-Na, és izgulsz már?- kérdeztem a nővéremet, aki velem szemben ült a reggeliző asztalnál és a reggeli teáját kevergette.

-Mivel kapcsolatban?- kérdezte még egy kicsit álmos fejjel.

-A héten lesz a szülinapod! Én kábé egy héttel előtte mindig izgatott leszek tőle. Nem tudom miért. Csak annyira várom, mert ilyenkor annyi szeretet kap az ember.

-Hát nem is tudom... Biztos igaziak azok a jókívánságok? Mármint akik tényleg törődnek veled azok nemcsak egy nap kedvesek veled, hanem az életed minden percében.

-Nem így értettem. Nem azt mondom, hogy én naivan örülök minden „boldog szülinapot” üzenetnek, és ajándéknak, és csak ezek számítanak, hanem, hogy ha valaki odavakkant neked egy sziát, akkor az tényleg lehet egy tök felszínes megszólalás, de ha valaki felköszönt, bármilyen formában, akkor az azt jelenti, hogy gondolt rád. Így vagy úgy, de fontos vagy neki. Láttál már valakit mogorván, vagy akárcsak komolyan boldog szülinapot kívánni?- a nővérem értetlen arckifejezéssel megrázta a fejét. Nemigazán tudott követni- Na látod! Ha valaki felköszönt, akkor azt mindig mosolyogva teszi, vagy ha üzenetet küld, akkor is van ott egy mosolygós, vagy éppen puszit dobó smiley. Vagy ha nem is, de amikor eszébe jut, vagy látja valahol, hogy ma van a szülinapod, akkor gondol rád. Talán ír is neked, de mindenféleképpen az eszébe jutsz, és nem azt fogja gondolni bosszúsan, hogy „na ez az a csaj, aki...” mit tudom én, hanem, hogy „jajj, de jó, ma van a szülinapja”- mondtam az egészet olyan átéléssel, hogy még néha a hangomat is elváltoztattam. Amanda kezében egy idő után megállt a kanál, és csak nézett rám, és próbált megérteni.

-Bocsi, csak így kora reggel nem bírlak követni. Amúgymeg, nekem ez csak egy nap a többi közül.

-És nem is vagy kíváncsi, hogy mondjuk mit kapsz. Vagy, hogy lesz-e meglepi bulid?

-Nem, mert tudom, hogy anyuék rendeznek egy bált a tiszteletemre.

-Itt mindig báloznak?- mostmár én vettem fel az értetlen fejet.

-És még nem is láttál mindent- legyintett. Kortyolt egyett, majd folytatta- Ezen kívül még rengeteg bál lesz. Olyan, ami itt lesz, ami központi, vagy olyan, amire csak más vendégeként mész.

-Nincs az embereknek jobb dolguk, mint bálozni?- kérdeztem nevetve, de Amanda annál komolyabban nézett rám.

-Hidd el. Nincs.

-Én bele fogok őrülni ebbe a semmittevésbe. Ha befejezem a sulit, ahonnan, nem mellékesen mindjárt elkések- kerestem a falon egy órát, de nem volt sehol- akkor én tuti csinálni fogok valamit. Na mindegy. Erre ráérek még gondolkodni- odamentem, a még egy kicsit mindig álmos nővéremhez és megpusziltam a feje búbját- Szia Amanda!

-Szia húgi! Jó legyél a suliban- intett.

-Igenis, anyu- szalutáltam nevetve, majd kiléptem az ajtón, amit az ajtónálló be is csukott mögöttem.

-Ma, mint az édesanyja már bizonyára említett, jön a szabó, hogy levegye a méreteit, és megbeszéljék a ruháját, amit a nővére születésnapi báljára készítenek önnek. A szabó és csapata fél négyre jön, ezért siessen haza az iskolából kisasszony. És ne felejtse itthon a családfáját- nyomta a kezembe Max, a komornyik egy ősrégi tekercset, miközben a teendőimet sorolta az ajtóban. Már totál késésben voltam, szóval ott toporogtam a lépcső tetején, hogy siessen már. De akármennyire késésben voltam, amit Max pontosan tudott, ő mégis teljes nyugalommal, kimérten ismertette a napirendemet.

-Köszönöm Max- vettem ki a kezéből a családfámat, és lerohantam a lépcsőn, be a hintóba, ami mindennap itt áll fél kilenctől, arra az esetre, ha netalántán időben elindulnék a suliba, de van, hogy negyed óránál is többet kell várnia rám. Mint például ma. Meg úgy általában.

Útközben a tekercset szorongatva rájöttem, hogy elég hülye egy helyzet az enyém. Történelmileg egy nagy múltú, széles családnak a családfáját kéne szorongatnom, ami tényleg ősrégi. Ehelyett ezen az ábrán a szüleimen, a nagyszüleimen, Amandán és rajtam kívül nincs senki. Nincs más, mert másról nem szól a mese közvetlenül. Pont ezért, se nem ősrégi, se nem tekercs. Csak egy papír, ami össze van hengerelve. És itt jön a nagy ellentmondás, ugyanis a régi családomnak, ahol felnőttem, a gyökereit, nem tudom, hány száz évre vissza lehet vezetni. Miközben az „csak” egy polgári család.

Kinéztem az ablakon. Szeretem nézni a tájat, miközben a suliba megyek. Az a baj, hogy csak tíz perc az út, pedig nézném még tovább is ezt a mesés tájat. Jó, igaz nem megyünk sokat úgymond a „természetben” mert hamar beérünk a városba. Ott is szeretek menni, szeretem nézni az embereket. Nem szövök öszzeesküvés elméleteket, mint Amanda, de annyi fajta ember van. Aki siet a dolgára, aki csak nézelődik, szerelmes párok,  vagy akik éppen veszekedtek. Szóval nagyon változatos volt. Egyedül, csak rohangáló gyerekeket nem lehetett látni. És ez olyan furi, és szokatlan és egy kicsit szorító érzést is éreztem a mellkasolban. Ha nekem ilyen rossz, akkor milyen lehet a szülőknek, hogy ki kell adniuk a saját gyereküket a kezükből, majd csak évekkel később látni, hogy milyen szép, okos, vagy éppen rossz gyerekük lett, és tudni, hogy ezt nem az ő nevelésük érte el. A saját gyereküknél! Szerintem nekem sosem lesz gyerekem. Lehet, hogy egy kicsit önző dolog, de nem akrom, hogy más nevelje fel. Aztán meg nem volt olyan egyszerű hátrahagyni mindent, bármennyire is úgy látszik, hogy egyáltalán nem viselt meg.

Beértem a suliba és rögtön a lovarda felé vettem az irányt, mert a tekercs mellett két táska volt nálam, ezért történt az meg, hogy majdnem otthon hagytam a házimat és ezért hozta utánam Max. Az egyik táska a normális sulitáskám volt, a másikban meg váltó ruha volt a lovagláshoz. A tanár azt mondta, hogy ma már lóra is fogunk ülni, de hozzunk valami kényelmes öltözetet jozzá, de hogy ne kelljen olyan sok cuccal mászkálnunk egész nap letehetjük ide valahova, itt úgyse járnak olyan sokan.  Ledobtam a táskámat egy sarokba valamilyen irodaszerűségben, csak remélni merem, hogy nem viszi el senki. A terembe, szokás szerint, éppen beestem. Levágódtam Hédi mellé.

-Na! Milyen az új korid?

-Fantasztikus! Jajj, olyan boldog voltam! Egész este kint maradtunk. Tanultam egy-két új trükköt is. Jó, igaz, kicsit későn estem haza, de megérte.

-Tök jó, mármit hogy jól érezted magad. De anyukád nem akadt ki nagyon.

-Hát, de...- rágta a szája szélét- De nem annyira. Mondtam neki, hogy minden rendben volt. És amikor meglátta, hogy tényleg biztonságosan kezelem a görkorit, egy kicsit megnyugodott.

-Oké! Ha ő nyugodt, akkor én sem aggódok- nyitottam ki a füzetemet, mert Tündérkeresztanya elkezdte az órá. Meseillemtanunk volt.

-Mint mondtam múlt héten, most hétvégén meglátogattok egy másik mesét. Vagyis párokat alkottok és felváltva töltötök egy hétvégét a másik szokása szerint- elevenítette fel Tündérkeresztanya az óra végén. Elindult a suttogás, és már elkezdtük önállóan kialakítani a párokat- Azt, hogy ki kivel lesz én jelölöm ki- egy elég hangos nemtetszés futott végig a termen- Fiú-fiú lány-lány párok lesznek.

-De tanárnő! Mi lányok páratlanul vagyunk- emelte fel a kezét Jamine.

-Tudom. Erre is gondoltam. Mivel Pegi és Teó testvérek, és ugyanaz a kultúrájuk, sőt még egy házban is laknak, ezért hozzájuk egy fiú fog menni, és ők hárman alkotnak egy csapatot- hátrasandítottam Teóra, hogy mit reagál erre. Tök semleges arccal ült a helyén.

-Mit szólsz hozzá?- suttogtam.

-Szerintem nagyon csúnya, de ha te ilyen cuccokban akarsz járni, akkor az a te gondod?

-Mi van?- kérdeztem. Mert semmi értelme nem volt annak amit mondott.

-Ez a babakék blúz nemigazán az én stílusom, de szerencsére nem én hordom, és az meg hidegen hagy, hogy mi van rajtad, szóval nincs túl sok hozzáfűznivalóm, de most fordulj előre Drága, mert figyelni szeretnék.

-Hülye!- vágtam a fejéhez, miközben előrefordultam.

-...és majd a hét végére egy ezerötszáz szavas esszét fogtok beadni, amiben leírjátok a tapasztalataitokat- úgy tűnik Tündérkeresztanya közben ismertette a feladatot.

-Amúgymeg ki beszél a blúzomról?- fordultam vissza a mögöttem ülő sráchoz, aki fáradtan emelte rám a tekintetét- Azt kérdeztem, hogy hármas csoporthoz mit szólsz.

-Hát csak annyit, hogy majd Pegi megcsinálja helyettem.

-Úgysem fogja- legyintettem- Mivel tudnád rávenni erre?

-Megvannak a módszereim- hajolt közelebb, annyira, hogy nem sok választotta el az arcunkat egymástól.

-Alexa kisasszony, kérem nem most romantikázzanak!- csattant fel Tündérkeresztanya. Az egész osztály rajtam röhögött, én meg, mivel Teó feje még mindig elég közel volt az enyémhez, lefejeltem őt. Teó a fejét fogva felnyögött, az osztály meg még jobban szakadt a nevetéstől.

-Isten ments, Tanár nő!- biccentettem vigyorogva. Éreztem, hogy közben Teó válaszul belerúgott a székembe erőből, de nem foglalkoztam vele. Magam alá húztam a székemet és gyorsan utoljára hátrapillantottam Teóra.

-Na akkor ha ezt tisztáztuk, kijelölném a párokat- folytatta zavartan az órát- Milla és Hédi.

-Neeee!!- kiáltott fel egyszerre mind a két említett lány. Illetve Milla inkább visított.

-Nem akarok egy hisztis királykisasszonnyal tölteni a hétvégémet!- sóhajtott fel a barátnőm.

-Héj! Mi bajod a királykisasszonyokkal?

-Itt a hisztisen volt a hangsúly!- nézett rám szigorúan.

-Nem akarok vademberekkel lakni- sipítozott Milla is a barátnőinek, csak ő úgy, hogy az egész osztály hallotta.

-Hé! Nem vagyunk vademberek!- háborodott fel az én, mindig nyugodt, barátnőm- Sokkal kultúráltabbak vagyunk egyeseknél- nézett Milla szemébe.

-Nem tudom mire célzol, de biztos nincs igazad- nyávogott. Hédi megforgatta a szemét, majd határozottan felállt.

-Tanárnő! Párcserét kérek!

-Nincs párcsere! Pont erről szól ez az egész. De ha most megengeditek folytatnám a párosítás ismertetését. Alexa és Szonja- a lány kettővel előttem ült, hátraforult és összemosolyogtunk. Nagyon aranyos lány. Ja egyébként az Ariel meséből egy matróznak a lánya. Szerencsére nincs benne „közösítsük ki Alexát, mert nemesebb merészelt lenni Millánál, és ha nem állunk Milla oldalára, megkeseríti az életünket”. Ezután elmondta a többieket is. Pegi és Teó megkapta Bent, aki alapból egy nagyon aranyos srác lenne, csak hosszú távon már kicsit fárasztó. Halálkomoly arccal fordultam már megint hátra, de belül nagyon jól szórakoztam, és amikor megláttam a meggyötört fejét, kibukott belőlem a röhögés. Idegesen megrázta a fejét, én meg mosolyogva előrefordultam.

A családfa egy olyan órára kellett, amin a teljes huszonöt fő helyett három csoportban vagyunk, nyolc-nyolc-kilenc fős felosztásban. És azért vagyunk így, mert olyan dolgokról beszélgettünk, hogy például mennyire etikus, hogy a gyerekeket nem a saját szüleik nevelik fel, hanem egy más világban kell felnőniük, és ez sokkal könnyebb alacsony létszámú csoportban. Megvitatjuk és megosztjuk egymással a véleményünket.  Érdekes óra. Hát a csoportom nem feltétlenül a legjobb. Millával, Nancyvel, Bennel, Dorennel, Rosalindával, Dalmával és Walterrel vagyok egy csoportban. Nancy, Dalma és Ben viszonylag cukik, jót lehet velük beszélgetni. Doren, egy kicsit magánakvaló. Mindig figyel minket, benne van a beszélgetésben, de nem túl gyakran szól hozzá. Milla, ugye ő Milla, Rosalinda, ő Milla hű „barátnője”. Waltert meg semmi nem igazán érdekli. Ő Szörnyella De Frász fia, és eléggé benne van ebben a „gonoszokat elnyomják, és ez marha igazságtalan” életkedvben. Folyton a gonoszakat érő elnyomásról beszél. Nem tudom mennyire van igaza. Bár ami igaz, az igaz sosem találkoztam még Demónával. Pedig, hű de kíváncsi lennék rá.

-És látjátok! Itt van az ellentmondás!- mutatott Flóra a kiterített családfákra. Amúgy mivel három csoport van, ezeket az órákat Flóra, Fauna és Fióna tartotta- Mindannyian, elvileg, egy nagy múltú családból származtok. Vagy legalábbis kell, hogy legyen más felmenőitek. De nincsenek. És az sem fog előfordulni, hogy egyszer felűnik egy rég nem látott rokon. Nem nem. Itt nincsenek unokatesók, ilyen rokonok, olyan rokonok. Csak TI vagytok. Csak azok, akik benne vannak a mesében. Mit szóltok ehhez?

-Normális esetben egy királyságnak hosszú múltja kéne, hogy legyen- kezdte Milla az értelmes megszólalását, de sajnos nem fejezte be- És én egy királylány vagyok! És nincs királyságom- hisztizett, szó szerint.

-Neked amúgyse lenne királyságod- szólalt fel flegmán Nancy.

-Ki kérdezett?- háborodott fel Milla.

-Igen. Tartsd meg a gondolataidat magadnak, kalózkislány- csatlakozott Rosalinda is. 

-Nem mert igazam van- csattant fel újra Nancy- Értelmetlen Millának háborognia, mivel úgysem számít királylánynak. Úgy meg vannak különböztetve az emberek, hogy az valami szörnyű. Közben meg mindenhonnan az folyik, hogy ezen a szigeten mindenki egyenlő, nincsenek különbségek. Akkor a „gonosz”- rajzolt idézőjelet a levegőbe- szereplők miért vannak kiközösítve?

-Egy városban élnek a „jókkal”- használt macskakörmöt Ben is.

-Igen, de mégsem fogadják be őket...- állt Nancy oldalára Walter.

-De legalább kapnak esélyt a jobb életre- fűztem én is hozzá valamit.

-Milyen jobb életre? Milyen esélyt? Könyörgöm! Ha végigmennek az utcán, mindenki inkább átmegy a túloldalra, hogy még véletlenül se érintkezzenek. És nem tehetnek semmiről, ugyanúgy eleve megírt szerepük van mint mindenki másnak. Te könnyen beszélsz Alexa, te magas rangú, jó életkörülmények közé születtél- nézett méllyen a szemembe Hook lánya. Igaza van. Nancynek és Waternek sokkal nehezebb. Milla azért háborog, mert nincsen ük-üknagyapja, Nancy meg alig tud eljutni a suliba is, mert nem minden hintós hajlandó fuvarozni gonoszokat.

-De ti meg még inkább nem vagytok rosszak- értetlenkedtem- Nem is ők neveltek fel benneteket. Vannak nálatok sokkal rosszabb természetűek is- sandítottam Millára, aki fújtatva megrázta a fejét.

-Én. Ch. Néha nézhetnél tükörbe- dörmögte az orra alá, de elengedtem a fülem mellett, mert Walter folytatta.

-Igen. És tudod milyen szar érzés volt rájönni? Éled a remek életedet, orvosnak készülsz, majd egy nap megtudod, hogy hiába tepertél ennyire, mert a valós életed százszorta rosszabb annál, amire készültél. Nem a tantárgyak nehézségétől, vagy majd a későbbiekben, egy-egy nagy operáció miatt félsz, hanem konkrétan attól, hogy kimenj az utcára.

-Félnek tőled az emberek, a szüleid tettei miatt, amik meg voltak írva nekik.

-Igen. Nem ám mindenkinek szőke herceg volt megírva...- lesütöttem a szemem, pedig nincs miért szégyenkeznem. De mégis hibásnak érzem magam amiatt, hogy vígan élem a szipi-szupi kis életemet, és az a legnagyobb problámám, hogy semmi kedvem délután két órát végigállni ruhapróba közben, miközben rengetegen érzik rosszul magukat a bőrükben.

-Szuper-szuper!- tapsikolt Flóra. Mindenki ránézett, hogy ez meg minek örül- Erről szól ez az óra. Hogy megvitassuk gondolatainkat, véleményünket, felnyissuk társaink szemét, hogy rálássanak olyan dolgokra, amik eddig vagy homályosak voltak számukra, vagy nem érdekelte őket a téma.

-De miért van ez így Flóra?-kérdezte Ben. 

-Nehéz ezt megmondani- sóhajtott a tanárunk- Az emberek gondolkodásmódján nehéz változtatni. Na de mindegy. Ti vagytok a jövő. Egyszer majd talán változtathattok rajta. De most, vége az órának. Mehettek- biccentett a fejével az ajtó felé.

Mindannyian felálltunk a körbe tett székekről, és kinentünk a teremből teljesen szótlanul. Mindenki a gondolataiba volt temetkezve. Kivéve ezalól Milla, aki a körmeiről fecsegett Rosalindának. Kint a folyosón csatlakozott hozzájuk Jasmine és Pegi. Dalmáhiz odalépett Szonja, mivel ők ez alatt a pár hét alatt teljesen elválaszthatatlan barátnők lettek. Pegi hamar levált a barátnőiről mert lovaglóóránk lesz.

Miközben mentünk órára végignéztem magunkon. Szép kis csapat vagyunk. Az ikerpárból az egyik elől ballag, a másik meg utánunk kullog, mi Jax-szel meg nevetgélünk, vagy éppen komolyan meséljük a másiknak, hogy mi volt az előző órán. Ja igen. Mivel Jax Phoebus fia, aki ugye katona és lovagol, ezért ez a csapat is bővült egy újabb taggal.

-Tényleg nem bánod, hogy Teó ilyen bunkó volt veled? Miket beszélek?! Naná hogy bánt. Sajnálom, amit tett, próbáltam lebeszélni, de tudod milyen...- szabadkoztam.

-Hagyjad! Nem a te hibád!- fogta meg a vállamat és szembe állított magával- Így is sokat tettél értem, amit sosem fogok tudni megköszönni- és megpuszilta a homlokomra.

-A nyálatokat tartsátok a szátokon belül, és haladjatok!- ment neki Jax vállának idegesen, zsebre tett kézzel Teó.

-Nyugi haver! Minden rendben.

Nem tudom miért, de zavart, hogy Jax homlokon puszilt Teó előtt, de ez az érzés eltűnt, mint valmi kisgyereknél, amikor megláttam Virágot. Még mindig nem tudok többet a lovakról, és még mindig nem vagyok annyira oda értük, de amikor megláttam a lovamat, ahogy fel van készítve a lovagláshoz, nagyot dobbant a szívem. Odamentem hozzá, és ahogy a filmekben (mivel én eddig ilyet csak filmben láttam) megsimítottam az orrát, majd gyorsan elmentem átöltözni. A cuccom ugyan ott volt, ahol hagytam. Behúztam az ajtót, de még mielőtt elkezdtem volna levetkőzni, kopogtattak, és miután beengedtem, Pegi lépett be. Becsukta magaután az ajtót, és ő is elkezdett öltözködni.

-Hallom te olyan csoportban vagy, ahol rajtad kívül csak fiú van- törtem meg a csendet.

-Hát igen. Nem is tudod mekkora átok egy fiú tesó, ráadásul ha egyszerre osztoztatok egy anyaméhen- nevetett fel. Majd, mint akinek hírtelen eszébe jut, hogy valami rosszat csinált, elhallgatott. Sőt még el is komorodott.

-Mi a baj?- kérdeztem aggódva.

-Semmi- suttogta, majd villámgyorsan felhúzta a nadrágját, meg a csizmáját és kirohant a szobából. Értelmetlenül néztem rá. Valami rosszat tettem? Néhányan, egész véletlenül Milla barátnői, úgy néznek rám, mintha leprás lennék. Gyorsan begomboltam a gatyámat és mezítláb szaladtam Pegi után.

-Ne mondd, hogy nincs semmi!- álltam meg tőle két méterre- Te nem ilyen vagy Pegi.

-Nem tudod milyen vagyok- mondta alig hallhatón.

-De tudom. Mert beszéltem veled az elő napon, mielőtt még találkoztál Millával. És akkor nem ilyen voltál. Mert, akkor még, érdekes módon, semmi bajod nem volt. Vagy csak azért beszéltél velem, mert ha nincs ló, jó a szamár is? Vagy mi van?- és folyamatosan mentem egyre közelebb. Már egész közel álltam hozzá- Mi változott meg? Mert nem hiszem el, hogy ugyanazt gondolod, amit Milla.

-Nem tudsz rólam semmit- suttogta. Majd hátat fordított és elment. Én meg szomorúan visszasiettem a szobába, felvenni a lovaglócsizmámat. Kész harci díszben, bár késve érkeztem meg a többiekhez.

Az óra nagyon kellemes volt. De nem is gondoltam volna, hogy egy lovon ülni ennyire kényelmetlen.

-Hozzá fogsz szokni!- mondta Jax, miután megelmítettem neki.

Amúgy Pegi egész órán nagyon furcsa volt. Nem mintha eddig olyan sokat beszélt volna, de ma különösen hallgatag volt. Az öltözőben megint ő végzett hamarabb (nagyon siethetett, mert én még csak a csizmámat vettem le) és amikor kiment elköszönt. Köszönt. Halkan, csak egy sziát, de szerintem köszönni utoljára... nem is tudom mikor köszönt. Na mindegy.