Egy hatalmas kínos mosoly kíséretében ültem le a szüleimmel, Jungkookkal és Seoyullal a nappaliba. Anya és apa között ült Seoyul, én pedig Jungkook mellett foglaltam helyet velük szemben, a földön, hiszen ne fértünk volna el ennyien egymás mellett. Tudtam, hogy egyszer ez is eljön, viszont abba nem gondoltam bele, hogy ennyire kínos lesz. Amikor anya meglátta Jungkookot, először fel sem ismerte, mert hát azért változott az évek során. Mondjuk apának egyből leesett, hogy ki is ő, de azért ő is rendesen meglepődött. Szokásukhoz híven vagy negyven kérdést tettek fel szerencsétlen srácnak, aki azt sem tudta, hogy melyiket kellene először megválaszolnia. Úgy voltam vele, hogy ha most gyorsan túlesünk a rengeteg kérdésen, akkor utána majd nyugtunk lesz. 

– Olyan, mintha ezer éve nem találkoztunk volna – méregette anya a mellettem ülőt, aki látszólag kissé megszeppent a szuggerálás miatt.

– Pedig csak öt év telt el drágám – mosolyodott el apa, de azért ő is rendesen megnézte magának szerencsétlen Jungkookot. – Nagyon sokat változtál, az biztos.

– És, hogyan találkoztatok újra? Mert arról tudtunk, hogy gimi után megszakadt közöttetek a kapcsolat, viszont Jimin nem említette, hogy mikor kezdtetek ismét beszélni egymással. – mondta anya, én pedig éreztem, hogy most érkeztünk le ahhoz a részhez, hogy hazudni kell nekik. 

Nem tudhatják meg, hogy Jungkook Yuna ex barátja, mert akkor biztosan nagyon kiakadnának. Viszont mielőtt bármit is mondhattam volna, Seoyul szólalt meg. Azt hittem, hogy nem is figyel ránk, hiszen ment a tévében a meséje, de ezek szerint nagyon is figyelt.

– Anya miatt – mondta, bennem meg még a vér is megfagyott. 

– Yuna miatt? – ráncoltam össze anya a szemeit, mire ijedten Jungkookra pillantottam, hogy mondjon valamit. 

– Oh, hát részben igen –szólalt meg a mellettem ülő. – Yuna a munkatársam és egyik alkalommal, amikor Jimin és Seoyul bejöttek hozzá, összefutottunk – talált ki egy teljesen hihető magyarázatot.

– Valóban? Micsoda kicsi ez a világ. – nevetett fel apa és úgy tűnt, hogy mindketten bevették, amit Jungkook hirtelen kitalált.

– Igen, mi is rendesen meglepődtünk – pillantott rám a mellettem ülő, mire zavartan magamra erőltettem egy apró mosolyt. Kurva kínos ez a helyzet és menekülni akarok innen.

Ezután pedig anya jött a szokásos alap kérdéseivel, ami miatt sajnos Jungkook anyuja temetéséről is szó esett, a szüleim pedig hamar rájöttek, hogy akkor ide kellett nekem a csokor virág és ezért voltam kiöltözve. Miután kissé szomorkás lett a hangulat anya úgy döntött, hogy lefürdeti gyorsan Seoyult, mert időközben már be is sötétedett. Mi pedig Jungkookkal felcipeltük a szobámba a matracot, hogy megágyazhassunk, mire a kis csöppség végez. Hatalmasat sóhajtottam, amikor becsuktam magunk után az ajtómat és azzal a lendülettel el is terültem a matracon, amit Jungkook éppenhogy letett a földre.

– Sajnálom, hogy ilyen kínosak a szüleim – motyogtam a matracba.

– Ugyan, nagyon rendesek voltak – kuncogott fel, majd megéreztem, hogy besüpped mellettem a matrac. Az már részletkérdés, hogy a derekamtól lefele a padlón voltam, de legalább elfértünk egymás mellett kényelmesen.

– Aha, persze – fordítottam felé a fejemet, viszont arra nem számítottam, hogy ennyire közel lesz hozzám. 

– Anyud felajánlotta, hogy velük aludhat Seoyul, ha nem férünk itt el. Eldicsekedett azzal, hogy nekik mekkora ágyuk van, a te kis nyomi egyszemélyesedhez képest. – villantotta ki fogait, mire megforgattam a szemeimet.

– Most lakásra gyűjtök, nincsen pénzem ágyra – magyaráztam, mire bólintott egyet. – Amúgy is, ha egyedül alszok rajta, akkor elfogadható.

– És akkor én ezentúl mindig a matracon alszok, vagy mizu? – ráncolta össze a szemöldökeit, mire úgy csináltam, mintha elgondolkoznék a válaszomon. 

– Talán – vontam meg a vállaimat, de nyilván nem gondoltam komolyan.

– Az szép – csattant fel. – Milyen példát mutatsz így a lányodnak? – karolta át a derekam és úgy húzott még közelebb magához. 

– Jobbat, mint az anyja – húztam gúnyos mosolyra ajkaimat, Jungkook arcáról pedig le lehetett olvasni, hogy igazat ad nekem. – Na, ágyazzunk, mert mindjárt megjön Seoyul és anyám. Ha így találnak... – mondtam, viszont Jungkook úgy döntött, hogy egy cuppanós puszival elhallgattat.

– Egy picit most maradj csendben, jó? – suttogta, én pedig bólintottam egyet és hagytam, hogy fölém hajolva ismét megszüntesse a közöttünk lévő távolságot.

Tarkójánál kulcsoltam össze az ujjaimat, hogy még közelebb kerüljek hozzá és, hogy még jobban érezhessem őt. Már ettől teljesen elborult az agyam és annyira bántam, hogy rajtunk kívül még hárman tartózkodnak a házban. Ha csak ketten lettünk volna, akkor biztosan nem álltam volna le egy csókcsatánál, hanem többet akartam volna. Vagyis most is többet akarok, csak nem igazán alkalmas rá az idő. A fenébe, hogy fogom kibírni a ma estét, hogy ne másszak rá Jungkookra? Elmosolyodtam, amikor homlokát az enyémnek nyomta és úgy figyelt engem pár másodpercig.

– Nem értem, hogy hogyan lehetsz ennyire helyes – mondta, én pedig szerintem teljesen elvörösödhettem. 

– Nem is vagyok helyes – motyogtam és úgy éreztem magam, mintha egy tinilány szerepébe csöppentem volna, aki bókokat kap a barátjától. 

– Nagyon is az vagy, Jimin – nyomott egy apró puszit az orrom hegyére, viszont nem hajolt el tőlem, hanem továbbra is farkas szemeztünk egymással. – A szemeid is gyönyörűek, főleg amikor vágytól csillognak. Szeretném többször látni a csillogó szemeidet. – mondta, én pedig bólintott egyet, hiszen értettem a célzást.

– Én is szeretném, csak... csak most itt van Seoyul és a szüleim is – sóhajtottam fel. – Tökre nem mernék úgy hozzád érni, amikor tudom, hogy a lányom egy emelettel alattunk van. 

– Megértem, én sem pont a ma estére gondoltam, hanem mondjuk jövő hétre.

– Miért pont jövő hétre? – kérdeztem tőle, amikor egy utolsó gyors puszi után lemászott rólam, ugyanis anyáék végeztek a fürdéssel. 

– Lehet, hogy elvinnélek wellnessezni – mondta, én pedig megdermedtem és kérdőn néztem rá.

– Engem? – kérdeztem teljesen meglepődve.

– Aha. Persze csak, ha szeretnéd. Arra gondoltam, hogy mindkettőnkre ráférne már egy kis pihenés, mert az utóbbi hetek egyszerűen borzasztóan megterhelők voltak. Legalább is számomra nagyon és, hát igen. Plusz végre el tudnánk kettesben tölteni egy kis időt. – mondta, én pedig úgy elkezdtem vigyorogni, mint valami idióta. 

Hát, hogy a viharba ne mennék el vele wellnessezni? Már önmagában is csábító, hogy végre kettesben lehetnénk egy kicsit, de az, hogy még wellnessezni is elvisz, na az  csak hab a tortán. Nem igazán törődtem azzal, hogy anya benyithat a szobámba. úgy ugrottam Jungkook nyakába és csókoltam meg, mint még sosem. Már csak az volt a bökkenő, hogy olyan nagy lendülettel érkeztünk össze, hogy sikeresen összekoccantak a fogaink és majdnem össze is fejeltünk. 

– Baszki, bocsi – húztam el a számat, viszont Jungkook csak legyintett egyet és a derekamnál fogva közelebb húzott magához, hogy a csókunk azért is sikerüljön. 

Direkt összeborzoltam a haját, mert Seoyullal párhuzamban ő sem szereti, ha ezt csinálom és pont ezt a pillanatot választotta a lányom, hogy bejöjjön a szobámba.

– Szólj rá apádra, mert nem hagy békén – mondta Jungkook a már pizsamában lévő lánynak.

– Apaa, hagyd békén Kook bácsit – tette karba kezeit Seoyul és olyan kemény arccal próbált rám nézni, hogy még arca is vörösödni kezdett.

– Oké-oké, békén hagyom, csak vegyél levegőt, jó? – kuncogtam fel, majd odasétáltam Seoyulhoz, hogy azért is összekócolhassam a haját.

Idegesen dobbantott kettőt, majd sikítva Jungkook mögé menekült, aki karba tett kezekkel eljátszotta, hogy minden áron megvédi a saját lányomat előlem. Megforgattam a szemeimet, amikor figyelmemet inkább a megágyazásnak szenteltem, ahogy azt már nagyjából fél órája kellett volna. Ekkor Seoyul és Jungkook lepacsizott, amiért "legyőztek" engem, viszont utána mindketten segítettek nekem az ágyazásban. A lányom a kezébe vette a plüsseit és úgy ült le az ágyamra. Leültem mellé és odahúztam magamhoz, hogy körbepuszilhassam, ahol csak engedi. Igazából eléggé makacs, mert csak akkor engedi, ha olyan kedve van. Van, amikor ő bújik hozzám és ölelget, viszont van, amikor egyszerűen nem képes elviselni, ha hozzáérek. Most szerencsére jó hangulatába volt, szóval hagyta magát, így kaptam is az alkalmon és jól megszeretgettem.

– Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? – kérdeztem tőle két puszi között, mire hevesen bólogatni kezdett. – Te is szeretsz?

– Perszeee – nyújtotta meg elég rendesen ezt az egy szót. – Én is szeretlek apa.

– Mennyire?

– Ennyire – tárta szét a karjait, amennyire bírta, én pedig vigyorogva húztam magamhoz ismét egy ölelésre. 

Egy pillanatra Jungkookra néztem, aki mosolyogva figyelt minket az ajtóból. Rámosolyogtam, mert őszinte volt a mosolya, nem pedig erőltetett, mint Yunaé, akárhányszor megölelem és puszilom a lányom. Jungkook örült annak, hogy ennyire szeretjük egymást és ő nem volt féltékeny. Yuna mindig is rossz szemmel nézett arra, ha Seoyul inkább velem nézett foci meccset és nem neki ment segíteni a konyhába, hiába fiatal még. Mindig is volt benne, hogy jobb akart lenni, mint én, csak hát nem mindig jött ez össze neki.

– Anyát is szereted? – kérdezte Seoyul, ezzel azonnal visszarázva a valóságba.

– Persze, hogy szeretem – erőltettem magamra egy apró mosolyt, még ha egyáltalán nem is szerettem már Yunat.

– De Kook bácsit jobban, igaz? – kérdezte, szemeim pedig hatalmasra tágultak. 

– Ne... nem – motyogtam. – Anyát jobban szeretem – köszörültem meg a torkomat és ijedten Jungkookra pillantottam, aki most már egyáltalán nem mosolyogva figyelt minket. 

– Biztos? Anya azt mondta, hogy Kook bácsi miattad hagyta el anyát. – mondta, én pedig a haját kezdtem csavargatni, mert az mindig megnyugtatta.

– És még mit mondott anya?

– Hogy két fiú nem szeretheti egymást. Meg azt is mondta, hogy jobban szereted Kook bácsit, mint engem. – motyogta, nekem pedig nagy önkontroll kellett ahhoz, hogy ne pattanjak fel és menjek el azonnal Yunahoz, hogy lekiabáljam a fejét.

– És még mondott valamit, babám? – nyomtam egy cuppanós puszit a homlokára, mire bólintott egyet.

– Azt is mondta, hogy kevesebbet találkozhatok veled – biggyesztette le ajkait. – De én nem akarok kevesebbet találkozni veled, apa – motyogta és hangján hallani lehetett, hogy mindjárt elsírja magát.

– Nem fogunk kevesebbet találkozni, rendben? – nyeltem egy aprót és érezni lehetett, hogy az idilli hangulat egy másodperc alatt eltűnt.

– Biztos? – pillantott fel rám csillogó szemekkel, a szívem pedig dobbant egy hatalmasat.

– Biztos! – nyújtottam felé a kisujjam, ő pedig beleakasztotta az övét, én pedig megráztam a kezeinket. 

Komolyan mondtam, amit mondtam és nem fogom hagyni Yunanak, hogy elvegye tőlem a lányom. Ha kell akkor még ügyvédet is fogadok ellene, mert ebből most aztán tényleg nem fogok engedni. Olyan sok mindent elvett már tőlem Yuna, most viszont túl nagy fába vágta a fejszéjét. 

Seoyulnak odaadtam a telefonomat, hogy játsszon vele, amíg kimentem Jungkookkal az udvarra. Azt mondta, hogy muszáj szívnia egy cigit, én pedig életemben először egyetértettem vele. Még sosem próbáltam ki a cigit, viszont most úgy éreztem, hogy muszáj nekem is elszívjak egyet, mert tényleg rohadtul közel álltam ahhoz, hogy vagy felhívjam Yunat, vagy személyesen meglátogassam őt. Nem szólt egyikünk sem semmit, csak álltunk egymással szemben és szívtuk a cigarettát, ami amúgy rohadtul nem segít a helyzetünkön, de mást nagyon nem tudtunk csinálni.

– Nem fogom hagyni, hogy Yuna elvegye tőled Seoyult – szólalt meg, miután összenyomta a cigicsikket.

– Én sem fogom – motyogtam, majd a csillagos égre vezettem a tekintetem. Tényleg nem fogom hagyni, még ha tízezer követ is meg kell mozgassak az ügy érdekében. Nem nyerhet Yuna, most nem!

◇♡◇

Ezt a részt azoknak a közmunkásoknak küldöm, akik reggel hétkor kezdenek el füvet vágni az utcán és utána kiabálni zamatos témákról, amikre senki sem kíváncsi :)