V. Deku' s POV.:

Az én drága rózsám.
Sosem hervad el, szirmai mindig ugyan olyan szép színben pompáznak. Elszáradni sosem fog, vigyázok rá akárcsak szemem fényére.

Legfontosabb dolog az életemben, elhervadni nem fogom hagyni, sohasem, ha életemet adnám érte még akkor sem.

.

.

.

Igen.
Ezt gondoltam egész eddig, míg nem láttam, hogy egy virágszirommal kevesebb van rajta.

A rózsa, mit már nagyon hosszú ideje kaptam hervadni kezdett. Könnyet hullajt, s némán kezd el hullani sorban szeméből a könny. Mintha történt volna valami, ami miatt szomorúnak kéne lennie.

- Ne sírj drága rózsaszálam. Minden rendben van, már itt vagyok veled. - ölelem magamhoz árva, s remegő testét.

Csak tovább sír. Könnyei nem állnák el, s némán tekint a semmibe, a távolba mi olyan sok mindent képes magában rejteni.

- Te.. Te megölted őt.. - ejti ki remegve, hangján lehet hallani a szomorúságot, hogy most éppen csalódott bennem.

- Érted tettem drágám. Azért, hogy csak az enyém legyél és senki más ne tudjon téged megkapni.

El lökött magától.
Remegő teste távolabb került tőlem ismét. Könnyei csak jobban eleredtek, arca már piros volt ahogyan szemei is. Teljesen ki vannak már sírva, alig bírja őket törölgetni. Törékeny teste lassan esik össze, de még éppen időben kapom el, s ölelem ismét magamhoz.

- Biztonságban vagy. Nem kell félj vagy menekülj előlem. Én itt vagyok neked, és nem hagylak hátra téged. - adok csókot puha ajkaira, mire agyon áztatott pólójával letörli azt.

- Utállak! Tiszta szívemből utállak! - vergelődik karjaim közt.

Hiába a nagy erőlködés, szabadulni nem hagyom. De ő azért is csak tovább próbálkozik hátha sikerrel jár.

- Eressz el! Utállak téged! Megölted azt akit szeretek! - vágta hozzám szavait.

- Csak tettem azért, hogy az enyém legyél. Nem hagyhattam, hogy megszerezzen téged tőlem. Te az enyém vagy és hozzám tartozol.          Drága Rózsaszálam.

Arca elsápadt. Egész teste teljesen fehér lett, lehet még a vér is megfagyott benne. Könnyei csak tovább s tovább folytak, mintha kötelezőek lettek volna nekik.

.

.

.

(Y/N)'s POV.:

Hogy abban a néhány percben mi is történt pontosan.. Én magam sem tudom. De a lélek távozott el belőlem, mikor láttam, hogy szemem előtt löki le a szakadékba Katsuki-t.

S immár akit szerettem, lehulott tőlem távol, s ki megölte őt szemem láttára, csak jobban szorított magához. A kín, mi akkor mart engem belülről még sosem volt olyan nagy, megutáltam azt ki eddig kezemet fogta, s egyedül lévő pillanatokban lelkemet boldogította.

Eltaszítva magamtól mentem volna az után kit szeretek, s szerettem; de egy kéz visszarántott s szorosan magához ölelt. Fejemet vállába temettem és kiadva magamból fájdalmamat öntöttem el ruháját könnyeimmel.

- Minden rendben lesz. Meg fogják menteni Bakugou-t. - simított fejemre, de nem nyugtatott meg.

Sero nem hagyva, hogy lássam mi is történik körülöttem csak némán ölelt szorosan magához, nehogy nekem is mégnagyobb bajom essen.

Rendőrök, hősök szavai, fegyverek hangjai csak úgy harsognak, mintha ezer katona csapott volna össze egy párbajban. Mi ketten nem mozdultunk, nem tudtam el menni onnan. Lábaim a földbe gyökereztek, s csak kisírt szemekkel néztem ahogyan le megy az egész, s elfogják a gonoszt.

- Még találkozunk, Rózsaszálam. - intézi felém utolsó mondatát, majd hősök viszik el, távol innen.