Ott ültünk fent a kilátóban, összetörten. És próbáltuk a másikat ragasztani. Vagy valamai ilyesmi.
-Tényleg nagyon hasonlít a mi történetünk, csak más szempontból - vezette fel.
-Ezért vagy velünk ennyire közvetlen? Vagy inkább velem? - javítattom ki magam, mire bólintott.
-A lányomra emlékeztetsz - nézett egyenesen a szemembe. -Az ő neve Júlia - mosolyodott el.
-Annyi idős, mint...? - Nem tudtam végig mondani, de tudta.
-Így van - nézett rám kicsit fányolos tekintettel. -17 most - mondta ki helyettem. -A mi történetünk egyszerűbb a tiédhez képest, bár csavaros az tuti - nevetett fel. -Munka. Ez teszi tönkre a családokat, amennyire azt akartam, hogy nekünk jó legyen - akadt meg - elhanyagoltam őket, és már valamennyire megbocsátott, de nincs teljes bocsánat.
-Ezt miért mondja el nekem? - furcsáltam.
-Mert megint csörög a telefonod - mutatott a készülékre, ami a kilátó padlóján, ide-oda csúszkált.
-Egy kicsit később - alkudoztam.
-Nem tetszik ez nekem - ingatta a fejét.
-Nem értem Misi, miért pont most - tártam szét a karom. -Olyan, mintha mindenki védeni akarná őt - emeltem meg a hangom. -Nem kell őt védeni!! Elment. Itt hagyott - fejeztem be suttogva. -Boldog vagy nem. Engem az se érdekel - vonogattam a vállam.
-Csak neked akar jót - szólt közbe Misi.
-Mégis mivel? - röhögtem fel tehetetlenségemben. -Azzal, hogy hónapokig nem keres?
-Pontosan - csettintett "na végre" már szinten.
-Tudod mit - hessegettem el a fejem a körül ezeket a gondolatokat -nem is érdekel. Csinált, amit csinált. Nincs értelme erről beszélni, nincs aktualitása - mosolyodtam el szomorúan.
-Tiszteletben tartom - biccentett egyet.
-Térjünk át inkább a versenyre - tereltem lehet eléggé látványosan a szót. Akkor sem akarok hallani róla!
-Meg van egy lista, hogy ki mikor következik - ecsetelte a feladatot. -Ti az utolsók vagytok.
-Tovább? - próbálkoztam még valamiért.
-Bátorságpróba - felelte egy szuszra. -A tanyaházban zászlókat kell összegyűjteni, aki pedig a legkésőbb végez - hajtotta le a fejét - kiesik.
-Értem - biccentettem felkászálódva a földről. -Sétálhatok addig egyet egyedül?
-Nem tartom jó ötletnek - állt fel ő is.
-Akkor jobban lennék - lépkedtem óvatosan a lépcsőn. -Neked meg menned kell - emlékeztettem.
-Legyen akkor - legyintett szórakozottan. -De itt vagy időben - szólt utánam, mert időközben a tábor eleje felé tartottam.
-Okké - intettem még.
Azt hiszem felrobbant az agyam. Mi van? Sok volt ez a pár nap. Sokkk. Így egy kicsit reálisabb. Feltettem a fülesem és még mindig a Vanda által megnyitott lejátszási listát hallgattam. Lehet ennyi hörgéstől, az én hangom is elmegy. Már a házsorok között sétáltam. És a hetes ház előtt megállva a lámpa körül repülő lepkéket néztem. Ez így van az életben is. Vannak a lepkék, és a lámpák. Pedig egy ilyen ősrégi izén nincs mit csodálni, semmi különleges nincs benne. A lepkék mégis körbe rajongják. Érdekes ez, hogy miért lesz valaki lepke, avagy lámpa.
-Regi - rontott ki Bogi a srácok házából, és behúzott. Mit keres itt? -Beszélnünk kell - ültetett le Levi ágyára, ő pedig mellém telepedett le. Olyan hirtelen lettem kiszakítva a kis esti sétámban, komolyan nem hittem el, hogy a tanárnő ott ül velünk szemben, és olvas.
-Mit keresünk itt?
-Később - legyintett.
-Fura vagy - nevettem el magam, ismerve őt.
-Inkább te vagy a fura - vágta rá. -Vagy szerelmes? - kérdezte fura gúnnyal a hangjában? Nem kedves volt.
-Igen - bólintottam határozottan. -Szeretem őt, ő is engem - kalandoztam el. -Ez így van jól nem? - kérdeztem vissza.
-De egy bizonyos pontig - értett egyet. -Amit ti csináltok az már sok - vette halkabbra. -Minket meg elhanyagoltok - nézett rám csalódottan - Művésznő.
-Nem hívhatsz így! - emeltem fel a hangom, amitől a tanárnő is felnézett az olvasmányából.
-Szépen is meg tudjuk beszélni - próbált nyugtatni, de már kezdett felmenni bennem a pumpa.
-Akkor mi legyen? - nevettem fel, erre a tanárnő újra olvasásba kezdett.
-Nagyon örülök a Leginek ne érts félre - tette a kezét a vállamra. -Csak nem tudom hová lett az én barátnőm.
-Itt vagyok! - ráncoltam a homlokom.
-Megpróbálsz kevesebb időt tölteni vele?
-Mármint? - próbáltam felfogni a hallottakat, pont az ő ágyán ülve, amit abból is tudtam, hogy mögöttünk hevert a gitárja.
-Tudom, hogy sok minden történt mostanában, és fejre állt minden. De én a barátságunkat nem szeretném felborítani, érted? - mosolyodott el.
-Értem- bólogattam, mert be kellett látnom, hogy teljesen igaza van. -Mondjuk, ha ma már az ötösben alszok?
-Jó kiindulás - ölelt át. -Akkor - tolt el magától -menj hívd fel apádat!
-Nem - ellenkeztem kapásból, és kinyomtam az újabb hívást.
-Egy pár szót beszélj vele - győzködött.
-Egy mondat: Nem értelek, és nem is akarlak - nevettem, kilépve a verandára.
-Ez is valami - tette hozzá.
-Haladok - csuktam be magam mögött az ajtót. És most már komolyan nem vágytam senkire. A zene, Levi szerint mindenben tud segíteni, hátha még ebben is bejön.

Vissza értem a padokhoz, ami tényleg a tábor eleje. Majd megpörgettem az Instát.

vass_levi "Mikor először láttam a két szép szemed" @kicsi_regi ❤️👓
📸@vili.szili, the best big brother!
Most éppen a feladatra VÁRUNK! De nézzétek vissza a koncertet! LINK
Hajrá AGK! #iov💛⏳

Nem olvastam a kommentek. Ekkor rengeteg értesítés árasztotta el a telómat. Videókon jelöltek meg. (?) Először nem is értettem majd egybe belehallgatva egyből tudtam. Follow the flow - Plátói. Feltettem egy képet, válszként.

kicsi_regi "Ébren álmodom veled az életem" @vass_levi ❤️😴
📸@vanda_tatto
A skacok már a bátorságpróbán!
Szurkoljunk nekik! 💛🏆
Hajrá Andrássy! 💛⏳

A csonka piros, és bézs csapat ült ott. Beszélgettek. De jó nekik! Csak óvatosan elmosolyodtam, mikor összetalálkozott a tekintetem Dominikkal. És tovább sétáltam volna. Hallgatva a Belivert.
-Regi! - szólt utánam Dominik, de nem törődtem vele. Csak tovább sétáltam. Ez nem ellene irányult, csak most rajtam egy ember tudott volna segíteni. De valószínűleg még mindig azt csinálja, amit ki nem állhat. VÁR. -Várj már! - ért be nevetve. -Jól vagy? - olvastam le a szájáról, ugyanis még mindig a fülemben dübörgött a basszus.
-Ja - toltam a nyakamba a készüléket. - Minden oké - próbáltam meggyőzni, de eléggé elszántnak tűnt.
-Gyere csak - ragadta meg a karom, és elhúzott a padjukhoz.
-Miért huzingál engem mindenki? De komolyan - csapkodtam a karját, hátha elenged. -Dominik engedj el! - sipítoztam nevetve. -Ne már! - próbáltam megtartani magam, de komolyan elhúzott onnan. -Dominik! - szóltam rá kicsit erősebben. De nem szólt semmit, csupán lenyomott a bézs csapat magas lánya mellé.
-Hoztam egy potyautast - közölte szórakozottan, és az asztalon átmenve lehuppant Rajmund mellé. -Biztos ismeritek, de ő Regi - mutatott rám. -Rajmund - bökte meg a csapatkapitányuk vállát. -Laci, és Andi - mutatta be a mellettem ülő bézseket.
-Sziasztok vagy ilyesmi - néztem körbe furán a társaságon. -De én nem akarok zavarni szóval én megyek is - állítottam le a zenét, és már sarkon fordultam a sötét éjszakában.
-Jól vagy? - kérdezte meg Dominik újra. Én pedig csupán a fejemmel fordultam hátra, majd visszahuppantam Andi mellé.
-Hogy lennék már jól? - temettem a kezembe az arcom. És a híres mondat csendült fel a fejemben: "Csak a gyengék sírnak!" -Egyszerűen minden szétesik körülöttem. Mindenki megzakkant? Vagy én? - csaptam ököllel az asztalra. "Az erősek, tombolnak" -Levi, a feladat, apám, Bogi... Egyszerűen mind az őrületbe kerget - álltam fel és a földről felkapva egy követ jó messzire eldobtam, ami éles hangal landolt valahol. Dominikon kívül, a csapat eléggé meglepődött, talán Laci a leginkább. -Bocsánat - huppantam vissza és az asztalba vertem a fejem.
-Andi, Laci! - hallottam már messziről egy női hangot. -Gyertek!
-Rendben - makogtam valami ilyesmit.
-Majd jövünk - intett még Andi, és eltűntek a sötétben.
-Már lassan fakopáncs leszel - állított meg Rajmund a mozdulatsorban. -Mi van a feladattal?
-Fura érzésem van - néztem a szemébe. -Annyira nem is tudom - ejtettem az ölembe a kezem. -Valamiért azt érzem együtt nem tudják megcsinálni - vallottam be.
-Mi az, hogy együtt? - húzta össze a szemét Dominik, engem fürkészve.
-Ha Levi meg is csinálja, Szili nem biztos - mondtam ki magamból mindent. -Nem tudom...
-Ne már! - hüledezett a piros CSK. -Szili nem meri megcsinálni? Dominik - csapott egyet a vállára - mondjál már valamit!
-Mi van? - pislogott a mellette ülő srác nagyokat. Csak ennyit tudott mondani.
-Ne! - fújta tovább.
-Ezt nem hiszem el - fésülte hátra hosszú haját.
-Ne! - hajtogatta. -Ne!
-Komoly?
-Ne! Ne!
-Annyira én se értem - ráztam a fejem. -De talán van vele egy traumája.
-Most ezen ne aggódj inkább - próbált Dominik nyugtatni. -Ameddig Róbert nem mondja, hogy vége, addig van remény - nézett a szemembe bíztatóan.
-Mi is azért aggódunk a lányokért - szakította félbe Rajmund. -Nekünk kéne ott lennünk - hajtotta hátra a fejét, és ő is a csillagokat bámulta.
-Reméljük akkor mindannyiunknak sikerül - mosolyodtam el szomorúan. -Igazán köszi - néztem rájuk hálásan.
-Fehér! Pap! - hallottuk a házak felől Tahit. -Befelé a kettesbe! Most azonnal!
-Ugye nem miattam kerültetek bajba? - suttogtam, nagyokat pislogva a két srácra.
-Óó mi mindig bajban vagyunk - röhögött Rajmund.
-Megyünk! - kiáltott neki a Dominik, és kelletlenül a tanár felé vették az irányt.
-Arról nem is beszéltünk, hogy- léptem utána, és megragadtam Rajmund karját -Sárával és veled mi a helyzet? - vigyorogtam rá. -Mármint van Sármund?
-Nincs - Majd gyorsan hozzátette -Még. Szerinted - vette suttogóra, miközben Tahi már beparancsolta Dominikot a házba -ez lehetséges itt?
-Levivel mi vagyunk rá az élő példa - néztem rá bíztatóan.
-Fehér! Nem érdekel kivel beszélgetsz! De szedd a lábad! Befelé! - kiáltotta a tanárjuk. -Vagy lecsaplak!!
-Menj már - toltam rajta egyet. -Komolyan megteszi! - nevettem, ő meg végre beslisszolt. A sötétben már indultam volna... Akármerre. Átgondolni sok mindent. Van mit...
-Kiss? - szólított meg, nem túl kedvesen. Úgy látszik most nem apám és a hívása a legnagyobb gondom...
-Tahi tanár úr? - fordultam felé, egy mosolyt erőltetni a fejemre.
-Egy szavukat se hidd el - biccentett a benti házra.
-Ezt mire tetszik mondani?
-Ismerem őket, túl jól ismerem őket - dörzsölte a tenyerét (?). Fura ez a pasas.
-Csak beszélgettünk - védtem meg őket.
-Inkább ne beszélgess egyikükkel se - tanácsolta, talán tényleg jó indulatból.
-Mégis miért? Maga sem ismer engem - mosolyodtam el sejtelmesen. És nagyon összeszedtem magam. -Nekem is vannak fura dolgaim.
-Beceneved is van? Mint, kirúgott, zűrös, bunyós, és ribanc? - sorolta őket.
-Hitegető - adtam meg a válaszom.
-Nem hinném, hogy illik rád - rázta a fejét.
-Van, hogy én is elhiszem - vonogattam a vállam. -Csak a napok többi részében teljesen igazuk van.
-Tanár úr! - nyitotta ki hirtelen az ajtót Rajmund. És megilletődve nézett ránk. -Értem én, a tanár úr beszélgethet, én nem - ment vissza röhögve.
-Sajnálom, én már megyek is - rohantam el, és nem érdekelt ha mond még valamit, egyszerűen nem kellett most senkinek sem a társasága. Levi biztos tudna valamit! Miért nincs itt?

Visszarohantam a játszótérre, és a kuglinál megállva, kijött minden düh belőlem. Az első lökésemmel azonnal taroltam mindent, majd felállítottam a bábukat. A valami csoda üvöltött a fülemben, de egyáltalán nem bántam, egyszerűen csak élveztem a lengőtekét. Nálunk szigorúan kugli.
A második futamnak mindet felállítottam, és beálltam a helyemre lökésre készen, amikor valaki megkocogtatta a vállam. Csupán a szemem sarkából láttam, hogy szürke melegítő visel. Feltettem a mutatóujjam, hogy ezt még ellököm. Mindet levitte. Ekkor fordultam meg, letolva a füllhalgatóm.
-Mit szólnál egy versenyhez? - emelte meg Gabesz a legnagyobb bábut, vagyis Jakabot, és a tábla közepére tette.
-Előtte próbáld ki te is - nyújtottam felé a golyót, és felállítottam az összes bábut. Nem foglalkozva azzal, hogy bámul, meg hogy miért is van itt. Csak le akartam mosni a fejéről azt a vigyort. Vagy ő magát lemosni.
-Legyen - vette el végre - valami tétje is - dobálta a golyót egyik kezéből a másikba.
-Mondjuk, ha nyerek leszállsz rólam - álltam a tekintetét, a pálya széléről figyelve a dobását.
-És ha nem nyersz? - lökte el közben a golyót, és csak egy bábu maradt fent.
-Olyan nincs - nevettem fel halkan.
-Nincs? - állt vissza a kezdő helyre, és újra lökött.
-Mit akarsz? - Kérdésre kérdés.
-Ha nyerek - tarolta le Jakabot is - beszélsz apáddal - mondta ki hirtelen. Én meg pislogás nélkül meredtem rá, a földre rogyva.
-Így nem játszunk - néztem szigorúan magam elé. -Kérj valami mást - alkudoztam. -Bármit - tettem hozzá.
-Én ezt akarom - ült le velem szembe. -Tudom, hogy nincs esélyem. Minek kérjek olyat? - húzott közel magához, én pedig próbáltam nem remegni. -De mondjuk ha annyira nem, akkor van egy két ötletem - akadt meg a tekintete a számon. -Mérlegelj egy kicsit, és ne az utálat miatt dönts - símitotta meg a hajam.
-Neked mi a jó az elsőben? - kérdeztem hevesen, lerántva magamról a kezét.
-Az neked jó, a másik nekem - nyomott egy puszit a fülem mögé, amitől a hidegrázás a gerincemen futott végig. És minden erőmmel azon voltam, hogy szabaduljak, viszont érdekelt a játéka... -De ami neked jó az nekem is - engedett el, hogy a szemembe nézzen.
-Honnan tudsz erről egyáltalán? - néztem a szemébe nevetve.
-A táborban mindenki hallott róla - válaszolta egyszerűen.
-Fogadás mi? - röhögtem fel, és a nyaka köré kulcsoltam a kezem. Hitegető? Akkor legyen...
-Szép is, okos is - tűrte a fülem mögé már hullámos tincsem. -Da Vinci remélem megbecsül.
-Minden percben - húztam mosolyra a számat.
-Azért, ha mégsem - húzta a szót.
-Sok jelentkező van még előtted - nevettem a szemébe. -Levit viszont senki nem tudja beelőzni, soha - mosolyogtam rá. - Soha - nyomotékosítottam.
-Az a hamis mosoly - suttogta - gyönyörű, akkor is, ha hamis.
-Mi a tétje? - tereltem vissza a szót a számomra fontosabb témához.
-Összefogás a pirosak ellen - felelte, mintha ez egyértelmű lenne. -Ki kell ejteni őket, össze kell fognunk. Nem nyerhetnek - Olyan elszántság volt a tekintetében, mint aki teljesen ki akarja csinálni őket.
-Ennek mi köze van az én apámhoz? - ráncoltam a szemöldököm. -Ez két külön dolog.
-Nehézségükben vetekedik a kettő - ültetett teljesen az ölébe.
-Engedj el!! Ez már nem játék! - ütögettem a vállát. Semmi. Hol az ihlet, ami ilyenkor mindig megszáll?
-Felhívod apádat, ha veszítesz? - suttogta szórakozottan a fülembe, majd a nyakamhoz hajolt.
-Nem - közöltem egyszerűen, a vállába ütve, de semmit nem használt.
-Felhívod apádat? - ismételte meg, továbbra is szinte megfojtva.
-Nem - hunytam le szorosan a szemem.
-Ginus ne csináld már - engedett egy kicsit a szorításán, és már csak lazán át karolt. -Felhívod apádat, ha nyerek?
-Nem - húztam mosolyra a számat.
-Gina - Éreztem közben, hogy a nyakamhoz hajol. -Három kör. És ha nyersz, soha többé nem érek hozzád, nem beszélek veled, elfelejtelek - sorolta.
-Tovább?
-Ha veszítesz, beszélsz vele.
-Nem - tiltakoztam továbbra is. - Nem akarom hallgatni a magyarázkodását - adtam, hozzá valami plusz infót.
-Azt mondtad, amúgy, hogy ez nem is következhet be. Akkor? Csak egy hívás.
-Áll az alku - nyitottam ki végre a szemem, és felé nyújtottam a kezem.
-Ezt már szeretem - hagyta figyelmen kívül a kezem, és a fejemet félrebillentve, a nyakamba csókolt. A sokktól szinte semmit nem tudtam csinálni. -Köszönöm - suttogta a puszi tenger között, amit a nyakamba sózott.
-Elég - Annyira erőtlen, és semmien volt a hangom.
-Szeretlek - nézett végre a szemembe.
-Én nem - vágtam rá.
-Figyelj - tartott annyira erősen, hogy képtelenség kiszabadulni belőle. -Sok mindent tudok rólad, ellenben te rólam nem. Én mindig elérem a célomat, ezt jól jegyezd meg - állt fel, és mintha mi sem történt volna a golyót tartotta felém. -Te jössz Ginus, most indul - húzott fel máisk karjával.
-Észben tartom - taroltam le a pályát.
-Nem lesz itt hívás - cseréltünk helyet. -Vagy mégis? - lökte el a golyót, a bábuk pedig sorban hanyatt - homlok dőltek. A bal szélső bábu, még a fejét ingatta, mintha csak ő maga döntené el, hogy mit szeretne. Eldőlni, vagy állni. Ilyennek éreztem én is magam. Azt hittem én döntök. Pedig mindig van valaki, aki fejünk felett dönt. "Ez csak a gravitáció" Levi tuti ezt mondani. Realista. Ennyi. A fa tákolmány végül eldönt, ment a többiek után.
-Azzal jobban járok - feleltem diplomatikusan, farkasszemet nézve a pálya minden részt vevőjével. Ellöktem a golyót, ami hátulról leütött... 8-at. Egy maradt fent. Innen már tudtam. Nekem szekeresz. Azért még ellöktem újra, a jobb szélső játékos pedig elborult.
-Ginuska - állította fel Gabesz, mindent egy új menethez. -Ez nem ment oly fényesen - kezdett el oltogatni, és mindent fekvő helyzetbe kényszerített. -Lássuk - ült fel szórakozottan a kilátó lépcsőjére, úgy hagyva a kellékeket.
-Vesztettem - suttogtam magam elé. Kezembe vettem a telefonomat, és tárcsáztam.
-Hangosítsd ki - szólt a hátam mögül, és a mellette lévő helyre mutatott. Az elsőt teljesítettem.
-Szia - szóltam bele, amikor meghallottam a csippanást.
-Annyira örülök, hogy visszahívtál Gina - Annyira fura volt ezt hallani. -Gratulálok a versenyhez, nagyon ügyesek vagytok! - Persze, hogy látta hiszen mindenhol ez van.
-Köszönjük - feleltem komoran.
-Csak szerettem volna, hogy tudd - kereste a szavakat - a nyáron haza megyek.
-Akkor most hol vagy? - céloztam arra, hogy neki Bécs az otthona.
-Ginus - köhintett egyet. Biztos valami kaparja a torkát. -Békéscsabára. Szeretnék találkozni veled.
-Akkor én szeretnék majd bemutatni valakit apa - ültem le az egyik hintába. -Levit, a - fordítottam a fejem Gabesz felé, és egyenesen a szemébe mondtam - barátomat - vigyorodtam el ösztönösen. -Akit, eltiltottál tőlem, mint valami béna romantikus filmben. Aki, elmondta a feltételeidet! - mérgeltem be magam. -Aki megbecsül, és boldoggá tesz Akit mindennel jobban szeretek - halkultam el. -Szóval, ha neked ez nem tetszik, sokakkal együtt - nevettem fel. -Akkor, jobb lesz, ha minden így marad, mint az elmúlt évben - csaptam rá a telefont, a megilletődött szürke csapatkapitányt kikerülve a kilátó oldalának támaszkodtam. Üveges tekintettel meredtem a semmibe.
-Még mindig annyira hihetetlen, amit tett - motyogtam az orrom alá. - Elment. És most még visszajön? Nem fog közénk állni. Nem engedem. Mindent meg fogok tenni, hogy ez így maradjon. Szeretem Levit! Ez ellen pedig senki nem tud semmit tenni. Lehet néha akármilyen egoista, vagy magabiztos, türelmetlen, okoskodó, vagy csak szimplán hülye - nevettem fel halkan. -Ha ő mosolyog, a világ jó hellyé válik. Olyankor - gondolkoztam el - "az élet szép, mindenki kedves, meg a felhők vattacukorból vannak" - néztem most már mosolyogva a csillagos égboltra. -Szeret. És ez boldogsággal tölti el a kis szívemet, akárhol is van.
-Magadnak beszélsz vagy nekem? - állt mellém Gabesz.
-Fogós kérdés - nevettem fel. -Szerinted?
-Ginus - fordított maga felé. -Miért ő? - tartotta a kezével az álkapcsom, ezzel kényszerítve, hogy tartsuk a szemkontaktust.
-Mert ő más - adtam meg az egyszerű válaszom. -Mióta ismerem Levit, meg sem tudom számolni, hányszor vett le a lábamról - Volt, hogy szó szerint is -Azzal, hogy felvidított, komoly volt, nem mondott semmit, mindent elmondott - soroltam el. -Azzal, hogy mindig a helyzethez képest viszonyult hozzám. És tőle nem féltem soha.
-Ezt most nem értem - rázta a fejét.
-Na, látod - nevettem folyamatosan.
-Félsz tőlem? - tette fel egyenesen a kérdést. Akkor féligazságok.
-Igen - hazudtam bele a pofájába. Hazugság? -Mert tudom, megtehetnél velem mindent, amit csak szeretnél - feleltem halkan, lehunyva a szemem, így könnyebb. -Ez pedig megrémít engem, a legtöbb ilyen srácban, mint te - Azért van benne valami. Egy "törékeny" lányban ezek az érzések van, hogy felül kerekednek. Néha bennem is. Félek. Fura kimondani ezt a szót. Mitől félünk is mitől nem? Ha egy ilyen 2 méteres izmos gyerek áll előtted? Ez mondjuk tartozhat ide.
-Tudok valamit tenni ellene?
-Semmit - válaszoltam meg. -Nem tudsz visszamenni az időben, és megváltoztatni az - Hitegetés BE. Szorongassuk akkor meg egy kicsit. Megérdemli teljesen. - első találkozásunkat - nyitottam ki a szemem.
-Lett volna esélyem? - meredt rám hitetlenül.
-Lett volna - mosolyodtam el hamisan. -Nem volt Legi, de már van, te meg elcseszted - indultam le a lépcsőn, de inkább leugrottam.
-Várj - jött utánam, és óvatosan megragadta a kezem. -Nem szeretted őt mindig?
-Nem - Ez mondjuk igaz. -Voltak fura időszakaink - vallottam be. -Itt az IOV alatt, zúgtam bele újra - Kicsit ki kellett kapcsolni a hazug szavakat.
-Ginácskám - húzott nagyon óvatosan magához. Nekem pedig a torkomban dobogott a szívem. -Nem kaphatnék még egy esélyt? - hajolt fölém, és egy kicsit megemelt.
-Benne van a válasz - nevettem az arcába. -Nem - ráztam meg a fejem. -És nem egy telefon kódja vagyok, hogy próbálkozz kedvedre - tettem hozzá.
-Ugye tudod, hogy végig hallgattam a beszélgetést apáddal? És jobb, ha ezek nem derülnek ki.
-Te most zsarolsz? - kérdeztem vissza. Nem válaszolt semmit, csak felnevetett, és... Ezt nem hittem el. Megcsókolt. Mi van? -Ezt - váltam el tőle - hogy képzelted?
-Mindig elérem a célom - vigyorgott rám, és egy újabb csókba húzott. Én meg akárhogy tiltakoztam, nem lehetett. És kattant egyet az agyam, amikor a háta mögött megláttam egy lányt kamerával a kezében, ahogy minket vesz... Kék hajjal! Vanda hevesen bólogatott, ebből levettem, mindent látott. És reméltem a ZSAROLÁSA benne van.
Ezt még az előnyömre is fordíthatom. A hajába túrtam, és ajkaimat az övére tapasztottam, közben a felsője alá benyúlva. A hátát, mintha 100 macska karmolta volna össze, úgy mélyesztettem bele a körmeimet. Már ekkor felszisszent, de nem foglalkozott vele. Jajj szegény.
-Bocsi - húztam el közben a számat.
-Semmi - fésülte arrébb a hajam.
-Akkor - rántottam le magamról a kezét, és két lépést hátráltam - hallgatsz mindenről?
-Mindenről - ígérte meg, közben egy kis tárgyat nyomott a kezembe. -A húgomtól kaptam - magyarázta meg. -Ő is eléri mindig a célját, neki ez segített, most nekem, te jössz - Ahogy nézegettem a négylevelű lóhere medált, úgy éreztem, talán túl mentem. Túl lőttem a célon.
-Bármit csinálhatok vele? - fogalmazódott meg a kérdésem.
-Persze - biccentett egy aprót.
-Nem fogsz haragudni? - pillantgattam a háta mögé. Vanda eszméletlenül ördögi mosolyra húzta a száját.
-Egy percig nem tudnék haragudni rád, de több is lehetett volna... - ingatta a fejét.
-Rendben - szóltam közbe, és szándékomban állt, kidobni. Inkább zsebre vágtam. Később jó lesz még.  -Egy szót se - futottam el vissza felé, ahol láttam magam előtt kirajzolódni a türkiz csapat kapitányát. -Shhh - szóltam előre, ekkor láttam meg, hogy a csajok itt vannak. Úgy éreztem valami készül, mert még mindig ott állt.
-GABESZ! - kiáltott neki egy hang, szintén a házak felől, így Vandával (mi álltunk a legkintebb) a fal oldalának símultunk. -Hol vagy már? - láttuk is meg a hang tulajdonosát, Krisztiánt.
-Mi jövünk? - szakadt ki Gabesz az álomvilágából.
-Ja - rángatta el onnan. -Mi van veled?
-Semmi - rázta a fejét.
-Egyszer csak eltűntél - tárta szét a karját. -Gina ott volt? - kérdezett rá.
-Itt volt, beszéltünk, de nem hívta fel az apját - ferdítette a valóságot.
-Veszett fejsze nyele - legyintett Krisztián, és bement a házukba, a hármasba. -Én már akkor mondtam.
-Belehabarodtál, mint mindenki - nevetett fel. -Elég fájdalmat okozott már az a lány, én nem kérek belőle többet - nézett körbe mielőtt bement, de nem vett észre, így behúzta maga mögött az ajtót. Még hallottunk bentről egy "én se" választ.

-Jól vagy? - Záporoztak felém a kérdések, mind a három lánytól. Ezt egy jó percig hallgattam.
-Lányok - szakítottam félbe őket. -Szerinted valaki el tudja érni a célját?
-Nem - válaszolták tök egyszerre, majd Vanda vette át a szót.
-Ha elérte, keres másikat - felelte. Ilyenek az emberek. Mindenki.
-Mindent felvetettek? - tértem kicsit másabb témára.
-Onnantól, hogy idejött - tartotta felém Mesi a kamerát.
-És mit gondoltok? - vettem el kicsit remegő kézzel.
-Kezdjük ezzel - nyújtott felém Bogi egy szalvétát, én pedig, mint aki valami igazán gusztustalan dolgot evett, töröltem meg a számat.
-Rossz ember vagyok? - suttogtam magam elé. A többiek csak hallgatták egy darabig, először azt hittem nem hallották, majd csak megrázták a fejüket.
-Vele csak így lehet beszélni - vonogatta a vállát Mesi. -Mi láttuk, és bizonyíték is van.
-Levi haragudni fog rám? - hajtottam le a fejem inkább.
-Regi - rángatta a vállam Vanda. -Ezt kellett csinálnod, hogy békén hagyjon. Ettől ne érezd magad rosszul. Kegyes hazugság - magyarázta.
-Akkor a kegyes hazugságot hívhatnánk Kiss Reginának is - nevettem, és mind hangos hahotában törtünk ki, amikor kinyílt az ötös ház ajtaja.
-Sárga csapat! - kiáltott ránk nevetve Misi. Így a lányoktól elköszöntünk.
Én pedig magam után becsaptam az ajtót. Mindent kint hagyva, ami ott történt. A beszélgetés Misivel, Bogi bocsánatkérése, a címvédők lelkesítése, a verseny Gabesszel, a beszélgetés apukámmal, majd Gabesz csókjai. Azt mondhatnám, hogy megkönnyebültem mindegyiktől. Tényleg. A tanárnő ott ült egy széken, és olvasott. Misi átnyújtott nekem egy borítékot, de mielőtt kinyithattam volna egy kis tárgy zuhant be az ablakunkon. Lehajolva hozzá, tüzetesebben néztem meg a tubust, és a rajta lévő cetlit. "Arcmaszk. Majd a kövi akciónál ezt kenjük a fejünkre, és akkor bűnözők leszünk! Mesi XD."
-Khm - köszörülte meg a torkát Meggyesi, így letettük a kis kencét a szekrényre, én pedig elkezdtem felolvasni a levelet. Hogy amúgy miért is vagyunk itt.
-Kedves versenyzők! Az elhagyatott tanyaházban felejtettem öt sárga zászlót. A csapatotok másik két tagjának a feladata ezeket megtalálni. Nektek most nincs dolgotok, de kísérjétek figyelemmel őket, ahogy bejárjak a házat. A kamrát, a konyhát, nappalit, a hálószobák, és a fürdőszobát. Szólok nektek is, a házban lehetnek... "furcsa dolgok" - fejeztem be az olvasást.
-Lássuk - mutatta felénk Misi a tabletet, mi pedig feszülten figyeltük a képernyőt.

A kijelzőn megjelent a tanya belseje, ahogy Levi benyit, Szili pedig utána beslisszol. Fekete-fehér, és néma volt a felvétel. De így is átjött, hogy a normál helyzetben magabiztos srácok, mennyire nincsenek a helyzet magaslatán, a felvillanó fényben ez nem látszott. Levi körbe nézett a kis helyiségben és már el is indult, amikor Szili az ajtónak dőlt, és lecsúszott a földre. Mondott valamit. Láttuk, ahogy mozog a szája. De nem tudtuk elolvasni. Levi felrántotta onnan és be húzta a nappaliban, majd a sötétben kapkodva a fejét a kanapéhoz lépett, és felvett onnan egy zászlót. Levi megragadta a vállát, és valamit elkezdett magyarázni neki, de látszólag nem fejezte be, mert... Ekkor egy szervező a fotel mögül előkúszott és megragadta Szili lábát, aki biztos ordított valamit. De egy focistára nem számított, aki hasba rúgja, így fájdalmasan visszamászott a helyére. Szili újra összezuhant, mi pedig lélegzet-visszafojtva vártuk mi lesz. A barátom a zászlót lengetve körbefordult, majd láttuk, hogy beszél és vége lett a felvételnek.

-Elromlott? - ráncolta a homlokát a tanárnő.
-Nem tudom - kapcsolta ki a szervező, majd vissza. -Nézzük meg még egyszer - indította újra a fekete-fehér videót, ezúttal hanggal.
A srácok újra benyitottak az ajtón.
-Kamra, konyha, nappali, hálószoba, fürdőszoba - elevenítette fel Levi a zászlók helyét, és úgyan úgy körbe nézett, majd a nappaliba indult.
-Én ezt nem bírom - dőlt Szili háttal az ajtónak, és lecsúszott.
-Szerinted bennem nem állt meg az ütő a kúttól? - rántotta fel a földről, és ketten léptek be a nappaliba. -Egy - biccentett elismerően, a kanapéról újra levéve a zászlót.
-Nem? - kérdezett vissza.
-Dehogynem - röhögött. -Szili - tette két kezét a vállára - tudom, hogy ez a legrosszabb rémálmod, de még kell csinálnunk a csapatért! Mennyi mindent tettünk már a csapatért? Művésznőm ott enyelgett, hogy valamit kihúzzon a seggfej szürkékből! El nem tudod képzelni, mit éreztem. És tovább jutottunk akkor is! Most ez a videó? Legszívesebben a földbe döngölném Gabeszt, hogy megzsrolja! Nem hagyhatjuk őket cserben! - suttogta neki. -Tudom, hogy mi történt, hiszen elmesélted. És, hogy a tűzeset óta, nem voltál ilyen házban. Ketten vagyunk itt! Nem egyedül, kell szembenézned ezze... - Ekkor jött a szervező.
-Itt van egy ilyen izé! Hobbit! - sikoltozott.
-Rúgd meg! - jött rá az ésszerű válasz. A mozdulatsort követve a bácsi, elment, mint az előbb.
-Nem tudok itt maradni! Olyan, mint a miénk! Nem! Nem! Nem megy! - vágta le magát újra a földre. -Ki akarok menni innen!! - Ez volt a kulcsszó, amit az előbb nem hallottunk.
-Elnézést! - lengette a zászlót. -Egyedül is megtudom csinálni a feladatot? - kiáltotta el magát. -Ha a társam itt marad?
-Hülye! Én nem maradok itt! - tiltakozott folyamatosan.
-Nos - hallottuk meg Róbert hangját. - Meg lehet csinálni egyedül is, de az nem szabályos. Csak ketten mehettek végig. Akkor feladjátok a versenyt? - A kijelző pedig ebben a pillanatban teljesen elsötétült.

-Megyek megkérdezem mi történt - pattant fel Misi, és a tabletével együtt elrohant. Mi pedig ott maradtunk, teljesen tanácstalanul. De valahol érezzük, hogy mit mondtak rá. "Tűzeset óta"? Csakis ez járt a fejemben... Tűzeset. Egy szó. Mégis mennyi minden múlik rajta.

Most egy időre újra, csak ilyen kis részek következnek, hogy ne legyen üres járat. 😁
Nagyon imádtam ezt a fejezetet, mert rettenetesen eltér a többitől. Próbáltam párhuzamot húzni, a tanyaházas félelem, és a tábor között. Szerintem azért sikerült. És itt a táborban maradás is izgalmas lett. Kicsit talán már túl sok minden is történt. Én és az eszement ötleteim. 😂😂😂
Szóval majd jövök, valószínűleg szerdán, egy kis résszel! "Kezdőszett" néven. Kimondott, és egyelőre még ki sem mondott mondatokkal. Remélem tetszeni fog! A képpel pl nagyon sokat időztem! ❤️🥰