V. Deku' s POV.:

Az én drága rózsám.
Sosem hervad el, szirmai mindig ugyan olyan szép színben pompáznak. Elszáradni sosem fog, vigyázok rá akárcsak szemem fényére.

Legfontosabb dolog az életemben, elhervadni nem fogom hagyni, sohasem, ha életemet adnám érte még akkor sem.

.

.

.

Igen.
Ezt gondoltam egész eddig, míg nem láttam, hogy egy virágszirommal kevesebb van rajta.

A rózsa, mit már nagyon hosszú ideje kaptam hervadni kezdett. Könnyet hullajt, s némán kezd el hullani sorban szeméből a könny. Mintha történt volna valami, ami miatt szomorúnak kéne lennie.

- Ne sírj drága rózsaszálam. Minden rendben van, már itt vagyok veled. - ölelem magamhoz árva, s remegő testét.

Csak tovább sír. Könnyei nem állnák el, s némán tekint a semmibe, a távolba mi olyan sok mindent képes magában rejteni.

- Te.. Te megölted őt.. - ejti ki remegve, hangján lehet hallani a szomorúságot, hogy most éppen csalódott bennem.

- Érted tettem drágám. Azért, hogy csak az enyém legyél és senki más ne tudjon téged megkapni.

El lökött magától.
Remegő teste távolabb került tőlem ismét. Könnyei csak jobban eleredtek, arca már piros volt ahogyan szemei is. Teljesen ki vannak már sírva, alig bírja őket törölgetni. Törékeny teste lassan esik össze, de még éppen időben kapom el, s ölelem ismét magamhoz.

- Biztonságban vagy. Nem kell félj vagy menekülj előlem. Én itt vagyok neked, és nem hagylak hátra téged. - adok csókot puha ajkaira, mire agyon áztatott pólójával letörli azt.

- Utállak! Tiszta szívemből utállak! - vergelődik karjaim közt.

Hiába a nagy erőlködés, szabadulni nem hagyom. De ő azért is csak tovább próbálkozik hátha sikerrel jár.

- Eressz el! Utállak téged! Megölted azt akit szeretek! - vágta hozzám szavait.

- Csak tettem azért, hogy az enyém legyél. Nem hagyhattam, hogy megszerezzen téged tőlem. Te az enyém vagy és hozzám tartozol. Drága Rózsaszálam.

Arca elsápadt. Egész teste teljesen fehér lett, lehet még a vér is megfagyott benne. Könnyei csak tovább s tovább folytak, mintha kötelezőek lettek volna nekik.

.

.

.

(Y/N)'s POV.:

Hogy abban a néhány percben mi is történt pontosan.. Én magam sem tudom. De a lélek távozott el belőlem, mikor láttam, hogy szemem előtt löki le a szakadékba Katsuki-t.

.

.

[Egy héttel ezelőtt]:

Napom kivételesen boldogan és nyugodtan indult neki munkahelyemen.
Aggódnom most semmi miatt nem kellett, egyedül csak azért hogy minden nálam legyen.

Beesve az ajtón vettem fel magamra kötényemet és néztem rá munkatársamra.

- Még éppen időben, nyitás előtt. - fújtam ki magamban tartott levegőt.

- Persze, mint minden nap. - kuncogta el magát egy kicsit.
- Remélem minden papír nálad van. Ma jönnek ellenőrizni és minden papírnak itt kell lennie vagy különben annyi van a kávézónak.

Egy kis kávézóban dolgozom már vagy 6 éve egy kedves barátommal. Ketten vezetjük a boltot és egész eddig megvagyunk.

Tokyo egyik legforgalmasabb helyén vagyunk, ahol minden nap telt hely van a sok ember végett, akik éppen munkába mennek, iskolába tartó gyerekek jönnek be, vagy néhány idősebb ember egy jó kávéra, reggelire.

- Minden nálam van. Már csak elő kell őket venni és rendbe tenni mindent köztük. - mosolyogtam Iida-ra.

- Remek. Akkor már csak az ellenőr kell és végig szenvedni ezt a napot is. - mosolyodott el fáradtan, mire egy kis kuncogás hagyta el számat.