Komótosan sétáltunk egymás mellett, látszólag Levi visszavett a tempójából, hogy tudjam tartani vele a lépést. Mosolyogva, és kissé hunyorogva néztem rá, mert türelmetlen természetéből adódóan ritkán szokott csak simán sétálni, inkább rohan mindenhova. Másrészt meg fél kettőkor a dög melegben sétáltunk, egy olyan helyen, ahol végig tűzött ránk a Nap. Hirtelen a telefonomért nyúltam, hogy szóljak anyának, jó ha tud róla. Egyből fel is vette.
-Szia anya - köszöntem neki, közben hallottam a robotgépek jól ismert hangját, és a sütő is akkor állt meg. Anya még a munkahelyén volt, a cukrászdájában. Anyukám cukrász, innen ragadt rám is a sütés szeretete, anyukámtól, a mamámtól, és a déditől.
-Szia Regi! Az igazgató mondta, hogy valami versenyre mész majd! - próbálta túlüvölteni a hangzavart.
-Igen, ez az egyik, amiért hívtalak, de akkor tudod, a másik... - mondtam volna.
-Ó, jaj tényleg Rácz tanár úr mesélte, hogy holnap mégis te lépsz fel. Ott leszek, addig bezárok! - közölte ünnepélyesen.
-Köszi, de van egy harmadik is - szóltam remélve, hogy ezt majd én mondhatam el.
-Harmadikról nem tudok. Mondd csak! - engedte meg, végre, hogy beszéljek.
-Szóval Leviéknél leszek a duettdalt fogjuk gyakorolni - vigyorogtam, bár ő ezt nem látta.
-Rendben, jó gyakorlást! Azért 11 körül, gyere haza - kötötte ki a feltételét.
-Okkké, de nem gondoltam, hogy olyan sokáig maradok - feleltem megrökönyödve, közben befordultunk és már majdnem ott voltunk Leviék tömbjénél.
-Majd meglátjuk, 11 óra puszi! Szia!
-Puszi, szia - tettem le a telefont. -Komolyan 11? Voltam én már, olyan sokáig nálatok? - kérdeztem meglepődve.
-Ami azt illeti, a múltkor hajnali 1 körül vittelek haza kocsival - nevette el magát.
-Tényleg? - kérdeztem nevetve.
-Aha - törölgette a szemét.
-Hogy sikerült a bizi a tesóidnak? - váltottam témát.
-Jól. Elsősök. Elsőben én is kitűnő voltam.
-Hát ja, én is. De várj, te most is az vagy! - eszméltem fel.
-Dehogy - tette fel a mutató ujját. - Szilágyinak most sem vagyok a szíve csücske - húzta el a száját.
-Nem adta meg az ötöst? - döbbentem le teljesen, erre csak megrázta a fejét. - Pedig rengeteg tanultunk együtt, meg számtalan projectmumkát csináltál! És én még könyörögtem is neki! - csapkodtam a levegőbe.
-De nem volt elég - mosolygott szomorúan. -Te könyörögtél az ötösömért? - nevetett.
-Nem csak én, az egész évfolyam - gesztiluláltam hevesen. - De Szilágyi kőszívű - motyogtam magam elé.
-Nagyon hiányoztál Ancsának, meg Atinak - tért vissza a beszélgetés elejére. -Napok óta rágják a fülem, hogy mikor találkoztok újra - szónokolt, erre csak felnevettem. -De tényleg! - győzködött.
-Én hiányoztam, vagy a sütik? - tettem fel a kérdést.
-Szerintem mindkettő, de te biztos - mosolygott, majd kérdőn nézett rám. - Ugye van még nálad muffin?
-Az már elfogyott, de sajtos rúd van. Az mindig van nálam, bármikor jól jöhet - vigyorogtam el.
Levi tesói, Ancsa és Ati, akik nem csak testvérek, de ikrek is. Mindig, mikor gyakorolni/tanulni mentünk, alig tudtam elszabadulni, mert hát a "játszani kell" elv közebeszólt. Így gyakoroltunk kb 1-4 órát, utána pedig társasozunk, a hagyományos, avagy online formában. És együtt vacsorázunk, majd Levi hazavisz kocsival. Közben megérkezrünk, és már megint lépcsők, baktathattunk fel a 4. emeletre. Milyen bűvös szám ez a négyes?
-Ugye nem csak pizzát adtál nekik, mióta a szüleitek Pécsen vannak? - húztam össze a szemöldököm gyanakvón, mert Levi nem egy konyhatündér, ez kiderült, mióta a szülei elutaztak Pécsre a nagyijához a kórházba, hogy segítsenek neki.
-Nem - ingatta a fejét. -Ettünk gyrost is - felelte röhögve.
-Na akkor majd ma - ködösítettem, habár tisztában volt vele, ez annyit tesz, hogy ma normális ételt esznek. Feléetünk a csúcsra, és Levi kinyitotta az ajtót, de még be sem értünk, mikor két törpe lerohant minket, vagyis engem.
-Sziasztok! - tártam szét a karom, majd a szuszt is kiszorították belőlem.
-Szia Regi! - engedtek el.
-És én? - kérdezte sértődötten Levi, mire az ikrek motyogtak valami:"Dehát téged minden nap látunk" félét. Így inkább bezárta a bejárati ajtót, majd lerúgta az ünnepi cipőjét, a zakót meg felakasztotta a fogasra. A szobája felé vette az irányt, és közben az ingjét gombolta, de úgy láttam a nyakkendőjével meggyűlt a baja. Minden ünnepségkor a fiúknak a suli címerével ellátott nyakkendőt (vagy ahogy ők hívják pórázt), kell viselni, legalább ők is szívnak.
-Ezer éve találkoztunk, olyan boldog vagyok, hogy itt vagy - ugra bugrált Ancsa.
-Pár napja találkoztunk anyukám cukrászdájában - nevettem. - De nagyon örülök, én is.
-Megnézed azt a kék könyvet, amit kaptunk? - kérdezte Ati, de mire bármit is mondhattam volna, elrohantak.
-Bizi! Bizinek hívják! - kiáltotta Levi a szobájából. - Meg amúgy is még én sem láttam! - jött ki a folyosóra, már nem pingvinnek öltözve, ujjatlan pólót viselt egyszerű fekete színben, egy kék farmerrel párosítva. De a haja ugyanúgy a szemébe lógott, majd egy egyszerű mozdulattal kifésülte világosbarna haját, kék szeméből. A rejtélyes kék könyv megvizsgálása után, én a fürdőszobát választottam, öltöző gyanánt, de csillag nem volt rajta. Levettem a szoknyámat, meg az átkozott matrózblúzt, egy fehér MUSIC felíratú ujjatlanra és egy sötétkék farmer shortra cseréltem. A konyhából hoztam négy tányért és a doboz sósat, így készültem belépni Levi szobájába, ahol már a dal első részét gyakorolta, ami Rácz Gergő és Orsovai Reni dala a Mostantól.
-Mikor lettél te három csillagos színész? - néztem meg az ajtóra ragasztott matricákat, ahol pár idézetet, gitár-, és zongora rajzokat, meg persze a három nagy csillagot vettem észre. Az ikrek előszeretettel ragaszgatnak mindenfélét az ajtajára, de most hercegnőket, és szuperhősöket nem találtam.
-A múltkori előadás után, amikor Nobelt kaptam - röhögött. Letettem a sütit az éjjeli szekrényre, és az ajtó jobb oldalához léptem, ahol egy polcos szekrényben Levi a pengetőit tartja. Majd megakadt a szemem az egyiken, egyáltalán nem volt ismerős.
-Ez új? - fordultam felé kezemben a pengetővel, amin egy cuki muffin volt.
-Aha, Ancsa meglátta a pécsi hangszerboltban, és megtetszett neki így megvettem - rendezgette a kottáit.
-Ugye, milyen cukkki? - kérdezte Ancsa két harapás között.
-Nagyooon! - tettem vissza a helyére.
-Kezdhetünk? - nyomott a kezembe Levi egy mikrofont.
-Persze - ültem le a gurulós székére. Épphogy elhelyezkedtem, mikor elkezdte a dalt, mosolyogva néztem rá, de a sztori szerint haragudnom kell, ezért inkább az ablak felé fordultam.
-"Biztos ezzel megalázlak" - szólt gyönyörűen a hangja és folytatta. - "De ne tévesszen meg a látszat" - hallottam már énekelni, persze, sokszor. De ennyire tisztán talán még nem. - "Veszekdj, kiabál, valamit mondj" - emelte fejjebb a hangját, ekkor felé fordultam, pityeregve. Szomorúságomban kéne sírnom, én viszont örömömben törölgettem a szemem. Az a jó, hogy a színpadon ez nem látszik. - "Mostantól ez a szem nem igéz mást" - ért el a refrénhez, ami sokaknak nagyon ismerősen cseng. Végre én következtem.
-"Szép szavak, csak szép szavak" - énekeltem, és rájöttem, hogy ez mennyire igaz. Nem véletlen mondják azt is, hogy a szájával hazudik az ember. -"A levegő nehezebb szavaidnál. Sose lesz ugyanaz már" - engedtem ki a hangom, és hirtelen ötlettől vezérelve, felálltam és odaültem Levi mellé a zongora székre, így énekeltük az utolsó sorokat. - "Ne akarj mást. Ne ölelj mást. Ne szeress mást" - fejeztem be halkan, majd Levi vállára hajtottam a fejem. A közönségünk hatalmas tapsban részesítettek minket.
-Ez nagyon jó volt! Ez az új kedvencem! - lelkesedett Ati.
-Szerintem is, de... - kezdte Ancsa, mindig ő segít nekünk, és általában még is fogadjuk a tanácsait. - A végét eljátszhatnátok együtt! - tapsikolt.
-Én nem tudok zongorázni, ez így elég nehézkes - emlékeztettem.
-Jajj nem úgy - legyintett, és megkerülve a hatalmas hangszert mögénk lépett, majd a bal kezem rátette Levi jobb kezére (mivel a másikban a mikrofon volt) - Így - mutatta elégedetten. - Most egyszerre - utasított minket, mire lenyomtuk a billentyűt. - Előről! - ült vissza az ágyra, Ati mellé.
-Oké, csak iszok egy kis vizet - álltam fel, és kimentem a konyhába, leböbbenve. Dehogy miért, azt nem tudtam. Hallottam ahogy Levi utánam jön, ő is öntött egy pohár vizet. Nagyot énekeltük, az biztos. - Szerinted ez jó ötlet? - tettem le a pultra a poharat.
-Szerintem igen - felelte.
-És, ha elrontom? - néztem a szemébe kétségbeesetten.
-Nem fogod, csak kövesd a kezem. 4 billentyű - mondta magabiztosan, és megsimította a kézfejem. Visszamentünk próbálni, elgyakoroltuk mostmár a befejezésünket is tökéletesítve. Gyakoroltunk és gyakoroltunk, nagyon élveztem. Fél hat körül fejeztük be, a szomszédok ilyenkor biztos szeretik a Vass családot. Indult a társas party! Gazdálkodj okosan! Az örök klasszikus, ami minden háztartásban van. Én kifejezetten ezen nőttem fel, és Levi is. Egyértelmű volt, hogy a tesói is ezzel fognak játszani. Két csapatban játszottunk, hogy segítsük őket, Levi Atival, Ancsa meg velem volt. És mi nyertünk! Nem hiába, a nőknek van üzleti érzékük. A nagy vásárlás után neki kezdtünk, tényleg kezdtünk, a vacsinak. Bolognai mellé tettük le a voksukat, az ikrek a tésztát törték, hogy ne legyen hosszú. Levi sajtot reszelt, ezt rámertem bízni, és sunyiban evett, én pedig égen-földön darálthúst kerestem, de végül meg lett. Nagyon finomra sikerült, és igazán örültem, hogy volt segítségem is. Bár közben a fél sajtot megették, de hát ők a Vass család, és én így szeretem őket. Leültünk az ebédlőben, miközben roppant fontos dolgok kerültek terítékre.
-Méghogy a Bolognai spagetti, nem gyors kaja - ingatta a fejét Levi.
-Nem az, mert az emberek étteremben szokták enni, nem pedig gyorsétteremben. Szóval igazam van vagy igazam van? - kérdeztem szórakozottan.
-Igazad van - adta oda a Szent sajtot.
-Akkor mi is ez a fura verseny, ahová mentek? - érdeklődött Ati.
-IOV - felelte Levi. - De miért fura?
-Olyan fura neve van, még sosem sosem hallottam róla IOV - tűnődött.
-Iskolák Országos Versenye - skandáltuk.
-Biztos, hogy megnyeritek, jó csapat vagytok! - bíztatott Ancsa.
-Nem csak ketten megyünk, négy fősek a csapatok, még Bogi, és Szili jön velünk - magyaráztam.
-Ki az a Bogi? - vonta fel a szemöldökét Ancsa.
-Ki az a Szili? - húzta össze a szemét Ati.
-Bogi, a legjobb barátnőm, ő is 11.-es, humános, mint én, meg biosz faktra jár - adtam választ.
-Szili meg szintén évfolyamtársunk. Focista - fejtette ki Levi.
-Ahha - értették meg.
-Tényleg elmondjárok miről szól az előadás? Azon kívül, ami a plakáton van? - meredt Ancsa a távolba. - "Vajon mi történt Karin am, amiért mindent maga mögött hagyva elment? És Kevin megtalálja őt, meg persze az okát, amiért elhagyta őt? Vagy talán, mindvégig tudta... Az biztos, akármit is tett megbánta"-idézte fel.
-Nem! - nevettünk fel egyszerre Levivel. - Majd holnap meglátjátok- nevettünk még mindig. A vacsit befejezve, a konyhában éppen mosogatni készültem, mikor Levit megláttam az ajtóban, a hűtőnek támaszkodva.
-Mit csinálsz? - lökte el magát a hűtőtől.
-Mosogatok - feleltem egyszerűen, felemelve a szivacsot.
-Na neeem, hoztál sütit, gyakoroltunk, társasoutunk, és vacsorát főztél - sorolta. - Majd én megcsinálom!
-Nem is tudsz mosogatni! - nevettem fel, de kikapta a szivacsot a kezemből, és amíg, a kis tárgyat rángattuk, annyira nevettünk, majd összeestünk.
-Alku? Te elmosogatsz, én eltörölgetek - nyújtottam felé a kezem.
-Legyen! - csapott bele. Még mindig röhögve, de elkezdtük, és hallottuk, ahogy az ikrek valami PS-játékot indítottak. Mindannyian jól éreztük magunkat, ez a lényeg. - Kész! - dobta be a mosogatóba a szivacsot, majd odalépett hozzám, és megölelt. - Köszönöm - suttogta a fülembe.
-Én köszönöm - feleltem halkan. Úgy látszik sokáig állhatunk így, hirtelen az ikrek hangjár hallottam, egyre közelebbről.
-Mikor is kezdtük el a játékot? - kérdezte Ati Ancsától.
-Úgy, húsz perce. Ati szerinted a barátok, átlagosan meddig szokták megölelni egymást?
-Gondolom nem sokáig - válaszolta. Azt éreztem kocsonyává változok. Mit is a kocsonya? Pontosan, remeg. Viszont ekkor elengedtük egymást, ~s hirtelen mentő ötletem támadt.
-Ó tényleg ezt még nem raktam el - fogtam meg a lábast, amiben a tészta főtt.
-Meg ezt sem - ragadta meg Levi a tészta szűrőt. Mindketten villám gyorsan tettük el, azt ami a kezünk ügyébe akadt. Majd mi lányok, Ancsa szobájába mentünk, a fiúk meg a nappaliban folytatták a játékot. Szokásunk, hogy ilyenkor befonjuk egymás haját, de tényleg, ha valaki ilyen aranyosan néz rád, te is megengeded. Én is kész lettem a frizurával, mikor Levi nyitott be, két kopogás után.
-Szia anyu!! - integetett vadul, Ancsa látva Ildit Face-timeon.
-Jó estét! - köszöntem.
-Sziasztok, minden rendben? - pásztázta a rózsaszín szobát.
-Persze, nézd milyen szép lett-fordult meg Ancsa.
-Gyönyörű - dícsérte meg, és elmosolyodott. - Amúgy mi is ez a verseny? - meredt a kamerába Leviék anyukája.
-IOV - dünnyögte Levi. - Ez hosszú lesz - tátogta, és kiment.
-Ugye hozol, browniet? - nézett rám Ancsa.
-Igen, tudom, hogy az a kedvencetek, de lassan mennem kell, jó éjt! - álltam fel.
-A suliban képzeld ötöst kaptam a fogalmazásomra, röviden elmesélhetem?
-Nagyon kíváncsi vagyok - ültem vissza az ágya szélére.
-Egy lányról és egy srácról szól, akik egy gimibe, járnak, és most végzősök. Mindketten szeretnek festeni, és sokat  töltik együtt a délutánokat. Ahogy telik az idő, és jobban megismerik egymást, rájönnek talán nem csak barátok. Csak az a baj, hogy sokan irigyek rájuk, de mások meg mindent  megtesznek, hogy segítsenek nekik. Kétségeik között vivódnak, nem tudják, mi legyen. Ezután a srácnak elege lesz mindenből, és egy váratlan pillanatban megkéri a lány kezét. Bevallja, hogy sosem gondolt rá úgy, mint egy barátra. És boldogan élnek, míg meg nem halnak - fejezte be a sztorit.
-A fogalmazások, azok fogalmazások - mosolyogtam el.
-Talán van bennük igazság.
-Valamennyi biztos. Holnap találkozunk! - menten ki a szobából, majd Atitól is elköszöntem. Felvettem a cipőm és a két táskám, indulasra készen álltam.
-Indulhatunk?-nézett az órájára a sofőr.
-Igen. Mennyi az idő? - bújtam bele a cipőmbe.
-Fél 11, időben vagyunk - kopogtatta az okosórájának a kijelzőjét. A lépcsőn lesétálva, beültünk az Opelba. Mondhatni, nagy volt a forgalom. Út közben, beszélgettünk, és rádiót hallgattunk. Fél óra kocsikázás után megérkezrünk. - Holnap délelőtt érted jöhetek, ahogy szoktuk? - nyitotta ki az ajtót.
-Nagyon megköszönném - feleltem, és szorosan átöleltem.
-Hol is tartottunk? - duruzsolta.
-Hogy sok mindent köszönhetünk a másiknak.
-Valami ilyesmi...
-Levi? Én annyira félek a holnaptól - estem kétségbe.
-Mitől? Semmi félni valód nincs.
-Ez az első, rettenetesen komoly szerepem, a másik előadás után az első- válaszoltam volna, de félbeszakított.
-Ügyes leszel, tudom. Végig ott leszek veled - nyugtatott meg, mire a vállába fúrtam az arcom.
-Szerinted a barátok meddig szokták megölelni egymást? - néztem a szemébe.
-Nem tudom - vonta meg a vállát. - A barátaimat nem szoktam ölelgetni - fejtette ki a hajamat simogatva, és egy puszit nyomott a homlokomra. Éreztem, ahogy már a torkomban dobog a szívem.
-Én sem - suttogtam.
-És Bogi? - kérdezett vissza.
-Az más, ő a legjobb barátnőm - bújtam ki az öleléséből. - Holnap, szia! - intettem neki.
-Szia! - intett vissza, és beült a kocsijába. Elment. Tele furcsa kérdésekkel, zakaroló gondolatokkal léptem be a lakásunkba, de anya egyből kiszúrta.
-Mi van veled kislányom? - aggódott.
-Semmi - ráztam meg a fejem, és ledobtam a táskám, meg a sárga IOV tatyót.
-Nagyon sápadt vagy Regi - húzta össze résnyire a szemét. - Regina!!! - emelte fel a hangját.
-Én azt hiszem - hegebtem. - Mi - akadtam meg. - Mi talán tényleg nem csak - fordultam az ajtó felé.
-Nahát, szerintem, meg sosem csak barátok voltatok - húzta mosolyra a száját. - Tudolj le, és menj aludni - adott egy puszit, és bemenet a szobájaba, de én még mindig ugyanolyan döbbenten ott álltam.
Megtusoltam, és próbáltam aludni, de nem ment, már elmúlt éjfél. Megnéztem a Messengert, és Bogit, online találtam. Videochaten elmeséltem neki mindent. Tátott szájjal hallgatott.
-Azta, ez WOW, még mindig nem térek magamhoz.
-És akkor én? - meredtem rá, mire csendre intett.
-Majd kitaláljuk, de mostmár menj aludni! - közölte. Nagyon hamar elaludtam, és azt hiszem álmodtam is, egy lányról, és egy srácról...