Deku's POV.:

Láttam. De mégsem figyeltem most rá, csak haljon meg az, ki elveszi tőlem boldogságom kulcsát. Kiért eddig küzdöttem, aztán csak úgy hirtelen el veszi tőlem.

Ő az én Rózsám, nem engedem el magamtól. Remegő testét ha nem is szeretné, majd én vigyázom s védem meg olyanoktól mint tőle.

- Add fel Katsuki. Már ígyis a halálod utolsó leheletét érzed arcodon. Ez már itt csak a vég. Hagyd, hogy az enyém legyen és hagyd őt békén. - csak azért is, rám mosolyog és tovább küzd.

Nyerni nem hagy, harcol tovább. Azt hiszi ezzel elnyeri (Név) méltóságát. De úgysem fogja. Szerelmem utolsó s egyetlen rózsaszálát nem adom neki.
Eddig nem volt itt mellette, most se legyen hát.

Előtte áll s védi őt..
Feláldozná érte magát?
Azt hiszi majd megölöm!
Ó, kedvesem. Téged sosem bántanálak, csak azt ki mögötted van.

- Ha tényleg szeretsz akkor ezt abba hagyod! - intézi felém szavait. Arcán csak úgy folynak a könnyek.

- Magamnak akarlak, ő csak kín a kapcsolatunkban! Rózsaszálam, te hozzám tartozol, szerelmed velem szebb lesz mint ha egy hőssel leszel életed végéig. - léptem közelebb hozzá, arcára kedvesen simítok.

- Ne érj hozzá! - támadt nekem Katsuki. Szemmel és lélekkel sem tűrte, hogy hozzá érek szerelmemhez.

El lökve ilyedt testét tértem ki régi barátom támadása elől. Kést elő rántva rontottam rá, mégis ügyelve arra, hogy Rózsám ne bánja.

- Én tűrjem el, hogy te közel vagy hozzá?! De nekem nem szabad érinteni őt?! Ő az enyém drága barátom, nem hagyom hogy el vedd tőlem aki boldoggá tesz engem.

A kés repült, a ruha sötétebb lett. Vér illata kezdett el újra szállni a levegőben. Talált az éles tárgy, éppen pont a mellkasába, térdre hullva volt előttem a gyáva.

- Baszodj meg... Deku.. - köpte szavakat, vérrel együtt.
- Úgysem fogom hagyni... Hogy el vedd.. tőlem..

- Erőtlen vagy, fogadd el. Legyőzni engem már úgysem fogsz tudni. Erőd hagy el téged, a kés csak ráadás volt ebben a harcban. Add fel Katsuki, (Név) már úgyis csak az enyém lesz.

Közel a vége. A szírt mellett van, csak egy lökés és zuhan a mélybe. Vele együtt megy majd a feledésbe.

.

.

.

(Y/N)'s POV.:

Remegve néztem, hogy mi folyik a két fiú között. Nem birtam mozdulni, csak néztem őket. Lábaim a földbe gyökereztek, szavak nem jöttek a számra, meredve néztem hogyan vet véget Katsuki életének.

Nevetett. Gonoszan..
És én egy ilyen emberbe bíztam meg, s szántam rá fél életem..
Nem hittem volna, hogy ennyire képes messze menni, pedig még előttem is kimondta, hogy ez lesz a vége.

Hogy most mit is kéne tegyek, vagy mit nem. Fogalmam sincsen. Midoriya harcol értem, Katsuki pedig végképpen.. Mind a ketten egész eddig szívemet akarták elnyerni, de csak egyiküknek jött össze.

- Vigyázz magadra... Ha már én nem.. Nem tudok rád.. Senorita.. - mosolygott rám halványan, s fájdalommal tele. Arcomon a könnyek újra folyni kezdtek.

- Viszlát Katsuki. - semleges hangon köszönt el tőle, majd egy egyszerű rúgással lelökte a szőkét a szirtről.

- KATSUKI! - csak ennyi kellett, hogy megmozduljak s majd nem utána ugorjak.

De nem hagyta..

- Nem engedem, hogy utána ugorj. - rántott vissza magához szerelmem gyilkosa. Szorosan ölelt magához, mintha már nem lenne holnap..