Megint utaztam. Alapvetően nagyon szeretek vezetni. Inkább hosszabb utakon, de a rövidebb távok eddig szintén a szívem csücskei voltak. Kb, ma fordult a kocka, és azt kell mondanom sokkal jobban szeretek órákig vezetni. Talán azért is, mert akkor a drága rádióban nem csak egy nyamvadt szám megy végig. Szintén a Viharban volt a terítéken. Ezt nem akartam én, hogy a számom így folyjon a csapból.

Veled mindig biztonságban vagyok,
akár viharba is ragadhatok.

Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.
Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.
Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.
Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.

Benned mindig megbízok,
ennél több utálatot már nem bírok.

Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.
Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.
Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.
Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.

Te mindig mellettem álltál,
az út szélén velem fáztál... A

Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.
Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.
Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.
Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.

Az égen villámok.
Az arcomon pofon.
A szívemen karcok.
A gitáromon húrok.

Az égen átok.
Az arcomon korom.
A szívemen pajzsok.
A gitáromon húsok.

Az égen sztárok.
Az arcomon gondok.
A szívemen harcok.
A gitáromon súlyok.

Az égen álmok.
Az arcomon mosoly.
A szívemen hangok.
A gitáromon... Úgyhogy

Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.
Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.
Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban.
Vi-vi-viharban. Vi-vi-viharban

Hát még mindig nem a kedvencem. Nem is lesz azt hiszem. És akkor egy másik dal jött.
-Sziasztok! Remélem mindenkinek nagyon jól telik a kora délutánja! Elhoztam nektek még egy híres dalt! A Föld kerekén! -
És akkor felhangzott egy zongorás alap, ami már közelebb áll hozzám, mint a playback...

Olyan bonyolult ez!
Ennyi csak: az élet!
Ahogy bonyolultabb lesz minden.
Ahogy elvesznek a gondtalan évek.

Amikor feleslegesen agyalok.
Amikor a felhők felett járok.
Az is én vagyok!
Én! Én! Én vagyok!

Itt vagyok, a Föld kerekén!
Ha nem esek le a világ peremén.
Már túl vagyok a nehezén!
Túl voltam a kezdetek, kezdetén!

Olyan különös ez!
Ennyi csak: a szerelem!
Ahogy különösebb lesz minden.
Ahogy egyszerűen csak beléd estem.

Amikor szeretetet adunk!
Amikor szeretetet kapunk!
Azok is mi vagyunk!
Mi! Mi! Mi vagyunk!

Itt vagyunk a Föld kerekén!
Ha nem esünk le a világ peremén.
Már túl vagyunk a nehezén!
Túl voltunk a kezdetek, kezdetén!

Vonzottalak téged mágnesként.
Vonzottuk egymást mágnesként.

A Föld kerekén...
A világ peremén...
A nehezén...
A kezdetek kezdetén...

A Föld kerekén...
A világ peremén...
A nehezén...
A kezdetek kezdetén...

Végre egy normális dal! És már oda is értem, hát ennyi volt ez a rövid utazás. Megérkeztem a zene suliba, ahová mióta ide költöztünk járok. Fura, hogy suli, de mégse olyan suli. Ez nem volt valami értelmes... Szóval ez egy ki bérelt iroda.
Leparkoltam, felkaptam Kálmi ebédjét majd az ajtó felé igyekeztem. Beütöttem a misztikus kódot, és balra fordulva már a kilincsért nyúltam.
-Helló! - mentem be a suliba. Úristen ez de furcsa így.
-Na végre - kapta ki Kálmi a kezemből a dobozt.
-Szia, Levike - köszöntött a tanárom, egyszerűen Feri báá. Nagyapja ősrégi haverja, akihez szoktam hordani a pénzem.
-Mivel kezdünk? - vágtam le magam a zongorához, és a kottákat nézegettem.
-Egy kis Für Elise - húzott oda mellém egy széket. -De mire ez a nagy sietség? - látott át egyből rajtam.
-Kicsit hosszú sztori - tördeltem az ujjaimat.
-Akkor a lényeget! - röhögött fel.
-Na, erre én is kíváncsi vagyok - fordult felénk uncsi tesóm.
-Szóval - gondolkoztam a lényegen -tartunk egy kis bulikát - Valaki közbe vágott...
-MI? - nézett rám Kálmi szúrós szemmel. -És engem nem hívtatok meg?
-Nézd meg az üzeneteidet - mutattam az asztalra, amin a mobilja hevert. Feloldotta a kódot, csupán lehúzta az értesítéseket, de hatalmas betűkkel ott villogott, hogy SÓGORNŐM...
-Ó, köszi - húzta vigyorra a száját.
-És jó lenne, ha tudnánk egy kicsit hamarabb végezni - fejezte be a történetet.
-Hát - tekergette a szakállát. -Talán csak egy fél órával tudjuk lecsípni.
-Kérlek - néztem rá azzal a tipikus "csak most az egyszer" nézéssel.
-Levike - vette le a szemüvegét, és megdörzsölte a szemét - tudom, hogy fiatal vagy, és igen tudom, hogy most ez a legfontosabb, de ebből élsz - kopogtatta meg a zongora tetejét. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek akit éppen leszidnak. -Nem az ellenséged vagyok - rázta meg a fejét. -Csak segítek, ugye érted?

-Igen, maradok 11-ig - ütöttem le az első billentyűt. Ez így ment órákig. És talán még annál is tovább. Gyakoroltam. És gyakoroltam. És gyakoroltam. Az összes számot elzongoráztam, vagy háromszor. Kálmi már rég haza ment vagyis hozzánk, a "Végre buli" címszóval. Én meg maradtam. Muszáj volt, és igen tudom, hogy muszáj. Ha nem itt akkor egy hatalmas előadóban, de valahol rohadnék. Még ez a jobbik eset. Ütöttem a billentyűket, rakosgattam a kottákat, sürögtem és forogtam. Már olyan 6 óra körül lehetett, amikor Feri bá, hirtelen megszólalt, addig meg csak bólogatott.
-Menj haza nyugodtan - tette a vállamra a kezét. -Jó lesz holnap az a koncert - tette hozzá.
-Még gyakorolnom kell - feleltem egyszerűen.
-Ne csináld már! - ült vissza a székre. -Biztos mindenki téged vár!
-Azt akarom, hogy tökéletes legyen!!! - csaptam rá a fehér-fekete tárgyakra. -Annak kell lennie - hajtottam a fejem a hangszerre.
-Akkor - vette elő a telefonját - csináld, én meg írok egy üzenetet - kezdett el pötyögni.

Valahogy így történt, hogy éjfél körül huppantam újra kocsiba, iszonyatosan fájó... mindennel. Fájt a kezem, a lábam, a derekam, de talán legjobban a lelkiismeretem. Nem kapcsoltam rádiót sem, teljes csendben hazakocsikáztam. Addig átgondoltam, mire is lesz ez jó neked? Mondjuk, hogy újra jobban álljunk pénzügyileg, hiszen ez a gyűrű nem két forint volt. Nagyon nem. Leparkoltam a házunk előtt, még nagyban ment a parti. Kinyitottam a kaput, és mindenki egyszerre üvöltött fel.
-Szia! - ugrott Művésznőm a nyakamba. -Olyan jó, hogy itt vagy - suttogta a nyakamba.
-Nagyon vártál? - simítottam arrébb a haját.
-Még annál is jobban - csókolt meg olyan hirtelen, azt hittem mindjárt hátraesünk a hevességétől.
-Jól van - tettem le a földre.
-Na igyál! - nyomott Aldi egyből valami piát a kezembe.
-HÚZÓRA! - hallatszott a medencéből. Természetesen Szili volt. Hallgattam rá és lehúztam.
-Lassan mennünk kéne, Aldi - jött oda mellénk Lilla. -Eléggé sokkkat ittál - karolt belé, és elkezdte húzni onnan.
-Én Szilit itt hagyom - legyintett Vanda. -Ő már sétálni sem tud - röhögött.

Hát ja, én meg jöttem, ők pedig elmentek. Vagyis Szili, nem ő továbbra is a medencénkben volt. Művésznőm már mosogatott, és beáztatta a palacsintás tálat, én pedig csak pakolásztam a zene szobában, amikor egy nagy csattanást hallottam.
-Úristen! - kiáltott fel Művésznőm, de nem az a "jó Úristen" volt. Egyből odarohantam.
-Jól vagy? - kérdeztem sietősen. Összetört tányérok a földön, szerte széjjel, és a zűr közepén ott volt ő.
-Ezt hogy magyarázod meg VASS LEVENTE?????!!!! - nyomta a kezembe a telefonját.

Mondhatom azt, hogy ez a leggyengébb fejezetem. Ultra rövid lett, és annyira nem történtek fontos dolgok sem. Azért remélem valamennyire tetszett 🥰🥰
A következő...? Fogalmam sincs mikor jön! Semmit sem tudok megígérni, de komolyan. A suli, és minden más mellett egyszerűen nincs időm! És ami talán a legfájóbb nekem, hogy kész vagyok a teljes kézirattal, vagyis én már befejeztem a sztorit és csak Wattpadra kéne beírni... De így is nehéz. Mondjuk emellett már belekezdtem egy új könyvbe is...
Annyit tudok csak mondani, hogy még ebben a hónapban találkozunk! ❤️