you can't wait to turn the world against me 

i better watch what I say

Ellen érdeklődve nézett körbe, és be kellett, hogy vallja, nem egészen erre számított.

A szoba falait fehérre festették, de teljesen üresen állt, a hét fiatalt kivéve.

- Átvertek minket, vagy tényleg így kellene kinéznie egy csoportterápiának? – forgolódott a Wesley néven bemutatkozott irreálisan kócos, fekete hajú fiú.

- Ötletem sincs – vont vállat Raelynn, aki Wesley után a legközlékenyebbnek tűnt. – Én még sosem voltam.

- Én már páron igen – nézte a cipőjét Ellen. Hátát a falnak döntötte, és kerülte mindenki tekintetét.

- És? – kérdezgette Wesley, akiről tíz perc ismeretség után mindenki megtudta, hogy képtelen befogni a száját. – Ilyennek kell lennie?

Ellen ismét csak vállat vont.

- Minden terápia más. Ez persze kicsit furcsa, mert általában van velünk valaki.

- Szabad kérdezni, hogy miért jársz terápiákra? – kérdezte az eddig igencsak hallgatagnak mutatkozó Scott. Ahogy Ellen ránézett, egyből világossá vált a számára, hogy a fiú számára sem újdonság a téma.

- Depresszió. Kényszeres gyógyszerfüggőség. Soroljam még?

- Ó, nem tudtam, hogy van, akinél ilyen rossz a helyzet – szaladt ki Lucy száján.

- Nem rossz ez. Ameddig van fedél a fejem felett, én nem sajnálatom magam.

- Szerintem el kellene mondanunk, ki miért van itt – javasolta Wesley. Ki más? – Ha már Ellie így belekezdett.

- Ellen.

- Bocsánat. Szóval, ki kezdi?

- Majd én – sóhajtott Lucy. – Nem nekem kéne itt lennem, hanem az idióta öcsémnek, aki valamiért úgy döntött, hogy itt vagy, holott én jelentkeztettem!

- Én sem örültem volna a helyében – szúrta közbe Ellen, miközben cigi után kotorászott a táskájában.

- Hé, kaphatok én is? – csillant fel Wesley szeme a Marlboro láttán.

- Két dohányossal vagyok összezárva. Remek – forgatta a szemét Raelynn. – Fujj, tényleg muszáj?

- Igen – felelt a másik kettő egyszerre.

- Undorító.

- Szerintem elkanyarodtunk a tárgytól – köhintett Lucy. – Szóval, nekem itt sem kellene lennem.

- És az öcsédet miért akartad ideküldeni? – A hallgatag Parker tűnt a legérdeklődőbbnek a lány iránt.

- Nyolc hónapot ült börtönben, cserbenhagyásos gázolás miatt. Gondoltam, itt hátha segítségre talál, ha már velem nem kommunikál.

- Értem – biccentett Wesley, aki elég hamar átvette az irányító szerepét. – Raelynn?

- Piromániás vagyok – vont vállat a lány. – Az anyám mindenáron azt akarta, hogy eljöjjek ide, mielőtt felgyújtom a lakást. Még ha nem is állítja, hisz abban, hogy ez gyógyítható.

- Mikor állapították meg ezt nálad?

- Hétéves koromban. Belenyúltam a tűzbe, vagy valami ilyesmi történt, és megégettem a kezem. – Felhúzta ruhája ujját, így láthatóvá vált az égési seb. – Az anyám elvitt orvoshoz, ahol megkérdezték tőlem, hogy mégis miért nyúltam bele a tűzbe, mire én azt feleltem, hogy annyira gyönyörű volt, hogy muszáj volt megérintenem. Elmentünk néhány vizsgálatra, majd megállapították azt, amivel egy hétéves gyerek nem igazán tud mit kezdeni. Pirománia. Kezdetben könnyebb volt, ahogy idősödtem, egyre nehezebb lett kontrollálni. Ez is egy káros szenvedély, mint a drog vagy az alkohol, és nekem nem megy a leszokás. Anya szerint csak akkor fogok észbe kapni, hogy ez mennyire veszélyes, amikor megsebesítek valakit.

- Szeretnéd azt, Raelynn? – kérdezte halkan, de annál fenyegetőbben Parker.

- Nem – rázta hevesen a fejét. – Mint más piromániások, én sem azért gyújtok tüzet, mert ártani akarok másoknak. Nekem a látványra van szükségem, a lángokra, hogy lássam az erejét.

- Fura, úgy beszélsz a tűzről, mintha érző lény lenne.

- Mániákus vagyok, és a mániám a tűz. Talán nektek furcsa ezt hallani, de számomra a tűz igenis érző lény – mosolyodott el szomorúan a lány. – És fogalmatok sincs, mekkora akaraterőre van szükségem, hogy nézzem, ahogy Ellen és Wesley rágyújtanak.

- Furcsa, hogy piromániásként nem dohányzol – méregette Parker. – Hiszen az is részben... tűz.

- Nem, nem értitek – húzta magához a lábát Raelynn. – A dohányzásban nincs semmi látványos, csak a szervezetet pusztítja.

- Meg közben okoz egy kis örömet – vont vállat Ellen.

- ... A piromániásokat a látvány gyönyörködteti, ezt a cigaretta nem adja vissza. De az öngyújtótól megindul a fantáziám, úgyhogy tulajdonképpen ezért rossz érzés dohányosok közelében lenni.

- Szeretnéd, hogy eltegyem? – ajánlotta fel Wesley, míg Ellen nem különösebben zavartatta magát.

- Igen. De ne értem, magadért.

Wesley biccentett, majd eltaposta a csikket, Ellen ezzel szemben továbbra sem volt képes letenni.

- Sajnálom, de nem megy.

Raelynn megértően mosolyodott el, majd Parkerre tekintett, aki a sorban következett.

- Bipoláris zavarom van, és a depressziós időszakaimban a barátnőm nem bír elviselni, ezért elküldött ide – vont vállat a fiú.

- Hogy lehet valakinek párkapcsolata, aki eljut ide? – döntötte Scott a falnak a fejét.

- Rengeteget veszekszünk, de szeretem, és ő is szeret engem – mosolyodott el halványan Parker. – Egyfajta se veled, se nélküled viszonyban vagyunk.

- Mióta vagytok együtt?

- Négy éve – számolt a fiú. – Még gimiben jöttünk össze, azelőtt, hogy megállapították nálam a bipoláris zavart. Utána minden sokkal nehezebb lett.

- Most is depresszív fázisban vagy? – érdeklődött Ellen.

- Igen. Azért javasolta a terápiát, én meg, hogy jobban érezze magát, hallgattam rá – csóválta a fejét Parker. – Egyszerűen nem tudom elhinni, mire képes rávenni ez a lány évek múltán is.

- Remélem, amint kikerülsz innen, megoldódnak a gondjaid – pillantott rá együttérzően Raelynn.

- Köszi.

- Na halljuk, Scott, mi nyomja a lelked? – csapta össze a tenyerét Wesley, kissé túlontúl lelkesen, mire a fiú kérdőn felvonta a szemöldökét. – Miért vagy itt?

- Skizofrénia.

- Az az, amikor több személyiséged van? – érdeklődött Raelynn.

- Nem – rázta a fejét Scott. – Az a tudathasadás. A skizofrénia, avagy hasadásos elmezavar olyan kóros mentális állapot, amelyet a mentális folyamatok összeomlása, a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlása, rossz érzelmi alkalmazkodás, érzékcsalódások és téveszmék jellemeznek. Most szó szerint idéztem a Wikipediát, mert amikor diagnosztizáltak, mást sem tudtam csinálni, mint a tudományos magyarázatokat olvasgatni, és jó sok időbe tellett, mire valóban felfogtam, hogy mentális betegségem van.

- Mikor állapították meg nálad?

- Nyolc éve. Voltak időszakok, amikor nem tudtam összehangolni az agyamat a testrészeimmel, ezért össze-vissza beszéltem, vagy egyáltalán nem mondtam semmit. Téveszméim voltak, és azt szerencsére lehet orvosolni gyógyszerrel, a hallucinációk a mai napig megmaradtak. Illetve néha elvesztem a kontrollt, és olyan dolgokat teszek, amikre később nem emlékszem. Már többször kerültem emiatt szenvedett sérülések miatt kórházba, legutóbb például elütöttek.

- Ó, ez szerintem rosszabb, mint bármelyikünk esete – jegyezte meg halkan Raelynn.

- Nem igazán. Mindannyian problémával küszködünk, azért jöttünk el ide. Nem hiszem, hogy rangsorolni kellene, kinek mi a baja.

- Igazad van – biccentett Ellen, aki Raelynn meglátása szerint szintén a rosszabb kategóriába volt sorolható. – Ha már összezártak minket negyvennyolc órára, legalább töltsük hasznosan az időt.

- Ellen-nek igaza van – szólt Wesley, akinek már legalább két perce nem hallották a szavát. Ellen elégedetten nyugtázta, hogy most már sikerült kimondania a nevét. –Egy óra már el is telt. Valahogy csak kibírjuk. 

before you tarnish my name 

you won't stop until you've got my tongue tied with lies