A sofőr megszaporázta lépteit, és hozzánk fordult.
-Helló Rózsa gimi! - üdvözölt minket széles mosollyal.
-Andrássy - dünnyögtük egyszerre.
-Akkor indulás! - tette el Levi a gitárját.
-Még nem éppen - fordult az intézményvezetőhöz. - Használhatnám az épületben a mosdót? - állt egyik lábáról a másikra.
-Semmi akadálya, a B kiskapun be egyenesen majd jobbra - irányította őt Szabó.
-Nagyon köszönöm, utána tényleg indulunk! Sikerült megjavítani a buszt, így nem kellett másikat küldjenek! - kiáltotta és elfutott.
Levi ekkor megfogta a csomagjait, majd a buszhoz lépett és betette, aztán legnagyobb meglepetésemre megfogta az én sporttáskámat és szintén a buszba helyezte. Bogi bőröndjét pedig elhúzta onnan, mire legjobb barátnőm tátott szájjal fordult hozzám.
-Miért tette be az én bőröndömet is?
-Már unalmában, biztos nem tudja, mit csináljon - nevettem, a vállamat vonogatva.
-Haver, beteszed az enyémet is? - dobta elé Szili a táskáját. - Kösz - vigyorgott.
-Persze - emelte meg a tatyót. - 10000 Forint lesz - röhögött, és egy "hórukk" mozdulattal a buszba dobta volna, de ekkor Szili, gyorsan megakadályozta a mozdulatsorban.
-Megcsinálom! - vette ki a kezéből. - Nem fizetek! - jelentette ki.
-Nem, add csak - rántotta vissza, mire mind hangos nevetésben törtünk ki, és végül Szili csomagja is bekerült. - Bármikor haver - veregette meg Szili vállát, aki végre megértve, felnevetett.
Minden cuccunk indulásra készen áll, mi is indulásra készen állunk , de úgy látszik a busz sofőr még nem, ugyanis még mindig az épületben végezte a dolgát, és volt akinek ez már fel is tűnt. Levi folyamatosan az óráját, nézte végtelen sokszor vette elő a telefonját, hogy megnézze nem siet-e készüléke. Aztán leült a poros járdára, kikötte a cipőfűzőjét, és szorosabbra húzva hurkot kötött rá. Végső elkeseredésében végig terült a porban. Ki fog mosni rá?
-Ez igazából megtörtént vagy álmodom? - nézett az égre a napszemüvege mögül, mire leguggolva hozzá belecsíptem a vállába.
-Ez nagyon is a valóság - nevettem.
-Egy sofőr a sulinkban 15 perce elment a mosdóba, és még mindig nem jött vissza - foglalta össze. - Tök jó! - hüledezett.
-Szerinted - ültem le mellé - hová megyünk? - tettem fel hirtelen a kérdést, úgy látszik nem erre számított.
-Tessék? - fordult felém, a szemembe nézve, hajára tolva napszemüvegét.
-Mármint hol lesz a verseny? Ha tavaly a Bükkben volt, előtte azt hiszem a Balatonon - soroltam. - Hol tudnának még megtartani egy ilyen versenyt?
-Lehet akkor mondjuk, a Fertő-tónál, ha előtte nem vizes IOV volt- sikerült lekötnöm a figyelmét. - Vagy a Mecsekben is, de jó lenne, tök rég voltam ott - kalandozott el.
-Tavasszal megint ott kirándultunk - nevettem. - A te kedvedért! - böktem meg.
-Az régen volt - legyintett.
-Én nagyon is emlékszem, mert, utána egy hétig nem éreztem a lábamat!
-Te alföldi lány - nevetett. - Jóhogy, akkor láttál életedben először hegyet!
-Ez nem igaz! - fordítottam el a fejem. - Mert tavaly nyáron - nevettem. - De, nagyon elfáradtam, és még a Mari néni féle kenőcs se használt.
-A patikus ugye? - ült fel a porból, erre csak rázkódó vállal biccentettem. - Amúgy még lehet a Margit-sziget is! - jutott eszébe.
-Már nem kell sokat várni! - csörtetett ki a sulinkból a buszsofőr, és lehajolva hozzám egy borítékot nyomott a kezembe, mindenki érdeklődve figyelt, és Levivel leporolva a melegítőinket, elkezdtem felolvasni a levelet.
-Kedves Andrássy gimi! Üdvözöljük gimnáziumotokat az Iskolák Országos Versenyén. Ezennel kezdetét veszi a megméretettés. Ettől a pillanattól fogva csapatotok részese az IOV - nak. Jó utat kívánunk! És, hogy hová mentek? Az idei Iskolák Országos Verseny helyszínét egy képeslap rejti, amit a sofőrötök dugott el az iskolátok épületében. Ha tudni szeretnétek a választ, keressétek meg - fejeztem be az olvasást.
-A sulink baromi nagy! - mutatott Szili először az A, majd a B szárnyra. - Bárhol lehet egy papírfecni!
-Talán, mivel a B-ben volt - mutatott Levi a kiskapura. - Ott kéne keresni! - futott el, utána meg Szili.
-Nekem nincs kedvem futni - karolt belém Bogi.
-Nekem sincs - nevettem, és mi pedig sétálva indultunk el, megpróbálva beérni őket.
Megnéztük a kukák mögött, ott nem volt, (Szili még benne is kereste). Majd az italautómatát rángatta ki a helyéről, hátha mögette van, nem találta meg. Majd az egyik szék lábánál a földről Levi felvett valamit.
-Üdvözlet a Hortobágyról! - forgatta a lapot az ujjai között. - Komolyan a Hortobágyra megyünk? - akadt itt meg, és a suli elé kiérve, még mindig sokkos állapotban, néztünk körbe.
-Irány a Hortobágy! - kiáltottuk együtt, és miközben beszálltunk a buszba, a többiek tapssal búcsúztak tőlünk. A srácok hátul ültek, mi Bogival pedig eléjük telepedtünk le, majd kicsit lassabban de Meggyesi is betámolygott, és a sofőr. Végre elindultunk.
-Gratulálok! - nézett hátra a visszapillantó tükörből.
-Volt olyan, aki nem találta meg? - nevetett Levi, egy szendvicset majszolva.
-Nem - legyintett, és ki kanyarodott a főútra. - Jó kis koncertet adtatok - pontosította dícséretét.
-Köszönjük - feleltük megértve őt, és indult az utazás a kíméletlen kánikulában.
Az út kevesebb, mint két óra, és miután, mindenki megüzente, mindenkinek, mindenhol, hogy a Hortobágyra megyünk. Elfoglaltuk magunkat, Bogi és én olvastunk, Szili aludt, ezek szerint tényleg nagy buli volt. És fél óra utazás után, úgy látszik Levi pedig végig hallgatta a világ összes zenéjét.
-Ott vagyunk már? - kérdezte sokadszorra.
-Nem - lapoztam az utolsó oldalra a könyvemben - Még csak fél órája utazunk - néztem meg a telóm.
-Akkor még több, mint egy órát itt kell zötykölődnünk! - számolgatott.
-Igen - jutottam el az utolsó sorhoz.
-Szétunom az agyam - dőlt hátra az ülésen, de mielőtt tovább fújhatta volna, felébresztve ezzel a mellette békésen alvó Szilit. Hátrafordultam és odaadtam neki a könyvem.
-Én 7 nap alatt olvastam ki - térdeltem fel, és rákönyököltem a támlára. - Az utóbbi napokban teljesen elfelejtettem - ismertem be.
-Deborah Lytton Csend - nézte meg a borítót. - Áá, ez ilyen vékonyka, simán kiolvasom, mire odaérünk - lapozgatta.
-Hajrá! - fordultam vissza Bogihoz.
-Ez a te szuperképességed - suttogta.
-Szuperképesség? - kérdeztem halkan.
-Aha, hát nézd meg - mutatott hátra. - Olvas, mint a kisangyal. Csak attól félek, kiolvassa egy óra alatt - nevetett, egy pillanatra letéve a könyvét, és kinezett az ablakon, de őszintén nem sok minden volt ott. Leginkább a... Semmi. Közben a hétalvó is fél ébredt, és evett egy rántott húsos szenyót, ami az andrássysok nemzeti kajája.
Már egy órája utaztunk a dög meleg buszban, mikor Szili kihajolt az ablakon, az utolsó falatot is lenyelve, majd a táblát látván, elkiáltotta magát.
-Hé, Kacagon vagyunk!
-Az Karcag! - nevettünk fel mind az öten.
-Már nincs messze - nézett hátra a sofőr Levire, meg jegyezte magának az biztos, de ő csak olvasott félig fekvő pozícióban, teljesen elmerülve a könyv világában.
-Milyen lesz az első feladat? - kérdezte Meggyesi minden nélkül. Vagy csak én nem figyeltem? (Inkább maradjunk ebben).
-Nagyon érdekes, de többet nem mondhatok - rázta meg a fejét a sofőr. - Olyan, mint általában az IOV feladatok, egyértelműek, mégis trükkösek - felelte kedvesen. - Mióta itt dolgozom sokat láttam már de az idei, mindenképpen felül múlja a többit - trécseltek, miközben én elővettem a táskámból még egy könyvet, és neki kezdtem. Levitől kaptam még szülinapomra, azóta 3-szor is elolvastam, de mindig valami újat adott. Ezért érdemes egy alkotást akár többször is kiolvasni. Egy pillanatra még én is kinéztem az ablakon, azt a tájat láttam, amit gyermekkorom óta. Nem volt újdonság, a semmi, a madarak, a gulyák, vagy éppen a délibábok. Tavaly nyáron, mikor meg ismertük egymást, akkor voltam először a Dunántúlon, és mióta Levinek saját kocsija van, nemcsak ott jártunk. Nem sok álma van, mert (leginkább a szülei miatt) realista, de az mindenképpen bakancs listás, hogy sokan helyen forduljon meg. Mikor felnéztem, és ittam egy kortyot, már teljesen máshol járt a beszélgetés.
-Akkor egy év múlva nyugdíjba megy?
-Bizony, bizony eltelt az idő - bólogatott bőszen a tanárnő, és ez számomra is új információ volt, úgy tűnik mindenkinek Bogi felnézett a telefonjából, amin most állított be valami zenét, Levi a könyvemből pislogott nagyokat, Szili pedig a telefonos focis játékából, gondolom mert elég sokszor üvöltött fel, hogy GÓÓL, és nyomkodta idegesen a mobilját.
-Akkor még éppen végig viszi őket bioszból? - gondolkozott el a sofőr.
-Így van, mondjuk, csak Bogit, mert Regi, meg Levi nem azt választotta faktnak. Vilit meg most ismertem meg, bár előtte is hallottam, hogy kíváló labdarúgó. Arról mindenki hallott, de az az érdekes, hogy a focin kivűl, nem tudunk róla sokat. Ilyenkor mindig, olyan fura érzésem van, hogy míg Levit egy éve ismerem, akkor költöztek ide, és sokszor félszavakból megértjük egymást. Addig, Szili 9. óta évfolyamtársunk, viszont alig tudunk róla valamit. Például, senki nem tudja miért hordott kilencedikben és tizedikben végig fekete ruhákat? Mert utána, önmaga ellentéte lett, a most ismert ütődött Szili. A suli foci csapatában is elkezdett játszani, a sajátja mellett. Így lett, idén szeptembertől a gimi egyik sportoló büszkesége. Akkor vajon, melyik az ő igazi oldala? Zakatoló gondolataim közepette, hátulról egy csapás hangot hallottam. Hamar világossá vált, Levi kiolvasta a Csend-et, nem éppen csendesen...
-Milyen volt? - kérdeztem letéve az ölembe a másik olvasmányom, és félig hátra fordultam.
- Nagyon tetszett, ilyen igazi utazós könyv, rövid. Külön jó volt, hogy váltott szemszögű, így a gondolatait is megtudtuk a csávónak is.
-Hayden - segítettem ki nevetve.
-Igen ő - nevetett. - Mindig Hayden Summerall jutott eszembe, az a fura hajú - mutogatott a kezével a feje körül.
-Az egy madárdészek! - nevettem. - Amúgy neki jól áll, de attól még fura - toldottam hozzá.
-Az akkor is egy fészek! - háborodott fel. - Senkinek nem áll jól! - nyugtatta leginkább magát, mire csak visszafordultam a vállamat vonogatva. - Művésznő, ne mondd, hogy neked tetszik ez az ember! - vette elő a telefonját, és egy kép volt megnyitva rajta, de már el is vette a kezét, így nem láttam.
-Nem mondtam azt, hogy tetszik - röhögtem. - Egy szóval sem!
-Nyugodj meg - vette ki Bogi a fülhallgatóját. - Nem az ilyenek jönnek be neki - nevetett. - Én már csak tudom - lökte meg a vállam.
-Bogi!! - szóltam rá.
-Ez így van! - röhögött. - De amúgy meg neki, tényleg jól áll - nyitott meg egy képet róla. - Olyan furán, jó!
-Rajtatok igazodjon ki az ember - forgatta a szemét Levi. - Most mit csináljak? - nézett rám könyörögve.
-Kiszállni! - kiáltotta a sofőr. - Megérkeztünk! - dobolt idegesen az ujjaival a kormányon, lehet kicsit felidegísettük.

Gyorsan kiszálltunk a buszból, mert nagyon mérgesen nézett ránk. Bogival a derekunkhoz kötöttük az andrássys pulcsiainkat, Leviék meg bevágták a hátizsákukba. A sofőr bácsi (Meggyesi kérésére) kivette a nagy csomagjainkat a buszból. Mire a sajátomért nyúltam volna, hűlt helyét találtam. Levi vigyorogva állt vele, a másik kezében a sajátjával.
-Elbírom! Add ide! - erősködtem, a sajátomért nyúlva, mire csak feltartotta a magasba.
-Nem - rázta meg a fejét.
-Akkor is adj valamit! - alkudoztam, letette mindkét táskát, és a gitárt nyújtotta felém, persze tokostul. Kissé félve néztem felváltva rá, és a hangszerre.
-Így - adta rám szakszerően.
-Köszi - igazítottam meg a pántját.
-Igazán nincs mit - vette fel mindkettőnk csomagját, és egy tábla felé indult, ami a tábort jelezte. Mielőtt elindultunk volna a földúton, beálltunk egy fotóra.
Szépen egymás mögött haladtunk, a kietlen pusztában, majd a vájt földút jobbra kanyarodott. Megálltam, mert előttem Levi is így tett, mivel a sorvezető Szili megtorpant.
-Asszem eddig jöttünk - dobta le a porba a táskáját. Mind a hárman mellé álltunk, és az előttünk lévő kerítés néztük. Egész alacsony volt, csak olyan jelzésszerű, és a gerendák között beláttunk az élménytáborba. Odabent nagy volt a mozgolódás, és már több színes melegítős csapat is várakozott. A kapu előtt két felnőtt férfi állt, mintha csak észre sem vették volna minket úgy néztek, talán sípokkal a kezükben. Meggyesi tanárnő ekkor ért oda hozzánk.
-Miért álltunk meg? - furcsálta, Szili mellé állva. - Menjünk tovább Vili!
-Nem lehet - mutatott a földre egy egyenes vonalra. - Gondolom ez azt jelenti itt álljunk meg - tűnődött.
-Nem hinném, hogy bármit is jelent - ingatta a fejét a tanárnő. - Elnézést! - intett a két férfinek. - Aranyoskáim mehetünk tovább? - választ nem kapott. - Milyen szemtelenek - háborodott fel. - Menjük, és majd meglátjuk!
-És ha azonnal kiesünk? - nézett Bogi a tanárnőre. - Lehet azt jelenti.
-Akkor, ha a fiatalemberek ott - mutogatott. - Igen maguk! - bólogatott, mi meg majdnem elterültünk a porban a nevetéstől. - Nem segítenek, keressünk valamit - pásztázta a földet.
-Mégis mit? - fordult körbe Levi, letéve a táskákat, és mi is így tettünk. - Itt nincs semmi - mutatott a rónára.
-Keressünk, egy olyan borítékot, mint amit a suliban kaptunk! Talán az a megoldás - dobtam be az ötletet, és mind a földet bámultuk.
-Itt van! - kiáltott fel Bogi, a kezében egy sárga levelet lóbálva. - Andrássy- csapat! Mostantól kezdve tíz perc áll rendelkezésetekre, hogy kisérőtökkel együtt belépjetek az élménytábor kapuján. Viszont a föld láva! Zárójelben: a csomagjaitokat hagyjátok hátra nyugodtan - nézett fel.
-Akkor nem jelent semmit - állapította meg Szili átlépve a vonalon, de ekkor azonnal a két muki elkezdte fújni a kezükben lévő dudát. - Mi van? Hagyják már abba! - kiáltozott, elfutva a kapuig.
-Kijön a migrénem - fogta a fejét a tanár. - Vili gyere vissza, hátha akkor abba hagyják! - Szili gyors léptekkel a vonal túlsó oldalára sprintelt.
-Most mi akko' mi van? - kapkodta a fejét.
-Viszont a föld láva, láva - ismételgette Levi - a föld láva - kattogott az agya.
-Mi az, hogy láva a föld. Nem vágom! Látom, hogy nem az! - lépett át, majd gyorsan vissza, mielőtt, még felébredt volna a Hortobágy.
-Ez az a játék, mikor...
-Nem léphetünk a földre! - fejeztük be egyszerre.
-Unokatesómmal rengetegszer játszottuk ezt, meg most is az ikrekkel - magyarázta. - Annyi, hogy a kijelölt tárgyakra léphetünk csak, de az a baj, hogy itt nincs semmi - mutatott az útra. - A másik meg, hogy már csak 7 percünk maradt - nézte meg az óráját.
-Lehet, hogy nekünk kell odatenni? - jutott eszembe.
-Gondolom - lépett Szili a táskájához, és éppen, ami a kezébe akadt, a földre dobta. Óvatosan átlépett a strand törölközőre, de most a duda nem szólalt meg. - Adjatok még valamiket! - ugrált a törcsin, ami így tiszta por lett. A sport táskámhoz hajoltam, és fogalmam sincs miért, de négy szatyrot találtam. Inkább nem filóztam rajta, Szili kezébe nyomtam, aki a lábát sietősen átrakta az egyikre, majd letírette a másikat is. Lépésről lépésről haladtunk, vigyázva nehogy lecsússzon a cipőnk, a kapitány után Levi lépkedett, majd én, Bogi és a sort a tanárnő zárta, aki közölte:"Ő már öreg ehhez". Hamarosan a vezetőnk elérte a kaput, aki előre nyúlt, és a kilincsel nem foglalkozva berúgta az ajtót. Ő már bejutott, majd Levi, aki a kezemet megfogva behúzott a táborba, szó szerint. Bogi, akinek én segítettem az utolsó ugrásban, majd a tanárunk.
Bent volt az egész csapatunk. Ekkor taps ütötte meg a fülünket, a már bejutott versenyzők felől. Több szervező is ide igyekezett, de egy stopperrel a kezében hozzánk is szólt.
-Rózsa csapat! - nyomta le a kezében az órát.
-Andrássy - feleltem. - Két s-sel, a végén y-nal. Andrássy! - ismételtem meg, kioktatva.
-Elnézést kérek, ígérem nem fordul elő többet. Horváth Róbert vagyok az Iskolák Országos Versenyének főszervezője - mutatkozott be.
-Meggyesi Istvánné - fogott vele kezet, majd félnék fordult. - És az Andrássy csapata!
-Gratulálok nektek, az első feladatot, gond nélkül, remek idővel teljesítettétek - dícsért meg. - Menjetek foglaljatok helyet a többi, már bejutott csapat mellett. A kint hagyott csomagjaitokkal ne foglalkozzak, mert úgyis minden csomag átmegy egy kis ellenőrzésen.
-Rendben - bólintottunk, Róbert felírta az időnket a mappájába, és végigmért minket. - Boglárka, és Regina - nézett ránk. - Levente, és Szilárd - nézett végéig mindannyiunkon.
-Vili? - ráncolta a homlokát a tanárnő.
-El lett írva a neved? Szilárd Vilmos akkor? - nézett rá Róbert.
-Nem - fújta ki hosszan a levegőt. - Vilmos a család nevem, Szilárd a kereszt nevem - magyarázta szájba rágósan.
-Értem - dünnyögte. - Sok sikert a versenyhez! - hagyott ott minket, mire kissé tanácstalanul forgolódtunk, kivéve Szilit.
-Szevasz Kende! - rohant oda egy számunkra ismeretlen sráchoz, a fehér csapatból. - Nagy volt a buli mi!?
-Csá Szili! Hát te? - öklöztek egyet.
-Én jöttem erre a VÍVÓ versenyre! - ordította.
-IOV - dünnyögtük.
-Ja igen ők a csapattársaim. - Regi - mutatott rám - a színésznő.
-Nem vagyok színész - tiltakoztam megrökönyödve.
-Akkor az leszel - helyesbített szerinte.
-Bogi, a doki - bökte meg. - És Levi a zseni, a legjobb spanom - csapott a vállára. - Én meg, hát csak rám kell nézni - mutatott végig magán, majd a két fehér ruhás lányra nézett.
-Gondolom vívsz - viccelődött a vörös hajú lány, mire mind elnevettük magunkat.
-Ez nagyon jó volt! - rángott még a nevetéstől Kende válla. - De nem. Szilivel egy csapatban focizunk, kb 3 éve ismerjük egymást ugye? - pillantott Szilire, aki leült az egyik padra.
-Ja, egy focis táborban ismertük meg egymást, Keszthelyen - fejezte be a sztorit, mire mind furán néztünk rá, helyet foglalva a padokon.
-Mit kerestetek Keszthelyen? Főleg te? - bökte meg Bogi Szili vállát.
-A nagynénémékkel vettünk ott egy házat, mikor a gimit kezdtem, de végül úgy döntöttünk itt maradunk Csabán. Viszont meg van az a ház is, és akkor nyáron irattak be ebbe a táborba - magyarázta leporolva a cipőjét.
-Én meg ott lakom - nevetett Kende. - A keszthelyi gimiből jöttünk, ő Bea, a matekosunk - mutatott maga mellé a barna hajú szemüveges lányra. - Meg Noémi, a földrajzos, és hobbi túrázó, de mindenki csak Éminek hívja, vagy - akadt meg, mert Émi nagyon csúnyán nézett ránk, és inkább válaszként csak felemelte vörös hajzuhatagát.
-A negyedik csapattársatokat meg elnyelte a láva? - nevettem.
-Nem - rázta meg a fejét röhögve.- Cint...
-Áá ez türhetetlen, tök lassú a WiFi, borzalmas - viharzott el egy fehér ruhás lány a lila csapathoz.
-Cintia - válaszolták végül egyszerre, kelletlenül. - Ő a dirink lánya, csak azért van itt.
-Ebből azt a kötetkeztezést vonom el, hogy nem igazán kedvelitek őt - igazgattam meg a fülbevalóimat, amik valószínűleg a feladatnál kapcsolódottak ki.
-Milyen szépen fejezeted ki magad - biccentett elismerően Bea. - Inkább úgy mondanám, úgy nézünk rá, mint a véres rongyra - fejtette ki. - Te vagy a színész?
-Igazából a suli dráma klubjában játszom - helyesbítettem, mire óóztak egy sort.
-Amennyire körbe nézhettünk, azt láttuk 4 ágyasak a szobák, és esetleg lehetnénk szobatársak - tette össze a kezét Émi könyörögve nézve ránk.
-Persze - vágtuk rá Bogival. - Ha Cintia nem akar veletek lenni vagy ilyesmi - furcsálta Bogi.
-Cintia közölte - dobálta a haját Bea, erre alapból elkezdtünk nevetni - hogy ő nem hajlandó másokkal aludni - röhögte el a végét.
-Értjük - bólogattam nevetve. - A srácok? - néztem körbe, mert sehol nem láttam őket, de pont ekkor ültek le a liláknál.
-Cintiával dumálják a szobás dolgot, már két perce - magyarázta Bogi. - Nyugodj meg semmi baja nem lesz a Szent lovagnak öt perc alatt! - nevetett.
-Bogi, kérlek legalább itt ne hívd így - kértem volna, de ekkor a két fehér ruhás lány hangos visongásban tört ki.
-Bea!!! - rázta a vállát Noémi. - Én , tudtam, hogy együtt vannak észrevettem, meg mondtam és nyertem - csapkodta végül már az asztalt is.
-Tényleg mondtad, pedig kiszúrta a szemem, miért fogadtam egy tízesben? - nézett fájdalmasan a többiekre.
-Mi nem vagyunk együtt Levivel, tényleg nem - próbálkoztam.
-Nem? - kapta felém Bea a fejét. - Háhá, nem buktam!
-Legyen inkább egy új fogadás, mert ezt itt most nem tudjuk eldönteni - nézett körbe Bogi. - Ha összejönnek a verseny végéig, süt nekünk sütit, esküszöm, nincs annál jobb - tette a kezét a hasára, majd Bea felé tartotta. -Kivel vagy? - húzta fel a szemöldökét.
-Legyen - csapott bele.
-Csajok - szakítottam őket félbe - ez egy verseny, ahová nyerni jöttünk, meg itt van erre a legkevesebb esély - számolgattam.
-Szerintem pedig itt van a legtöbb - mutatott körbe, a mire ők vadul bólogattak, én pedig még mindig nem értettem.
-Ezt nézzétek meg - vette elő Bogi a telefonját. - És utána mondjatok, egy ép kéz-láb mondatot - indította el a felvételt, amikor a Senoritát éneküljük, én meg inkább a kezembe temettem az arcom. De ekkor kb 2-es hangerővel elkezdtem énekelni a telefonból. Majd csupán fél szemmel vártam a reakciójukat, és ahogy közeledtek a végéhez, úgy ült ki a döbbenet az arcukra. Tudtam, már a "show-elemnél" vannak, már nem énekeltünk. Tényleg nem tudtak megszólalni. Ha tudtam volna, hogy ezzel ekkora sokkot okozunk, nem játszottam volna a tűzzel, de azt kell mondanom. Nem bánom. Inkább csak azt, hogy nem ez volt az első, és rögtön utána nem beszéltünk erről.
Még megnéztek egy-két előadást, miközben én írtam anyának, hogy "nem fulladtam bele a lávába" annyira, nem értette, de biztos örült neki, majd magyarázatot követelt, hogy hová engedett el, milyen párbaj ez?? Úgy látszik ezután, meg nyugodott, a részletes beszámolót hallva. Mert csak annyit írt:"Nahát!"
-WOOOW! - zökkent ki először Bea. - Nekem a legújabb a kedvencem, az olyan spontán.
-Hiszen ez nem kérdés - nézett Émi a szemembe.
-Azok csak színdarabok- vontam meg a vállam.
-Ez az utolsó nem - bökött belém Bogi.
-Indul a Revi terv! - közölte ünnepélyesen Émi.
- Legi jobb! - tette fel a kezét Bea, akkor még kommenteket is olvastak?!
-Legi! - szavazott Bogi, mire mind felém fordultak.
- Ez hülyeség. Most azt mondjátok pluszba, hogy én döntsem el? - nevettem folyamatosan.
-Félig a te neved! - érvelt Bea.
-Szerintem a Legi jobban hangzik - söpörtem le az asztalt.
-Akkor még meg kérdezzük a lovagot is! - csapta össze Bogi a tenyerét, én meg csak az immáron tiszta asztalra hajtottam a fejem, ami egy koppanással ütődött oda. - Levi melyik a jobb a Legi vagy a Revi? - kiáltotta.
-Legi az jobb - hallottam nevető hangját.
- Ezek meddig vannak még oda? - forgattam a fejem.
-Most a fiainkkal hablatyolnak - nevetett mögülünk két türkiz melegítős lány. - Vanda vagyok - ült le, és még az első sokk alatt, amit Vanda okozott a skacok tértek vissza hozzánk.
-Hívjátok csak Vandálnak - mutatott végig rajta Szili röhögve, és nagyon passzolt rá, az biztos. A kék (?) haját, a piercingjét, és a tetkóját a karján mutatva.
-Nem vagyok Vandál! - tiltakozott, majd felállt, és meglökte.
-Nem fogok megütni egy lányt! - tárta szét a karját.
-Én Vandál vagyok te mondtad! - ugrált előtte.
-Szerintem fuss, haver - tanácsolta Levi, mire Szili megiramodott Vanda meg utána.
-Én amúgy Mesi vagyok - intett totál csalódottan a másik lány, mire Bea a vállánál leültette nálunk. És ő is megismert minket.
-Milyen ugró is vagy? - ért vissza Vanda, totál csapzottam. - Távol, magas, nagy - gondolkozott.
-Műúgró! - felelte idegesen, majdnem fellökve a padot. - Vanda, mű! Bocsi - húzta el a száját és visszaült.
-Szilit hol ástad el? - röhögött Kende, de ekkor látta meg őt a türkizeknél bandázni, így Levivel elmentek, őt "kiásni".
Ebben a pillanatban pedig őrült dudálás hangzott fel a kerítés túloldalán. Egy szőke csaj, piros melegítőben kapkodta a fejét pont a kapu, és a biztonságot jelentő vonal között.
-A címvédők - sziszegte Vanda, leülve mellém, majd visszafordította a fejem.
-Amúgy azért jöttünk, hogy meg kérdezzük veletek van a magyar Shawn Mendes? És ő egy űrlény? - mutatott Levire, nevetve és majdnem ledűltünk a padról.
-Nagyon hasonlít rá, tényleg. Csak kék a szeme, meg világosabb a haja - gondolkoztam el.
-Gitározni is tud? - nevetett Mesi.
-Még zongorázni is - fordultam Levi felé, totál elpirulva, ő meg intett nekem fülig érő mosollyal, és elindult felém. Hátulról átölelt, majd a fülembe súgott.
-Itt is készül a Legi terv?
-Nagyon - próbáltam elfojtani a nevetésemet.