Jungkook szemszög:

A szálloda még csodálatosabb volt, mint amilyen képeken. Nem gondoltam volna, hogy tényleg ilyen luxus az egész, még ha ezt is mondják a környék egyik legjobbjának. Megéri az árát teljesen, nem érdekel, hogy a félretett pénzemet erre költöttem, hiszen Jimin megérdemel pár nap luxust és pihenést. Ki kell pihennünk magunkat, mielőtt belecsapunk a melóba és kiválasszuk az ügyvédet, aki képviselni fogja őt a tárgyaláson. Akárhányszor csak erre gondolok, mindig görcsbe rándul a gyomrom és igyekszem még nem stresszelni, de a napok túl gyorsan telnek ahhoz, hogy nyugodt maradjak. Akárhányszor ránézek Jiminre, mindig eszembe jut, hogy talán ezentúl alig láthatja Seoyult, ami miatt mindig ideges leszek. Yuna nem veheti csak úgy el Jimintől a lányát, ez igazságtalan lenne. Bűntudatom van, mert be kell ismerni; ez az egész miattam van. Ha én nem hagyom el Yunat Jimin miatt, akkor talán sosem jut eszébe ilyesmi. De nem tehetek róla, hogy elcsábított az egykori haverom, nem irányíthatom az érzéseimet.

– Szóóval? – kérdezte Jimin csillogó szemekkel.

– Te... tessék? – pislogtam nagyokat, hiszen rendesen belemerültem a gondolataimba, miközben a medence vizét bámultam.

– Azt kérdeztem, hogy nem veszünk jégkrémet? Láttam, hogy sokan esznek és megkívántam. – mondta, mire azonnal bólintottam egyet.

Azóta teljesen be van zsongva, hogy elindultunk körbenézni a szállodában. Úgy viselkedik, mint Seoyul, de tényleg. Nehezemre esik nem nevetni rajta, mert a lépcsőn még meg is csúszott, annyira sietett és nem figyelt oda. Kíváncsi leszek az arcára, amikor megtudja, hogy hova viszem vacsorázni.

Miután vettünk magunknak jégkrémet  leültünk az egyik kétszemélyes asztalhoz és csendben eszegettünk. Régen láttam már utoljára ilyen boldognak és rettenetesen örültem neki, hogy végül nem fordultunk vissza. A kocsiban egy pillanatra azt hittem, hogy komolyan haza akar menni, de ezek szerint erről már szó sincs.

– Mi az? – kérdezte, amikor észrevette, hogy őt bámulom és mosolygok, mint valami idióta.

– Nincsen semmi – mondtam, viszont Jimin összeráncolta a szemöldökeit és kérdőn várta a magyarázatom. – Csak örülök, hogy itt vagy velem.

– Annak én is – eresztett el egy apró mosolyt, de látszott rajta, hogy zavarba hoztam.

– Remélem jól fogod érezni magad az elkövetkezendő napokban – simítottam asztalon pihenő kezére, mire ő ijedten pillantott körbe, hogy esetleg néz-e minket valaki,

Hát, igen. Ez volt közöttünk a legnagyobb különbség. Jimint mindig is érdekelte mások véleménye, én viszont magasról teszek rájuk, főleg a számomra ismeretlen emberekére. Én életem, azt csinálok, amit csak akarok. Ha barátom van, akkor az van és ha meg akarom fogni a kezét, akkor megfogom. Ha meg akarom csókolni egy szálloda közepén, akkor megteszem és szarok bele, hogy ez kinek tetszik és kinek nem. Ha nem tetszik, akkor ne nézzenek. Már csak az a baj, hogy Jimin nem veszi ilyen félvállról a helyzetet, mint én. Attól is befeszül, ha véletlen egymáshoz ér a kezünk sétálás közben és azonnal arrébb húzódik, mert nem akar undorodó pillantásokat kapni. De ha egész életében így fog hozzá állni a dologhoz, akkor sosem érinthetem meg őt nyilvános helyen, ami egyáltalán nem lesz jó, mert én meg meg akarom. Büszke vagyok arra, hogy a barátom és azonnal felvállalnám őt az emberek előtt, amint lehetőségem adódik rá. Hiába kapnánk több ezer undorodó pillantást, engem nem érdekelne. Hiába nézik le és undorodnak a meleg pároktól Dél-Koreában, én még ezzel sem törődnék. Remélem egy idővel Jimin véleménye is változik majd és nem fog félni hozzám érni emberek között.

Úgy döntöttem, hogy inkább elhúzom tőle a kezem, mert nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. Eleresztett egy apró, de rettenetesen kínos mosolyt, mire kitört belőlem a nevetés.

– Nyugi, senki sem látta – mondtam, viszont az arcán lévő grimasz miatt még most sem bírtam abbahagyni a nevetést.

– Ah, te hogyan bírod ilyen lazán kezelni ezt? – hajolt egy kicsit közelebb hozzám, hogy más biztos ne hallja a beszélgetésünk.

– Egyszerű – vontam meg a vállaimat. – Magasról teszek az emberek véleményeire.

– Nekem ez nem megy – biggyesztette le ajkait, mire ismét elmosolyodtam.

– Idővel biztos megszokod a helyzetet és lehet, hogy a hozzáállásod is változni fog – mondtam, mire vett egy mély levegőt.

– Hát, azt nagyon remélem. De ugye tudod, hogy nem szégyellek, meg ilyenek? Nem azért nem merek hozzád érni emberek előtt, mert szégyellek, hanem mert nem akarom, hogy akár csak egy rossz szót is mondjanak rád.

– Igen, ezzel tisztában vagyok – mosolyodtam el. – Nem kellene ennyire törődnöd az emberek véleményével, főleg ha nem is ismered őket.

– Én próbálok nem törődni velük, de rettentően zavar, ha összesúgnak a hátam mögött vagy mondjuk éppen be is szólnak valamit.

– Sajnos ilyen társadalomban élünk, nem tudunk mit csinálni – vontam meg a vállaimat. – De ez így tényleg nem jó, hogy konkrétan elnyomod magad, amiért nem heteró vagy.

– Még mindig azon a véleményen vagyok, hogy inkább elnyomom magam, minthogy bántsanak és ártsanak nekem, illetve neked – mondta, azzal fogta magát és felkelt az asztaltól, ahol eddig ücsörögtünk.

Vettem egy mély levegőt, majd utána indultam. Még szerencse, hogy sokkal hosszabbak a lábaim, mint neki, így elég hamar utol is értem. Nem szóltunk egy szót sem egészen addig, amíg a szobánkba nem értünk. Nyöszörögve terült el a hatalmas francia ágyon, én pedig kuncogva telepedtem le mellette.

– Remélem hoztál kicsit elegánsabb ruhát is – mondtam, mire azonnal rám pillantott.

– Miért? – kérdezte, én viszont nem válaszoltam neki azonnal.

Meg akartam csókolni, Jimin meg a választ akarta a kérdésére, ezért el is hajolt tőlem, majd ismét megkérdezte, hogy miért kell az elegánsabb ruha. Még mindig nem adtam meg neki a várva várt választ, hanem pimasz mosoly kíséretében behunytam a szemeimet és a plafont kezdtem bámulni. Szándékosan húztam az agyát, mert nagyon aranyosnak találtam, amikor kíváncsi és teljesen átvált tinibe. Úgy voltam vele, hogy ha nem kapom meg a csókom, akkor nem válaszolok neki.

– Jungkoook – nyöszörgött, majd a mellkasomat kezdte bökdösni, csak hát nem ért el sok mindent vele, hiszen mázlijára csak a talpán vagyok csiklandós. – Miért kell elegánsabb ruha?

– Sajnos addig nem adhatom meg a választ, amíg nem kapok csókot – csücsörítettem a hatás kedvéért, mire Jimin megadóan sóhajtott egyet.

Arcomat két tenyere közé vette és úgy hajolt közelebb hozzám, hogy végre megadja, amire percek óta várok. Nem bírtam visszatartani a mosolyomat, ezért meg is kaptam tőle, hogy szemét vagyok, de azért bármennyire is el akarta játszani a sértődöttet, nem ment neki. Puha ajkai a szokásos utánozhatatlan bizsergést váltották ki belőlem, ezért muszáj volt felüljek, hogy még közelebb kerülhessek hozzá. Anélkül ült bele az ölembe, hogy megkértem volna rá. Hihetetlen, hogy mennyire egy rugóra jár az agyunk szinte minden helyzetben.

– Ha nem vinnélek romantikus vacsorára, akkor biztosan megfosztanálak ettől a szűk farmertól – morogtam, mire Jimin azonnal elhajolt tőlem, de arcomat még mindig a két tenyerében tartotta.

– Romantikus vacsora? – kérdezte, én pedig képzeletben homlokon csaptam magam, amiért elszóltam magam. A fenébe.

– Meglepii – húztam kényszeredett mosolyra ajkaimat, mire Jimin nevetni kezdett.

– Nyugi, hoztam egy fehér inget és talán egy fekete nadrág is van nálam – nyomott egy puszit a számra, majd kimászott az ölemből és a ruhásszekrényhez lépett.

Megadóan sóhajtottam egyet, majd odasétáltam mellé és megkerestem az én fehér ingemet és kerestem mellé egy nem szaggatott nadrágot is, hogy azért megadjam a módját. Nagyon sok éttermet átkutattam, ami elviselhető közelségben van a szállodánkkal, viszont ennek a háromnegyede rohadt drága volt. Már így is elköltöm az összes pénzem, hogy ne valami putri helyen legyünk. De azért még sem akartam, hogy valami lepukkant étterembe menjünk, szóval addig keresgéltem, amíg kidobott egy viszonylag közeli helyet, ahol még az árak sincsenek az egekben.

– Na, mehetünk? – kérdeztem tőle nagyjából fél óra múlva, hiszen az asztalfoglalásunk hatra van, oda pedig kell egy jó óra mire eljutunk.

– Így biztos jó leszek? – húzta el a száját, amikor felém fordult, viszont most is olyan helyes volt, mint mindig.

– Ezt tűrd be – nyúltam az ingéhez, ő pedig azonnal tette is, amit mondtam neki. – Tökéletes – mosolyogtam, majd derekamnál fogva közelebb húztam magamhoz, hogy megcsókolhassam még indulás előtt.

– Mennyi idő az út? – kérdezte, amint elhagytuk a szobánkat és a liftek felé tartottunk.

– Nagyjából egy óra, de ez a forgalomtól is függ – mondtam, mire Jimin eleresztett egy izgatott mosolyt. – Azt hiszem, hogy többször el kell hozzalak ilyen helyekre, mert szerintem még sosem láttalak ilyen őszintén mosolyogni.

– Ez nem igaz! – vágta rá azonnal. – Mindig őszintén mosolygok, ha meglátom Seoyult és akkor is, amikor téged.

– Biztos? – húztam direkt az agyát, mire sikerült elérjem, hogy vállba csapjon a szálloda halljának a közepén.

– Ne csináld már ezt mindig – nevetett fel.

– Mit?

– Mindig direkt idegesíteni próbálsz, igaz? – kérdezte, mire védekezően magam elé emeltem a kezeimet és úgy csináltam, mintha nem tudnám, hogy miről beszél. – Reménytelen vagy – forgatta meg a szemeit, mire muszáj volt elnevetnem magam.

– De így szeretsz – villantottam ki a fogaimat.

– Igen, így szeretlek – mosolyodott el ő is, majd várakozva nézett rám, hogy kizárjam végre az autót.

Úgy döntöttem, hogy ennyi szívózás elég volt, megadom neki, amit akar és beengedem a kocsimba. Azonnal benyomtam a klímát, mert azért még is csak a tűző napon állt jó pár órát a kocsi, így bent lehetett nagyjából hatvannyolc fok.

– Anya szerintem sejti, hogy van valami közöttünk – szólalt meg percekkel később, amikor nagy nehezen sikerült kijussak a parkolóból. Mire visszaérünk száz százalék, hogy nem lesz meg a helyünk, szóval gondolom megint el fog azzal telni fél óra, hogy keressünk egyet.

– Igen? Honnan veszed? – kérdeztem, mire sóhajtott egy nagyot.

– Mióta nálunk aludtatok Seoyullal folyamatosan te vagy a téma és kezd már az agyamra menni vele – forgatta meg a szemeit. – Meg tökre fura kérdéseket tesz fel és nem tudom, hogy készül is valamire, vagy csak szimplán kíváncsi.

– Mire készülhetne? – pillantottam rá értetlenül.

– Nem tudom – vonta meg a vállait. – Csak zavar, hogy még huszonöt éves létemre is ezt csinálja velem.

– Csak félt, szerintem ez teljesen érthető.

– Nem félt, hanem irányítani akar – vágta rá azonnal. – Miatta romlott meg a kapcsolatom Yunaval, mert ő elkönyvelte magában, hogy nem illünk egymáshoz, hiába milliomosok.

– Miért mentél bele abba, hogy összeházasodjatok és gyereketek is legyen, ha sosem szeretted úgy? – kérdeztem tőle, hiszen ez mindig is érdekelt engem, viszont Yuna sosem volt hajlandó válaszolni nekem, Jimintől meg sosem volt bátorságom megkérdezni.

– Mert hülye és naiv voltam. Hagytam, hogy anya befolyásoljon engem és rábeszéljen arra, hogy mennyire jó lesz nekem, ha majd a Seo vállalat örököse lesz a feleségem. Csak hát azzal nem számolt, hogy nem Yuna fog örökölni, hanem a húga. Emlékszem, hogy mekkora botrány volt ez miatt a két család között. Anyám teljesen kiakadt és balhét csapott, amit persze Yuna szülei nem tűrtek, így végül addig fajultak a dolgok, hogy muszáj volt elváljunk egymástól. De ekkor még baráti viszonyban álltunk Yunaval, ezért is engedte meg, hogy akkor találkozzak Seoyullal, amikor csak szeretnék. – mondta, én pedig igyekeztem jól elraktározni a hallott információkat.

– Csak aztán jöttem én és azt is elbasztam, amit nem lehetett volna – mondtam, mire Jimin azonnal rávágta, hogy ez nem igaz, pedig tudom, hogy legbelül ő is tisztában van azzal, hogyha én nem jövök a képbe, akkor nem lesz ilyen Yuna és nem vitte volna bíróságra Seoyul láthatóságát.

– Ez nem a te hibád, Jungkook – sóhajtott fel, viszont engem ennyivel nem igazán tudott meggyőzni. – Minden okkal történik, szóval annak is oka volt, hogy újra találkoztunk és most itt ülünk egy kocsiban és éppen vacsorázni megyünk. Ki tudja, lehet, hogy soha nem találkoztunk volna újra, ha Yuna nincs. Ezért sem bánok egyetlen másodpercet sem a múltamból. – simított végig a felé eső térdemen, majd eleresztett egy apró mosolyt, amitől egy fokkal jobb lett a kedvem. – És te se bánd, mert ennek így kellett történnie, rendben?

– Rendben – pillantottam rá, majd a kezére simítottam az enyémet és gyengéden meg is szorítottam azt.

Talán igaza van, talán nem. Nem tudom, de abban lehet valami, hogy ha nincs Yuna, akkor mi sem találkozunk újra. Viszont még így is magamat okolom, amiért Yuna ilyen lett és szerintem azzal csak rontottam a helyzeten, hogy múltkor elmentem hozzá. Szeretném lebeszélni arról, hogy bíróságra vigye Seoyul láthatóságának az ügyét, csak hát fogalmam sincs, hogy ezt még is hogyan kellene elérjem, amikor világosan kijelentette, hogy még csak látni sem akar engem. Iszonyat hálás voltam, amikor megszólalt a GPS, hogy két perc múlva megérkezünk az étteremhez, így szerencsére már nem volt időm ezen agyalni, csak is a mellettem ülő Jimin járt a gondolataim közt és az, hogy a vacsora tökéletes legyen.