A tegnapi bál nagyon jól sikerült. Az időm nagy részét Hédivel és Szonjával töltöttem. Volt egy pillanata bálnak, amikor igazán megdöbbentem. Megjelentek a tündérek. Ezzel még nem is volt bajom, csak a következő vendég maga Demóna volt. Az igazi fekete szerelésében és varázsbotjával. Nekem megfagyott az ereimben a vér, el se tudtam képzelni, hogy mi fog történni. Már majdnem odaszaladtam Amandához, hogy ha kell az életem árán is megédem, amikor egy nagyon kedves ajándékot nyújtott át neki Demóna. Először nem nagyon tudtam hova tenni ezt a dolgot, de anyuék megmagyarázták, hogy semmi baj, ez hagyomány, hogy Demóna ilyen cuccokban jelenik meg a születésnapokon, de amúgy minden rendben vele. Ezután úgy mardosott a bűntudat, hogy addig nem bírtam lenyugodni, amíg személyesen nem kértem tőle bocsánatot. Miután ez megtörtént, nagyon jól elbeszélgettünk. Tényleg nincs semmi baj a „gonoszokkal".

Szonja a vacsora alatt csak kapkodta a fejét, de nem csak ő, kábé a vendégek fele (mert ugye sokan voltak, akik Amanda évfolyamtársai, ők szintén elég vegyes társaság) nem tudott mit kezdeni azzal, hogy mögötted áll egy felszolgáló és várja, hogy a hatszázezer-féle kajából válasszál.

-Úgy érzem három hétig nem fogok bírni enni- dőlt hátra a kanapén vasárnap délután Szonja, miközben a házit csináltuk.

-Hát miért ettél annyit?- néztem fel a füzetemből nevetve.

-Te hogy tudtad otthagyni azt a sok finomságot?- tárta szét a kajait- Aztán, amikor meghozták a tortát...!- csóválta a fejét.

-És hogy állsz a reflexiós naplóddal?- utánoztam Tündérkeresztanya hangát, aki mindig így hívta a beadandót, amit a hétvégéről kell írnunk. Hogy éreztük magunkat, meg ilyenek, mit tanultunk meg, mik a tapasztalataink.

-Hát, nagyon jól!- felemelte a füzetét és beleolvasott- Én Alexa párja voltam, aki Csipkerózsika lánya, szóval a hétvégét egy csodálatos palotában töltöttem. Pont. Eddig ennyi.

-Hű, hát tényleg nagyon jól haladsz vele- biccentettem ironikusan elismerően.

-Köszi!- vigyorgott.

A nap további része abból állt, hogy Szonja a naplójával szenvedett, én meg közben a kanapén fetrengtem és hátráltattam őt. Folyton valami hülyeséget kezdtem el magyarázni, de nem csak az én hibám. Ő is vevő volt rá.

Amanda totál elvarázsolva járt-kelt a házban. Próbáltam rákérdezni, hogy mitől ilyen boldog, de ahelyett, hogy megszólalt volna, elkezdett dalolni. Na akkor döntöttem el, hogy majd máskor húzom ki belőle és felrohantam a lépcsőn, mielőtt az történik, mint a boltban, még régebben. Viszont este, amikor aludni próbáltam megint eszembe jutott Walter, és elhatároztam, hogy teszek valamit érte. Nem nézhetem tétlenül.

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

Másnap a suliban Szonjával rögtön az ajtóban szétváltunk. Gondoltam, hogy nem leszünk olyan nagyon jó barátnők, de azért azt nem gondoltam, hogy menekülnünk kéne egymás elől.

Meseetika órán szembesültem azzal, és szerintem nem voltam ezzel egyedül, hogy nem csak a vendégnek, hanem a vendéglátónak is kell beszámolót írnia a hétvégéről. Hát jó, majd megírom valamikor.

Ebéd időben a lányokkal ahelyett, hogy a szokásos asztalunkhoz ültünk volna, Teó nagy bánatára, mellé ültünk.

-Mit akartok?- emelte fel a fejét unottan- Már most felejtsd el Lexa, nem veszel rá semmire.

-Miből gondolod, hogy bármit is akarnánk tőled?- néztem rá ártatlan szemekkel- Nem ülhetek le egy barátom mellé?

-Hányszor mondjam még? Nem vagyunk barátok- nézett komolyan a szemembe.

-Húú! Akkor mik vagytok?- vigyorgott Nancy.

-Mivan? Dehogyis!- védekeztem- Remélem nem arra gondolok, amire te gondolsz, hogy Teó gondol.

-Ebbe csak én zavarodtam bele?- kapkodta a fejét Pegi.

-Nem nyugi még nekem sem sikerült megfejtenem- tette a vállára a kezét Hédi.

-Nem tudom mire gondolsz, hogy én goldolom, hogy Teó gondol- vigyorgott még mindig Nancy.

-Szerintem mindenki gondoljon azt, amit akar és együnk- javasolta Hédi.

-Én is. Legalább, addig is csöndbe vagytok- morogta Teó, majd Nancyre nézett- Te meg gondolj, amit akarsz. Úgyis hülyeség.

-Na- váltottam témát- Arra gondoltam, hogy meg kéne látogatni Waltert, és meggyőzni, hogy ne vállalja már magára, ha egyszer nem ő volt.

-Szerintem felesleges. Nem hülye, tudja, hogy ő az a típusú ember, aki akármit tehet, nem fognak neki hinni- monda Hédi.

-De ez így nem jó! Én ma elmegyek hozzá.

-Megmondanád, hogy minek?- nézett rám Teó- Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy miért nem vagy képes felfogni, hogy az emberek nem kérnek lépten-nyomon a segítségedből?- erre a kijelentésére megfagyott egy kicsit az asztaltársaságunk.

-Tényleg ennyire nyomulós vagyok?- kérdeztem tátott szájjal.

-Igen- közölte Teó szárazon.

-Igen, de mi így szeretünk!- ölelt meg Hédi bátortalanul, aki próbálta menteni a szituációt.

-Bizony! Nehogy itt megváltozz nekünk!- ölelt meg Pegi is.

-Ha nem baj, én nem ölellek meg, de szerintem se akkora baj, hogy ennyire szeretnél mindenkinek segíteni. Néha egy kicsit visszafoghatnál belőle, de akkor nem lennél Alexa. Az az Alexa, akit mindannyian kedvelünk. Még azok a bunkók is, akik mindenféle hülyeséget nyersen a szemedbe mondták- vetett gyilkos pillantásokat Teóra, akiről tényleg ennyire lepergett, amit mondtak róla, vagy csak nagyon jó színész. Nagyon cukik voltak, hogy így próbáltak felvidítani, és nagyon jól is esett, de a keserű íz a számból nemigazán múlt el.

-Köszi lányok!- néztem rájuk hálásan.

-Na mit kezdtél el mondani?- ült vissza a helyére Pegi. Mivel értetlenül néztem rá, kisegített- Azt mondtad elmész Walterhez.

-Hát, már nem is tudom...

-Figyi, te ha valamit a fejedbe veszel, akkor azt véghez is viszed- bólogatott Hédi is.

-Lányok, tényleg nagyon aranyosak vagytok, hogy így bátorítotok, de most lehet, hogy Teónak van igaza.

-Ne hülyéskedj! Teónak sosincs igaza- erre a kijelentésére, Teó egy gyilkos pillantást vetett Pegire.

-Bocsi, de én megyek- álltam fel az asztaltól. Lehet, hogy Teónak a kijelentése jobban megbántott, mint először gondoltam. És ritkán fordul elő, de egy kicsit egyedül akartam lenni. Hamlottam, hogy miután eljöttem elkezdték szidni Teót, de nem foglalkoztam vele, mentem tovább.

Ahogy a folyosón sétáltam, hirtelen megragadta egy kar a kezemet és megállított.

-Hé! Lexa. Figyelj, lehet, hogy nem kellett volna olyanokat mondanom. Hát és én sem tudom, hogy komolyan gondoltam-e őket- próbált valami bocsánatfélét kinyögni Teó- Nem azt mondom, hogy nem idegesít, amikor be nem áll a szád, és egy perc alatt képes vagy annyi hülyeséget összehordani, amire én egy nap se lennék képes- erre muszáj volt nevetnem, amin először meglepődött, majd folytatta- De néha, tényleg néha előfordul, hogy nem akkora baj, hogy így pörögsz. Viszont, az, hogy nem pattogsz össze-vissza és nem beszélsz, még engem is megijeszt, akit köztudottan nem érdekel semmi.

-Te most komolyan bocsánatot akarsz kérni? Ennyire rádijesztettek a lányok?- néztem rá elfojtott mosollyal, mert nagyon vicces volt, ahogy ott szerencsétlenkedett, de azért nem akartam kinevetni.

-Nem a lányok miatt csinálom. És nem szoktam ilyet csinálni, szóval becsüld meg!

-Ne is, mert pocsékul csinálod. Ilyen érzelemmentesen csak te tudsz bocsánatot kérni. Hihetném azt, hogy nem is volt őszinte, de ismerlek téged és tudom, hogy már ez is sok volt tőled.

-És kezdődik! Te tényleg nem bírsz sokáig csöndben maradni. Azt meg ne hidd, hogy ismersz engem Lexa!- nézett méllyen a szemembe. Halványan elmosolyodtam és bólintottam.

-Óóó! Dehogynem!- vigyorogtam.

-Nem, nem ismersz, és azt ajánlom, hogy most fejezzük be ezt a de igen, de nem vitát, mert már elegem van belőle!- én csak megvontam vállamat vigyorogva. Nem igaz, hogy egy másodpercre se tud egy kicsit mosolyogni. Ember ez egyáltalán? Ahogy álltam vele szembe és ezen gondolkoztam, most vagy emiatt, mert nagyon ez járt a fejembe, vagy igazából, de elmosolyodott. Nem nagyon, éppen csak egy pillanatra, de én elkaptam.

-Meglátogatom Waltert!- mondtam ki hirtelen a kelleténél kicsit hangosabban.

-Mi van?

-Hát, megnézem, hogy van! Én nagyon rosszul viselném az ő helyében. És szerintem szüksége van egy kis baráti támogatásra.

-Milyen baráti támogatásra? Sose beszéltél még vele?

-Itt az alkalom! Suli után megyek. Jössz velem?

-Biztos, hogy nem. Nincs kedvem eltölteni veled egy délutánt, sőt még Waltert is meglátogatni.

-A lányok úgyis jönnek- ezzel otthagytam őt a folyosón és rohantam az osztályba- Sziasztok!- köszöntöttem őket vigyorogva, mindannyian a mi asztalunknál ültek, Hédi a helyén, Nancy az enyémen, Pegi meg felült Teó asztalára és onnan beszélgetett velük valamiről, de az érkezésemre felkapták a fejüket- Kinek van kedve eljönni velem suli után meglátogatni Waltert?- hadartam.

-Hé! Először is nyugi!- tette a vállamra a kezét Nancy- Másodszor mitől vagy így feldobva? Harmadszor meg, nem abban maradtunk, hogy nem látogatjuk meg Waltert?

-Az elsőt nem tudom teljesíteni- legyintettem izgatottan- És ti mondtátok, hogy ha valamit a fejembe veszek, azt végigcsinálom. Szóval én eldöntöttem, hogy meglátogatom Waltert. Szóval megyek és meglátogatom Waltert! És az a kérdés, hogy jön-e velem valaki?

-Ez mind szép és jó, de tíz perce úgy váltunk el az ebédlőben, hogy tökre magad alatt voltál- nézett fel rám Hédi- Mitől lett jó kedved?

-Ja, csak beszéltem Teóval- legyintettem- Na jön velem valaki?

-Ácsi!- szólt közbe Pegi- Ha én beszélek Teóval, itt kiemelem azt, hogy HA, akkor nekem általában rossz kedvem lesz. De te, akárhányszor beszélsz vele, oké, illetve hozzá, mindig feldobódsz, vagyis legalábbis, nem hangolódsz le.

-Te jó ég! Teó bocsánatot kért tőled!- tette a vigyorgó szája elé a kezét Hédi.

-Igen. De nem ez a lényeg!

-Pontosan ez a lényeg!- vágott a szavamba Nancy- Teó bír téged, de ezt se te, se ő nem veszi észre!

-Mondja ezt az, aki azzal a sráccal, aki tetszik neki fogadott, amit nem mellesleg elvesztett- utaltam Nancy és Ilian fogadására, miszerint, ha Nancy egy hétig kifogásolni tudja a kinézetét elküldheti, ha egy asztalhoz akar ülni vele, ha viszont nem küldi el, akkor a kaját a kanállal kell a szájába lőnie az egész osztály szeme láttára.

-Még nem vesztettem el a fogadást!- tette karba a kezét- Majd csak akkor, ha Ilian is észre veszi- mondta egy kicsit halkabban.

-Tök midegy! Teót idegesítem, nekem meg szimplán a barátom, szóval felesleges kombinálnotok- zártam le a témát határozottan. Pár másodperc csendet követően folytattam- Szóval. Megyünk Walterhez?

-Ajj, Alexa! Akadj már le a témáról!- emelte égnek a tekintetét Nancy. Ebben a pillanatban lépett az asztalához Teó és egy könnyed mozdulattal lelökte a tesóját onnan. Nem erősen, vagy durván, szóval Pegi simán a lábára érkezett, lemondóan megrázta a fejét, és folytattuk a beszélgetést.

-Nem fogok! Biztos tökre magaalatt van- tettem karba a kezemet.

-Oké! Én elmegyek veled- adta be a derekát Hédi.

-Köszi!- pillantottam rá hálásan. Majd Pegire néztem, aki szintén bólintott.

-Engem hagyjatok ki ebből! Van jobb dolgom is, mint egy őrült nő még őrültebb fiát meglátogatni.

-Nemár Nancy! Ne légy ilyen uncsi!- karolta át a vállát Hédi- És nem mond, hogy a te apád nem őrült- tette hozzá.

-Ezt sosem mondtam- forgatta meg a szemeit- És nincs kedvem menni!- nyafogott, majd hirtelen hangnemet váltott- Halljátok? Mégis inkább elmegyek, látni szeretném a döbbent arcukat, amikor megjelentek- vigyorgott gonoszul.

-Szerinted nem fognak beengedni?- néztem rá csodálkozva.

-Hát szerintem nem- mondta egyszerűen.

-Majd meglátjuk- vontam meg a vállamat. Ezután bejött Kéktündér és elkezdte a rajzórát.

Az óra izgalmas volt, mert a különböző mesék külső jellemvonásait hasonlítottuk össze. Amúgy nagyon érdekes, mert amikor mész az utcán jönnek veled szembe az emberek (néhány kivételes esetben beszélő állatok) és mindegyiken látszik, hogy igazi, hús-vér ember, de valahogy mindenki máshogyan néz ki. Nem tudnám megfogalmazni, de vannak eltérések. És ez nem csak amiatt, hogy nincsen két egyforma ember, hanem tényleg meg lehet különböztetni, ha nem is rögtön, hogy melyik meséből való. Nem érezhető olyan erősen mint gyerekkoromban a tévén keresztül, mert ugye rendes élő személyek, de azért ha például én elmennék Arendelle-be, kilógnék a sorból.

Óra után Pegi és Nancy rögtön hátrajöttek hozzánk, és megbeszéltük, hogy suli után rögtön megyünk Walterhez.

-Biztos nem jössz?- fordultam hátra Teóhoz. A szemembe nézett és felvonta a szemöldökét egy olyan „most azonnal felejtsd el" nézéssel.

-Kérdezzük meg Jax-et, Iliant és Fülöpöt- javasolta Hédi.

-Ez jó ötlet! Ők biztos eljönnek- bólogattam- Jax!- kiáltottam át a szomszédos padsorba, ahol Jax, Fülöp és Ilian valamin szórakoztak- Gyerek ide!- kértem őket.

-Mi újság Lexa?- kérdezte Jax.

-Elmegyünk ma Waltrehez. Jöttök velünk?

-Felesleges- legyintett Fülöp- Pénteken elmentünk a srácokkal, de az a banya még a kertjük közelébe se engedett.

-Nem beszélj így róla!- néztem rá csúnyán.

-Nem láttad őt! Az a nő komolyan nem normális.

-Csak azért beszéltek róla így, mert azt akarja a társadalom, hogy így gondolkozzunk róla.

-Nem. Ez nem ezért van- mondta Ilian- De hát láttad őt, amikor kiviharzott az ebédlőn keresztül- ebben volt valami, akkor tényleg nagyon-nagyon dühösnek tűnt, és eléggé elborult a tekintete, mint aki a puszta pillantásával kinyírna ott mindenkit.

-Nem érdekel. Én akkor is elmegyek. Akkor beszöknünk.

-Megmondanád, hogy mégis hogy?- érdeklődött nem túl kedvesen Nancy.

-Hát az majd kiderül. Csak nem lehet olyan vészes!

Hát tévedtem. Suli után heten ott álltunk egy hatalmas kőkerítés egyetlen vas ajtajánál. Igen, heten voltunk, mert a fiúk végül beadták a derekukat, mondván: kell, hogy valakik megvédjenek minket.

-Nem tudom nálatok, hogy van, de Demóna nincs így elbarikádozva tőlünk- törtem meg a döbbent csendet, amit a kőfal okozott.

-Mi apámmal, Hádésszal a föld alatti kastélyában élünk, és nem egy túl társasági lény, szóval ő nem nagyon jön ki. De amúgy mindenki tökre elfogadja és nagyon bírja is őt. Már amikor megpróbál normálisan viselkedni- gondolkozott el Ilian.

-Én még nemigazán mozdultam ki nagyon a falun belüli falunkból- vonta meg a vállát Hédi- Szóval nem tudom. Pegi is csak egy nemleges választ adott.

-Ez egy körkérdés?- fintorgott Nancy. Mondani akartam, hogy nem, de addigra belekezdett az ő helyzetét elmondani- Hát az én apámat se nagyon bírják, de csak azért mert egy kalóz, viszont nem tudna ártani Pán Péternek. Igaz vannak pillanatok, amikor engem is felidegesít az a kissrác, aki komolyan fiatalabb, mint én. Ez azért nagyon durva!

-Na akkor indulás!- próbáltam meg lenyomni a kilincset, de nem mozdult- Mi van?- csodálkoztam.

-Mi megmondtuk, hogy esélytelen bejutni- mondta Jax. Sóhajtottam egy nagyot, de nem fogom feladni, szóval elindultam a fal mentén, hogy keressek valami helyet, ahol bemehetek. Először azt hittem egyedül kell mennem, de nem sokkal később meghallottam a lépteiket. Elmosolyodtam és folytattam a keresést.

-Nem gondolhatod komolyan!- nézett fel Fülöp a fára, ami előtt megálltam.

-Látsz jobb megoldást?- tártam szét a karjaimat.

-Igen. Ott van az út!- mutatott a kikövezett útra, amin idejöttünk, amire csak megforgattam a szemem, majd megkértem Iliant, hogy segítsen felmászni a fára.

-Lexa ugye tudod, hogy majd a túl oldalt le is kell valahogy jönnöd!- kiabált utánam Nancy, mikor már a fa egyik ágán ültem.

-Mondj egy olyan mesét, amiben kitörik a nyakukat a főszereplők és meghalnak!- kiáltottam vissza nekik.

-Nem vagy te semmi mesének a főszereplője!- röhögött Jax, miközben utánam mászott.

-A saját életemnek én vagyok a főszereplője- közöltem velük. Erre már senki nem tudott mondani semmit, szóval győztesen elvigyorodottam.

-Oké. Akkor most leugrunk, meglátogatjuk Waltert, bemegyünk hozzá köszönünk neki, hogy „csá haver, jöttünk megnézni, hogy mennyire borultál ki amiatt, hogy kicsaptak a suliból". Ezután fogjuk magunkat, kisétálunk a házból, felmászunk a sima falon, merthát az ajtó kulcsát csak nem kérjük el, és más fát meg nem látok, szóval felmászunk, majd le a fán és mehetünk haza?- foglalta össze Jax az egyetlen lehetséges megoldást, miután felült mellém az ágra.

-Hát...- húztam el a számat- Nem teljesen gondoltam végig, hogy mit csináljunk...

-Ez kész!- röhögte el magát Ilian. A többiek se tudtak igazán mit kezdeni a szituációval, szóval ők is nevettek.

-Amúgy nem biztos, mert ha bejutunk és megtudják, hogy bent vagyunk, akkor tuti ki akarnak majd rakni minket, szóval, az ajtón keresztül fogunk távozni- mondtam elégedetten, amikor abbahagyták a nevetést.

-Figyeljetek, én szerintem inkább itt kint maradok- mondta Pegi, miközben Fülöp (aki csak azután kezdett el mászni, hogy kidühöngte magát, és levette a pucsiját, azért, mert nem akarja, hogy még egy ruhadarabja bánja a mászást) és Nancy elkezdtek mászni felfelé- Nem igazán tudok fára mászni.

-Miért? Alexa tud?- nézett rá Ilian- Nem láttad, hogy toltam fel?

-Ha. Ha. Nagyon vicces- mondtam közömbös hangon.

-Jó. Maradj, de én se megyek inkább- nézett fel a fára Ilian, ahol Hédin, Pegin és rajta kívül, mind ott ültünk- Nem akarom, hogy Pegi egyedül maradjon itt.

-Nyugodtan megmondhatod tesó, hogy félsz!- cukkolta Jax.

-Nem gáz az!- röhögött Fülöp is.

-Nem félek idióták!- förmedt rájuk Ilian, de mondhatott bármit, ezek ketten annyira nevettek, szerencse, hogy nem estek le a fáról.

-Menj nyugodtan, szerintem én is inkább itt maradok- mondta Hédi.

-Dehogyis! Neked menned kell! Ki fogja visszafogni azokat az elvetemülteket?- mutatott Ilian fel a fára.

-Hé! Ezt hallottam!- kiáltottam le.

-Az volt a cél Lexa!- kacsintott Ilian. Hédi megértette, hogy tényleg szükség van rá, itt fent, mert velünk tényleg el tud szaladni a ló.

-És most? Leugrunk?- kérdezte izgatottan Fülöp.

-Igen- bólogattam.

-És utána?- kérdezte Hédi.

-Hát majd meglátjuk- néztem vissza rájuk nevetve. Kaptam Héditől egy nemtetsző nézést, de a többiek már az ugrásukat tervezgették fejben.

-Úgy érzem magam mint egy rossz kémfilmben- rázta meg a fejét Nancy.

-És mi lesz, ha elkapnak?- aggodalmaskodott Fülöp.

-Ilyeneken miért akkor kell gondolkozni, amikor már mindannyian fent ülünk a fán?- akadt ki Jax.

-Csak ugorjatok már!- kiáltott fel Ilian.

-Na gyerünk- rugaszkodtam el.