– Vigyázz magadra, kincsem! Ma anya jön érted, de holnap én, jó? – simítottam ki Seoyul arcából a haját.

– Jó – bólintott egyet, viszont látszott rajta, hogy valami bántja.

– Mi a baj?

– Ugye nem veszekedtek többet Kook bácsival? – hajolt egy kicsit közelebb hozzám, hogy az említett – aki mellettünk állt – ne hallja a szavait.

– Nem fogunk – mosolyodtam el.

– Akkor jó! Hiányzott nekem.

– Nekem is hiányzott, de egyelőre anyának erről egy szót se szólj, okéka? Ne említsd neki Jungkookot, mert mérges lesz. – mondtam neki, mire úgy csinált, mintha becipzározta volna a száját, a kulcsot pedig átadta nekem.

– Nem szeretem, ha anya mérges – motyogta.

– Én sem szeretem, de anyádat mostanában nagyon sok stressz éri, ezért ilyen sokszor mérges.

– Azért bánt engem? – kérdezte, viszont ekkor szemei hatalmasra tágultak és szája elé kapta mindkét kezét.

– Tessék? Yuna bánt téged, amikor mérges? – pislogtam nagyokat, viszont Seoyul nem válaszolt semmit, csak fogta magát és beszaladt a terembe, ahol a csoporttársai már vártak rá és hiába szólítottam a nevét, nem jött vissza. – A kurva életbe... – morogtam, összeszorítottam a fogaimat, majd elszámoltam magamban tízig, mert nem akartam semmit sem szétverni magam körül, de most aztán nagyon közel voltam ahhoz, hogy teljesen kiboruljak.

– Mi az? – lépett hozzám közelebb Jungkook, amikor realizálta, hogy valami nincsen rendben.

– Seoyul konkrétan most vallotta be nekem, hogy veri az anyja – sziszegtem és már csak a gondolattól is hányingerem lett.

– Gyere, menjünk és vegyük meg a szükséges eszközöket – ragadta meg a csuklómat, majd az óvoda bejárata felé kezdett húzni.

Alsó ajkamat harapdálva bámultam az utat, miközben azon agyaltam, hogy mégis hova kellene eldugni a kamerákat úgy, hogy senkinek ne tűnjön fel. A nappaliba, a konyhába, a fürdőbe, Yuna szobájába és Seoyul szobájába mindenképp kell majd rakni, de szívem szerint még a folyósra is szerelnék egyet, csak az a baj, hogy ott sehova sem tudnánk elbújtatni, ugyanis a fal csupasz, egy kép sincs a falon és még virágok sincsenek, hogy esetleg azok mögé lehessen dugni.

– Meddig dolgozik ma Yuna? – kérdezte Jungkook megtörve a kellemetlen csendet, ami beállt közénk.

– Minden nap kettőkor végez, szóval gondolom ma is akkor fog – pillantottam rá, mire bólintott egyet.

– Akkor gyorsan megvesszük a dolgokat, utána felszereljük és már kész is.

– Te tudod, hogy hogyan kell kamerát felszerelni? – kérdeztem tőle, mire eleresztett egy kínos mosolyt.

– Nem igazán, de most majd alkalmunk lesz begyakorolni!

– Ez igazán biztató – sóhajtottam fel, de azért muszáj volt elmosolyodjak. Ezek szerint Jungkook képes lenne miattam megtanulni, hogy még is hogyan kell kamerákat felszerelni?

Alig öt percen belül megérkeztünk egy műszaki boltba. Sajnos nagyon nem értettem az ilyen dolgokhoz, ezért mindent Jungkookra bíztam. Ő beszélt az egyik ott dolgozóval, hogy még is mit ajánl a legjobban nekünk, majd olyan jól megtalálták a közös hangot, hogy el is magyarázta, hogy hogyan tudnánk a leggyorsabban felszerelni a kért kamerákat. Kevesebb, mint fél óra múlva már úton voltunk Yuna háza felé, viszont koránt sem volt olyan nyugodt a hangulat, mint a boltba menet. Izgultam, hogy vajon sikerül-e jól felszerelnünk és elrejtenünk a kamerákat, illetve a későbbiek miatt is görcsben állt a gyomrom. Azt akartam, hogy sikerüljön a tervünk és legyen végre bizonyítékunk Yuna ellen. Nem akartam, hogy Seoyul továbbra is vele éljen, azt akartam, hogy velem és Jungkookkal legyen, mert mi még akkor sem emelnénk rá kezet, ha kényszerítenének. Annyira rossz volt, hogy minden azon múlik, hogy sikerül-e lencsevégre kapnunk azt, ahogy a volt feleségem éppen a kislányomat bántja. Undorodom az egész helyzettől és attól félek, hogy elrontom majd a színészkedést és Yuna valahogy rájön arra, hogy szervezkedünk a háta mögött. Nem szeretnék semmit sem elrontani, viszont már most akkora nyomás van rajtam ezzel az egésszel kapcsolatban, hogy előre félek mi lesz, ha már élesben megy majd az egész.

– Itt vagyunk – szólalt meg Jungkook, én viszont csak ekkor vettem észre, hogy már a motor sem megy.

– Ja, jó – eresztettem el egy kínos mosolyt, majd a biztonsági övem csatjához nyúltam, hogy kicsatoljam magam, viszont a mellettem ülő a kezemre csúsztatta az övét és nem engedte, hogy elvegyem onnan a kezem.

– Nem kell izgulj, megoldjuk a kamerákat – mondta, mire bólintottam egy aprót. Szívem szerint kihúztam volna a kezem a keze fogságából, mert nem tartottam jó ötletnek, hogy egymáshoz érjünk, csak hát ő sokkal erősebb volt, mint én, ezért inkább meg sem próbálkoztam ezzel a művelettel.

– Tudom – válaszoltam, bár még én magam sem tudtam, hogy mit is kellene várjak ettől az egésztől.

– Akkor meg ne lógasd az orrod, mert éppen azon dolgozunk, hogy lebuktassuk Yunat és Seoyulnak a lehető legjobb legyen! – villantotta ki fogait, ettől pedig egy kicsit jobb kedvem lett. Jungkooknak valahogy mindig sikerül elérnie, hogy ne érezzem magam a béka segge alatt.

– Jó, menjünk – eresztettem el egy mosolyt, mire elengedte a kezemet. Ezek szerint ez volt a terve? Azt akarta, hogy mosolyogjak? Hát, sikerült neki, bár fogalmam sincs, hogy mégis hogyan csinálja.

Jungkook hozta a hatalmas dobozt, amiben a kamerák voltak, én pedig a kábelekért és az ajtó nyitásért, illetve zárásért voltam felelős. Tudtam, hogy nincs otthon Yuna, mégis remegtek a kezeim és féltem attól, hogy lebukunk, hiába volt egy egész délelőttünk hibátlan munkát végezni.

– Oké, kezdjük akkor az emeleten, utána pedig haladunk a bejárat felé, mit szólsz hozzá? – indult meg a lépcső felé, én pedig miután hatodjára is leellenőriztem, hogy tényleg bezártam az ajtót, utánamentem.

– Segítsek vagy inkább csak hagyjalak dolgozni? – kérdeztem tőle, hiszen szerintem ő is tisztában volt vele, hogy még soha életemben nem csináltam ilyesmit. Mondjuk ő sem, de azért ő még is csak jobban érthet az ilyenekhez, mint én.

– Te találd ki, hogy hova dugjuk a kamerákat, én pedig felszerelem őket, jó? – pillantott rám, mire bólintottam egyet és már is Yuna szobájába mentem, hogy lehetséges helyet keressek a kamerának.

A szekrény tetején lévő virágra esett a választásom, bár először a polcra gondolom, de mivel oda eléggé sokszor pakol, így az kiesett és maradt a szekrény teteje. Ahhoz képest, hogy Jungkook még sosem csinált ilyet, alig öt perc alatt felszerelte a kamerát, én pedig a rá csatlakoztatott laptopon figyeltem, hogy mit is látunk azon keresztül. Miután a lehető legjobban eldugtuk, az irányt is beállítottuk és addig mozgattuk, amíg az egész szoba nem volt látható rajta. Ezután Seoyul szobájába mentünk, ahol a fogas mögé rejtettük a kamerát, ahol pont eltakarta a sötétítő függöny, ami sosincs behúzva, mert Seoyul fél teljes sötétségben aludni. A kislányom szobája után a fürdő következett, ahol a bojler mögé rejtettük a kamerát, ahol nem észrevehető és vizes sem lehet, ha mondjuk valaki tusol. Ezzel végeztünk is az emelettel, majd jöhetett a földszint, ami fontosabb volt, hiszen itt sokkal több időt töltenek, mint fent. A konyhával kezdtük, mert az a legkisebb, majd utána következett a nappali, ahova a biztonság kedvéért kettőt is elrejtettünk, mert nagyobb helyiségről volt szó. Ezen kívül már csak az előszoba maradt, ahol a rengeteg kabátnak, esernyőnek és egyéb ruhadaraboknak köszönhetően úgy eldugtuk a kamerát, hogy messziről nézve még én sem találtam, pedig tudtam, hogy hova tettük. Fél tizenkettőre kész voltunk mindennel, viszont a biztonság kedvéért azért még párszor körbejártuk a házat és leellenőriztük, hogy biztosan jól rejtettük-e el a kamerákat és azokkal jól belátjuk-e az adott helyiséget. Délben végeztünk hivatalosan is, a biztonság kedvéért – na meg a paranoiám miatt – azonnal elhagytuk a házat és Jungkookhoz mentünk, mert nála lesz beállítva, hogy a gépén látható legyen az összes kamera. Először az én gépemre akartam, hogy beállítsuk, de hamar lebeszélt róla, ugyanis én szinte minden nap találkozok az ex feleségemmel és a lányommal is, aztán lehet, hogy véletlen meglátták volna, mi pedig lebuktunk volna. Viszont Jungkook nem találkozik Yunaval és Seoyullal sem, ezért neki nem kell attól félnie, hogy meglátják.

– Kérsz valamit inni? – kérdezte tőlem, amikor már nála voltunk és éppen a konyhába telepedtünk le.

– Elfogadok egy pohár vizet – dőltem neki a konyhapultnak. – Apud merre van?

– Szerintem a temetőben – mondta, mire bólintottam egyet és már meg is bántam, hogy megkérdeztem tőle.

– Oh, értem – nyeltem egy aprót, majd lehajtottam a fejemet és csak reménykedni tudtam benne, hogy nem hoztam kellemetlen helyzetbe a kérdésemmel.

– Nem kell életünk végéig elkerülni az anyámmal kapcsolatos dolgokat – lépett elém, mire felpillantottam rá, hiszen lábait elnézve elég közel állt meg hozzám. – Meghalt, fáj és rettenetes hiányzik, de nem szomorúan szeretnék rá visszaemlékezni, hanem vidáman és szeretetteljesen.

– Ez teljesen érthető, Jungkook – bólintottam egyet, viszont olyan rettenetesen közel volt hozzám, hogy a vészjelző bekapcsolt és azonnal messzebb akartam kerülni tőle. – Akkor... akkor megcsinálod a géped? – nyeltem egy hatalmasat, amikor még egy lépést tett felém, így már teljesen a pult és közé voltam szorulva.

– Miért nem szeretnéd, hogy hozzád érjek? – kérdezte, majd jobb kezét az arcomhoz is emelte, mire szaggatottan kifújtam a levegőt és igyekeztem nyugodt maradni.

– Mert nem helyes – válaszoltam neki, viszont Jungkook ekkor beharapta alsó ajkát, így tekintetem azonnal odatévedt.

– Miért ne lenne helyes? – kérdezte, mire megvontam a vállaimat, mert én magam sem lettem volna képes értelmes magyarázatot adni neki. – Még mindig be akarod tartani Yuna szabályait?

– Nem! Nem tartom be a szabályait! – vágtam rá azonnal, viszont ekkor megkaptam azt a kérdést, hogy akkor miért nem engedem, hogy hozzám érjen. – Mert jelenleg sokkal fontosabb az, hogy lebuktassuk Yunat, Seoyul pedig biztonságban legyen.

– Hiányzol, Jimin – sóhajtott fel. – Most pedig itt állok előtted, de mégis úgy érzem, mintha hatalmas távolság lenne közöttünk.

– Sajnálom, de nem tudok mással foglalkozni jelenleg csak Yunaval és Seoyullal – nyeltem egyet, majd behunytam a szemeimet, hiszen részben helyesnek tartottam, amit teszek, részben pedig gyökérnek éreztem magam, amiért nem engedem magamhoz közel Jungkookot.

– Értem – bólintott egyet, majd ellépett tőlem és lerakott elém egy pohár vizet. – Összeszerelem a gépemet – mondta, majd amilyen gyorsan csak tudott, kiviharzott a konyhából.

Felsóhajtottam és megmasszíroztam az orrnyergemet, amiért ekkora idióta vagyok. Nekem is rettenetesen hiányzik, de nem lennék képes most boldog lenni, úgy, hogy a lányom közben retteg az anyjától, mert bármikor bekattanhat és megütheti. Nem tehetek róla, bármennyire is szeretem Jungkookot, most nem engedhetem meg magamnak, hogy boldog legyek. Rettenetesen hálás vagyok, amiért kiáll mellettem és remélem, hogy ezek után is mellettem lesz, mert még mindig rettenetesen szeretem és ha ez az egész lezajlik, akkor szeretnék mindent ott folytatni, ahol abbamaradt. De addig még sorsfordító események fognak történni és száz százalékosan koncentrálnom kell, hogy ne hibázzak, mert mindennek tökéletesen kell, hogy menjen, természetesen a mi javunkra.