa néhány méterre állt tőle, a lépcső aljánál. A lány kócos-fonott szőke haja nedvesen lapult a fejére, a bakancsa pedig sáros volt a kinti eső miatt, ami elől Jungkook is visszamenekült a Telepre.
Hoseok végre a lány mellé ért, a kezében még mindig egy seprűt tartva. Általában így foglalta el magát a vezető, amikor éppen semmi munkája nem akadt. Lisa csak biccentett egyet a vele egyidős fiú felé, és arrébb vonta az esetleges kíváncsi szemek elől. Egyenesen Jungkook felé.

A tizennégy éves egy kicsit hátrébb húzódott a lyuktól, amíg pont felé nézett a két idősebb, aztán mikor hallotta, hogy azok sugdolózni kezdenek, újból az ajtónak nyomta a homlokát.
- Mi történt? - Hoseok aggódó suttogása épphogy átszűrődött a falakon.
Lisa néhány másodpercig hallgatott, és Jungkook a félhomályban is jól látta, hogy a lány a homlokát ráncolva állt a vezető előtt.
- Láttam Jimint.
- Mi?! Hol?! - kiáltott fel Hoseok, amivel egy időben Jungkook lélegzete is elakadt, és majdnem ő is felkiáltott. Jimin Szöulban volt? Az meg hogy lehet? Hogy nem kapták el akkor eddig? És különben is, mit csinált még mindig itt?! Ha már egyszer meglépett, ha nem is külföldre, hiszen útlevele nem volt, de legalább vidékre kellett volna mennie, hogy elrejtőzzön, nem pedig a gengszterek orra előtt maradnia.
- Halkabban, idióta! Nem akarod, hogy bárki megtudja, nem? - sziszegett ingerülten a lány, és beletúrt a szőke hajába.
- Szóval, hol van? - fogta vissza a hangját a fiú.
- A Lotte World előtt láttam. Egy másik fiúval volt. Be van festve a haja, és márkás ruhák voltak rajta.
- Ez most komoly?
- Igen. Elestek a biciklivel, úgyhogy meg tudtam nézni a bérlési számot rajta, a bérlőnél pedig lehet, hogy véletlenül belekukkantottam a jegyzőkönyvbe...
- És...?
- A fiút Kim Taehyungnak hívják. Bementem egy internetkávézóba, de a Naver csak annyit dobott ki a srácról, hogy robotokat épít és ezzel versenyeket nyer. Semmi több.
- Gondolod, hogy megtalálta az igazi családját...? - ráncolta össze a szemöldökét a vezető, mire Lisa csak megvonta a vállát.
- Van itt még valami.
Hoseok gondterhelten pillantott a lányra.
- Jimin... Nem ismert fel engem. Vagy legalábbis úgy tett. De mikor meglátott, nem láttam a szemében, hogy bármi ötlete lenne arról, hogy ki vagyok.

Jungkook nagyra nyílt szemekkel meredt maga elé. Jimin nem tudta, ki volt Lisa? Akivel gyakorlatilag együtt nőttek fel?
- Biztos vagy benne, hogy Jimint láttad? - ráncolta a szemöldökét Hoseok.
- Nem vagyok hülye, Hobi - forgatta a szemét a lány. - Nem csak úgy nézett ki, mint ő. Jimin volt az.
A gyerekek vezetője néhány másodpercig csak állt, és a padlót bámulta. Jungkook elhúzódott az ajtótól. Már kezdte azt hinni, hogy sosem látja többé Jimint. Hogy a fiú teljesen felszívódott az életéből, fel a világegyetemből, erre tessék: valójában csupán egy karnyújtásnyira volt tőle. Ami annyit jelentett: a fiú nem csak elhagyta őt, de nem is állt szándékában visszajönni bárkiért. Érte. Ha pedig nem ismerte fel Lisát... Ilyen könnyen képes lett volna megfeledkezni mindannyiukról?

Jungkook egy fintor kíséretében elzárta a telefont. Már nem is érdekelték a játékok.

***

- Van egy meglepetésem neked.
- Nekem? - tette el Taehyung a forrasztópisztolyt, és levette a védőszemüvegét. - Miféle meglepetés?
- Valami, amihez Yoongi hyung szobájába kell jönnöd velem - somolygott Chimmy, mire a másik undorodva grimaszolt egyet.
- Ugye nem valami, amiben pókok meg denevérek szerepelnek? Se pókhálók. Vagy patkányok.
A szőke hajú fiú nevetésben tört ki, és felhúzta a barátját a székéről.
- Mégis mit gondolsz, mit csinál Yoongi hyung a szobájában?!
- Most, hogy így mondod, lehet, hogy tényleg nem a pókoktól kéne félnem. Mondd csak, szokott szellemeket idézni? Van nála kréta és csirkevér a sarokban? Hulla valamelyik szekrényben?
- Még sosem voltál nála...?
- Nos, voltam nála, de annak már ki tudja, hány éve. Gondolom még mindig elhúzva tartja a függönyöket, és fojtogató negatív energia terjeng a levegőben, ami néha kiszivárog az ajtórésen is a külvilágba.
- Nos, az előbbiben igazad van - gondolkodott hangosan Chimmy. - De mikor órát tart nekem, akkor be szokta engedni a világosságot.
- Ezek szerint mégsem vámpír - bólintott Tae. - Akkor nem veszem fel a fokhagymanyakláncom.
Chim csak megcsóválta a fejét, és végigvezette a folyosón a barátját, majd elindult lefelé a lépcsőn.
- Egyébként sem lesz a szobájában, megkértem, hogy hadd legyünk egyedül.
- Addig átugrik az alvilágba, vagy mi?
- Tae, elég lesz már... - csitította le a fiút az alacsonyabbik. - Azt mondta, addig tévézik a nappaliban.
Taehyung hümmögött, és komoly erőfeszítésébe került, hogy ne tegyen gúnyos megjegyzéseket, amikor belépett az idősebb szobájába, noha abban nem volt semmi különös.

Chimmy az egyik fotelhez vezette a fiút, és lenyomta őt a bútorra, aztán a pianínóhoz lépett.
- Habár még nagyon a dolgok elején vagyok, és alig néhány hete játszom a zongorán, mégsem tudtam kivárni, amíg eljutok egy magasabb szintre, mert... Mert mindenképpen szerettem volna mutatni neked valamit, de a gyerekdalokkal mégsem lehet igazán dicsekedni. Úgyhogy megkértem Yoongi hyungot, hogy csak tanítson meg nekem a lehető legegyszerűbb formában egy dalt, amit nem kínos előadni, és hát, azt hiszem, eljutottam addig, hogy meg szeretném mutatni neked. - A fiú mindezt szinte remegő hanggal adta elő, az ujjaival máris a hangszeren matatva, de még nem lenyomva a billentyűket. Chim egyébként sápadt arca most egy árnyalattal rózsaszínesebb lett, ahogy a fiú egyre közelebb került az előadásához.

Taehyung büszke vigyorral nézte a barátját. Chimmy miatta megtanult egy dalt. Ennek jelentenie kellett valamit. Vagy ha ennek nem is, annak mindenképpen, hogy a szőke hajú fiú máris ennyire zavarban volt, noha még egyetlen hangot sem ütött le a zongorán.
- Oké... - suttogta végül, mivel ezúttal cserbenhagyta őt a humorérzéke.
Chim villantott felé egy gyors, zavart mosolyt, aztán teljesen a hangszer felé fordult. A lábait gondosan a pedálokra helyezte, és még vagy háromszor megigazította a zongoraszéket, hogy az biztosan a megfelelő távolságban álljon a pianínótól.
Taehyung nem szalasztotta el, hogy a fiú a nadrágjába törölte a valószínűleg izzadt tenyerét, mielőtt némi gondolkodás után a billentyűkre helyezte mindkét kezét.
Aah, Indigo - ismerte fel rögtön a darabot. Yirumát mindenki ismerte és szerette az országban, talán az egész világon is. Vajon Yoongi direkt választotta Taehyung egyik kedvenc darabját Chimmynek, hogy megtanulja azt, vagy csupán a véletlen műve volt?
A fiú feszülten játszott, és habár felismerhető volt a dal, ennyiben ki is merültek a fellépés és az eredeti szám közötti hasonlóságok. A fiú lassabban adta elő a dalt, időnként meg-megállva, hogy ismét a megfelelő helyre tegye a kezét, miközben minden egyes félreütött hang után egyre jobban elvörösödött a bal fülcimpája - Taehyung csak ennyit látott az arcából.

- Ah, hadd kezdjem elölről - kiáltott fel a fiú, amikor teljesen elrontotta a darabot alig fél perc után, mire Taehyung szeretetteljesen felnevetett.
- Hé, nem ér kiröhögni! - biggyesztette le felé fordulva a fiú az alsó ajkát.
- Csak azért nevetek, mert aranyos, hogy ilyen frusztrált vagy miatta, Chim. Nagyon jól játszol ahhoz képest, hogy csak nemrég kezdted.
- Yoongi hyung szerint meglepően átlagosan haladok. De már az is valami, hogy gyorsabb tempóban, mint egy általános iskolás. Mehetne így a matek is, meg a fizika.
- Azok is csak azért mennek nehezen, mert Namjoon egy zseni, aki képtelen felfogni, hogy nem jegyez meg mindenki minden dolgot, amit egyszer elmondtak neki.
Chimmy hümmögött. Taehyung tudta, hogy igaza van. 

- Szóval? Szeretném végighallgatni... - terelte vissza a témát a fiú az eredeti programjukhoz.
Chimmy eltökélt arccal bólintott egyet, és ismét háttal fordult a másiknak.
Most, hogy egy kicsit lenyugodott, amíg beszélgettek, valamivel jobban ment neki az előadás. Még mindig lassú volt, és egy-egy másodpercbe beletelt, mire újabb pozícióba helyezte a kezeit, Taehyung mégis élvezte a zenét.
Mert azt Chimmy formálta meg.

***

Jungkook idegesen toporgott az iroda előtt. Tényleg ezt csinálta? Tényleg ezt kellett tennie? Már önmagában az is elég merész volt, hogy kimerészkedett az alagsorból a földszintre és be mert kopogni az egyik ajtón. Tudta, hogy nem kéne itt lennie, ide csak a spiclik és a bajba kerültek jártak.
Mégis, Kook megkeményítette az arcvonásait. Ez volt a bosszú. Szemet szemért... Mert amit Jimin vele tett, az nem volt fair, így hát neki sem kellett annak lennie. Talán szemétség volt, igen. De otthagyni őt egyedül a Telepen még nagyobb szemétség volt. Ki tudja, talán még valami jó is kisülhetett számára ebből. Talán végre kiengedik majd őt a sötét, és bűzös pincehelyiségből, talán végre nem kell majd folyton fáznia, ha álomra hajtja a fejét. Talán jobb helyet kap majd a hálózatban, mert bízni fognak benne.
Jungkook ismerte a lojalitást, értette is a szó jelentését. És mégsem tudott hinni benne. Nem, azok után, hogy Jimin egyik pillanatról a másikra képes volt lelépni; és még csak nem is úgy, hogy örökre eltűnjön, el messzire a szeme elől, hogy egy idő után elfeledhesse, hogy valaha ismerte a fiút. Mert amíg csak annyit tudtak róla, hogy eltűnt, addig a haragja mellett legalább egy cseppnyi esélyt látott arra, hogy Jimin talán olyan helyzetben volt, hogy nem jöhetett vissza érte. A fenébe is, abban reménykedett, hogy az idősebb talán valamelyik árokban fekszik holtan, vagy hogy esetleg az ellenséges gengszterbanda a foglyaként tartja őt valahol messze innen, egy eldugott helyen. Mert akkor nem kellett volna csalódnia benne.
De Jimin valójában biciklizget a tóparton? Egy fiúval? Mint akinek a világon semmi gondja? Nem. Sajnos ilyen esetekre nem terjedt ki Jungkook lojalitása. Hoseok biztosan azt mondta volna neki, hogy örüljön a "testvére" szabadságának, de Kook tizennégy éves volt, és ő is szabad akart lenni. Nem pedig... empatikus.

- Szabad! - szólt ki egy dörmögő férfihang a szobából, és a fiú remegő kézzel nyitott be a helyiségbe, megrémülve egy pillanatra attól, hogy egy felnőttel kell majd beszélnie.

A szobában semmi különös nem volt első látásra. A hely közepén íróasztal állt, néhány tollal és egy írólámpával. A hátsó falon könyvek sorakoztak, amik túl messze voltak ahhoz, hogy Jungkook el tudja olvasni a címüket. Meglepően normális volt a hely ahhoz képest, hogy csupán néhány méterrel lejjebb, milyen körülmények között tartották a gyerekeket. 

- Nos? - húzta fel a szemöldökét az asztal mögött helyet foglaló, negyven körüli, szakállas férfi, aki egy egyszerű szürke pólót viselt a zakója alatt, amit valószínűleg nem tudott összegombolni a kidagadó sörhasa miatt.
Jungkook nem mert a másik szemébe nézni.
- Azt hallottam, hogy keresik Jimint...
A férfi összeráncolta a szemöldökét.
- Mit tudsz? - dörrent fel.
A fiú egy mély levegőt vett. Most már nem volt visszaút.
- Egy Kim Taehyung nevű fiúval van.
A felnőtt néhány pillanatig csak bámult rá, aztán kihúzta az íróasztala egyik fiókját, és egy kevés keresgélés után, egy mappát húzott elő, amit úgy kezdett lapogatni, hogy Jungkook még csak véletlenül se láthassa, mi van benne.
- Biztos vagy ebben? - kérdezte végül, és elővett egy csikket a fém tartójából, majd rágyújtott.
- I... igen - remegett meg a fiú hangja egy pillanatra.
- Nos, akkor van egy feladatom a számodra.

Megjegyzések:

*Ajánlott zene:

https://youtu.be/vlfNxeRn-PI

* Este tízkor rész... Igen, beadandót írtam. Sajnálom :D

* Nem tudom, hogy Tae szereti-e valójában Yirumát, de a komolyzenét biztosan.

Yiruma - Indigo (azért sokkal egyszerűbb változatban képzeljétek el ;) )

https://youtu.be/AwKdl6A1lR0

Remélem tetszett a rész, éppen közepes hosszúságú, kicsit kapkodva javított, úgyhogy ha láttatok benne valamilyen hibát csak szóljatok. Előre is köszönök minden visszajelzést, és ááh, a héten láttam, hogy bekerült a fic a top 500 közé (nálam az már haladás, mivel ritkán posztolok és nem írok smutot), szóval nagyon örültem neki. És hát... Most kezdődnek majd csak az izgalmas dolgok, ugye? ;)

~ Ally D

(ez egy életérzés)