Jungkook szemszög:

Tudom, hogy az útra kellett volna koncentráljak, de miután Jimin felvette a telefont és hallottam a döbbenetet a hangján, valahogy képtelen voltam a vezetésre összpontosítani. Ezért is döntöttem úgy, hogy a legközelebbi leállónál félreállok, mert nem akartam, hogy a figyelmetlenségem miatt esetleg nekimenjünk valaminek.

– Te miről beszélsz, Yuna? – kérdezte a mellettem ülő, majd rám pillantott és láttam rajta, hogy mindjárt elbőgi magát. Gyorsan leparkoltam az út szélére, majd kikaptam a kezéből a telefont és a lehető legbunkóbban beleszóltam.

– Mi a fasz bajod van már megint?

– Hm? Jungkook? – kérdezte, hangján pedig hallani lehetett, hogy rendesen megleptem.

– Igen, mit akarsz? – sóhajtottam fel, majd a mellettem ülő térdére csúsztattam a kezem és apró köröket kezdtem rajzolgatni a nadrágján, mert láttam rajta, hogy nincs jól.

– Tisztában vagy azzal, hogy a drágalátos pasid veri a saját lányát? – kérdezte, mire összeráncoltam a szemöldökeimet. Ez meg miről beszél?

– Mi van? – horkantottam fel, viszont Yuna olya  magabiztosan szólalt meg, hogy mondandója végére majdnem elnevettem magam.

– Amikor tegnap megfürdettem este Seoyult, akkor fedeztem fel, hogy tele van ütésnyomokkal a felsőteste. Mivel Jiminnél aludt tegnapelőtt, így szerintem eléggé egyértelmű, hogy mégis kitől származnak a zöldes és lilás foltok.

– Komolyan azt gondolod, hogy Jimin akár csak egy ujjal is bántaná Seoyult? – kérdeztem tőle és nagyon koncentrálnom kellett arra, hogy ne szóljam el magam előtte, hogy már régóta tisztában vagyunk azzal, hogy ő veri a kislányt.

– Akkor adj rá magyarázatot, hogy miért néz ki így Seoyul teste! – förmedt rám.

– Te meg bizonyítsd be, hogy Jimin bántotta Seoyult – válaszoltam, azzal bontottam is a vonalat, mert feleslegesnek tartottam hallgatni a faszságait.

Nem értem, hogy mégis miért akarná Jimint beállítani bűnössé, amikor elméletileg kibékültek, ugyanis Jimin szakítottam velem, ahogy azt Yuna kérte. Most mégis azon van, hogy rosszat tegyen a volt férjének és börtönbe csukassa? Nem is értem, hogy ez egyáltalán hogyan jutott eszébe, de egy lépéssel előtte járunk, hiszen Yuna még akkor sem fog bizonyítékot találni Jimin ellen, ha minden követ megmozgat. Vele ellentétben nekünk bármikor kezünkbe csöppenhet a bizonyíték, ha elborul a feje Yunanak és kezet emel Seoyulra.

Behunytam a szemeimet, amikor a mellettem ülő Jiminre pillantottam, aki némán bámult maga elé, viszont könnyei folyamatosan potyogtak egymás után. Kicsatoltam a biztonsági öveinket, majd jeleztem neki, hogy szeretném, ha átülne az ölembe, mert úgy közelebb lennénk egymáshoz és nem kellene hajolgatnom a két ülés között, hogy egyáltalán elérjek az arcáig. Szerencsére nem állt ellen nekem, sőt konkrétan a karjaim közé menekült és olyan szorosan ölelt magához, mintha attól félne, hogy rajtam kívül más nem védheti meg. Nem értettem, hogy miért itatja az egereket, hiszen ebből Yuna nem kerülhet ki győztes félként, mert azzal ő és mi is tisztában vagyunk, hogy nem mi vagyunk a rosszak, hanem Seoyul anyja, aki minden bizonnyal teljesem begolyózott és nem látja át tisztán a tettei súlyait. Konkrétan a saját csapdájába sétált most bele, magának ásta meg a sírját, ami vagy egy börtönbe vezet, vagy egy elmegyógyintézetbe.

– Miért sírsz? – kérdeztem tőle, miután elhajolt tőlem és vörös, könnyes szemekkel pillantott rám. Letöröltem a néma sírásának nyomait és nyomtam mindkét felduzzadt szeme alá egy-egy apró puszit, mert azt akartam, hogy biztonságban érezze magát mellettem.

– Nem értem, hogy hogyan jutottunk el idáig – suttogta, majd szipogott egy hatalmasat. Előhalásztam neki egy zsepit a két ülés közül, ő pedig megköszönte, majd kifújta az orrát, hogy azért kapjon levegőt.

– Mármint?

– Egykor egy boldog család voltunk, most meg... most meg Yuna megpróbálja rám kenni, hogy verem a saját gyerekem, miközben ő emel rá kezet ki tudja, hogy egy nap mennyiszer. Ez annyira undorító és nem értem, hogy mi történt vele, mert a Yuna, akit én megismertem, az a jelenlegi énjének a teljes ellentéte volt. Most konkrétan bedilizett és ennek Seoyul issza meg a levét, aki csak szereti ezt a nőt és nem tud mit tenni a kialakult helyzet ellen. – sírta el magát ismét, de hiába esett nehezére beszélni, azért is végigmondta, amit szeretett volna. – Én meg mit csinálok? Várok a csodára, hogy Yuna egyszer valamelyik kamera előtt üsse meg a lányomat, hogy legyen ellene bizonyítékunk. Undorító vagyok, hogy a saját lányomat nem bírom megvédeni! – döntötte a fejét a mellkasomnak és olyan keservesen sírt, mint talán még soha.

Egyrészt örültem neki, hogy végre elmondta, hogy mi bántja a lelkét és teljesen megnyílt nekem, másrészt viszont az őszinte, ugyanakkor kétségbeesett szavai hallatán, majd meg szakadt a szívem. Nincsen gyerekem, ez miatt pedig száz százalékban át sem tudom érezni a helyzetet, de még így is rohadtul szívemen viselem az ügyet, hiszen tudom, hogy Jiminnek mennyire fontos Seoyul. Mondhatni kívülállóként is teljesen kikészülök, ha csak arra gondolok, hogy Yuna becsavarodásának mindössze egy négy éves kislány issza meg a levét, akinek az egészhez konkrétan semmi köze sincs, csak éppen rosszkor van rossz helyen. Viszont azzal tisztában vagyok, hogy Jimin sem tehet erről, hiába okolja magát az egész helyzetért. Ő csak jót akar a lányának és megértem, hogy miért van ki ennyire azért, hogy Seoyult "csalinak" használjuk Yuna ellen. Viszont más választásunk nincsen, máshogy nem lenne esélyünk ellene, mert arra nem látok sok esélyt, hogy előttünk emelne kezet a kislányra.

– Nem vagy undorító, Jimin, kérlek ilyenre még csak gondolj, jó? – fogtam arcát két tenyerem közé és igyekeztem határozottan beszélni, mert száz százalékban meg akartam nyugtatni és azt akartam, hogy ne legyen ilyen véleménnyel saját magáról, mert egyáltalán nincsen igaza.

– Az agyam kilencven százaléka ilyesmi gondolatokkal van tele – nyelt egy aprót, mire nyomtam egy puszit a szájára, hogy csendben maradjon.

– Te... – pusziltam meg ismét az ajkait – vagy... – majd ismét megpusziltam és minden egyes szavam után megismételtem ezt az apró gesztust, mert így hozzáfűzni sem tudott a mondanivalómhoz, plusz reméltem, hogy hinni fog nekem. – a... legcsodásabb... ember... akit... csak... ismerek... Park... Jimin! – nyomtam egy hosszabb csókot ajkaira, mielőtt még messzebb hajoltam volna tőle. – Egy lépéssel Yuna előtt állunk, szóval nem tud győzni ellenünk, ugye ezzel te is tisztában vagy?

– Aha – bólintott egyet, mire elmosolyodtam és megcirógattam az állát.

– Tudom, hogy mennyire nehéz tétlenül ülni, de hidd el, hogy meg lesz a várakozás gyümölcse.

– Ugye velem maradsz? – kérdezte, miközben a pólómat gyűrögette.

– Természetesen, ez nem is kérdés – vágtam rá azonnal, mire sikerült kicsaljak belőle egy apróbb mosolyt.

Ezek szerint hatásosak voltak az apró puszijaim, mert már nem sírt és nem is könnyezett. Ha kell, akkor akár ezerszer is elmondom neki egy nap, hogy mennyire csodálom és egyáltalán nem undorító, mint ahogyan azt ő állítja. Nehéz időszakon megyünk át, de úgy érzem, hogy miután végre elvesszük Yunatól Seoyult, minden rendben lesz és végre Jimin élete is visszaáll a normális kerékvágásba.

Nem tudom, sokszor eszembe jutott már, hogy mi lesz, ha ennek az egésznek vége. Seoyul Jiminhez kerül, ez természetes, de velem mi lesz? Én is képben maradok, vagy nem kellek már oda? Nem tudom, hogy Seoyulnak milyen gyerekkora lenne, ha két "apuka" mellett nőne fel, mert ugye minden gyermeknek szüksége van egy anyukára és egy apukára, amit mi ketten sajnos képtelenek lennénk biztosítani a kicsinek, bármennyire is szeretnénk. Erre még egyszer sem mertem rákérdezni Jiminnel, mert a lánya sorsa sokkal fontosabb, mint a mi kapcsolatunk és nem akarom még ezzel is terhelni, hiszen mostanában így is van elég baja.

– Nálam alszol ma? – kérdezte, mire azonnal bólintottam egyet, hiszen nem is mertem volna egyedül hagyni éjszakára, nehogy ismét depresszióba essen, mert így nehéz kiűzni belőle a negatív gondolatokat.

– Na, menjünk, mert kezdek éhes lenni – nyomtam egy apró puszit a szájára, viszont Jimin nem elégedett meg ennyivel, ezért amikor elhajoltam tőle, mohón hajolt utánam és szüntette meg a közöttünk lévő távolságot.

Egyikünk sem kapkodott, ez a gyengédség pedig bizsergést váltott ki belőlem és megtelítette az egész testemet forrósággal, amire csak is az ölemben ülő képes. Imádom, hogy a teste minden egyes alkalommal ennyire intenzíven reagál az enyémre és ajkaink is mindig megtalálják a közös hangot. Mintha egymásnak lettünk volna teremtve, ez pedig egyben rettenetesen bejött, ugyanakkor meg is rémisztett, mert sosem gondoltam volna, hogy valakitől ennyire függeni fogok és azt sem, hogy lesz olyan ember az életemben, akiért bármire képes lennék. Nos, Jimin határozottan elfoglalta ezt a helyet az életemben és nem is tudom elképzelni az életem nélküle, mert egyszerűen nincsen Jeon Jungkook, Park Jimin nélkül.