Jungkook szemszög:

Jiminnek valami baja volt, mióta Yuna meglátogatott minket, viszont hiába kérdeztem, mindig az volt a válasza, hogy nincsen semmi, csak fáradt. Nem akartam elrontani a wellnessezésünk utolsó napját, ezért inkább igyekeztem nem paranoiás lenni és úgy tenni, mintha nem érezném, hogy valami nagyon nem okés. Persze, jól éreztük magunkat az utolsó napon is, de ismerem már eléggé ahhoz, hogy tudjam, rejtegetni próbálja az érzéseit. 

– Akkor nem baj, ha lenyíratom a hajam nullás géppel? – kérdeztem a mellettem ülőtől, aki szokásához híven most is csak maga elé bámult és egyáltalán nem figyelt rám.

Alig tíz perce indultunk el haza, viszont egyszer sem szólalt meg, én pedig egyre jobban aggódtam érte. Megkérdeztem tőle, hogy szeretne ma nálam aludni, viszont nem válaszolt, ezért úgy döntöttem, hogy kérdezek valami random hülyeséget, így kiderül, hogy figyel-e.

– Nem – válaszolta, mire vettem egy mély levegőt. Ha nem ilyen helyzetben lettünk volna, akkor még nevettem is volna, viszont úgy voltam vele, hogy most már tényleg kifaggatom, mert valami komolyról lehet szó.

– Jimin – simítottam felém eső térdére a kezemet és gyengéden meg is markoltam azt. – Miért nem mondod el, hogy min agyalsz, mióta találkoztunk Yunaval?

– Nem agyalok semmin – mondta ugyan azt, mint az elmúlt nagyjából kétezer alkalommal. 

– Akkor miért viselkedsz így? Olyan vagy, mint egy élőhalott, de komolyan. Ismerlek már annyira, hogy tudjam, mikor van minden rendben és mikor nincsen. És most nagyon nincsen, ezt te is tudod, csak nem értem, hogy miért nem mondod el, hogy mi bánt. Nem bízol bennem? – fordultam felé, amikor megálltam egy piros lámpánál.

– De, bízok benned, csak... – suttogta, viszont nem fejezte be a mondatát, hanem vett egy mély levegőt és lehajtotta a fejét. 

– Csak?

– Csak nem tudom. Annyi minden kavarog bennem és egyszerűen sehogy sem jutok dűlőre. – mondta, viszont nem igazán értettem, hogy mire gondol.

– Mármint? Mivel kapcsolatban?

– Amit Yuna mondott – nézett fel rám könnyes szemekkel. – Annyira rosszul érzem magam, amiért nem tudok dönteni, Jungkook. Nagyon szeretlek, ezt te is tudod, viszont Seoyul még is csak a lányom. Őt is nagyon szeretem és Yuna is mondta, hogy a bíróságon ellen nem lenne semmi esélyünk, még ha össze is dobjuk a pénzt és találunk valami jobb ügyvédet. Nem akarlak elveszíteni, de ha nem láthatom Seoyult majdnem minden nap, akkor nekem végem. – nyelt egy hatalmasat, majd szagatottan kifújta a levegőt. 

Valahol éreztem, hogy ez bántja a lelkét, de reménykedtem benne, hogy mégsem ezen agyal. Megértettem, hogy miért őrlődik magában, ugyanakkor azt szerettem volna, ha engem választ. Tudom, hogy ez önzőség tőlem, de nekem szükségem van rá és nem is tudom elképzelni, hogy mi lenne velem, ha szakítanánk. Olyan keveset tudtunk úgy igazán együtt lenni, alig pár napja vagyunk hivatalosan is együtt és ha most csak úgy kiszállna az életemből, akkor teljesen kikészülnék. 

– Kérlek ne haragudj rám ez miatt, de egyszerűen nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy vagy téged veszítelek el, vagy a lányomat. Itt nincsen happy end, mert a számomra két legfontosabb emberről van szó. Hogy tudnék választani közöttetek? – kérdezte teljesen kétségbeesetten tőlem, miközben elsírta magát.

– Nem kell választanod közöttünk – mondtam neki, bár tisztában voltam azzal, hogy hazudok. Ez a helyzet úgy el van baszva, hogy csak na. 

– Vagy szakítok veled és Seoyul az enyém marad, vagy megpróbálunk jó ügyvédet találni, de kilencven százalék, hogy ekkor pedig a lányomat veszítem el. 

– De tal... – kezdtem volna érvelni a  jó ügyvéd mellett, viszont Jimin még akkor leállított, hogy bármi konkrétat mondhattam volna.

– Kérlek ne mondd, hogy találnánk jó ügyvédet, mert te is tudod, hogy Yuna mindent megtenne azért, hogy ő nyerjen.

Bólintottam egyet és igyekeztem nyugodt maradni és az útra koncentrálni. Lehet még sem volt jó ötlet a kocsiban felhozni ezt a témát, mert egyszerre két dologra nem tudok sajnos odafigyelni. A kocsiútból volt még egy óra hátra, megállni meg nem akartam, mert szerintem Jimin minél hamarabb távolabb akar lenni tőlem, hogy gondolkozhasson, feleslegesen. Egyértelmű, hogy mit fog választani, csak nincs annyi bátorsága, hogy kimondja. Minden ember a lányát választaná, nem? Persze, hogy Jimin szíve is felé húz, csak nem akar megbántani. 

Keserű ízt éreztem a számban és hányingerem lett, amint realizálódott bennem, hogy szakítani fogunk. Szakítani fogunk, mert szakítanunk kell. Ha ez megtörténik, akkor ugyan úgy találkozhat majd Seoyullal és talán Yuna ismét olyan lesz, mint régen. Én pedig szépen eltűnök a képből, mintha itt sem lettem volna, elvégre ez az egész miattam van. Miattam változott meg Yuna és most miattam vívódik ennyit magában Jimin. Már csak az az egy problémám van, hogy rohadtul szerelmes vagyok belé és nem tudom, hogy mi lesz velem nélküle. Nem tudom elképzelni a mindennapjaimat Jimin nélkül és ez teljesen megrémiszt. Nem függök tőle, erről szó sincs, viszont megszoktam, hogy mellette nem vagyok egyedül. Sosem éreztem magányosnak magam, ha velem volt, viszont ha csak úgy eltűnik az életemből, akkor mekkora ürességet fog maga után hagyni?

A maradék egy óra síri csendben telt el. Egyikünk sem szólt egyetlen szót sem, viszont mindketten ugyanazon agyaltunk. Próbáltam úgy tenni, mint aki erős, de egyre nehezebben ment, főleg, mikor leparkoltam Jimin szüleinek a háza előtt. Nem mozdult egyikünk sem, de szerintem mindketten tudtuk, hogy mi fog következni. Fogalmam sincs, hogy mennyit ültünk a kocsiban, de én voltam az, aki megelégelte a kínos csendet és kikapcsoltam a biztonsági övemet, majd Jimin felé fordultam. Nyelt egy hatalmasat, majd rám pillantott és elég volt csak vörös, könnyes szemeibe nézzek és én sem bírtam visszatartani a könnyeimet. 

– Minden rendben lesz, oké? – kérdeztem tőle, mire bólintott egy aprót.

– Vicces, hogy mindig ezt mondogatjuk, de aztán sosincs semmi rendben – szipogott egyet, én pedig reflexszerűen nyúltam az arcához, hogy letöröljem a könnycseppjeit. 

– De most rendben lesz – suttogtam és igazából nem csak őt akartam ezzel biztatni, hanem saját magamat is. – Kipakolom a cuccaidat a csomagtartóból – mondtam, azzal ki is pattantam a kocsiból, mert nem akartam sírni előtte.

 Akkor minden még nehezebb lett volna. Már így is sikerült elmorzsolnom pár könnycseppet, nem szabad még jobban elérzékenyülnöm, még ha rettenetesen is fáj ez az egész. Igazságtalannak érzem, hogy nem lehetek boldog azzal, akit igazán szeretek. Yuna persze a hír után olyan boldog lesz, mint én, amikor látom Jimin őszinte mosolyát, illetve hallom nevetni.

– Azért jól érezted magad? – kérdeztem tőle, mikor már ő is kiszállt a kocsiból.

– Igen – bólintott egy aprót. – Nagyon szépen köszönöm – erőltetett magára egy apró mosolyt, de látszott rajta, hogy mennyire nehezére megy. 

– Nem kell semmit sem köszönnöd – válaszoltam, majd lecsuktam a csomagtartót. Nem válaszolt semmit, csak engem nézett és alsó ajkát harapdálta. Folyamatosan potyogtak könnyei, viszont nem zokogott, inkább csak halkan sírt. – Inkább megyek – motyogtam, mert konkrétan felért egy kínzással ez a jelenet.

– Vá... várj – törölte meg a szemeit, majd utánam lépdelt a kormány felőli oldalra. 

Lábujjhegyre állt és nyomott egy hosszú csókot a számra. Búcsúcsók, remek. Éreztem, hogy könnyei ismét rázendítenek, ezért is döntöttem úgy, hogy eltolom magamtól és minél gyorsabban elmegyek innen és kiszállok az életéből, hogy végre újra boldog legyen a lányával és kibéküljön a volt feleségével is. 

– Vigyázz magadra és Seoyulra is. Szeretlek. – simítottam végig arca jobb oldalán, majd azonnal beszálltam a kocsiba és olyan gyorsasággal hajtottam el onnan, hogy még a kocsim kerekei is hangosan csikorogtak. 

Csak egyetlen utcával mentem arrébb, hogy ne lásson már. Lelassítottam, majd idegesen a kormányt kezdtem rángatni és ütögetni, amennyire bírtam. Nem kellett sok, hogy elsírjam magam, végül pedig üvöltözve átkoztam mindenkit, aki hozzájárult ahhoz, hogy Jimin és én ne legyünk egy pár. 

Rettenetesen fájt, alig kaptam levegőt és úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban elájulhatok. Aztán arcon csapott a valóság, hogy komolyan szakítottunk Jiminnel és, hogy soha többet nem fogom látni őt, így még jobban sírni kezdtem és közben idegességemben még a hajamat is markolászni kezdtem. Rettenetesen tanácstalan voltam, hiszen tudom, hogy jól tettem, amit tettem, viszont annyi dolgot szerettem volna még neki mondani. Azt akartam, hogy tudja, nem haragszom rá és nem utálom, amiért a lányát választotta. Remélem egy idő után majd túl fog lépni rajtam és talál magának valakit, aki nem ront el mindent és tényleg illik hozzá. 

Azt viszont nem hiszem, hogy valaha talál majd magának valakit, aki ugyan úgy fogja szeretni, mint ahogy én szerettem, szeretem és szeretni is fogom örökké.