Levi KEZDŐSZETT

Nem tudtam itthon maradni. Mardosott a bűntudat. És mindenhol Művésznőmet láttam. Hiszen teli van a házunk közös képekkel, de ez olyan más volt. Egy olyan helyre kell mennem, ahol nyugi van.
Csak egy helyre tudtam gondolni, ahol biztos nem ismernek fel az emberek. Vagy, ha felismernek, nem foglalkoznak velem. Így vettem fel a cipőmet, ami úgy volt, ahogy hagytam. Csálén. Bezártam az ajtót, és felkapva az összekészített csomagot, elindultam arra helyre, ahova amúgy sokat járok. Nem szokványos egy 19 éves srác életében, de én nem vagyok átlagos. Ezt sok minden is bizonyítja. De leginkább az, hogy egy ********* után, a cipőm talpa, a Pécsi temetőben kopik. Elmentem egészen a sírjukhoz. Miért nem vagytok itt?
-Sziasztok - Fura dolog, de mindig köszönök nekik. Kivettem belőle a koszorút, és a sírra tettem, pont középre hogy szimmetrikus legyen. A mécsest pedig meggyújtottam, és néztem ahogy leég a kanóc. A sötétben így láthatóvá téve a sírfeliratot.

"Amikor a szavak elbuknak, a zene beszél"

Hirtelen mosolyra húztam a szám. És eszembe jutott egy dallam, szöveggel. Sosem írtam még dalt. De ez nem tűnt hülyeségnek. Életem értelme.
-"Tudnod kell, hogy mennyit érsz nekem" - dúdoltam, a temetőben állva.
-"Te vagy az életem értelme" - Ez egy nagyon jó refrén. "Boldogtalan időkben jobban megy az írás" . Bexi nyilatkozta ezt egyszer. Ezelőtt eszembe sem jutott, hogy ez nagyon igaz. De azt hiszem a boldogság relatív. Meg az ember telhetetlen. Ezt a két dolgot összevetve. Sosem lehetünk igazán elégedettek az életünkkel, mindig többre vágyunk. Én most csak a régire, mert most jöttem rá, hogy ő mennyivel jobb volt, amikor ***** ****.

Ma éjjel nem alszom,
hogy mit érzek hallhatod.
Itt vagyok, nem álmodom,
hisz látom a könnyeket az arcodon.

Tudnod kell, hogy mennyit érsz nekem.
Te vagy az életem értelme.

Ez lesz az a dal. Megírom ma este. És ezzel fogom zárni a koncertet.
-Köszönöm

nagypapa, és ***** - simítottam meg a nevüket, és visszafelé vettem az irányt...

Levi bitmojia

-

Vass Levente, Für Elise - hallottam a felkonfot a színpadról, a Pécsi Nemzeti színház igazgatója által.
-Ügyes leszel - mosolygott rám bíztatóan nagypapa, én pedig egy aprót biccentve felmentem a színpadra. Nem néztem senkire sem a közönségből, csak leültem a zongora székre, és a szememre kötöttem, a már oda készített szalagot. Erre kaptam pár füttyögést. De csak a dolgomra figyeltem, vagyis, hogy majd ez legyen a dolgom. Leütöttem az első billentyűt, és csak a zene volt, meg én. Emlékszem ekkor még nem volt harmadik személy. Akkor, amikor én lettem "Magyarország ifjú legsikeresebb zongoristája" Akkor úgy gondoltam nem érdemlem meg. Nem is érdemeltem. Ezért nem kértem ehhez nagy híreket. Egy egyszerű cikk, arról, hogy nyertem. Mert akkor még engem ifjú zongoristának sem lehetett volna nevezni. Mert nem voltam az. És akkor még nem is mertem belegondolni ilyenekbe. Egy 16 éves srác voltam nagy álmokkal, tehetséggel, és egy nagypapával, aki mindig mellettem állt, és segített nekem. Most meg? Jó kérdés... Emlékszem a tapsra, ami csak nekem szólt a végén. Elképesztő volt. Csak, amint vége lett a tapsnak, újra visszacsöppentem a valóságba, vagyis, hogy "gyűlölöm Békéscsabát" és nem akarok odaköltözni. Nem akartam. Csak aztán egy sulis próbával minden megváltozott.

Egyértelműen! Imádtam csinálni! ❤️ Következőre ötlet? Szívesen várom!
Az első részletet mindjárt kirakom! De a 2. majd csak csütörtök felé várható! Köszönöm, hogy ennyien itt vagytok! 🥰