– Seoyul, kincsem, hova tetted a barna dobozt a kocsiból, amin egy nagy maci volt? – kiáltottam el magam, amikor a nappaliban sehol sem találtam a keresett tárgyat, pedig a kislányomat megkértem, hogy a nappaliba tegye le, mert a többi cuccot is oda pakoltuk.

– Felvitte az emeletre, mert most azonnal ki akart pakolni onnan – jelent meg Jungkook, aki nagy valószínűséggel segített Seoyulnak felvinni az emeletre a dobozt, mert egyedül nem bírta volna el.

– Nagyon lelkes – mondtam, miközben megfogtam két dobozt, amiben a ruháim voltak. – Azóta nem bír megmaradni a seggén, mióta közöltem vele, hogy ezentúl ismét itt fogok aludni ebben a házban.

– Ez szerintem teljesen érthető, elvégre eddig alig találkoztatok. Most viszont érzékelte, hogy úgy tűnik innentől több időt lesztek együtt.

– Hát, csak még mindig nem tartom jó ötletnek, hogy ebben a házban éljünk, ami eredetileg Yuna nevén van és igazából a Seo család bármelyik nap közölheti velünk, hogy menjünk el. – sóhajtottam fel, de azért ügyeltem arra, hogy ne legyek túl hangos, mert nem akartam, hogy a kicsi bármit is meghalljon.

A tárgyalás egy hete volt, Yuna pedig három napja költözött be a pszichiátriára, ahova Yoon ügyvéddel közös megegyezéssel küldtük. Dél-Koreában ez a leghíresebb, rengeteg embert gyógyítottak már meg viszonylag rövid idő alatt, szóval csak reménykedni tudok abban, hogy volt feleségem esetében is ez fog történni. Bármennyire is rossz vége lett a házasságunknak, nem kívánok neki semmi rosszat, csupán azt szeretném, hogy megkapja a megfelelő segítséget és gyógyszereket, amire szüksége van.

Seoyul nem értette, hogy az anyja mégis miért pakolja össze a cuccait, de nem hagytuk őket négyszemközt. Két rendőr is velünk volt, amikor Yuna elköszönt a lányától és megígérte, hogy hamarosan újra látni fogják egymást. Ezután pedig a rendőr autóval szállították el. Seoyul sírt, mert nem tudta, hogy hova viszik Yunát, de szerencsére Jungkookkal le tudtuk nyugtatni, azóta pedig egyszer sem hoztuk fel ezt a témát. Két napig anyáéknál voltunk, utána viszont úgy döntöttem, hogy eleget élősködtem anyámékon, vissza kellene menni a rendes házamba, ami Yuna nélkül rettenetesen üres volt. Annyi minden történt ebben a házban, hogy visszagondolni is félelmetes. Menekülni is akartam innen, ugyanakkor kötődtem a hatalmas házhoz és Seoyul is inkább maradni akart, szóval eldöntöttem, hogy akkor visszaköltözök ide és innentől kezdve kettesben fogunk élni. Nagyon szerettem volna, ha Jungkook is ideköltözne, de nem akartam elsietni a dolgokat, így egyelőre megelégszem annyival, hogy majdnem naponta átjön és együtt töltjük a délutánt.

– Hidd el, hogy Seo papa és mama nem fogja elvenni az unokájuk elől a házat. Lehet, hogy téged nem szeretnek, de Seoyult igen. – mondta Jungkook, én pedig bólintottam egyet, mert igaza volt, Yuna szülei tényleg nagyon szerették a kislányt.

– Oké, rendben van – mondtam, majd nyomtam egy gyors puszit a szájára és megindultam az emelet felé, hogy kipakoljam a ruháimat, mert nem akartam, hogy még jobban összegyűrődjenek.

Szerencsére a kamerák már nem voltak a házban, azokat már azon a napon leszereltük, hogy Yuna elment. Nem akartam, hogy a múltból maradjon bármilyen nyom is, mert új lapot akartam nyitni és magam mögött szerettem volna hagyni a sok vitát és drámát. Új életet akartam kezdeni a kislányommal és Jungkookkal, másra nem is vágytam jobban.

– Nincs kedved elmenni pizzázni, ha kipakoltunk mindent? – kérdezte Jungkook szándékosan egy fokkal hangosabban, hogy a másik szobában lévő Seoyul is tisztán hallja.

– Pizza, pizza, pizza, pizza – rohant be a szobába olyan lendülettel a lányom, hogy Jungkookot majdnem elsodorta magával. – Igen! Szeretnék enni pizzát! Apa, ugye eszünk pizzát? Ha?

– Háát... nem is tudom – húztam el a számat és igyekeztem úgy csinálni, mint aki tényleg gondolkozik azon, hogy menjünk-e.

– Kook bácsi, szedd rá apát, hogy menjünk! – fordult az ajtóban álló felé karba tett kezekkel Seoyul.

– Szerintem rád jobban hallgat – vonta meg a vállait a barátom, viszont nem bírta elrejteni a nyuszi fogait, úgy mosolygott.

– Nem! Rád jobban hallgat! – szállt szembe Jungkookkal és olyan magabiztosan állt a nála nagyjából háromszor magasabb srác előtt, hogy végül Jungkook sóhajtott egy hatalmasat és közelebb lépett hozzám.

– Szerintem el kellene mennünk kajálni, mert nagyon éhes vagyok és ha miattad halok éhen, akkor Seoyul meg fog haragudni rád, igaz? – pillantott hátra az említettre, aki olyan hevesen kezdte rázni a fejét, hogy attól féltem leesik neki.

– Rendben van, legyőztetek – sóhajtottam fel drámaian. – De csak mondom, hogy csaltatok, mert ketten voltatok, én meg csak egyedül – nyújtottam ki a nyelvemet, mire Seoyul és Jungkook egymásra pillantott és lepacsiztak.

– De azért szeretlek, remélem tudod – futott oda hozzám Seoyul, majd szorosan átölelte a derekamat.

– Én is szeretlek – nyomtam egy puszit a feje búbjára, majd a hátát kezdtem simogatni, miközben tekintetem kapcsolódott Jungkookéval.

– Én is szeretlek ám – tátogta, mire kivillantottam a fogait és természetesen viszonoztam gesztusát.

Miután Seoyul megunta az ölelkezést, visszament a szobájába és folytatta a cuccai pakolását, amik eddig a szüleim házában voltak, én pedig az én cuccaimat pakolásztam Jungkook segítségével.

– Mit szólnál ahhoz, ha egyik hétvégén elmennénk megint wellnessezni? Csak mert a múltkori nem igazán sikerült úgy, mint ahogyan azt elterveztük. – szólalt meg random Jungkook, miközben éppen az ingjeimet pakolta fel a vállfákra.

– Annak nagyon örülnék – mosolyodtam el és belegondolva abba, hogy milyen rossz vége lett annak a wellness hétvégének, azért voltak jó pillanatai is, mert például ott feküdtünk le először és azért nagyon igyekezett, rám költött egy csomót és kedveskedett nekem.

– Igen?

– Hát, persze – bólintottam. – Nagyon jó lenne, ha végre sikerülne egy romantikus, dráma mentes wellnesst összehozni – léptem közelebb hozzá, majd összekulcsoltam ujjaimat a tarkójánál és a homlokomat az övének döntöttem.

– Akkor ezt megbeszéltük – nyalta meg ajkait Jungkook, mire bólintottam egy hatalmasat és megismételtem cselekedetét.

Én szüntettem meg a közöttünk lévő távolságot, mert már rettenetesen mohó voltam és végre meg akartam csókolni. Egyelőre továbbra sem fogunk Seoyul előtt érintkezni egymással, megpróbáljuk magunkat türtőztetni addig, amíg kettesben nem leszünk. Nem kell elsietni mindent, először is térjen vissza minden a normális kerékvágásba, utána majd törődhetünk azzal, hogy miként mondjuk el Seoyulnak, hogy az apja egy másik fiút szeret. Bár, már így is tisztában van vele szerintem, de nem tudom, hogy négy évesen, mégis mit ért meg abból, hogy egy fiú egy vele azonos nemű embert szeret.

Gyomrom szokásához híven megint összeugrott, amikor Jungkook gyengéden mozgatni kezdte az ajkait, ezzel egy teljesen más világba varázsolva engem. Imádtam, ha gyengéd, imádtam, ha rámenősebb, de azt is, ha vad. Egyszerűen bármit csinált, én teljesen meg voltam vele elégedve, mert mindenhogy teljesen elvarázsolt. Egyszerűen nem tudom megunni azt, hogy csókoljam, ahogy azt sem, hogy megérintsem.

Sosem gondoltam volna, hogy valakinek sikerül majd ilyen érzéseket kiváltani belőlem. Azt hittem, hogy az egész életemet Yunával fogom leélni, mert muszáj, de úgy tűnik, hogy a sors mást tervezett nekem. Semmi sem véletlen, Yuna nem véletlenül kezdett járni Jungkookkal, mi pedig nem véletlenül szerettünk bele egymásba, még ha ezt nem is szabadott volna. Csúnya dolog volt Yunával szemben, ezt sosem tagadtam, de nem tudok mit csinálni az érzéseim ellen és nem is akarok harcolni ellenük, mert egyszerűen nem éri meg.

– Azt szeretném, hogy te is ideköltözz – suttogtam neki, miközben azon voltam, hogy leálljunk, mert Seoyul egy szobányira volt tőlünk és ha most nem állunk le, akkor ezek után sem fogunk majd.

– Nem tartanád túl korainak? – kérdezte, de továbbra is apró puszikat nyomott az arcom különböző pontjaira, majd az államra, utána pedig a nyakamra is.

– Ne... nem – szívtam be egy jó nagy adag levegőt, amikor megtalálta a gyenge pontomat és szándékosan ingerelni kezdett.

– Majd még megbeszéljük, jó? – kérdezte, mire bólintottam egy aprót, de összeszedtem minden erőmet és eltoltam magamtól.

– Ne most, jó? Seoyul bármelyik pillanatban átjöhet, szóval nem akarom, hogy észre vegyen minket.

– Rendben van – bólintott egyet, de azért nyomott még egy gyors csókot a számra.

Egy apró kacsintás kíséretében lépett el tőlem, majd vette kezébe a vállfát, amit az előbb az ágyra dobott hevességem miatt. Csendben pakoltunk rendet a szobában, mire végeztünk már Seoyul is útra készen volt, így nem is húztuk tovább az időt, megindultunk a lányom kedvenc pizzériája felé. Jungkook vezetett, én az anyósülésen ültem, Seoyul pedig kettőnk között hátul. A barátom anélkül nyúlt a rádióhoz, hogy megkértem volna rá, így az odafele út egészen jól telt, mert mind énekeltük a random számokat, amik következtek.

– Pénteken veszik le a gipszedet – szólaltam meg, amikor küldött értesítést a telefonom, hogy ne felejtsük el, hogy végre pénteken leszedik Seoyulról a már egyáltalán nem fehér gipszet.

– Komolyaaan? – pillantott fel rám, mire bólintottam egy hatalmasat.

Kivillantotta fogait és a kedve még jobb lett, mint eddig volt, bár eddig is olyan volt, mint egy duracell nyuszi. Ezek után viszont kénytelen voltam megfogni a kezét, mert nem akartam, hogy kirohanjon az útra, vagy mondjuk nekimenjen valakinek.

Én sem bírtam nem mosolyogni, mert igaz, hogy amikor velem volt Seoyul, akkor általában mindig jó kedve volt, de most mégis máshogyan viselkedett. Sokkal felszabadultabb volt és úgy éreztem, hogy egy kicsit megkönnyebbült, amiért az anyja egy ideig nem lesz mellette. Abban nem kételkedtem, hogy szereti-e, mert azért mégiscsak az édesanyjáról van szó, de az utóbbi időkben rendesen elfajultak a dolgok, így mellette nyilván nem merte elengedi magát, mert félt, hogy megüti. Hát, Jungkook és mellettem ettől nem kell félnie, ugyanis mi soha, ismétlem soha nem lennénk arra képesek, hogy kezet emeljünk rá. Egy kislányt alapból nem bántuk, arról pedig ne is beszéljünk, hogy mi van akkor, ha az a kislány történetesen a te vérszerinti lányod, mint ahogy ez Yuna esetében is volt.

– Mit mosolyogsz? – bökte meg az oldalamat Jungkook, amikor Seoyul azzal volt elfoglalva, hogy milyen pizzát is kérjen.

– Csak boldog vagyok – vontam meg a vállaimat, mire Jungkook is elmosolyodott.

– Végre már – mondta, én pedig helyeslően bólogatni kezdtem, mert az utóbbi időben sajnos nem járt ki nekünk egy cseppnyi boldogság sem.

– Végre már – ismételtem meg az általa mondottakat és vállára döntöttem a fejemet, kicsit sem törődve azzal, hogy a körülöttünk lévők mit szólnak ehhez.

◇ ♡ ◇

Sziasztok!
Nos, a sztori fény sebességgel halad a vége felé, ami miatt nagyon vérzik a szívem, mert nagyon-nagyon szerettem ezt a történetet is!🥺❤

De vannak ám még ötleteim, szóval nyugi, nem szabadultok tőlem! Egy újabb Jikook sztorit hozok majd nektek, ami bankrablós témát fog feldolgozni! Lesz benne sok izgalom, romantika és még sok más minden, szóval remélem ott is velem tartotok majd! ❤

Remélem tetszett a rész, további kellemes hetet mindenkinek! ❤