Egy átlagos próbának ígérkezett.

Lilla: Regiii! Hol vagy már?
Regi: Még itthon 😂
Lilla: Kiírta, hogy hamarabb kezdünk! Nem láttad?!
Regi: Úristen! Neeee! Nem jön buszom, csak félóra múlva! Meggyőzöm apát, hogy vigyen el!
Lilla: Sok sikert! 🤞🏻

-Apa! - kiáltottam el magam. Még szerencse, hogy már elkészülődtem. - Hamarabbra tették a próbát! Eltudnál dobni az Andrássyba? - álltam meg a nagyszoba ajtajában, és könyörögve néztem apukámra, aki biliárdozott. (igen, biliárdasztalunk van, a csocsó és a darts mellett a szobában).
-Rendben. Meg akkor elmegyünk a cukrászdába is - tette a dákót az asztalra. - Ugye nem ebben jössz? - préselte egy vonallá a szemöldökét, végignézve a bordó nyári ruhámon.
-Ebben gondoltam - igazgattam meg a vállánál, majd hátradobtam a hajamat, amit ekkor még nem vasaltam. - Mi a baj vele?
-Hiányzik egy része, Gina- motyogta, és kilépett az előszobába, majd felvette a cipőjét.
-Ez egy ruha! - magyaráztam röhögve. -Nem bőrnadrág, bőrdzsekivel! - bújam bele a magas sarkú szandálomba, és felkaptam a táskámat. Amit inkább nem kérdezett meg, hogy miért van rajta egy bordó szalag.
-Mennyien lesznek? Mondjuk 4-en? Már nyári szünet van, délután három - nyitotta ki az ajtót, és felkapta a szekrényről a kocsi kulcsot.
-Rácz, Lilla, mi ketten - soroltam - meg talán Emma - tettem hozzá elhúzva a számat, és közben a bepattantunk a kocsiba.
-Nem ők - legyintett, beindítva a motort. - Mennyi csávó lesz, akik téged akarnak befűzni?
-Ez most olyan volt, mintha szektás lennék - röhögtem, apa pedig kikanyarodott a főútra.
-Gina - maszírozta a homlokát. - Egy nagyon szép lány vagy, és van eszed is. Egyértelmű, hogy rajonganak érted - tette ki az indexet. - Leüthetem mindet?
-Apa! - csaptam rá a kezére. - Nem tudom, hogy megint hova akarnak elhivogatni. Most nem is érdekel, mert rám várnak a próbán! - mutattam az útra. - Mehetnénk gyorsabban! - doboltam idegesen a lábammal.
-Akkor legyen három - mutatott ördögvillát. - Legalább csak egy lenne normális - csóválta a fejét. - Mondjuk neked nehéz megfelelni - nevetett.
-Inkább neked! - böktem az oldalába.
-Addig minden rendben, amíg csak így ostromolnak - vette komolyabbra.
-Ugye mellettem állsz majd? - néztem rá kérdőn.
-Persze Ginuska, itt leszek mindig melletted - Mostmár utólag tudom, hogy hazudott, de akkor elhittem. - Meg, ha eldurvul, akkor...
-Nem lennék a helyükben - fejeztem be inkább helyette. -Írok Lillának, hogy mindjárt ott vagyunk - kaptam elő a telóm, mikor befordultunk a Centernél. - Azt írja, hogy még csak gyakorolnak. Most játssza a Für Elise-t - És eddig láttam az üzenetét. Mint, kiderült volt tovább is.
-Azt én is ismerem - parkolta le apa az autót. Éppen csak kiszálltunk, mikor egy srácba botlottunk, talán egy évvel idősebb nálam, vagyis ez a végzős éve. Zoli? Vagy Zsolti? Na mindegy. Végülis Zozo.
-Gina - lépkedett elém. - Képzeld van két jegyem...
-Na ezt el se kezd! - lökte be előttem apa a kiskaput.
-Most nagyon sietünk - tettem hozzá, Zozo pedig "Egy nem baj, megvárlak" kijelentéssel ott maradt én pedig elfutottam az étkezőig.
- Szia Regi! - Ez a bizonyos "Nem hiszem el!!!" érzés kerített a hatalmába, mikor megláttam Szilit (?).
-Te is? - kérdeztem csalódottan.
-Nem, nem akarlak randira hívni - rázta a fejét röhögve. - Csak Rácz tanár úrhoz jöttem. Azt mondta, nézzem meg a próbát, már akkor is szorul belém valami értelem, mert éppen átcsúsztam a 11.-be - zárta le a biciklijét. - Szóval csak köszöntem ennyi - vonogatta a vállát, én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam.
-Annyira köszönöm! - tettem össze a két kezem. - Neked is szia amúgy! - intettem nevetve, és a felcaplattam a lépcsőn.

A helyiséget betöltötte a zene. Lilla ült a zongoránál, és rettenetesen ügyesen játszotta a dalt. Vagyis ekkor azt hittem, hogy ő...
-Nagyon jó volt! - léptem fel tapsolva a színpad lépcsőjén. - Ez volt eddig a legjobb! - dobtam le a táskámat. Majd a színpad mozgó része megfordult, bennem pedig azt hiszem megállt az ütő. Hát... Nem Lilla játszott.
-Kösz. Mondjuk 6 éves korom óta ismerem ezt a dalt. Pár hete pedig egy versenyen eljátszottam bekötött szemmel is, és nyertem - állt fel a zongora székről, az ekkor számomra még ismeretlen srác. Így utólag nézve, akkor is hasonlított már Shawn Mendesre. Valahogy így ismerkedtünk meg.
-Ha tudnál olvasni - jött előre a széksorok között a barátnőm -, láttad volna, hogy nem én zongorátok! - nevetett. - Regi, ő Levi a dráma klubb új zongoristája, és a darab főszereplője - mutatott ezek szerint Levire. - Levi ő pedig Regi, a klubb filmcsillaga!
-Az te vagy! - nevettem.
-Sosem voltam - futott el a büfé felé.
-Sokat mesélt rólad - biccentett Levi hátra. - Örülök, hogy mostmár meg is ismerhetlek - vágta le magát, felém fordulva.
-A felét se hidd el! Vagy inkább felejtsd el - vittem a színpad közepére egy széket. - Hajlamos túlozni - nevettem. - Egyébként én is örülök - mosolyodtam el zavartan.
-Kedveskéim! - állt meg a tanár úr az első sor előtt. - Mindjárt jövök, és akkor kezdünk! - rohant el ő is. Igen, a próbáink általában ilyenek.
-Ez most olyan fura - igazgattam meg a mikrofon állvánnyt. - Én nagyon sok mindenkit ismerek, vagy legalább tudok róla valamit - magyaráztam nevetve. - De rólad semmi sem ugrik be. Jövő tanévtől leszel Andrássys? - fordultam felé.
-Igen, még nem is teljesen költöztünk be - ingatta a fejét.
-Gondolom C-s leszel - jelentettem ki.
-Ez annyira egyértelmű? - nézett rám szórakozottan.
-A legtöbben C-sek vagyunk a klubban - tűrtem a hajam a fülem mögé. - Meg A-sok de ennyi.
-Igazából a D-be vettek fel - röhögött.
-A matekos osztályba? - tátottam el a számat. - Te ilyen zseni vagy? - nevettem én is.
-Az a vezetéknevem - felelte "komolyan", de erre csak még hangosabban nevettünk.
Azt sem vettük észre, hogy az első sor megtelt. A színjátszósok, Szili, és egyéb engem hódítok, meg ekkor lépett be apukám, Rácz tanár úr társaságában.
-Gina, ezért hoztalak el? - ült le röhögve pont velem szembe.
-Igen apa, az is benne van, hogy jól érzem magam - vigyorogtam.
-Boldogsággal tölti el a lelkemet - foglalt helyet az irodalom tanár is -, hogy jól kijöttök, hiszen sok időt fogtok együtt eltölteni - tette keresztbe a lábát. - Az viszont még jobb lenne, ha gyakorolnátok! - tapsolt kettőt megsürgetve minket.
-Renden - kezdte el Levi a kottáit rendezgetni, én pedig remegő kézzel vettem elő a szöveget, mielőtt lekapcsolták a villanyt. - Nincs miért izgulnod - suttogta a válla felett, és már vártam, a "Dehát ez csak próba" szöveget, de nem ezt mondta. - Ha te vagy az a Kiss Regina, akiről itt mindenki ódákat zengett. Tehetséges vagy - fordult vissza. - Énekeld le a csillagokat Művésznő - Ekkor hívott így először, és nem utoljára. (Most pedig én azt vágtam a fejéhez, hogy ne hívjon így, nem először... ) Ekkor a szavait hallva totál elvörösödtem, főleg az utolsó szaván, ahogy így szólított karcos hangján. Hirtelen felindulásból visszadobtam a tanyómba a szöveget.
-Kezdhetünk - csilingelt a hangom, Levi pedig elkezdett zongorázni. Elképesztő volt! Pár hete tudtam meg én is a szövegkönyvet a zenékkel. Ő pedig nem rég költözött ide, még biztos romokban az élete, de megtanulta. Nem tudtam róla sok mindent, de ott eldöntöttem, hogy mindenképpen meg akarom ismerni. Először eléggé bátortalanul énekeltem, ahogy felgyúltak a fények. Aztán történt valami. Levettem a mikrofont az állványról, és hangos csattanással kilöktem magam alól a széket. - "Shine bright like a diamond, tonight you and I" - jutottam el a refrénhez, és a hatalmas hangszer mellé álltam. Észre vette, hogy ott állok, és mosolyogva biccentett a szemembe nézve, de ugyanúgy játszott. Neki énekeltem, ő pedig nekem zongorázott. Már itt meg volt a közös hang. Így jutottunk el a dal végére, ahol már egyikünk sem nézett ki a közönségre. Elvesztem gyönyörű kék szemében, ahogy tartotta velem a szemkontaktust. Közben pedig ahogy mosolygott, megjelentek a kis gödröcskék az arcán. Mindketten az éles tapsra kaptuk fel a fejünket, kissé kábán. Vissza a valóságba. Viszont az ováció ereje nem csak annyi embertől érkezett, mint én azt vártam.
-Sziasztok! - ugrott le Levi a színpadról, és átölelte a szinte neki rohanó két kisgyereket. Egy kislányt és egy kisfiút.
-Majd ezt is csukott szemmel fogod játszani? - kérdezte a kislány csillogó szemmel.
-Nem hinném - nevetett.
-Mondjuk így sem a billentyűket figyelted! - röhögött egy idősebb bácsika, nagyon jól elbeszélgetve apukámmal.
-Művésznő - intett felém Levi, én pedig inkább a lépcsőt használtam - nem kell félned a cukros bácsikától, ő nagypapám - röhögött. - A tesóm, akik ikrek. Ancsa és Ati- nézelődött. - éppen felfalják a büfét - röhögött.
-Kiss Regina - nyújtottam felé a kezem.
-Vass Levente - rázta meg óvatosan, a 70-es bácsika. Én pedig elég furán nézten rá. Ha Levi pedig Levi, akkor. Ugyanúgy hívják őket? Mármint... Nem tudom. - Igen, drága kisunokámat is így hívják - tette rendbe.
-Nem láttátok apukámat? - forgattam a fejem. - Az előbb még itt volt - Konkrétan itt beszélgetett Levi nagyapjával, most meg elnyelte a föld.
-Ezek a próbák mindig ilyenek? - röhögött Levi, elővéve a táskájából egy üveg vizet, aminek a maradék tartalmát is kiitta.
-Egy nagy kavarás az egész - forgolódtam. - Nem hiszem, hogy volt valaha összeszedett próbánk.
-Itt vagyok Gina! - kiáltott rám, egy ismerős hang. - Csak lerendeztem ezt a gyereket! - jött vissza hozzánk fújtatva.
-Ugye csak illedelmesen megkérted, hogy menjen el, mert nekem most nem alkalmas? - tettem a kezem a csipőmre.
-Illedelmesnek nem mondható, inkább hatásosnak - tárta szét a karját.
-Hát - ráztam meg a fejem. - Ő az apukám Levi! - néztem rá hitetlenkedve.
-Vass Levente - nyújtotta felé a kezét, (má előlegesen is megkapva), a Rózsa gimi büszkesége.
-Kiss Tamás - Azt mondják, hogy már az első kézfogásnál eldől, hogy megfelelsz-e neki. Jó ezt valami reklámban hallottam! De azt hiszem igaz. - Akkor térjünk a lényegre - történt meg A KÉZFOGÁS. - Hová hívtad el Ginát?
-A színpadra, mert még tart a próba - pattant fel az emelvényre, és előre vitte az előbb feldöntött székemet, én pedig hangos nevetésben törtem ki.
-Bocsánat - szaladtam fel én is, még mindig nevetve - folytathatjuk.
-Akkor, mit szóltok hozzá, ha - került meg a tanár úr is - megnéznénk az utolsó felvonást a 4/4 - et. Mert meghozták a virágokat.
-Van ságrarózsa is? - tapsikoltam.
-Csak az van Regike - nevetett.
-Menjek én is segíteni? - leskelődtem a kinti ajtóhoz.
-Biztos, hogy nem - jelentette ki Levi, majd ők "a hős férfiak társasága" elhozni a szajrét. Legalább ennyire jó volt Zozo és bandája, akik mégsem mentek el, behordani a virágokat. Amire őszintén én sem tudom minek van most szükség, mikor az előadás november 22.-én lesz. (Milyen ismerős?) És egy fotóval örökítettük meg, a nagy hajtást, ami itt van a kezemben.

Miután az új díszletünk is a helyére került. Vagyis a színpadon mindenhol sárga rózsák illatoztak, vázákban, vagy csak szálanként, elkezdtük úgymond az utolsó felvonást. Levivel együtt léptünk ki a "back stage-ből". Csak én bekötött szemmel. Erre kellett a bordó szalag!
-Hol vagyunk? - forgadtam a fejem, de tényleg semmit nem láttam.
-Egy olyan helyen - írányított Levi hátulról -, ami biztos tetszeni fog - felelte sejtelmesen.
-Ez nem ér! - fordultam el, és a szövegkönyv szerint most egy vázának beszélek, na ez így is történt. -Alig ismerlek! Egy hete találkozgattunk, de ennyi! Mi lenne akkor, ha ez egy sikátor, te pedig egy rabló vagy és...
-Dehogy vagyok rabló - fordított maga felé nevetve, és a közönség is felnevetett. - Ez pedig nem egy sikátor - vette le a szememről a szalagot. - Tetszik? - állt mögém, és hátulról átölelt. SZÍNÉSZET! Nem az volt, talán nem. És ahogy ott állt mögöttem, kissé átköltöttem a soraimat. Nem adom könnyem magam! Mert nem estem bele! Nem! Ekkor még nem... Ekkor tényleg nem!
-Nem - vontam meg a vállam, és azt hiszem mindenki lefagyott. - Mert imádom - pásztáztam a színpadot, tele a virágokkal, majd Levi öleléséből kibújva, felvettem egy szálat a földről, és megillatoltam jó sokáig, hogy közben Levi elmenjen. Hirtelen mögülem lépett elő, egy gitárral a kezében. Gitárral?! Még azt is tud? Csak egy alap lett volna bejátszva! Akkor improvizáljunk...
-Remélem ezt is imádni fogod - kezdte pengetni a húrokat. És elindult Shawn Mendes - There's nothing holding me back száma. Éppen elkezdte az első sorokat, és tettünk egy-egy lépést egymás felé. Majd lejjebb hajolva homlokát az enyémnek döntötte, mire a nyaka köré kulcsoltam a karom.
-Leállunk! Elég! - kiáltotta el magát apa. - Gina indíts, megyünk anyád cukrázdájába!
-Apa!!!!! - ugrottam le a színpadról. - Ez egy darab! Ha pedig valami nem tetszik? Arra van az ajtó! - mutattam az átjáróra, ami légkondiként szolgált.
-Gina nyugodj meg - nézett a szemembe. - Én is megnyugszom, visszaülök - huppant le - és ezt otthon lerendezzük - nézett rám azzal a tipikus "Én vagyok az apád!" fejjel. Lehet Darth Veder-rel jobban jártam volna? Lehet.
-Majd a jövő héten folytatjuk - tapsolt kettőt Rácz. - Addig is jó pihenést, sziasztok - intett nekünk, majd apához lépett. - Beszéljük meg Tamás - Apa csak vérben forgó szemmel hátra ment a back stage-be, a tanár úr pedig utána sietett, mielőtt a szimpla tekintetével felgyújt mindent. Kitől örököltem?
-Sajnálom - temettem a kezembe az arcom.
-Nincs mit sajnálod - pakolta össze Levi a cuccát, vagyis egybe behányta a gitártokba a lapokat. Majd egy rutinos mozdulattal a hátára vette. - Ha az én apám ennyire foglalkozna velem, összetenném a két kezem - állt meg előttem. - Az a szerencsém, hogy itt van nekem nagypapa, és a tesóim - vette le a kezem, és mosolyogva nézett rám.
-Inkább ne kívánj ilyeneket - suttogtam. - Tudom, hogy azért csinálja, mert szeret - fogtam halkra. - De nem veszi észre magát - hajtottam le a fejem.
Ahogy pedig a szandám orrát vizslattam, Ati szinte nekem jött.
-Regi anyukád cukrászdájában van fagyi is? - emelete feljebb a fejét.
-Igen - nevettem. - Sőt - guggoltam le hozzá - Békéscsabán nálunk a legfinomabb.
-Bátyuska ugye elmegyünk? - jutott el a hír Ancsához is. - Légyszi, légyszi, légyszi!! Légyszi! - csimpaszkodott Levire.
-Mennyire van messze? - nézett rám segítségkérőn, megpróbálva eltávolítani a húgát a lábától.
-Kérlek Levi - szállt be az öcskös is.
-Nincs messze - kaptam fel nevetve a táskám. - Itt van bent a városban - tettem hozzá.
-Kivűl megyünk? - sikerült leválasztani magáról Ancsát, aki Atival hatalmas ünneplésben tört ki.
-Persze - nézelődtem még Vass nagyapát keresve.
-Drága rokonaink Ráczal egyezkednek - lépett ki bátyuska a melegbe. - Hogy lehet az, hogy kint melegebb van? - Nem szereti a lépcsőket.
-Zseni vagy és nem tudod? - álltam meg az utolsó fokon, és ott is maradtam. - Az AGK helyén, régen laktanya volt - magyaráztam nevetve.
Amikor éles tapstól és füttyögéstől zengett a régi laktanya helye. Zozo és a bandája visszatért. Az E-esek, akik nagyon "különlegesek". Ugyanolyan, mint bármelyik osztály csak éppen néhányan el vannak szállva maguktól. Főleg Nagy Zozo. És nem is jó értelemben, mint néha én, vagy Levi. Hanem, aki null 24 nyomja a beképzelt dumát. És soha egy kedves szót se mondana. Na Kende akkor frissített verzió.
-Gina elmegyünk moziba, vagy hova olyan sietősen? - észleltem idegesítő hangját.
-Bárhová, ahol nem kell a tenyérbemászó képedet néznem - vigyorogtam, a haverjai meg jót szórakoztak ezen.
-Akkor kérdezem én máshogy - vette át a szót Marci. Asszem Marci. - Hogy hogy ilyen hamar vége lett a próbának? - kérdezte kedvesen. (?)
-Ennyit terveztünk mára - tártam szét a karom.
-Esetleg haza vihetlek a kocsimmal? - emelte ki rettenetesen a birtokát.
-Nagyon köszönöm - hajoltam meg, a drámai hatásért, a spanjai meg őrült füttyögésben törtek ki, miszerint "Na beadta a derekát!" És akkor következett a:"Miért pont a Marci?" "Mi van meg benne, ami bennem nincs?" "Nekem is van autóm!" "Nekem motorom!!" meg hasonlók. - Viszont nem arra visz a sárga köves utam - Két sokkolás egy nap. Pipa. Majd Levihez fordultam. - Van egy kiállítás fent a Szab. téren, és nincs messze. Meg már régóta meg szeretném nézni - tipegtem. - Mit szólsz hozzá? - néztem rá mosolyogva.
-Hát... - húzta a szót a hatás kedvéért, és az idegeimet is. Aztán egyszerűen megemelt a derekamnál, és megforgatva levett a lépcsőről, azt hiszem nekem is jutott a sokkolásból - szívesen - súgta a fülembe. - Ha addig a Mester nem nyúz meg - tette hozzá. Én pedig a vállába fúrva az arcom, folyamatosan nevettem.
-Annyira köszönöm - duruzsoltam, mostmár egyáltalán nem rémülten. Ez volt az a pillanat, amikor minden megfordult. Levi még nem is kezdett el a gimibe járni, de már talált ellenségeket, ahogy én is. Csak nekem nem ezt mutatták magukról. Legbelül tisztában voltam vele, teljesen.
-Hamár ennyivel segítethetek - indult el az udvaron engem tartva. - Meg amúgy úgysem voltam itt sok helyen - tett le, pont a kiskapu előtt, és megvárva az ikreket, mielőtt kilértünk volna elkiáltotta megát. - Vass Levi! Jól jegyezzétek meg! - Zozo és a többi E-s meg elviharzott. Bárcsak ez is ennyi lett volna!

Így vártunk a suli előtt, mostmár öten kiegészülve Lillával.
-Tuti megengedi! - nevetett Lilla, a sztori után. - Ez egy kiállítás!
-Akkor mégsem ismered őt eléggé - hajtottam le a fejem. - Anya belemenne, de azután, hogy ilyen műsort levágott, apa nem lesz oda érte - járt folyamatosan a lábam. - Eljönél? - fordultam Lilla felé.
-NEM! - közölte túl hevesen. - Menjetek csak ketten - vigyorgott.
-Nem fog elengedni nélküled! - tettem össze a kezem könyörgően.
-Nem leszek harmadik kerék! - nézett Levire és rám felváltva.
-Miért lennél harmadik kerék? - röhögött Levi, közben megpróbálva egy helyen tartani az ikreket.
-Nagypapi! - futottak elé a tesók. - Ugye elmehetünk fagyizni?
-Persze. És hova? - forgott körbe.
-Kiss cuki! - feleltem mosolyogva. - Mármint ez a neve - nevettem. - Apa? - léptem hozzá.
-Igen Ginuska? - kérdezett vissza, maga előtt összefonva a kezét, és közben elindultunk fel a városba.
-Szóval van ez a kiállítás, és rendezvény, ahol fellép majd a kedvenc énekes párosom - kezdtem el az elejéről.
-És csak elmennék megnézni - fejezte be Levi helyettem. - Semmi több nincs benne. Szólunk, ha odaértünk - sorolta a legalapvetőbb dolgokat. - Nem maradunk sokáig. Nem megyünk el máshova. Meg vigyáznék is rá, nem lesz semmi - érvelt azt hiszem a legméegezőbben.
-Majd megbeszéljük - legyintett apa, mi pedig hatalmas örömujjongásban törtünk ki, mert van esély és Lillától elköszönve, tovább mentünk.
Mi Levivel elől beszélgetve, az ikrek mögüttünk a fagyiról áradoztak, hátul apa, és Vass nagyapa egymást győzködve a kiállításról.
-Azt mondtad, közel van - nézett rám Levi. - Pedig már 10 perce sétálunk!
-Mindjárt ott vagyunk! - nevettem. - Ez Békéscsaba itt minden csak egy köpésnyire van!
-Ebben van valami - válaszolta.
-Fura, hogy nem ismeritek, mert nagyon új pár hete nyílt meg - magyaráztam.
-A fél életünk még Pécsen, a negyede itt, a másik negyed valahol félúton elveszett - álltunk meg a piros lámpánál.
-Pécs nem egy köpésnyire van - furcsáltam. - Mégis hogyan kerültetek ide majdnem az Isten háta mögé?
-Hiszen a BIO gazdaságban a jövő - válaszolta Vass nagyapa cinikusan, elénk tolva az ikreket, így apulámmal ők kerültek mögénk. - Egyébként pedig őszíntén nem értem, hogy a menyem, miért lát ebben annyit, hogy elköltöztetek az ország másik végébe.
-Mert Vater mindenben támogatja őt! - tárta szét a karját Levi. - Olyanban is, amit nem kéne. Jó kis programjuk, hogy félrenéznek dolgokat.
-Ők a szüleid! - tette fel a nagyapja a mutató ujját. - Tisztelettel! Van, hogy én sem értek egyet velük, de becsülöm őket.
-Nagyon meg lehet az én szüleimet becsülni, ja - biccentett. - Nagyon kivették a részükét, hiszen ti neveltetek fel a nagymuttival! - emelte fel a hangját. - Nincs bennük, mit tisztelni.
-Itt vagyunk - szólaltam meg halkan, a nagy családi vita közepén.
-Sajnálom - állított meg a sétában. - Csak kijött belőlem.
-Én is ilyen vagyok - mosolyogtam -, mint láttad.
-Szerintem mind ilyenek vagyunk - nyitott be apa az ajtón, de úgy látszik valami még nagyobb vitába csöppentünk.
-Nem érti, hogy a pénz nem akadály! 17 éves lesz a fiam a jövő hétvégén! - akadékoskodott egy nő a pultnál.
-Maga nem érti, hogy tele vagyok rendelésekkel! Nem tudom elvállalni! - vette elő anya a noteszét, amiben szintén vezeti a rendeléseket.
-Szia anya! - intettem idétlenül, de ekkor legnagyobb meglepetésémre Levi szólalt meg.
-Olyan kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy ebből a cukrászdából is kifognak tiltani, Mutti - mondta az arcán "örömteli" mosollyal. Azt hiszem most is mindenki megállt egy pillanatra, összegezve az eseményeket.
-Ő a lányod és a férjed? - mutatott ezek szerint Levi anyukája, ránk majd a falon lévő képre.
-Meg a fiad, az ikrek, és apósod? - ámult el anya. Ekkor kezdődött a hatalmas vita után, az egymás szavába vágó bocsánatkérés. Így én szedtem fagyit az ikreknek.
-Tudjátok mit? - lépett hozzánk Vass nagyapa. - Menjetek el erre a kiállításra! Én meg itt maradok - mutatott körbe, majd folytatta a fura arckifejezésünket látva. - Majd megoldom, érezzétek jól magatokat! - tolt minket az ajtó felé, és éppen letettem a mérő kanalat. - Ha már így egymásra találtatok, éjfél előtt haza se merjetek menni! - nyomott ki minket az utcára, és levette Levi hátáról a gitárt. Még egy pillanatra visszanéztem, apa pedig mosolyogva bólíntott, és hallgatta tovább az "Úristen azt hittem, hogy egy kis hülye a lányod, ehhez képest...!" és "Miért gondoltam ezek alapján, hogy a te fiad is egy beképzelt ficsúr!!" elnézést kérő áradatot.
-Akkor irány a Szabadság-tér? De az messze van mondjuk! - nyújtotta felém Levi a kezét.
-Menjünk, mielőtt észre veszik! - ragadtam meg a kezét, és gyors sétában indultunk a zenei kiállításra.

Kötelező elem:
Regi: Szia apa! Minden rendben! Most érkeztünk meg! Puszi ❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Apa: Rendben! Amúgy nekem szól ez a rengeteg szivecske? 🤨

Erre inkább nem válaszoltam...

Már messziről látni lehetett a rengetek emelvényt, a plakátokkal, és a színpadon egy zongorával. Tényleg nagyon régóta elszeretnék jönni ide, és az, hogy elhívtam ide, életem egyik legjobb döntése volt.
Ahogy elkezdtük körbejárni, a képeket a kiálított hangszerekkel együtt, valaki beleszólt a színpadi mikrofonba. Magyar Emma? Az a lány, aki mindig a helyemre pályázik? Mondjuk mostmár feladta. Még pontosabban ebben a percben, amikor rájött ő elkésett a próbáról, majd Levire nézett. És összeált neki a kép.
-Jó napot! Sziasztok! - üdvözölt minket, remegő hangon. - A mindjárt kezdődő rendezvényre még nem érkezetek meg a meglepetés vendégek így kérjük türelmüket! - bejelentését egész nagy puffogás követte, és ő pedig megállt a színpad mellett. Mikor támadt egy ötletem. A nagy betűs zseniális terv. Vagyis ki számára? Nem feltétlenül csak Emmának. Még jobban Levibe karoltam, és az emelvény felé vettem az irányt.
-Mire készülsz Művésznő? - hajolt a fülemhez.
-Benne lennél egy kis segítség nyújtásban? - mutattam fel a zongorára.
-Hogyne - mosolygott rám.
-Emma - léptem mellé. - Ha egy híres sztárfellépőt nem is tudok ide teremteni - nevettem. - Ismerek valakit aki ki tud téged segíteni - hajtottam a fejem Levi vállára.
-Nem tudom ki vagy - lökte el magát eme tünemény a színpadtól, és Levire nézett, majd rám és szinte felperzselt a puszta pillantásával.
-Aki attól függetlenül, hogy nem ismer, szívesen segít - tekerte le a szalagot a táskámról, és a kezembe a nyomta. - Mondjuk azt, most felejtsd el, hogy így nézel Művésznőre! - lépett fel a színpadra.
-Ki ez a srác? - döbbent le teljesen. - Együtt vagytok?
-Mindjárt megtudod - léptem el mellette és megálltam a színpad azon oldalán, ahol a legközelebb álltam Levihez.
-Köszöntök mindenkit! - szólt bele a mikrofonba, és már erre is nagy tapsot kapott. - Nem éppen engem vártak, de ha megengedik, örömmel eljátszanék, egy híres dalt. - Az ovációból következtetve leüllt a hangszer mögé, beállította azt a mikrofont is, de nem kezdte el. - Művésznő - szólított meg. - Valamire még szükségem lenne - mosolyodott el, én pedig fellépve a színpadra megkötöttem a kendőt, eltakarva a szemét, és felültem a zongorára. Mindenki őt figyelte, de Levi csak zongorázott, és még bekötött szemmel, sem a billentyűket nézte, hanem engem. Teljesen megérdemelte, hogy megnyerte azt a versenyt! Eddig is szépnek tartottam a Für Elise-t, de ezek után, méginkább megkedveltem. Ez kijelenthető a közönségről is. Mindenki hatalmas tapsban tört ki.
-Csak így tovább - suttogtam, totál elámulva tőle. Nem válaszolt, de nem is vártam el, csak biccentett egy aprót, és folyamatosan mosolygott. A végén pedig meghajolt, és velem együtt lépett le a színpadról, ahol Magyar Emma várt minket. Talán egy magyarázattal együtt.
-Mi az isten volt ez? - kérdezte boldogan (?). Sose láttam őt ilyennek nem tudom. - Annyira, de annyira köszönömöm!!! - hálálkodott, és mostmár egy percen belül tízszer nézett az összekulcsolt kezünkre. - Akkor Zozoval nincs semmi? Helyette van a zenész gyerek? Jártok? Mondjuk jobban összeilletek! De mióta? Nincs kint egyik közösségin sem! Hogy van ez?
-Az a része teljesen biztos, hogy Zozoval nincs semmi - feleltem még a vállam felett, séta közben. - Fagyi?
-Erre várok már lehet 1 órája - húzott el Levi, én pedig nevetve utána indultam.
A fagyinakkal együtt leültünk egy padra, majd szomorúan hallottam, hogy mégsem fogok találkozni a példaképeimmel. Pedig annyira vártam!
-Biztos jönnek még - próbált Levi rávenni, hogy jobb kedvem legyen.
-Ide? - néztem körbe. - Nem hinném. Hát híresek! Akkor meghallgatom otthon a "Nélküled-et" - legyintettem. - Mondjuk ilyet sem látok minden nap - néztem rá hálásan.
-A Für Elise-t csukott szemmel játszani? - kérdezett is rá.
-Igen! - nevettem, és azt hiszem erre várt. - Ha nem veszed tolakodásnak vagy ilyesmi - tűrtem a fülem mögé a hajam. - Neked, hogy jött a zene az életedbe? Hiszen Real vonalon is remekelsz, gondolom - nevettem. - Mert én csak abban vagyok jó, ha eljátszok egy szerepet.
-Valahol az elején kéne kezdeni - járt már a fagyi végén.
-Álltalában ott szokták - rötyöktem.
-Pécsen születtem, és eddig ott éltünk. Mondjuk ezt tudod - nevetett. - A szüleim sokáig nem szerették ezt az egészet, üzletemberek. Ennyire egyszerű. Náluk a zenének nem lehet ugyanolyan státusza, mint egy befektetésnek. Most ez a BIO cucc a kattanásuk. Annyira biztos vagyok benne, hogy - vette halkra - nem legálisan csinálják - Azt hiszem olyan fehér lettem, mint a joghurtos fagyim, és pislogás nélkül meredtem rá. Itt ülök egy bűnözővel? Mégis igaz a darab? Micsoda? Mégsem kellett volna eljönnöm! Tényleg nem ismerem! - Még mielőtt emberkereskedőkre gondolnál - nyugtatott. - Adócsalás hasonlók - mutogatott, és egyértelműen azt láttam rajta, szégyenli.
-Ezt elmondhatod ilyen nyíltan? - suttogtam, még mindig nem térve önmagamhoz.
-Bízok benned - felelelte egyszerűen.
-Ennyi idő után? - Erre csak biccentett. -Amit nem tettél az nem a te sarad.
-Eskü azt gondoltam, sikítva elfutsz - röhögött.
-Nem vagyok olyan - ráztam meg a fejem. - Meg ha akarnék se tudnék, ráültél a szoknyámra - mutattam nevetve.
-Bocs - vette le a lábát. - Még egyébkent sportolok is.
-Ezt csak így mellékesen megjegyezted? - röhögtem folyamatosan.
-Nem - próbálta újra normis lélegezni, a sok nevetéstől. - Nagyon sok mindent csinálok, de csak egy van amit szívesen. A legszomorúbb az, hogy nem sokan támogatnak benne.
-A zene? - néztem rá mosolyogva, és én is megettem a fagyit. - És a nagypapád?
-Ennyire látszik? - dőlt a pad támlájának.
-Nagyon - fordultam hozzá.
-Nem erőltette rám, mint Mutter a matekot, Vater az úszást. Nagypapának van egy hangszerboltja, Pécsen, és ott tanultam meg zongorázni és gitározni is. Most viszont nem tudom hol lesz az a hely, ahol megnyugodhatok - húzta szomorú mosolyra a száját. - De ha már önéletrajzi mesélésbe kezdtem, azért nem jó a kapcsolatom a szüleimmel, mert 10 éves koromig nem is láttam őket. Ennyi lett a négy hónap üzleti útból - tárta szét a karját. - Majd megjelentek, hogy "mostmár itt vagyunk!" azzal a hírrel, hogy tesóim lesznek.
-Csak így "puff" ? - néztem rá hitetlenkedve.
-Csak így. Nagyon szeretem Ancsát és Atit, ne érts félre! - tette rendbe. - Csak nem értem, hogy ők miért kaphatják meg azt ami, nekem nem tőlünk jutott - takarta el a szemét. - A szeretet. Valami bele ment - próbálta elhitetni velem.
-Nem szeretem, ha átvernek - engedtem le a kezét az ölébe, és belenéztem a teljesen száraz szemébe. -Köszönöm, hogy elmondtad.
-Inkább én, hogy meghallgattál - mosolygott.

-Mi helyzet veled? - kérdezte hirtelen.
-Mire gondolsz? - ráncoltam össze a szemöldököm.
-Nem tűnsz éppen átlagosnak - ingatta a fejét nevetve. - A szüleidtől kezdve, a fura csávókig - sorolta.
-Anyukám egy egyszerű cukrász, ez volt minden álma, hogy legyen egy saját boltja. És lett! - nevettem. - Csak eléggé nehezen, apa azt tervezte, hogy kimegy külföldre pénzt keresni, de mégsem ment - vittem tovább. Vagyis az IOV-ról nézve, nem ekkor ment, hanem később. - Neki a családunk a legfontosabb - Pfff. - Meg van egy játékterme, egy kocsmával. Nem tudna elmenni, érzem - mosolyogtam. - Ezek a csávók meg - kerestem a megfelelő szavakat. - Azt hiszik van nálam esélyük - találtam meg a legideilőbb kifejezést. - Folyton rajtam lógnak. De talán már nem fognak - vesztem el kék szemében, ami a csontomig hatolt.
-Biztos nem fognak - Nem, mert rajtunk lógnak, a mai napig.

Most múlt éjfél. Egész nap sétáltunk, és beszélgettünk. Lejártuk a lábunkat, mikor már hozzánk lépkedünk az utcai lámpák fénye alatt.
-Ez Békéscsaba itt minden csak egy köpésnyire van! - imitálta az én hangom, elég gányul.
-Te mondtad, hogy még haza is kísérsz! - pillogtam rá idétlenül.
-Ki tudja, melyik bokorban lapulnak a bűnözők? - rázott meg egyet, én pedig annyira nevettem, majdnem elestem egy gödörben. Olyan jók a Csabai járdák!
-Bűnözők? - nevettem még mindig. - Nem Amerikában vagyunk! 16 éve élek itt, és csak egy adócsalóval találkoztam - tettem fel a mutatóujjam.
-Én meg kb 3 napja sem - röhögött. - Ennek ellenére sehol nem találkoztam olyannal, aki egy ilyen háromemeletes szandában kényelmesen érezné magát! - mutatott a lábamra.
-Kényelmes ez a cipő!! - ugráltam előtte, de még így is pöttöm vagyok ha egymás mellett állunk. Tényleg egészen a panelig kísért, és nem találkoztunk bűnözőkkel.
-Holnap lehetne, hogy nem csak egy percre megyünk a híres Kiss cukrászdába? - invitált cselesen.
-Nem így terveztem mára - vallottam be. - De nagyon jó lenne - kerestem meg a kulcsom. - Szia! - léptem be a lépcsőházba, mikor egy kar megtámasztotta az ajtót, mielőtt, becsukódott volna. Levi volt.
-Szeretném, ha tudnád... - fésülte ki a haját a szeméből, mire a szájára tapasztottam a kezem.
-Kérlek ne rontsd el - suttogtam, majd hirtelen átöleltem, a vállába fúrva az arcom, ő pedig a derakamon pihentette a kezét, de lejjebb, nem csúszott a keze. Bárki kihasználta volna ezt a pillanatot, de ő nem.
-Szeretném, ha tudnád - folytatta, csak suttogva - addig, amíg nem ismertelek, egy percig nem akartam itt maradni - fejezte be a mondatot. Nekem pedig egy hatalmasat dobbant a szívem.
-Egyik srácnak sincs esélye nálam Zozo bandájából - jött ki belőlem. Egyértelmű, hogy tudni akarta. Nem mondta, nem kellett.
-Jó éjt Művésznő - adott egy puszit a homlokomra. - Holnap találkozunk - indult el a sötétben. Biztos még sokáig álltam így, mozdulatlanul. Félóra után, már nem néztem.

Ezen a nyári napon, az ajtónkon belépve, valami olyasmi várt, amire nem számítottam. Anya, és apa a gép előtt ültek, a színjátszósok is nálunk gang-eltek. Vagyis sikoltoztak. Mikor végre engem is a gépem (!) elé engedtek. Betöltődött a Messenger, a felvételen pedig Levi jelent meg. Ott ült a zongora mögött, körülette rengeteg dobozzal. Szinte egy doboz tenger volt körülötte inkább.
-Tudom, hogy nem lehet olyan, mint az eredeti - nevetett. - Azért megpróbálom - nyomta le az első billentyűt. Majd a szöveggel együtt, elképesztő volt.
-"Néma csend, a múltunk széttört darabjai mindenhol.
A sötét falra vetülő arcképed látom, tudva, csak egy újabb álomfolt"
-Nagy Márk-Nélküled! - kiáltottam fel.
-"Egyszerűbb lenne utálni téged,
ha hagynád, hogy ne szeresselek.
Mégis ezer napot választanék egyedül,
ha még egyet eltölthetnék veled." Sajnos csak eddig tudom - vonta meg a vállát, és a háttérből hangos nevetés hangzott fel. - Holnap kettőkor? - jelent meg az arcán a mosoly, amitől szinte minden porcikám azt suttogja:"Ne dőlj be neki! Mitől lenne más, mint az AGK-sok?". Akkor még nem tudtam, de "igent" mondtam. Mostmár tudom. Mindent úgy csinált, hogy jó legyen. De én nem akartam, hogy jó legyen! Nem arra vágytam. Csak mostmár itt a kisházban ülve, nem vágyom semmire. Nélküle csak egy fél vagyok, az egészből. "Nélküled nem lehetek boldog!"

Félálomban, még az Instát pörgettem, és a többi kommenteket figyelmen kívül hagyva, a feltöltött közös képünket néztem.

@kicsi_regi Ice cream with @vass_levi ❤️🍦In Adria fagyizó, Békéscsaba

@vass_levi miért nem mondtad, hogy itt ilyen órásit adnak? 😂

Közben Levi videóját hallgattam fülessel, meg a szövegkönyvet olvastam, vagyis azt a részt, amikor szerelmet vall nekem. Ami a There's nothing holding me back után van. Remélem egyszer elpróbáljuk.
-Miért nem alszol Ginus? - nyitott be apa a szobámba.
-A szövegkönyvet nézegettem - toltam le a fejesem, és hipergyorsan kiütöttem a videót.
-Aha - ült le az ágyam szélére.
-Ne láss bele többet! - kértem.
-Senkinek nem mondtál eddig igent! - kezdett el járkálni. - Annyira érdekes, Gina - tárta szét a karját. - Nem a TV előtt ülsz, és félmeztelen kék nadrágos fiúknak üvöltessz...
-Exatlon!! - énekeltem a főcímdalt.
-Mandarin! - fejezte be nem túl pontosan. - Meg - tért vissza az előző gondolathoz - olyan dalokat hallgatsz, amiket neked küldenek! És nem kacsingató énekesekét!
-Csak egy - szólaltam meg halkan bazsalyogva.
-Ez a fiú itt van, a te kis életedben - dörzsölte a szemét. - De ha összetöri a szívedet ez a ficsúr!! - ült le újra. - Esküszöm, hogy több füle lesz, mint foga!!! - (Még megvan az összes, tudtommal)
-Apa - szóltam rá. - Levi más, tudom. És csak annyit kérek tőled, hogy ne ítélkezz előre - néztem rá szépen.
-Ennyit megígérhetek - nyúlt már a kilincsért.
-Meg tudod győzni anyát, hogy mégis süsse meg a tortáját?
-Már fejben rég kész van - nevetett, és becsukta rám az ajtót.
Vass Levi, olyan különös érzést keltett bennem, mint senki soha. Zozo, Marci, de még Nagy Márk sem váltott ki ilyet belőlem. Nem tudtam mi ez. Attól Nagy Márknak természetesen kiemelt helye van. Levi egészen máshova került.

Mostpedig távolabb kerültünk egymástól, mint valaha. Már annyira ömlött a vér az ujjamból, hogy inkább leragasztottam, és ugyanúgy visszaültem az ajtó elé. Közben felvettem a másik cafatokra tépett képet.

Itt a 2/4! Már itt is derültek ki, érdekességek! Mondhatni ez volt a rajt, és ezután jönnek az akadályok. Köszönöm, hogy ilyen sokan várjátok! ❤️
A 3/4 Levi szülinapja lesz, és majd kiderül, miért ment tönkre... Jövő héten szerdán! ❤️😇