Ha van a körünkben egy Vass Levi típusú személy, az sok előnnyel jár. Mint, bárkit meggyőz, bármiről, bármikor. Elképesztően jó beszélőkéje van de tényleg. Csak hallgattam, ahogy a konyhás néninek, azt ecseteli, :Szükségünk lenne a konyhára, egy projekthez, és ne aggódjon Művésznőm tudja, hogy kell használni a sütőt. Nem fogjuk felgyújtani, vagy hasonló!
-Rendben - nevetett fel. -De én is kérek a sütiből - kötötte ki. Jó
-Ez csak természetes - mosolygott rá Levi kedvesen. Szóval miénk volt a terep. Mindannyian benyomultunk a konyhába, és a CSK-t hallgattuk. A fal mellett több légkeveréses sütőkkel, a sarokban egy nagy asztal kapott helyet. A szemközti falon egy sor konyhás szekrény, teletömve edényekkel, stb. Hűtők és fagyasztók búgtak mögöttünk, a mosogatógépekkel együtt. Minden panelban felnőtt lány álma ilyen konyha! Mármint, aki szereti az ilyesmit.
-Akkor mi lesz? - ugrált Mesi izgatottan.
-Sütős videót csinálunk! - jelentette be az ötletét.
-És mi lesz az, amit...? - kérdeztem óvatosan, remélve, hogy majd én választhatom ki.
-Amit szeretnél Művésznőm - mutatott körbe a helyiségben szórakozottan.
-Úristen! Oké - rendeztem a gondolataimat. -Valami egyszerű, ami hamar megsül - kattogott az agya, és közben tálakat pakolásztam. -BROWNIE! - kiáltottam fel. https://www.mindmegette.hu/csupacsokis-brownie.recept/
-Az mi? - pislogott nagyokat Szili a pulton ülve, a szokásos almáját rágcsálva. Mellette Aldi meg egy almával, és egy körtével (?) zsonglőrködött.
-SÜTI! - pattant mellé Bogi elmagyarázni pontosan.
-Előpakolok mindent és kezdhetjük! - biccentettem Vandának, aki már a kameráját üzemelte. -25dkg vaj - szedtem ki a hőtőből. -Levi, addig keresel egy mérleget? - matattam a hűtőben.
-Hogyne - nevettem el magát. -És az mégis hogy néz ki? - hallottam ahogy nyitogatja a szekrényeket.
-Mint egy mérleg! - próbáltam a segítségére lenni, tojásokat keresve. -Biztos, hogy van - tettem le mindent a pultra. -Az ott fent! - mutattam a legfelső polcra.
-Hogy érnéd el nélkülem? - vette le nyújtózkodás, vagy erőlködés nélkül.
-Hokedlivel - vettem el tőle nevetve az elektronikus mérleget, a többiek szakadtak a röhögéstél. Főleg Beni beszólásán.
-Hát fiam - ölelte át a vállát - egy székkel lehet téged helyettesíteni - próbált komoly lenni, nem ment, de ekkor már Levi is vörös fejjel kapaszkodott a pult szélébe. addig én mindent kiraktam magam elé, és kezdődhetett a "forgatás".

-Sziasztok! - köszöntöm először a kamerába, majd Beni felé fordultam, aki streamelte az Instagramomom. -Egy hirtelen ötlettől vezérelve, most itt állunk az IOV konyhájában - mutattam körbe. -És brownie-t - fogunk sütni! - lelkesedtem, és ez ragadós lett. -Ha pedig látod anya, remélem büszke vagy rám - mosolyodtam el.
-Azt írja - nézett ki Beni a képernyőből - biztos finom lesz, és vigyázz a többiekre, nehogy felgyújtsák a konyhát - fejezte be nevetve.
-Szóval nézzük az én kis kuktáimat. A jobb kezem, Levi - mutattam magam mellé, ő meg lazán belesétált a felvételbe.
-Sziasztok! - integetett minden fele, és átölelte fél karjával a derekam. -Nagy reményeket fűzök ehhez a sütihez, bár tudom, hogy ez lesz a világon a legjobb! - nyomott egy puszit a hajamba. -A receptet majd a leírásban találjátok - beszélt tovább, de Szili nem várt tovább, és az egyik csokit majszolva bejött a képbe.
-Én nem tom mi lesz - röhögött. -De a csoki finom.
-Azt ne edd meg te állat! - ordított rá Vanda, és fél kézzel kicsavarta a kezéből.
-Leteszteltem!! - szedte vissza.
-Pont annyi van csak!
-Szóval - folytattam nevetve. -Itt van velünk Szili, és Bogi - Bogi ekkor bejött a képbe, köszönt és ennyi... -Mesi - ő beugrott a felvételbe. -Meg Aldi, akit ismerhettek.
-Cső Csabaiak! - intett a kamerába és tovább zsonglőrködött.
-A kamerawoman, Vanda, és a másik kameraman, Beni.
-Akkor lássunk hozzá - tapsoltam boldogan, és mindkét kamerást közelebb hívtam. Így a nézők, felülről látták a kipakolt "alkatrészeket". -25 dkg vaj - kezdtem bele a sorolásba. -20 dkg csoki, volt eredetileg - szóltam "szigorúan" Szilire, amúgy meg nevettem. -6,5 dkg liszt, 36 dkg kristálycukor, 1 teáskanál sütőpor - emeltem ki nagyon.
-Ez fontos, hogy teáskanál? - érezte meg Levi a mondandóm súlyát.
-Igen. Hiszen, ha kevés van benne lapos lesz, ha sok akkor az sem jó - nevettem fel. -Csak, hogy jó csokis legyen, teszünk bele 8 dkg kakaóport - bökdöstem meg a doboz elején lévő cicát. -Az én abszolút favoritom a Szerencsi. De másikkal is lehet, persze - mosolyodtam el kedvesen a kamerába nézve.
-Most - jött oda hozzánk Szili - ebbe beletettek egy macskát? - pislogott nagyokat.
-Ezt miből gondolod? - ráncolta Levi a szemöldökét.
-Ott van rajta!! - fordította inkább fejjel lefelé a dobozt. -Én nem eszek akkor belőle - ült vissza a pultra. -Maradok a csokinál - tört le egy csíkot magának, majd egy kockát adott Aldinak is.
-Igazán sokat segítetek! - szólt Levi cinikusan.
-Igyekszünk!
-És ami még maradt, 4 db tojás - fejeztem be a bemutatást. -Szükségünk van még egy mérlegre - mutattam a szerkezetre.
-És egy tálra - tette Szili a fejére az ibriket.
-Szerintem ezt nem így kell - vette le a CSK a fejéről. -Hajas lett - állapította meg.
-És? - vette el Szili. Majd beleköpött, az öklével meg kitörölte. -Most jó? - adta a kezébe.
-Mosatlannak maximum - tette Levi a mosogatógépbe, és elővett egy újat.
-A felosztás a következő - kezdetem az ismertetésbe. -Bogival felolvasztjuk a csokit.
-Már amennyi maradt - nevetett a biosz zseni.
-Maradt - adott a kezébe Vanda két egészet. -Ezt megmentetettem - tette hozzá. Majd letette a kamerát, és elkezdte törni.
-Addig a többiek kimérek a száraz alapanyagokat - mosolyodtam el.
-Vagyis fiam - helyesbített Aldi.
-Ja, mi nem beszélünk számul - értetett egyet Szili.
-Te meg - adtam a kezébe egy fakanalat - összekevered! - tettem fel egy kis lábast a tűzhelyre.
-Ezt most addig kavargatjuk amíg ez megolvad? - összegezte Vanda.
-Igen - kevergettem-kavargattam a csokit.
-Hogy álltok ti élőzők? - üvöltötte nekik Vanda.
-Vannak itt hallottak is? - keverte Szili a lisztet (?) (mármint még csak az volt a tálban), amit Levi már kimért neki.
-Agyhalottak - dobott oda neki a polcról egy merőkanalat. Így utána azzal kavarta lisztet. (??) Majd kapott hozzá kirstálycukrot.
-Tegyél valami más színűt is! - ugrált Mesi.
-Mi az, hogy más színűt? - röhögött fel Levi, precízen a sütőport kanalazta, hogy ne legyen púpos, majd beletette a pont egy teáskanál fehéret.
-Ez így uncsiiii! Mondjuk a kakaót! - bontogatta.
-Azt ne tegyük bele! - hadakozott Szili, mi meg közben megolvasztottuk a csokit, a vajjal.
-Úgy lesz jó! - olvasta közben Aldi a receptet, hogy mennyi kell.
-8 dkg - mondtuk Levivel teljesen egyszerre.
-Jó honnan tudjam - vonogatta a vállát. Végül került bele a macskás kakaóporból is.
-Akkor összekeverjem és kész? - vizslatta Szili közelről.
-Süőbe kell tenni bátyuskám! - forgatta Levi a szemét.
-De valamit tegyünk még rá!! - ugrált Mesi izgatottan.
-Mégis mit? - keverte Szili a tálat. -Már van benne macska is! Mit rakjuk bele? Egy kutyát?
-Neeem - riadt meg Mesi.
-Oreot tehetünk a tetejére - dobtam be az ötletet, elővéve egy csomaggal.
Valahogy így került tepsibe, az Oreos brownienk.

-Betesszük sülni - csúsztattam be a sütőbe -fél órára - fordultam vissza,
-Addig mit csináljunk?
-Játékterem! - A srácok ezt jó ötletnek tartották.
-Biztos? - hajolt Levi a fülemhez.
-Persze - válaszoltam egy puszit nyomva az arcára, de ő kicsit többre gondolt... Magával szembe fordított és nem zavartatva magát száját az enyémre tapasztotta. -Levi - suttogtam két csókja között. -Vesz minket - toltam volna el magam tőle, de visszarántott két kezével a csipőjéhez, és fölém magasodva olyan "mindent beleadva" csókolt meg. Komolyan nem tudtam hol vagyok, teljesen beleszédültem az egészből, ezért erősen a vállába kapaszkadtam. Majd szórakozottan a szemembe nézett és egy olyan cuppanós puszit kaptam, hogy még telefon nélkül is hallották volna.
-EXCLUZÍV Legi csók! Csak most az előzőknek! - Drága Aldi tényleg felvette az egészet. Ne már!
-Ezt a cuppanást tegyük már be vágó hangnak - ötletelt Beni. -Mesi meg tudjuk oldani?
-A múltkor is én csináltam mondjuk - nevetett, de egyáltalán nem tűnt olyannak, aki ezt bánná. -De ez jó ötlet - tapskiolt.
-Tehát - állt meg Levi a két kamerás előtt (már én sem tudom ebben a felfordulásban, ki melyiket fogta) - ez van - tárta szét a karját. Az Insta élőnket beborították a dühös fejek, majd elnyomták őket a szivecskék. Aztán megfordult az állás. Levi azt hittem ennyit akart. De nem. -Ha lehetne az élőzőknek most rögtön küldenék egy dalt - ment ki az étkezőbe felvette a gitárját, az egyik asztalról, ő meg felült rá. Megpengette a húrokat, mire a játékteremből sokan megálltak az átjáróban, és figyelték mi történik. -Ez a dal, talán annyira nem felkapott, mint amennyire fontos üzenete van. Nem mindenkinek szól - szólt előre, meg adva az alap hangulatot.
-Csak a Legi elleneseknek - suttogta Aldi a mikrofonba.
-Follow the flow - Plátói - mosolygott Levi megnyerően mindkét kamerába, majd játszott. -"Mikor először láttam a két szép szemed" - nézett egyenesen a szemembe. Amikor mindenki döbbenetére lekapcsolódtak a lámpák. 21. Század. Telefonok fénye borította be a csárdát, de nem sokáig. Levi kivonult a csárdából énekelve és gitározva, és mindenki őt követte. Messzire nem ment. A kinti asztal tetejére ült fel, mi pedig mind ámulattal néztük őt. Olyan igazi koncert hangulat uralkodott. Levi megteremtette. Egyértelműen, ez ő. Majd elkapta rólam a tekintetét, és a két kamerába nézett. Majd a live-osoknak énekelte. -"Örökre plátói maradsz" - nevetett bele a szövegbe. A földön Aldi mellé csúsztam. Aki felmé mutatta a mobilt. Röhögő fejek. Minden mennyiségben. A Legi pártaik nyertek. Ez volt az utolsó ütés az ilyen Kende féléknek. De erre eddig miért nem gondoltunk? Levi sem járhat mindig két lépéssel mások előtt. Bár ezt úgysem vallaná be. A lényeg ugyanaz, ami a dalban van. -"Mégsem várok rád az ajtóban.
Tudom, így lesz jó" - Pontosan. Álmodozni lehet, csak ezek ne kerüljenek ki, mint a dalban. Szépen a fiókban van a helyük. És a gondolataink legsötétebb bugyraiban. Nekem is van ilyen, amikor elhiszem az élet szép, mindenki kedves, meg a felhők vattacukorból vannak. Nem éppen. Néha azért eljátszunk a "mi lett volna, ha?" gondolattal. Utálom a feltételes mód, múlt időt. Semmi értelme, hiszen már megtörtént, nem lehet mégváltozatni. De mégis csináljuk. Szerintem ez is egyfajta függőség. Levi viszont nem igazán hagyott ilyesmiken gondolkozni. Az üres járatban vagyis csak "Na, na" Vandának passzolta a gitárt, engem felhúzott az asztalra. És jött az ilyet is tudsz? rész. Vagyis Twist. Twist Levi? Majd együtt folytattuk a dalt. Biztos jól szólunk mi ketten, mert óriási tapsot kaptunk.
-"Megtartod a szíved és az illatodat
Én még magamnak hozom le a csillagokat" - üvöltöttünk bele a nyári hűvös éjszakába. Ki jött belőlünk az a mérhetetlenül sok feszültség, ami bennünk volt. "EGYÜTT VAGYUNK! És kész! Ennyi! Nincs tovább!" Ugyanezt láttam a szemében. Sőt, még elszántabb volt, mint én. A refrént már ő énekelte, és ő is gitározta. Már azért ülve azon az asztalon.
-"Az életről írt naplómban
Te vagy minden szó" - csendesedett el egy kicsit, és végig már így énekelte. A többiek persze nem érzékelték, csak én, de hirtelen a nyugalom szállta meg. Mosolygott, a gödröcskéivel. Instant szívroham. De komolyan. A világoskék lányokat azt hiszem már el is vesztettük. Legalább nem jönnek a feladatra. Az utolsó soránál közelebb hívta a kamerásokat, és a két mikrofonba suttogott. -"Tudom, így lesz jó"
Örült hangos tapsvihar tört ki. Szűnni nem akaró füttyögéssel. Vandával együtt, hárman meghajoltunk. És a kék hajú lány az első sorba vágta le magát. Én pedig állva maradtam, és elkezdtem skandálni, ami ragadós lett. November óta ilyet nem lehetett hallani.
-Vass Le-ven-te - Ennyi volt. Csupán a neve. Mégis láttam rajta, elérzékenyül. Már gyűltek a könnyek a szemébe, mikor gyorsan letörölte őket, de ez nem volt túl hatásos. Ezért a szemüvegét tette fel. Mi így is láttuk, és tudtuk miért, ám az IOV-osoktól, erre egy újabb tapsot kapott.
A legőszintébben nem akartam a terembe menni. Inkább itt maradtam volna, de akkor menjünk...

A skacok már szétszéledtek a kamerákkal, mi pedig Levivel röhögve néztünk össze.
-Egy páros ellenünk? - nyújtotta hirtelen felénk Vivi a dákókat. Vivi? A címvédőkből? Mi meg totál értetlenül néztünk rá. -Vagy elfáradtatok a zenélgetésben?
-Vagy egy nap alatt kijötettek a rutinból? - kérdezte Dominik szórakozottan. Levi röhögve vette el a biliárd kelléket. -Ne már!
-Művésznőm - fordult felém Levi, de mielőtt bármit is mondhatott volna. A kezem közé vettem a dákót.
-Remélem jobban vagy - ölelte át Vivi a vállam.
-Gondolom híre ment - forgattam a szemem. -Csak elszédültem, de már megvagyok.
-Érdekes - nézett rám Levi rosszalóan.
-Mondja ezt, akinek megrándult a csuklója - vágtam vissza.
-Erről nem hallottunk - kapkodta köztünk a tekintetét Dominik.
-Kende - kezdte Levi a sztorit, de a két piros csapattag elég furán nézett ránk. -A fehér csapat focistája - tette hozzá, mire egy "Ja" hagyta el a szájukat. -Mi nem igazán jöttünk ki jól - finomította. -És ezt hagyta búcsú ajándéknak - mutatta fel a bal csuklóját.
-Ne már - szörnyülködött Vivi.
-De már - röhögött fel kínjában.
-Most én mondom, hogy ne már - szóltam közbe. -Kezdjük - hajoltam rá az asztalra a golyókat igazítva. -Nem kérek füttyögést - szóltam előre, tűzben forgó szemmel nézve a szürkék társaságára. Na mit kaptam? Egy hatalmas tapsot! -Köszönöm - szóltam cinikusan , majd a régi jól bevált taktikámon gondolkoztam.
-Ginuska - kiáltott rám Gabesz - olyan szépen énekeltél...
-Bele se fogjj - lökte el az első golyót Levi. -Nem igazán van értelme, hidd el - fordult feléjük azzal a magabiztos mosolyával.

-Szerintetek mi lesz a feladat? - rendeztem újra középre a golyókat.
-Valami a házzal kapcsolatos - nevetett Vivi. -Valami tippetek van?
-Erőnléti - felelte Levi egyszerűen. -Szóval mi megyünk Szilivel - tette hozzá.
-Meg a sérült csuklóddal - Muszáj volt hozzátennem.
-Semmi baja - nyomott egy puszit a homlokomra. -Amúgy - lépett el mellőlem, elkezdve a kört - tényleg Sárával mész? - kérdezte Levi Vivitől még mindig meglepődve ezen. -Sokan ezt rebesgetik.
-Húztunk és nálunk landolt a rövidebb - vonta meg a vállát.
-Nem tudtuk eldönteni ez milyen feladat lesz, ezért - magyarázta Dominik.
-Biztos megoldjátok, a címvédők vagytok - tártam szét a karom, erre pedig mind felnevettünk. Nagyon jó meccset zártunk. De tényleg. Repültek a biliárd golyók.

-Ilyen hamar vesztettünk? - fordult Vivi, a csapattársához. Dominik meg csak röhögni tudott.
-Bocsiii - húztam el a számat.
-Tényleg te vagy a játékterem királynője - biccentett elismerően. Levi pedig fél vállamat átölelve magához húzott. Amikor már azt hittem, megnyugtat, mond valami igazán okosat. Ezt suttogta a fülembe:
-Kész a süti
-Olyan izé vagy - löktem meg a vállát, kiszabadítva magam.
-Éhes vagyok sütire! - tárta szét a karját. -Egyébként - fordult a két szakadó piroshoz -szurkolunk, a Viminiknek - húzta olyan sejtelmes mosolyra a száját. És a többiekhez fordult, akik darts bajnokságot tartottak, élőben. -Skacok! - kiáltotta el magát. Ők meg tornasorba (?) álltak előtte. -Művésznőm te állj ide - rakott arrébb egy egyszerű mozdulattal Szili mellől, és legelőre tett. Majd egy puszit nyomott a homlokomra. Ez némiképp kielégített.
-Akko most mi va? - üvöltötte Szili. De jó, hogy nem álltam mostmár mellette.
-Kész a brownie! - közölte egyszerűen. Ilyen jókedvűen mentünk a konyhába.
-És kész is van - mutattam meg közelről a kamerába, kivéve a sütőből -az Oreos brownie! Próbáljátok ki ti is. Egy pár fotót lőttünk előtte, majd szétosztottuk, akinek meg nem jutott. Az nem volt elég gyors.

A suli oldalán landolt a képünk, a tanyaházas feladattal együtt. Nem is sejtettük, hogy ma még egy poszt is lesz. Még vidáman sütizgettünk.

Andrássy gimnázium megosztott két képet
Most
"Kedves Andrássysok! Az AGK csapata egy kis süivel készül fel a holnapi feladatra, ami a Tanyaház nevet viseli. Az AGK négyese élőben is közvetítette a folyamatot, és Vass Levente koncertjét. LINK. De majd holnap megnézhetitek itt LINK a vágott videót. Addig is a feladatra Vass Levente és Vilmos Szilárd mennek. Csapatunk erőnlétire számít, a kapott segíségből. Hajrá Andrássy! Szabó intézményvezető "

A hozzászólások özönlöttek. De csak párat olvastunk.

"Sok sikert"
"Én ott voltam az élőn!"
"Ki nem?"
"Imádtam"

Ekkor kaptuk fel a fejünket.
-Sehogy! - hallottuk Sára hangját, és egy maréknyi puzzle-t felmarkolva hozzávágta Rajmundhoz.
-Sármund time - ölelet át Levi hátulról, a fülembe súgva.
-Ne már Major, most mi van? - nevetett Rajmund, tenyerével védve magát a puzzle darabkáktól.
Újra a kommentek olavsásába kezdtünk, de nem sokáig.

"Remélem végre mindenki megértette öcsikémnek, csaja van! Na csöcs, Szili."
"Menyemnek meg pasija! A fiam! Aldi vok"
"Figyi má, van most valami akció?"
"Ja, a csirkefarhátra!"
"XDD"
"Most ide fognak költözni?"
"Itt lesz a feladat!"
"Tuti megoldják!"
"Levi bármit is!"
"Szili meg paraszt!"
"Hé! Ez azért durva volt!"
"Egy tanyán nőtt fel!"
"Ezért fogják megcsinálni! Hajrá fiúk!"

Ebben a pillanatban kivágodott a fertő ajtaja.
Mindenki odakapta a fejét, és olyan "ne már!" arckifejezéssel néztünk Róbertre, és a többi szervezőre, de Misit nem láttuk köztük. Minden játék véget ért, mert nem hiszem, hogy jó éjszakát kívánni jöttek volna. Na megint. Volna, volna. A dartsozó barátaink kezében megálltak a nyilak, a csocsó bábuk is megálltak. A kártyázó népeknek is ennyi volt a parti. Én pedig az utolsó biliárd golyót néztem, ami halk pufanással bele esett a helyére. Megint ez az átkozott terem. A főszervező remélem elégedett. Mindenki úgy nézett, ki mintha Alaskában lennénk.
-Megkérném a feladatra jelentkező versenyzőket, hogy fáradjanak a kapuhoz! - kiáltotta el magát Róbert.
-Mikor? - kérdezte a halványrózsaszín csapat kapatinya. Vajon mikor te nagyon? Te jó éjszakát puszira számítottál?
-Mondjuk - nézte meg az óráját - most.
-Aztarohadt - Amúgy egyetértettünk a világos zöld srác kijelentésével.

Kimentünk a sötétbe, a nyugis helyiséget elhagyva. De a srácok nem álltak be a sorba.
-Levi! - kiáltottam utána, de mind a négy srác elrohant, mi lányok pedig értetlenül néztünk össze.
-Hová a jó büdös francba mentek? - kapkodta Vanda a tekintetét.
-Reméljük nem messzire - forgolódott Bogi is, hátha meglát egy színes melegítőt. Vagy négyet. Ez valahogy így lett.
-Hogy nem jöttem rá! - temette Levi az arcát a tenyerébe. -Bátorságpróba, bazdmeg - morogta az orra alá. Közben a türkizek beálltak a sorba, Mesiék pedig elköszöntek tőlük.
-Nem fog menni - motyogta Szili, lehajtott fejjel.
-Hol voltatok? - kapkodtam köztük a tekintetem, de egyikük sem nézett rám.
-Cserélni próbáltunk, de nem lehet - nézett végre Levi a szemembe.
-Nem tudok bemenni oda - suttogta Szili maga elé -Nem történhet meg megint - Konkrétan nem ismertem rá. Hol van az a "semmitől sem félek" Vilmos Szilárd? A mi Szilink? Aki bármire képes? Aki mindenben benne van? És a legfontosabb, aki semmitől nem rezel be? Egyszerűen eltűnt. Ott állt előttünk az a Szili, aki kilencedikben, és tizedikben volt.
-Megoldjuk valahogy - ölelte át Levi a vállát, mi Bogival meg rettenesen idétlenül álltunk itt. Mi van?
-Szedd már össze magad! - csörtetett oda hozzánk Vanda. A két srácot pedig beállította Beniék mögé. -Ha ezt mondogatod nem is fog! - nézett rá vérben forgó szemmel.
-Ellenfelek vagyunk...
-Rohadtul nem érdekel - üvöltötte el magát, Róbert pedig elég furán nézett ránk, de inkább elment. Valakik hiányoztak... A címvédők!
-Vandál...
-Bemész oda! És kész! - bökdöste a mellkasát, miközben én kissé félve de oda léptem Levihez.
-Ne mondj semmit - suttogta, és próbált a lencséi mögül bíztatóan nézni rám.
-Sok - Nem engedte, hogy végig mondjam.
-Mindent megteszek - adott egy apró csókot. Olyan fura volt, nem is tudom. Próbált határozott lenni, de valahogy most nem ment.
Egy aprót biccentettem, és arrébb sétáltam, miközben a párosok kilépetek a kapun. Nem néztek hátra, csak elmentek. Leroskadtam a fűbe, ekkor Vanda a fejhallgatómat nyomta rámy egy lejátszási listát elindítja nekem. Egy tömör üzenetet írtam Szabónak.

Regina: A srácok most mentek a Tanyaház feladatra! Még semmit sem tudunk, de majd jelentkezünk.

Szerencsémre az intézményvezető még ébren volt.

László: Most?? 😳😳
Regina: Egyszer csak szóltak ennyi.
László: Ez nagyon érdekes. De akkor kiírom az iskolánk oldalára.

Annyira rossz érzésem volt. Éreztem ahogy gyűlnek a könnyek a szememben, mikor a fura hörgés abba maradt a fülemben, és megszólalt Miller Dávid - Fény című dala. Majd a képernyőn megjelent a hívó neve. Apa. Szorosan a kezem kötött fogtam a rezgő telefonomat, és végigfőltem a fűvön. Közben a másik kezemmel folyamatosan a földet ütöttem. Majd a lábammal. A szám véget ért.
-"Én leszek majd a szél
Ami felkap, és elkísér"

Majd újraindult. Ekkor kinyomtam hívást, valami életjelet mutatva magamról. Kár volt. Egy ilyen üzenetet kaptam tőle, amit csak a fenti szalagról olvastam le.

Apa: Kiss Regina! Elég volt! Beszélnünk kell!

Tömör. Az tuti. Rezzenéstelen, és kifejezéstelen arckifejezéssel néztem a csillagos égboltra. Próbáltam mindent kizárna a fejemből, amikor egy újabb metál csoda hangzott fel. Ez kellett. Azt hiszem. De megállítalanul Levi ki sem mondott szavai jártak a fejemben. "Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
Az üres "sajnálom" dumáját halgassam?

"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"

Akkor sem bocsátok meg neki. Nem tudok. És biztos nem fogok vele beszélni. A lányok érezték, hogy nagy a gáz, így magamra hagytam. Nem is vettem észre mikor mentek el.

"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"

Most magammal beszélgetek? Azt hiszem...
Hangosabbra állítottam a zenét, de csak egy blokk volt. Egy párbeszéd. Ebből egyből tudtam ez melyik szám. Azért ezt hallani a rádióban.
-"I want to stop
-We can't" - jött rá a válasz.
-"PAIN" - Én is ezt éreztem. Bár engem nem vertek. De mégis egy hatalmas gyomrosknét éltem meg a következő üzenetét.

Apa: REGINA! NE GYEREKESKEDJ! HAGYD ABBA A HISZTIT! TE NEM ILYEN VAGY! KOMOLYAN ELBÚJSZ? MI LETT VELED?

"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"

Apa: Hová lett az én Ginuskám? Aki simán visszavág egy ilyen üzenetre?

Egy jó nagy pofon. Dirr, durr. Csitt, csatt. Piff, puff. Így éreztem magam az egyoldalú üzenetváltasban. Amikor újra megszólalt ez a nyamvadt dal.
Felvettem, de csak ennyit mondtam bele: Elveszett tavaly júniusban, aztán novemberben itt volt. Akkor kapott egy taslit. Majd nemrég újra szárnyalt, de akkor kapta a legnagyobb ütést.
És kinyomtam a hívást.
Újra megszólalt a dal. Egytalán nem érdekelt. Csak az égboltot néztem, és a rengeteg csillagot, arra gondolva Leviék biztos várnak. Majd csakis ő töltötte be a gondolataimat. Mit csinál? Hol van? Vár? Ők kezdték a feladatot? Ugye jól van? Ilyesmik. Aztán továbbra is csak ezt hallottam, az Ő karcos hangján.

"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"
"Művésznőm, ne csináld már! Csak hallgasd meg"

Komolyam megzakkantam. Komolyan! Ekkor rengeteg értesítés árasztotta el a mobilomat. Ott volt mondjuk anya üzenete.

Anya: Regi! Nem tudom mit csinálsz! Vagy hol vagy! De vedd fel apádnak a telefont! Tényleg fontosat akár mondani! Csak most! Azt túléled. Kérlek

Lilla, Rácz tanár úr... És még sokak írtak vele kapcsolatban. Engem győzködve.

Újra ott voltam a 17. Szülinapomon. A legrosszabbul indult, aztán valahogy jól folytatódott.

Egy kicsit meg kell említenem, de majd az egész sztori is ki fog derülni.❤️

Nem is tudom miért, de elmentem apa régi kocsmájába. Egyszerűen oda vitt a lábam. Ez mindig így volt, hogy suli után (főleg ezen a napon) ide jövök. Nagyobb baromságot nem találhattam volna ki. Nem is tettem le a cuccom, és az érdekes járdán mentem egészen az eddig számomra talán legfontosabb helyig. Majd benyitottam. Semmit nem hezitáltam előtte. Valamiért azt gondoltam apa ott lesz a pult mögött. Nem ő volt. Kobra állt apám helyén, és vígan csapolta, és vedelte a sört.
-Ginuska! - köszöntött boldogan én pedig mit sem sejtve beléptem.
-Kobra, örülök a találkozásnak - mosolyogtam rá. Régen láttam őt. Az biztos.
-Valamit adhatok? - jött körbe, és megállt velem szembe. -Rövid, hosszú - kezdett a sorsolásba.
-Csak beköszöntem - fordultam sarkon, de ő elkapta a karom.
-Boldog szülinapot! - suttogta a fülembe.
-Kösz - válaszoltam hanyagul, egy köhögés kíséretében.
-Most nincs itt a ficsúr, jól vigyázz - Mi van? -Menj szépen haza.
-Megyek is - próbáltam kiszedni a kezem a szorításából.
-Azért ne annyira sietősen - Esküszöm ennek a csávónak a szeme sem áll jól! -Apád?
-Bécsben éttermet vezet - válaszoltam egyszerűen. -Gondolom hallottad a hírét - Legalábbis ez a hivatalos verzió. Amúgy képekről ítélve, az a kocsma is egy fertő. Mert amúgy... Én még sosem voltam ott. Bécsben sem voltam még.
-Tényleg igaz? - Ez hülye. Nem csak részeg, de hülye is.
-Minden szavam - mosolyodtam el kedvesen, és ártatlanul. De minden voltam ott csak nem kedves és ártatlan.
-Akkor maradj még - invitált a fején hatalmas vigyorral.
-Sajnos sietek a ficsúromhoz - rántottam egy utolsót, ő meg mivel már volt benne hátradőlt. -További szép napot! - rántottam be magam mögött az ajtót, és sétáltam egy kört.
Majd rohantam egyenesen a táskámat meg levágtam a földre.
Nem volt otthon sem. Mit is gondoltam? Már csak Leviben reménykedtem. De ezt inkább gyorsan elvetettem. Hiszen október 1., neki más szempontból (is) fontos. A zene világnapja. Vass Levente koncert a sulinkban, fent a Szabadság téren, a Centerben. Meg rengeteg helyen Békéscsabán, és a megyében. Holnap pedig Pécsen. Vasárnap... Szinte mindenhol.
Tehát egy pénteki délután az ágyamon feküdtem a plafont bámulva (állítólagos szülinapomon), minden nyűgömmel, amikor... Levi hívott, hogy itt van.
-Mi az, hogy itt vagy? - köhögtem bele konkrétan a telefonba. Minden nyűgöm? Ja. Ideges voltam apa miatt, ezért hamarabb jött meg, a hideg szél megfújt, a mandulám is begyulladt. És a bölcsesség fogam is most döntött úgy, hogy ideje bölcsnek lennem.
-Itt állok kint a bejárati ajtótoknál - nevetett. - Egy nénike beengedett a lépcsőházba - tette hozzá, szintén nevetve.
-Miért jöttél? - kérdeztem vadul dobogó szívvel. -Fellépésed lesz! - emlékeztettem.
-Mert te vagy a szülinapos! - hallottam, ahogy kopog. -Beengedsz? A suliban nem is vártad végig. Elmentél.
-Szar napom volt - vonogattam a vállam.
-Ezért nem is engedsz be? - összegezte.
-Nem tudok mondani magamra egy jelzőt! Annyira úgy nézek ki! - akadékoskodtam, de már felültem az ágyban.
-Nem érdekel! Kérlek Művésznő! Utána indulnunk kell, tudod - Ekkor én a többes számot a nagyapja jelenlétének tudtam be.
-Rendben mindjárt nyitom - tettem le a telefont, felhúztam a mamuszom, a kulcsomat keresve. Úgy ahogy voltam, kinyitottam neki az ajtót. Pizsiben, kócosan, nulla sminkben, betegen, fáradtan, de talán a legjobb szó a csalódott. Ő meg... Elegánsba vágta magát, ami őrült jól áll neki.
-Boldog szülinapot mégegyszer, Művésznő! - lépett be a lakásba, és becsukta maga mögött az ajtót. Miután pedig letett valamit a szekrényre, szorosan átölelt.
-Elkapod - próbáltam eltolni magam tőle.
-Én csak decemberben várom a Mikulást - kezdte el röhögve sorolni. -Eszek sok gyümölcsöt, meg vitamint, és elvileg nem fázok meg - simította arrébb a hajam. -Én pedig már bölcs vagyok - Annyira hangosan nevettem fel, hogy a vége egy nagy köhögés lett.
-Ez az enyém? - nyúltam a zacskóért. -Köszönöm - néztem rá hálásan.
-Bontsd ki!
-Mindjárt a Centerben kell lenned - mutattam a folyósón lévő fali órára.
-Lennünk - javított ki. De nem igazán értettem az okát.
-Mármint? - ráncoltam a szemöldököm, a kis tasakot szorongatva az egyik kezemmel.
-Szeretném - kulcsolta ujjait a másik kezemre -, ha fellépnél velem - mosolyodott el. -Csak ha lehet ne így! - mutatott végig rajtam röhögve.
-Rendben - röhögtem fel köhögve. -Megpróbálom. Csak - komolyodtam el - valamit még kell előtte beszélnünk - Biztos érezte, hogy valami fontos dolog következik. -Szóval...

-JÚLIA! Hol vagy? - hallottam magam mögül Misi hangját. És az emlékeimből visszatértem a jelenbe. Az IOV-ra. Ja, igen. Már ez a nap megvolt. Kész. Vége. Felejtsük el...
Mintha nem is lett volna... Az lesz a legjobb... Mert amíg én november 22 - őt egy szép napnak tartom, a szülinapom más tészta...  -Itt vagy? Valami baj van? - guggolt le mellém.
-Csak az van - borultam a nyakába.
-Shh - csitított. -Mond el nyugodtan.
-Nem akarod hallani - suttogtam szomorúan.
-Rómeó nincs most itt akinek kiönthentéd a szíved - rángatatott le magáról. -Én maradtam - nevetett a vállát vonogatva.
-Miért vagy itt Misi?
-Mindenkit be kell terelni a házakba, vagy legalábbis a házak köré - magyarázta. -Te pedig hibádzottál - bökte meg az orrom. -A csajok azt mondták talán még itt vagy - ecsetelte tovább. -Ezért amúgy majd kapnak! Szóval ennyi - ült le végül mellém a fűbe.
-Biztos mondjam? - bizonytalanodtam el. Megint.
-Régen volt nekem ilyen apa lánya beszélgetésem - nyújtotta felém a kezét, én pedig a döbörgő basszust hallgatva, értetlenül néztem rá. -Azért én már lassan a negyvenet taposom, menjünk el a kilátóva - javasolta.
-Lehet hosszú lesz - fogadtam el a kezét, és hagytam, hogy felhúzzon. Majd leállítottam a zenét, a fülesem pedig a nyakamra toltam. De fogalmam sem volt, hol kezdjem.
-Bízhatsz bennem, nem mondom el senkinek - indultunk el a faszerkezet irányába. -Szerintem valamennyi hasonlóság van a mi történetünkben.
-Igen? - furcsáltam összehúzva a szemöldököm.
-Akkor kezdem én - ballagtunk szépen egymás mellett.
-A feladat? - jutott még eszembe.
-A srácok lesznek az utolsók, mivel megfordították a sulik sorrendjét.
-És az A lett így az utolsó - értelmeztem a hallottakat.
-Rómeó tényleg nagyon jó hatással van rád, és te is rá - nézett rám bíztatóan. -Itt vagyunk - állt meg a hátsó játszótéren.
-Az életedre is megesküszöl, hogy ami itt elhangzik - vágtam le magam a padlóra -az tőled nem megy tovább? Mert majd elmondom Levinek is, ez biztos - bólogattam. -Csak...
-Mindenre megesküszök, ami él és mozog - ült le velem szembe. -Szeretem ezt a Júliát - nézett egyenesen a szemembe -, aki ilyen heves - Tudtam, hogy nem árul el. Éreztem. Ezt ilyenkor érzi az ember. -Akkor lássuk az én történetem...

Sikerült! Nagyot mentem az biztos. 😁
Így egy kicsit talán rövidebb is lett, azért remélem tetszik. Ez szintén egy előkészítő fejezet lett, de kell ilyen is😂
A következő fejezet szombaton következik! Ha minden jól sikerül! Itt tali ❤️🥰
De nagyon ezt sem tudom megígérni...

Úú még tényleg! Nagyon nagyon nagyon (sok lesz😂😂), kösziiii a több, mint ezer olvasót!! ❤️❤️🏆🥳