-Hogy mi van?- ugrottam fel az asztaltól- Na jó ez az egész csak átverés- mondtam hisztérikusan- Az nem lehet!- de ahogy anyuékra néztem, láttam hogy teljesen komolyan mondják. Ha nem ismerném a szüleimet, azt hinném, hogy részegek, vagy rosszabb, esetleg csak szórakoznak velem, de nagyon közel állunk egymáshoz, szóval egymás mozdulataiból is már egész történeteket tudunk kiolvasni.

Anya sóhajtott egyet, apu meg szomorúan anyu vállára tette a kezét.

-Azt akarjátok mondani- fel alá járkáltam idegességemben-, hogy ti nem az igazi szüleim vagytok?- néztem rájuk. De ők kerülték a szemkontaktust. Majd anya felemelte a fejét.

-Alexa kérlek ülj le! És nyugodj meg!- mondta fáradtan.

-Hogy nyugodjak meg?! Az előbb közöltétek velem, hogy az elmúlt tizenhét évem hazugság. Nem az vagyok akinek mindenki gondol. Akinek én gondolom magam. És hogy a gyerekkori "hőseim" nem simán a hőseim, hanem az egyikük az anyám! És ti ezt végig tudtátok, csak egyszerűen nem mondhattátok el!

-Alexa, ezt meg kéne beszélnünk...

-Szerintem is. Rengeteg kérdésem van- nyugodtam le egy kicsit. És amúgy tényleg a totális felháborodás mellett, rendeget kérdés kavargott a fejemben, amit eddig észre se vettem, mert annyira el voltam foglalva magával a ténnyel, hogy egy mesebeli királylány gyereke vagyok.

-Amire tudunk, válaszolunk- mondta készséggel apa. Leültünk a nappaliban. Ők egymás mellé a kanapéra, én meg felhúzott lábbal, szembe velük a fotelba. Mindig úgy ülök benne, hogy a lábam a karfán van, ezért ott egy kicsit meg is nyomódott már.

-Hogy kerültem hozzátok? Mármint egyszer csak beállított egy hintó, amiből kiszállt egy mesefigura, kezében egy csecsemővel, akit odanyomtak a kezetekbe, hogy "nesze itt van fogd, mostantól te neveled fel!"?

-Neem! Dehogyis! Vagyis majdnem- gondolkozott el anya- Tudod, majdnem született egy kisbabánk, de idő előtt meghalt- anya hangja elcsuklott, így apa folytatta. Én meg csodálkozva néztem rájuk, mert erről nem tudtam.

-Igen, nem akartunk téged ezzel felzaklatni korábban, meg aztán ehhez szorosan hozzákapcsolódik, hogy hozzánk kerültél. Egyik nap, hetekkel azután, hogy kiderült, anyádnak nem lehet több gyermeke, a tévénk zavaros lett majd bejött egy érdekes adás- szomorúan felnevetett- Szinte látom magam előtt azt a pillanatot. Egy jó meccs ment. Azóta se tudom az eredményt... Szóval megjelent a képernyőn egy nagyon ismerős asszony. Fogalmunk se volt honnan. A nevünkön szólított, és közölte velünk, hogy már nagyon régóta figyelnek minket MagicIslandról és szeretnének megajándékozni egy kisbabával. Ez voltál te. Elmondták, hogy a Disney meséből ismert igazi Csipkerózsika gyermeke vagy. De az ott született gyerekeket először elküldik a valódi világba, majd 16 és 19 éves koruk között visszahívják őket a szigetre, hogy ott éljenek- úgy hangzott mint egy mese, amit gyerekkoromba hallottam. Teljesen elvarázsolt, de az a tudat, hogy én vagyok akiről szól, mindig visszarántott a valóságba.

-Négyévente összegyűjtik azokat a gyerekeket, akik betöltötték a tizenhatodik életévüket- vette át a szót anya- és elviszik őket a szigetre, ahol megismerhetik a valódi énjüket, a valódi szüleiket, sorsukat.

-És akkor bármelyik pillanatban elragadhat egy varázsfelhő, ami elvisz arra a MagicIslandra? Tudjátok mit? Én ezt még mindig nem hiszem. Nagyon jó vicc volt, de én mentem- és ezzel fakénél hagytam őket és bezárkóztam a szobámba. Felmentem a facebookra, hogy elújságoljam a barátnőimnek, mekkora marhaságot mesélnek a szüleim. Már vagy tíz perce beszélgettünk, amikor elsötétült a képernyőm, majd villogni kezdett, és egy csilingelő hang kíséretében megjelent egy nő.

-Üdvözöllek Alexa!- mi a...?? Mit ne mondjak, eléggé beszartam, lecsaptam a képernyőt, és majdnem a falhoz is vágtam volna, ha nem imádnám annyira, az én kis MacBookomat. Vagy öt percig farkasszemet néztem a laptopommal, és vártam, hogy valami hologram, vagy tudom-is-én mi meg jelenik. Nem történt semmi ilyesmi, szóval kinyitottam. Rendesen visszajött minden, a facebook, és a youtube is ott ahol abbahagytam. Megnyugodtam, de a csajoknak el kellett magyaráznom, hova tűntem ilyen hosszú időre, valamit összemakogtam, hogy családi ügy. Amúgy nagyon hamar túltették azon magukat, amit anyáékról meséltem nekik.

Este valami zümmögő hangra keltem fel. Felültem az ágyamba és megnéztem az órát. Éjjel fél kettő volt. Igaz, hogy nyári szünet van, de attól még az ember jól szeretne aludni este. Körbenéztem, és észrevettem, hogy a tévém elkezd vibrálni. Nagyon sokáig könyörögtem anyuéknak, hogy had lehessen saját tévém a szobámba, mire beadták a derekukat. Ha tudtam volna, hogy az éjszaka közepén ilyen hangosan fura hangokat ad ki, akkor biztos nem tepertem volna érte annyit. Felkeltem, hogy kihúzzam a konnektorból, de mielőtt, még felállhattam volna, megjelent ugyanaz a nő, aki délután a laptopon.

-Üdvözöllek Alexa! Még egyszer... Délután valami gikszer volt a technikával a hívásunk közben- na vajon mi?- Szeretnélek köszönteni a 17. szülinapodon.

-Három hónapja volt a szülinapom- néztem rá értetlenül.

-Nem ez a lényeg. Hanem, hogy elérkezett az idő, hogy köszöntselek, mint Csipkerózsika lánya. Ádám és Lujza elmondták igaz? És itt az idő, hogy csatlakozz hozzánk MagicIslandra és kövesd a valódi sorsod.

-És mi van, ha én nem akarom? Mi van, ha azt mondom nem megyek? Várjunk csak! Maga hogyan hall engem?- álltam meg egy pillanatra.

-Jajj kedveském. Vannak dolgok amiről nem érdemes tudni.

-Ééértem... Na szóval nem akarok elmenni, mert nagyon jól érzem magam a mostani életemmel- éppen szólni akart valamit, de megráztam a fejem, hogy folytatom- És egyáltalán van valami bizonyítéka, hogy nem csak egy átverés az egész?

-Nem gondolkoztál még sose, hogy nem hasonlítasz a szüleidre?

-De-de, mivel örökbe fogadtak. De nem egy mesebeli hercegnőtől.

-És soha nem voltál kíváncsi, hogy kik a valódi szüleid?

-Nem. Teljesen elégedett vagyok, velük, akik felneveltek. És sosem, hagynám itt őket.

-Majd meglátjuk- mondta a nő végig mosolyogva. Csak tudnám honnan ismerős. Nem láttam még, az biztos, de az arcvonásai ismerősek. Én erre a mondatára csak felvontam a szemöldökömet, és vártam, hogy folytassa- Kedves Alexa, had mutassam be a valódi szüleidet!- mondta olyan ünnepélyesen, mintha csak egy Nobel díjat adna át.

-És most? Éjjel kettő van?

-Ja! Tényleg? Na mindegy. Alexa ők a szüleid. Csipkerózsika és Fülöp herceg- és megjelent a képernyőn két nagyon finom vonásokkal rendelkező ember. Hirtelen egy hatalmasat dobbant a szívem. Akkorát,hogy szinte az egész testem beleremegett. A két ember mosolyogva néztek rám. Úgy éreztem, hogy ismerem őket. De nem csak a mesefilm miatt (habár teljesen úgy néztek ki mint a mesében, ugyanazok a színek és vonások), hanem egyszerűen éreztem a köteléket, ami köztünk van. Az egész testem remegett, amikor megszólítottak. A hangjuk lágy volt, és iszonyatosan ismerős.

-Szia Alexa! Szia kicsim! De gyönyörű vagy. Hihetetlen, hogy látunk. Már alig várjuk, hogy találkozzunk.

-És mi van, ha nem akarok menni?- tudtam, éreztem, hogy ők a valódi szüleim, de még magamnak se akartam bevallani. Nem tudtam volna itt hagyni a mostoha-szüleimet. De a képernyő túloldalán lévő személyeket se akartam megbántani- Vagyis... Nem tudom, hogy felkészültem-e erre az egészre...

-Alexa! Mi mindig melletted leszünk. Ott leszünk veled. Nagyon sok segítséged lesz. De most mennünk kell. Nagyon örülünk, hogy láthattunk. És már alig várjuk, hogy személyesen is találkozhassunk- ezzel szomorúan, mint akik már most rögtön, így képernyőn keresztül is megölelnének, kimentek a képből.

-És nem is gondolhatom át, hogy mit szeretnék?- kérdeztem most már a nőt.

-Nem örökre mész el otthonról. Négy év úgymond próbaidőre, aztán mindenki eldöntheti, hogy hol szeretne éli.

-De hogyha elmegyünk innen, és ott töltünk négy évet, akkor hogy tudunk majd visszailleszkedni ebbe a világba?

-Ne izgulj! Nem a holdon lakunk, csak egy mágikus fallal elválasztott szigeten, amit halandó ember nem láthat.

-Ahha... Tényleg ez teljesen normális- néztem rá értetlenül, ő meg csak mosolygott, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

-Jól van akkor- csapta össze a kezét- Jövőhéten érted megy egy kocsi, és elhoz ide. Addig minden dolgodat be kell fejezed abban a világban. Le kell zárnod minden kapcsolatodat. Be kell fejezned minden hobbidat. Ja igen és a legfontosabb. Nem szólhatsz erről senkinek. A szüleid tudják, de senki más.

-Hogy mi van? Azt már nagyjából sikerült megemésztenem, hogy mesebeli hercegnőcske vagyok, de azt, hogy a legjobb barátnőmnek nem mondhatom el és, hogy a barátommal is szakítanom kell, úgy hogy nem is mondhatom el, miért!!! Mégis, hogy gondolták?- fogtam vissza a hangerőt, mert nem akartam felébreszteni a szüleimet, vagyis a...

-Alexa, sajnálom. Nincs választási lehetőséged. Egyenlőre. Meg kell ismerned az igazi életedet. Jövőhéten találkozunk- és kinyomta a hívást.

-Az nem olyan biztos...- sóhajtottam fel. Egyszer muszáj lesz beletörődnöm. Nekem lesz egyszerűbb, ha előbb, mint utóbb.