-Vége is van?- ásított fel Teó két óra múlva.

-Jó reggelt álomszuszék!- próbáltam rá mérges lenni, mert egyedül hagyott, és egyedül kellett végignéznem. Néha azzal szórakoztam, amikor már tényleg nem bírtam tovább, hogy a toppom alján lévő bojtokat fonogadtam össze. De nem tudtam igazán mérges lenni rá, mert olyan cukin nézett ki a kócos hajával, és álmos fejével- Jól magamra hagytál- néztem rá tetetett sértődöttséggel.

-De látom lefoglaltad magad- mutatott a pólóm alján lévő fonásokra- amúgy miről szólt. Csak hogy nagyjából tudjam, ha TKA kikérdezi.

-TKA?

-TündérKeresztAnya- mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga- Na mi volt benne?

-Ja csak MI- itt mosolyogva néztem rá a saját mozaikszóm miatt, de ő nem értette. Megforgattam a szemem- MagicIsland. Nem csak te találhatsz ki rövidítését.

-Nem. De az enyémnek volt értelme. A tied, meg... Hát, hogy is mondjam- kapott egy "tökmindegy, hogy hogy, csak mondjad" nézést- Hát vérszegén. Finoman szólva.

-Köszi. Hát, ha így állunk, akkor találd ki, hogy mi volt a filmbe.

-Úgy sem bírod ki, hogy nem mondod el. Na gyerünk.

-Hát jó. Szóval MI- mondtam csak azért is- történetét. Tudod volt a Walt Disney bácsi, aki létrehozta a Disney meséket. És annyira hitt a varázslatban, és annyira jó ember volt, hogy a hite miatt, amikor megjelent egy meséje, akkor megszületett ez a sziget, és rajta a mese szereplői.

-Fujj, de giccses. Ne add be nekem, hogy egy ilyen nyálas történet miatt élek- grimaszolt, muszáj volt nevetnem rajta.

-Hát elég hihető volt. De ha kételkedsz, akkor biztos lejátsszák neked még egyszer.

-Ha te is megnézed velem.

-Csak a holttestemen keresztül. Na szóval. Aztán minden új mesénél, megszülettek az új lakók is a szigeten. Aztán amikor meghalt ez a csávó, átadta a hitét az utódának, és kb. az egész mesegyárnak, ezért ha megalkotnak egy új mesét, és az kijön a való életben, akkor itt megjelennek a szereplői. És van ez a város, a főváros, Disney-city és a többi mese, "falunként" azaz egy tömböt alkotva körülötte helyezkedik el.

-Ez borzasztóan izgalmas. Mesélj még- könyökölt le a térdére és a kezébe tette az állát és onnan nézett fel rám.

-Nagyon sokat gyakorolhattad ezt a hanglejtést, hogy ilyen hihető legyen.

-Nem volt szükségem rá. Én ilyen tehetségesen születtem- játszotta az eszét, majd elgondolkozott- De végül is, ha jobban belegondolsz, tehetséges színész családból származok.

-Nem is tudtam, hogy ennyire képben vagy a Disney meséket illetően.

-Lány tesóm van.

-Ez nem jó kifogás. Mondhattad volna, hogy nem nézed.

-Komolyan mondod? A Mulánra a szüleim, illetve azok, akiknél laktunk, ők is rá voltak kattanva. Szerintem nem tudták, hogy kezeljék ezt az egész dolgot, ezért folyton az igazi szüleink története ment. Ebbe rohadt durva belegondolni.

-Mármint, hogy a szüleid életét nézted, nem is gondolva arra, hogy valami közöd van hozzá?- bólintott, én meg felnevettem- Jajj, ne is mond. Elvileg én kiskoromba, hozzá akartam menni Fülöp herceghez feleségül.

-Ki a franc az a Fülöp herceg? Tudnom kéne?- ráncolta a homlokát és látszott rajta, hogy gőze sincs miről beszélek.

-Fülöp herceg, Csipkerózsika pasija. És a mesébe egész helyesnek rajzolták meg. És tudood, Csipkerózsika az anyám.

-Alexa kisasszony! Lenne olyan kedves, hogy abbahagyja a beszélgetést- ja igen, eközben TKA elkezdte ismertetni a feladatainkat. Szerencsére tudok két felé figyelni szóval minden szóra emlékeztem- Ha ennyire szeret beszélni, kérem ismételje el amit mondtam. Köztudott, hogy az ismétlés a tudás anyja.

-Most elmegyünk a szülein házába, ezt a délutánt, és a holnapi teljes napot velük töltjük, majd az elkövetkezendő másfél évben egy suliba fogunk járni, ahol megtanulhatjuk...- mondtam fel neki fennállva a "leckét". Mindenki tátott szájjal nézett rám- És itt tetszett befejezni- azzal leültem.

-Ööö... Igen... Szóval... Hol is tartottam?

-Ott, hogy mit fogunk megtanulni a suliba- álltam fel megint, amire néhányan elkezdtek nevetni.

-Khm, Igen. Az órák. Egy osztály lesztek. És ugyanazt tanuljátok. Persze, nem mindig, mert fiúknak, vagy olyan lányoknak, akiknek nem hercegnő az édesanyjuk, nem kell hercegnői órákat venniük. A napotok kilenctől ötig fog tartani. Egy laza napirendet állítottunk fel nektek. Majd a nap végén hazamentek. Nem bentlakásos intézmény ez. Na de mára ennyi. Menjetek ki, ott vár egy-egy hintó mindenkire. Holnapután egy ismerkedős nappal kezdünk. Szép napot nektek!

-Szia, holnapután tali!- köszöntem el Teótól, amikor megálltam egy üres hintónál. Mind tök ugyanúgy nézett ki, szóval mindegy melyikbe ülök bele, majd útközben elmondom, hova vigyen- Majd ülünk egymás mellé a suliba- mondtam vigyorogva óvodás hangon, mert hülyén hangzó mondat volt.

-Álmodozni lehet Alexa.

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

-Hová megyünk kisasszony?- kérdezte a sofőr.

-Csipkerózsikához- feleltem a hintóban ülve. Oldalra néztem, és láttam, hogy a többi hintó is elindul különböző irányokba- Maga mindennap sofőrködik? Olyan ez a hintó, mint egy taxi?

-Hasonló, kisasszony.

(Márk)

-Miért kell engem kisasszonyozni? Mert királylány gyereke vagyok? Eddigi életembe is elvileg hercegnőleszármazott voltam, mégse hívott senki kisasszonynak. És, ha valaki nem hercegnőnek a gyereke? Ha például... csak egy mellékszereplőé? Tényleg a mellékszereplők is itt vannak? Nekik is vannak gyerekeik? Őket is kisasszonynak kell szólítani? Még az egy másodpercig vásznon lévő karaktert is?

-Sajnálom kisasszony, már az első kérdésnél megakadtam. És nem is feladatköröm az utasokkal való beszélgetés.

-És nem tehetsz kivételt- erre hátranézett rám, és akkor vettem észre, hogy egész fiatal- Akkor csendbe maradok.

-Hagyja kisasszony, kérdezzen bátran.

-Jó, vagy kössünk egyességet. Nem kérdezek és te meg nem kisasszonyozol le. Áll az alku?

-Legyen kisassz... Arg...- sóhajtott fel, én meg elröhögtem magam.

-Hogy hívnak?

-Márk.

-Te is egy meséből vagy?

-Igen.

-Nem erősséged a beszéd, igaz?

-Sofőr vagyok.

-Ez válasz akart lenni? Na mindegy, kinek vagy a gyereke?

-Ahime és Salna fia vagyok.

-Azok kik?- ráncoltam a szemöldököm, mert nem emlékszem semmi olyan mesére, amiben ilyen nevű szereplők lennének.

-Az Aladdin meséből, egy árus és egy másik városlakó.

-Akkor minden egyes szereplő itt van a szigeten, az adott meséből?

-Igen.

-Akkor sokan élhetnek itt... De, ha mindenkinek születik gyereke, akkor nem fog túl népesedni a sziget?

-Erre nem nekem kell válaszolnom. És nem is tudnék.

-De most komolyan, minden mesének vagy ezer karaktere van. Jó vannak, amiben kevesebben, de ez akkor is sok. És ha mindegyiknek legalább egy leszármazottja van... És amúgy különböző bánásmód van a szereplők között? Végül is, ha te sofőr vagy...

-Megérkeztünk kisasszony- a hintó egy csodálatos kastély előtt állt meg. A kastély kapujában rengeteg ember állt díszöltözetben. Középen a király és királyné, vagyis a szüleim.

-Köszi a fuvart Márk- ő csak mosolygott egyet, és kivette a csomagjaimat, amit két szolga már át is vett tőle.

-Én köszönöm, hogy megismerhettem kisasszony- hajolt meg- Remélem még találkozunk- kacsintott egyet, és visszaszállt a hintóba és elhajtott. Én meg megfordultam és elindultam az új életem felé.

-Szia drágám!- zárt a karjaiba Csipkerózsika, vagyis az anyukám.

-Már alig vártuk, hogy viszontláthassunk- ölelt meg apa is.

-Öhm, igen, én is- préseltem ki magamból. Most úgy elkezdtem feszengeni, mintha csak egy világméretű versenyre mennék életembe először, pedig csak a szüleim ölelésében voltam. A szívem olyan erősen vert, és alig bírtam megszólalni. Eddig olyan felszabadult voltam, most meg hirtelen, mintha a kivégzésemre vinnének.

-Gyere megmutatjuk az otthonodat- karoltak át két oldalról- Erre van a trónterem, erre kell menni az ebédlőbe- mutogatták nagy leékesedéssel, én meg alig tudtam felfogni valamit is az egészből, annyira le voltam sokkolódva még mindig. A trónterem szakasztott olyan volt mint a mesébe. A folyosón végig, fiatalabb-idősebb emberek, szolgák álltak vigyázva.

-Amanda! Végre megérkezett a húgod- szólt fel anya a lépcsőn. Fentről meg nagy robajjal egy nálam néhány évvel idősebb lány szaladt le.

(Amanda)

-Alexa! Jajj, de örülök, hogy láthatlak! Tudod mennyire vártam már ezt a pillanatot. Áááá- sikoltott a fülembe örömében, mivel végig ölelgetett- Mostantól mindent együtt csinálunk, a legjobb tesók leszünk, biztos vagyok benne- nem tudom, hogy mit kellett volna reagálnom rá, de a kastélyban való ittlétem alatt először, őszintén felnevettem.

-Én is örülök, hogy láthatlak,- kénytelen voltam én is ugrálni, mert rángatott- pedig fogalmam se volt róla, hogy létezel. Tök jó! Mindig is arról álmodoztam, hogy legyen egy nővérem- lassan eltoltam magamtól és, hirtelen nagyon ismerős lett- Nem találkoztunk mi már?

-Dehogynem- nevetett- Csak, hogy felismertél. Én vagyok Josefine.

-Ooo!!!- ugrottam újra a nyakába. Tavaly tavasszal fogadtunk egy cserediákot Dániából, akit Josefine-nek hívtak- Hogyhogy? Akkor már tudtad, hogy tesók vagyunk? Vagy csak véletlen volt?

-Persze! Amikor megtudtam, hogy vagy, akkor...

-Bocsi lányok, hogy félbeszakítalak benneteket, de Amanda megmutathatnád Alexának a szobáját, és akkor folytathatjátok a beszélgetést.

-Rendben apu- nyomott egy puszit Amanda a király arcára. Aztán rám néztek, hogy mehetünk-e. Legalább is remélem, mert, ha azért néztek, hogy én is megpusziljam, akkor azt várhatják. Nem puszilkodom idegenekkel- Gyere Alexa- húzott felfelé a lépcsőn.

-Hétkor lesz vacsora- mondta utánunk anyu. Mondanám, hogy kiáltott, de mivel ő egy hercegnő, szóval nem ordibálhat össze-vissza.

-Szóval, amikor ide kerültem én is nagyon össze voltam zavarodva, aztán lehúztam a másfél évet a suliba. Az "új" szüleimet nagyon gyorsan megszerettem, mivel egy varázslatos világban létezik varázslatos kötelék szülő és gyerek között. Aztán a másfél év letelte után túl sok dolgom nem volt, mint hercegnő, csak ismerkedni, megszokni ezt az életet. És voltak "kimenő hetek" amikor meglátogathattuk, a régi családunkat, barátainkat. Na én az egyik ilyen hetet használtam fel arra, hogy téged megismerjelek. Na ez a szobád- húzott végig a folyosókon, majd megállt egy ajtó előtt. A szoba csodálatos volt. Jó elég hercegnős volt, de nem volt giccses, se túldíszített. Pont megfelelő. Azért, ha lehet alakítani rajta, akkor nem marad így- Na mi az? Elállt a lélegzeted?

-Ja nem. Gondolatban, már háromszor átfestettem- velem együtt Amanda is felnevetett- Amúgy te is jó sokat tudsz beszélni- léptem be a szobámba, hátranézve Amandára.

-Ne is mond... Néha kiakasztom anyuékat.

-Hogy kerültek ide a cuccaim? És már ki is van pakolva?- néztem bele a szekrényekbe.

-Durva mi? Na de most mesélj te! Milyen napod volt? Hogy tetszik eddig itt?- ültünk le az ágyamra.

-Cuki ez a sziget. Elég hihetetlen, mármint gyerekkorom meséi, az igazi életem. Kicsit hiányzik a régi otthonom, illetve még nem volt időm lenyugodni, hogy honvágyam legyen. De nagyon tetszik itt.

-És... Ismerkedtél már?- igazi lánytesó. Rögtön a lényegre tér.

-Hát volt egy lány, akivel elkezdtem beszélgetni, de ő hamar ott hagyott, még a film kezdete előtt. Aztán meg az ő tesójával voltam. Ikrek. A srác...

-Uuuu!! Srááác!!- nevetett fel.

-Jajj, hagyd már. Csak beszélgettünk. Illetve én dumáltam ő meg csak hallgatta. Vagyis én szerintem nagyon idegesítettem a sok beszédemmel. De megérdemelte, mert az elején elég bunkó volt velem. Később is, de az már csak poénból. A látszat ellenére jól kijöttünk. Aztán a hintó sofőrjét is elszórakoztattam.

-Melyiket?

-Hogyhogy? Ilyen kevés sofőr van, hogy mindenkit ismersz?

-Nem azért, csak hátha.

-Márk volt a sofőröm, az Aladdin két szereplőjének gyereke.

-Aha...

-Ismered?

-Igen.

-Áhá. Elpirultál. Nem csak szimplán ismered. Uuuu... Most te mesélj.

-Nincs semmi komoly. Csak egész véletlenül mindig őt tudom kifogni.

-Ja, persze véletlenül.

-Aztán meg nagyon kedves velem.

-De romi!

-De amúgy, se lehet belőle semmi... Jujj, már ennyi az idő!- nézett az órájára- Bocsi most mennem kell, találkozok a barátnőmmel. Majd vacsorára itt leszek. Addig ismerkedj a házzal- ment ki a szobámból. Majd az ajtóból még egyszer visszafordult, visszajött hozzám és megölelt- Annyira örülök, hogy itt vagy.

-Ja igen. Én is- öleltem vissza.

Miután egyedül maradtam egy pillanatra ledőltem az ágyamra, hogy végiggondoljam, az eddig történeteket, és lenyugodjak egy kicsit.

Aztán felkeltem, hogy körbenézzek a szobámba. Két ajtó nyílt belőle. Egy, amelyiken bejöttünk, a másikhoz mentem, ami egy fürdőszobába nyílt. Remek, akkor már is letusolok gyorsan. Illetve azt gondoltam gyorsan, de ahogy megláttam, hogy milyen hatalmas a kád, és mennyi tusfürdő lehetőség van, nem gondolkoztam sokáig. Teleengedtem a kádat és nyakig belefeküdtem. Szerintem elbóbiskolhattam pár másodpercre, mert a mobilom csöngésére figyeltem fel.

-Halló?! Anya!!! Jajj, de örülök, hogy hallom a hangod. Pedig, csak néhány órája váltunk el, és máris hiányzol. Nagyon nehéz megszokni itt.

-Semmi baj kicsim, nem egy fél nap alatt kell beilleszkedned.

-Ja... És hogy-hogy van kapcsolat? Nem gondoltam volna.

-Én se tudom. Csak annyira hiányoztál, és gondoltam teszek egy próbát. És milyen ott?

-Jajj látnod kéne! Mintha egy mesébe csöppentem volna. És...

-Mi a baj kincsem? Olyan hallgatag vagy. Jól vagy?

-Persze, csak... Csak nem tudom, hogy mi lesz velünk. Úgy érzem cserben hagylak titeket.

-Miért hagynál cserben? Miből gondolod?

-Hát mert már nagyon tetszik itt, és eddig eszembe se jutottatok... És mi van, ha nem akarok, majd hazamenni?- anya szomorúan felnevetett a vonal végén- Mi az?

-Alexa! Tegnap még el se akartál menni. Ma meg már vissza nem jönnél. Amúgy- komolyodott el a hangja-, mi mindig is tudtuk, hogy el fog jönni ez a nap. Reméltük, hogy van még egy kis időnk, meg csak álmodtuk, ezt az egészet, és te a mi valódi kislányunk vagy, de mi már a kezdetektől felkészültünk erre. Tudtuk, hogy ha túlságosan megszeretünk, akkor sokkal nehezebb lesz majd elengedni téged. De most komolyan. Mi láttuk, hogy nősz fel. Az első lépéseidtől kezdve, az első szerelmedig- éreztem, hogy gombóc szorul a torkomban. Nem sok választott el attól, hogy elbőgjem magam- Nekünk mondtad ki először, hogy anya és apa. Mi voltunk ott a fontos pillanataidban. És most, nehezen, de elengedtünk. Nem tudjuk, mit fog hozni az élet, de azt tudnod kell, hogy mi mindig szeretni fogunk, és mindig itt leszünk neked, ha szükséged van ránk. Támogatunk a döntésedben.

-Jajj, anya- törölgettem a könnyeimet- Te jó ég! Miért kellett ezt mondanod- mondtam neki félig szipogva, félig nevetve- Most itt bőgök egy szál törölközőbe egy rózsaszín szoba kellős közepén.

-Jajj, gyere ide, te kis butus- és megöleltük mindketten a levegőt. Ez egy bevett szokás volt nálunk, ha telefonon keresztül jött egy olyan szituáció, amit öleléssel kellett orvosolni- De most mennem kell. Megbeszélésem lesz. Nagyon szeretlek.

-Én is szeretlek- nem tudom, hogy ez a hívás használt-e vagy rontott a helyzetemen. Az biztos, hogy az eddig tudatalattimba lévő honvágyam megjött, de jó volt beszélni anyával, és úgy mond ténylegesen lezárni az életem azon szakaszát és rendesen elköszönni.

-Sajnálom kisasszony- lépett be a szobámba egy fekete- fehér ruhás asszony- De készen van a vacsora. A szülei már várják.