Tényleg minden lesz! Végre kiderül mi történt novemberben! Érdemes szerintem nem egyben elolvasni. Mivel rettenetesen hosszú (Majdnem 8000 szó🤗), és kell idő megemészteni. Legalábbis én ilyen vagyok! De ahogy gondoljátok!

A várva várt nap! A nap, amikor mi is felléptünk, és amikor egy színházi előadást is láttunk volna. Egy igazi hullámvasút! A mai napig nem tudom eldönteni, hogy fent vagy lent állt meg?
A suli udvarán ültünk és az Instát pörgettük. Hatalmas számokat produkált a képünk, ami a főpróbán készült. Én már hamarabb feltöltöttem, de Levinek még volt egy órája. Töri. 7. órában, pénteken. Szegény D-sek!

@kicsi_regi várunk titeket sok szeretettel, a délután 4-kor megrendezett Gyémántok és csodák előadásra, az AGK étkezőjében! Reméljük sokatokkal találkozunk! ❤️
"Vajon Gréti tényleg egy csillogó égkő és az ő csodája Csongor? Vagy inkább Csongor valóban egy igazi csoda, és Gréti az ő gyémántja? Két fiatal története arról, hogy vannak a Földön is csodák! Egy különös szerelemről, mely úgy csillog, mint a gyémánt! De néha talán már elvakít... "
Mindketten jelöltek vagyunk a Magyarország legjobb ifjú előadója címre, és nagyon sokat jelentene, ha az egyikünkre szavaznátok! Természetesen, aki jobban megérdemli! 🎭🏆
Köszönjük még a másik gyakorló helyszínüknek Musik von Vass hangszerbolt, Pécs 🎹🎶

A kommentszekció le van tiltva.

-Miért nem adod oda most? - nógatott Lilla, az arcomba nyomva a sütis dobozt.
-Mert, mindjárt kezdődik az órája - adtam meg az ésszerű válaszom.
-Ezért utaztam ide a világ másik feléről? - mutatott körbe, én csak hatalmas nevetésben törtem ki. - Te szépen elmész a B épület földszint 28 - asba! - húzott fel a padról. - Én pedig összeszedem Bogit!
-Akkor ugyanitt tali! - tekertem a sálam a nyakam köré. Majd benyitottam a B épületbe. A 28-as terem, közvetlenül a mi termünk mellett, ahonnan hatalmas ricsaj hallatszott. De a D-sek termében is, focimeccs hangulat uralkodott. Ma előadás, ergo Levi már elhozta a gitárját, ergo ingyen zene. Most is ott ült a tanári asztalon, és pont befejezett egy számot.
-Nagyon jó volt! - léptem be a terembe tapsolva. Mire a többiek elengedtek, és így felpattantam én is az asztalra.
-Majd a Gyémántok és csodákon! - vigyorgott Levi folyamatosan. És az elkövetkező percekben ilyesmiket hallottunk:
-Én annyira várom már!
-Nem bírom ki!
-Lógjuk el a törit!
-Nem lehet! Ma jön az új tanár!
-Jaja valami Sziszi!
-Szilágyi! Te szerencsétlen!
-Mint, a bajnok?
-Mi?!
-Há a Szilágyi Áron!
-Biztos lol!
-Mi lesz az ebéd?
-Főzelék!
-Neee, múlt héten pénteken is az volt!
-Péntekenként mindig főzelék van! Ezt se tudjátok? Hanyadikosok vagyunk?
-Végzősök?
-11 te istenbarma!
-Elég! - pengette meg Levi a húrokat, mire mindenki elcsendesedett. - Mindenki visszaül a helyére, és csendben várja ezt a Szilágyit! Nekem sincs kedvem itt poshadni - nézte meg az elegáns óráját (amikor előadás van, ezt hordja) - 13:49-kor, de muszáj. Azért, az érettségi kéne - tapsolt kettőt, és tényleg mindenki szót fogadott.
-Jöhetnél többször hozzánk - löktem meg a vállát, mikor a szomszédos teremből őrült röhögés hangzott fel.
-Bármikor - ugrott le, majd engem is lesegített.
-Egyébként - nyújtottam felé a dobozt - ezt elhoztam neked, óra előtt - tipigtem, topogtam.
-Lilla rábeszélt? - foglalt helyet az első sorban.
-Igen - nevettem. - Most már kóstolj meg egyet! - kopogtattam meg a fedelét. - Szerencsesüti! - tettem hozzá.
-Mikor lesz nekem ilyen csajom, hogy hoz nekem sütit? - hajtotta le a fejét egy srác a hátsó sorban, ami éles koppanással adott morze jelet.
-Neked? - bontotta ki Levi. - Soha - röhögött, elolvasva az üzeneted. - "Mégis vannak csodák? Igen, Csongi"
-Meg gyémántok!! - kaptam egy sor füttyögést, a hátsó padsorból.
-Nagyon finom lett - tette el a dobozt a táskájába.
-Örülök neki - öleltem át gyorsan. - Óra után gyere az ének terembe, Rácz mondani akar valami beszédet, de az ebédlőt már elkezdték berendezni, és ott nem férünk el - súgtam a fülébe nevetve.
-Megtudhatnám - hallottam magam mögül egy ismeretlen mély hangot -, hogy Kiss Regina, mit keres 13:57-kor a 11. D osztálytermében?
-Elnézést - fordultam meg, és szembe találtam magam, az új történelem tanárral, Szilágyi Áronnal. Jó első benyomás.
-Tudtommal a szünet a tanároké, és a diákoké - kezdte a monológját Levi. - A szünet pedig még mindig tart - Óriási röhögés hangzott fel a terem minden pontjából, és én is halkan elnevettem magam.
-A híres Vass Levente, ha nem tévedek? - ráncolta a szemöldökét a tanár.
-Nem téved - mosolygott.
-Akkor Regina most kimegy, Levente pedig a táblához megy ki! - közölte mire mindenki ledermedt, én pedig már kint álltam. - Az I. Világháború befejezése, tessék - adta át a szót.
-Tanár úr, még mi sem tartunk itt, akik valamennyire emelten tanuljuk a törit - léptem vissza.
-Szerintem Levente, így is megoldja, az eddigi ismeretei alapján - zárt ki a teremből, és még a kulcsot is elfordította.
Kissé lesokkolódva mentem ki az udvarra. Már messziről észrevettem Lillát, aki nekem integetett, de Bogi nélkül.
-Haza ment, letenni a cuccát - fejtette ki, a kérdés feltétele nélkül. - 4-re visszajön! - tapsikolt. - Mi történt? - fürkészett.
-Levi megkapja élete első egyesét - hajtottam le a fejem. - Miattam - suttogtam.
-Itt volt már az ideje! - ölelte át a vállam. - De mi az, hogy miattad?
-Ha nem megyek be a terembe, akkor nem kell, hogy beszóljon neki, és nem felelteti, egy olyan anyagból, amit még nem is tanultunk! - háborodtam fel újra.
-Úgyis kijavítja, ezen ne törd magad! Inkább - indult az ajtó felé - menjünk az ének terembe!

Mindig is szerettem ezt a helyet. Csak most valaki más ült le a zongora székre... Ketten voltunk ebben a hatalmas termemben, körbe véve a zenével. Lilla csak játszott, én pedig elismerően néztem rá. Észre sem vettük, mikor jött be a terembe Rácz.
-Igazán figyelemre méltó - tapsolt a tanár úr.
-Egy francia dal, de még nem teljes - legyintett.
-Nekem is tetszett - mosolyogtam rá.
-Regike - nézett rám az irodalom tanár - mit csinált Levi?
-Máris hallotta hírét? - Hiszen még tart az óra. Hogyan?
-Kint a folyosón is hallatszott, ahogy ordítozik, Levi pedig nyugodtan közli, hogy sajnálattal hallja, de ő csak ennyi tudás birtokában van - nevetett.
-Azt is hallotta, milyen jegyet kapott? - kérdeztem reménykedve.
-4-est - nevetett. - De mi történt? - dőlt neki a hangszernek, én pedig végre vettem levegőt.
-Vittem neki sütit - kezdtem el a sztorit. - De a tanár hamarabb jött, ugye én meg ott voltam, és Levi meg megvédett, hogy még szünet van - mosolyodtam el zavartan. - Erre kihívta felelni - regéltem el a sztorit.
-Ez nem olyan vészes - bólintott a tanár úr.
-Gondolja? - pislogtam nagyokat.
-Persze - nevetett. - Hol vannak a többiek?
-A-soknak is órája van még, a többiek meg elmentek ebédelni - Éppen befejeztem a mondatot, mikor belépett a terembe a dráma klub összes tagja, Levivel az élen.
-Na ki tudja az I. Világháborút? Én - emelte fejjebb a fejét - vagy én? - mutatott magára. Van egy kis egója, de szerintem azt fontos kiemelni, hogy ő az érdemeire tesz (néha) "nagyképű" kijelentéseket.
-A híres Vass Levi - adtam meg a frappáns válaszom, és helyet foglaltam mellette, a nagy nevetés közben.
-Fiatalok! - tapsolt Rácz, hogy felhívja a figyelmet, ez némileg sikerült. - Van egy talán rossz hírem - vezette fel keserű szájízzel, és mindenki a fejét forgatta.
-Akkor lehetek én a főszereplő? - tette fel a kezét Emma.
-Nem, a szereplők maradnak - oltatta be a tanár. - Nem adhatjuk elő végig - dörzsölte az orrnyergét. - A 4/4-et nem adhatjuk elő, csak a vers lesz. A te részed ki marad Levi - nézett rá a tanár.
-Az a legszebb része - csattantam fel. - Ha azt nem adjuk elő, Levi nem nyerhet!! - ütöttem az asztalt.
-Inkább örülnél neki, biztos a győzelmed - nézett egyenesen a szemembe Emma. Mennyire egy számító szuka! De én nem hagyom magam a sárba tiporni! Ne legyen a nevem Kiss Regina!
-Nem tudok úgy örülni neki, hiszen én nem ilyen vagyok!! - toltam ki magam alól a széket. - Levi sokkal jobban megérdemli, mint én! - tártam szét a karom.
-Komolyan többet ér neked egy üres színpadi szerelmi vallomás, mint egy díj? - kérdezte röhögve. - A cím legalább igazi, a Legi csak kitaláció! - röhögött jóízűen. Mikor hatalmas vita tört ki.
-Szerintem - állt fel Levi, és kiált Rácz mellé - azért szeretünk ebbe a klubba járni, mert itt mindenki azt csinálja, amit szeret. És köszönöm Művésznő, hogy így gondolod - mosolygott rám. - Nekem csak annyi kérdésem lenne először Emmához - fordult felé, szinte elnyelte a föld. - Mi közöd van hozzá?
-SEMMI - ordították be többen is.
-Ez azért mindenkire vonatkozik - nézett a többiekre kicsit csalódottan. - A tanár úrtól csak annyi lenne, hogy miért?
-Egyrészről, így nagyon hosszú lenne - Ez mondjuk igaz. - És a szüleitek nem igazán mentek bele, sajnálom - hajtotta le a fejét.
-Drága apa! - dühöngtem még egy sort. - Ugye ő volt? - néztem a tanárra számonkérő stílusban. - Nem is él velünk! Anyáék elváltak már július elején! A lakás meg sosem volt közös! - soroltam, mondjuk ezzel mindenki tisztába van. - Nincs semmi, ami hozzá köt - csendesedtem el.
-Az apukád marad, tehát amíg nem vagy nagykorú beleszólhat bármibe. Tényleg sajnálom - tette a kezét biztatóan a vállamra.
-Valaki tud adni egy vázát? - fordultam körbe, próbálva oldani a hangulatot, ez sokaknál bejött.
-Menjetek ebédelni, nyugodtan - biccentett az ajtó felé Rácz. - Addig - húzott oda egy széket Lillához - ezt meghallgatom elejétől a végéig - mosolygott.
-Köszönöm, tanár úr - kezdte el játszani a dalt, azért kissé kevesebb kedvel, de így is szép lett.

A fiú kolit megkerülve, sorban álltunk az étkezőben a menzajegyünkkel, amin ott díszelgett a nagy P betű. Amiről most nem csak a péntek jutott eszembe.
-Így is jó lesz - kereste Levi a tekintetem, de mióta kijöttünk a teremből egy szót sem szóltam. - Ne csináld már! - nyomott a kezembe egy tálcát.
-Miért keseríti meg az életem? - vettem ki a tartóból egy kést, és a tálcára raktam.
-Figyelj csak - hajolt a fülemhez - van kedved, még az előadás, előtt elmenni valahova? - mosolygott. - Anyukád mesélte, hogy van egy új sütijük, és nagyon fogy, akkor csak jó - tette hozzá.
-Ha elvileg finom - nevettem. - Nagyon szívesen - néztem rá igazán hálásan.
-Akkor meg - dobott a tálcámra egy villát, és egy kanalat is - ne vágj már ilyen fancsali képet! - pakolta egyúttal nekem is a levest, a másodikat, és a hozzá járó Oké Túró Rudit, én pedig nevetve néztem a folyamatot.
-Tényleg köszi - fordultam meg, de nem igazán volt üres asztal.
-Ginuskaaa!! - kiáltott rám egy nem kívánt hang, Nagy Zozo. Nem is érdemli meg, hogy ez legyen a neve! Szégyent hoz rá!! - Nálunk elférsz bőven! Meg mondok én neked olyan vallomást! Tudod egy éjszaka, velem - húzta a szót - annál nem igen van szebb! - röhögött össze a haverjaival.
-Tudod ennél csak szebbet tudok - néztem rá hitetlenül. - Levi?
-Ennél még anyám főztje is szebb, pedig nem a házias, inkább a karrierista - adta meg a válaszát, és a röhögéstől zengett az ebédlő.
Mikor az evőeszköz csörgés közben, Szili tolta ki maga elől a székét, a spanjával együtt.
-Mi végeztünk! - intettek felénk, mi pedig oda igyekeztünk. Mialatt több lány csapattól felhangzott, hogy "Náluk amúgy elfér Levi!"
-Kösz, Szili - rakta le a tálcáját.
-Nincs mit! A műsorra visszajövök - intett még, és elment az ebédlő túlsó végébe.
-Vannak még normálisak is - foglaltam helyet vele szembe. Tarhonyaleves, majd fasírt parajfőzelékkel... Öhm... A rudi finom volt. 😂
-Van egy szabad fél óránk - adtam be a maradékot a kis ablakba.
-Menjünk már - közölte szórakozottan, és elhúzott az ebédlőből, majd a táskáját betettük az enyém mellé, az ének terembe. És indultunk bevenni a cukrászdát.

Kicsit összébb húztam magam a szövetkabátom, a hűvös novemberi időben, és most már teljesen feldobódva próbáltam tartani a lépést Levivel. Eléggé nehéz volt, hát 2 méteres lába van! Szóval csak úgy kopogott a csizmám sarka.
-Mondd azt, hogy ez a háromemeletes cipőd kopogása és nem halucinálok? - röhögött, összekulcsolva ujjainkat.
-Nem is magas! - ugráltam mellette, és így akkora voltam, mint ő. Hah! - De amúgy igen - nevettem én is.
-Miért nem jöttünk amúgy a kocsimmal? - kezdett el újra gyorsabban lépkedni, én pedig szinte a maratonon éreztem magam.
-Ne menj ilyen gyorsan!! - ütögettem a vállát, de továbbra sem lassított. - Még csak 3 múlt - tettem hozzá mosolyogva. - Mondjuk azért nem jöttünk a kocsiddal - nevettem -, mert már itt vagyunk! - mutattam a villogó táblára, és egyúttal be is nyitottam. - Szia anya!
-Jó napot! - nézett körbe, meglepetten ugyanis senkit nem találtunk itt.
-Sziasztok! - jött ki anyukám hátulról, már rendes utcai ruhában. - Nem volt jó az ebéd? - fürkészett minket, mi pedig válaszként levágtuk magunkat egy üres asztalhoz (bezzeg itt mind üres volt!!).
-Van az az új süti - vezette fel Levi. - És...
-Előbb rendes ételt esztek! - ment vissza, majd hipergyorsasággal "varázsolt" nekünk két adag rántott húst, törtkrumplival. Ez jobban ízlett! Még nagy szakértelemmel vágtam a húst, mikor Levi elmesélte helyettem, hogy nem lesz teljes a darab.
-Gondolom nem is jön el - tettem hozzá a sztori végén, és talán túlságosan is beleszúrtam a villámat a húsba, mert konkrétan átszúrtam.
-Nem - rázta anya a fejét. - De - vett elő egy kis dobozt a táskájából - ezt küldi neked - tette le elém. - Egyébként szép, de nem pótol semmit. Biztos, hogy a helyedben én nem hordanám - Június óta ez alapozta meg anyával még jobban a kapcsolatunkat. Az őszinteség.
-Üzenem neki, hogy köszi - fejeztem be az evést, majd egy szalvétába megtörölve a kezem, kinyitottam az ékszeres dobozt.
-Bécsben csináltatta, egyedi darab - vitte el anya az üres tányérokat.
-Ez nagyon szép - vettem ki belőle csillogó szemmel a két fülbevalót. Ami tipikus színházi motívumot ábrázolt. A vígjátékot, és a drámát ábrázolva. Bár dráma klubnak hívják, azért a darabok többsége nem teljesen rossz, ez mondható el a Gyémántok és csodákról is. Meg attól is függ milyen szemszögből nézzük a dolgokat.
Nagyon vívódtam, hogy berakjam-e a fülembe, nagyon sokáig is, mivel Levi és anya is megettek addig egy-egy sütit. Aztán döntöttem. Hátramentem a mosdóba, és a halvány fényben hunyorogva tettem a fülembe az ékszereket. Biztos, hogy nem ennek tudható be a mai nap káosza, de néha szeretem azt hinni, hogy azért van, mert mégis felvettem.
-Nekem tetszik - nevetett Levi folyamatosan a fülemet szkennelve.
-Ne bámulj már! - kaptam fel a kabátom, és még a sapkám is a fejembe nyomtam, eltakarva a fülem.
-Nem téged bámullak! - tette fel a székeket arra az asztalra, ahol eddig ültünk.
-Gyertek! Záróra! - állt már anyukám kint az utcán, kezében a kulccsal. Mi pedig nevetve utána indultunk, és visszasétáltunk az elit gimibe. - Én sem tudok gyorsan menni! - szögezte le előre.
-Ha ennél lassabban megyünk - állt meg minden harmadik lépése után, hogy bevárjon minket -, azt lükvercnek nevezik - nevetett.
-Teljesen időben vagyunk! Fél 4 - mutattam felé a telefonom.
-De találkozóm van Endrődi Grétával! - vigyorgott, én pedig hatalmas nevetésben törtem ki.
-Amúgy nekem is Horváth Csongorral! - jutott eszembe.
-Olyan furák ezeknek a karaktereknek a neveik - állapította meg anya nevetve.

A suli mosdójában átöltözve, felvettem a "fellépő ruhát". A tanárúr szerint fontos, én előrébbre helyezném, magát a darabot. De felvettem, meg miután mindenkinek elmagyaráztam a "fűtés" szó jelentését. Remélhetőleg nem fagyok meg ebben a ruhában. A hajammal semmit nem kellett kezdeni, mivel eleve hullámos, Lillával pedig megigazítottuk a sminkemet, több kevesebb sikerrel.
-Istenem de bénák vagytok! - nyitott be Emma a mosdóba, és kivette a barátnőm kezéből... Az akármit, nem tudom mi az.
-Miért segítesz? - röhögött Lilla.
-Csukd be! - kezdett neki. - Így, hogy tuti te nyersz, nézzél már ki valahogy - csinált valamit a szememnél. Jó, hogy becsuktam.
-Emma, ismerlek - ingattam a fejem.
-Ne mozogj! - szólt rám egyből. - Meg így megtudsz említeni a díjátadón - vallotta be.
-Rendben - adtam meg magam.
-Tényleg?! - tapsikolt. - Kész vagy! Nézd csak! - fordított a tükör felé.
-Ez én vagyok? - mutattam magamra elképedve, és Lilla felé fordultam.
-Azt hiszem igen, mert a hangod ugyanaz - vonogatta a vállát.
-Köszi - néztem az ősellenségemre hálásan (?). Én se értem.
-Most már elfogadhatónak mondható a fejed, szóval szívesen - hajolt meg.
-Ó Emma - tettem a kezem a vállára. - Ha te fele ilyen jó néznél ki általában, mint most én - néztem a szemébe. - Biztos madarat lehetne fogatni veled - hagytuk ott a mosdóban. - Köszi még egyszer!!!
-Nem is érdemed meg a főszerepet! Levit sem érdemed meg! És honnan van a fülbevalót?
-Bécsből! - csuktam rá az ajtót. És nem hallgattam tovább az üres dumáját.
-Azta - hallottam magam mögül egy ismerős hangot, majd meg is fordultam. - Tudod még fokozni? - nevetett Levi. - Nagyon gyönyörű vagy Művésznő - ragadta meg fél kézzel a derekamat.
-Én Gréti vagyok - nyújtottam felé a kezem.
-Csongi - rázta meg röhögve.
-Hogy lehet az - néztem végig az elegáns szerelésén -, hogy neked még a hózentróger is jól áll?
-Téged sem kell félteni - mutatott a szemközti ajtóra. - Mindjárt 4 - nézte meg az óráját.
-Úgy, mint a főpróbán! - intett még Lilla, és bement a nézőtérre.
-Menni fog - adott még egy gyors puszit a homlokomra, és kézenfogva mentünk a "back stage-be". Ahol még elkaptuk Szabó beszédének a végét.
-Így is nagyon sokat jelent iskoláknak, hogy nevezték két diákunkat, erre a tiszteletre méltó címre - Hatalmas tapsot kapott. - Még nagyobb dicsőség lenne, ha nyernénk! Tehát szavazzunk Kiss Reginára, avagy Vass Leventére a darab után! Jó szórakozást kívánok minden kedves andrássysnak, szülőknek, hozzátartozóknak egyaránt. Gyémántok és csodák! - kiáltotta még el magát, és a fények lekapcsolódtak. Mi pedig Levivel felmentünk a színpadra.

Lássuk az I. Felvonást, ami nem éppen egy szokványos kezdés. Igazából a színpadről óriási nevetés hallatszott. Ugyanis a Gyémántok és csodák fő helyszíne egy étterem, amit én üzemeltetek. A kerek asztalokon karcsú vázákban sárgarózsák illatoztak körülötte "vendégek" beszélgettek. A sarokban pedig a zongora, és egy mikrofon állvány árválkodott. Levi egy ilyen asztalnál sztorizott, én pedig idegesen járkáltam, a telefonommal, a túl oldalán.
-Szóval - próbált közben Levi levegőt venni - ezért nem szeretem a parajfőzeléket - ért a végére, és a nézőtéren is mindenki felnevetett. Szegény konyhások nem annyira értékelték mondjuk...
-Itt vagyok! - ugrott fel Lilla a színpadra, bekötött kézzel.
-Mi történt? - vizslattam a kezét. - Így nem tudsz zongorázni!! - fogtam a fejem.
-Csak egy kis horzsolás, de nem hiszem, hogy most menni fog - tette az "ép" kezét a vállamra. - Sajnálom, Gréti - Levi ekkor állt fel az asztaltól és hozzánk fordult.
-Ez így nem egy szakszerű kötés, de mindegy - legyintett. - De azt hiszem tudok segíteni - tolta ki a zongora széket.
-Tudsz zongorázni? - néztem rá elképedve. - Egy életre hálás lennék! - tettem össze a két kezem.
-Nekem az is elég, ha nem kell kifizetni a vacsoránkat - mutatott maga mögé, akik előtt egy halom üres tányér volt.
-Rendben - nevettem. - A kotta is ott van.
-Nincs szükségem kottára - dobta el a papírokat, amik szanaszét repültek. - Ismerem ezt a dalt - mosolygott rám. Ahogy pedig lenyomta az első billentyűt csend telepedett az étkezőre, és mindenki érdeklődve figyelt minket. - Énekeld le a csillagokat - suttogta, még.
-"Shine bright like a diamond" - énekeltem halkan, és a mikrofont kivettem a tartóból, majd a zongora mellé álltam. Levi tényleg nem túlzott, nincs kottára szüksége. Minek is az? Először azért a billentyűket nézte, majd csakis az én tekintetemben látta a dallamot. Én pedig nála a szöveget. A közönségünk az ütemre tapsolt. Én pedig megemeltem a hangom, lehet még az ablakok is beleremegtek. - "I saw the life inside your eyes" - komolyan beleremegtem kék szemébe, ahogy folyamatosan engem nézett. Ahogy pedig közben kitekintettem a közönségre, és a drámásokra, csupa elismerő pillantást kaptam, még Emmától is, egy óvatos mosolyt. De annyira hiányzott valaki a nézőtérről, aztán láttam meg, hogy valakik. Levi nagyszüleit sem láttam sehol. Vass nagyapa egy előadást sem hagyna ki. Mi történt? Ez egy jó kérdése, talán az egész napnak. Sőt, biztos. - "Palm rise to the universe" - huppantam le Levi mellé, nehogy kilásson a közönségre. Inkább énekeltem tovább mosolyogva, ő pedig a tesói kérésének eleget téve, becsukta a szemét, és így játszott. Most is komolyan fájt már az arcom a sok mosolygástól, viszont mindig összeszorult a szívem, ha eszembe jutott, hogy valószínűleg én fogok nyerni. Főleg az utolsó szó miatt. -" At first sight. I felt the energy of Sun rays" - halkultam el egy kicsit újra, és ott maradtam Levi mellett. Nem tudom, látta-e kik vannak a nézők között. Az volt a lényeg, hogy ne is tudja meg a végéig. - "Shine bright like a diamond" - fejeztem be a dalt. A függöny pedig leereszkedett. Ez volt az első felvonás, és rögtön kezdődött a következő, ahol már csak Levi és én voltunk itt.

-Annyira, de annyira - forogtam körbe-körbe kezemben a tányérokkal - kösziii - húztam az i betűt. - Mit csináltam volna zongorista nélkül? - tettem fel a költői kérdést.
-Mondtam már, hogy szívesen, és így elfogsz esni - állított meg a forgolódásban.
-Nem estem el - nevettem.
-Közel volt - kereste a szemem, de ellepedt a mosatlan.
-Ezt el kéne vinnem - indultam le konkrétan a színpadról. Majd csatt. Elejtettem az összeset, ahogy meg lett írva.
-Jól vagy? - nyújtotta felém a kezét aggódva.
-Azt hiszem - fogadtam el, a kezemet dörzsölve. - Csak nem úgy jártam, mint Klementina - toltam az arcába a kezem, ő pedig közelről megvizsgálta.
-Semmi baja - nyalábolta fel a tányérokat, mármint ami maradt. - Inkább elviszem én - lépett a back stage-be.
-Balra ott a mosogató! - kiáltottam utána. - Megvan? - léptem a színpad szélére.
-Persze ehhez, azért nem kell GPS - hallottam nevető hangját.
-Oké, de hol vagy? - Kapcsolódtak le a fények. - Ez nagyon ijesztő! - kiáltottam. - A nevedet sem tudom! Mi van ha... Ebbe inkább nem gondolok bele!
-Horváth Csongor - ölelt át hátulról, és újra világos lett.
-Endrődi Gréta - fordítottam hátra csupán a fejem.
-Én viszont tudom, hogy te ki vagy! - röhögött a nyakamba. - Évek óta ide járok, kocsmázni a haverokkal.
-Ez egy étterem!!! - kértem ki magamnak.
-Nem az volt a fontos része - nevetett. - Csukd be a szemed.
-Ez nagyon parán hangzott - fordítottam vissza a fejem. - Amúgy, ha belegondolok, tényleg sokszor láttalak ott ülni. Jó nem dumálok! Most nem látok semmit - csuktam be szorosan a szemem. Mikor egészen a színpad közepére tolt, és most volt az a rész, amiről én sem tudok sokat, csak, ezután kérdezem meg, hogy ugye itt lesz holnap is. - Mit csinálsz? - Egyre csak azt éreztem valamit elbíbelődök a nyakamnál, mikor egy kattanás hangot hallottam.
-Amiért, olyan szépen énekelted - duruzsolta a fülembe. - Most már kinyithatod! - nevetett. Mire odakaptam a nyakamhoz. Egy gyönyörű nyaklánc ragyogott. Egy kis gyémánt medállal.
-Ennyire szépen énekeltem - fordultam felé, teljes testemmel, és a karommal átkulcsoltam a nyakát. Kissé kiszíneztem, de végülis, szabad a kezünk.
-Még annál is szebben - simította meg az arcom, és hirtelen elvált tőlem.
-Holnap is eljössz? - kérdeztem halkan, de tökéletesen érthetően.
-Inkább - fordult vissza, mosolyogva - majd te gyere el velem valahova. Mit szólsz hozzá?
-Honnan fogom tudni, hogy te vagy az? - tettem csípőre a kezem.
-Innen - adott a kezembe egy borítékot, és egy puszit nyomott a homlokomra. - Jó éjt Gréti! - intett még, majd felvette a zakóját, és leugrott a színpadról, ahol egyedül maradtam.
-Hiszen - roskadtam le egy székre - ő is csak egy kocsmatölteték! - dobtam le az asztalra a levelet. - Semmi értelme! Ő sem gondolja komolyan! De én azt hiszem ez az! Azt akarom, hogy ne csak egy napig tartson! Most ezért zárják be egy napra? Nem tudom - koppant oda a fejem éles csattanással az asztalra. - Talán, egy esély - álltam fel, és felvettem a borítékot, és hirtelen feltéptem. - Azt hiszem már tudom - vettem ki a levelet bazsalyogva, és magamhoz öleltem. Ez volt a II. Rész, miután gyorsan a mosdóba szaladtam átvenni a mostani ruhám. A fekete csipke felsőt megigazítva magamon, elegántos nadrágban, és kopogó csizmában mentem fel a színpadra. Ahol megjelent a két nappal később felirat.

Az utolsó felvonáshoz, teljesen átrendeztük a helyszínt. A kerek asztalok lekerültek a színpadról, helyükre, pedig szimpla könyvespolcok kerültek. Egyszerűnek tűnhet, de ebben van a nagyszerűsége. Az emelvényre Levi sétált fel kezében egy könyvel. Majd elkezdte hangosan felolvasni.
-"A hársafaágak
csendes árnyán,
ahol kettőnknek ágya volt,
ott láthatjátok
a gyeppárnán,
hogy fű és virág meghajolt.
Fölöttünk az ág bogán
ejhajahujj
dalolt ám a csalogány!" - állt meg középen nekem háttal, és eltette a könyvet.
-"Vigan futottam
ki a rétre
és kedvesem már várt reám.
Oly izgatottan
jött elmémbe! -
Mily boldogság volt, Máriám!
Hogy megcsókolt-e? Meg biz ám!
ejhajahujj!
Most is pirúl belé a szám." - értem oda Levi mellé, aki most az én könyvem rejtette el.
-"S tréfás-kacagva
hamar ágyat
vetett szép pázsitos helyen.
Nevethet rajta
s titkon vágyat
érezhet aki arra jön,
mert jól láthatja a nyomot
ejhajahujj!
amit a fejem nyomott" - ragadta meg a derekamat és csak úgy spontán elkezdett keringőzni (?). Az egész suli tapsolt!? Próbáltam visszaállítani a légzésemet, és követni őt, majd az utolsó versszakra koncentráltam. És kicsit hangosabban elkezdtem szavalni.
-"Ha tudná más azt,
hogy mi jártunk
ott: ó hogy szégyelném magam!
Nem sejti más azt, mit csináltunk,
Csak ő maga, meg én magam,
meg egy kismadár a fán
ejhajahujj!
az nem árul el talán" - fejeztem be Walter Von der Vogelweide A hársfaágak csendes árnyán című versét. Mikor Levi, még erősebben tartotta a derekamat. - Mire készülsz? - suttogtam remegő hangon.
-Kapaszkodj nagyon, és bízz bennem - felelte halkan, mire bólintottam, és görcsösen szorítottam a zakóját. Még egy utolsót mosolygott rám, majd kipörgetett, és felemelt, az emelés közben feldobott a levegőbe (!!??), és elkapott az ölébe. Az utolsó mondatom következett, nem csak ebben a felvonásban, hanem így most már az egész előadásban. Egy szó. Nem tudtam kimondani. Egyszerűen nem ment! Így, hogy a másik fele nem lesz meg! És nem is lehet! Annyira a kétségbeesett voltam, már mindenki amolyan "Na mi lesz már?" nézéssel meredt ránk. - Mondd ki - Szinte suttogta.
-Szeretlek - böktem ki, mire a függöny újra a nézők, és közénk emelkedett, ahol vas taps uralkodott. (Már annyira megszoktam, hogy nagy betű, és két s 😂)
Én pedig mindent és mindenkit széttörtem volna. Főleg azt a valakit, aki közénk állt.
-Köszönöm, hogy mégis megcsináltad - tette le a földre.
-Ez így nem volt teljes - motyogtam az orrom alá.
-Gréti szemszögéből igen - kulcsolta össze ujjainkat, és kifelé indult. - Ki kell mennünk oda - biccentett, és továbbra sem szűnt meg a az ováció.

Már mindenki ott állt kint, csak minket vártak. Beálltunk középre, és egyszerre meghajoltunk.
-Most indul a szavazás! - jött fel az intézményvezető mellénk, és a mellék szereplők levonulásával, felcaplattak a színpadra a többi gimi szereplői, akik között most eldől ki nyer. Kissé oldalra hajtottam a fejem, és ekkor láttam meg, hogy Levi a közönséget pásztázza, de nem találja, azt akit keres. Megszorítottam jobban a kezét, ami annyit tesz: "Most ne ezzel foglalkozz. De hidd el minden rendben, én itt vagyok!". Óvatosan elmosolyodott, és kicsit közelebb állt hozzám. - Telefonokat elő, aki még esetleg nem szavazott! - buzdította őket, úgy látszik sokadszorra, majd megérkezett a színpadra egy pasas, úgy látszik ő fogja ismertetni az eredményt.
-Üdvözölök mindenkit! - Már most kapott egy gyér tapsot. - Az gimnázium, aki most megnyeri a díjat - húzta a szót. - Egy békéscsabai intézmény - Tehát maradtunk mi, és az ellenség, a Belvár... - Az Andrássy!! - mondta ki hirtelen, mire többen tapsolni kezdtek, de még nem volt itt a vége. - A gimnazista neve pedig - vette ki a kis lapot a zsebéből. - Egy olyan andrássys tanuló, aki ma nagyon meggyőzte a közönséget, és fölényesen nyert. Teljesen megérdemelve a Magyarország legjobb ifjú előadója címet - nézett egyenesen rám, én pedig próbáltam mosolyogni. - Kiss Regina!!! - kiáltotta el magát, és mindenki engem éltetett. Nem bírtam nézni, nem tudtam ott maradni! Már el is indultam volna, mikor Levi visszahúzott, és az ölelésébe zárt. Tele sírtam a zakóját, csak az a baj, hogy nem boldogságomban. Neki kellett volna nyernie! Nem vehetem el!
-Vedd át - duruzsolta a fülembe, és adott egy apró puszit az arcomra.
-Köszönöm - vettem át a díjat, és a közönség felé fordultam. Erre nem számítottam. Mindenki állva tapsolt? Úristen! - Igazán hálás vagyok, mindenkinek - néztem körbe -, aki itt megjelent - gördült le egy újabb könnycsepp az arcomon. - Megtisztelt a jelenlétével, anyukám, Levi - néztem rá. - Lilla, Bogi, Rácz tanár úr- soroltam -, akik mindig mellettem álltak, és támogattak - pislogtam nagyokat a könnyeimtől. - Emma, aki olyan sminket csinált, hogy még mindig tart - néztem rá hálásan, ő pedig egy aprót biccentett. - Minden andrássys, és itt dolgozó, és az ellenfeleink. - Köszönöm AGK! És jövő novemberig büszkén viselem ezt a címet! - hajoltam meg.
Az összes közösségi pörgött, a díjátadó után, de én csak Levi posztját néztem meg, csupán az érdekelt.

@vass_levi gratulálok @kicsi_regi 🥳🥳 Én lehetek a leghálásabb mivel féléve, egy már akkor is győztes Művésznővel gyakorolhattam! ❤️
Köszönök, minden vicces, és komoly, összeségében veled töltött szép pillanatot! Teljes szívemből gratulálok, a "Magyarország legjobb ifjú előadója" címhez! 🎭🏆
Egy igazi csillogó drágakő vagy, aki remélem sosem fog megszűnni ragyogni! Hidd el, nincs más, aki jobban megérdemelné nálad!
#magyarorszaglegjobbifjueloadoja

A kommentszekció le van tiltva.

Eddig volt még talán elviselhető ez a nap, na de ezután...
Levi, és én indultunk volna a színházba, mikor villámcsapásként ért minket Vass nagypapa híre.
-Ebből egy szót sem értek - rázta meg Levi a fejét, a kocsijának támaszkodva, kint a suli udvarán. - Mikor ér ide?
-Nem fog, ideérni fiam - tette a vállára a kezét Bandi.
-Már az előadáson is itt kellett volna lennie! Ne kerülgessétek! - csapta le magáról az apja kezét. - Mi történt nagypapával? - nézett a szüleire felváltva.
-Útközben autóbalesetük volt - felelte halkan. - Frontálisan ütközött - nézett egyenesen Levi szemébe. - Nem élte túl, nagyi pedig kórházba került - Levi elvesztette az egyensúlyát, de még sikerült megkapaszkodnia, és a földet pásztázta.
-Levi - kerestem a tekintetét. - Ha nem szeretnél színházba... - nem hagyta, hogy befejezzem.
-Tudom, hogy azt szeretné, hogy menjünk - nyitotta ki nekem az ajtót. - Inkább el kéne terelnem most a gondolataimat - ment körbe, és behuppant a vezető ülésbe. Még intettem anyáéknak, majd becsaptam az ajtót. Kiállt a parkolóból, és az indexet kirakva kikanyarodott az útra.
Csakis szigorúan maga elé nézett, és nyelte a könnyeit, amik folyamatosan kibugyantak.
-Pécs? - fordult felém egy pillanatra, de máris visszahajtotta a fejét.
-Irány Pécs - tettem a kezem, az ő kezére, és együtt váltottunk sebességet. Majd megálltunk a pirosnál. Levi kivette a zsebéből a telefonját és kikapcsolja. Mielőtt ugyanezt tettem volna írtam egy gyors "már megérkeztünk, minden rendben, puszi" üzenetet. Ennyi idő alatt simán oda lehet érni, Pécs viszont több óra kocsi út.
-Ne kapcsold ki - indultunk el újra, a sárgánál.
-Hamár világgá megyünk csináljuk úgy, ahogy kell - vonogattam a vállam.
-Nem tudtam, hogy ilyen rutinos vagy - nézett rám meglepődöttséget tettetve.
-Te inkább az utat nézd! - mutattam előre, és levettem a sapkám. - Az utat! - közöltem szigorúan, mert még mindig engem nézett, ahogy a fülbevalómat igazgattam.
-Most van fél 5 - nézte meg az óráját. - Az út 3 óra 30 perc, ha szépen megyek, este 8-ra ott vagyunk - számolgatott. Említettem, hogy egy zseni?
-Azért, hogy én is hozzátegyek valamit, a vígjáték is 8-ig tart - említettem meg.
-Azt kihagytam, tényleg - csettintett. - Ez nagyon sokat jelent nekem - tekerte a kormányt.
-Végülis lett egy sofőröm, én is jól jártam - nevettem, hátra döntve az ülést. Ha már órákat fogunk utazni!
-Igen, igen - bólogatott hevesen. - Az út 20.000 Ft lesz!
-Mi? - háborodtam fel, és egyből felpattantam a kényelmes ülésből.
-Drága a benzin - röhögött. - Meg még az úticél sincs meg - sorolta.
-Nincs is lenyomva a taxi óra! - mutattam a taxi óra nem létező helyére.
-Akkor Művésznő igazán különleges lehetsz - ingatta a fejét. - Megelégszek négy tányér tejbegrízzel - alkudozott.
-Három - mutattam ördögvillát.
-Koncertre megyünk? - nyomta be a rádiót, de pechünkre valami pop zene ment. Ezen addig szakadtunk a nevetéstől, hogy közben elhagytuk Békéscsabát.

-Lehet egy fura kérésem?
-Annál furább, hogy színház helyett elmegyünk Pécsre, teljesen titokban? - összegeztem, mit is csinálunk. - Alap.
-Nem tudtam tovább ott maradni, a magyarázkodásukat hallgatni - túrt bele a hajába. - Ha nagypapa nincs - rázta meg óvatosan a fejét -, nekem befellegzettek.
-Hiszen a szüleid is támogatnak mindenben - néztem rá furán, és kivettem a nyakamból a sálam.
-Csak ezt mutatják magukról - válaszolta halkan. - Nem tudom mi lesz velem nélküle - folytatta suttogva. - Nem tudom mi lesz a hangszerbolttal, ha nagypapa nem tudja már vinni. Lehet eladják, vagy lerombolják - nyomta folyamatosan a gázt. - Nagyapa nélkül nem lehet ugyanolyan - állt be a bal oldali sávba, de közben szembe is jöttek.
-Levi! Menj vissza a mi sávunkba!! - néztem rá teljesen sokkot kapva. - Menj vissza a másik sávba! Lassíts!!!
-Kérlek! Segíts!! Bitte!! Bitte! - Ne, ne ne! Ha elkezdi keverni a nyelveket nagy a baj!
-Segítek, segítek! Csak ne menj ilyen gyorsan! - kaptam el a karját, és visszarántottam a jobb oldali sávba. - Fékezz!
-Bitte - suttogta még maga elé, majd franciául motyogott valamit. -Jól vagy? - nyomott satu féket, megállítva a forgalmat.
-Azt hiszem - fogtam a fejem. - Ott egy benzinkút. Bemegyünk?
-Persze - kanyarodott be. Éppen megálltunk, mikor már nyitottam az ajtót, és szédelegve kiszálltam. És leültem az útra.
-Így megfázol - húzott fel, és kinyitva a kocsit, rám terítette a "pokróc" sálam, és a fejembe húzta a sapkám.
-Ne csinálj, ilyet soha többé - öleltem át szorosan.
-Ígérem, soha, soha többé - húzott még közelebb magához.
-Annyira megijedtem - fúrtam a vállába az arcom.
-Már lehet így is bajba kerülünk. Haza viszlek - engedett el, de visszarántottam.
-Nem érdekel - pipiskedtem fel hozzá, és egy puszit adtam az arcára. - Csak - hajoltam közel hozzá - ne most éld ki a gyerekkorod autóversenyzőset játszani.
-Rendben - nézett a szemembe. - Borzasztó, amit itt leműveltem, de tehetek valamit?
-Mondjuk - jutott eszembe valami.
-Mondjuk? - emelt meg a derekamnál, hogy egymagasak legyünk.
-Mondjuk vehetnél benzinkutas szenyót, éhes vagyok - közöltem halál komolyan, ő pedig letett a földre. - Anyánál ettem utoljára - érveltem. - Fejlődésben vagyok! Azt akarod, hogy megálljak a növésben??
-Dehogy - vette elő röhögve a pénztárcáját a kabátjából, majd kézen ragadott, és így léptünk be a shopba.
Miután tíz percig magyaráztuk az eladónak, hogy nem tankoltunk, a pontokat sem gyűjtjük, hogy kapjunk egy plüss pingvin. (Végül kiharcoltam, és vett a tesóinak, meg nekem is). Csak két nyamvadt szendvicset szeretnénk, kiszolgált minket. A kocsiban ülve csendben majszoltuk a szendónkat, mindketten sokkos állapotban, én ölemben az én  pityómmal. Mikor Levi megette a zsákmányt, és gyújtást adva, visszakanyarodott az útra, miközben én egy felet ettem meg.
-Ez a madár ennyire szükséges volt? - röhögött.
-Nézd meg milyen cukki! - emeltem fel.
-Jól van - legyintett még mindig nevetve - csak ne edd le. Amúgy hogy lehet ilyen lassan enni? - nézett rám hitetlenkedve.
-Ha lassan eszek, tovább tart - tártam szét a karom. - Soha nem is említetted - fordultam felé teljes testemmel, a plüsst szorongatva, komolyra véve a figurát -, hogy a szüleid ennyire nem segítenek a zenében. Miért? - ettem meg az utolsó falatot.
-Akkor még volt másik oldal, és úgy mondtam, nagyapa támogat - húzta szomorú mosolyra a száját. - Muttiék hallani sem akarnak róla, hogy zongorista legyek - felelte annyira, de annyira halkan, szinte tátogta. Ez volt a legfurább, akármilyen is apa, és anya, az nem kérdés, hogy színész leszek. Egyszer sem kérdőjelezték meg. Olyan mélyről jövő fájdalmat éreztem, ami szétszakítja a mellkasom. Na ez, borzalmas.
-Akkor ők mit szeretnének? - tettem fel a keresztkérdést.
-Mérnöki pálya - röhögte el magát. - Jó vagyok matekból, de nem szeretem! Nem csinálnám szívesen, tudom. Most komolyan - álltunk meg egy újabb lámpánál - eltudsz képzelni engem mérnöknek? - mutatott magára.
-Nem - ráztam meg óvatosan a fejem. - Beértünk Szegedre? - néztem meg a mellettünk elsuhanó táblát.
-Úgy látszik - indultunk el a többi autós után. - 2 és egy negyed óra.
-Elképesztő, hogy ennyire kénes-vágod fejből - nevettem.
-Nagyapával nyár óta sokszor tettük meg. A jogsim után, meg egyedül is rengetegszer voltam erre. Tudom hova megyünk! - csillant fel a szeme.
-Pécsre tudtommal - nevettem.
-Pécsen belül - magyarázta. - Pécsi Nemzeti Színház - mondta ki hirtelen.
-Hová? - nyílt tágra a szemem.
-Most nincs előadás, mert felújítják a páholyokat, de nagyapának van hozzá kulcsa.
-Be fogunk törni egy színházba?
-Van kulcsunk, és tudom a kódot is - legyintett. - Vass Leventének bejárása van oda - nézett rám mosolyogva.
-Nem élhetsz vissza vele, hogy ugyanaz a nevetek - néztem rá hitetlenül.
-Sajnos, csak volt - nézett újra maga elé. - Ha felhívom nagypa haverját, hogy nemsoká ott vagyunk?
-Akkor megnyugodnék - fejeztem be.
-Nem szoktam amúgy vezetés közben telefonálni - vette elő gyorsan, majd vissza kapcsolta, és kihangosítva a kezembe adta.
-Jó napot! Én vagyok a Levi! - szólt bele jó hangosan.
-Levike? Te vagy az? - hallottuk egy idős bácsika hangját.
-A kis Levi, igen - tette rendbe, én pedig megpróbáltam vissza fojtani a nevetésem. Szegény pinyó bánta, amit görcsösen szorítottam.
-Üdvözlöm a nagyapádat! - Levi teljesen leblokkolt, és pislogás nélkül meredt maga elé, de hirtelen az oldalába böktem.
-Átadom, átadom - bólogatott hevesen. - Lassan ott leszünk Pécsen, és csak érdekelne, hogy ott van a színházban?
-Persze, most mentek haza a munkások - nevetett. - Még takarítok utánuk, de gyertek nyugodtan.
-Nagyon köszönöm - hálálkodott. - Be tud engedni, vagy kéne a kártya?
-Azzal jobb lenne - szítta a fogát. - Egyébként jó van öreg vagyok, de mi ez a többes szám? Csaknem az a kislány van veled, aki megnyerte a Magyarország legjobb ifjú előadója címet? - gyanakodott.
-De - válaszolta nevetve.
-A zongorát elvitették, a felújításokig, de egy gitárt majd tudok keríteni ha gondolod - ajánlotta fel.
-Köszönök mindent! Viszont hallásra! - tette le a telefont.
Már újra kikapcsoltam volna, de ekkor egy videót ajánlott fel a YouTube.

Súlyos autóbalesetben hunyt el a híres pécsi zenész, Vass...

Csak eddig láttam, majd Levi felé mutattam a kijelzőt.
-Indítsd el, kérlek - szólt halkan. A videó pedig betöltődött. A képernyőn megjelent a mai Híradó egy részlete, a mindenki által ismert híradóssal.
-Súlyos autóbalesetben hunyt el a híres zenész, Vass Levente - kezdte el, a szalagcímben szereplő szöveget. - A 80-as évek legnagyobb ikonja, aki most legnagyobb unokája előadására tartott Békéscsabára. Majd  Budapesten frontálisan ütközött. A rendőrség szerint, ő teljesen szabályosan közlekedett, egyáltalán nem tehet a balesetről. Feleségét, kórházba szállították - Legalább, a  nagyija, akit a mai napig ott tartanak -, információnk alapján ő túlélte a szörnyű esetet. Az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumba járó, Vass Levente, aki jelölt a Magyarország legjobb ifjú előadója címre, reméljük nyomdokaiba lép. Lesz majd még teltházas Vass Levente koncert - Egy pillanatra Levire néztem, aki újra próbálta visszanyelni könnyeit, amikor felkaptam a fejem már valami másról volt szó. - A Musik von Vass hangszerbolt, így jelenlegi tudomásunk szerint bezár egy időre. De nem örökre, mert a két testvér eladni tervezik szerencsére, és nem lerombolni - Nem tudtam én sem tovább hallgatni, és bezártam a videót.
-Hallgassuk meg még egyszer - kérte könnyes szemmel, így elindítottam, de itt nem maradt szem szárazon.

Rengetegszer meghallgattuk, újra és újra, de mindig ugyanaz volt benne. Semmi újat nem mondtak, mindig ez volt a vége. Levi leparkolta az autót, majd újra kikapcsolta a telefonját. Ahogy pedig a zárba tette a kulcsát, az ajtó nem nyílt ki. Hosszan kifújta a levegőt, és újra elfordította, de semmi. Most már én is megpróbáltam, viszont az ajtó zárva volt, a kulcs pedig nem nyitotta. Ott álltunk a hidegben a Musik von Vass villogó tábla alatt, de nem tudtunk bemenni.
-Lépj hátrébb! - intett nekem.
-Beakarod rúgni az ajtót? - Sokadik alkalommal éreztem azt, hogy kieseik a szemem a helyéről... Plusz 1.
-Nincs más választásom - lépett egyet ő is hátra, én pedig egészen visszamentem a kocsiig. Határozott nagy léptekkel elindult, és lerúgta a kilincset. A riasztó persze meg bekapcsolt. A kis helyiségbe érve, semmit nem tudtam mondani. Dobozok, lemezek mindenhol. Mintha egyesen a raktárba mentünk volna. Levi felkapott egy kis kártyát a pénztárgép mögül, majd kézen ragadott, és elhúzott onnan. Sétáltunk egészen a színházig, hogy ne vegyenek észre, (mint, a bűnözők, eskü) de már fogytán volt az időnk... Találkoztunk Vass nagyapa ismerősével, és egyenesen a színpadra mentünk. Nem akartunk körbe nézni, most már csak az érdekelt, ha idáig elutaztunk, mit akar mondani!?
-Nagy nehezen - állt közel hozzám -, de elmondom a szövegemet.
-És a dal? - kulcsoltam össze ujjainkat.
-Azt utána - döntötte homlokát az enyémnek, és elkezdte a vallomást szinte suttogva. - Mikor meghallottam csilingelő hangod, ami megszégyeníti az összes dalos pacsirtáét, mintha villám csapott volna belém.  Mikor megláttam két csillogó szemed - tartotta velem a szemkontaktust -, mintha árvíz ért volna. Amikor hozzám értél, szinte felperzselted a bőröm. Most már tudom mindez meg is történt, és történik mindig, ha itt vagy velem - kulcsolta szorosabbra ujjainkat. - Ha nevettél, nem volt nálam boldogabb. Viszont ha sírtál, veled sírtam, és vigasztaltalak, nagyon mást nem tehettem - húzta szomorú mosolyra a száját. - Melletted álltam, és fogok is, mert te is ugyanezt teszed. Bármilyen nehéz is legyen, tudom rád számíthatok. Nem hagyom, hogy ezt gyönyörű érzést  ellepje a homály. Bármit megtennék érted, és tudom fogok is. Nem tudsz olyat kérni, amit ne tennék meg értünk. Ha most ajkad az enyémhez érne, annyit hadd mondjak előtte - húzta a szót. - Én is szeretlek - Ez a Gyémántok és csodák hiányzó része. - Művésznőm - tette hozzá, erősen tartva a derekamat, én pedig a kezét elengedve a nyaka köré kulcsoltam a karom. És ott a Pécsi Nemzeti Színház színpadán (Igen, ez a mi titkunk! Amiről senki nem tud esetleg sejtik. Még magamnak sem szoktam bevallani, és néha el akarom felejteni. Viszont, hogy lehet elfelejteni egy csodás emléket? Azt hiszem sehogy. Mert a szívemben ott él) megcsókolt. Ez volt az első. Bár színpadi, de mégsem. Egyre jobban megemelt, és így a csípője köré fontam a lábam, hogy egy magasak legyünk.
-Óriási balhé lesz ebből - hajolt el tőlem hirtelen.
-Nem érdekel - ismételtem meg a pár órával ezelőtti mondatomat, és a hajába túrva megcsókoltam. Közben az az ingje a földre került, (amit nagy nehezen lehámoztam róla).
-Én jobban jártam - húzta le röhögve a csipke felsőm cipzárját. Mire tiszta libabőrös lettem.
Majd konkrétan végigdőlt a fa emelvényen és engem is magával húzott. Vajon ez ilyen mindennapi? Nem hiszem...
- A dalt azért eljátszod? - kérdeztem két csók között.
-Ha nagyon szeretnéd - jelent meg az arcán a mosoly, amit szinte egész nap nem láttam.
-Shawn Mendes There's nothing holding me back? - szálltam le róla.
-Nem - vette vissza az ingjét, és felvette a kölcsön gitárt, amikor én újra bekapcsoltam a telefonom, hogy felvegyem. Gyorsan repülőbe tettem, és leültem az első sorba.
-Repülőben van! - kiáltottam a kérdés előtt.
-Follow the flow-Világom - felelte halkan még az előző kérdésre, és elkezdett gitározni. - "Féltem a világom, amit kaptam tőled,
mert ami most van nekem pont jó!
A világom ami szép lett tőled
meddig tartható?" - nézett a szemembe, mosolyogva. Engem pedig abszolút nem érdekelt, hogy mit kapunk ezért! Teljesen megértem! Kiöntötte nekem a szívét, mint én júniusban. -" Vajon a hangom a jövő hullámhosszán
Lesz-e hallható? "-változott meg az arckifejezése. Újra a kétségek szakadékába esett. Ismerős hely. A mérnökök nem igazán szoktak énekelni... Ez a mai napig egy nagy kérdőjel. Itt az IOV-on a kisházban ülve. Miért nem akarják, hogy zenéljen? Remélem mégis megvalósul az álma! Mert ezt nála jobban senki sem érdemli meg jobban. És remélem megengedi, hogy segítsek. - "Én az álmaim élni, más többet akar" - énekelte sokkal hangosabban, csakis nekem. Tényleg ott voltam azon a gyönyörű éjszakán, ott ültem vele szembe, és ámulattal, totál ködösen néztem őt. Azt hiszem én sem tudom őt nem szeretni! De vajon, hogy mi? Lehet? Ezek után? Van értelme reménykedni? Vagy jobb eltenni őket a fiókba, szép emlékeknek? Azok után, hogy ő "nem akar nekem bajt okozni"? Ha ő bajt hoz nekem. Én mi vagyok? - "Minden álmom, amit halkan szőttem
most ordítom a színpadról" - fejezte be hirtelen. - Most buktunk le - ugrott le a színpadról, a gitárt letéve, és mögénk mutatott. Hajnal 2. Vagyis már 8 körül elindultak otthonról, de valószínűleg nem ide jöttek először.
4 dühös szülő, inkább egy kész hadsereg.

-Apa - csaptam össze a tenyerem. - Te meg? Most eltudtál jönni? - néztem rá hitetlenül. - A szülinapom. Jaa, hogy arra kaptam a fülbevalót! - esett le.
-Ginuska, jöttem mert szükség van rám! - jött el a széksorok között.
-Szükség? Nekem ugyan többé nem - nevettem el magam.
-Ezt mégis, hogy képzeltétek? - járkált Ildi, ő tűnt a legdühösebbnek, vagy a maratonra készül. Inkább az első.
-Nem elég - szállt be anya a járkálásba -, hogy elmentetek...
-Nem szóltatok! - ripakodtak ránk mindannyian.
-Elengedtetek volna? - állt mellém Levi, és félkarjával átölelt. - Nem hiszem - tette hozzá.
-Hogy lehetettek ennyire felelőtlenek? - nézett ránk Bandi csalódottan. - Pont most kell kocsikázni? Most? Mikor a nagyapádnak ma volt autóbalesete? - bökte meg a vállát.
-Pontosabban tegnap - nézte meg az óráját, halál nyugodtan.
-Ne merjél okoskodni!
-Akkor beszéljük arról - kezdte anya a monológot. - Kitől jött az ötlet? - nézett ránk felváltva.
-Az egész az én hibám - nézett egyenesen anyukám szemébe. - Művésznő nem tudott róla.
-Ez nem igaz! - csattantam fel. - Tudod, hogy nem így volt! - háborodtam fel.
-Csak én voltam!!! - vállalta magára az egészet. - Az én ötletem volt - bizonygatta, és úgy látszik teljesen meggyőzte őket.
-Nem!!! - akadtam ki. - Nem hagyom, hogy te vidd el a balhét! - szipogtam. Mikor óriási vita kerekedett, az egészről. "Miért csináltuk?" Meg akkor nem csak barátok vagyunk!"
" Most kellett ezt? ""Ugye tudjuk, hogy nem lehetünk együtt?" "Mit fognak mondani rólunk??" "Mit gondolnak majd róluk?" " Várjunk vele egy kicsit!" "Szilveszterig" "Tavaszig" "Egy évig" . Repkedtek az ilyesmi kérések.
Levi szorosan átölelt, és a fülembe súgott:
-Szeretlek Művésznőm! Akármi is lesz mindig szeretni foglak! - adott egy gyors csókot. - Egyszer hidd el eljön a mi időnk! Csak legyünk türelmesek! - Csak a vállába fúrtam az arcom addig, amíg lehet. - Ennyit ígérj meg Művésznőm!
-Rendben - Annyira halkan beszéltem, hogy szinte én se hallottam. - Csak addig ne hívj így - emeltem meg kissé a fejem, hogy a kék a szempárba nézzek, ami eddig ragyogott. De most talán elvakított.
"Nem sejti más azt, mit csináltunk,
Csak ő maga, meg én magam,
meg egy kismadár a fán
ejhajahujj!
az nem árul el talán" - Nem árult el. A mai napig ez a mi titkunk. Csak mondjuk pinyó a kocsiban volt. De hallgat azóta is.

Ekkor úgy döntöttünk jegeljük a témát. Talán tavasszal! Jól elkezdtük, egy igazi színpadi csókkal! Utána kezdtek rólunk, fura dolgokat terjeszteni, és ekkor indult a Legi VS Revi. Attól, akitől a legkevésbé vártuk... Bizony, Magyar Emma. Ezzel akart keresztbe tenni. Üzenem neki, hogy sikerült. Tényleg, már mondtam neki!
Őszintén egyébként egyiket se bánom. Mert még mindig szeretem őt!!! Ezen semmi nem változtat!

Ekkor egy csilingelő hangra kaptam fel a fejem. Üzenetem jött, egy csoportba, (?). IOV GANG💛🤍💙

Vanda💙: Rómeó és Júlia! Meddig akartok még ott creppen ülni? Regi remélem kitomboltad magad! Shawn te pedig csinálj valamit!!
Szili💛: Énekelj!!! 🎸🎤
10👍🏻
Kende🤍: EN NEM AKARTAM!!!
Bogi💛: Így jártál! 🤗
Émi🤍: Tényleg tök ijesztő!
Mesi💙: Miért lenne? 😂 Tik-tokon ijesztőbbek vannak LINK
Bea🤍: Émi ne nyisd meg! NE!
Émi🤍: Már késő🙀
Bogi 💛: Ugye normálisan bekötötted az ujjad Regiii?
Beni💙: Ugye tudjátok, hogy mennyi az idő?
Aldi💙: Csak azért írtam, hogy megnézzem nekem, milyen színű szívecském van!😂
Vanda💙: Milyen lenne te nagyon?😂😂🤣
Szili💛: HupiLILLA💜 te is énekelj neki valamit!
Aldi💙: Én nem tok 😁 de kösz a tippet haver. Vagy... "Magas hegyek..."
Bogi💛 felvette a csoportba:Lilla💜
Bogi💛 megváltoztatta a csoport nevét IOV GANG💛🤍💙💜
Cintia🤍: Nem vicces valakinek a nevével poénkodni!
Beni💙: Bocs akkor utólag is KEndeRmaG! Jejdbdinek
Bea🤍: Hívjatok mentőt! Kende leütötte Benit!
Lilla💜: Bonjuor! Komolyan azt hittétek, hogy erre oda mennek? Én se mennék 😂
Mesi💙: Egy próbát megért!
Lilla💜: Elég gyenge volt😅
Levi💛 éppen ír...

Ez történt! Konkrétan elszöktek!  Nagyon szerettem ezt a fejezetet írni! Az egyik kedvencem! Remélem nektek is elnyerte a tetszéseteket! Valami ilyesmire gondoltatok? Vagy nem?
De, hogy mi lesz ezután? Hátha majd az lesz a favorit! Jövőhéten szerdán jön! Köszönöm, hogy ennyien olvassátok! ❤️