Arra riadtam fel, hogy úgy éreztem, mintha zuhannék valahonnan. Régebben többször is álmodtam már ilyesmit, de ez most más volt. Éreztem, komolyan éreztem, hogy zuhanok valahonnan.

– Jimin! – hallottam meg a nevemet, én pedig összegyűjtöttem az összes energiámat és kinyitottam a szemeimet.

Pislogtam párat, majd körbe pillantottam a szobában, ahol jelenleg voltam és arra a következtetésre jutottam, hogy nem tudom hol vagyok. Soha életemben nem voltam még itt, egyáltalán nem volt ismerős a világos színű fal és a hatalmas ablakok sem, amiknek köszönhetően világos volt a szobában. Még mindig rettenetesen szédültem, azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, de legalább hányingerem nem volt jelenleg.

– Minden rendben? Bekötöttem s jobb kezedet, mert nagyon csúnya volt. Ne hozzak valami tálat, ha hánynod kellene? Vagy vizet?

– Víz az jó lenne és köszönöm – nyögtem ki, majd behunytam a szemeimet, de ez nagyon rossz ötlet volt, hiszen ismét forogni kezdett a szoba, de nagyon durván.

– Tessék – vett fel az ágya mellől egy palack vizet. – Gondoltam, hogy kelleni fog, ezért már bekészítettem.

– Köszönöm – tornásztam fel magam ülésbe, majd – nem túlzok – megittam a másfél liter felét.

– Miért ittál ennyit? – ült le az ágyára, majd kérdőn pillantott rám. Azt hiszem, hogy a lakásán lehetünk.

– Nem akartam ennyit inni, csak meghívtak, én meg mindet elfogadtam – vontam meg a vállaimat.

– De egyáltalán miért mentél el egy kocsmába?

– Mert inni akartam. Felbasztam magam ma és valamivel muszáj volt elterelni a gondolataimat. – takaróztam be nyakig, hiszen időközben fázni kezdtem.

– Bocsánat, ha miattam történt az egész.

– Nem csak miattad, az egész helyzet miatt és amúgy is elegem van már – nyíltam meg neki teljesen.

Nem érdekelt, hogy később ezt megbánhatom, jelenleg úgy éreztem, hogy ki kell öntenem valakinek a szívem és mindent őszintén elmondani, mert komolyan össze fogok roppanni, ha ennyi mindent magamba kell tartsak. Jungkookban meg alapból bíztam, szóval ő lett a szerencsés kiválasztott, akinek nyávogni fogok a szerencsétlen életemről.

– Miből van eleged?

– A kocsmában volt egy lány, aki nos... nos rám hajtott, én meg ha...hagytam magam, mert rohadt régen ért már hozzám bárki is, viszont nem történt semmi. A testem rohadtul nem úgy reagált, ahogy azt egy normális embernek tenné, én meg teljesen beparáztam, a csaj meg tökre hülyének nézett, arról nem is beszélve, hogy hány éves volt és... és miért vagyok ilyen szerencsétlen, Jungkook? Én csak boldog akartam lenni, szerelmes akartam lenni, erre mi lett? Az, hogy elváltam a feleségemtől, a gyerekemnek meg folyamatosan hazudnom kell a kialakult helyzetről. Undorodom magamtól és kurvára egyedül érzem magam. – adtam ki magamból mindent, Jungkook pedig rendesen meglepődött, gondolom nem hitte, hogy ennyire őszinte leszek vele. – Nem érdemlem meg a boldogságot, vagy mi van?

– Miért ne érdemelnéd meg? Ne beszélj már hülyeségeket. Van egy gyönyörű kislányod, aki mindennél jobban szeret.

– És ennyi. Seoyulon kívül senki nincs, aki valóban szeretne engem a szüleimen kívül. Soha életemben nem voltam még igazán boldog, és az utóbbi időben kezdek teljesen depresszióba esni ez miatt. Én csak akarok magam mellé valakit, aki őszintén szeret engem, de a testem még akkor sem reagált semmit, amikor alkalmam lett volna valakit behálózni. Mi a baj velem? – váltottam át hisztizésbe és kezdtem nagyon kiakadni.

– Nem tudom, hogy miért nem reagált a tested a lányra, lehet nem volt az eseted és túl sokat ittál ahhoz, hogy bármit is felfogj a történtekből.

– A csaj szerint buzi vagyok – nevettem fel, majd arcomat a kezeimbe temettem.

– Van egy lányod, hogy lehetnél már az? Ez egy egyszeri alkalom volt, majd ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülsz, biztos minden normális lesz.

– Nem is érdekel már. Egyedül halok meg, ennyi. – motyogtam a tenyereimbe.

Nem kaptam választ, csupán azt éreztem, hogy Jungkook elhúzza arcomtól a kezeimet és magam mellé teszi őket. Nem szóltam semmit csak figyeltem, hogy még is mit csinál és rendesen meglepődtem, amikor végigsimított arcom jobb oldalán. Szerintem még levegőt is elfelejtettem venni, annyira zavarba jöttem és szinte biztos vagyok benne, hogy arcom olyan piros lett, mint egy paradicsomnak. Nem kellene így reagáljak, de komolyan mondom, hogy ez az egy érintési nagyobb hatással volt rám, mint az, hogy az a csaj leszopott.

– Szerintem aludnod kellene.

– Nem maradsz itt velem? – kérdeztem tőle, mire ajkain mosolyt jelent meg.

– Maradhatok, ha szeretnéd.

– Nem akarok egyedül maradni – motyogtam, majd arrébb csúsztam az ágyban, ahogy azt ő is kérte.

– Ne sötétítsek be?

– Aha – biccentettem egy aprót.

Felkelt az ágyról, majd sötétséget varázsolt a szobába, még az ajtót is becsukta, így lényegében semmit sem láttam. Éreztem, hogy besüppedt mellettem az ágy, majd orromat megcsapta Jungkook illata, én pedig reflexszerűen hunytam be a szemeimet. Arra jöttem rá, hogy nagyon szeretem az illatát.

– Köszönöm, hogy értem jöttél. Én csak... csak te jutottál először eszembe és ezért hívtalak téged, meg rajtad kívül nem is tudtam volna kit hívni. – szólaltam meg, mikor mindketten elhelyezkedtünk.

– Örülök, hogy engem hívtál. Remélem a későbbiekben ilyen helyzet nem lesz, de ha igen, akkor engem nyugodtan hívhatsz.

– Köszönöööm – nyújtottam el a szót, majd mielőtt még átgondoltam volna, hogy helyes-e, amit tenni készülök, közelebb csúsztam hozzá és átöleltem a derekát. – Úgy örülök, hogy újra találkoztunk! Nagyon sajnáltam, amikor megszakadt a kapcsolat közöttünk.

– Én is örülök, hogy újra találkoztunk. Elvileg minden okkal történik, szóval... Lehet ez a mi második esélyünk. – válaszolta, mire heves bólogatásba kezdtem.

– Lehet – kuncogtam fel, majd behunytam a szemeimet és Jungkook szívverését kezdtem hallgatni. – Miért dobog ilyen gyorsan a szíved?

Hasán dobolni kezdtem a mutató ujjammal a szíve dobogásának ritmusát, ami egyáltalán nem volt normális. Nem válaszolt semmit, csupán jelezte, hogy most már szálljak le róla, én pedig lebiggyesztett ajkakkal tettem, amit kért. Pedig el lettem volna még egy darabig az izmos mellkasán és szívesen hallgattam volna a szívverését. Ezek után néma csend volt a szobában, gondolataim viszont ismét a lány mondatára terelődtek vissza. "Talán buzi vagy?" Esküszöm, hogy komolyan elgondolkoztam már ezen is, hiszen rendesen beparáztam a mai eset után.

– Mi van, ha tényleg meleg vagyok? – csúszott ki a számból a kérdés, amit igazából még magamban sem mertem volna feltenni.

– Nem tudom – válaszolt Jungkook, én pedig jobbnak láttam, ha inkább nem is válaszolok neki. – Próbáld ki egy fiúval, aztán eldől, nem?

– Nem tudom – motyogtam. – Jesszus, ez olyan gáz, inkább felejtsük el.

– Figyelj, Jimin! Azt mondtad, hogy még sosem voltál igazán boldog, nem lehet  hogy azért mert eddig még nem próbáltad fiúval? Oké, lehet ez hülyén hang... – nem bírta befejezni mondatát, hiszen szájára hajoltam.

Teljesen ledermedt, igazából én magam sem tudtam, hogy még is mit művelek, de nem tolt el magától, ezért vettem annyi bátorságot, hogy megmozdítsam az ajkaimat. Visszacsókolt, amin rendesen meg is lepődtem, mert azt hittem, hogy leüt, ha megcsókolom öt. De én csak kíváncsi voltam arra, hogy igaza van-e és, hogy valóban az lenne a baj velem, hogy még sosem próbáltam fiúval. Nem tartott sokáig a csók, de nekem pont elég volt ahhoz, hogy hasam görcsbe ránduljon.

– Bo... bocsánat én csak kíváncsi voltam – motyogtam és próbáltam valahogyan lenyugtatni magam, hiszen szívem olyan gyorsan dobott, hogy attól féltem kiugrik a helyéről.

– Semmi baj, azt hiszem – válaszolta, bár hangján hallani lehetett, hogy még mindig sokkban van, amiért lekaptam.

– Egy darabig biztos nem fogok inni, komolyan sajnálom – fordítottam neki hátat, majd igyekeztem nem elbőgni magam.

– Inkább aludj szerintem – mondta, mire bólintottam egyet – bár ő ezt nem láthatta – és úgy döntöttem, hogy valóban megpróbálok aludni.

Hát, nem jött össze. Hiába hunytam be a szemeimet, ajkaim még mindig bizseregtek és újra meg akartam csókolni. Megijedtem magamtól, majdnem felzokogtam, amikor beismertem magamnak, hogy élveztem. Rohadtul élveztem, ahogy Jungkook ajkai kényeztették az enyémeket és olyan szinten feltüzelt, mint még soha semmi.

Komolyan csak ennyi hiányzott az életemből? Az, hogy a saját nememmel próbálkozzak és ne az ellenkezővel? Ezért nem szerettem úgy Yunát soha sem? Ezért hiányzott valami az életemből, amire a mai napig nem jöttem rá, hogy mi is pontosan? Ez hiányzott az életemből? Annyi kérdés kavargott a fejemben és nagyon szerettem volna megtudni a válaszokat, de egyszerűen még én magam sem tudtam, hogy mi a fene van velem. Alsó ajkaimat harapdáltam és próbáltam megfogalmazni magamban az érzéseimet, de egyszerűen lehetetlen volt. Nem lehetett leírni azt a fajta örömöt, amit ettől az aprócska csóktól kaptam. Beszélnem kéne valakivel, de egy olyan ember sincs, akiben megbízok annyira, hogy ezt elmondjam neki, vagy éppen a tanácsát kérjem. Akkor sem mozdultam meg, amikor Jungkook elhagyta a szobát, ugyan abban a pózban feküdtem, mint amilyenben aludni készültem. Mutató- és középsőujjammal végigsimítottam az ajkaimon, majd eleresztettem egy apró mosolyt. Jungkook lényegében megcsalta velem Yunát. Nem tehetek róla, de tetszett, hogy nem ellenkezett. Simán eltolhatott volna magától, de nem, még vissza is csókolt.

Átfordultam a másik oldalamra, így szembe kerültem az ajtóval és Jungkook helyével. Vajon ő sem tud aludni? Vagy csak vécére kellett mennie? Nos, úgy tűnt, hogy a második gondolatom bizonyult igaznak, mert másodpercek múlva meg is jelent a várva várt személy. Becsukta az ajtót, így sötétség borult a szobára, viszont tisztán láttam, ahogy bebújik az ágyba és szembefordul velem.

– Nem tudsz aludni? – szólalt meg, ezzel kicsit megijesztve engem, ugyanis nem számítottam rá, hogy beszélgetést kezdeményez.

– Nem igazán – sóhajtottam fel, mire felkapcsolta a kislámpát, ami a feje mellett volt, ezzel fényt adva a szobának.

– Miért nem?

– Túl sok gondolat kavarog bennem – hunytam be a szemeimet. Miért vagyok ilyen őszinte Jungkookkal?

– Mivel kapcsolatban? – kérdezte, bár szerintem ő is tisztában volt a válasszal, csupán tőlem is hallani akarta.

– Az életemmel – válaszoltam neki szűkszavúan. Nem mondtam ki szó szerint, hogy min agyalok, de szerintem tudta ő is jól, hogy a csókunkon és azon, hogy akkor most mi történik velem pontosan.

– Még mindig részeg vagy?

– Szerintem már nem – vontam meg a vállaimat. – Ugye nem haragszol rám, amiért megcsókoltalak?

– Nem haragszom rád, csupán megleptél. Rendesen megleptél, hogy őszinte legyek. – kuncogott fel, mire muszáj volt nekem is elmosolyodjak.

– Magamat is megleptem vele, ha ez megnyugtat. De nyugi, nem mondom el senkinek. Ez a kettőnk titka marad, szóval nem fogja veszélyeztetni a kapcsolatod Yunával.

– Rendben – bólintott egy aprót.

– A kocsimmal mi van? – jutott eszembe hirtelen, hogy amúgy abba a kocsmába én nem sétáltam.

– Itt van a házam előtt. Elhozattam ide az egyik haverommal, remélem nem baj.

– Oh, nem. Köszönöm szépen. – mosolyodtam el.

– Ugyan, nincs mit. Holnap dolgozol?

– Igen – sóhajtottam egy hatalmasat. – Egyáltalán hány óra van?

– Nem sokára éjfél lesz – mondta, mire majdnem leborultam az ágyról. – Mikor szoktál kelni?

– Ötkor – nyögtem ki, majd a telefonomért nyúltam, hogy írhassak egy üzenetet a főnökömnek.

Tudom, hogy ki fog akadni, de képtelen lennék kevesebb, mint öt óra alvás után bemenni oda és végig dolgozni egy napot. Arról nem is beszélve, hogy kezdem érezni a másnaposságot, ami miatt már most hányingerem van. Írtam neki egy üzenetet, hogy sajnálom, de holnap nem tudok bemenni, viszont kedden ledolgozom akkor a hétfői napot, hogy ne legyen belőle nagy probléma. Holnap kipihenem magam és remélhetőleg újult erőkkel tudok munkába állni, már ha nem rúg ki a drágalátos főnököm. Nem kaptam rá választ – gondolom már rég alszik –, de nem akartam már felhívni, ezért lezártam a telefonomat és az ágy melletti éjjeliszekrényre tettem.

– Te dolgozol holnap? – kérdeztem Jungkooktól, mire megrázta a fejét.

– Ezek szerint én sem. Mennyire lenne nagy baj, ha itt aludnám ki magam és csak utána mennék haza? – haraptam be alsó ajkaimat és reménykedtem benne, hogy nem dob ki a lakásából és nem kell majd félholtan hazavezetnem.

– Nem baj, amúgy sem engedném, hogy álmosan vezess – vágta rá azonnal, ami egy kicsit megnyugtatott.

– Nagyon szépen köszönöm, iszonyat hálás vagyok neked. Ígérem, valahogy vissza fogom hálálni! – mondtam neki, mire kuncogva közölte, hogy egyelőre egy szoros ölelés is megteszi.

Nem is húztam sokáig az időt, olyan gyorsasággal gurultam közelebb hozzá és öleltem át, mintha az életem múlt volna rajta. Jól esett, hogy a csókunk után nem távolodott el tőlem és, hogy ugyan úgy kezelt, mint eddig. Régen öleltem már meg őt, nem is emlékszem, hogy pontosan mikor, de az most nem is volt lényeg. Az számított csak, hogy szívem heves dobogásba kezdett, amint a közelébe kerültem. Nem is próbáltam magamba fojtani az ismeretlen érzést, mert az egész testemet megtöltötte adrenalinnal és iszonyatosan jó érzés volt. Olyan rég óta várok már erre az érzésre és most ezek szerint végre megkaptam. Jungkook az első ember, aki miatt 'pillangók' keletkeznek a hasamba és nem tudom eldönteni, hogy jó-e vagy sem. Huszonöt éves létemre végre rájöttem volna arra, hogy miért nem voltam még eddig úgy igazán sosem boldog?

◇ ♡ ◇

Sziasztook! Élek ám! Holnap letudom az utolsó vizsgám és igyekszem aktívabb lenni! Remélem maradtatok azért páran, akiket még érdekel a sztori, hiszen még csak hamarosan kezdődnek a bonyodalmak! Igyekszem a folytatással és streameljétek pénteken a BTS új számát, mert rekordot kell dönteni! ;) ❤