if the sky is always raining black

if the world is always stabbing you in the back

Chicago, Illinois

Péntek

Phoebe utálta a tényt ugyan, de attól még otthon ült péntek este, és nagy mennyiségben öntötte magába a negatív kalóriákat.

- Jézusom, ugye nem ezt csinálod, mióta elmentem? – ejtette le a táskáját a parkettára Maggie. – Borzasztóan festesz.

- Köszönöm – dünnyögte Phoebe, miközben tovább nézte a sorozatát, amelyben valaki éppen lekaszabolt valakit.

- Hé, ez nem old meg semmit – vette ki szobatársa kezéből Maggie a nagy tányér palacsintát, majd az asztalra tette.

- Nem, de jobban érzem magam tőle – vont vállat a lány.

- Na jó, figyelj – foglalt helyet a másik mellett Maggie. – Chris egy idióta, hogyha nem becsül meg téged...

- Hagyjál már Chrisszel – mordult fel Phoebe, majd átfordult a másik oldalára, hogy ne kelljen barátnője szemébe néznie. – Csak beletiport az önbecsülésembe, ennyi az egész.

- Aha.

Hosszú csend telepedett a két lány közé, míg végül Maggie szólalt meg újra.

- Kellene neked beszélni valakivel, ez nem egészséges, hogy ennyire nem tudsz hinni magadban.

- Szóval pszichomókusra gondolsz? – kérdezte gúnyosan Phoebe. – Kösz, de nem kérek belőle.

- Jó, abból tudom, hogy nem kérsz, de valamilyen emberibb terápia nem lenne rossz ötlet.

- Terápia, na persze – horkant fel a lány. – Jól vagyok. Esküszöm.

- Én meg tudom, hogy nincs így, úgyhogy menj el a kedvemért – nyomott Maggie a szobatársa kezébe egy gyűrött papírlapot. Meg sem várta Phoebe reakcióját, visszament a szobájába, és nagy erővel becsapta az ajtót.

*******

Chandler, Arizona

Szombat

A hűvös szél vad táncot járt a fiú kócos, éjfekete tincsei között, és még borzasabbá tette azokat. A kapucniját egy nagyobb széllökés lelökte a fejéről, í napfény pedig szinte tükröződött színtelen bőrén. Kicserepesedett ajkához emelte a cigarettát, majd mélyet szippantott belőle. Ahogy kifújta a levegőt, a száját elhagyó füstkarika az ég felé repült, majd lassan elenyészett a ködben.

Wesley letelepedett a sír elé, mint mindennap tette. Törökülésbe helyezkedett, a térdére könyökölt, és úgy bámulta a feliratot.

Rose Harrison

1999-2017

Nem beszélt hozzá. Nem tartotta értelmét, hogy egy kőhöz beszéljen, ő megelégedett azzal, hogy naponta órákat ül itt. Ilyenkor közel érezte magához a lányt.

Csak most vette észre, hogy a szél elsodort egy virágot a márványkőről. Felpattant, majd követte az elszáradt rózsát a temetőben. Vörös szirmai már hervadtan bólintottak a föld felé.

Felkapta a virágot a földről, majd lerogyott a földre. Ez a rózsa, nem csak egy rózsa volt. Nem, ezt ő hozta ki Rose halálának első évfordulójára, és most hervadtan pihent ujjai között. Ez a virág valahogy azt az érzést keltette benne, hogy Rose újra és újra elmegy.

Amikor felpillantott, egy hirdetést látott meg a sírkövön. Összeráncolt szemöldökkel vette el onnan a gyűrött papírlapot, majd elolvasta a feliratot.

SZELEKTÍV HALLÁS – MEG AKAR SZABADULNI A PROBLÉMÁITÓL?

****

Princeville, Hawaii

Vasárnap

A lángok az ég felé csaptak, fénybe borítva a sötét szobát.

Raelynn zöld szemében tükröződtek a lángok, kezét pedig óvatosan a tűz felé nyújtotta. Ujjai remegtek, majd ahogy átmelegedtek, izmai ellazultak, és behunyt szemmel élvezte a pillanatot.

Összerezzent, amikor az ajtó kitárult. Mrs. Young durván félrelökte lányát az ajtóból, majd egy takarót dobott a tűzre, vizet löttyintve rá, oltotta azt. Amikor a lángok kialudtak, az asszony számonkérően pillantott a lányára, aki most szégyenkezve hajtotta le a fejét.

- Azt hittem, megbeszéltünk valamit.

- Meg kell értened, hogy nem tudom kontrollálni! – fakadt ki Raelynn.

- Tudom, hogy nem tudod. Ez pirománia. De akkor sem gyújthatod fel a lakást! Megbeszéltük, hogyha tűzre van szükséged, kimegyünk az udvarra.

- Jó, de ha ott állsz mellettem, az már nem ugyanaz – rázta a fejét a lány, karamellaszőke haja pedig az arcába hullott.

- Azért állok ott melletted, kicsim, mert különben felgyújtanál valamit magad körül.

- Aha – dünnyögte Raelynn.

- Nézd, ez így nem mehet tovább - sóhajtott Mrs. Young, miközben leült a szőnyegre, éppen a megégett rész mellé. – Nem jársz a gyűlésekre, nem szeded a gyógyszereket, így nem lehet segíteni rajtad.

- A gyógyszerek nem segítenek – morogta a lány.

- Egy utolsó lehetőség van.

- Nem kell több lehetőség, nem kell semmi – motyogta, majd feltekintett anyjára. Kék szeme könnyben úszott. – Csak az öngyújtó.

- Dehogynem kell más, kérlek. A kedvemért egy utolsó segítséget fogadj el.

- Ha utána felgyújthatom magam, nagyon szívesen – felelte halkan, a padlót bámulva.

- Ezzel ne is viccelj – mondta szigorúan Mrs. Young.

- Na, mi az a szuper ötlet? – kérdezte Raelynn, amikor látta az anyján, hogy alig várja, hogy elmondhassa.

- Egy csoportterápia. Különböző problémákkal rendelkező embereket zárnak össze, és megbeszélik a gondjaikat.

- Ez az az eset, amikor a buszmegállóban nyomorogva néhány emberre rátör a lelkizés, nincs ebben semmi tudományos.

- Ne légy ennyire elutasító.

- Oké – fújta ki a levegőt mélyen Raelynn, kontrollálva kezei remegését. – Mennyi idő ez az egész?

- Két nap.

- Az semmire sem elég – vélekedett a lány.

- De azt összezárva kell tölteni.

- Oké, elmehetek. Ha ragaszkodsz hozzá.

- Ne miattam, magadért menj el – javította ki Mrs. Young a lányát, mint mindig.

Raelynn beletörődően sóhajtott.

******

- Komolyan felesleges.

Lucy a testvérére nézett, majd haragos gesztusaival ismét magyarázni kezdett.

- Ez komolyan nem felesleges, Sam! Ne mondd, hogy jól vagy, mert nem vagy. Nem lehetsz. Nyolc hónapot ültél egy börtönben, basszus! Ezek után senki sem lehet jól.

- Túljátszod a szereped – felelt durván a fiú, majd megtoldotta a véleményét. – Attól, mert anya és apa meghaltak, még nem jelenti, hogy át kell venned a helyüket.

- Nem teszem, de ki vigyáz rád, ha én nem?

- Jó, oké – sóhajtott Sam, mire nővére elégedetten borzolta össze öccse haját. – De akkor sem szükséges a terápia.

- De, szükséges, mert én nem értek a problémádhoz, valakinek viszont foglalkoznia kell veled tudományos szinten.

- Jól vagyok.

- Már mondtam, hogy ezt nem hiszem el.

- Jó, igazad van – sóhajtott Sam beletörődést színlelve, pedig valójában csak rájött, hogyan játszhatná ki a nővérét. – Elmegyek.

- Persze, hogy elmész, hiszen éppen oda igyekszünk. – Lucy indexelt, majd elkanyarodtak. – Na, elvileg ez az a cím.

A lány leparkolt sötétkék autójával, majd mindketten kiszálltak.

- Ez az az épület. – Lucy feltekintett a magasan tornyosuló vörös téglás házra. – Kísérjelek be, vagy bemész egyedül?

- Kísérj be, légy szíves.

Lucy mosolyogva biccentett, majd az épülethez lépett, megszemlélve a feliratot.

- Itt az áll, hogy egy bizonyos Elliot McCarthy üzemelteti a helyet, az övé a Szelektív Hallás is. Nézd, csak.... – A lány megakadt egy pillanatra, amikor észlelte, hogy nincs semmi reakció arra, amit mond. – Sam...?

Mielőtt megfordulhatott volna, egy hideg fém szorult a csuklójára, majd kattanás hallatszott. Lucy a hang irányába nézett, és a pillanatnyi pánik után realizálta, hogy a hideg fém bizony egy bilincs volt, ami most az ajtóhoz láncolta.

Összeráncolt szemöldökkel nézte a kezét, először nem értette, mi történt. Amikor azonban meghallotta egy autó beindítását, egy pillanat alatt minden világossá vált.

- SAM! – ordított önkívületi állapotban, az öccse azonban a kocsiban ülve oldalra sem pillantott, ehelyett a gázra taposott. – Samuel Rowley! Azonnal gyere vissza! Sam! Sam! Sam...

Lucy kétségbeesetten ismételgette a fiú nevét, de felesleges volt.

Egyedül maradt. 

open your eyes and you will find

that we all live broken lives