Jungkook szemszög:

Olyan hangosan csaptam be magam után a szobám ajtaját, hogy meg sem lepődtem volna, ha tokostól kiszakad a helyéről. Nem értettem, hogy Jimin miért ennyire távolságtartó velem, de azt hittem, hogyha megteszem a kezdő lépést, akkor nem marad továbbra is olyan rideg, viszont arra egyáltalán nem számítottam, hogy elutasít. Hiába állt elő magyarázattal, attól még nem értettem egyet vele és azt sem tudtam hova tenni, hogy miért nem akar Yunán és Seoyulon kívül mással – jelen esetben magával – is törődni. Nekem szükségem volt rá, neki pedig rám, de még sem engedi, hogy újra olyan legyen a kapcsolatunk, mint a szakításunk előtt. Ez egyben elszomorított, viszont rettenetesen fel is idegesített, mert úgy éreztem, mintha csak kihasználná azt, hogy jószívű vagyok és ha csettint egyet, akkor azonnal megyek és megteszem, amit kér. De, hát nem múlhattak el csak úgy az érzései pár hét alatt, igaz? Ha nem szeretne, akkor nem fogadná el a segítségemet és nem avatott volna be az egész tervébe, ebbe száz százalékosan biztos vagyok! Nem, igazából már semmiben sem vagyok biztos...

Vettem egy mély levegőt, majd elterültem az ágyamon és tenyereimbe temettem az arcom. A hetek elteltével egyre szarabbul éreztem magam, hiszen Jiminen kívül egyszerűen képtelen voltam másra gondolni. Ez a munkámon is meglátszott, mert teljesen szétszórt voltam és azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem. Le is csesztek, szóval össze kellett kapjam magam, mert nyilván nem díjazták, hogy úgy viselkedek, mint egy élő hallott, aki testben ugyan ott van, viszont lélekben teljesen máshol jár. Bárcsak sikerült volna összeszednem magam... De nem ment, ha Mijoo nem tartotta volna bennem minden nap a lelket, akkor fogalmam sincs, hogy mi történt volna velem. Határozottan nem tett jót, hogy találkoztam Jiminnel abban a pizzériában, hiszen még nagyobb lett a seb, ami már kezdett volna összeforrni. Azóta pedig együtt töltöttünk egy éjszakát, viszont hiába aludtunk egy szobában, úgy éreztem, mintha felhúzott volna egy falat közénk. A mostani elutasítása pedig csak hab volt a tortán, az a hangya nagyságnyi remény pedig kezdett végleg megszűnni. Rettenetesen szükségem volt rá, üresnek éreztem magam nélküle, nem volt kedvem semmihez, csak is arra vágytam, hogy átölelhessem, megnyugtathassam és végre valahára ismét megcsókolhassam. De ma a tudtomra adta, hogy neki ezekre nincsen szüksége, így úgy néz ki, hogy még egy jó darabig sóvároghatok utána, már ha a jövőben egyáltalán folytatni akarja a kapcsolatunkat, amit muszáj volt megszakítanunk.

Úgy döntöttem, hogy elkezdem beállítani a gépemet, mert azzal, hogy ismét csak Jiminen agyalok, rontok a helyzeten és megint depresszióba esek, Mijoo pedig jöhet és addig baszogathat, amíg ismét embernek nem érzem magam. Nem volt olyan bonyolult beállítani, hogy megjelenjenek a gépemen a felszerelt kamerák, hiszen az egyik boltos is elmondta, plusz kaptunk útmutatót, amit amúgy sosem olvasok el, de most úgy döntöttem, hogy követem az utasításokat, mert akkor biztosan nem rontok el semmit. Hallottam, hogy nyílik a szobám ajtaja, viszont szándékosan nem néztem oda, mert haragudtam Jiminre, amiért lekoppintott.

– Sikerül? – kérdezte, mire bólintottam egyet, de továbbra sem néztem rá, hanem direkt ignoráltam. – Akkor jó – mondta, majd leült mellém az ágyamra és némán figyelte, ahogy szerelem a gépem.

Kevesebb, mint negyed óra múlva már mind a hét kamera felvétele látható volt a gépemen, én pedig elégedetten dőltem hátra, mert nem csak azért örült a fejem, hogy sikerült megcsináljam a gépem, hanem azért is, mert mindegyik kamerát sikerült úgy felszereljük, hogy a helyiségek gond nélkül láthatóak legyenek.

– És akkor jelezni fog, ha mozgást érzékel? – kérdezte tőlem Jimin, mire megvontam a vállaimat és kezembe vettem a használati utasítást.

– Elvileg igen – bólintottam egyet, amikor megtaláltam a szövegben a keresett részt. – De bármikor visszanézhetjük a felvételeket, ha szeretnénk.

– Király – sóhajtott fel, majd a térdén kezdett dobolni az ujjaival, ameddig én elpakoltam a papírokat az íróasztalom legfelső fiókjába, hogyha majd esetleg kellenének, akkor kéznél legyenek.

Miután végeztem szembefordultam vele és zsebre dugtam a kezeimet, hogy ezzel is magamra vonjam a figyelmét, mert eddig a szőnyegemet tanulmányozta. Rám pillantott eleresztett egy apró mosolyt, megköszönte, hogy segítek neki és azt is, hogy az én gépemről figyelhetjük majd Yuna házában történteket. Szokásom híven közöltem vele, hogy nem kell megköszönnie, mert szívesen segítek neki, hiszen én sem akarom, hogy Seoyul úgy nőjön fel, hogy rendszeresen bántalmazza az anyja.

– Akkor szerintem mára ennyi volt. Ha megkérlek, akkor haza viszel? – kelt fel az ágyamról, bólintottam egyet, még ha eszem ágában sem volt hazavinni őt. Most még nem mehet el, mert... mert támadt egy remek ötletem, amit hamarosan ki is szeretnék próbálni.

Megindult az ajtóm felé, viszont mielőtt kinyithatta volna azt, a lábammal megakadályoztam. Kérdőn fordult felém, hogy még is mi a fenét csinálok, de szándékosan nem mondtam egy szót sem, ugyanis úgy döntöttem, hogy inkább cselekszem, mintsem beszélek, mert az a konyhában sem jött be. Közelebb léptem hozzá, így teljesen az ajtómnak passzíroztam, szerencsétlen még mozdulni sem tudott rendesen. Nem bántam, mert pontosan az volt a célom, hogy olyan közel kerüljek hozzá, amennyire csak tudok. Először mondjuk az volt a tervem, hogy a fal és közém szorítom be, de mivel az ajtó közelebb volt, így arra esett a választásom.

– Ju... Jungkook – motyogta a nevemet, miközben rettenetesen zavarba jött közelségem miatt. – Mit csinálsz? – kérdezte, majd oldalra fordította a fejét, hogy arcunk ne legyen annyira közel egymáshoz. 

– Meg akarlak csókolni, Jimin – suttogtam. – Vágyom az érintéseidre, hallani akarom, ahogy a nevemet nyögdécseled és azt szeretném, ha végre a szívedre hallgatnál és nem az eszedre. 

– Már... már megbeszéltük a konyhában, hogy nem tudok.. – motyogta, viszont a szavába vágtam, mert nem akartam másodjára is hallani, hogy Yunán és Seoyulon kívül mással nem tud jelenleg törődni. 

– Akkor állíts meg – nyúltam az állához, majd ellenkezése ellenére is az arcom felé fordítottam a fejét, hiszen eddig még csak véletlenül sem nézett rám. – Mondd azt, hogy nem akarod, hogy megcsókoljalak és nem fogom megtenni. Sőt, addig nem teszem meg, amíg arra nem kérsz, jó? – nyeltem egy aprót, majd a ajkaira pillantottam és csak imádkozni tudtam, hogy ne állítson le. Ha megint elutasítana, akkor szerintem sírva rohannék át Mijoohoz és részletezném neki, hogy mennyire szerencsétlen vagyok.

–Kook... – motyogta, viszont kezeit a csípőmre csúsztatta és egyetlen jelét sem mutatta annak, hogy nem akarná, hogy megcsókoljam. 

– Kérlek, ne állj nekem többé ellen – suttogtam, amikor már összeértek az ajkaink és meglepetésemre Jimin ahelyett, hogy leállított volna, bólintott egy aprót.

Ajkaimat az övéinek nyomtam és nem tehetek róla, de felnyögtem, amikor tudatosult bennem, hogy nem állított le és nem akarta, hogy soha többet ne érjek hozzá. Végignyaltam alsó ajkán, majd azonnal elmélyítettem a csókot, hiszen ekkor már biztos voltam benne, hogy nem fog leállítani és ő is pontosan annyira vágyott erre, mint amennyire én, csak ő próbálta leleplezni. Ujjait azonnal bevezette a pólóm alá és körözni kezdett felhevült bőrömön, én pedig úgy éreztem, hogy végre újra élek. Csak erre volt szükségem, csak Jiminre volt szükségem, hogy ne érezzem magam élettelennek és szerencsétlennek. 

– Sajnálom – hajolt el tőlem Jimin és csak ekkor tűnt fel, hogy szemei könnyektől csillognak. – Sajnálom, hogy a makacsságom miatt kellett ennyit szenvedned.

– Ne most, jó? – töröltem le hüvelykujjaimmal a könnyeit, amik időközben sikeresen utat törtek maguknak. – Majd utána megbeszéljük – suttogtam és azonnal megcsókoltam őt, hogy még véletlenül se tudjon válaszolni nekem. 

Most én voltam az, aki pólója alá vezettem a kezeimet, viszont én nem cirógatni szerettem volna őt, hanem megfosztani a felesleges ruhadarabjától. Nem szólt semmit, amikor pólója szegélyéhez vezettem a kezeimet, sőt ő volt az, aki elhajolt tőlem, majd felemelte mindkét karját, hogy könnyebben levegyem róla a pólóját. Mikor ismét megszűnt közöttünk a távolság és heves csókcsatába kezdtünk, hátrálni kezdtem az ágy felé, majd amikor nekiütköztem a szélének, fordítottam a helyzetünkön, így Jimin volt az, aki előbb vízszintesbe érkezett. Levettem magamról a pólómat, mielőtt még fölé másztam volna és a földre hajítottam. Beharapott alsó ajakkal figyelte, amint rámászok az ágyra és feje két oldalán megtámaszkodok. 

– Imádom, amikor így nézel rám – eresztettem el egy őszinte mosolyt, majd végigvezettem hüvelykujjamat ajkain.

– Hogyan? – kérdezte nagyokat pislogva, szerintem szándékosan húzva az agyamat.

– Vággyal teli szemekkel, ugyanakkor ártatlanul és ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy óvatosan bánjak veled és ne siessem el a dolgokat, vagy tépjem le rólad a nadrágod és térjek azonnal a lényegre. – villantottam ki a fogaimat, majd végigvezettem felsőtestén az ujjaimat és csak akkor állítottam meg, amikor nadrágja gombjához értem.

– A másodikra szavazok – szólalt meg, mire helyeslően hümmögni kezdtem. 

– Oké, igazából meggyőztél – gomboltam ki azonnal a nadrágját, majd miután a földre dobtam azt és az alsóját is, magamról is levettem a még rajtam maradt farmert és bokszert.

Amikor ismét megcsókoltam, agyam teljesen kikapcsolt és csak is azzal tudtam törődni, hogy Jiminnek örömet okozzak és legalább pár percre is, de levegyem azt a hatalmas terhet a vállairól, amikor nem hagyják nyugodni és igazán boldoggá tegyem. Plusz rám is rám férne már egy kis lazítás, mert mióta szétmentünk, azóta egyetlen nyugodt percem sem volt. Gyorsan elővettem a síkosítót az ágyam mellett lévő éjjeliszekrényből, majd jeleztem Jiminnek, hogy húzza maga alá a lábait, hogy könnyebben hozzá férhessek. Izgult, látszott rajta, de a vágy szerintem erősebb volt, hiszen mindketten ugyanazt akartuk szerintem azóta, mióta megtörtént a szállodai szobánkban. Megcsókoltam, ezzel próbáltam egy kicsit elterelni a figyelmét, plusz nem akartam azért még sem annyira elsietni a dolgokat, mert azért mégiscsak ez lesz a második alkalmunk. Még akkor sem hajoltam el tőle, amikor az egyik ujjamat már benedvesítettem és igyekeztem vigyázni rá, mert nem akartam fájdalmat okozni neki. Amikor belényomtam az első ujjamat vett egy mély levegőt, de nem mutatta jelét annak, hogy rossz lenne, ezért azonnal a második ujjamat is használatba vettem. Ekkor már nyögött egy apróbbat, ezért pár percig még nem nyomtam belé a harmadik ujjamat is, csak akkor amikor már az izmait egyáltalán nem feszítette be. 

– Nagyon szeretlek, ugye tudod? – hajoltam el tőle annyira, hogy ezt megkérdezzem tőle.

– Én is nagyon szeretlek téged – motyogta, majd játékosan megharapta alsó ajkamat és meg is húzta azt, miközben a reakciómat nézte. Oké, nagyon hiányzott már ez a Jimin és nem tudom eldönteni, hogy a játékos vagy a romantikus énjét szeretem jobban. Azt hiszem, hogy lehetetlen lenne választani, mondjuk nem is akarok, mert a lényeg, hogy most itt van velem és végre nem áll már többet ellen nekem.

Az ágy végébe dobtam a síkosítót, majd lábai közé helyezkedtem és nem is húztam már tovább az időt, hiszen minél hamarabb érezni szerettem volna őt. Felgörgettem magamra az óvszert, amit időközben kiszedtem a fiókból, majd nyomtam egy puszit a homlokára és előre nyomtam a csípőmet. Egyszerre nyögtünk fel, nem tudtam eldönteni, hogy a fájdalom vagy az élvezet miatt, de én határozottan azért, mert végre ismét közel érezhettem magamhoz. 

– Basszus... – nyögtem fel, amikor megmozdítottam a csípőmet és Jiminből kiszakadt az eddigieknél is hangosabb nyögés. 

Hallani a nevemet Jimin szájából, miközben éppen végtelen öröm veszi át az irányítást a teste felett, felér mindennel. Az elmúlt hetek szenvedései ha nem is véglegesen, de egy kisebb időre megszűntek és helyüket átvette a leírhatatlan gyönyör, amire mindkettőnknek szüksége volt már.  Egyre gyorsabb tempót diktáltam, amikor már megszokta a helyzetet és nyakára tapasztottam ajkaimat, hogy apró puszikkal kényeztethessem ott is. Azt akartam, hogy érezze, én mindig mellette állok majd, még ha ő ezt nem is akarja és azt is szeretném, ha tudná, hogy őt mindig is előnyben részesítettem magammal szemben és most is ez van. Ha ő nem akarta volna, hogy lefeküdjünk, akkor én bármennyire is szerettem volna, nem erőltettem volna rá. Ha most leállítana, akkor szó nélkül leállnék, mert azt akarom, hogy elsősorban neki legyen jobb, ne nekem. 

– Kérlek, kérlek ne haragudj rám – nyöszörögte, amikor már közel járhatott a gyönyör kapujához.

– Miért haragudnék? – kérdeztem tőle, miközben nyomtam egy puszit a kulcscsontjára.

– Mert önző voltam – nyelt egy hatalmasat, majd belemarkolt a vállamba és összeszorította a szemeit. – Igazad volt, szükségem van rád és neked is rám. Nem éri már meg tovább ellenállni. – szorította össze a fogait, majd összeszorította izmait és közölte velem, hogy mindjárt elmegy.

– Itt vagyok, mindig itt leszek neked, Jimin – suttogtam a fülébe, mire kirázta a hideg és ez volt a végszó, ugyanis izmait még jobban befeszítette, majd a nevemet mondogatva adta át a testét a gyönyörnek. 

Ettől a látványtól én sem bírtam tovább, a nyakába csókolva mentem el én is, miközben ismét elmondtam neki, hogy mennyire szeretem. Szorosan átölelte a derekamat, amikor még rajta feküdtem, hiszen nem volt erőm lemászni róla, szóval fogalmam sincs, hogy meddig, de próbáltuk rendezni a vonásainkat és levegőhöz jutni. Miután összegyűjtöttem annyi erőt, hogy kihúzódjak belőle, letöröljem az élvezetének nyomait és kidobjam az óvszert, mellette telepedtem le, majd hagytam, hogy mellkasomra feküdjön és amilyen erősen csak tudjon, átöleljen és hozzám bújjon. Magunkra húztam a takarómat, mert nem akartam, hogy megfázzon, majd nyomtam egy puszit a homlokára és nem tehetek róla, de a mosolyt egyszerűen nem lehetett levakarni az arcomról. Annyira örültem, hogy végre sikerült leromboljam a falat, amit közénk épített.

– Itt aludhatok? – kérdezte, mire bólintottam egy aprót, majd a takaróm alatt összekulcsoltam az ujjainkat.  

– Annyira vártam már, hogy feltedd ezt a kérdést – mondtam mosolyogva. – Nem akartam én megkérni, hogy maradj. 

– Semmi pénzért nem mennék most el innen – pillantott fel rám, majd megpuszilta az államat, hiszen a számat nem érte el a póz miatt.

– Pontosan ezt szerettem volna most hallani – emeltem számhoz az összekulcsolt ujjainkat, majd nyomtam a kézfejére egy apróbb puszit.