-Merre mész?- kérdeztem Teótól, aki mellettem lépdelt a folyosón, miután vége lett a mesetöri óránknak és én mentem a bálterembe hercegnői órára.

-A parkba- közölte úgy, hogy rám se nézett.

-Ott lesz órád? De szuper. A friss levegőn. Már nekem is elegem van ezekből a falakból. Nem mintha olyan rondák lennének, mert kifejezetten rendezettek, tiszták és valójában tetszenek is...

-A falak?- vágott a szavamba Teó és nézett rám értetlenül.

-Neeem!!- ingattam a fejem nevetve- Vagyis... De. Tetszenek, hogy nem olyan uncsi szürkék mint a régi sulimba voltak. De hol tartottunk?- gondolkoztam el, mert nem tudom honnan lyukadtunk ki a falakhoz- Ja igen. Szóval kár, hogy nem lehet több órát is a szabadban tartani.

-Nem órám lesz.

-Nem lesz órád?

-Nem. Lesz órám. Csak én nem megyek be.

-Lógsz? Itt?

-Igen. Miért?

-Egy, mert nagyon unalmas órám lesz. És kettő, mert úgysem csapnak ki.

-Ebben biztos vagy?

-Mert szerinted mit csinálnak velem?- kérdezte gúgyosan.

-Hát nem hagyják szó nélkül az tuti.

-Téged se csaptak ki a múltkori miatt. Pedig az sem volt semmi.

-Csönd legyen!- ugrottam egyből hozzá és fogtam be a száját- Mondtam, hogy nem beszélünk erről soha.

-Nyugi Lexa!- egyre többen hívnak Lexának, és ez tök jó. Igazából sosem volt rendes beceneven- Amúgysincs senki a folyosón.

-Tényleg- néztem körbe döbbenten. Beszélgetés közben nagyon lassan mentünk, pedig nekem az épület túlfelére kellett volna eljutnom, és közben még a büfében is megálltunk, mert Teó vett magának egy adag szusit, ezért már tök üres volt a folyosó- Hol van mindenki?

-Órán- közölte Teó hihetetlen nyugalommal.

-Te jó ég Teó!!- löktem oldalba- Miért nem szóltál?? Most el fogok késni!!

-Ne engem hibáztass! Miért nekem kéne, hogy szóljak?

-Argg...- belebokszoltam a vállába és elindultam futva a terem felé. Tíz perces késéssel estem be.

-Alexa kisassony! Mire véljem ezt a késést?

-Segítenem kellett egy... egy néninek- na jó, most csak még jobban szégyenbe hozom magam. Vagyis azt csinálom magammal mint mindenki, megpróbálom eltakargatni a mulasztásaimat. És én nem vagyok ilyen- Vagyis igazából nincs mentségem- hajtottam le a fejemet.

-Értékelem az őszinteségedet. Pont most mondtam, hogy belehallgatnék a beszédetekbe az óra elején- a beszéd! Már két napja, hogy meg kért rá Patrícia kisasszony, de én még nem tartok sehol. Csak fekszek otthon a kanapén és akármilyen erősen gondolkodom nem jut eszembe semmi jó- Elmondanád?

-Hát persze! Csak az a gond, hogy nincs még teljesen kész.

-Nem baj, akkor mondj annyit, amennyi megvan.

-Hát jó- tápászkodtam fel- Kedves... Nem. Tisztel vendégek. Tisztelt barátaink, tanáraink, tisztelt vezetőség és elsősorban tisztelt új családunk! Köszöntünk titeket. Nagyon boldog vagyunk, hogy ennek a csodálatos környezetnek a tagjai lehetünk... És kábé ennyi- tártam szét a kezem. Milla és Brúnó gonoszul kinevettek, Jasmine csak csendben nézett maga elé, Patrícia meg döbbenten nézett rám.

-Kérem nem nevessük ki a társunkat. Nem nemesi származásra vall ez a viselkedés- Milláék abbahagyták a vihogást, majd a tanárnő rámnézet- Ennyi?

-Hát igen. Még csiszolni kell rajta- vontam meg mosolyogva a vállamat. A többiek nem igazán tudták hova tenni ezt a jó kedved, és igazából én se, mert nagyon beégettem magamat előttük. De nagy nyugalommal ültem vissza a helyemre. Bíztam magamban, mert tudtam, hogy be fogom fejezni azt a beszédet a bálig, minek izguljak addig. Ja és nem akarok nagyképűnek tűnni, de szerintem jobb lesz, mint a Milláé. Most miért izguljak előre?

-Milla, mehallgathajuk a tiedet is?

-Persze! Szívesen elmondom- aztán magabiztosan, talán túl magabiztosan, kisétált, és belekezdett a beszédébe nagyon erős hagsúlyozással és olyan hanglejtéssel, amit még egy gagyi színésznő is megirigyelhetne. Hát nekem elállt a szavam. Hogy tud valaki ilyen mű érzelmeket átadni?- Kedves új családom! És itt nem csak azokra gondolok, akikkel egy házban élek, hanem mindnyájatokra. Mindenkit a családomnak tekintek- fogott bele a nyálas, sablonos szövegébe. Még műkönnyeket is sikerült néha kicsikarnia. Valaki beveszi ezt? És, amikor a végéhez ért, azt hittem lefordulok a székről- Nem tudom, mit fog hozni a jövő, de egy dologban biztos vagyok, nem akarok elmenni innen. És nem a gazdagság és a jólét miatt, hanem mert szeretlek benneteket. Nem bírnám elviselni, ha elszakítana valami ebből a csodálatos közegből- mondta művészien megjátszott meghatódottsággal. Brúnó és Jasmine fennállva tapsoltak neki, Partícia, meg a könnyeit törölgette. Hát van, aki beveszi.

-Ez nagyon szép volt Milla- dicsérte meg.

-Jó voltál bébi- puszilta szájon Brúnó. Én gondolatban tátott szájjal néztem rájuk, mert ha igazából tettem volna ezt, akkor elég hülyén néznék ki. Ezek hamarabb összejöttek nint gondoltam.

-Gyerekek, ezt nem illik it- szólt rájuk Patrícia- Persze, tudom én is éltem a szigeten túl, és tudom, hogy ott ez normális, de most itt éltek. Az itteni szokásokat kell elfogadni- ők motyogtak egy sajnálom félét, és folytattuk, azaz elkezdtük az órát. Meghajlásokat, köszönéseket és bevonulásokat gyakoroltunk, hogy a bálban minden jól menjen- Ezen a bálon a családotokon és a vezetőségen kívül a főszereplők és a nemes emberek lesznek.

-Tényleg itt lesz minden főszereplő?- ujjongtam. Mert ahhoz képest, hogy elvileg itt van minden mese, a sajátomon kívül nem találkoztam túl sokkal.

-Igen. A legtöbben megpróbálnak eljönni. Biztos elmondják még majd, de nektek Újaknak a bál kezdete előtt egy órával itt kell lennetek. A bál ötkor kezdődik, a Beavatás meg fél hétkor. Ekkor mondja el Milla és Alexa ünnepi beszédüket- még jó, hogy én mondom hamarabb, mert ha mégse lesz olyan jó, akkor is inkább Milla gagyi szövegére fognak emlékezni.

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

Most csak magunkban ettünk Hédivel, pedig már úgy megszoktam a fiúk társaságát, mert Ilianék minden nap velünk ettek, és Ilian gondoskodott a jó hangulatról. De most is nagyon jó volt Hédivel kettesben enni, legalább tudtunk beszélgetni. Fülöpnek valamilyen kertész órára kellett mennie, fogalmamsincs, hogy miért, Ilian öltöny próbára ment. Teó meg... hát ő nem kötötte az orrunkra, hogy miért nem tart velünk. Az igazat megvallva nem is láttam amióta "elment lógni". Lehet, hogy nem jött vissza azóta.

-Találkozunk négy előtt a kapuban?- kérdeztem Héditől ebéd közben.

-Persze! Nincs kedvem egyedül menni. Amúgy ide nem kell fiú kísérő egy lány mellé?

-Nem tudom. Te kit kérnél?- kérdeztem Héditől.

-Én? Senkit. Egy fiú kérjen meg engem- felnevettem.

-Engem nem érdekel, hogy megkér-e valaki. Jó nekem egyedül is.

-Én azért örülnék neki. Mondjuk Ilian. Ő olyan cuki. Csak az a baj, hogy elhülyéskedné az egészet. Teó nem kérne meg az biztos. Így maradt Fülöp, mert a többieket még nem annyira ismerem.

-Ezt jól eldöntötted magadban- nevettem fel- De tegyük fel, ha bárkit választhatnál, és tegyük fel mindenféleképpen elmenne veled, akkor ki lenne az?

-Most, gyakorlatilag egy jó hosszú körmondat keretében megkérdezted, hogy ki tetszik a csoportból?- nézett rám.

-Hát végülis... lehet. Ja ezt kérdeztem- gondolkoztam el- Na akkor ki?

-Hmm...- törte a fejét Hédi- Talán, aki a leghelyesebb az... mondjuk Lucas. Ő elég helyes. De amúgy elmondjam, hogy igazából ki tetszik?

-Hát mivel nem tudtam, hogy igazából tetszik valaki, ezért magamtól nem kérdeztem volna rá. De ha már így megemlítetted...

-Mike- kicsit furán néztem rá, mert hirtelen nem esett le, hogy kiről beszél- Tudod. A görkoris zöldszemű.

-Jaa!! Persze. Tudom már. Mondtam, hogy nagyon cukik vagytok együtt. De te nem hittél nekem akkor.

-Most már a tegnapi után én is látom.

-Várj, várj, várj!! A tegnapi után? Mi volt tegnap?

-Véletlenül összefutottam a srácokkal tegnap a parkban. És elkísértek görkorit venni.

-Itt lehet görkorit venni? És mit kerestél a parkban?

-Hát igazából reméltem, hogy összefutunk...- vörösödött el Hédi- Meg vártam anyut, hogy menjünk ruhákat venni.

-De gondolom te ragaszkodtál a parkhoz- vigyorogtam. Ő mosolyogva megvonta a vállát- És honnan szereztetek korit?

-Minden hónapban van egy szállitmány, ami a szigeten túlról érkezik. Ezek olyan dolgok, amiket itt nem gyártanak, mert nem lenne rá olyan nagy kereslet. Na és ehhez az emberhez mentünk el és rendeltük a korit.

-Értem. Ez tök király. És kábé bármit rendelhetsz onnan?

-Igen. Na de itt nincs vége a sztorinak! Ez az egész, már azután volt, hogy anyuval megvettük a ruhát, és mondtam neki, hogy nyugodtam menjen haza, nekem még van egy kis dolgom. Na igen. Aztán mentünk el a fiúkkal, mert megbeszéltük, hogy ruha vásárlás után találkozunk. Aztán, amikor végeztünk, képzeld el- egyre izgatottabban beszélt, de közben próbálta is visszafogni magát, hogy ne hallják túl sokan- Mike hazakísért- mondta már szinte visszafojtott hangon.

-De cuki!- mosolyogtam. De ezután megálltam. Na most mit mondjak? Kicsit kínos volt- Nagyon örülök!- mosolyogtam erőltetetten- Ööö... És... milyen volt?

-Írtó cuki! Gyalog mentünk hazáig, és végig beszélgettünk- nagyon lelkesen mesélt. Jó volt hallgatni, hogy ennyire boldog- Valójában semmiségekről esett szó, de az is nagyon jó volt. És mondta, hogy erre a bálra nem igazán jöhet el, de a legközelebbire lestoppol magának, hogy ő lesz a kísérőm. Ez nagyon vicces volt, ahogy mondta, és mindketten nevettünk. De annyira cuki is volt egyben. Meg még azt is mondta, hogy amikor megjön a korim, feltétlenül csatlakozzak hozzájuk.

-Hédi, hát ez szuper! De menjünk közben- álltam fel, mert már csak mi voltunk az ebédlőbe, mindenki más elindult már órára- Nem akarok úgy járni, mint reggel. Tíz percet késtem Teó miatt.

-Mi volt Teóval?

-Semmi, semmi. Most rólad van szó. Mikor találkoztok legközelebb? És ÚGY nézett rád, vagy csak haverként?

-Nem tudom. Pont ez a baj. Mert nem nézett rám ÚGY, de kedvesebb, volt mint egy szimpla haverral.

-Akkor ez eldőlt- jelentettem ki vigyorogva és határozottan- Lesz köztetek valami.

-Nem olyan biztos- szégyellte el magát- Miből gondolod- váltott hirtelen kíváncsiskodó hangnembe.

-Elég helyes fiú, te szép lány vagy- kezdtem sorolni- ugyanaz az érdeklődési körötök, nem nagy a korkülönbség, neked tetszik ő, és ő sem közömbös irántad. Na látod? Ezekért- Hédi elpirulva lehajtotta a fejét és mosolygott. Olyan kis aranyos volt, ezért szorosan magamhoz öleltem- Neked milyen órád lesz?- kérdeztem, miután elengedtem.

-Földművelés- mondta fintorogva.

-Jól érzékelem, hogy nem vagy oda a növényekért?- kérdeztem vigyorogva. Morgott egyet, én meg felnevettem- Na jó. Jó gazolást. Nekem lovagló órám lesz. Még sosem ültem lovon. Kíváncsi leszek. Na szia! A következő órán találkozunk- intettem, és kiléptem az ajtón. Ugyanis a lovagló órához át kell menni a lovardába. Végre a szabadban.

Az órán összesen hárman voltunk. Pegi, Teó és én. El sem hiszem, hogy csak ennyien lovagolunk. Illetve, hogy csak hármunknak lovagol valamelyik szülője. A tanárunk egy idős bácsi volt. Mikor beléptem a lovardába köszöntem mindenkinek, majd megálltam Teó mellett, mert az ikerpár között vagy három méter távolság volt.

-Hali Teó! Merre voltál? Nem láttalak ebédnél.

-Nem volt kedvem visszajönni hamarabb.

-És most hogy-hogy itt vagy?

-A nagyapám miatt- kérdőn néztem rá, mert fogalmam se volt, hogy mire gondol. Teó egy nagyot sóhajtva megforgatta a szemét- A tanárunk a nagyapánk- mutatott az idős ember felé, akinek, amióta beléptem csak a hátát láttam- Ő az apánk apja- magyarázta fáradtan.

-De ő nem meghalt?

-Ha valaki meghal a mesefilmben, itt tovább él- fordult meg a tanítónk. Illetve csak az én tanárom Pegiéknek a nagyapjuk- Köszöntelek Alexa kisasszony. Mindenki itt van ezen az órán a csoportlétszám három. Ilyen családiasan leszünk.

-Hát Akexa, akkor neked menned kell- nézett rám gúnyosan Teó.

-Tessék?- kérdeztem döbbenten.

-Családiasan leszünk, de te nem tartozol a családba- ekkor esett le.

-Ha-ha- nevettem erőltetetten- Nagyon vicces. De majd elveszel és én is a családhoz tartozom majd- kacsintottam.

-Ha! Azt várhatod- mondta gonoszul.

-Jól van gyerekek. Induljunk. Mindenkinek választunk egy lovat- indult meg idősebb Li tábornok, aki most már tanár is.

Egy csomó ló mellett haladtunk el. Én végig nem értettem, hogy mi szerint kéne választani. Sosem lovagoltam, nem tudom mi fontos egy lóban. Mindegyik ugyanúgy néz ki. Van sörényük és patájuk. Csak az egyik barna, a másik fehér vagy fekete, de vannak foltosak is. Ezen kívül tök azonosak voltak. Már mindenkinek volt lova, én meg harmadjára jártam végig a karámot.

-Segítsek, Alexa kisasszony?- kérdezte a tanár.

-Jó lenne- néztem rá hálásan- De kérem ne szólítson kisasszonynak- bólintott és negyedjére is elindultam lóvadászatra.

A tábornok segítségével találtunk egy barna lovat. Nem értek hozzájuk ezért halvány gőzöm sincs, hogy mi mást lehetne róla mondani. Barna. És az a neve, hogy Virág.

-A mai napon nem lovaglunk, hanem összebarátkozunk a lóval. Sétálni megyünk, amikor ti vezetitek a lovatokat, majd az óra végén lecsutakoljuk őket.

Nagyon vicces volt az óra, ahogy négy ember fogja a ló kantárját és sétálgatunk a mezőn. A karám mögött van egy mező, ahol lehet lovagolni. Vannak akadályok és minen más egyéb dolog is ami a lovagláshoz kell. Séta közben Pegi mellé értem. Már majdnem egy hete, hogy itt vagyunk, de az érkezésünk óta nem beszéltünk. Beállt Milláék mellé és kerül engem, pedig olyan jól elbeszélgettünk akkor. Mondani akartam valamit, de nem jutott eszembe semmi értelmes kérdés. Már vagy két perce sétáltunk egymás mellett szótlanul és kezdett egyre kínosabbá válni.

-Nagyon szép időnk van. Nem?- na jó, tudom ennél hülyébbet nem is kérdezhettem volna.

-Aha...- nézett rám értetlenül.

-Teljesen más mint otthon. Te észrevetted, mintha a levegő is más árnyalatú, és mintha a színek vagy hatszor élénkebbek lennének?

-Igen. Nagyon érdekes- válaszolt szűkszavúan. Gondolkozz Alexa, gondolkozz. Általában be nem áll a szád. Mi van veled? Pofoztam fel magam gondolatban.

-Te milyen egyetemre jártál?- kérdeztem a múltjáról. A régi, hátrahagyottt dolgokról sokkal könnyebb beszélni.

-Újságírónak készültem, de igazából szeptemberben már nem mentem volna vissza az egyetemre, mert pár hónap múlva lenne az esüvőm.

-Mii?- néztem rá lesokkolva. Tizenkilec évesen férjehez menni? Gyorsan megpróbáltam eltünttni a döbbenetet az arcomról, mert lehet, hogy náluk ez normális.

-Hát igen. A családom is így reagált. Nagyon korainak érezték még a házasságot. Azt mondták, hogy túl fiatal vagyok és nem is tudom igazából, hogy mit akarok.

-És mit szólt hozzá a srác, amikor el kellett jönnöd?

-Azt mondtam neki, hogy a szüleim nem engedik még, hogy megházasodjak, négy év múlva majd talán. Azt mondtam neki, hogy négy évre kiköltözök külföldre, és utána megtarhatjuk az esküvőt.

-Ez így egész logikus. Mindenki jól jár. És akkor négy év múlva visszamész.

-Ja szerencsére. Nem kell együtt élnem veletek. A ti tökéletes életetekkel- vágta a fejemhez, és ezzel otthagyott. Nem tudom min, de nagyon felhúzta magát. Pedig én kedves voltam vele. Na mindegy.

Az óra viszonylag gyorsan eltelt. Megkedveltem Virágot. Az óra végén, ahogy Li tábornok mondta, megtisztítottuk a lovainkat. Nagyon büdösek voltak. Nem leszek lóbarát, az egyszer biztos.

-A húgod még mindig nem kedvel- mentem Teó mellett a folyosón, ahogy a mai utolsó óránkra igyekeztünk.

-Én se kedvellek, és az mégse bánt.

- Amúgy,- engedtem el a fülem mellett, amit mondott, mert tudom, hogy csak szívat- így, hogy erre az órára, úgymond kötelező bejönnöd, mert félsz az apádtól...

-Nem félek az apámtól!- vágott a szavamba felháborodva- Csak... tiszteletlenség lenne az öreggel szembe, ha a saját unokája nem járna be az órára.

-Ja persze, mert te olyan nagyon figyelsz az illemre- ütögettem meg a vállát gúnyosan- Na mindegy. Szóval, így, hogy ezen az órán mindig itt vagy, és Pegi egyikünkkel sem beszél, ezért ezeket az órákat együtt fogjuk tölteni- mosolyogtam rá- Majd rengeteget beszélgethetünk- mondtam tök komolyan, de belül nagyon jól szórakoztam, ugyanis tuti felidegesítettem.

-Őszinte részvétem magamnak- sóhajtott fel, én meg elnevettem magamat.