2.rész
4 nap hajókázás után Brazília partjainál kötöttünk ki. Kissé megviselt a hajóút, így furcsa volt újra szilárd talajon állni. Ugyanakkor sokkal inkább biztonságérzetet adott.
-Nagyon szépen köszönünk mindent kapitány- mondtam kórusban Palomával.
-Ugyan lányok, én köszönöm. Sosem volt még ilyen fényes és tiszta a hajóm- emelt kalapot- na meg persze a társaságuk is elsőosztályú volt. Remélem még találkozunk a jövőben- kötötte el a hajót és hajtott el
***
-És most mi lesz?-kérdeztem Palomát
-Magam sem tudom. -nézett körbe elveszetten. Elgondolkoztam, vajon mi lenne ha velem jönne. Egész jól összemelegedtünk a 4 nap alatt, így nem igazán láttam akadályát. Amúgy sincsen szegénynek senkije
-Hát figyelj- kezdtem- Én Kolumbiába indultam. Még egy ideig gyalogolnunk kell, de ha van kedved velem tarthatsz- ajánlottam fel
-De nem azt említetted, hogy családi ügy? Nem szívesen ütném bele az orrom.
-Nos, ez egy igazán hosszú történet. Ha gondolod, mesélek róla az úton
-Biztosan nem lennék útban?
-Biztos, sőt, nekem is jobb társaságban
Ezután elindultunk Kolumbia felé. Volt egy jó kis térképem hozzá, ám így is kellett itt-ott útbaigazítást kérnünk. Brazília hatalmas ország, így néha felkéretőztünk kocsikra éjszaka, vagy nappal, hogy ne kelljen gyalogolnunk.
Fárasztó napok álltak előttünk.
Az út alatt szóba jöttek a családjaink.
-Mondd Paloma, miért kellett ide jönnöd? Mi elől menekülsz?
-Hát, tudod... A családom elég balhés. Rengetegszer volt lövöldözés és az utóbbinál megsérült valaki. Fiatalkorú vagyok, így tuti nem maradhattam volna ott, vagy megfigyeltek volna. Így inkább elszöktem.
-Nagyon sajnálom- fejeztem ki az együttérzésem.
Egy ideig néma csend telepedett ránk. Az erdő fái között sétáltunk, elhajtottunk az útból pár ágat és nagyokat lépve igyekeztünk kerülni a gödröket.
Kis idő múlva újra megszólalt.
-Mesélsz kicsit te is a családodról?
-Igen, de lehet kissé hihetetlen lesz számodra
-Mondd csak
-Nos, nem egy átlagos családból származom. Különleges képességeink vannak. Nekem a látás. Sötétben is olyan jól látok, mint nappal. Víz alatt és szárazföldön egyaránt sokkal messzebb ellátok, mint egy átlag ember. A családomban hasonló képességű emberek éltek, de a falunk fellázadt ellenünk és a családom eltűnt, a nővérem a gonosz oldalára állt és meg kell találnom a Madrigalokat, hogy hasonló emberek közelében élhessek, mint ahol az eddigi életemben.
-Hú- állt meg- most viccelsz?
-Mondtam, hogy nem fogod elhinni
-Igazából hallottam ilyen családokról, de azt hittem csak legenda.
-Nem az. Őket keresem, és talán így egyszer a családom is vissza jut hozzám. Legalább is ezt remélem
-Ezek a Madrigalok is ilyen különleges család?
-Igen, úgy tudom azok. Az utolsó család. A többit mindd felkutattam, de mindet felszámolták- szomorodtam el -talán nekik erősebb védővarázsuk van.
Ezután még elbeszélgettünk erről a témáról. Meglepően fogékony volt a témára. Úgy tűnt ő hisz a varázslatban és nem ártó szándékkal rendelkezik, így még szimpatikusabb lett számomra.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top