Mégegyszer nagyon bocsi, hogy ilyen sok időre eltűntem, de annak nagyon örülök, hogy ez idő alatt sem érkezett kevesebb vote, mint eddig. Ezért most kárpótlásul egy kicsit hosszabb rész hozok.

-Egy kis figyelmet kérek!- lépett be Tündérkeresztanya az osztályterembe. Kb ez volta az a pillanat, amikor felébredtem. Eddig csak kómás fejjel botorkáltam. Arra sem emlékszem, hogy jutottam el idáig. Nagyon fáradt voltam a hosszú szombati bál miatt, azt leszámítva, hogy tegnap majdnem végig aludtam. Úgy négy órára keltem fel, ebédelni, meg egy kicsit rendbeszedni magamat. Nagyon jó volt, mert a felnevelő anyukám megint fel tudott hívni abban a pár órában. Lelkesen elmeséltem neki mindent a bálról, és ami eddig történt velem. Olyan volt, mintha egy régi ismerősömmel beszélgettem volna- Szeretnék bemutatni nektek valakit- zökkentett ki megint a tündértanárunk a gondolataimból- Ő itt Jax- húzott be egy feketehajú, kicsit sötétebb bőrű, magas, elég helyes, velünk egykorú fiút, aki széles mosollyal köszöntött minket- Jax is veletek együtt idekerült Új tag, de sajnos eddig nem tudott jönni, mert súlyos műtéte volt, amit meg kellett csinálni az otthoni kórházában, a saját orvosaival- ennél a mondatnál, mintha Jax egy kicsit elhúzta volna a száját, mintha nem lett volna olyan széles a mosolya, mint előtte- De most végre sikerült csatlakoznia hozzánk. Neki majd külön tartunk egy gyors Beavatást, ahol, majd bemutatjuk a népnek is. De most kérlek fogadjátok be, mutasatok meg neki mindent, hogy betudja hozni a lemaradását.

A srác elindult helyet keresni magának. Elég sok üres hely van és a legtöbb olyan, ahol nem ül senki. Egy olyan padot választott magának. Mihelyst leült elkezdtek záporozni felé a kérdédek.

-Honnan jöttél?

-Mi bajod volt?

-Teljesen meggyógyultál?

-Kik a szüleid?

-Melyik meséből vagy?

Szegény Jax, alig bírta kapkodni a fejét a sok kérdés között, hogy mindegyikre tudjon válaszolni, mindegy mennyi kérdést kapott. Amikor ahoz a részhez ért, hogy a Notre Dami toronyőr-ben szerepelnek a szülei, és azok Phoebus és Eszmeralda. Eszmeralda hallatán sokaknak a lelkesedése és a kedvessége alábbhagyott, így már egyre kevesebb kérdést kapott. Annyira, hogy ebédszünetben már egyedül ebédelt.

-Te Hédi! Ne üljünk oda hozzá?- szólalt meg bennem a „mindenkivel jóban kell lennem” érzés.

-Dehogynem! Menjünk!- lelkendezett Hédi. Szerencsére ő sem az antiszociális fajtából van.

-Szia! Szabad ez a hely?- álltam meg az asztalánál. Mint mindig most is mosolyogva bólintott.

-Alexa, és... Hédi! Ugye?- mondta kicsit bizonytalanul, de amikor helyeselve bólintottunk, megnyugodott- De azt már ne kérdezzétek tőlem, hogy kik a szüleitek- mondta fejcsóválva.

-Csipkerózsika, és Nakoma- mutattam magamra, majd Hédire.

-Ja persze- csapott a homlokára.

-Mikor érkeztél?

-Tegnap.

-És akkor találkoztál a szüleiddel?

-Igen.

-És jófejek?- beszélgettünk két falat között.

-Nagyon. Nagyon kedvesek. Kicsit nehéz megszokni, mert nagyon furcsa.

-Nyugi! Csak az első pár nap ilyen. És jó ott ülni egyedül?

-Nem ülne be mellém senki. A származásom miatt viselkednek így velem? Az eddigi életemben is máshogy bántak velem, mivel látszott rajtam, hogy egy kicsit cigány beütésem van. És amikor megtudtam, hogy ki az igazi anyukám nagyon megörültem, aztán amikor idejöttem úgy éreztem a fellegekbe járok...

-Mert tényleg jártál ott- nevettem közbe. Nem vette bunkóságnak, mert ő is velem együtt nevetett, majd folytatta.

-Eleinte olyan kedvesek voltak velem, aztán mintha hirtelen váltam volna azzá. Semmibe vettek.

-Ne foglalkozz velük- nyugtattam- Fura egy banda- ettem két falatot majd folytattam- Nem egyszer próbálkoztam összebarátkozni velük, de mintha a falnak beszélnék- majd hirtelen felvillanyozódtam- Tényleg! Amúgy nincs kedved odaülni hozzánk?

-De hát ti ketten ültök- értetlenkedett.

-Igen. De Teó mellett van hely.

-Szerintem nem bír engem.

-Hagyjad- legyintettem nevetve- Ő senkit sem bír. Vagyis, szerintem, igazából ez csak a látszat.

-Alexa és Teó nagyon jóban vannak- hangsúlyozta ki jelentőségteljesen a jóban szót, és felhúzott szemöldökkel vigyorogva nézett rám.

-Igen?- hallottam Jax hangjába egy kicsi csalódottságot.

-Ez nem is igaz- vágtam röhögve könyökkel oldalba a barátnőmet- Nem tudom mire gondolsz, de tuti nem az van, amit akarsz, hogy legyen. És már valamikor lezártuk ezt a témát.

-Hali csajok!- csapott valaki hirtelen hátulról rá a vállamra. Ki más, mint Ilian?- Szia Jax- köszönt a fiúnak is- Mizu? Ja várjál! Mindjárt mesélhetsz, csak elmegyek kajáért.

-Eddig miért nem mentél? Egyszerűbb lett volna.

-Jó lehet- legyintett- Csak köszönni akartam nektek. Foglaljatok nekem egy helyet!

-Miattam úgyse jön ide senki- sóhajtott Jax- De nem zavar. Megszoktam. Illetve, reménykedtem benne, hogy itt más lesz. De mivel ugyanolyan körülményen között nőttek fel mint én, szóval nem zavar.

-Ne hülyéskedj! Jó fej vagy!- mondta Hédi.

-Velük van a baj, ha ezt nem látják!

-Kik nem látnak mit?- jött oda az asztalhoz Fülöp.

-A többiek, azt, hogy Jax jófej- magyaráztam meg- De látom neked legalább volt eszed és a kiszolgálópultnál indítottál- néztem rá elismerőn, majd mindannyian a sorban álló Ilianre néztünk, és felnevettünk. Miután Ilian is csatlakozott hozzánk, jókedvűn megettük az ebédet, és közben Jaxet kérdezgettük. Hol élt eddig, mi volt az a betegség, ami miatt kórházban volt, mi a hobbija, stb, stb.

-Californiából jöttem, ahol tudtam, hogy örökbefogadtak, mivel egyáltalán nem hasonlítottam a szüleimre, de azt mondták, hogy a kórházban születésem után hagyott ott az anyukám, és így kerültem hozzájuk. Öt éves korom óta járok hip-hop-ra.

-Az tök király!!- lelkesedett Ilian.

-Mutatsz valamit?- álltam fel izgatottan én is.

-Most? Itt?- döbbent le Jax.

-Hát gyors befejezzük az ebédet, kint az udvaron- fogta meg a tálcáját Hédi is.

-Ja. Még van tíz percünk órakezdésig- követett minket Fülöp.

-Hát jó- adta be a derekát Jax- De nem vagyok annyira jó.

Kint az udvaron Jax elindított valami zenét a telefonján (majd el kell neki mondani, hogy nemigazán szeretik, ha ilyen cuccokat használunk a suli területén) és elkezdett break-elni. Vagy két percig a fején pörgött, ugrált össze-vissza. Már abban elfáradtam, hogy néztem. Minda négyen tátott szájjal bámultunk rá. Nagyon tehetséges. Egyszer sem esett el, vagy bakizott az az öt perc alatt, míg a zene ment.

-Hű, haver! Ez elképesztő volt!- pacsizott le vele Ilian.

-Ha ez volt, az a nem annyira jó, akkor az én tehetségemet mínusz húsznál kéne kezdeni mérni- még mindig nehezen tértem magamhoz a sokktól.

Próbált szerény maradni, de mi egy kicsit talán túl buzgón dícsértük, mert mire beértünk a terembe, vagy harmadjára mesélte el, azt, amikor kificamodott bokával vett részt egy junior bajnokságon és negyedik helyezést ért el, úgy hogy elvileg a harmadik helyezett bunda volt. Meg még eldicsekedett néhánszor, hogy hány, meg hány csajt szedett már fel a tánctudásával. Nagyon aranyos volt, mert iszonyatosan lelkesen tudott mesélni. De már harmadjára sok volt.

-Gyere, akkor ülsz mögénk?- kérdeztem.

-Á, nem- legyintett- Jó nekem a saját helyem.

-Gyere csak! Jobb ott ülni egyedül?- vontam fel a szemöldököm.

-Rendben. De...

-Nincs semmi de!- szólt bele Hédi. Leültünk, Jax meg mögénk. Ilianék valahol előrébb szoktak ülni- Teó még nincs itt?- nézett hirtelen körbe Hédi.

-De itt van, csak elbújt- hallottam Teó „kedves" hangját- Ez meg mit keres itt?- tette karba a kezét, mikor megérkezett a padjához és észrevette, hogy Jax is ott ül.

-Nem akartuk, hogy egyedül üljön, ezért mögöttünk foglalt helyet- mosolyogtam rá, ami meg kell hagyni bátor húzás volt, mert nem tudott róla, és egy olyan dologban döntöttünk helyette, amihez neki is köze van.

-De elmehetek, ha gond- fogta meg a cuccát Jax.

-Ne maradj csak!- mutattam vissza a padra végig Teó szemébe nézve. Erre Jax jobbnak látta, ha visszaül, és csendben marad. Még egy fél percig farkasszemet néztünk Teóval, majd felhorkantott és levágta magát a padba, én pedig villantottam egy „győztem!" mosolyt- Mondtam, hogy minden rendben lesz- mosolyogtam Jaxre.

-Persze! Szerintem is jól meg leszünk- tért vissza az új fiú optimizmusa.

-Nem kell jóban lennünk vigyori- mondta Teó a szokásos hangnembe.

-Ne már Teó! Legyünk haverok- tette Jax a vállára a kezét.

-Ne érj hozzám- emelte le a kezet a válláról- Mit ártottam neked, te lány, hogy rámsóztad a te fiú változatodat?- nézett rám fáradtam, én meg nevetve előrefordultam.

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

-Ti hogy lettetek barátok?- kérdezte Jax, mikor mentünk át az egyik teremből a másikba. Tánc óránk lesz. Mostmár Jax-szel javul a fiú-lány arányunk.

-Mi Hédivel?- mutattam kettőnkre. Jax bólintott, így elmeséltük, az első tanítási napot, amikor el kellett játszani a másikat.

-És Fülöp meg Ilian? Ők olyanok mintha mindig is ismerték volna egymást.

-Igen. Nagyon durva. De nem. Csak mindkettőjüknek a szülei a Herkulesből vannak, és amikor ezt megtudták, akkor elválaszthatatlanok lettek.

-És hogy érezted magad az első napon?- kérdezte Hédi.

-Ti nagyon rendesek vagytok velem. És ezt sosem fogom tudni meghálálni. A többiekkel még nem annyira beszélgettem, de lenne akit szívesen megismernék közelebbről.

-Juujj!!- váltott Hédi hangulatot. Most belelkesedett és úgy ugrált, mint, amikor egy lány megérzi, hogy szerelem van a levegőben.

-És ki az?- ugráltam én is. Szegény Jax, elsüllyedt volna szégyenében, velünk, ezzel a két dilid csajjal az oldalán.

-Nincs konkrét, csak úgy mondtam- mondta enyhén elvörösödve.

-Jó, oké, értem. Hanyagoljuk a témát. Amúgyis van, amit mindig is tudni akartam. Jó igazából nem mondhatom, hogy mindig is, mivel nég csak ma ismerlek, és ezért, erre az egy napra nemigen használatos a mindig is, inkább hosszabb távra szokták használni...

-Jajj, Alexa! Nyögd már ki- sóhajtott Hédi, mert egy kicsit elkalandoztam.

-Oké! Oké- nevettem el magam- Mégis csak igazad volt, amikor eljátszottál az első nap- kacsintottam a barátnőmre- Naszóval, azt akartam kérdezni, hogy mi is volt a betegséged, ami miatt kórházba kellett menned? Többször kérdeztük már, de lehet, hogy csak én nem figyeltem, amikor elmesélted, de én még nem hallottam.

-Igazad van- bólogatott Hédi- Mintha mindig kitértél volna a téma elől- amikor meghallotta a betegség szót, azonnal lesápadt egy kicsit, pedig az előző másodpercekben még nagyon vidám volt.

-Hát... ööö... izé... - makogott össze vissza. De nem úgy, mint, amikor valaki egy rossz emléket nem akar felidézni, inkább, mint amikor egy diák próbálja kimagyarázni a szüleinek, hogy miért lett kettes a dolgozata. Kétségbeesetten próbál kitalálni valamilyen hazugságot, ami még igaz is lehet- Nem is tudom. Nem nagyok emlékszek a kórházban töltött időre- kezdett el mesélni. Itt már nem voltam biztos az előbbi gondolatmenetemre. Ezt a választ olyan hitelesen adta elő, hogy, akár igaz is lehetett volna.

Táncórán kicsit visszábbvettünk a tempóból, mert eddig nagyon gyorsan haladtunk a hétvégi bál miatt. Ma Jax-szel táncoltam, mert nem akartam, hogy szerencsétlen a tanárral táncoljon az első óráján, így „feláldoztam” magamat. Jax-nek valami hihetetlen ritmusérzéke volt. Nagyon sokat szidott, hogy hogy lehetek ilyen béna. De nagyon jó volt.

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

-Szerinted milyen betegség az, amire nem emlékszel és több hetet kellett kórházban töltened, sőt még át se szállíthattak egy másikba?- kérdeztem Teótól, ahogy mentünk ki az épületből a nap végén- Nem vagyok egy Sherlock Holmes, de nem nagyon vág össze nekem a kép. Mintha titkolna előlünk valamit. Sőt Tündérkeresztanya azt mondta, hogy műtéte volt. Jax meg semmi ilyesmit nem említett.

Teó a szokásos „semmi nem érdekel” nézésével fordította felém a fejét.

-Nem tudom. Nem érdekel. Nem is fog soha izgatni. Ha ennyire érdekel menj és beszélj vele, Sherlock. Még a végén megfájdul az a csinos kis fejecskéd- morogva otthagytam, Amandával majd biztos meg tudom majd beszélni.

-Hát nem tudom- vakarta a tarkóját a nővérem- Ha kómában volt, akkor simán lehet, hogy több ideig volt kórházban, és nem is emlékszik rá.

-De mi van azzal, hogy egész nap kerülgette a témát, és ahhoz is két perc kellett, hogy kinyögje. És Tündérkeresztanya műtétet is emlegetett.

-Pont amiatt, mert nem emlékszik rá, azt gondolja, hogy nem is történt meg, ezért amikor mesél róla, az olyan neki, mintha egy hazugságot kéne beadnia nektek. És ugye tudod, hogy kóma alatt is van néha műtét.

-Nem tudom. Lehet. Vagyis azt vágom, hogy lehet műtét is. De nekem akkor se áll össze a kép- ráncoltam a szemödököm. Amada, aki eddig hassal feküdt az ágyamon, feltápászkodott.

-Ha ennyire zavar, akkor kérdezz rá. De szerintem hagyjad, lehet, hogy nem szeret beszélni róla. Új helyen van, ne támad le rögtön. Hagyj időt neki beilleszkedni.

-Nem is tudom hogy bírtam ki eddig nélküled- odamentem és nagyon szorosan megöleltem- Minden embernek kellene egy nővér- így ültünk egy ideig, majd a szobalányom belépésére engedtük el egymást. Egy tálca sütit kaptunk- Egy jó beszélgetéshez mindig kell süti is- vigyorogtam- Köszönöm Éva!- a középkorú, de őszülő hajú nő meghajolt és kiment a szobámból.

-Mit mondtál, kik a szülei, ennek a Jaxnek?- harapott bele egy csokis sütibe Amanda.

-Eszmeralda és Phoebus- mondtam miközben kivettem én is egy szeletet.

-Óó..!! Tudtad, hogy ő a Notre dame-i toronyőrből az első utód?

-Tényleg? De amúgy ebben az évfolyamben nem ő az első. Tudod van egy srác még. Te, ez a süti nagyon finom.

-Van egy külön szakácsnő, aki csak édességeket csinál. És nagyon ügyes. Az egész falunak ő csinálja a tortákat, és sok megrendelése is van.

-Ez nagyon király!

-Hát persze, hogy az. Mivel mi királyi család vagyunk- kuncogott Amanda- Visszatérve Jaxre. Nagyon látszódik rajta, hogy... - hezitált, hogy hogy használhatná nem lekezelően.

-Cigány?- nem kell szerintem ezzel bajlódni. Ha valakinek ez a származása, akkor ez a származása. Ez ellen se ő, se senki más nem tud tenni semmit. És nem is kell.

-Igen.

-Hát egy kicsit. De mivel ugye fehér bőrű az apja, ezért nem annyira... hogy is mondjam... erős?- mondtam ki bizonytalanul ezt a szót, mivel nem ez a legmegfelelőbb. De most hírtelen nem jutott eszembe jobb- Vagy nem is tudom, hogy mondjam... Nem annyira cigány. Na.

-Értem. És helyes? 

-Ne már Amanda! Neked mindig ezen jár az eszed?- nevettem fel.

-Neeem!!- tetetett felháborodást- Néha azon, hogy mennyire okosak...- nevetett fel végül.

-Amúgy, nem annyira csúnya...- válaszoltam az eredeti kérdésre.

-Aha. De tényleg! Nem is értem miért kérdeztem- csapott a homlokára, én meg kérdőn néztem rá- Hát neked ott van Teó.

-Hogy mi?- nem igazán értettem az összefüggést. Meg azt a mondatot se igazán, hogy „ott van neked Teó"- Mi az hogy nekem?

-Láttalak táncolni benneteket a bálon.

-Na és? Iliannal és Fülöppel is táncoltam.

-Igen, de ők felkértek másokat is, míg Teó egyedül veled táncolt. És nevetni se láttam mással, csak veled- elkerekedett szemekkel néztem rá.

-Te figyelsz engem? Nincs saját életed?- néztem rá döbbenten. Mire Amanda elnevette magát.

-Dehogyis figyellek. Csak néha pillantottam rád, de én nagyon jó vagyok az emberek megfigyelésében. Van, hogy a bálokat azzal töltöm, amikor nem táncolok, de van, hogy még akkor is, az embereket figyelem. A viselkedésüket, a reakciójukat egyes esetekre.

-És ezt te élvezed? Egyáltalán legális ez?

-Miért ne tehetném?- nevetett fel megint.

-Nem tudom.

-De amúgy, nem bántok meg senkit.

-De miért csinálod? Pszichológusnak kéne menned.

-Nem tudom miért. Egyszerűen, szórakoztat. De amúgy tényleg pszichológusnak készültem. Csak hát idekerültem.

-Hát, mondanám, hogy értem. De nem. Nem tudom megérteni, hogy mi az élvezet ebben. De ha neked ez jó.

-Alexa, Amanda- nézett be anyu az ajtón- Ma vacsorára átjönnek a szüleim. Alexa, a bálon már találkoztatok, de most családi hangulatban is, jobban megismerkedhettek.

-Rendben. És mikor?

-Édesem!- mondta lágyan- Mikor van a vacsora?- nézett rám olyan „hát ez nem egyértelmű?" nézéssel- Fél hétkor- bólintottunk- Mit csináltok?

-Beszélgetünk- mondta Amanda.

-Jó, akkor hagylak is titeket. Vacsorára illendően öltözzetek fel. 

-Ez azt jeleni, hogy pufi ruha stb?

-Ez azt jeleni, hogy estélyi ruha, frizura, smink. Mint egy bál- tette a vállamra a kezét a tesóm, anyu meg bólogatott.

-De hát miért? Ez csak egy családi vacsora.

-Egy királyi, családi vacsora- egészítette ki anya.

-Aha így már mindent értek.

-Ne nézz így- mondta anya. És igaza volt, mert olyan fejet vágtam, mint aki citromba harapott. Dehát kinek van kedve kikenni magát egy órára, a családja előtt?- Lassan kezdjetek el készülődni- mondta és kiment a szobából. Az órára néztem. 4:37. Minek már elkezdeni? Még van bőven időnk.

-Te mit fogsz felvenni?- kérdezte Amanda.

-Még nem tudom... Vagyis de. Nincs más ilyen ruhám, csak az ami most volt rajtam a bálon.

-Nem is lesz más. Mindenkinek egy báli ruhája van.

-Micsoda?- tátottam el a számat- Hogyhogy? De akkor minek van az a sok ruhabolt? És mi van, ha elszakad, vagy valami?

-Csak vicceltem. De elszakadni, vagy bepiszkolódni nem fog. Nem lesznek koszosak a ruhák. Tartósan biztos nem.

-Miért nem? Mi az, hogy nem koszolódik be? Ez nem logikus...- Amandára néztem, aki úgy nézett rám, aki tudja, hogy mi az amit nem értek, miért lehetséges, tudja az okát, de nem fogja elmondani- Jaaa!! Értem. Mesei viszonylatban logikus- egy mesében sosem koszos, szakadt valakinek a ruhája. A tesóm bólintott- Akkor vegyem fel azt?

-Felveheted. Vagy megnézheted, tetszik- e valamelyik ruhám.

-Ó, de jó! Köszönöm- ugrottam a nyakába.

-De előre szólok, hogy néhányhoz személyes emlék köt, szóval azokat nem szívesen adom oda, ha nem baj.

-Dehogyis! Csak azt viszem el, amit ideadsz.

Átmentünk a az ő szobájába. Az övé halványlila, hatalmas ablakokkal (nagyobbak, mint az enyém), és az ágya az ablak alatt van. Úgy megoldva, hogy egy kis lépcsőn kell felmenni egy dobogóra, és ott van az ágya. Már voltam itt, de ezektől a hatalmas ablakoktól mindig elakad a lélegzetem. Nem tudom miért, hiszen az egész kastélyban ekkorák, illetve nagyobb ablakok is vannak, de még azokat sem sikerült megszoknom.

Amandának tele van a gardróbja báli ruhákkal. Rövidebbekkel, hosszabbakkal, és szinte a szivárvány minden színében találni itt göncöket. Kiválasztottam tizet, hogy fölpróbálom, de amikor meglátta a nővérem néhányhoz volt egy-két szava.

-Ezt ne, mert ez az első báli ruhám- mondta egy hosszú, halványkék ruhára- Ezt se, mert ezt meg ettől a nagyitól kaptam- ez egy testhez simuló sárga darab volt- Ebben nem tudsz leülni- és felmutatott egy hatalmas abroncsot, ami hozzá tartozott.

Miután ezeket kizártuk, néhány másik kíséretében, amiket egyéb személyes okok miatt nem akart nekem adni, elkezdtük a próbálásukat.

-Ennek kicsit bő a dereka. Pont annyira, hogy ne álljon jól- Ez nem igazán a te stílusod- ezzel, mint igazából, az összes többivel, egyetértettem.

-De a tied se. Honnan van?- hámoztam le magamról a zöld, térdig érő kisestélyit. A színe így utólag nem túl szép, de amikor kiválasztottam, akkor is inkább a szabása tetszett meg.

-Asszem valahol nyertem.

-Itt báliruhákat nyernek az emberek a tombolán?- máshogy nem igen tudtam elképzelni, hol nyerhette.

-Igen- mondta halál komolyan, miközben én már egy másik ruhát próbáltam fel.

-Na ne! Vannak dolgok, amiket sosem fogok megérteni ezzel a szigettel kapcsolatban- majd kiléptem az ajtó mögül. Erre a ruhára minden magyarázat nélkül, csak megrázta a fejét. Olyan határozottan tette ezt a mozdulatot, hogy inkább nem kérdeztem semmit.

A maradék ruhát, amit kiválasztottam ilyen-olyan okok miatt tettem vissza a szekrénybe. Majd újra átnéztük, mégegyszer a ruhatárat. És végül találtunk egy egész elfogadhatót. Halványrózsaszín, térdig érő, tüllös a szoknyarésze és a derekán van egy vékony ezüst színű öv.

-Ez eléggé passzol hozzád az itt töltött első napok ruháit követően- utalt arra, hogy az első két nap a rózsaszín árnyalatában válogattam a ruháimat.

-Kész csoda, hogy ebben a hatalmas szekrényben találtunk egy megfelelő ruhát- mondtam irónikusan, majd fáradtam dőltem le Amanda ágyára.

-Nem, nem kisasszony- mondta fennhangon- Nem dőlünk ki! Még nem vagyunk kész- húzott fel az ágyból.

-Nem már...- nyavalyogtam- Csini vagy- néztem végig rajta. Nem is tudom mikor öltözött át.

-Köszi. Akkor gyere megcsináljuk a hajadat.

-Ajj, nem kell- nyöszörögtem- Kivasalom és kész.

-Te tudod- vont vállat Amanda- De igazad van én sem csinálok nagy felhajtást- majd odament egy mikrofon szerűséghez és belemondta, hogy Mirelt hívja a szobájába- Megcsinálnád a hajamat vízesésesre?- nézett kedvesen az említett nőre, miután belépett a szobába.

-Persze. És magának Alexa kisasszony?

-Én csak kivasalni szeretném.

-Rendben. Amanda kisasszony után megcsinálom a magáét is.

-Jajj, hagyja! Majd megcsinálom magamnak.

-Dehogyis kisasszony. Nekem ez a munkám- mondta mosolyogva, miközben fésülte a nővérem haját.

Miután Mirel végzett mindkettőnkkel, Ruby jött be, hogy megcsinálja a sminkünket. Negyed hétre már mindketten pompásan festettünk.

-Gyere menjünk le- húzott maga után Amanda.

Lementünk az ebédlőbe. Egy hatalmas asztal telis-tele volt finomabbnál finomabb ételekkel. Annyi volt, hogy kábé fél Afrikát meglehetne menteni sz éhhaláltól.

-Nem hatan leszünk?

-De. De kell a változatosság. Mármint, hogy tudjunk miből válogatni.

-De ennyi?- mondtam még mindig felháborodva- Mi lesz a maradékkal?

-Odaadjuk a falu szegényebb lakóinak- mondta apa, aki megjelent a lépcső tetején.

-Na ez egy jó hír- vidultam fel.

-Csodálatosan néztek ki lányok- ölelt meg minket apa- Néha nehezen hiszem el, hogy az én lányaim vagytok.

-Ne mondj ilyeneket apa. Te sem panaszkodhatsz- szorítottam az ölelésen. Leültünk az asztalhoz, nemsokára csatlakozott anya is. Alig ült le, jött Max a komornyik és bejelentette a nagyszüleimet. Vicces, hogy szinte az otthonukba is be vannak jelentve.

-Anya! Apa!- üdvözölte anya a szüleit.

-Adel! Lipót!- adott apa is két puszit.

-Nagyi! Nagypapi!- ölelte át őket Amanda is, maga után húzva engem is, és csak akkor engedte el a kezemet, amikor átölelte őket. Így kerültem én is elég közel hozzájuk.

-Sziasztok!- köszöntöttem vidáman őket.

-Szia Alexa!- nézett kedvesen rám nagyi, majd magához húzott. Kicsit fura volt, de visszaöleltem. Ezután következett nagypapa is, de ő még egy puszit is nyomott a fejem tetejére.

Miután mindenki kiölelekezte, kipuszilgata magát, asztalhoz ültünk és felszolgálták az előételt. Igen van előétel is, ami nem volt az asztalon. Nem volt nagy valami. Egy lapos kör volt, amin voltak kis kék pöttyök. Bármi lehetett.

-Mi ez?- böktem a villámmal az „előétel" felé- Muszáj megenni?- néztem rá fintorogva.

-Ez a nagyapád specialitása- szerintem világéletemben nem szégyelltem még el így magam. 

-Bocsánat!- szabadkoztam az egész családnak.

-Nem tudhattad- legyintett nagypapa- De attól még kóstold meg.

-Nagyon finom- erőltettem mosolyt az arcomra. Ugyanis semmi íze nem volt. Amanda alig bírta visszatartani a nevetését. A többiek meg kedélyesen folytatták a beszélgetést. 

-Miután mi irányítjuk a falut...

-Az országot kincsem! Az országot- vágott anya szavába felháborodottan az asztal végéből a nagypapám.

-Jó, jó- legyintett- persze.

-Nem! Nem! Nem mindegy- állt már fel az asztaltól is.

-De igenis mindegy Lipót- szólt rá nagyi- Ezt már megbeszéltük. Az ország MagicIslan. Mi csak egy falu vagyunk.

-Amíg én élek, addig ez így van. Egy országnak vagyunk a feje és nem holmi kis falunak- hadonászott a villájával.

-Igen papa. Igazad van- mosolygott anya az apjára.

Elég muris jelent volt. Mert nem olyan típusú a nyagpapám, hogy megrémülsz, amikor rádkiált, hanem inkább hasonlított egy elég sokadik évében járó, inkább szenilis bácsikának. De nem nevettünk. Az iránta érzett tiszteletből nem. Pedig tényleg egy kis hülyeségen húzta föl magát. És még csak nincs is igaza. De amikor Amandára nézzem és láttam, hogy ő is alig bírja visszafolytani a nevetését, és összetalálkozott a tekintetünk, kipukkant belőlünk a nevetést. 

-Lányok- szidott le minket anya lesütött szemmel.

-Bocsánat- mondtuk egyszerre.

-Mesélj valamit magadról Alexa- nézett rám nagyi- Igen pulykát kérek szépen- ezt már az egyik pincérnek szánta, mert már elkezdték ellepni az asztalt, hogy szedjenek nekünk a főételekből.

-Hát, mit meséljek?- kérdeztem leginkább magamtól, mert jelenleg mindeki a vacsorájának a kiválasztásával volt elfoglalva- Otthon volt egy kutyám, meg egy barátom, Ferinek hívták- ahogy ezt kimondtam Amandából az este folyamán sokadjára tört ki a nevetés.

-Volt egy kutyám és egy barátom...- törölgette a könnyeit a nővérem. Jó így utólag nagyon bénán hangzott- És érted. Hamarabb mondta a kutyát- fogta még mindig a hasát és úgy nézett ki, hogy nem most fogja abbahagyni a nevetést- És biztos a barátodat hívták Ferinek? Vagy a kutyád volt a barátod?- hahotázott- Nem volt semmi másom, csak egy kutyám és egy barátom.

-Befejezted?- néztem rá fáradtan, de nem éreztem kellemetlenül magam, csak vártam, hogy kijavíthassam az elszólásomat. Amúgy, míg Amanda a nevetéstől kicsorduló könnyeivel küszködött, a családom többi tagja is elmosolyodott.

-Nehehem!!- próbált megszólalni a vihogása közben. Úgy egy perc múlva sikerült lenyugodnia. Mi addig, nemhogy elkezdtük, de a negyedét már meg is ettük a kajánknak- Te húgi. Nehogy így mutatkozz be az embereknek. Szia! Alexa vagyok és van egy kutyám és egy barátom.

-Volt...- néztem rá szúrós szemmel.

-Mindegy- legyintett még mindig kuncogva. Majd ő is hozzákezdett az evéshez, de két falat után újra elkapta a röhögő görcs.

-Hát jó- nevetett fel apa- Szerintem nem fogja abbahagyni. Alexa folytasd!- mosolygott az egyik lányáról a másikra.

-Nem- szólalt fel határozottan anya- Vagyis, de. Nyugodtan folytasd, de te, Amanda kérlek igyál egy pohár vizet, vagy mosd meg az arcodat, de kérlek nyugodj le.

-Oké Oké!- tette fel a kezét védekezően a tesóm- Megnyugodtam- sóhajtott egy nagyot- Folytasd- nézett rám komolyan, de a szemében, és a szája szélén még fel-fel bukkant egy mosoly. 

Miután Amanda véglegesen lenyugodott, folytattuk a vacsorát és a beszélgetést. Meséltem néhány dolgot a MagicIsland előtti életemről, de egyre homályosodtak az emlékek. Már szinte csak tényszerű dolgokra emlékeztem. Az érzések már-már kezdtek elkopni.

-Anya ez lehetséges?- kérdeztem, miután vége lett a vacsorának és hazamentek nagypapáék. Tíz után volt jóval, és úgy kaptak észbe, hogy én elkéredzkettem az asztaltól, mert holnap suli.

-Nem tudom. Lehet, hogy néhány emléked megsérült a Befogadás alkalmával, de megsemmisülni nem fognak, mert van lehetőségetek visszamenni. És akkor szükséged van rájuk. De kérdezd meg inkább Amandát, vagy ha Tündérkeresztanyát, akkor az még jobb. Na jó ét kincsem- csukta be az ajtómat, mert eredetileg csak jó éjszakát jött be köszönni.

-Neked is- és már szinte el is aludtam. Hosszú napom volt, ha az intenzitását nézzük akkor még mozgalmas is. De ez a fél egykori egy habfürdő, még el is lazított, szóval...

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

-Elég nyúzottnak tűnsz Lexa. Megint- sétált mellém Teó- Na mi az? Nem aludtál az éjjel?

-Ajj, ne is mond! Nálunk vacsoráztak a nyagyszüleim, és tizenegykor lépték át a küszöböt, de egy lett mire elaludtam.

-Hát ez marha izgi! De nem érdekel. Te, figyelj! Nem tudnád eltüntetni melőlem azt az új gyereket?

-Mi? Jaxet? Minek?

-Mert nem férek el tőle. Sok cuccom van.

-Ajj, hagyj a hülyeségeiddel ilyen kora reggel. Nem is hozol semmi cuccot. Max az egód miatt nem férne el. Amúgymeg, kérdésedre válaszolva. Nem, nem ültetem el. Nekem nincs bajom vele.

-Jó hogy nincs. Nem melletted ül. Mellém- mutatott felháborodottan magára- Mellém ültetted. Nem gondolod, hogy engem is meg kellett volna kérdezned?

-Jó, lehet- tuti csak az álmosság beszél belőlem, mert tegnap eszem ágában sem volt megkérdezni. Gondoltam rá, de amilyen gyorsan jött a gondolat, már el is illant- De akkor sem ül el. Legalábbis nem én fogom neki elmondani. Ha valami nem tetszik old meg magad.

-Hé! Hé! Nehogy felhúzd magad. És ne gondolj engem valami szerencsétlen pisisnek, aki nem tudja elintézni a saját problémáit. Elültetem én, de annak senki nem fog örülni rajtam kívül- az utolsó mondatot csak fél füllel hallottam, és valózínüleg ezért nem reagáltam rá, mert megállított Nancy.

-Alexa! Tudnál segíteni?- nézett rám könyörgőn.

-Persze! Miben?

-Hát elég ciki ezt elmondani...- állt egyik lábáról a másikra- És hát jobb lenne négyszemközt- nézett Teóra, aki még mindig a hátam mögött állt.

-Oh. Mondanám, hogy megvárlak- nézett rám-, de nincs hozzá kedvem, plusz nem is vagyok ilyen kedves. Szóval, csá! Ja. És siess, hogy megvigasztald Jax barátod elkeseredett lelkét, miután kitettem a szűrét.

-Miről van szó?- fordultam Nancy-hez, miután Teó mondandóját csak egy fejcsóválással intéztem el.

-Nem is értem miért kezdtem bele... Én nem szoktam ilyenekről beszélni... Tudod mit. Felejtsd el. Nem fontos- indult meg.

-Ugye tudod, ha valaki nekem el kezd valamit mondani, majd hirtelen nem lesz fontos, az illetőd addig faggatom míg el nem mondja- fogtam meg a karját, és húztam vissza magamhoz.

-Huhh... Oké. De nem adod tovább senkinek. Nem nevetsz ki. És nem nézel hülyének.

-Írásos kérvényt ne nyújtsak be?- mosolyogtam a lány túlzott idegességén.

-Nem kell. Jó. Oké. Nem is értem miért vagyok ilyen. Egy kalóz lánya vagyok, az ég szerelmére. Határozottnak kéne lennem.

-Figyel rám Nancy- fogtam meg a két vállát- Lélegezz mélyeket. Úgy. Ki és be- bólogattam miután megtette amit tanácsoltam- Na és most mond el mi a probléma- még párszor vett egy mély levegőt, majd bólintott.

-Tetszik Ilian- és miután kimondta gyorsan a szája elé kapta a kezét- Kimondtam hangosan?- ijedt meg.

-Igen, de nyugi. Nem hallotta senki rajtam kívül. Nem mondom el senkinek. És látod, nem nevettelek ki. Ez tök jó. Ilian rendes srác.

-Igen tudom. Ezért tetszik- miután kimondta elég lekezelő hangsúlyban kezdett el beszélni, majd újra hangnemet váltott- Nem mondod el neki, ugye?

-Nem. Dehogyis. De nekem miért mondtad el?

-Alexa, Nancy! Miért vagytok még kint a folyosón?- jött Merlin a folyosón és terelt be minket a terembe, ahol vele lesz óránk.

-Majd óra után megbeszéljük- súgtam a fülébe, mikor beléptünk a terembe Merlin után. Bólintott és mindketten leültünk a helyünkre.

-Mit beszélgettetek ilyen sokáig?- súgta Hédi.

-Nem tudom, hogy elmondhatom-e neked. Megkért, hogy tartsam meg a titkát, de szerintem majd tudhatsz róla- szerencsémre Hédi a világ legmegértőbb embere, ezért nem kérdezett többet.

Körbenéztem az osztályban és ekkor vettem észre, hogy Jax tényleg ott ül, ahol legelőször helyet foglalt. Hátrafordultam Teóhoz és összeúzott szemöldökkel megcsóváltam a fejem. Ő megvonta a vállát és azt tátogta, hogy „én megmondtam". Előre fordultam, mert Hédi meglökött a könyökével.

-Merlin hogyhogy létezik itt? Ő nem egy külön mondakör?

-Igaz inkább más körökben ismert, de van egy olyan disney mese, hogy A kőbe szúrt kard, ami Arthur király legendáját dolgozza fel.

-Nem is tudtam róla- csóválta a fejét.

-Nem sokan ismerik. Én sem láttam. Csak hallottam róla.

Ezután az órán végig csendben maradtunk. Merlin tartotta a mesetörténet órát. Már ez a harmadik óra, de még mindig csak Walt Disney gyerekkoráról tanultunk. Hát marha uncsi volt. Végülis nem, mert nagyon sok kapcsolatot is kerestünk, és találtunk is a gyerekkora meg a, még ő alkotta, mesék között. Óra után Hédivel megkerestük Nancyt.

-Figyi! Nem baj, ha jön Hédi is?- mutattam a hátam mögé a barátnőmre- Ő a legmegbízhatóbb, és legrendesebb lány, szóval biztos nem fogja elmondani senkinek- Hédi már majdnem kezdett meghatódni- De persze csak én utánam- mondtam folytott mosollyal és halkabban.

-És mi a szerénységed miatt szeretünk Alexa!- forgatta meg a szemeit nevetve Hédi.

-Jó maradhatsz- szólalt meg Nancy.

-Remek!- dobódott fel- Na akkor miről van szó?- kérdezte izgatottan.

-Tetszik Ilian- nyögte ki Nancy.

-Úúgy tudtam! Láttam, hogy néztél rá tánc órán, amikor párok voltatok.

-Ennyire feltűnő?- temette bele a vörös fejét a kezébe zavartan a szerelmes lány.

-Dehogyis- fogtam meg finoman a kezét- Én nem vettem észre semmit. Hédinek biztos valami különleges radarja van ehhez- Hédi felkuncogott és bólintott- Amúgymeg, Ilian fiú, szóval akkor se venne észre semmit, ha többet tennél egy szimpla nézésnél.

-Ebben igazad van- nevetett fel Nancy.

-És tényleg miért mondtad el nekem?- tértem vissza ahhoz a témához, amivel még óra előtt megkeresett.

-Mert ti olyan jóban vagytok. Végülis nem is tudom. Mert nem akarom, hogy ti hozzatok össze megoldom saját magam- ez a mondat cseppet sem hasonlított arra a szégyenlős lányra, aki alig bírta kibökni, hogy mi a baja. Ez a stílus sokkal inkább hasonlított, egy magabiztos lányéhoz, akinek nem mellesleg egy kalóz az apja.

-Akkor mit tehetünk érted?- érdeklődött Hédi is.

-Egyenlőre semmit. Most sokkal felszabadultabbnak érzem magam, hogy elmondhattam valakinek.

-Ha kell valamiben majd segítég, akkor nyugodtan szóljál!

-Persze! Számíthatsz ránk!- állt mellém Hédi.

-Most csak azt kérem, hogy ha meglátjátok Iliant, légyszi ne nézzetek, olyan furin.

-Hoogy?- nézetem csintalanul Nancyre, a szemöldökömet vonogatva.

-Na látod pontosan így- mutatott nevetve rám- Na jó, most megyek, mert még lesz egy hajózási ismerteket órám. Eredetileg ezt apámnak kéne megtanítania, de hát... Ő nem ilyen- szontyolódott el- Na sziasztok- intett- És nehogy elmondjétok el senkinek!- emelte fel visszanézve a mutatóujját.

-Rendben- mondtuk egyszerre Hédivel, majd elindultunk együtt ki a suliból, mert nekünk már nem volt több óránk.

-Ma elmegyek Mike-kékkal görkorizni.

-De jó!- néztem rá örömmel- Megjött a korid?

-Ja, igen. El is felejtettem mondani. Nagyon menő. Ma úgy megyünk, hogy jönnek a suli elé, és elkísérnek a csomagért, aztán ki is próbálom.

Mikor kiértünk az utcára az öt fiú már ott korizott fel-alá. Mikor megláttak minket, odajöttek és köszöntöttek. Beszélgettünk egy kicsit, majd mikor jött egy szabad hintó, én beszálltam, ők meg elindultak a városközpont felé. Dj, Ramiro, Kevin és Dorián előreszáguldott, majd vissza, de Mike szép lassan gurult Hédi mellett. Nagyon cukik voltak. Csak idő kérdése és összejönnek.

Mikor hazaértem lementem a konyhába, ahol most nem sürögtek olyan sokan. Maradt még valami desszert a tegnapi vacsiból, ami még nem adtak oda a szegényebbeknek. Kivettem négy-öt szeletet és felmentem a szobámba. Nem is tudtam ma Jax-szel beszélni. Pedig nagyon szerettem volna, akár a betegségéről, akár arról, hogy Teó szinte szó szerint kitette a szűrét. Tánc közben lett volna lehetőségem, de őt annyira lefoglalta a bénázásom kijavítása, hogy szóhoz sem jutottam. Na majd holnap mindenképpen. Fél óra múlva úgy döntöttem, hogy lepihenek egy fél órára, mert már alig bírtam nyitva tartani a szememet.

Na ebből a fél órából az lett, hogy hétkor arra keltem fel, hogy Éva bekopog a szobámba, hogy vacsora van. Lementem, megvacsiztam. Utána lefürödtem, és mintha nem is aludtam volna délután semmit, elnyomott az álom.