Jungkook szemszög:

Görcsösen szorítottam a székem kartámláit és idegesen ráztam a lábamat, miközben az orvost hallgattam, aki Seoyult röntgenezte és látta el azon a bizonyos napon, amikor Jimin arról sem tudott, hogy mi történt a lányával, csak azt, hogy kórházban van. Emlékszem, hogy mennyire ideges és zavarodott volt, amikor megjelent a folyosón és amíg ő kínokat élt át, addig Yuna bent üzletelgetett ezzel a férfivel, aki most éppen ellene tanúskodik. Mindent részletesen elmondott, hogy a röntgenfelvételből jól látható, hogy nem baleset volt Seoyul kéztörése. Elmagyarázta, hogy miért, majd meg is mutatta a röntgenfelvételen, hogy miért sem lehet szó szimpla balesetről, amit Yuna ügyvédje kitartóan állított. 

Ezután újra Yoon ügyvédhez került a szó, aki egyre többször ismételgette azt, hogy Seoyul az anyjával töltötte a legtöbb időt, rajta kívül más nem bánthatta a kislányt, mert Jimin minden alkalommal valakivel volt, amikor "baleset" történt. Ezután szót kért Min ügyvéd, aki el akarta terelni a szót Yunáról és újra Jiminről és rólam akart volna beszélni, de szerencsére feltett egy nagyon egyszerű kérdést neki Yoon ügyvéd, amivel sikerült belé fojtania a szót. 

– Ön szerint a homoszexualitás fontosabb vagy egy négyéves kislány családon belüli bántalmazása? – kérdezte kimérten, én pedig nem tehetek róla, elmosolyodtam, mert szerintem az összes ember ugyanazt tartotta fontosabbnak. A bántalmazás nagyobb bűn, mint a homoszexualitás, főleg, hogy normális bizonyítékot sem tudott felmutatni rólunk. 

Éreztem, hogy nyerni fogunk, egyszerűen Yoon ügyvéd túl alapos munkát végzett. Mindenen átmentünk egészen a gimnáziumtól kezdve, egyetlen kis mozzanatot sem hagytunk ki, mert ismerte Min ügyvédet és tudta, hogy amibe csak tud, beleköt majd. Most viszont belé fojtották a szót és kénytelen volt végighallgatni a bizonyítékokat Yuna ellen. Hátra volt még a videó felvétel arról, hogy Yuna megütötte Seoyult és arról sem esett még szó, hogy a kislány egy hónapon keresztül pszichológushoz járt, akinek sikerült a bizalmába férkőznie és kiszedni belőle mindent. Az ő szava fontos lesz, hiszen azért mégiscsak egy szakemberről van szó, aki nem hobbiból ment pszichológusnak. 

– Tisztelt bíró úr – köszöntötte Minah a bírót, miután kisétált Yoon ügyvéd mellé és magával vitte az egy hónap alatt készített jegyzeteit is és a fontos papírokat, amiknek fontos szerepe lesz majd gondolom a rövid beszéde alatt. – A nevem Kwon Minah és gyermekpszichológusként tevékenykedem szakmámban, idén lesz tizenhatodik éve. Yoon ügyvéd és Park Jimin augusztus tizenhatodikán keresett fel engem Park Seoyul érzelmi állapotának elsődleges megfigyelésben. Beavattak abba, hogy esetleges családon belüli erőszakról és súlyos testi sértésről lehet szó, így munkámat a megszokott odafigyeléssel végeztem el. A kislány eleinte elzárkózott előlem, hallani sem akart arról, hogy az apja nélkül esetleg kettesben maradjon velem, viszont a hetek elteltével sikerült egy olyan bizalmi szintre eljussak, amikor már válaszolt a feltett kérdéseimre. Először is azt szerettem volna megtudni, hogy valóban családon belüli erőszakról beszélünk-e vagy sem. Seoyul ezt sosem tagadta, akárhányszor rákérdeztem, nem mondott nemet, viszont eleinte még igent sem. Ugyanakkor a második héten ismét feltettem neki a kérdést, miszerint bántotta-e már valamelyik szülője, ő pedig egy bólintással támasztottá alá, hogy vagy az édesanyja vagy az édesapja tényleg kezet emelt rá. Egy játékkal szedtem ki belőle, hogy melyik félhez fűzi szorosabb kapcsolat, illetve, melyik féltől tart jobban. A kérdésem az volt felé, hogy melyik három szó jut először eszébe, amikor az édesanyjára, illetve édesapjára gondol. Idézem: az édesanyjáról a kiabálás, a rend és a szigor jutott eszébe, ezzel szemben az édesapjáról a nevetés, a nutella és az ölelés. Ebből következtettem arra, hogy innentől kezdve az édesanyja és a közte lévő kapcsolatra fektessek nagyobb figyelmet. Rengeteget beszélgettünk az utolsó pár napban, ezeket mind le is jegyzeteltem, majd ki is dolgoztam, hiszen csak kulcsszavakat tudtam leírni, olyan sok fontos információt osztott meg velem. Yoon ügyvéd által említett kéztörésről is mesélt, ami abból indult ki, hogy Seoyul véletlenül eltört egy poharat, Yuna pedig megvágta magát az összetakarításakor. Seo Yuna szándékosan törte el a mindössze négy éves Park Seoyul karját, mert nem fogadott szót neki. Továbbá arra is fény derült, hogy Yuna sokszor használt azonnal testi fenyítést, ahelyett, hogy szavakkal figyelmeztette volna a kislányt. Összességében azt tudom megállapítani, hogy Park Jimin egyszer sem emelt kezet a lányára, viszont Seo Yuna rendszeresen bántalmazta, miután Jeon Jungkook szakított vele. Véleményem szerint Yuna alkalmatlan a gyereknevelésre és érzelmileg labilis személyiségzavarral küzd, ami annyit jelent, hogy sokszor nincsen tudatában azzal, hogy mégis mit csinál, kiszámíthatatlanná válik és elveszti az önkontrollját. Köszönöm szépen. – hajolt meg, majd visszament a helyére, én pedig teljesen ledöbbenve bámultam magam elé, miután befejezte mondandóját.

Ezeket még én sem tudtam, sőt Jimin sem volt tisztában azzal, hogy mik történtek, amikor Minah és Seoyul kettesben voltak. Ezek szerint sikerült elérnie, hogy bízzon benne és majdnem mindent el is mondott neki. Hálás voltam a pszichológusnak, de rettenetesen, mert olyan szintű csendet varázsolt a teremben, hogy még a bíró sem tudott hirtelen megszólalni. A gyerekbántalmazást nagyon szigorúan veszik Dél-Koreában, szóval érthető volt, hogy miért fagyott meg a levegő a tárgyalóteremben. Yunára pillantottam, aki lehajtott fejjel ült és a lábát bámulta, pedig nagyon szerettem volna, ha rám néz és látja, hogy mekkora fölényben vagyunk most. Most nem ő diktál, most nem ő zsarol, most nem ő van fölöttünk, hanem mi. Egy jelentéktelen kis senki lett, akire a teremben lévők kilencven százaléka undorodva néz, amiért ilyen sok undorító dolgot képes volt véghez vinni a saját gyermekével. 

– Tisztelt, bíró úr... – szólalt meg Yoon ügyvéd, ezzel megtörte a beállt kínos csendet. – Egy utolsó bizonyítékom is van, ami az idáig mondottakat alátámasztja. Készült egy felvétel, amin Seo Yuna agresszívan bánik Park Seoyullal, aki a takarója alá bújik el a saját édesanyja elől, mert annyira fél tőle. 

A bíró bólintott, így Yoon a kivetítőhöz lépett és beindította azt a bizonyos titokban felvett videót, amin Yuna kezet emel Seoyulra. Annyiszor láttam már ezt a videót, viszont még mindig összeszorult a szívem, amikor belegondoltam abba, hogy szegény kislány mennyire tehetetlen volt az anyjával szemben. Szomorú, hogy az egykor megismert mindig vidám, angyali Yuna, egy ilyen szörnyeteggé változott, aki személyiségzavarral küzd és egyáltalán nem kiszámítható. 

– A felvételen jól látszik, hogy Seoyul berohan a szobájába, elbújik a takarója alá, Yuna pedig pár másodperccel később megjelenik és kirángatja a kislányt az ágyból, majd agresszívan kirángatja a szobából és egészen addig el sem engedi, amíg ki nem érnek a házból... – mondta Yoon, viszont Min idegesen szembe fordult vele és tiltakozni kezdett.

– Tiltakozom, bíró úr, ez személyi jogok sértése, ugyanis mi nem tudtunk a házban elhelyezett kamerákról! – háborodott fel, viszont hosszú perce ez volt az egyetlen alkalom, amikor meg tudott szólalni. 

– Igen, tisztában vagyunk azzal, hogy személyi jogok sértése, de kérdem én, hogy jelen helyzetben bárkit érdekel ez? Érdekel, miután alig pár perce hallhattuk részletesen azt, hogy Seo Yuna ki tudja, hogy mióta bántja a saját lányát, aki még javában fejlődik? Egy ilyen kiszámíthatatlan és beteg nő nem nevelhet tovább egyedül egy kislányt, mert még saját magára is veszéllyel van, nemhogy Seoyulra, aki az anyja ellen védtelen, mert csak négy éves. Szerintem felesleges tovább húzni az időt, hiába próbálja bárki is védeni Seo Yunát, felesleges, hiszen nem alkalmas többé az anya szerepre. Seoyulnak az apjához kell kerülnie, akit mindennél jobban szeret és akiről az ölelés jut eszébe, nem a szigor. Park Jimin mindennél jobban szereti a lányát és bármit képes lenne megtenni érte, mert ilyen egy rendes, normális és céltudatos szülő, nem olyan, mint Seo Yuna. Javaslom, hogy Park Seoyul felügyeleti joga innentől kezdve az édesapját, Park Jimint illesse, továbbá Seo Yuna érzelmileg labilis személyiségzavarának figyelembevételével, ne börtönbüntetést kapjon, hanem állapotának javulását figyelembe véve terápiás kezelést a Szöuli Shinree Pszichiátrián. Ennyit szerettem volna, köszönöm szépen! – hajolt meg Yoon ügyvéd, majd visszasétált Jimin mellé és leült a helyére. 

– Szüntet hirdetek – lendítette meg kalapácsát a bíró, Min pedig visszament Yuna mellé.

Jimin és Yoon ügyvéd azonnal hátrafordultak hozzám, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kellene mondjak. Teljesen sokkban voltam, meg kellett emésztenem az elmúlt órák történéseit és a hallott dolgokat, mert ezt a sok új információt egyszerűen nem bírtam feldolgozni. Közös megegyezéssel kimentünk egy kicsit levegőzni, mert muszáj volt egy kis friss levegőt szívjunk és Jiminre is ráfért már, mert fal fehér volt és attól féltem, hogy rosszul lesz. Alig aludt az elmúlt napokban, kávén kívül mást nem igazán vitt be a szervezetébe, szóval nagyon reméltem, hogy nem ájul el, vagy valami. 

– Azt a kurva, nem gondoltam volna, hogy ilyen kemény lesz – szólaltam meg, amikor leültünk az egyik kicsit távolabb lévő padra, ahol kicsit el tudtunk vonulni a többi embertől.

– Ne is mondd, úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban idehányhatok – temette arcát a tenyereibe, majd előrehajolt és két térdén támasztotta meg magát.

– Figyelj, Yoon ügyvéd még csak esélyt sem adott arra, hogy Min bármit is mondjon, szóval nem kell aggódj. Nagyon jó munkát végzett, le a kalappal előtte és Minahn is, mert fogalmam sem volt, hogy ennyivel hozzá tud majd járulni a perhez. – kezdtem simogatni a hátát, hogy egy kicsit megnyugtassam, már ha ez ilyen helyzetben lehetséges. 

– Nagyon hálás vagyok neki és igazából mindenkinek, aki ma csak egy kicsivel is hozzájárult ahhoz, hogy ne Yuna kerüljön ki győztesnek ebből az egészből – mondta, mire eleresztettem egy apró mosolyt és igazából én is teljesen így gondoltam. 

Egészen addig nem mentünk vissza az épületbe, amíg Yoon ügyvéd nem szólt nekünk, hogy folytatódik a per. Ismét görcsbe rándult a gyomrom, de most még sem éreztem olyan intenzíven, mint amikor először átléptem a bíróság bejáratának ajtaját. Visszaültünk ugyanoda, ahol a szünet előtt is ültünk. Jimin anyujára pillantottam, aki a jobbomon ült és szegény szerintem ugyanúgy izgulhatott, mint én. Rendesen meg is lepődtem, amikor nem csak a férje kezét szorította meg, hanem az enyémet is, de ez a döbbenet nem tartott sokáig, ugyanis a bíró besétált a terembe és elfoglalta a helyét. Minden szem rá szegeződött, senki sem szólt egy szót sem, mindenki kíváncsi volt arra, hogy mégis mi fog történni, hogy mégis hogyan döntött, Ha van benne legalább egy kis emberség, akkor már ő is belátta, hogy Yunánál nem maradhat Seoyul és Jiminhez kell, hogy kerüljön. 

– Az alperes, azaz Seo Yunát bűnösnek találtam családon belüli erőszakban, súlyos testi sértésben és kiskorú bántalmazásában, viszont érzelmileg labilis személyiségzavara miatt a börtönbüntetés helyett speciális terápiás kezelésekkel a Szöuli Shinree Pszichiátrián tölti le büntetését, amit állapotának javulása fog megszabályozni. Továbbá Park Seoyul felügyeleti joga innentől Park Jimint illeti. A tárgyalást ezennel berekesztem! – csapott egyet a kalapácsával a bíró, ami hangosan visszhangozni kezdett a helyiségben, ahol síri csend volt.

A fülem sípolni kezdett, szemeim hatalmasra tágultak és teljesen lefagytak. Akkor eszméltem csak fel, amikor Jimin szó szerint rám vetette magát és olyan szorosan kezdett ölelni, hogy alig kaptam levegőt. Ekkor nyertem vissza a hallásomat és tértem vissza a való életbe, hiszen eddig szerintem mondhatni sokkos állapotban ültem és próbáltam feldolgozni a hallottakat.

Nyertünk. 

Megnyertük a pert. Jiminé lett Seoyul felügyeleti joga, Yuna pedig pszichiátriára kerül a viselkedése miatt. 

Amikor tudatosult bennem, hogy tényleg sikerült, tényleg legyőztük Yunát és a nyomorék Mint, akkor hirtelen felkaptam Jimint és megpörgettem. Észre sem vettem, hogy időközben elsírtam magam, az tűnt fel igazából, hogy mindent rettenetesen homályosan látok. Ő is sírt, de most végre örömében tette ezt és nem azért, mert valami rossz történt. Én is ezért sírtam, Jimin anyja is ezért sírt és konkrétan mindenki megkönnyezte azt, hogy Seoyulnak végre olyan élete lehet, mint amilyet megérdemel. Az apjával, Seoyul végre akkor lehet az apjával, amikor csak akar és nem kell majd heteket várnia rá. Úristen, el sem hiszem, hogy végre végre a szenvedéseknek, a folyamatos vitáknak és a drámáknak. Megérte-e? Fogalmam sincs, de jelenleg úgy éreztem, hogy soha életemben nem voltam még ennyire vidám, mert végre valami igazán jó dolog történt, amiért sokat szenvedtünk és küzdöttünk, de meg lett a gyümölcse. 

– Köszönöm – suttogta Jimin a fülemben, amikor már mindketten kicsit lenyugodtunk. – Köszönöm, hogy mellettem voltál és, hogy nem hagytál magamra. Annyira hálás vagyok neked és annyira szeretlek, hogy nem bírom elmondani. Tényleg nagyon, nagyon, nagyon köszönöm! – mondta, mire muszáj volt elmosolyodjak, mert ezt már annyiszor megbeszéltük. 

– Én is nagyon szeretlek, Jimin. Most már tényleg minden rendben lesz. Ugye hiszel nekem? – kérdeztem tőle, mire heves bólogatásba kezdett. 

– Igen, hiszek neked, Jungkook – mondta, majd ismét magához ölelt és kicsit sem zavarta, hogy rajtunk kívül még hányan vannak a helyiségben. Most már igazából semmi sem számított csak az, hogy Seoyul végre olyan életet kap, amilyet érdemel és ott lesz mellette az apja, aki mindent meg fog majd tenni érte. És, hát én is ott leszek, mint második apuka és amiben csak tudom támogatom majd őket, mert mindketten leírhatatlanul fontosak nekem.