-Hogy ízlik? Ez a hely specialitása- mondta Amanda egy mézes rózsaszirmot eszegetve- Nagyon sokáig tartott mire rá tudtak venni, hogy kóstoljam meg. De mára már ez az egyik kedvenc édességem.

-Ja, nem olyan rossz.

Ma délután Amandával sétáltunk a városban. Illetve a Csipkerózsika faluban. A ma délelőttöt a szüleimmel a palotában töltöttem. Beszélgettünk általános dolgokról. De igazából semmiségekről. Nem akartuk felhozni a múltat. Én nem tudtam emiatt túl sok mindent mesélni, inkább ők meséltek az itteni életről, rendszerről. Szerintem, ha már itt fogom tölteni a mindennapjaimat, akkor nagyon sokat fogunk beszélgetni. Olyan szülőknek tűnnek, akikkel mindent meg lehet beszélni, de most még egy feszengtem. Olyan volt, mintha vendégségbe lennék. Amanda jelenléte egy kicsit enyhített a helyzeten. Nagyon hamar megértettük egymást. Ezért is döntöttek úgy, hogy a délutánt töltsük együtt.

Bementünk a városba. Egy csomó emberrel találkoztunk a meséből. Elmentünk a tündérek házához is. Nekem egy kicsit furcsa volt a helyzet, de Amanda úgy beszélgetett velük, mintha teljesen hétköznapi emberek lennének. Ők is akartak gyereket, de először egyik se akart férfit az életükbe, ezért, elvileg sorsot húztak, hogy ki házasodjon meg közülük. A választás Fionára esett. Azóta már mindhárman megházasodtak, de még mindig együtt élnek. Amúgy Fiónának és Flórának tündér, Faunának ember férje van. Az ő gyerekével nem találkoztunk, mert ő ember, és az emberek között él, de Fionának és Flórának teljesen tündér a gyermekük. Ők nagyon cukik repdesnek fel-alá a házban.

Aztán meg beültünk egy cukrászdába, ahol megkóstoltam a híres mézes rózsaszirmot.

-Kicsit irigyellek.

-Mert?

-Neked itt vagyok én. Nekem nem volt senkim. Mármint ott voltak anyuék, de mégis csak más egy korombeli emberrel beszélgetni.

-Hát igen. Nagyon köszönöm, hogy itt vagy. De tényleg. Nem is tudom, mit csinálnék most egyedül. És, jó egy olyannal beszélgetni, aki hasonló helyzeten ment át mint én. Biztosan tudom, hogy megértesz. Tényleg- jutott hirtelen eszembe valami, ami eddig fel se tűnt- hogy lehet, hogy megértjük egymást. Mármint a srác, akivel beszélgettem kínai, hogy lehet, hogy megértettük egymást. Tök más nyelvet használunk- Amanda felnevetett.

-Egy varázsburokkal körbevett szigeten vagy. Mesehősök között- nézett rám, egy ilyen "ez nem teljesen egyértelmű, mégis, hogy nem jöttél rá magadtól" nézéssel.

-Jó bocsi!- nevettem én is- Igazad van. Ez totál egyértelmű.

-Izgulsz, a holnap miatt?

-Mert mi lesz, holnap?- tettem, úgy mintha nagyon gondolkodnék- Bárhogy gondolkozok nem jut eszembe semmi. Szerintem csak suliba megyek, természetesen egy új suliba, mesetörit, varázslást, és hercegnősdit kell tanulnom. Tök idegen helyen, idegen emberekkel. Szerintem nincs semmi okom, hogy izguljak- nevettem.

-És igazából?

-Hát valójában egy kicsit izgulok, szerintem este nem fogok valami jól aludni.

-Nem lesz semmi baj-nyúlt át az asztalon, és megfogta a kezemet- Ha akarod elkísérlek az első napodon.

-Ja, persze. Engem akarsz elkísérni- mosolyogtam- Szerintem csak hintózni szeretnél.

-Jajj, hagyjál már!. pirult el- Nem! Tényleg téged akarlak elkísérni. Amúgy is Márk nem jár hétfőnként. Akkor van szabad napja- olyan hangosan felnevettem, hogy az egész cukrászda felénk nézett- Nem tudom mire gondolsz, de biztos nem az van, amit te elképzeltél- mondta vörös fejjel.

-Ja. Aha. Persze. Etesd saját magad ezzel. Beadod nekem, hogy hidegen hagy Márk, de fejből tudod a menetrendjét.

-Jajj, hagyjuk. Váltsunk témát.

-Jó rendben. De visszatérve a sulihoz, így jobban belegondolva várom. Várom, hogy új élményeket szerezzek. Amúgy az esetek nagy többségében szeretem a változást. Új lehetőségeim lesznek. Nem leszek beskatulyázva. Tiszta lappal indulhatok. Szóval remek kis évem lesz- mondtam magabiztosan.

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

-Héj, kelj már fel! Hahó! Álomszuszék! El fogsz késni- arra keltem fel, hogy Amanda ugrál az ágyamon- Alexa! Kelj fel!

-Jól van. Jól van. Ébren vagyok. Mennyi az idő?

-Fél kilenc múlt- hallottam Amanda hangját, de biztos még csak álmodom. Vannak olyan álmaim, hogy elkések a suliból- Nem hallottad Alexa! Mindjárt indulnod kell- na jó, ez nem álom. Kipattant a szemem, és láttam, hogy tényleg mindjárt fél kilenc.

-A francba. Hogy fogok így elkészülni? Miért nem szóltál hamarabb?- keltem fel az ágyból, és turkáltam a szekrényembe ruhák után.

-Azt hittük már rég fent vagy. Most is csak azért jöttem, hogy szóljak gyere reggelizni.

-Mi az?- néztem át a vállam fölött keresés közben- Itt nem ágyba kapjuk a reggelit? Hát milyen palota ez?- nevettem el magam.

-Anya sose szerette, ha hercegnőként bántak vele. Végül is tizenhat évig szegénységben élt. De nem baj, mármint, hogy nem kapjuk a reggelit ágyba. Mert hát régen se kaptuk, még mielőtt idekerültünk, és New York-ban is azt szerettem a legjobban, amikor a családunk együtt reggelizett.

-Óooo! Ez nagyon cuki. Na kész vagyok- jöttem ki a fürdőből.

-Így akarsz kimenni az utcára?- mutatott a ruhámra.

-Miért mi a bajod vele?- néztem végig magamon.

-Úgy nézel ki mint egy nagy vattacukor.

-Most miért mondod ezt?- egy nagyon cuki rózsaszín ruha volt rajtam. Úgy tűnhet, hogy nagyon oda vagyok a rózsaszínért, de nem így van. Csak néhány ruhám van rózsaszín.

-Semmi, semmi. Csak menjünk- tolt ki az ajtón. Nagyon gyorsan meg kellett reggeliznem, és már a hintóba jutott eszembe, hogy még csak nem is fésülködtem. Na mindegy.

Még jó, hogy itt volt velem Amanda, mert egyedül tuti eltévedtem volna ebben az épületben, amikor így kapkodok. Már mindenki bent volt a teremben, mert egy idősebb nő már beszélt.

-Ó! Remek. Alexa is megérkezett. Jól van akkor. El is kezdhetjük a feladatot. Először is mindenki mutatkozzon be. A neve, hogy honnan jött, és a legfontosabb, hogy kik a szülei- bemutatkoztunk. A világ minden tájáról jöttünk, és a legkülönfélébb emberek gyerekei voltunk- Jó most álljatok párba, a következő feladathoz- gyorsan odamentem Teóhoz, ha már ismerek valakit.

-Szia Teó! Örülök, hogy látlak.

-Éljen!- mondta flegmás Teó- Megérkezett Miss Vattacukor is.

-Ne már! Nem is!- nevetem- Mi baja van mindenkinek a ruhámmal?

-Jajj Alexa, bocsi. De Teó az én párom- előzött meg egy festett szőke hajú csaj. És amikor odaért bele is karolt. Szegény fiú olyan értetlenül nézett rá, és kétségbeesetten próbálta meg kiszabadítani a karját, a lány műkarmai közül.

(Milla)

-Hát semmi baj- mondtam teljesen őszintén. Nem aztán mindegy, hogy kivel leszek párban- Szia!- álltam meg egy lány mellett, aki eddig egyedül ácsorgott- Leszünk párok?

(Hédi)

-Persze, Alexa.

-Bocsi, nekem pocsék a névmemóriám. Hogy is hívnak?

-Hédi vagyok.

-Tényleg, tényleg. Nakoma lány vagy.  A Pocahontasból ugye?

-Igen- bólogatott.

-Tök jó. Képzeld kiskoromba az volt a kedvenc mesém. Nagyon szerettem. Tényleg neked melyik mese volt a kedvenced?

-Nem néztem igazán Disney meséket...

-Hogyhogy? A szüleid nem engedték.

-Ööö... Nekem nem voltak ott szüleim.

-Bocsi. Nem tudtam- simogattam meg a karját- De miért nem? Ha megkérdezhetem.

-Semmi baj. Árvaházban nőttem fel, mert akik adoptáltak a Disneytől, meghaltak autó-balesetben. Ezért kerültem árvaházba.

-Akkor, gondolom, neked a legjobb pillanatod az volt, amikor idekerültél. Vagyis, nem tudom, nekem csak az van előttem, amik a filmekben vannak, hogy milyen rossz körülmények vannak egy árvaházba. De gondolom a valóságba ez nem ilyen.

-Hát- nevetett fel- Azok nem a mai körülményeket mutatják, de nem is olyan jó. Nem csilivili palotában palotában laktunk. És, hát a nevelők nem tudnak minden gyereket sajátjaként szeretni.

-Szóval a feladat. Játsszátok el a másikat, úgy, hogy nem segíthettek egymásnak. Arra vagyok kíváncsi, hogy ezalatt a pár másodperc alatt, mennyire ismertétek meg egymást. Jó, akkor kezdhetjük az első párral. Akkor Fülöp és Ilian kezdhetitek- a srácok jól eljátszották egymást, kicsit az elején akadozott Ilián magabiztossága, nem tudta, hogy kezdjen hozzá, de végén belejött. Utánuk két lány jött, majd Pegi és az ő párja. Amikor Pegi kiment, hogy alakítson, egy kicsit félénken kezdte. Én rámosolyogtam bátorítóan, de elkapta a fejét. Mi baja lehet? De nem ezzel kellett foglalkoznom, mert mindjárt mi jövünk és el kell játszanom Hédit. Milyen is ő? Árva volt. De, ha ezt emelem ki lehet, hogy bántó lesz. Majd rögtönözök.

-Én ezt nem csinálom- állt Teó középen karba tett kézzel, mellette Milla nyafogott.

-Naaa!!!!! Teó!! Lécci! Ne csináld mááár!!

-Nem fog így lealacsonyodni- közöle.

-Teó. Kérlek ez a feladat- mondta a nő- Nincs vita csináld meg!- utasította.

-Hjajj- sóhajtott egy nagyot. Én magamba elkezdtem röhögni. Már vártam, hogy fogja eljátszani Millát- Jajj Úristen letört a körmöm. Én egy hercegnő vagyok. Még akkor is, ha a szüleim a Csipkrózsika meséből a tömeg egyik párja volt. Mindent megérdemlek, mert tökéletes a frizurám és a rucim is. Ez mutatja, hogy én magam is tökéletes vagyok- mondta Teó elvékonyított hangon. Közbe még gesztikulált is. Pont mint Milla. Nem bírtam tovább. Hangosan felröhögtem. És egyszerűen nem bírtam abbahagyni. 

-Most meg min röhögsz?- esett nekem, szinte szó szerint Milla.

-Csak Teón. Nyugi- nevettem még mindig. Még a könnyem is kicsordult. Teóra néztem, hogy ugye nem bántódott meg. Nem. Egyáltalán nem. Sőt még a maga módján, még mosolygott is. Ez jó értéssel töltött el. Amikor Milla észrevette, hogy senki se foglalkozik az ő hisztiével feladta, és leült. A bibi csak az volt, hogy most neki kellett eljátszania Teót. Amikor a nő szólt neki, dühöngve felállt és beállt karba tett kézzel és nem mondott semmit. A nő megdicsérte, mert végül is Teó ilyen.

-Remek, eddig nagyon jók voltak a párok. Most Hédi és Alexa következik.

-Kezded?- néztem Hédire.

-Nem-nem- rázta a fejét- Kezd csak te.

-Hát jó- gyorsan gondolkodtam és belekezdtem. Vagyis belekezdtem volna, ha tudtam volna, hogy mit csináljak- Na szóval... - mi látszik kívülről Hédiben? Csendes, (jó most még mindenki csendes), kicsit sötétebb bőre van, de én ennél sokkal többet tudok róla. Csak egyet tehettem. Megöleltem. Nagyon-nagyon szorosan. Először nem értette, mint mindenki más, de rájött, és visszaölelt erősen. Ebbe az ölelésbe próbáltam belesűríteni minden szeretet, ami, eddig esetleg kimaradt az életéből. Vagy egy percig álltunk így mindenki előtt. Ők továbbra se értették, hogy miért csináltam. Nem is játszottam el Hédit. Legalábbis szerintük. De ennél jobban szerintem nem lehet kifejezni őt. Mielőtt elengedtem volna, még a fülébe súgtam, hogy rám bármikor, bármiben számíthat. 

-Akkor most én jövök- engedett el Hédi- Annyira örülök, hogy itt lehetek. Tök sok élmény vár rám. Mindenkivel jóban leszek. Hédi, te bármikor számíthatsz rám. Amúgy hogy aludtál este, hogy érzed magad itt? Nekem nehéz volt otthon hagyni a szüleimet, de már beilleszkedtem itt is. Ja és igazából a kedvenc kajám a pizza, de valójában mindent megeszek. És képzeljétek tizenhetedik szülinapomra egy kiskutyát kaptam. És mindennap elmegyünk sétálni... Jólvan Alexa- változtatta el a hangját, mintha valakivel beszélne- most már légyszíves hagyd abba, hagyd, hogy más is szóhoz jusson.

-Nem is beszélek ennyit- mondtam nevetve, mintha meg lennék sértve.

-Dehogynem.

-Nem, csak sok mondanivalóm van. És, ha eszembe jut valami, akkor azt muszáj megosztanom valakivel, de nem beszélek sokat. Csak, ha ideges vagyok. Vagyis nem, pont, ha ideges vagyok, akkor nem tudok sokat beszélni...

-Igen?- vonta fel a szemöldökét nevetve Hédi.

-Köszönjük lányok. Hédi te nagyon ügyes voltál. Remekül elkaptad Alexa személyiségét.

A többiek is nagyon ügyesek voltak. A továbbiakban még ismerkedtünk egy kicsit. Volt játékosabb is, de volt, amikor komolyan is beszéltünk. Délben elengedtek minket ebédelni. Hédivel ültünk egy asztalhoz a sarokban, és az eddigiekről beszélgettünk, amikor hirtelen egy fekete alak bújt el a hátam mögé.

-Teó? Te meg mit csinálsz? Bújócskázol? Nem is néztem volna ki belőled!

-Nagyon vicces, Vattacukor. De most maradj csöndbe, és ha kérdezik nem láttál.

-Sziasztok- jött oda hozzánk Milla és a csapata, rajta kívül még ketten voltak, az egyik Pegi- Nem láttátok Teót? Mert megkértem, hogy üljünk együtt, de azt mondta, hogy dolga van és elrohant, de már öt perce nem jött vissza.

-Nem. És, miből gondolod, hogy mi láttuk. Lehet, hogy kiszaladt. 

-Mert ti olyan jóban vagytok. De álmodozz csak. Teó az enyém.

-De miért vannak sokkal helyesebb fiúk is itt. Aúú- egy erős ütést éreztem a sípcsontomon, mert Teó addigra már az asztal alatt volt.

-Mi az?

-Semmi semmi, csak valami megszúrt- rúgtam előre az asztal alá. Sikeresen eltaláltam Teót- Jaj most meg rángatózik a lábam. Bocsi, csak van hogy megtörténik. Remélem nem fog többször.

-Jó, akkor hagyunk titeket. Csak még egyszer mondom. Maradj távol tőlem és Teótól.

-Az elsőt meg tudom ígérni, de a második nem rajtam múlik- vontam meg a vállamat.

-Nem is tudtam, hogy ennyire odavannak értem a csajok- mászott ki Teó az asztal alól, miután elmentek a lányok, és leült mellém. Úgy, hogy ha bármikor a helyzet úgy kívánja vissza tudjon menni a menedékére.

-Szerintem nem azért- szólalt meg gondolkozva Hédi. Mindketten ránéztünk- Mármint nem, nem azért. Nem azt mondtam, hogy nem nézel ki jól... Mármint...Nem... Vagyis... Úgy értem...  Ajj- vörösödött el szegény.

-Mond csak. Én értem.

-Én nem de mond azért- nézett Teó még mindig értetlenül. Hédinek nagy bátorság kellett, amíg végre megszólalt és nem volt rákvörös.

-Szóval szerintem Alexára mérgesek. Azt akarják, hogy ő ne érezze jól magát.

-De miért? Nem csináltam semmit. Vagy igen? Jajj mondjátok meg, ha igen. Alig voltunk együtt. Nem is ismernek. Szerintem az logikusabb, hogy Teó tetszik nekik

-Nem. Nem csináltál semmit. Csak nem vetted észre, hogy te vagy a legelőkelőbb?

-Hogy?

-Mármint, te vagy Csipkerózsika lánya. Egy hercegnőé. Ráadásul a meséje főszereplője. És a legtöbben vagy csak mellékszereplők,  vagy nem királyi sarjból származnak.

-De bennem tisztán királyi vér folyik- fejeztem be helyette a mondatot- De ez tök gáz, hogy ilyen miatt utálnak. Nem tehetek róla. És akkor azt mondod, hogy azért vannak Teóval, hogy engem bosszantsanak?

-Nekem még mindig jobban tetszik az az elmélet, hogy én jövök be neki.

-És akkor még hozzájön az is, hogy ma reggel elkéstél, és nem bűntettek meg- folytatta Hédi az elmélkedést, figyelmen kívül hagyva Teót.

-Nem tehetek róla. Elaludtam na.

-Ja. Családi vonás.

-Ha ha nagyon vicces- én csak a szememet forgatva néztem Teóra, aki tök komoly arccal nézett vissza rám, de Hédinek tetszett a poén, és hangosan nevetett. Mármint magához képest. Aztán hirtelen az órájára nézett.

-Hé srácok- állt fel Hédi- Bocsi, de nekem mennem kell. A szüleim mondták, hogy egykor találkozzunk, mert mutatni akarnak valamit.

-Jól van. Szia- intettem neki- Na mizu?- fordultam Teóhoz- Milyen volt a tegnapi napod?

-Elment egynek-mondta és beleivott a limonádémba.

-Hé! Nem kaptál kaját?- húztam vissza magam elé a poharam- De tényleg. Miért nem eszel?

-Lefoglalt, hogy meneküljek.

-Értem. Képzeld én tegnap ettem egy olyan rózsaszirmot, ami mézbe volt mártva. Nagyon finom volt. Jaaa! Ééés kéépzeld el. Van egy nővérem. Tök jó. Tizenhét évig egyke voltam, most meg kiderült, hogy van egy nővérem. Nagyon hasonlítunk. És képzeld el. A nővérem már tavaly meglátogatott engem kiadva magát egy dán cserediáknak.

-Nagyon izgalmas- húzta vissza a limonádét, és elkezdte kevergetni a szívószállal, majd felnézett- Most komolyan mit képzelten, amikor tőled kértem segítséget? Tudhattam volna, hogy ezzel a rengeted dumáddal vagy olyan rossz, mint Milla.

-Na jó. Ezt szívd vissza. Nem vagyok olyan mint Milla- háborodtam fel.

-Jól van. Jól van- tette fel védekezően a kezét- Nem vagy olyan- nyugodott meg és ivott még egy kortyolt- Rosszabb vagy- nézett rám mosolyogva.

-Igen Teó? Igen?- vontam fel a szemöldököm- Milla- kiáltottam el magam.

-Jól van. Oké. Te győztél. Csak maradj csöndben- szerencsére nem hallotta, szóval nem kellett magyarázkodnom.