– Gondolom senki nem tud arról, hogy romantikázni jöttetek ide – mosolyodott el Yuna, miután leült a kanapéra, Jungkookkal szembe.

– Ez csak is ránk tartozik – vontam meg a vállaimat, miközben az ölemben ülő Seoyult ölelgettem.

– Igaz – válaszolta volt feleségem, majd teljesen elkényelmesedett a kanapén és még a lábait is keresztezte egymással.

– Miért vagy itt? – előzött meg Jungkook ezzel a roppant fontos kérdéssel, amit már azóta mindketten tudni szerettünk volna, mióta anyám felhívott, hogy Yuna a házuk előtt van.

– Seoyul látni akarta az apját, én pedig nem vagyok olyan kegyetlen, hogy ettől megfosszam.

– Biztos vagy ebben? – horkantottam fel a kijelentésére.

– Igen, Jimin, biztos vagyok – mondta, de hangján hallani lehetett, hogy gúnyos megjegyzésnek szánta válaszát. – Rájöttem, hogy teljesen felesleges bíróságra vinni ezt az egészet. Összenéztünk Jungkookkal és szerintem mindkettőnknek ugyan az volt az első gondolata; hazudik és valamiben mesterkedik.

– Igen? – kérdeztük szinte egyszerre Jungkookkal, mire Yuna bólintott egy aprót.

– Seoyul, drágám – kelt fel a kanapéról, majd elém és a lányom elé lépett. – Felfele jövet láttam játszósarkot, ahol tudnál színezni. Szeretnél elmenni oda?

– Aha – csillantak fel a szemei, hiszen a rajz az egyik olyan dolog volt, amivel bármikor és bárhol zsarolni lehetett.

– Akkor gyere, elviszlek oda – mosolyodott el, egy pillanatra pedig még én is elhittem, hogy nincsen rossz szándéka.

Viszont ezután leesett, hogy nyilván okból viszi ki a szobából Seoyult, gondolom hat szem közt szeretne velünk beszélni. Vettem egy hatalmas levegőt, amikor elhagyták a szobát és azonnal Jungkookra pillantottam, aki az ajtót bámulta.

– Nem fogom visszafogni magam, ha valami olyat fog mondani – mondta, én pedig bólintottam egyet, hiszen nem is kértem volna meg ebben a helyzetben, hogy csendben hallgassa Yuna faszságait.

– Nem is értem, hogy miért félek ennyire tőle – motyogtam lehajtott fejjel.

– Azért mert elhitette velünk, hogy hatalma van felettünk, pedig erről szó sincs – kelt fel a fotelből, ahova még akkor ült le, amikor Seoyulék megérkeztek. Leguggolt elém és megfogta mindkét kezem, majd a szájához emelte és nyomott rájuk egy-egy apróbb puszit. – Minden rendben lesz, jó? Ki ő, hogy ennyire sakkban tartson minket?

– Senki – válaszoltam végszóként, hiszen ekkor kopogni kezdtek az ajtón.

Nyomott egy gyors csókot a számra, majd egy biztató mosoly kíséretében megindult, hogy beengedje Yunat. Most még magabiztosabban sétált a kanapéhoz, mint először, viszont úgy voltam vele, hogy én is kihúzom magam és megmutatom neki, hogy nem félek tőle.

– Most, hogy nincs itt Seoyul, elmondhatod a látogatásod igazi okát – tért a lényegre Jungkook.

– Van egy ajánlatom számotokra – mosolyodott el, majd előrehajolt és térdein támaszkodott meg. Nem szóltunk semmit, így ismertette azt a bizonyos ajánlatot. – Nem viszem bíróságra az ügyet, ha befejezetik ezt az izét kettőtök között – mutatott hol rám, hol Jungkookra.

– Mi van? – nevettem fel, hiszen olyan abszurdnak találtam, amit mondott.

– Ha szétmentek, akkor nem viszem bíróságra az ügyet és nem fog semmi változni. Akkor fogod látni Seoyult, amikor csak szeretnéd és ameddig csak szeretnéd. – mondta, miközben egész végig tartotta a szemkontaktust kettőnk között.

– Miért szeretnéd minden áron összekapcsolni Seoyul láthatóságát és azt, hogy Jungkook szakított veled? Ennek a kettőnek rohadtul nincsen köze egymáshoz. – motyogtam, hiszen teljesen ledöbbentem a mondottakon.

– Nem szeretném összekapcsolni, csupán felajánlottam valamit, hiszen nem hinném, hogy ki akartok dobni fölöslegesen több ezer wont csak úgy az ablakon. Mindhárman tudjuk, hogy ki nyerné a pert, hiszen apám a világ legjobb ügyvédét is felfogadná, ha arról van szó. – villantotta ki fogait és annyira látszott rajta, hogy élvezi a kialakult helyzetet.

– Ezért jöttél ide, hogy ezt közöld velünk? – kérdezte Jungkook, hangján pedig hallani lehetett, hogy rettenetesen erőlködnie kell, hogy visszafogja magát.

– Hát, persze. Nem vagyok annyira gonosz, hogy mindezt telefonon tudassam veletek. – játszotta még jobban az agyát, viszont egyszerűen képtelen voltam bármit is mondani, mert még mindig teljesen ledöbbenve ültem és magam elé bámultam.

És én még elhittem, hogy jó szándékkal jött ide. Ezek szerint Yuna elkönyvelte magában, hogy mindenképp szét kell szakítania minket Jungkookkal és Seoyullal próbál meg zsarolni, hiszen tudja, hogy számomra a lányom mindennél fontosabb. Jungkook és Yuna veszekedni kezdett, viszont egyszerűen képtelen voltam odafigyelni rájuk. Hiába néztem a barátomat, egy szót sem hallottam és ez rettenetesen ijesztő volt. A fülem sípolni kezdett és egy pillanatra minden elsötétült. Ha Jungkook nem rohan oda hozzám, akkor a földre zuhantam volna, de szerencsére a gyors reflexeinek köszönhetően a karjaiba borultam.

– Most azonnal menj innen! – kiabálta Jungkook, miközben az ágyra fektetett, viszont most már nem csak feketeséget láttam, hanem fehér csíkokat is.

Fogalmam sincs, hogy mi történt velem, de hallottam az ajtónkat becsapódni, majd hamarosan a barátomat is megpillantottam, aki egy vizes rongyot nyomott a homlokomra.

– Jimin, hallasz? – kérdezte, mire bólintottam egy aprót, de annyi erőm még nem volt, hogy válaszoljak is neki. – Gyere, ülj fel és igyál pár kortyot. Azt hiszem, hogy elájultál.

Segített felülni, én pedig ittam, mert rettenetesen kiszáradtam az elmúlt percek alatt. Melegem lett, ezért levettem magamról a pólómat és kicsit sem érdekelt, hogy félmeztelenül feküdtem az ágyon az elkövetkezendő percekben, vagy órákban. Nem tudom, hogy meddig feküdtem behunyt szemekkel egyhelyben, de egy idő után éreztem, hogy segít a vizes rongy és az a pár korty víz is.

– Még sosem történt ilyen velem – motyogtam, majd felnyitottam a szemeimet.

– Yuna egy görény. Csak egy kicsi választott el attól, hogy megüssem, hiába lány. – vett egy mély levegőt, majd a kezemért nyúlt és összekulcsolta az ujjainkat.

– Megzsarolt Seoyullal – suttogtam, miközben realizáltam magamban is, hogy Yuna miért akart velem ilyen sürgősen találkozni és beszélni.

– Mert tudja, hogy mennyire fontos neked.

– Én... én azt hittem, hogy valami jó szándékkal jön majd ide – nyeltem egy aprót és nem tehetek róla, de sikerült teljesen elérzékenyüljek.

– Ő már nem az a Yuna, akit te vagy én megismertünk – csúszott hozzám közelebb Jungkook, én pedig azonnal mellkasához bújtam.

– Azért, mert engem választottál helyette? Komolyan? – temettem az arcomat a mellettem fekvő mellkasába.

– Nagyon úgy tűnik, hogy nem is az a baja, hogy szakítottam vele, hanem az, hogy miattad tettem azt.

– Hát, ez marha jó – hunytam be a szemeimet és nem tehetek róla, de könnyeim utat törtek maguknak.

– Nem hagyjuk, hogy így játszadozzon velünk Yuna, jó? Ne sírj miatta, mert rohadtul nem érdemli meg. – húzott közelebb magához, mire átöleltem.

– De, Jungkook... – nyöszörögtem és jelenleg úgy éreztem magam, mint valami kisfiú. – Hogyan lesz nekünk pénzünk ügyvédre? Igaza volt Yunanak, esélyünk sincs ellene a bíróságon, hiszen az apja az egyik leggazdagabb ember Dél-Koreában.

– Megoldjuk, jó? Valahogy meg fogjuk oldani ezt az egészet, mert nem hagyhatjuk, hogy Yuna azt csináljon, amit csak akar. Nem zsarolhat minket, csak azért, mert téged választottalak helyette. Ez annyira gyerekes viselkedés, hogy nem is ismerek rá, de komolyan. Mintha egy tizennégy éves lánnyal lenne dolgunk, nem egy felnőtt majdnem huszonöt évessel.

– Nem tudom... – motyogtam, miközben görcsösen szorongattam a pólója alját.

A gondolatok csak úgy kavarogtak a fejemben és rettenetesen rosszul éreztem magam. El sem bírtam Seoyultól köszönni, hiszen az anyja kivitte a szobából, csak azért, hogy ne kelljen magát megjátszania. Mondjuk azon még mindig ki vagyok akadva, hogy képes volt a lányom előtt megpofozni Jungkookot, de legalább most nem csinált akkora jelenetet a kicsi előtt.

Azért is rosszul éreztem magam, hogy elrontottam a pihenésünket Jungkookkal, amire egy vagyont költhetett és most itt fekszünk az ágyon és sírok, mert ennyire képtelen vagyok kezelni a kialakult helyzetet. Nem értem, hogy hogyan kérheti tőlem azt Yuna, hogy válasszak Jungkook és Seoyul között, amikor jelen esetben ők a legfontosabbak számomra? Ez olyan, mintha egy gyerektől kiskorában megkérdeznék, hogy az anyját vagy az apját szereti-e jobban, vagy mondjuk egy anya melyik gyerekét választaná a kettő közül. Lehetetlen dönteni, viszont egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy elfogadom a volt feleségem ajánlatát és szakítok Jungkookkal. Ő sokkal jobbat érdemel nálam, ezért ha szakítanék vele, akkor biztosan hamar találna magának valakit. Lehet, hogy eleinte mindkettőnknek rossz lenne, de utána megköszönné nekem, hogy véget vetettem a kapcsolatunknak, hiszen neki nem egy fiúra van szüksége, hiába mondja mindig azt. Én csak jót akarok neki, viszont annyira bűntudatom van, amiért egyáltalán eszembe jutott elhagyni Jungkookot. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy csak így megtegyem, viszont azt sem nézhetem tétlenül, ahogy a volt feleségem el akarja tőlem venni az egy szem lányomat.

– Szeretlek, Jungkook – nyomtam egy cuppanós puszit a nyakára, hiszen azt értem el a legkönnyebben.

– Én is szeretlek – mosolyodott el, majd letörölte arcomról a könnyeimet.

– Sajnálom, hogy mindig ennyi balhé és dráma van körülöttem, amikbe téged is magammal rántalak.

– Nem rántasz magaddal sehova sem engem, Jimin. Önként megyek veled mindenhova, nem erőszakkal. – mondta, mire muszáj volt elmosolyodjak. – A barátom vagy, szóval szerintem alap, hogy kiállok melletted és nem hagyom, hogy mindent egyedül oldj meg.

– Nem alap – ráztam meg a fejem. – Yuna mellett mindent egyedül kellett megoldjak, szóval... – vontam meg a vállaimat.

– De én nem vagyok Yuna, szóval nincs értelme egymáshoz hasonlítani minket.

Nem válaszoltam semmit, csak bólintottam egy aprót, behunytam a szemeimet és igyekeztem visszafogni a kitörni készülő könnyeimet. Jungkook nyomott egy apró puszit a számra, nekem pedig ismét rájöttem arra, hogy mennyire szeretem őt. Viszont most egyáltalán nem bírtam mosolyogni, inkább sírni volt kedvem a döntésem miatt. Döntöttem, viszont egyelőre nem akarom elrontani a wellnessünket, így megvárom, hogy hazaérjünk. Rossznak és undorítónak érzem magam, amiért nem a szívemre hallgatok, hanem az eszemre. Olyan, mintha egy szakadék szélén állnék és előttem lógna Jungkook és Seoyul is, viszont csak egyikük életét menthetném meg. Legszívesebben én ugranék le helyettük, viszont ez nem választható opció.

Döntöttem, de mégsem érzem úgy, mintha helyesen cselekednék. Vagy Seoyult választom és szakítok Jungkookkal, vagy Jungkookot választom és kilencven százalékban elbukjuk az ügyet és valószínűleg havonta ha egyszer láthatom majd a lányomat.

A fenébe, hogyan tudnám nem Jungkookot választani? Hiszen annyi mindent tett értem eddig, szinte mindenét feladta miattam, én pedig éppen azon agyalok, hogy szakítok vele. Teljesen elment az eszem, nem hagyhatom el Jeon Jungkookot. Nem, nem, nem. Nem lenne szívem hozzá, hiába a lányom a tét.