Érdekelte. De még ő maga sem tudja, hogy miért. Midoriya tudta, hogy már nagyon régóta ismerik egymást a lánnyal. De még sem értette, hogy ha mások annyira félnek tőle akkor ő miért nem?

Nem látja benne azt a szörnyet, amit mások igen?
Nem tapasztalta volna meg a gonosz oldalát, csak a jót látta mindig?
De a hirekben sokszor szerepelt a gondoszként ismert neve, "Deku".

Kíváncsi volt. Talán most jobban, mikor legelőször ölt embert, vagy csókolta volna meg (Név) édes ajkait.

- Miért nincsen rá okod? - tette fel kérdését Midoriya, talán még nincsen túl késő hozzá.

(Név) először csak némán hallgatott. Hirtelen nem tudta, hogy mi lenne a jó válasz. És már hagyta ezt a témát, de válaszolni minden képpen akart erre a kérdésre. Így hát megszólalt:

- Mikor még jó voltál, és hős akartál lenni; azt a Midoriya-t mutattad meg akinek az emberek megmentése fontosabb, minthogy te magad ne sebesülj meg. Aztán a történtek után, hogy te egyik napról a másikra eldöntötted belőled mégsem lesz hős. És inkább a gonoszok oldalát választottad. Mikor megmutattad, hogy milyen vagy akkor mikor én vagyok neked a fontos, akkor már nem láttam benned azt a gonosz akit először mutattál nekem. Igaz, hallom hogy gyilkolsz, túl sokat is sokszor.. Valahogy még sem tudok tőled félni. Tudom, hogy én lennék neked az utosó akin bármilyen sebet is ejtenél. - pakolászott a lány, nem akarta hogy tekintetük találkozzon.

- Még sem mindegy, hogy hogyan ejtek rajtad sebet. Fizikailag vagy mentálisan. Mindegyikbe bele halok, főképpen abba a gondolatba, hogy bármi bajod is legyen miattam. - mintha nem lett volna önmaga.

Midoriya még sosem viselkedett vagy mondott volna ilyesmit valaha a lánynak. Ám már sok utalást tett efelé a téma iránt, de nagyon nem ment bele ebbe soha.
Viszont most itt volt rá az idő.

- Eddig sem okoztál sebeket sem fizikailag, sem mentálisan. Ezután sem fogsz Midoriya. - mosolyodott el halványan (Név).

Sajnos itt még egyikük sem tudta.
Be fog következni, hogy mentális sebet hagy majd Midoriya, (Név) szívében. Viszont, a lány is sebet hagy majd a zöld hajú szívében, ugyan akkor csak mással.
De előre ők sem láthatják a jövőt.

Tekintetük találkozott. Mondani bármit egyikük sem tudott, itt volt vége a beszédnek. Most már csak a tettekre vannak utalva, amik vagy rosszul vagy jól sülnek el.

Csendben állt fel a sámliról, majd lépve egyet a lány elé került. Sarokba szorítva fogta meg jobb kezével (Név) arcát. Gyengéd érintése már hiányzott a lánynak, rég volt már, hogy arcát fogta volna Midoriya.

- Szeretlek, Rózsaszálam. - hajolt (Név) puha ajkaira a zöld hajú.

Kétejkedve, de hagyta magát. Egy árva csók nem tudja tönkre tenni sem őt, sem Bakugou-t.
Ellökni magától Midoriya-t pedig nem akarta. Sebet okozni szívében nem akart, ha már a fiú sem okoz neki, akkor ő sem fog.

- Katsuki ezt nem tudhatja meg. - nézett Midoriya zöld iriszeibe (Név).

- A mi titkunk marad. - simogatta gyengédén a lány arcát.

Hogy azokban a percekben mi is fordult meg mind kettőjük fejében, azt még ők maguk sem tudják. De tagadni nem lehett, jó volt az a pillanat.