-Várjál már!- kiáltottam Teó után, de ő csak ment tovább. Nem fogom ennyiben hagyni. Egész nap kerültük egymást, mostmár muszáj beszélnünk.

Összeszedtem minden energiámat, amit eddig a nap folyamán semmire sem használtam és elkezdtem rohanni Teó felé. Úgy terveztem, hogy egy kicsit nekimegyek, majd megállok, hogy érezze a haragomat, de nem jött össze. Ahogy teljes erőmből nekifutottam megváltoztak a terveim és inkább ráugrottam. Igen ám, de erre ahogy eleinte én sem, úgy Teó se számított, vagyis nem tudott megtartani, szóval a földön terültünk el mindketten.

-Te jó ég!- tápászkodott fel idegesen Teó a földről- Te normális vagy?

-Bocsi nem így terveztem!- próbáltam visszatartani a nevetésemet miközben egyedül álltam fel a földről, mert Teó természetesen nem segített fel. Mikor felálltam, felvettem a táskámat is a földről majd Teó szemébe nézve, nem tudtam mit mondani. Ahogy ott álltunk eszembe jutott, hogy mi volt az első mondata miután megcsókolt. Na, csak sikerült elhallgattatni téged- Most is- mondtam ki hangosan. Teó úgy nézett rám, mint egy hülyére, de jogos, ugyanis ahogy ő hallotta, semmi értelme nem volt a mondatomnak- Tegnap előtt este azt mondtad, hogy végre sikerült elhallgattatni engem, és erre mondtam, hogy most is- Teónak, amikor a tegnap előtt estét említettem, mintha valamiféle érzelem futott volna át az arcán, de nem tartott sokáig és visszatért a szokásos kifejezéstelen arca- Mondj már valamit!- kezdtem kétségbe esni, miután újabb percek teltek el csöndben.

-Nem tudom, mit mondhatnék- vonta meg hanyagul a vállát. Ezzel sikerült úgy felbosszantania, hogy nem bírtam nem felemelni a hangomat.

-Mondjuk, hogy mi volt az a csók?!

-Egy csók!- vonta meg újra a vállát.

-Ne szórakozz velem Teó! Az emberek nem csókolgatják meg csak úgy a másikat!

-Pontosan!- vágta rá. Hirtelen nem tudtam hova tenni.

-Te most ezzel arra céloztál, amire gondolom?

-Nem tudom Lexa- sóhajtott- Nem vagyok gondolatolvasó.

-Miért kell mindent kihúzni belőled harapófogóval?

-Beszélsz te helyettem is.

-Jó, de azt azért csak megmondhatnád, hogy miért csókoltál meg!

- Pont te mondtat, az emberek nem csókolgatnak csak úgy meg bárkit. Ha neked ez nem volt egyértelmű, akkor sem fogom neked itt elkezdeni magyarázni, mint egy hülyegyereknek. Sokkal inkább az a kérdés, hogy neked mi bajod volt azon az estén.

-Teó!- még mindig hangosan beszéltem, míg ő a szokásos higgadt hangnemében válaszolt- Ahogy Dan is elmondta konkrétan szerelmet vallottam neked. Mit akarsz még.

-Témánál vagyunk- emelte égnek a tekintetét.

-Hogy érted?- tettem csípőre a kezemet.

-Dan, az apád, Pegi- sorolt random embereket, akik között nem találtam az összefüggést.

-Igen?

-Megjelent Dan, vele foglalkoztál. Megjelent az apád, vele foglalkoztál, aztán megjelent a húgom és akkor meg vele.

-Te féltékeny vagy?- mosolyodtam el.

-Mi? Nem!- rázta meg gyorsan a fejét.

-Dehogynem. Féltékeny vagy. Akkor ezért vagy ilyen goromba velem.

-Én ugyan úgy viselkedtem veled, ahogy eddig.

A következő pillanatban egy gyors dallam szólalt meg. Egy gyors és kissé dühös dallam, ami most nagyon passzolt a hangulatomhoz, mert egy kicsit nagyon dühös voltam Teóra, hogy miért nem tud rendesen válaszolni. Mikor a zenében az ütem úgy jött ki, nem rendes beszéddel, hanem énekelve léptem be a következő hangra, amit természetesen eltaláltam és tökéletesen tisztán szólt.

-Ne nézz hülyének Teó, tudom, hogy van valami bajod- énekeltem, miközben ledobtam dühösen a táskámat a földre. Teó, miután elkezdtem énekelni kicsit meglepődött, majd újra kifejezéstelen arcot öltött.

-Lexa, meg fognak büntetni- mondta nyugodt, kimért hangon. De én folytattam az éneklést.

-Most teljesen másmilyen szándékkal viselkedsz úgy ahogy- közeledtem felé, megfelelő ritmusban lépdelve a zenére- Miért nem tudsz egyszer egyenesen odaállni valaki elé és elmondani, amit gondooolsz- énekeltem egy magas kitartott hangon az „o"-t, miközben megkerültem és a sor végére a fejére böktem- Minden egyes szót úgy kell kihúzni belőled- folytattam az éneklést, miután ellökte az ujjamat.

-Tilos énekelni a folyosón- szólalt meg újra velem együtt párhuzamosan, miközben énekeltem. Egy pillanatra eszembe jutott az első nap, amikor Tündérkeresztanya furábbnál, furább szabályokat ismertetett velünk, az egyik az volt, hogy nem szabad énekelni a suli folyosóján. Akkor hülyeségnek hangzott, de most értelmet nyert. De akármennyire is abba akartam hagyni nem tudtam, mert nem én irányítottam.

-Miért? Miért nem osztasz meg többet magadból?- emeltem égnek a tekintetemet, hajlítva az „ó"-t- Én itt vagyok és nagyon szívesen meghallgatlak!- a kíséret határozottan úgy hangzott, mint ami elért a refrénhez- Engedd Teó, hogy a barátod legyek!

-Engedd meg neki!- énekelték be összhangban a folyosón sétáló random diákok.

-Hidd el, hogy bízhatsz bennem!

-Bízz benne!- vízhangozták a többiek, miközben körénk gyűltek.

A zene visszatért a kezdő akkordhoz, a „háttérénekesek" meg, mintha több éve gyakorolták volna, miközben én folytattam, ők egy egységes koreográfiát improvizáltak.

-Nem lehet kiigazodni rajtad. Nem is akarod, hogy megértsünk, közben meg ok nélkül megsértődsz- énekeltem gyors ütemben egymás után a szavakat, miközben a kórus, plussz háttértáncos banda felemelt engem és Teót is. Mind ketten ott ültünk emberek vállain, akik alattunk, velünk a vállukon táncoltak- És még van, hogy akkor se mondod ki egyenesen a dolgokat- közben letettek minket, mert Teó elkezdte püfölni őket felülről, ezért hogy ne ejtsék le, inkább mindkettőnket letettek- Mindig egyedül ülsz, és nem hiszem el, hogy nem vágysz társaságra- a diákok körénk gyűltek, és mi ketten egy szabályos kör közepén álltunk egymással szemben. Én énekeltem, Teó meg dühösen/közömbösen nézett rám. Ekkor elérkezett újra a refrén.  Engedd Teó, hogy a barátod legyek.

-Engedd meg!- vízhangzott a mondat a többiektől, akik továbbra is körülöttünk köröztek.

-Hidd el, bízhatsz bennem!

-Bízz benne!

A többiek szétszéledtek össze-vissza a folyosón, én meg Teó vállára támaszkodtam és onnan énekeltem tovább

-Minden embernek szüksége van valakire- mutattam körbe, ahol a „táncosok” most összeölelkezve, ketten-hárman „beszélgettek”- és ha most azt mondanád, de ugye nem mondod, ezáltal csak gondolod, hogy neked márpedig nincsen, akkor tudd meg Teó, hogy nagyon rosszul tudod- Teó lesöpörte a kezemet és rámnézett.

-Te mióta is ismersz engem ennyire?- vonta fel a szemöldökét.

-Rád miért nem ragadt át az énekelhetnék?- hagytam abba egy pillanatra  én is a dalolást, és meghökkenve néztem Teóra.

-Mert nekem nem ment el az eszem- válaszolta ő higgadtan. Megvontam a vállamat, és nem tudom mért nem akadtam fel ezen a válaszán, hanem mintha meg sem szakítottam volna a dalt, énekeltem tovább.

-Az emberi kapcsolatok alapja a kommunikáció. A beszélgetés- nyújottam el az „é”-t- Lehet, hogy te úgy érzed nem ismerlek, mert te nem ismersz engem, bár nem értem miért, mert én sok mindent megosztok magamról- hihetetlen, hogy éneklés közben is el tudok kalandozni- De most nem rólam van szó!- mutattam magamra- Hanem rólad!- böktem meg Teó mellkasát- Hidd el, jobban ismerlek, mint gondolnád. De ha nem úgy van és tévedek, akkor abban biztos vagyok, hogy szükséged van emberi kapcsolatokra, nem lökhetsz el mindenkit magadtól. Enged meg Teó, hogy a barátod legyek!

-Engedd meg!- tért vissza a vokál, amit már majdnem elfelejtettem.

-Hidd el, bízhatsz bennem!- énekeltem harmadjára sokkal erőteljesebben, mint eddig.

-Bízz benne!

-Engedd meg Teó, hogy a barátod legyek!- énekeltem most sokkal halkabban, mint eddig.

-Engedd meg!- a háttérénekesek, meg már szinte suttogtak.

-Hidd el bízhatsz bennem!- már én is suttogtam, a vokál sora meg már nem csendült fel. Így, a végig amúgy nagyon pörgős dal, a végére megnyugodott.

A többi diák szétszéledt, mintha mi sem történt volna, én meg ott álltam, farkasszemet nézve Teóval, aki MÉG MINDIG kifejezéstelen arccal nézett rám.

-Nem igaz, hogy belőled nem lehet semmi érzelmet kicsikarni- csattantam fel, de még egy kicsit lihegtem, mert csak most éreztem meg, hogy mennyire kifáradtam a sok ugrálásban.

-Ezzel?- röhögte el magát gúnyosan.

-Bevallom nem ilyen érzelemre gondoltam- húztam össze a szemöldökömet- De kezdetnek megteszi. Nem akarok telhetetlen lenni. De igen. Erre gondoltam. Kiénekeltem neked a lelkemet.

-Nem kértelek rá- nézett a szemembe zsebretett kézzel.

-Hú, Teó! De idegesítő vagy!- háborodtam fel.

-Így is van- mondta hirtelen.

-Tessék?- néztem a szemébe, mert nem értettem mire céloz- Örülök, hogy elismered, hogy idegesítő vagy.

-Nem arra gondoltam- forgatta meg a szemét. De tudd meg te is ugyanolyan idegesítő vagy, ha nem jobban.

-Tessék?

-Nem tudod elfogadni, hogy az vagy? Lexa, akkor te magadat se ismered, hogy akarsz te így engem ismerni?

-Nem arra kérdeztem rá!- legyintettem- Hanem az első mondatodra.

-A nem arra gondoltam?- vonta fel a szemöldökét.

-Igen!- sóhajtottam fáradtan, mert úgy éreztem ezer éve ezt az egy mondatot járjuk körül- Mire mondtad azt, hogy így van?- láttam rajta, hogy gondolkozik, hogy bele fogjon-e, már mondani akartam, hogy elmondhat bármit, amikor belekezdett.

-Nekem azért nem volt szükségem senkire, mert ott voltál nekem. Szerinted tényleg idegesített, hogy ennyit beszélsz?- kérdezte kedvesen.

-Mert nem? Most mondtad!- húztam össze a homlokomat.

-De így van!- húzta halvány, féloldalas mosolyra a száját, mire nekem is mosolyoghatnékom volt- Nagyon-nagyon idegesít, hogy ennyit beszélsz, de így, ezzel együtt és ezért bírlak. Mert idegesítesz.

-Hát Teó, tudd meg, hogy piszkosul romantikus vagy- csóváltam a fejemet nevetve- Így közölni egy lánnyal, hogy bírod, erre is csak te vagy képes. De hatalmas nagy mázlid van. Én meg azért bírlak, mert ilyen bunkó vagy- veregettem meg a vállát.

-Akkor jó, egyikünknek sem kell megváltoznia- mondta megkönnyebbülten.

-De azért néha lehetsz kicsit kedvesebb- tettem hozzá.

-Megpróbálok- bólintott.

-Mi ez a rendbontás itt?- viharzott felénk Tündérkeresztanya a folyosón- Alexa! Te énekeltél?

-Sajnálom, nem tudtam megállítani!- emeltem fel védekezően a kezem.

-Én szóltam neki, hogy hagyja abba- mutatott rám Teó.

-Köszi, hogy kiállsz mellém!- küldtem felé egy gyilkos pillantást.

-Ne engem, hibáztass, én tényleg szóltam!

-Teó, te nem érdekelsz!- legyintett a tündér, és felém fordult- Most nem büntetlek meg, mert sokkal nagyobb gondom van most ennél. De ha még egyszer rajtakaplak valamin, az anyukád rangja se tud megmenteni- emelte fel fenyegetően az ujját.

-Oké- húztam el a számat, de ezt már ő nem hallotta, mert rohant is tovább- Ez fura volt- néztem Teóra, aki egy aprót bólintott- Na látod!- veregettem meg a vállát- tudsz te kommunikálni, ha akarsz. A beszéden meg majd még gyúrunk.

-Nem tudom említettem-e már, de szerintem beszélsz te helyettem is.

-Na menjünk kajálni, mert éhen halok.

Együtt léptünk be az ebédlőbe és rajtunk kívül mindenki ott ült az asztalnál. Magunkhoz vettük a kajánkat és, mintha mi sem történt volna leültünk a többiek közé. Én mosolyogva, Teó meg kifejezéstelen arccal, de legalább tudtam, hogy bír, ami nagy örömmel töltött el.

-...és akkor bumm!- hadonászott a kezeivel Jax- Egy nagy durranást is hallottam a fényfolt után. De a legdurvább az volt, hogy az égen volt a fényfolt.

-Tűzijáték.

-Villámlás- mondta az előbbit Nancy, az utóbbit Ilian hasonlóan unott arccal.

-A Nap?- kérdezte teli szájjal Fülöp.

-Nem. Nem. És nem- míg az első két nem-et lekezelően és unottan intette le Jax, úgy a harmadik nem-et, ami Fülöpnek szólt, azt inkább kérdezte mint mondta- A Nap?- kérdezett vissza még mindig értetlenkedve. Fülöp megrántotta a vállát és evett tovább.

-Miről van szó?- kérdeztem mosolyogva a többiek között kapkodva a fejemet. Teót, akinek velem szembe maradt egy üres helye, nem igazán izgatta a dolog, mert Fülöphöz hasonlón jóízűen evett.

-Ne! Ne! Ne! Ne!- kapta fel a kérdésemre mindenki a fejét.

-Ne kérdezd meg!- fogta be Nancy a számat bal oldalról, de késő volt.

-Örülök, hogy kérdezed!- fogta meg vigyorogva a vállamat jobbról Jax. A többiek vagy tényleg az asztalba verték a fejüket, mint Ilian és Nancy, vagy fájdalmas és fáradtan néztek rám (Hédi és Pegi). Elég volt körülnéznem, rögtön rájöttem, hogy nem kellett volna megkérdezni- Tegnap- kezdett bele a mesélésbe Jax-, amikor egy új tánclépést mutattam be, hogy lenyűgözzek egy gyönyörű lányt és a barátnőit, hogy majd a gyönyörű lányt fölszedhessem. De halljátok, nagyon szép volt. Egyszerűen nem értettem. Régen elég volt ránéznem egy lányra, az rögtön a karjaimba hullott. Mostmeg! Már három napja próbálok a kedvébe tenni, de egyszerűen nem érdeklem.

-A lényeget!- szólt közbe Nancy.

-Jól van na. Szóval már majdnem mosolygott, amikor fölöttük egy hatalmasnagy fényfolt jelent meg. Kihangsúloznám, hogy nem volt semmi felhő az égen- nézett ennél a mondatnál Ilianre- és nem volt színes- itt meg Nancyre.

-Van nem színes tűzijáték is- vont vállat hanyagul Nancy és evett tovább- Még mindig jobb magyarázatom van arra, hogy mi volt az a fény, mint neked.

-Nekem nincs is magyarázatom rá- védekezett Jax, de rögtön rájött, hogy nem pont így kellett volna.

-Na látod!- röhögött Nancy, majd mindenki elkezdett nevetni.

-Na szóval...- próbálta visszavenni a szót Jax- Megjelent fölöttük a fényfolt, mire elrontottam és egy hatalmasat estem. A következő pillanatban meg egy nagy durranás volt- hadonászott a kezeivel úgy, mint amikor idejöttünk.

-Tűzijáték- bólogatott Nancy a salátáját rágva.

-Villámlás- bólogatott Ilian Nancyre nézve vigyorogva.

-A Nap- bólogatott Fülöp is.

-Haver, hagyd már abba!- akadt ki teljesen Jax- Ennek a két idiótának legalább van értelme amit mond, de a tied tiszta baromság! A Nap hogy lenne már? Mondom. Volt durranás is!- Jax totál idegesen vitázott Fülöppel, rajtuk, meg persze Teón kívül mindenki szakadt a nevetéstől.

-És lehet, hogy a fény a Nap volt, a durranás meg csak a te esésed volt, csak olyan hangos volt, hogy azt hitted, hogy nem te voltál.

-Inkább egyél- emelte a megpakolt villát Fülöp szájához Ilian.

-Oké!- mondta Fülöp és bekapta szája elé tartott evőeszközt, majd amikor megette azt ami rajta volt, újból tátotta a száját.

-Hülye! Ne várd, hogy etesselek!- dobta le a tányérba undorodva a villát Ilian. Fülöp először szomorúan nézett, majd elfogadta a helyzetét, hogy egyedül kell ennie, fogta a villát és evett tovább.

-Mesélj Lexa! Milyen volt a bál?- kérdezte Hédi- Még Pegi, te sem meséltél semmit.

-Estély!- javítottam ki a barátnőmet. Hédi szemforgatva nézett rám- A kaja fantasztikus volt!- kezdtem, de Fülöpön kívül nem érdekelt senkit, de mivel ő lelkesen nézett rám, belekezdtem a részletekbe- Volt valami hús, ami ilyen mézes valamibe volt megsütve. Előtte még sosem ettem ilyet, és azt hinnéd, hogy rossz, pedig nem.

-Lexa!- szólt rám Jax- Nem a kaja érdekel!- körbenéztem és láttam, hogy mindenki hasonlóan unott fejjel figyel.

-Bocsi!- vigyorogtam- De más érdekes nem történt- vontam meg nemtörődően a vállamat.

-Na ne hülyéskedj!- szólalt meg Pegi- Olyan meseszereplőkkel találkoztunk, akik gyerekekkorunk kedvencei. Állatokkal táncoltál együtt! Ez neked semmi volt Alexa?- nézett rám felháborodva- Téged csak a kaja érdekel?- muszáj volt elnevetnem magam- Most kinevetsz?- nézett kétségbeesetten Pegi.

-Mi? Nem! Dehogy is! Csak most ki akartam próbálni milyen az, ha minden szót egyesével kell kihúzni belőlem, de megelőztél. És nem bírnám sokáig. És abszolút igazat adok Peginek. Olyan volt, mintha a régi életünkben híres sztárokkal találkoztunk volna. És egyenlőnek tekintettek minket. Nem csak úgy, hogy xy-nak a gyerekei, hanem mintha, te is teljes a mesében szerepelnél.

-Azt tegyük hozzá, hogy egyikőtök se csak „xy-nak a gyereke”- szólalt meg Nancy.

-Gyönyörű Csipkerózsika valamint a hős Mulán és a hős férje- mondta Fülöp, mintha egyértelműsíteni akarná, hogy kikről van szó.

-Igen. Tudjuk kik a szüleink- nézett rá összevont szemöldökkel Teó.

-Húúú!- hőköltek föl többen.

-Teó megszólalt az asztalnál!- mondta ki mindenki gondolatát Nancy.

-Igen, de bunkó volt. Nem ér!- mondtam két falat között. Ezzel egyetértett mindenki. Még beszélgettünk egy kicsit a bálról, majd mindenkinek mennie kellett órára, szóval elköszöntünk egymástól.

Sziasztok! Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ilyen régóta nem volt rész. Higgyétek el nekem is nagyon hiányzott. Nem tudok, és nem is akarok semmit ígérni, hogy mikor hozok következő részt, de abban biztosak lehettek, hogy nem fogok eltűnni! 😘😉