Hosszú, inkább túl hosszú nap volt a mai, de nem annyira hogy az otthoni dolgokat el ne tudjam intézni. Aztán tényleg vége lesz a mai napnak.

- Haza is kísérsz, vagy csak egy ideig jössz el velem aztán mész a dolgodra? - néztem rá a mellettem álló zöld hajú fiúra.

- Elmegyek veled. Akár ott is maradhatnék nálad néhány ital társaságában. - nyalta meg alsó ajkát közelebb hajolva hozzám.

- Nem. Így is már elégszer törtél be hozzám és keltem arra, hogy ott vagy mellettem. - toltam el magamtól finoman.

- Akkor legalább a rózsákat fogadd el. - nyújtotta felém a csokrot, amit fél órája még az asztalok egyikén pihentetett.

- Minden héten kapok? Nem lesz ez egy kicsit sok? Egyre jobban fogy a pénzed, ha folyton csak rám költöd. - fogadtam el tőle az újabb csokrot.

- Legalább tudom valakire költeni. Magamnak úgysem tudok mit venni, már mindenem meg van. - vonta meg vállát kicsit nagyképűen.

Fejemet mosolyogva megráztam és egy puszit nyomtam bal arc felére.

- Ennyivel érd be mára, többet nem fogsz kapni. - elhúzta ajka szélét, nem tetszett neki egy szinten ez a kijelentésem.

- Még meg látom, Rózsaszálam. De nem ígérek semmit. - szemet forgattam. Max majd kap még egyet aztán annyi, de azt is csak kedvessége miatt, hogy haza kísért és nem ment egyből most el a dolgára.

- Rendben van. Na, induljunk meg, még ígyis van nem egy dolgom otthon. - indultam el előre.

Egy - két lépés múlva Midoriya egyik keze derekamon landolt, másikban pedig bűzölgő dohányát szívta.

Hogy hogyan nem lettem még rosszul a szagától azt nem tudom. De már lassan kezdem megszokni. Egyébként sem az arcomba szokta fújni a füstöt, aminek örülök mert akkor ott helyben kap egy pofont.

Bár mennyire is szeretem ezt a fiút, valamiért más jobban dobogtatja szívemet. Igaz vele kevesebbet tudok találkozni, de mégis valahogyan jobban érzem magam mellette.

Félre értés ne essék, Izuku is egy nagyon jó ember tud lenni (ha persze nem gonoszkodni van kedve és nem öli az embereket). Sok mindent tett értem, de a szívem valahogyan mégsem hozzá húz jobban, hanem ahhoz aki távolabb van tőlem.

- Annyira meredsz magad elé. Minden rendben van, Rózsaszálam? - tette fel kérdését.

Fejemet megrázva tértem vissza a valóságba gondolataim közül.

- P-persze. Csak egy kicsit elgondolkodtam, semmi különös. - mosolyogtam rá, mintha mi sem történt volna.

- Aha.. - nézett vissza menet irányba.

Nem mertem megkérdezni tőle, hogy mi a baj. Ilyenkor mindig csak tovább faggat, aztán addig megyünk amég haza nem értem vele. De most valahogyan más..
Mintha tudná, hogy mire gondolok..

Gondolataimmal újra elfoglalva magam csak mentem tovább, oldalamon továbbra is a zöld hajúval.

Egészen hazáig kísért el.
Az ajtót kinyitva pillantottam rá hátra és fordultam teljesen felé.

- Izé.. Mégegyszer köszönöm, hogy segítettel. És a virágokat is nagyon köszi.

- Semmiség, ezt tudod jól. Neked bármit kedvesem. - kócolta össze ígyis kócos hajamat.

- Ne csinálj semmi hülyeséget, nem akarok rosszat hallani felőled a hírekben. - karoltam át nyakát és egy ölelést adtam neki.
- Vigyázz magadra, majd még találkozunk Midoriya.

- Pihenj le. - intett egyet és már el is indult az egyik irányba.

Mosolyogva csuktam be az ajtót majd zártam rá kulcsra. Ideje az itthoni dolgokat megcsinálni.