Jungkook szemszög:

– Biztosan jó ötlet, hogy te viszed vissza Seoyult Yunanak? – kérdezte Jimin vagy hatodjára.

– Igen, mert muszáj beszéljek vele – bólintottam egyet, majd az ölembe húztam, hiszen én az ágyon ültem, ő pedig mellettem álldogált. – Ura leszek a helyzetnek, csak bíznod kell bennem – öleltem át a derekánál fogva, majd egy cuppanós puszit nyomtam az arca felém eső részére.

– Benned bízok, viszont Yunaban nem – motyogta, mire elmosolyodtam.

– Yunanak csak a szája nagy, nem kell tőle tartani – vontam meg a vállaimat.

– Hát, azért ha úgy van, akkor inkább cselekszik, mintsem csendben ül és várja, hogy történjen valami.

– Ezért fogok beszélni vele, hátha elszólja magát és megtudjuk, ha esetleg készül valamire – mondtam, mire megadóan bólintott egyet, majd hozzám bújt és szorosan átölelt.

– Aztán jövő héten pedig elmegyünk egyet pihenni, oké? – kérdeztem, Jimin pedig egy apró bólintással válaszolt. – Most viszont jobb ha megyek, mert Seoyul már hiányolja az anyját.

– Csak tudnám, hogy miért – forgatta meg a szemeit, mire nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.

– Milyen kis rosszindulatú lett itt valaki – motyogtam, miközben apró puszikat nyomtam a nyakára. Nem bírok betelni vele...

– Na, menj! Sosem fogsz így elindulni és így csak fájdítod a szívem, amiért elmész.

– Holnap úgy is találkozunk, szóval ne aggódj! – csókoltam meg, mielőtt leszállt volna rólam.

Elbúcsúzott Seoyultól, majd beültettem a kicsit a Jimintől kölcsönkért gyerekülésbe és egy intés kíséretében indultunk meg Yuna háza felé. Igazából az este ötleteltem ki, hogy én viszem ma haza Seoyult, mert muszáj beszéljek Yunaval. Bármennyire is próbálok pozitív lenni, attól még van egy rettenetesen rossz előérzetem, amit szeretnék minél hamarabb kiűzni a fejemből. Ezért is határoztam el, hogy letisztázom a dolgokat, hogy utána már csak a hétvégi wellnessel kelljen törődjek. Nagyon vártam már, hiszen nálunk az apám miatt nem lehetünk teljes mértékben kettesben, nála pedig Seoyul és a szülei miatt. Persze nem bánom, hogy ott vannak, mert tudom, hogy amikor nem tudok Jiminnel lenni, akkor nincsen egyedül.

– Szereted apát? – szólalt meg Seoyul pár perc csend után.

– Tessék? – kérdeztem vissza, hiszen nem voltam benne biztos, hogy azt mondta, amit hallottam.

– Szereted apát? – nézett rám nagyokat pislogva.

– Persze, hogy szeretem – erőltettem magamra egy apró mosolyt. – Te is szereted, nem?

– De én máshogy szeretem, mint te – mondta, de nem igazán értettem, hogy mire is akar pontosan kilyukadni. 

– Ezt, hogy érted?

– Láttalak titeket pusziszkodni – kuncogott fel, majd eltakarta az arcát és tovább nevetett.

Szemeim hatalmasra tágultak és ha most nem vezettem volna, akkor biztosan meg kellett volna kapaszkodjak valamiben, nehogy összeesek. Nem tudtam, hogy még is mit kellene reagáljak, mert rohadtul nem számítottam arra, hogy ilyen nyíltan kimondja, hogy látott minket csókolózni. De baszki, mikor és hol? Mindig figyeltünk arra, hogy akkor érjünk egymáshoz, amikor Seoyul vagy alszik, vagy nincs senki a közelünkben. 

– Mikor láttál? – kérdeztem tőle, mire megvonta vállait, de még mindig kuncogott azért, amit az előbb mondott. – Na, mondd el és akkor én is elmondok egy titkot neked. 

– Este felkeltem egyszer és éppen pusziszkodtatok, ezért gyorsan úgy tettem, mintha aludnék – mondta, én pedig vettem egy mély levegőt és igyekeztem kontrollálni magam. A kurva életbe. – Na, most te mondod a titkod.

– Szeretem a rózsaszín színt – találtam ki valamit random, mire Seoyul ismét jót nevetett. – Nem szabad senkinek sem elmondanod, amit láttál, rendben?

– Oké – bólintott egy hatalmasat. – Titok marad! – tette mutató ujját a szája elé, viszont még most sem hagyta abba a nevetést.

Oké, ezt Jimin nem tudhatja meg, mert már így is nagyon paranoiás, illetve alig mer hozzám érni, ha nem csak ketten tartózkodunk a házban. Ha megtudná, hogy Seoyul látott minket, amikor csókolóztunk, akkor biztosan teljesen kiakadna és minden még rosszabb lenne. Nem szeretek előle semmit sem eltitkolni, viszont ezt most muszáj. 

Az út további részében nem beszélgettünk, Seoyul dúdolt valamilyen számot, én pedig ujjaimmal doboltam a kormányon, miközben azon agyalta, hogy mit is kellene mondanom Yunanak. Még mindig nem tudtam, hogy mit fog mondani, vagy reagálni, amikor meglát engem, ezért feleslegesnek tartottam, hogy bármit is begyakoroljak. Ez a nő amúgy is kiszámíthatatlan, szóval majd rögtönöznöm kell, ha oda kerül a sor. 

– Megjöttünk – mosolyodtam el, majd leállítottam az autót és ki is szálltam belőle, hogy utána a kicsit is kiszedjem onnan.

– Kösziii – indult meg a bejárat felé, majd egy hatalmas mosoly kíséretében kinyitotta a bejárati ajtót és az anyja keresésére indult. 

– Képzeeld, Kook bácsi hozott haza – újságolta Yunanak, aki azonnal rám pillantott és teljesen megdöbbenve nézett.

– Szia – mondtam, mire megforgatta a szemeit, majd egy hatalmas sóhaj után jelezte, hogy menjek utána a konyhába.

Seoyul evett, amíg Yunaval egymást bámultuk és nem tudtam eldönteni, hogy most azért néz, mert várja, hogy megszólaljak és elmondjam, hogy miért vagyok itt, vagy pedig éppen a halál derekára sem kíván engem. Viszont még mielőtt megszólaltam volna, ő törte meg a csendet és szokásához híven most is nagyon kedves volt.

– Nem hittem volna, hogy visszajössz – közölte, hangján hallani lehetett azt a temérdek iróniát.

– Muszáj volt – válaszoltam, mire ismét megforgatta szemeit. Gonosz vagyok, ha azt kívánom, hogy bárcsak kiesnének a helyeikről? 

– Na, és miért? Gondolom megint Jimin lesz a téma, szóval lökjed mit szeretnél, mert van jobb dolgom is annál, hogy téged hallgassalak.

– Tudod én sosem voltam veled bunkó, lekezelő meg még annyira sem. Viszont te bunkó vagy és úgy beszélsz velem, mintha valamilyen utolsó senki lennék, pedig erről szó sincsen. Idejöttem, mert azt hittem, hogy van benned annyi emberség, hogy talán normálisan is beszélhetünk, négyszemközt, anélkül, hogy beszólogatnál és flegmáznál velem, de úgy néz ki, hogy teljesen kifordultál magadból és egy cseppnyi emberség sem maradt benned! – mondtam idegesen és közel voltam ahhoz, hogy az pultra csapjak.

– Hogy legyen bennem emberség azok után, hogy megcsaltál a volt férjemmel? Fel tudod te azt fogni, hogy mennyire fájt, amikor eljöttél ide és ahelyett, hogy megbeszéltük volna a dolgainkat, te közölted velem, hogy Jimint szereted és vele akarsz lenni helyettem. Szerinted ezek után van kedvem egyáltalán rád nézni? Minden egyes alkalommal, amikor látom Jimint, mindig az jut eszembe, hogy őt választottad helyettem. Tudom, hogy nem voltam tökéletes és szent, de szerintem azt még én sem érdemeltem meg, hogy megcsaljanak. Ezt senki sem érdemli meg, Jeongguk! – mondta könnyeivel küszködve. – Szóval kérlek szépen ne gyere csak így ide, mert nem akarlak látni, érted? El karlak felejteni, elég nekem Jimint látni majdnem minden nap.

– Miért nem tudtál előbb az érzéseidről beszélni? – kérdeztem tőle, mire értetlenül nézett rám. – Sosem beszéltél az érzéseidről, mindig magadba tartottad és sosem tudtunk őszintén beszélni. Most miért döntöttél úgy hirtelen, hogy elmondod nekem, hogy mit érzel?

– Mert tudom, hogy szívtelennek tartotok, pedig nem vagyok az. Van okom arra, hogy miért nem beszélek az érzéseimről, csak erről senki sem tud az ügyvédemen kívül.

– Ügyvéd? – ráncoltam össze a szemöldökeimet.

– Oh, hát te erről nem is tudsz – húzta gúnyos mosolyra ajkait. 

Olyan gyorsan változik a hangulata, hogy egyszerűen nem tudok kiigazodni rajta. Az előbb már majdnem megsajnáltam, mert úgy tűnt, hogy megnyílt előttem és megsajnáltam, mert a megcsalás tényleg nem lehet a legkellemesebb, viszont most visszatért az a Yuna, aki mostanában volt és ez nagyon nem tetszett.

– Jimin nem fogja ezentúl akkor látni Seoyult, amikor csak akarja – dőlt rá teljesen a konyhapultra, így közelebb került hozzám. – Elintézem, hogy max hétvégente láthassa csak.

– Mi van? – kérdeztem teljesen ledöbbenve. 

– Jól hallottad, Jungkook. Nem fogom hagyni, hogy a lányom buzik mellett nőjön fel. – mosolyodott el, én pedig még jobban lesokkolódtam.

– Ezt nem gondolhatod komolyan, Yuna – motyogtam zavartan.

– De, komolyan gondolom! Ha már te nem lehetsz az enyém, legalább Seoyul hagy legyen csak is az enyém.

– Jimin is ugyan úgy a szülője a kicsinek, szóval nincsen jogod ahhoz, hogy eltiltsd őket egymástól!

– Biztos vagy te abban, hogy nincs? Tudod pár hete már találkozgatok egy ügyvéddel, aki mindent meg fog tenni azért, hogy Jimin alig lássa a lányát. – dőlt vissza székére, amin eddig ült.

– Ha, így akarsz játszani, akkor játszunk így – keltem fel a pulttól és idegesen a hajamba túrtam. – Szerinted Jiminnel hagyni fogjuk, hogy csak úgy kisajátítsd magadnak Seoyult? Akkor most jól figyelj arra, amit mondani fogom, mert nem mondom el többször... – vettem egy mély levegőt és most én voltam az, aki közelebb hajolt hozzá, majd a hatás kedvéért még a mutató ujjam is arcom elé emeltem. – El fogom intézni, hogy Seoyul Jiminhez és hozzám kerüljön, neked pedig egy intézetben van a helyed, mert érzelmileg labilis vagy...

Mielőtt folytathattam volna a mondandóm Yuna keze lendült és az arcomon csattant. Seoyul felsikított majd kiszaladt a konyhából én pedig kitágult szemekkel figyeltem az előttem ülő nőt, aki egy csepp megbánást sem mutatott, amiért megütött. 

– Jobb lesz, ha most azonnal elmész innen – mondta ridegen, majd felkelt a székről és gondolom a lánya után sietett. 

Még mindig teljesen ledöbbenten ültem és néztem az ajtót, ahol távozott. Mikor is jutottunk el mi odáig, hogy megüssön? Komolyan gondoltam, hogy érzelmileg labilis és ez a hirtelen cselekedete csak még jobban megerősítette a gyanúmat. Yunanak orvos kell, még ha ő ezt nem is fogja beismerni. Ki tudja, hogy mikor kel ki ismét magából és mikor. Mi van, ha mondjuk akkor,a mikor Seoyullal ketten vannak? Vajon őt is megütné, ha arról van szó? Nem tudom, de minél hamarabb szerezünk kell egy ügyvédet, mert ezek szerint Yuna tényleg azt akarja elérni, hogy Jimin alig láthassa a lányát.

Írtam egy üzenetet Jiminnek, hogy minden rendben van, viszont holnap még sem tudunk találkozni. Nem akartam neki elmesélni, hogy meddig fajult a mai beszélgetésem Yunaval és úgy terveztem, hogy majd egyedül keresek ügyvédet. Nem akartam ezzel terhelni, plusz ismerem és tudom, hogy mennyire kiakadna. Biztosan el akarna menni Yunahoz, amiért megütött és veszekedne vele pár sort, ami még jobban rontana a helyzetünkön. Ezért egyelőre nem mondok neki semmit, aztán majd alakulnak a dolgok, reményeim szerint pozitív irányba.