Levi 17. szülinapja. A nap, amikor reggel nem volt nálam boldogabb, viszont éjfél körül csalódottabb. Hajnalban pedig, tele voltam furcsa érzésekkel. Mindent eltörtem volna, vagy sírtam volna, szinte már nevettem is. Majd a legszerencsésebbnek éreztem magam, mert volt, aki mellettem állt.
Valahogy így emlékszek erre a napra. A legnagyobb megválaszolatlan kérdés. Talán az is marad.

Az ébresztőm fülsüketítő hangjára ébredtem. Még amolyan kómásan kinyomtam, és visszafeküdtem volna. Majd egyből kipattant a szemem.
-9 óra van baszki! - ugrottam fel az ágyról, és az ajtót kivágva, apát találtam a konyhában. Az asztalfőn ült az ezeréves pizsamájában, a kávéját kortyolgatta, és a telefonján Tippmixet tett.
- Jó reggelt Gina - nézett fel egy pillanatra, és megkavarta a kávéját.
-Ma van Levi szülinapja! Megyünk Pécsre!! - tudatosult bennem.
-Egy hete ezt mondogatod - motyogta maga elé.
-Anya? - vettem elő én is a bögrémet, és a forrócsoki port.
-Már reggel eljöttek érte - nevetett.
-Az ufók? - röhögtem.
-Jaja, a pécsi ufók - adta a kezembe a tejet.
-Köszi - öntöttem a bögrémbe, és beletettem a port is, folyamatosan vigyorogva,
-De jó lehet annak a tejnek - fürkészte az arcom, inkább legyintett. - Amúgy távolabb lakó palit nem tudtál volna választani?
-Apa! - nyomtam be a mikróba a majdnem kávét. - Amúgy - fontam össze a karom -, nem. Még valami kifogásod van? - vettem ki a gözölgő italt.
-Ginus, alig ismerjük őket - maszírozta a homlokát.
-Ők is alig ismernek minket, mégis meghívtak - érveltem, teljesen jogosan. - Mondjuk nem tudom meddig akarod még békésen a reggeli rutinodat folytatni, de mindjárt itt vannak! - húztam le egyben, és visszarohantam a szobámba.
Felhúztam a redőnyöm, és miközben megcsörgettem anyát, felöltöztem. Egyszínű kék pántos, egy virágos szoknyával, kis smink, több nem is kell mert leolvad, meg a napszemüvegem a hajamba tettem. De jó, hogy már tegnap kivasaltam!
-Szia anya! - szóltam bele.
-Szia! Felkeltél?
-Ha beszél, akkor csak! - ment el apa a szobám előtt, már nem pizsamában. - Vagy már álmában is így szokott bazsalyogni?
-Ne is figyelj rá - Biztos, hogy most legyintett.
-És milyen ott a Dunántúlon? - kérdeztem nevetve.
-Dombos, és hegyes - válaszolta egyszerűen. Mindketten hatalmas nevetésben törtünk ki. - És mielőtt megkérdeznéd - folytatta anya. - A Vass Leventék mindjárt ott vannak! - rakta rám a telefont. Nem volt sok időm feldolgozni ezt, inkább kihúztam a szobámból a bőröndöm (aminek, azóta letört a füle, ezért nem tudom használni).
-Biztos, hogy egy hétre megyünk? - vette apa a vállára a sporttáskáját, a böröndömet vizslatva.
-Igen - feleltem furán, és felvettem a háromemeletes szandálom.
-Én egy hétre megyek, de ennyi cuccal te lehet, oda is költözöl - röhögött kinyitva az ajtót. - Nem korai egy kicsit? - Rávágtam volna, hogy "nem", de inkább csendbe maradtam. Még visszaléptem és hirtelen felindulásból a kamrába vettem az irányt, és felkaptam egy üres tortásdobozt.
-Benne lennél egy kis szivatásban? - lóbáltam a tárolót, és bezártam az ajtót, majd apa kezébe nyomtam a kulcsot.
-Hogyne - találtuk kint magunkat az igazi kánikulában. - Kit szivatunk meg?
-A szülinapost!! - vágtam le magam röhögve a kinti padra.

A pécsi ufók tényleg pontosak. 9 múlt pár percel, és megállt a parkolónkban egy Opel. Legnagyobb meglepetésünkre pedig a volán mögül Levi szállt ki, az anyós ülésről pedig Vass nagypapa. De még nem is vezethet autót! Vagy akkor nem 17 lesz? Megpróbáltam visszatérni előző gondolatmentemhez, úgyhogy felpattantam a nyekergő padról. Kezemben az amúgy üres dobozzal, Levi elé futottam, szinte felborítva őt átöleltem.
-Boldog szülinapot!!! - kiáltottam el magam nevetve. Ő pedig a derekamnál a magasba emelt, és megforgatott.
-Köszönöm! Mondjuk 23:58-kor lesz - tett le a földre.
-Nem baj! Nézd! - nyomtam a kezébe a dobozt.
-Neee! Nem bírok több sütit látni! - takarta el a szemét. - Életemben nem láttam ennyi ételt egy helyen. Kérlek Művésznő!
-Ginuska egész éjjel ezt sütötte - találta ki apa a szerepét, Levi pedig lefehéredett - csakis neked! - tette hozzá.
-Nem úgy gondoltam - vette ki a kezemből nagyon gyorsan, teljesen megbánva az előbb mondottakat.
-Nem számít már - tettem csalódottságot. Mire kinyitotta a dobozt, ami üres volt.
-Téged csúnyán átvágtak kisunkám! - sétált hozzánk Vass nagyapa nevetve. És köszöntött minket.
-Megérdemeltem - biccentett, és a fogantyújánál felvette a bőröndömet.

-Nincs is jogsid?
-Nincs - indult a kocsi felé. - Csak innen a kukától vezettem - mutatott a csodás zöld kukára, ami irtó magas. Ahhhha!
-Könnyebb lenne, ha húznád! - kiáltottam neki nevetve, és mi is utána indultunk.
-Nem szeretem a fura hangját! - tette be a csomagtartóba.
-Na persze - ült be Levi nagyapja a vezető ülésbe. Mikor apa telefonja megcsörrent.
-Muszáj felvenned? - fordultam felé.
-Muszáj - vette fel elhúzva a száját. - Igen, Kiss Tamás - mutatkozott be. - Még igen. Jó, mindjárt ott vagyok! De ha nem egy perc lesz, és elkésünk, Ginuska kiakadt és akkor... - Nem volt rá szükség, hogy befejezze.
-Be kell menned? Most? - néztem rá hitetlenkedve.
-Egy perc - bizonygatta. - Addig is elvered őket csocsóban - lökte meg a vállam.
-Messze van az a híres terem? - Levi számára ez a legfontosabb kérdés.
-Dehogy is, ez Békéscsaba itt minden csak egy köpésnyire van - nevetett.
-Apa is megmondta! - nevettem.
-Menjünk, hátha akkor nem sokra kapunk ki! - zárta be Vass nagyapa az autót, miután apa táskája is a csomagtartóban landolt.
-Itt elmegyünk balra - mutattam az utat. - Majd végig egyenesen, de vigyázzatok, mert a járda az - kerestem valami erre illő szót - olyan, amilyen - nevettem.
-És ott is vagyunk! - fejezte be apa.
-De minek kell bemenned? Így nem érünk oda délre!! - dühöngtem egy sort.
-Mert, ezek olyan szerencsétlenek, hogy nem tudják, mennyi sört kell berendelni - próbált nyugodt maradni. - Meg elkönyveltek mindent is - forgatta a szemét. Miközben odaértünk a híres Sarok sörözőhöz (jaja, a sarkon van).

Elsőként beléptem a terembe, apa és a nagypapa hátra mentek, mi pedig a csocsó felé vettük az irányt. Ahol, apa fura haverját Kobrát találtuk. Állítása szerint, egyszer megmarta egy kobra, innen a neve, szerintem pedig már nem volt beszámítható állapotban.
-Ginus! - köszöntött és a kezembe nyomta a labdát. - Örülök, hogy látlak!
-Én is - mosolyogtam. - Kobra, ő Levi - mutattam rá mosolyogva.
-Annak is örülök, hogy végre megismerhetem a ficsúrt! - röhögött, de már biztos volt benne, mert nem igazán állt a lábán.
-Szintúgy - vigyorgott Levi pimaszul, és beállt velem szembe. Kobra nem igazán érthette, és átment egy játék géphez.
-Kobra ilyen fura - lőttem be az első gólomat.
-A Kobra névből ítélve - cselezett ügyesen, de a labda az ő kapujában landult.
-Biztos akarsz velem játszani? - lőttem be még két gólt, zsinórban.
-Mostmár igazán elgondolkozom rajta - kapkodta a fejét, de hát... 5-0.
-Én élvezem - vigyorogtam, és gólt lőttem.
-Pffú - túrt a hajába idegesen. - Ezt, hogy csinálod? - ragadta meg újra a rudat.
-Ügyesen és okosan! - pattant be a kis tárgy a kapuba.
-Még nagyon sokat kell gyakorolnom - pásztázta a pályát.
-Ez a hely mindig nyitva áll előtted - mutattam körbe. - Én itt megtaláltam a nyugalmamat. Érdekes, de így van - tett hozzá - 8-0. Majd meccslabdám lett.
-Egyáltalán nem az. De köszönöm - nézett fel egy pillanatra. - Komolyan elversz a szülinapomon? - vigyorgott, és talán még a körte is kiégett a lámpában, a mosolyától. Még annál is fényesebb volt. Mit tehettem volna? Hagytam magam.
-Lőttem egy gólt!! - fordult körbe.
-Én meg nyertem - landolt a kicsi labda a helyén.
-Nem baj, akkor sem lettem suszter!! - kerülte meg az asztalt, és szorosan átölelt. - Miért csináltad? - suttogta arrébb fésülve a hajamat, kissé felpipiskedtem és a fülébe súgtam:
-Mert te vagy a szülinapos - nyomtam egy puszit az arcára, és csillogó szemébe néztem. - Ilyenkor ez így szokás - Nem akartam arrébb lépni tőle. Bármeddig képes lettem volna így állni. (Meg nagyon jól áll neki a fekete izomtrikó.) Ahogy a nyaka köré fontam a karom, ő pedig két kezét a derekamon pihentette. Valahogy még jobban megszállt a nyugalom, hogy ő is itt volt. Lehet csak bele beszélem, de akkor is. Mi ez a fura érzés? Miért bazsalygok folyamatosan, ha velem van? Mi a fene történik az életemmel? Ezek az érdekes kérdések.
-Még mindig nem fér a fejembe, hogy mit keres egyáltalán egy ilyen ficsúr gyerek az életedben, Gina? - Úgy lásztik apa haverjának megártott a pia. Mi pedig szétrebbentünk.
-Mit vakerálsz Kígyó? - jött ki apa az irodából, és fenyegetően méregette őt.
-Fel sem - lépett közel Levihez - érsz Ginuska szintjére - áradt belőle a cefre szag is. - Ide jössz nagyvárosi "anyuci, apuci fiácskájaként" és elvárod, hogy Gina a karjaidba omoljon?! Mert milyen szépen elmosolyodtál - Apa pedig közéjük lépett, engem viszont Vass nagypapa elhúzott onnan, és kitolt az ajtón, de egy mondatot, még elkaptam.
-Erre semmi szükség - közölte Levi szemrebbenés nélkül. - Mindent meg lehet oldani, szépen is - mosolygott a csáveszra.
-Mi történt az előbb? - pislogtam nagyokat, visszanézve az akkor még számomra kedves helyre.
-Jól vagy Regike? - hagyta figyelmen kívül a kérdésem.
-Azt hiszem megvagyok - néztem magam elé meggyötörten. - Nem is ismeri - hajtottam le a fejem. - Nem azt mondom, hogy én már minden gondolatát tudom - tettem rendbe gyorsan. - Viszont most látta először.
-Ez az élet - válaszolta bölcsen. Apa és Levi együtt léptek ki, majd csendben indultunk vissza a kocsihoz. Néma csendben. Apa és Levi szimplán nem akartak beszélni róla. Én meg csalódtam egy régi barátban. A nagypapa pedig inkább nem hozta fel. A sofőr beszállt előre, ez egyértelmű volt. Utána meg elkezdődött a spekuláció.
-Nem ültök ketten hátul! - fújta apa a sajátját.
-Mégis mit csinálnánk ott? - nevetett Levi.
-Akármit! - szórt szikrát a szeme. - Attól, hogy most így ezt megoldottad, igen nagyon hálás vagyok. Meg becsüllek is, hogy ennyire jól kezelted, és nem pattant el az agyad. Nem fogtok több, mint 3 óráig ott hátul susmutolni, meg röhögcsélni!!! Így is kivannak az idegeim!
-Eleget utaztam én elől - érvelt, mikor kinyitottam az anyós ülés ajtaját, majd behuppantam. - Kérem, semmi...
-Probléma megoldva - mosolyodtam el, és belecsaptam a felém tartott kézbe. Ők pedig teljesen lesokkolódva beültek hátra. (Azért még így is apa, ült mögém.)

"Jó társaságban, gyorsan telik az idő!" Őszintén ennek régebben nem szenteltem ekkora jelentőséget. Most értettem meg igazán, hogy ez tényleg így van! Ahogy így négyen utaztunk.
-Már a Dunántúlon vagyunk? - néztem ki az ablakon a több órás utazás után, és szinte már csodálattal néztem a számomra egyáltalán nem ismerős tájat. Hegyek, dombok. Nem láttam el a pusztaságba, és talán ez volt a legfurább. Nem a megszokott volt. Napraforgó mezőkkel, kukoricákkal, vagy állatokkal. Az itt ott hagyott szénabálák is eltűntek.
-Bizony - bólogatott a sofőr. - Még sosem voltál itt? - lepődött meg.
-Eddig nem jutottunk el - válaszolta apa helyettem.
-És ezután? - villantotta meg Levi azt hiszem az összes fogát. (Megvan mind a 32 😁)
-Én remélem, hogy sokszor - fordultam hátra. Hát lehet többször is, mint kellett volna. - Apa?
-Majd meglátjuk - közölte kimérten. Mindig is ilyen volt, és így szeretem őt. Ő az apukám. Ez így lesz mindig is, nem lehet rajta változtatni. Ekkor ez még fel sem merült bennem. Most már inkább el szeretném felejteni. Nem megváltoztatni, csak "meg nem történté tenni". Kár, hogy azt nem lehet.
-Nagypapa - hajolt előre Levi. - Most mentünk el a házunk mellett! - hadonászott, egy hatalmas ikerházra mutatva. Ekkor voltam itt először. Sőt, Pécsen.
-Még nincs dél - nézte meg az órát a műszerfalon -, és délre hívtak minket - játszotta nagyon ügyesen a szerepét.
-Aha - dőlt vissza, maga előtt összefonva a karját. - És akkor hova megyünk? - fürkészett minket. Majd a visszapillantóból azt vettem észre, hogy folyamatosan engem vizslat.
-Nem tudok semmit!! - védekeztem, az ablak felé fordulva.
-Na persze! - röhögött. - Nem is szállhattál volna be, mert apukád nem engedi! Ugye? - nézett rá.
-Tudom, de nem fogom elmondani - tette fel a kezét nevetve.
-A hangszerboltba megyünk? - találta el az úticélt.
-Miből gondolod? - fordultam hátra teljes testemmel.
-Mert az erre van - röhögött.
-Pedig így is kerülve jöttünk - állította le Vass nagyapa a motort. - Még érkeztünk! - pattant is ki. Mi pedig a példáját követve, itt hagytuk a drága Opelt.
-Musik von Vass - olvastam le a tábláról.
-Vagyis? - állt mellém apa.
-Vass zenéje - fordította le Levi az írást.
-Én is tudtam! - dobbantottam a lábammal. - 9.-es anyag! Jövőre meg faktom lesz!!
-Nekem is - nyitotta ki az ajtót vigyorogva, és megtartotta. - Művésznő - intett belül. Mire kicsit óvatosan beléptem a helyiségbe. A bolt fényben úszott, ahogy a réz hangszereken megcsillant a napsugár. Mellette a favúsokkal, és elértem a vonósokhoz. Középen, kiemelt helyen a zongora állt, felettette pedig polcokon díjak, oklevelek bekeretezve, és családi fényképek.
-Ez gyönyörű - fordultam körbe, és sorban elkezdtem az okleveleket nézegetni. A 60-as évektől, a mai napig. A két legnagyobb elismerésen ez állt:
"Vass Levente részére, aki a Magyarország legsikerebb zongorista címet elnyerte, így a 80-as évek legjobb zenészét is köszönthetjük egyben!" közvetlenül mellette
"Vass Levente részére, aki a Magyarország ifjú legsikerebb zongorista címet elnyerte, így az új évtized legjobb zenészét is köszönthetjük egyben!"
-Játszol valamit? - húzta ki apa a zongora széket, Levihez fordulva.
-Szívesen - foglalt helyet. - És mi legyen? - helyezkedett el kényelmesen.
-Hátul van egy nagyon szép dalnak a kottája - mutatott a raktárba Vass nagyapa. - Regike, Tamás segítetek megkeresni? Tudom, hogy megvan, de több szem többet lát - Ez volt a jel.
-Menjünk, mert utána kikapunk, hogy nem értünk oda délre - nevetett apa, belépve a raktárba. Ami hát... Egy raktár, ne várjunk tőle sokat.
-Egyébként itt a kotta is - kapta fel a papírt egy dobozról.
-A boríték? - néztem körbe.
-Itt van - adta a kezembe.
-Apa, ne kezdj kombinálni - mondtam gyorsan, mielőtt belekezdett volna. - Elmegyünk délután a Csodák palotájába, és a szalonna sütésre visszaérünk - hadartam halkan. - De már ezerszer elmondtam - temettem a kezembe az arcom.
-A másik jegy? - nézett a nagyapára.
-Jókai Színház - mosolyogtam, a hátam mögé rejtve, ezt a borítékot - Három jegy november... - kezdtem volna el, mikor Levi nem várt tovább, és egy számomra nem igazán ismerős dalt kezdett játszani.
-Für Elise ez is - nevetett nagypapa. - Csak mikor felakarja hívni a figyelmet, direkt elnyomja. Mert tudja, hogy nem bírom elviselni!
-Bekötött szemmel kellett volna! - léptem vissza a boltba.
-Majd legközelebb! Mindjárt dél!! - állt fel Levi a zongora székről. - Menjünk!
-Előtte - léptem elé - ezt nyisd ki!
-Este adunk ajándékot - kötötte az ebet a karóhoz.
-Ezt most kell! - nyomtam a kezébe, és még közelebb léptem hozzá. - Most! - nyomatékosítottam.
-Miért is? - hajolt le hozzám.
-Mert megkérlek rá - tettem egy lépést hátra. Nevetve nézett rám, és felváltva a fél ajándékára, majd egy mozdulattal feltépte (!).
-Csodák palotája - pillantott fel rám.
-Boldog szülinapot!!!
-Nagyon régen voltam ott, úristen - ölelt meg gyorsan, és valószínű apa miatt, gyorsan elvált tőlem.
-Gyertek innen nincs messze! - zárta volna ránk Levi nagyapja az ajtót, de gyorsan kislisszoltunk.

Tényleg pár utcával mentünk lejjebb és ott is voltunk. Az első családi találkozás vagy mi? Egyébként nem voltunk sokan. A mi családunk (3 fő), a barátaink (3 fő, majd Levi haverja el is tűnt. Hát okkké), Vass család (5 fő), Levi nagyszülei (2 fő), és a nagybácsiék (3 fő). Akkor lehet mégis sokan. Annyira örülök, hogy sikerült jól megszervezni, és mindenki itt volt, aki számít! Az ebéd után, jött a torta. Anya kitett magáért. Ennél szebb csak az én szülinapi tortám volt. Mondanom sem kell mennyi like jött rá.

@vass_levi nagyon köszönöm mindenkinek, aki ma gondolt rám! Bár a 17-et csak 23:58-kor töltöm🥳
(Igen, ez a tortám😂) from Kiss cuki, Békéscsaba

Délután, mikor kicsit már enyhült a SZÜLINAP hangulat. Végre megköszönhettem az én szüleimnek, és Levi szüleinek is, a teraszon sütizve.
-Mi köszönjük - javított ki Ildi. - Mit köszöngetsz te nekünk? Te találtad ki az egészét, hogy addig elmemtek valahova, míg mi megcsináljuk az esti sütögetést! - nevetett, letéve a tányért a dohányzó asztalra.
-Akkor is! Anya - fordultam felé - köszönöm, hogy ilyen álomszép, és finom tortát sütöttél - emeltem a magasba a kezemben lévő tányért, a maradék tortámmal.
-Levi is annyiszor mondta, hogy zsong tőle a fejem - maszírozta a homlokát. - Ez a szakmám, és szeretem csinálni. Meg nagyon szívesen segítettem.
-Egyébként - szólt közbe Levi apukája - mikor indultok? Csak mert, már 5 múlt.
-Úristen!! - pattantam fel. - Levi!!! - kiáltottam el magam, de sehol nem láttam, mikor ijedtemben majdnem szörnyet haltam, a két kéztől ami hátulról átölelt.
-Indulunk? - súgta a fülembe.
-Ezt még visszakapod! - fordítottam hátra a fejem, széles vigyorra húzva a számat.
-Várni fogom! - ragadott kézen, és a kapu felé indultunk. - Majd szólunk, ha ott vagyunk!
-Várni fogom! - szólt be apa. Igazán elemében van.
-Majd, fél óra múlva, jön a prity pirinty - vágott vissza, és becsapta a kaput.
-Ez nagyon jó volt, kösziii - nevettem megállás nélkül.
-Annyi mindent tettél, csak ma értem - mosolygott folyamatosan.
-Még mennyi mindent fogok? - tettem a szememre a napszemüvegem.
-Gondolom míg mi elmegyünk, és már negyed órája megyünk - nézte az óráját. - Ők addig csinálnak valamit.
-Biztos - tártam szét a karom.
-Nagyon jól színészkedsz, de az nem teljesen ugyanaz a titoktartással - tolta le ő is a hajáról a napszemüveget.
-Úgysem szeded ki belőlem - ráztam meg a fejem.
-Nem fogom - ígérte meg. - Szeretem a meglepetéseket, de nem tudom őket kivárni - nevetett, és talán az egész utca a mi nevetésünktől zengett. - Jajj itt át a zebrán - húzott vissza óvatosan, és megálltunk a pirosnál. Annyira más volt ez a hely, csak forgolódtam jobbra balra.
-Olyan fura itt minden, vagy inkább új - kerestem a szavakat.
-Ismerős - indult el, mert a lámpa zöldre váltott. - Nem tudom, hogyan fogom megszokni, hogy szeptembertől nem ez az otthonom - fordultunk jobbra.
-Az otthon az a hely, ahol a legboldogabb vagy - fejtettem ki. - Szerintem legalábbis - vontam meg a vállam.
-Ha meglesz a B-s jogsim - ábrándozott el, lassan sétálva mellettem -, úgyis minden hétvégémet itt töltöm.
-Addig? - néztem rá a napszemüveg lencséim mögül.
-Addig, remélem felfedezzük Békéscsabát - húzott kicsit közelebb magához.
-Mindenképpen - Olyan cselesen, de elhívott. Teljesen mindegy hova megyünk. Nekem teljesen mindegy. Csak ott legyen velem.

A jegyszedőnek odaadtuk a jegyünket, és beléptünk az épületbe. Igazából bent nem sokat töltöttünk, mert kintről zene szólt. Pontosabban gitározás.
-Menjünk! - karoltam most én belé, és újra kiléptünk a hőségbe. A szám végére értünk ide, de a nagy tapsba úgyanúgy bekapcsolódtunk. Majd a fellélő, önként jelentkezőket keresett, számszerint hármat, akik közül megszavazzuk a "A Csodák palotája zenészét".
-Még tudom nyerni? - fordult előtte még felém.
-Persze! - néztem rá bíztatóan. Mire fellépett a színpadra.
-Kedves neved? - tartotta felé a mikrofont, az előbb gitározó csávó.
-Vass Levente - szólt a mikrofonba.
-Vagy nem öregedtél semmit, vagy hazudsz? - kérdezte szórakozottan.
-Akire gondol a nagypapám - tettem rendbe. Majd hallottunk még két nevet, de nem figyeltem, hanem hívtam anyáékat, hogy gyorsan jöjjenek el kocsival!! Amíg pedig szervezkedtem, lement a másik két gitáros, Levi addig kapott ilyen fülre szerelhető izé mikrofont (ennek van rendes neve?), amikor megérkezett a nagycsalád.
-Mit fog játszani? - lépett mellém Lilla, teljesen bezsongva. - A darabban lévő számot?
-Tényleg az mi? - szállt be Bogi a beszélgetésbe.
-Gondolom, mindjárt kiderül - mutattam a színpadra, ahol megjelent a szülinapos.
-Üdv mindenkinek! - intett körbe, amire jó sokan visszaköszöntek neki, de ő csak egy valakit keresett. Úgy látszik megtalálta, mert rám mosolygott. Kicsi vagyok, de így előre engedtek az első sorba, hogy lássam is.
-Egy nagyon híres számmal készültem - vette a kezébe a kölcsön gitárt. - És Tamás engedélyével el is játszanám végig, annak a lánynak, aki miatt, már fáj az arcom a sok mosolygástól - nevetett ő is, vele együtt mindenki más. Apa pedig szintén nevetve bólintott.
-Köszi - néztem rá hálásan.
-Most nem vagytok egy színpadon, szóval - vonogatta a vállát. Apa!!!
-Shawn Mendes There's nothing holding me back - szólt bele halkan, majd elkezdett játszani a kora esti órában. -" I wanna follow where she goes" - nézett a szemembe, és csak mosolygott. Mind ott voltunk a Csodák palotájában, még. - "She pulls me in enough to keep me guessing" - énekelte kicsit hangosabban, és mindenki az ütemre tapsolt. Ez a másik oldala, amikor nem a tökéletességre törekszik, hanem jól érzi magát. De vajon ő mikor érzi azt, hogy boldog? Shawn Mendes vagy Für Elise? - "Oh I've been shaking. I love it when you go crazy" - jutott el a refrénhez. - "Baby, there's nothing holding me back" - Azt hiszem ezt az egész utcában hallották! Városban? Megyében? Dunántúlon? Országban? Vagy még a világ másik felén is? Nem érdekelte, ahogy senkit sem. Annyira egy szép emlék. Nem énekelte teljesen tisztán, volt hogy nem is jól játszotta. Ez így volt tökéletes. Miért nem adhatta elő novemberben? Ja, aha, azért, mert ******** *****! - "She really doesn't like to wait" - röhögte el a végét. Konkrétan úgy ismertem, meg miszerint a Szabadság tér messze van! De így szeretem őt. Vagy így szerettem... Talán. El sem tudok képzelni egy türelmes Levit. Olyan nincs, lehetetlen és kész! Kifejezetten utál ingázni Csaba és Pécs között. Na, majd az Opel... -" 'Cause if we lost our minds. And we took it way too far. I know we' d be alright - vette halkra, szinte suttogta. Majd leugrott a színpadról elém lépett, és nekem énekelte. Csakis a szemembe nézett, a húrokat nem igazán. Mosolygott. Én meg totál elvörösödtem, amitől ő olvadt el, majd én. Azt hiszem ez egy ördögi kör. Lehet valaki a legjobb barátom és a szerelmem egyszerre? - "Oh I've been shaking" - remegett bele az épület. - "You take me places" - Félelmetes mennyire stimmel. - "Manipulate my decisions" - döntötte homlokát az enyémnek. Ekkor minden rendben volt, gyanúsan rendben. - "I feel so free, when you're with me, baby. Baby there's nothing holding me back" - pengetett egy utolsót a húrokon, és mindenki hatalmas tapsban tört ki. Levi viszont nem ment vissza az emelvényre.
-Menj fel - suttogtam. - Neked szól a taps - nevettem.
-Engem csak egy valaki érdekel - tette össze a kezem, mire én is tapsolni kezdtem, de még mindig nem ment. Nem értettem, miért! Mikor Levi szülei lépetek mellém, szintén tapsolva. Majd az én szüleim, mikor pedig apukám is összeütötte a két tenyerét, visszalépett a magasba. - Nagyon köszönöm!! - szólt a mikrofonba kifulladva.
-Tartsunk szavazást? Vagy ez eldőlt? - A tömeg még hangosabban üvöltött (?), azt hiszem meglett a nyertes. - A Csodák palotája ifjú zenésze!!! - húzta a szót. - Vass Levente unokája - teremtette meg a hangulatot. - Vass Levente!!! - A bejelentés hatalmas ovációt kapott, és a "műsorvezetővel" cserélve, Levi a magasba emelte a díját.
-Ha még mondthatnék pár gondolatot - próbált csendet teremteni. Nem nagyon sikerült. Várt. Jajajajjjaj! Aztán hirtelen mindenki elhalkult. - Igazán hálás vagyok. Szóval nagyon sokat jelent, hogy most itt állok - mutatott körbe. - Elsorolhatnék mindenkit, hogy kinek mit köszönhetek, de nem teszem. Egyrészről itt maradnánk nagyon sokáig, ami azért is jelent gondot, mert "ma van a szülinapom! Pom!" - énekelte a híres számból. Ugye ezt nem kell bemutatni? Halász Judit! Ugye ismered? Egyszerre érkeztek a "Boldog szülinapot!" köszöntések! - Másrészről - vette vissza a szót - helyet kell keresnem a díjnak! - emelte a magasba újra. - Köszönöm mégegyszer! És további szép napot! - lépett le a színpadról.
Visszaérve a parkolóba, ment a duma, hogy akkor mi hova üljünk.
-Ennyi idő alatt, már visszasétáltunk volna! - indult is Levi a járdán.
-Vass nagyapa? - léptem mellé, nem is válaszolva kinyitotta a hátsó ajtót, én pedig behuppantam. Így kerültem a Vass nagyszülőkhöz. Már mindenki kikanyarodott, de még mindig álltunk.
-Nem vagyok a türelmetlen tipus - vezettem fel -, de mi mire várunk? Elmentek Levi szülei az ikrekkel, majd az én szüleim a barátnőimmel, Karcsi báék - soroltam.
-Itt vagyok, kösz - esett be konkrétan mellém Levi.
-Erre vártunk - nevetett a nagyi, majd mi is kifordultunk a parkolóból.
-Akkor - hajoltam közel hozzá - nem csak a szüleid szegik meg a szabályokat?
-Valamennyi bennem is van - tette le az öléből a díjat, az én lábammal megcserélve. (?)
-Így most jobb? - nevettem halkan.
-Sokkal - húzta végig csupán a mutatóujját a lábamon. Persze, hogy nyáron ezer fokban tiszta liba bőr lettem. De megelőztem a beszólásban.
-Annyira jól játszodtad - simítottam meg az arcélét.
-Mennyire? - kérdezett vissza szórakozottan.
-Annyira, hogy már nekem is fáj az arcom a mosolygástól! - nevettem folyamatosan.
-Én köszönöm, hogy ezt mind megszervezted nekem - adott egy apró puszit a fülem mögé.
-Még csak most jönnek az artisták - vetítettem -, a bohócok, a híres sztárfellépők - nevettem, majd kiszáltam. - Megérkeztünk!!

Nem voltak artisták, bohócok, de még Nagy Márk sem jött el. 😢
Úgyhogy a kicsik miatt, (mindjárt 9) kezdetét vette az ajándék adás!!
-Neee! Még egy torta? - takarta el Levi ismét a szemét, de végül csak elfújta a gyertyákat. Majd a két apa lépett oda egy-egy hatalmas dobozzal.
-Boldog születésnapot! - nyomták a kezébe. Elkezdte kibontani, és mind kíváncsian vártuk, hogy mi lesz.
-Ne már! - vett ki a nagyobb dobozból, egy kisebbet, majd még egyet, és ezt ötször eljátszotta. A két legkisebb dobozban két óra volt.
-Így bármelyik kezedet nézed tudod mennyi az idő! - nevetett a nagyi, és ezen mind jót szórakoztunk.
A többiek mondhatni sokan egy nagy ajándékot adtak. Nagyszülők, tesók, keresztszülők, barátok.
-Boldogat kisunokám! Ezt nem kell csomagolni! - csapott a vállára, és odaadta a gitárt. Bizony, bizony ez az a gitár, amit most majdnem eltört. Az első saját gitárja! Ami csak az övé. Odahúzott egy széket, és máris elkezdte hangolni, ekkor Vass nagyapa, óvatosan nekem adta a borítokot, de az ikrek már elkezdték traktálni bátyuskát, hogy játszon valamit!
-Azt a tü, tü, tü! Tudod! - ugrált előtte Ati.
-Az ami abban az izében van! - próbált segíteni Ancsa.
-Így nem tudom! - háborodott fel
-Boldog szülinapot - guggoltam elé.
-Nem fogadhatom el - húzott fel a földről, és ő is felállt. - Már így is...
-Bontsd ki!!! - követeltem.
-Rendben - röhögött. - Biztos?
-Nyisd már ki! - vette el a hangszert a nagyapja, és ő kezdte játszani ezt a számomra rejtély dalt.
-Itt még nem voltunk - próbáltam rávezetni.
-Annyi helyen voltunk már - tárta szét a karját. - Cukrászda, fagyizó, fürdő, hangszerbolt, most a Csodák palotája - számolgatott.
-A Holdon kisunokám! Csak bontsd már ki! - Vajon kitől örökölte a türelmetlenséget?
-Jókai Színház - vette ki a jegyeket. - De ez három - nézegette egyesével. - November 22.-ére?
-Hogy képzelitek? Én nem hagyok ki egy vígjátékot sem! - adta vissza a hangszert. - Játsz valamit!! - Mindenki kívánsága teljesült. Komolyan ilyen betelefonálós műsorban éreztem magam.

Egy remek sütögetés után, 11 körül romlott el a hangulat. Már mindenki az after party végét járta. Leginkább Karcsi bá, 4 üveg bor társaságában. Mindenki aludt már, korán is keltünk (mondjuk én annyira nem..., na mindegy). Éppen kész lettem a fürdőben, és már a vendég szoba felé vettem az irányt, amit a csajokkal befoglaltunk. Mikor pakolásra emlékeztető hang ütötte meg a fülem. Ajtók nyitódása, csukódása, csomagtartó csalódása. Ilyesmik.
-Apa? - futottam ki az udvarra, pizsamában vizes hajjal. Mint, egy rossz horrorfilmben. - Elmész? De hová? - kapkodtam a fejem.
-Elmegyek - válaszolta egyszerűen. - Bécsbe - csapta be még egyszer a kocsinknak a csomagtartóját.
-Miért? Most? És hogy került ide az autónk? - Annyi kérdésem volt. A mai napig nem hiszem el.
-Kaptam egy nagyon jó állást, a kocsit meg idehozattam - válaszolta egyszerűen.
-Anya? - kapkodtam a fejem. - Mi ez az egész?
-Hazudott nekünk végig - ölelte át a vállam. - Nekem is. Hónapok óta tudja, hogy pont ma elfog menni, hogy ki tudjuk fizetni a hitelt. Amiről - tette fel a mutatóujját - én sem tudtam. Csak ennyit tudok. De az biztos, hogy soha nem bocsátom meg neki.
-Majd jövök, ígérem! - kerülte meg az autót.
-Biztos, hogy nem - rázta a fejét.
-Ginuska, szállj be, elmondom - nyitotta ki az anyós ülés felőli ajtót.
-Nem vagyok kíváncsi a meséidre - engedtem el anyát. - SOHA TÖBBÉ! - ordítottam bele az éjszakába, majd felvettem a földről egy vázát és eldobtam. Nem sokat segített. - Rád sem vagyok kíváncsi - suttogtam becsapva az ajtót.
-Elnézést, csak valami zajt hallottam és... - állt meg Levi a teraszajtóban vizesen, csupán félig felöltözve. - Elmegy? - pásztázta a váza széttört darabjait, és egyenesen apukámra nézett.
-Nem tehetek mást - csapta be a vezetői ülést is. - Vigyázz a lányomra, helyettem is! - Nem bírtam tovább és elfutottam, egészen a kért végébe, ahol majd mindenki vígasztalni próbált. De egy mondatot még elcsíptem. - Több füled lesz, mint fogad, ha nem tartod tőle távol... - Csupán ennyit hallottam, amit akkor én úgy fejeztem be, hogy a "bajt", mostmár világos "ha nem tartod tőle távol magadat"
-Jól vagyok tényleg - bizonygattam a könnyeim közt.
-Dehogy vagy jól - guggolt le elém Lilla. - Annyira sajnálom - nézett a szemembe.
-Köszönöm, de nem akarom, hogy így lássatok. Mindenki szedelőzködni kezdett, de Lilla még maradt.
-Mindig számíthasz rám, akármilyen messze is vagyunk egymástól - súgta a fülembe. - Akkor is, ha Franciaországba megyek, mindig - símitotta meg a vállam. - Majd gyere aludni - intett még a válla felett, és ő is eltűnt a nyári éjszakában.
23:08-kor hallottam, ahogy beindul a motor, és apa elment. Elment. Tudtam, hogy nem látom soha többet.
-Művésznő - jelent meg előttem Levi sziluetje.
-Egyedül... - Nem hagyta, hogy befejezzem.
-Pont, hogy - suttogta - nem akarsz egyedül lenni - mosolygott, mire biccentettem.
-Pont ma? - engedtem utat a könnyeimnek. - Ezt is el kellett rontani?
-Nem rontotta el - hajolt le hozzám, és egyszerűen felvett az ölébe. Ahogy ott tartott engem, és visszaindult a házba, valami megmagyarázhatatlan érzés fogott el. És reméltem, hogy nem szorítottam annira a nyakát, hogy megfojtottam.
-Miért csinálta? - fúrtam az arcom a vállába.
-Shh - csitított. - Tudom mi kell nekünk - duruzsolta a fülembe.
-Egy atomrobbanás Bécsben? - néztem fel rá.
-Nem éppen - nevetett halkan, és letett a konyhaasztalra. (?) - Mindjárt jövök - adott egy puszit a homlokomra. - Minden rendben lesz - fordult ki a helyiségből. Nem hallottam miről beszéltek, sosem sírtam még ennyire. Csalódott voltam. Talán, mint most. Viszont, ha belegondolok, ő most is itt van. Csak a fal túloldalán.
-Regike, megvagy? - jött be Levi nagyapja a konyhába.
-Meg leszek - törölgettem a szemem.
-Nem így ismertelek meg! - nyúlt a hütőntetejére, és az egész csomag 100-as zsepit a kezembe nyomta. - Olyan kemény vagy, mint a kád széle - nevetett.
-Néha az is betörthet - néztem fel rá. - Elment - törtem ki újra. - De nem fogok keservesen sírni!
-Jobb, ha kijön belőled - vett elő egy lábast, mikor Levi jelent meg az ajtóban. Egy doboz tejjel, és búzadarával. Tényleg kisírtam magamból.
-Tejbegríz! - közölte, letéve őket a pultra, és felült mellém az asztalra.
-Miért tejbehríz? - hajtottam a vállára a fejem, és konkrétan azon sírtam. - Miben tud az segíteni?
-Ahogy körbe-körbe haladsz - fordult félnek Vass nagyapa a tűzhely felől, kezében egy fakanállal - rájössz a titkok nyitjára.
-Nekünk legalábbis bevált - csavargatta Levi a hajamat.
-Vizes - suttogtam nevetve.
-Hobbi úszó vagyok - folytatta tevékenységét.
-Jól vagy kislányom? - lépett be anyukám is.
-Igen - ugrottam le az asztalról, és megöleltem.
-Eddig apádat hivogattam, de semmi.
-Gondoltam, hogy kikapcsolja.
-Ez tejbegríz? - Így le végül négyen a tejbegrízt kavargatva.
-Jutottatol valamire? - tette be a nagypapó a tányérokat a mosogatóba.
-Azt hiszem igen - bólintottam. - Nem szabad magunkban tartani ezeket a dolgokat, és nem kell egyedül megbírkoznunk vele.
-Jó éjszakát! - köszönt el anya. - Próbálj meg aludni - intett még nekem.
-Na menjetek szépen ti is! - tápaászkodott fel Vass nagyapa, és a szemközti lépcsőre mutatott. Meglepődöttséfünk ott kezdődött, hogy arra Levi szobája van. A vendégszoba viszont a másik épületben. - Fedezlek titeket! - terelt ki minket. - Engem nem vertek át! Télen leszek 70 - Ó, ha ez így lett volna.
-Művésznő, te tudod mi van köztünk, mert én - vett fel az ölébe újra - nem.
-Fogalmam sincs - néztem a szemébe.
-Na ki tudja? - tárta szét a karját a nagyapja. - Én - mutatott magára. - Úgyhogy minek sírtok kisunokáim? Iszkiri fel azon a lépcsőn! - röhögött.

Óvatosan fellépkedett a lépcsőn, majd a szobán csak átmentünk, így nem is nagyon tudtam körbe nézni. Majd lábbal kinyitotta az erkély ajtót, és így együtt ültünk le a kinti kanapéra. Mindent elmondtam neki, ami a szívemet nyomta, apával kapcsolatban. A legféltettebb gondolataimat, mint "Nem fog visszajönni! És nem látom soha többé! Miért nem mondta el?"
-Ez a jövő zenéje - puszilt vizes hajamba. Majd az okosórájának a kijelzője 23:58-ra váltott, csilingelő hangot adva.
-Boldog szülinapot - suttogtam.
-Annyira köszönöm, ezt a napot Művésznő - kulcsolta össze ujjainkat. - Lehet nem teljesen olyan lett, mint gondoltuk, de én mégis tökéletesnek gondolom - pásztázta az eget, ahol a milliónyi csillag, csakis neki ragyogott. Vagy talán még fényesebbem, mint szoktak. Az ő tiszteletére.

Remélem tetszett ez a fejezet is! Végre megtudtuk mi történt! 🥰
Az utolsó visszaemlékezős fejezet a 4/4-ben kiderül a novemberi eset!! Szombaton ajánlott lesz a zsepi...
Köszönöm, hogy ennyien olvassátok! ❤️