Hireket hallgatva ültem a konyhában és néztem ki a fejemből kávém iszogatása közben. A mai nap nyugis volt a kávézóban, aminem tudtam örülni.

Ahhoz képest viszont eléggé elfáradtam és csak már nagyon haza akartam érni. Meginni egy jó meleg kávét miután lezuhanyoztam, aztán várni arra; hogy mikor lesz már sötét aztán adhatom magam az ágynak.

Csengőm hangja zavart fel bambulásomból. Fejemet megrázva rontottam oda az ajtóhoz, majd vágtam ki.
A látvány ami méginkább elém tárult, nem tudtam rá mondani semmit.
Midroiya tiszta véresen, csapzottan, vizesen esett be ajtómon.

- Midoriya... - egyedül ennyit tudtam csak kinyögni.

Földbe voltam gyökerezve.
Minden mostanában olyan hirtelen ér, gondolkodni nincsen időm.

——————————————————

- Mi történt te veled? - tettem fel kérdésemet egy idő után, miközben fertőtlenítettem sebeit.

- Minden olyan hirtelen történt. Gondoltam benézek hozzád, ne légy egyedül egy időre mire hátulról megtámadtak. Az a kis szőke kurva elkezdett szurkálni aztán csak jött a többi. Kaptam perzselést is, bár az annyira nem látszik meg. - fogta tömörre beszámolóját. Ígyis többet tudtam meg legalább,minthogy nem mondott volna semmit.

- Istenem... - kerekedtek el kissé szemeim.

- Még nyugodtan hozzád sem tudok eljönni benézni. - simogatta meg gyengéden arcomat.

- Jaj, Midoriya. - ráztam meg fejemet mosolyogva.

Újra megszólalt a csengő.
Mindig a legjobb kor...

- Vársz valakit? - nézett az ajtó felé szeplős barátom.

- Nem. Senki nem szólt, hogy ma át jönne egy kicsit. Meg én sem hívtam senkit. Lehet a postás az, megyek megnézem. - álltam fel és indultam el az ajtó felé.

- Ilyen későn nem jár a postás Rózsaszálam.

- De nekem igen. - válaszoltam neki, majd ajtót is nyitottam.

- Zavarlak, Senorita? - köszönt szokásához hívően a szőke. Kivételesen most nem volt rajta hős ruha.

- Ki az, (Név)? - hallatszódott a nappaliból Midoriya hangja.

- Hah? Ez itt van nálad? - húzta fel nem tetszően szemöldökét Bakugou.

- Nézd, minden rendben van. Csak— - elment mellettem maga után bevágva az ajtót.

A nappaliba trappolt, egyenesen Midroiya nyakának. Sosem kedvelte őt, de amióta egyre nagyobbak lettünk annál jobban kezdte el utálni.

Katsuki után rontottam. Bele sem akartam gondolni, hogy mi lenne ha kettőjükre hagynám őket.

- Mit akarsz te tőle?! Mi jár már megint a fejedben, Deku?! - ordított vele a szőke.

- Hé! Katsuki nyugi! Nem csinált semmit! - álltam a fiú elé mielőtt valami nagyobb bajt csinál.

- Mit keres ez itt nálad? Meg zavartam volna a kis előjátékotokat? - tette fel kérdését gúnyosan.

- Nem, ezt verd ki a fejedből. Beakart nézni hozzám és közben megtámadták. Én csak a sebeit kezelem le, ruhán keresztül meg nem fog menni. - próbáltam magam ki magyarázni, arc kifejezése akkor sem változott.

- Eltud menni kórházba is. - vetette rám vissza vörös íriszeit.

- Ha te estél volna be az ajtón tiszta véresen, akkor most te is ott feküdnél, nem pedig a kórházban. Őt is itt marasztalom, akár csak téged mikor sebekkel érkezel. - vágtam hozzá, meglepődött látszott rajta, majd pár másodperc után megszólalt.

- Itt fog maradni holnapig? - lágyult meg a hangja egy kicsit.

- Igen.

- Akkor végképp maradok nálad. Nem hagylak magadra ezzel a fasszal. - fogta meg gyengéden arcomat.

- Ellenkezni úgysem tudok. De akkor viseld el, hogy itt van.

- Csak mert te kérted. - homlokon csókolt majd a kanapé másik felére le is vágta magát.

Számat egy halk sóhaj hagyta el és visszaültem Midoriya mellé folytatni azt, amit elkezdtem.