-Itt vagyunk- intettem Hédi felé, aki épp most lépett be a terembe. Én Teó padján ültem, ami természetesen a leghátsó- Na mi volt?- kérdeztem Hédit, amikor leült az előttünk lévő padba. Egyébként az én cuccom is ott volt. Szóval a másik helyet Hédinek tartottam fent. De abból következtetve, amit mondott ebédnél szerintem nem is ülne mellém senki.

-Ja, csak bemutattak néhány embernek a törzsből.

-Jólvan elég volt a lazsálásból- lépett be TKA a terembe- Kezdjük el a felkészülést. Mindenki jöjjön ki a beosztásáért. Nem fogjuk mindenkinek egyesével elmondani, mert nincs két egyforma- mindannyian kimentünk érte. Nem volt vészes. Félig hátrafordulva tanulmányoztam.

-Az otthoni, végzős órarendem sokkal húzósabb lett volna- jutott eszembe, hogy végülis mennyire megúsztam ezt a nagy hajtást- De jó, hogy itt vagyok- nevettem fel.

-Kis mázlista. Megúsztad az érettségit is- sóhajtott Teó- Engem az egyetemről hurcoltak el.

-Mit tanultál?

-Közöd?

-Csak kérdeztem- megint a beosztásomra néztem. Hétfőnként kilenctől tizenkettőig hercegnő órám lesz. Mit lehet egy ilyenen tanulni? Ilyenem minden nap lesz, csak a későbbiekben két órás, különböző időpontokban. A mese töri órán mind együtt leszünk.

-Nézd Vattacukor- mutatott Teó az órarendjére- Itt megláthatod, mennyi a MagicIsland hosszú története- nyomta meg a "hosszú" szót- Szóval gratulálok. Elszóltad magad, és én szívok miatta.

-Mi az, hogy te szívsz? Nekem is végig kell ülnöm azokat az órákat. Ráadásul, te a tegnapelőtti, "rövidet" végigaludtad. Nem rémlik? Ja igen, és, ha megkérhetlek ne hívj vattacukornak.

-Nem én tehetek róla, ha úgy nézel ki.

-És nektek milyen az órarendetek?- néztem vissza a sajátomra, majd Hédiére, hogy összehasonlítsam őket. Meseillemtan, házvezetést tanuló és énekóránk együtt lesz- Mi neked ez a földművelés?

-Nem tudom. Szerintem az indián törzsi szokás miatt.

-Majd minden óráról a maga idejében kaptok tájékoztatást. Minden óráról átfogó ismertetést, majd a helyszínen kaptok. A terembeosztások ki lesznek függesztve több helyen is az épületben- még diktált egy csomó mindent. Szabályokat, például nem lehet kívülről, azaz MacicIslan területén túlról hozott tárgyakat behozni a suli épületébe. Vagy szerda és péntek kivételével nem csinálhatunk semmit a hajunkkal. Pl nem lehet vasalni, vagy göndöríteni. Ilyen és ehhez hasonló furi szabályokat kellett leírnunk. Vagy a másik kedvencem. Nem lehet a folyosón és a mellékhelységben énekelni és táncolni. Namármost. Miért énekelnék vagy táncolnék akárhol is? A szabályok mellett szokásokat is ismertetett. Mint a "legfontosabb" a bálok napjai. A kezdési időpontjaikat percre pontosan ismertette. Aztán a vásárlási szokások. Minden mese be van osztva, hogy melyik napokon mehet a bevásárló központokba Disney-city-ben. A saját falujában természetesen bármikor elvégezheti ezt, csak ott nincsenek akkora választékok.

Ezzel a sok mindennel eltelt egy óra. Mi megpróbáltuk követni TKA-t de hadart, és mivel itt nem létezik laptop, vagy valami elektronikai eszköz, ami megkönnyítené az írást, hagyományos papírt és tollat kellet használnunk. Majd egy órányi körmölés után TKA közölte, hogy kifelé menet megkapjuk majd az erről szóló mappát.

-Most hétvégén lesz nektek az első bálotok. Ezt minden Újracsatlakozás után van. Vagyis, amikor visszajönnek a gyereket, mint ti is most. Ez a ünnepély a ti tiszteletekre van. Ilyenkor történik meg a hivatalos Befogadás is- izgalmasnak hangzik. Vajon nagy habos-babos ruhát kell felvennem?- De. A mai napnak most vége van. Holnap mindenki jöjjön időben az óráira- ezzel kiment a teremből. Mi is szedelőzködtünk és kimentünk az épület elé.

-Nem csinálunk valamit még itt a városban, mielőtt hazamegyünk?

-Jó!- ujjongott Hédi- Menjünk el fagyizni.

-Remek. Mi otthon mindig csináltunk valamit suli után. Szerintem ez egy nagyon jó mód, hogy összeszokjunk- indultunk el Hédivel- Teó! Te nem jössz?

-Viccelsz velem? Kösz, de passzolom.

-Te tudod-vontam meg a vállamat. És szép lassan megfordultam. Direkt minden mozdulatomat vontatottan csináltam, hátha még meggondolja magát- Jó, akkor elmegyünk nélküled.

-Jó szórakozást- mondta közömbösen.

-Utolsó esély, hogy meggondold magad- mondtam kimérten- Mindjárt elmegyünk. És akkor már késő lesz meggondolni magadat.

-Szia Alexa!- intett úgy, hogy hátra se nézett.

-Akkor jó mulatást egyedül- hagytam ott véglegesen. Még azért egyszer megfordultam, hogy tényleg nem jön-e. Hát nem jött.

-Miért akarod ennyire, hogy velünk jöjjön?- kérdezte Hédi, miután befordultunk egy sarkon.

-Nem tudom. Csak imádom húzni az agyát.

-Csak ennyi?

-Persze. Mi más lenne?

-Kicsit se tetszik?

-Alig ismerem.

-Számodra ez nem lehet indok.

-Ezt meg hogy érted?

-Olyan könnyen elkezdesz beszélgetni az emberekkel. Nagyon gyorsan tudsz kapcsolatot kiépíteni.

-Az lehet, de pocsék emberismerő vagyok. Ott van például Pegi.

-Teó tesója? Mi van vele?

-Hát igazából első nap elsőnek vele, mármint Pegivel beszélgettem. Aztán jött oda bunkózni Teó. De mire kezdődött a filmvetítés, ő már Milláékkal lógott. Így maradtam Teó nyakán. Azóta boldogítjuk egymást- zártam le a témát. Ezután semmiségekről beszélgettünk. A régi életünkről, a mostani idióta szabályokról és érdekes szokásokról. Közben megvettük a fagyikat. Nem teljesen olyan volt mint otthon, de attól még iszonyatosan finom.

-Ki se néztem volna belőled, hogy ilyeneket meg mersz csinálni. Nekem, ha azt mondanák, hogy nyertem egy bungee-jumping jegyet, tuti, hogy nagy lett volna a szám, hogy majd én így, meg úgy leugrok, de mire odakerültem volna, biztos vagyok benne, hogy nem mertem volna megtenni. Nem úgy mint te- néztem rá csodálkozva.

-Én nagyon szeretek ilyen veszélyes dolgokat kipróbálni. Az otthonban volt három bátyám.

-Három bátyád? Ezt hogy érted?

-Kb. 10 éves lehettem, amikor kaptam egy büntetést- értetlenül néztem rá, mivel ő inkább az a jókislány típus, ezért gyorsan megmagyarázta- Egy kisebb gyereknek segítettem, ezért ellógtam ez egész tanítási napot. És amikor magyarázkodtam, azt hitték, hogy hazudok, ezért bezártak két napra. Vagyis nem lehetsz a barátaiddal, hanem egész végig egy teremben ülsz, és nézheted, hogy mállik le a festék a falról. Na és ekkor három másik, kicsit idősebb srác is volt ott. Ők elkezdtek beszélgetni, és egy idő után én is bekapcsolódtam. Tök jól elvoltunk, és ezután mindig hívtak magukkal. És velük próbáltam ki ezt a sok baromságot. Ezért testvérként tekintettünk mindig is egymásra.

-De jó neked. Nekem sose volt tesóm. De most van. Képzeld annyira király. Van egy nővérem- aztán folytattuk a beszélgetést. Meséltem neki Amandáról. Ő meg mesélt sztorikat a "bátyjaival"

Éppen egy padon ültünk, amikor néhány srác görkorival elszáguldott előttünk. Forogtak, hátrafelé mentek, ugrattak. Egyértelműen roller freestyle-osok voltak. Hédire néztem, akinek felcsillant a szeme.

-Menjünk utánuk- pattant fel a padról.

-Rendben-álltam fel én is a táskámat fogva, de már húzott is a korisok után.

-Elképesztően ügyesek- nézte őket ámulattal- Zac, a tesóm is freestye-olt, de volt egy balesete és abbahagyta, azóta nem engedik nekem se a srácok.

-De kipróbálnád?

-Naná! Imádok görkorizni. Mindig is ki szerettem volna próbálni.

-Megkérdezzük, hogy mehetsz-e egy kört?- indultam a srácok felé, akik időközben megálltak, gondolom pihenni, de Hédi elkapta a kezemet.

-Meg ne próbáld. Ha néznek, akkor nem megy. Meg amúgy is. Még sosem csináltam.

-Akkor itt az idő. Ne mond már, hogy nem tudnád megcsinálni.

-Jó. Rendben- sóhajtott fel.

-Jól van. Akkor gyere- és megint megindultam örömömben.

-De csak akkor, ha te is velem jössz.

-Persze, hogy veled megyek. Nem látod már el is indultam. Sőt, ha akarod még meg is kérdezem.

-Nem úgy értettem, hanem, hogy te is veszel fel korit.

-Igen?- kicsit ledöbbentem- Hát szerintem nem túl jó ötlet. Nem azt mondom, hogy nem tudok korizni, de azt se, hogy tudok. Volt már a lábamon és ennyi. Itt kifújt az ismeretségünk.

-Nembaj, majd belejössz.

-Hát jó... Sziasztok- értünk oda. Mindannyian odakapták a fejüket. Az egyik, barna hajú, egész helyes srác végigmért mindkettőnket, majd felállt.

-Sziasztok! Miben segíthetünk?

(DJ (aki mutogat), Mike (kosaras atlétás), Dorián (aki hasal), Kevin (az ötödik :-D), Ramiro (a kék sapkás))

-A barátnőm kérdezi, hogy kipróbálhatja-e a koritokat? Mehet-e veletek egy kört?

-Persze- mondta a barna hajú, és ahogy közelebb jött látszott, hogy egészen elképesztően gyönyörű zöld szeme van. Hédire néztem, hogy akkor menjen és vegyen fel egy korit, de észrevettem, hogy ő is a srácot figyeli és teljesen lefagyott.

-Hahó! Hédi- lengettem meg a kezemet a szeme előtt- Kipróbálhatod- ő rám nézett és bólintott. Mindketten felvettünk egy-egy görkorit. Két srác adta oda nekünk a sajátjukat. Még kész szerencse, hogy volt két kisebb, különben mi ment volna rá a mi 38-as lábunkra? Hédi nagy lelkesedéssel és tapasztalattal csatolta be a koriát. Én kicsit lassabban, de ment és nem kellett segítség.

Hédi megvárt míg én is elkészülök és azonnal felpattant. Ment egy- két kört a pad körül. Hát igen, szuperül ment neki. Én is nagy nehezen feltápászkodtam.

-Te Hédi, vagy valaki. Az enyém rossz. Ennek nincs féke- akadtam ki. De a srác, akinek felvettem a görkoriát elkezdett nevetni.

-Ezeknek nincs fékük. Azok csak hátráltatnának minket.

-De akkor hogy fogok megállni?-estem egy kicsit pánikba.

-Minek megállni?- röhögött egy másik.

-Nem akarom, hogy a föld fogjon meg.

-Nesze, akkor vedd fel ezt- nyomott a kezembe egy bukósisakot egy fehér pólós fiú.

-Én ezt nem veszem fel. Amúgy nektek sincs, akkor miből gondolod, hogy kell nekem?

-Bepánikoltál, hogy nincs féked. Csak ebből a kis pillanatból szűrtem le- mosolygott. Én csak a szememet forgattam, de elvettem a sisakot.

-Gyere már Alexa!- gurult vissza Hédi nem tudom honnan. Amíg én a saját korim problémájával vesződtem, ő elment a zöldszeművel.

-Tényleg! Még be se mutatkoztunk. Alexa vagyok. Most kerültünk ide. A barátnőm meg Hédi.

-Mike- mutatkozott be először a zöldszemű.

-Ramiro.

-Kevin.

-Dorián.

-DJ.

-Most komoly az a neved, hogy DJ?- nevettem fel. Lehet, hogy egy kicsit illetlen, de nem tudtam visszatartani.

-Becenév. Az igazi nevem Dmitrij Jewstignej.

-Igazad van. Jobb a beceneved. Orosz vagy? Melyik mese orosz?

-Jól van királylányok indulás- indult el Mike, és Hédi meg két másik srác, akiknek volt koriuk. Asszem Ramiro meg Dorián. DJ meg a másik, aki nekem adta a koriát (most nem jut eszembe hirtelen a neve) engem támogattak, de hamar belejöttem, szóval jöhettek gyalog szegények.

-Tudod Alexa tényleg királylány- indult meg Hédi.

-Komoly? Akkor meg mit keres az utcagyerekek között?

-Hogy érted?

-A nemesek nem foglalkoznak olyan "suhancokkal" mint mi. Amúgy kik a szüleid?- kérdezte Kevin.

-Csipkerózsika és Fülöp herceg.

-Hohoho- hőköltek hátra mind az öten.

-Mi van?- értetlenkedtem.

-Ők a legképmutatóbbak. Az a nő tizenhat évig szegényként élt. Ma meg ott terpeszkedik a palotájában- vázolta a helyzetet Ramiro.

-Ez nem igaz!- csattantam fel.

-Jó. Jó lehet- védekezett Ramiro.

-Vagyis biztos igazad van- mondta Dorián.

-Igen mi ezt csak hallottuk- védte meg a haverját DJ is.

-Ne rágj be Lexa. Nyugi. Hallod, inkább menjünk- mondta Mike is.

-Jó. Rendben. Menjünk- indultam meg- Lexa?- ütötte meg a fülemet, hogy nem a rendes nevemen szólított.

-Igen. Lexa. Az Alexa beceneve nem?

-Én még nem hallottam. De tetszik- mosolyodtam el- Na akkor induljunk- indultam meg a korival.

-Amúgy, hogy akarsz ilyen szoknyában korizni?- akadt meg Dorián.

-Ez a legkevesebb bajom- legyintettem és megpróbáltam utolérni Hédit.

Nagyon jól éreztem magam. Nem ment olyan jól, mint a srácoknak, de nem is estem el. Ez jó jel. Hédi trükköket is kipróbált. Mintha egész életében ezt csinálta volna. Kb. egy órát koriztunk. DJ és Kevin boldogan vették vissza a görkoriukat, mert eddig csak utánunk kullogtak.

-Sziasztok!- köszöntünk el.

-Köszönjük!- intett Hédi is.

-Nem tudtam nem észrevenni, hogy hogy néztek egymásra Mike-kal- fordultam Hédi felé, amikor már azon a téren álltunk, ahonnan "foghatunk egy taxit" vagyis beülhetünk egy hintóba, hogy hazamenjünk.

-Nem nézünk mi egymásra sehogy- pirult el.

-Ja-ja... Na szia! Holnap találkozunk!- szálltam be egy hintóba. Ő is beszállt egybe.

Csöndben telt az út. Én is elég fáradt voltam, a sofőröm meg kicsit idősebb volt, szóval vele se lehetett beszélni. Otthon kicsit meglepődtek, hogy hol voltam idáig, de nem haragudtak. A nap további részében egy csomót beszélgettünk. Meséltem nekik a suliról, Hédiről. Sokáig gondolkoztam, hogy felhozzam-e a srácokat is.

-Tényleg nem érintkeznek a királyiak a közemberekkel? Vagy a főszereplők a többiekkel?

-Ezt hogy érted?- nézett rám apa.

-És miből gondolod?- kérdezte anya is.

-Hát beszéltem néhány sráccal délután, és ők mondták. Ugye nem igaz?

-Persze, hogy nem.

-Vagyis nem úgy, ahogy ők gondolják- tette apa anya vállára.

-Nem nézzük le őket, de más világban élünk. Más körülmények között.

-Nem azért nem érintkezünk velük, mert méltatlannak érezzük a jelenlétüket.

-Csak megvannak a saját feladataink- beszéltek felváltva a szüleim.

-Szerencsére itt nincs, akkora szegénység, mint például a másik világban, ahol eddig te éltél. Ha nagy baj lenne, akkor tudnánk róla. És akkor segítenénk.

-De igazából nem tehetünk igazán semmit. Meg lettünk úgymond alkotva. Valójában előre elrendezett sorsunk van.

-És nem csak nekünk. Itt mindenkinek.

-Értem...- furcsa ezt így összességében hallani- Akkor igazából nincs itt rossz életű ember?

-Nem él mindenki fényűző életet, de senki nem panaszkodhat.

-Ezért is van, hogy nagyon sok mellékszereplő gyereke nem megy vissza élni a régi életét. Itt nincs sok dolguk. Nem kell tanulniuk, hogy dolgozzanak, és nem csak abból a pénzből élnek meg, amit megkeresnek.

-Vagyis abból élnek, de nem olyan magasak az árak. És nem csak a pénz a fizetőeszköz.

-Néhány feladatuk van, amit el kell végezniük, hogy megélhessenek, de nem kell agyondolgozniuk magukat- úgy beszéltek, mintha mindennap ezt gyakorolnák, hogy így tudjanak mesélni. Úgy vették át egymástól a szót, hogy egyszer se vágtak egymás szavába, és még csak hatásszünetet se tartottak.

-Aham... - pár perc csönd telepedett a szobára, ami nem mellesleg egy hatalmas nappali. Óriási beltérrel, nagy, rengeteg fényt beengedő ablakokkal. A bútorzat is, igazi palotába illő. Finom, a színek összhangban, és minden úgy van, ahogy annak lennie kell. Az ülőgarnitúra hófehér, mégis egyetlen egy piszok, vagy folt sincs rajta. Hihetetlen!

-Egy mesében vagy, elfelejtetted?- jött valaki a hátam mögé és súgta a fülembe. Megfordultam és Amanda volt az.

-Tessék?

-Hát az előbb úgy elbámultál, és mindent megvizsgáltál, ahogy én tettem az elején. Hófehér kanapé, tisztaság mindenhol. Én is pontosan ugyanígy néztem. De hát mesében vagy.

-De mesében is van nappalai?

-Hát ez már a másik világ hozománya- mondta anya- Miután eldöntötte a városvezetőség, hogy a gyermekeket elküldjük oda, és az első pár csapat visszaért. Kicsit megváltoztak itt a szokások.

-Új stílus jelent meg a régi mellett. De minden kapcsolatban van a mesebeli jelleggel.

-De témát váltva- vette át a szót anya- Mit fogsz felvenni a Befogadásra?- csillant fel a szeme, mint egy tini lánynak. És az igazat megvallva nem is nézett ki sokkal idősebbnek.

-Nem tudom...

-Remek akkor holnap elmegyünk vásárolni- kapcsolódott be az ujjongásba Amanda is.

-Jó bemegyünk eléd Disney-citybe, miután végzel a sulival. És akkor már indulhatunk is.

-Jó!- mondtam őszinte örömmel- És amúgy egy hercegnői órán mit kell csinálni?

-Hát minden alapvető hercegnős dolgot tanulsz meg. A legegyértelműektől, mint például az étkezés, az olyanokig, mint az öltözködés, vagy kommunikáció- vázolta a helyzetet Amanda. De ekkor hirtelen valami nagyon furcsa dolog történt. A szüleim egyszerre álltak fel és...

-Óóó. Milyen csodás hercegnő válik majd belőled-énekelt anya, azt hozzá kell tenni, hogy tényleg jó hangja volt.

-Mindent megtanulsz majd. És öröklöd a trónt-kapcsolódott be apa is.

-Már tizenhat éve erre a napra vártunk.

-Mikor megjelensz, és családdá váluuuuuunk.

-Mi a... Mi folyik itt?- néztem Amandára, miközben apa éneklés közben megpörgette anyát, aki átvette tőle a sort és folytatta.

-Majd hozzászoksz- legyintett a nővérem.

-És mindig ezt csinálják?

-Hát naponta úgy kétszer-háromszor. De nem vészes. Ha az elején még elmenekülsz előle, akkor folyamatosan kell hozzászoknod- indult fel a lépcsőn, én meg követtem- Majd, ha mész ének és tánc órára, akkor természetesebb lesz az egész. Mármit gondolj csak bele. Egy mesében vagy.